Dés

A Múltunk wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Pemm (vitalap | szerkesztései) 2017. augusztus 24., 12:35-kor történt szerkesztése után volt.

(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

románul Dej, németül Deesch, szászul Burglos

municípium Romániában Kolozs megyében
Wikipédia
COA Dej CJ RO
1616
november 20. Homonnai újabb veresége Désen.
1638
április 23. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Július 1-re bizottságot küld ki Désre a „makacs” szombatosok ügyében.)
július 1. Désen I. Rákóczi György elnökletével több napos vallási vita kezdődik. (Az 1579. évi hitvallás szerint határozza meg az unitárius hittételeket.)
július 7. Megkezdődnek Désen a szombatosok elleni perek. (Előbb a társadalmilag alsóbb rendűek kerülnek sorra. Ítéletük: jószágvesztés és elzárás. Július 11-től perek az előkelőbbek ellen; július 15-től többnyire elzárásra szóló ítéletek.)
július 17. Torockai János kolozsvári ötvöst a dési bizottság ítélete szerint megkövezik.
1682
február 11. Az Erdélyben tartózkodó bujdosók gyűlése Désen. (Thököly Imrével szemben hűségéről biztosítja Apafi Mihályt.)

Györffy György

Milyen módon történt a föld felosztása?

A Harka (kicsinyítve Harhadi) személynév a magyarok harmadik, karkhasz méltóságának emléke. Harka személynévből képzett falunevet szintén nem találunk Erdélyben (hacsak nem ennek szlávos alakja rejlik a Gyulafehérvár mellett fekvő Kar(a)kó falu nevében), de a harka rokonsága egy tagjának, a 921 körül élt Bogátnak a neve a tordai és dési sóbánya közelében lelhető fel. Amennyiben e települések a Bulcsú harkával rokon Bogátról nyerték nevüket, ez elsősorban a sóbányáknak a fejedelemség számára való biztosítását jelentheti, de jele lehet annak is, hogy a különböző magyar törzsfők által kézben tartott erdélyi nyári legelők időlegesen egy „úr” alá kerültek.

A vezérek szállásrendje és a törzsek

Kusid, illetve Kurszán neve e vidéken helynévben nem található, hacsak fel nem tesszük, hogy az eredetibb Kuszán név mellett valamelyik Magyarországon beszélt magyar, kabar (bolgár, alán) vagy szláv dialektusban élt az a Kusál névváltozat, amellyel a német krónikák nevezik. Ez esetben ugyanis a dési sóbánya melletti Kosály és a Krasznába ömlő Kusaly-patak egy hasonló nevű faluval a Szamos-torkolatnál fekvő Udvarhelyhez tartozó nyári szállások lehetnének.

Központosító belpolitika

Bár Erdély nagy része Géza sógorának és szövetségesének, a gyulának uralmi területe volt, az Árpádok itt egy-két sóbányát mindig a kezükben tartottak. Erre enged következtetni a tordai és dési sóbánya közelében egy-egy Décse nevű falu is.

Sinkovics István

Kincstári jövedelmek, hadszervezet, diplomácia

Öt helyen működött sókamara: Tordán, Koloson, Désen (és Désaknán), továbbá Vízaknán, az ötödiket, a székit még János király adományozta el Kendy Ferencnek. Rangban az első a tordai sókamara volt, élén a kamaraispánnal. A többi kamara is ez alá tartozott, vezetőiket, az alkamarásokat a kamaraispán alkalmazta, de fizetésüket a kincstártól kapták.

Makkai László

Homonnai György támadásai

Homonnai felfogadta Gombos András hajdúkapitányt, s 1616 októberében erdélyi katolikus emigránsokkal, egy Jósikával és Sarmaságival, Erdélybe küldte. A támadók Désig hatoltak, ahol Kamuthy Balázs verte szét őket.

Nemesség és nemesítés

A végső következtetést Erdélyben vonták le, ahol a század derekán úgy oldották meg a nemesség és a városi polgárság ellentéteit, hogy Kolozsvár, Dés, Torda és Nagyenyed polgárjogú lakosságát egyetemlegesen megnemesítették, ami persze gyakorlatilag a polgárság nemesi vezetés, megyei bíráskodás alá vetését jelentette.

R. Várkonyi Ágnes

Városok, nyitott kapukkal

Dés és Torda nemesi város lesz.

Makkai László

Magyarok, románok, szászok Erdélyben

  • A vegyes lakosságú városokban, Kolozsvárt, Désen, Tordán, Enyeden, Széken mindenütt a magyar elem jutott túlsúlyra, s néhol még a magát jogilag „szásznak” valló s ezen a címen hatalmi pozíciókat őrző kisebbség is szívesebben beszélt és írt magyarul.
  • A fenti példák egyéb forrásokból még más községekkel is szaporíthatók, de általános tájékoztatást nyújt a kortárs, mikor megjelöli a pusztulás fő helyeit: „E romlást szenvedék a helyek: Kolosvár, Deés tartomány vidéki, Gyalu, Bánffihunyad, Kalotabeliek, Görgény, Beszterce vidéke és nagy sok többen.”[1]

Katus László

Magyarország népeinek települési viszonyai

E területen a városok lakosságának 64,8%-a már 1880-ban is magyar, s a 12 város közül 8 (Kolozsvár, Torda, Nagyenyed, Dés, Nagybánya, Felsőbánya, Szilágysomlyó, Zilah) magyar többségű.

Siklós András

Erdély és a magyarországi románok

Berthelot az elmérgesedett helyzetben közvetíteni próbált. Azt javasolta, hogy DésKolozsvárNagybánya vonaltól keletre 15 km szélességben létesítsenek semleges övezetet. A vele tárgyaló Apáthy leírása szerint Berthelot „mindnyájunk közös céljára, a bolsevizmus elleni küzdelemre”[2] hivatkozott.

A semleges övezetről szóló megállapodást Budapesten nem hagyták jóvá, és a román főparancsnokság sem tartotta magára nézve kötelezőnek.

Lábjegyzet

  1. ETA I. 187.
  2. Apáthy István, Erdély az összeomlás után. Új Magyar Szemle, 1920. 174.

Irodalom

A földközösségről: Tagányi Károly, Adatok Deés város földközösségéhez, 1725–70 (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898)