Cselgü besenyő vezér

A Múltunk wikiből

Kutesk

Kislexikon – Kutesk
1085
A Salamon királlyal szövetséges Cselgü (Kutesk) "kun" (besenyő) vezér betör a Felső-Tisza vidékére, ahonnan László seregével kiveri.
1087
tavasz: Salamon király a Cselgü (Kutesk) vezette besenyő sereggel Konstantinápoly ellen vonul; Drinápoly (Edirne) környékén a bizánci seregtől vereséget szenvednek, menekülés közben Salamon király fegyverrel a kezében elesik.

Györffy György

Külpolitika. Horvátország megszállása.

Az elkeseredett Salamon erre Lengyelországon át Moldvába távozott, és az ott lakó „kunok”, valójában a maradék úzok felett is uralkodó besenyők vezérének, Cselgünek (Kutesk) még elkeseredettebb ajánlatot tett: foglalják el együtt Magyarországot; ha sikerül, ő feleségül veszi Cselgü leányát, és átengedi neki Erdélyt. A „komán” kunok álltal szorongatott besenyő vezér ráállt az ajánlatra, melynek révén „hont” foglalhatott volna Erdélyben, mint kétszáz éve az elődei által szorongatott magyarok. 1085-ben a Salamon és Cselgü vezette nomádok a Felső-Tisza mentén Borsova és Ungvár vidékére zúdultak, László azonban idejében ott termett seregével, és visszaűzte őket. A következő évben Cselgü besenyői átkeltek az Al-Dunán, és egyesülve a Bulgáriában lakó besenyőkkel a philippopoliszi (plovdivi) manicheus (bogumil) főúr, Traulosz hívására megütköztek a bizánci sereggel, de egy kisebb összecsapás után visszavonultak. Végül, 1087 elején maga Cselgü kelt át az Al-Dunán hatalmas besenyő–úz sereggel, és vele ment Salamon egy kisebb magyar csapat élén. Konstantinápoly ellen vonultak, és már túljutottak Drinápolyon (Edirnén), amikor Komnénosz Elek vezérei megtámadták őket. Cselgü elesett, a besenyő sereg menekült az Al-Duna felé, Salamon és magyarjai azonban – nem bírván a nomád lovak iramát – lemaradtak, és egy elhagyott várromban húzták meg magukat.

Irodalom

Kutesk (Kucelk), illetve Cselgü „kun" vezérrel való kalandjaira lásd SRH I. 408—409; Anna Komnéne: Corpus chronicorum bononiensium I. 330. kk.; Gombos I. 82—83; vesd össze Gyárfás István, A jász-kunok története. II. (Kecskemét, 1873) 78— 79; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 151—152, 444—445; Gyóni, Paristrion 71—75; Györffy György, Antiquitas Hungarica 2. 1948. 170;