Dózsa György

A Múltunk wikiből

németül Georg Dózsa, románul Gheorghe Doja, szlovákul Juraj Dóža, szerbül Juraj Doža

Dálnok, 1470 körül – 1514. július 20.
az 1514-es parasztháborúba torkollott keresztes hadjárat katonai vezetője
Wikipédia
Dózsa György.jpg
1867. április 6.
Erkel Ferenc: Dózsa György című operájának bemutatója.
1913.
Márki Sándor: Dózsa György.

Péter Katalin

A reformáció történelemszemlélete

A hasonlóságok természetesen nem azt jelentik, hogy a magyarországi reformátorok Andreas Pannoniustól tanultak volna, hiszen a keresztény eszmerendszernek ugyanezeket az elemeit egymástól függetlenül mások is használják. Csak a legfeltűnőbb hazai előfordulásoknál maradva: alkalmazzák őket a vallásos ideológiával jelentkező középkori társadalmi mozgalmak éppen úgy, mint a Dózsa-felkelés ideológusai, vagy a korabeli katolikus gondolkodás olyan reprezentánsai, mint a Veszprém mellett prédikációkat fogalmazó Karthauzi Névtelen és a pálos Gyöngyösi Gergely.

Vegyes vallású ország

A reformáció hatásának tudhatók be viszont egyes szerzetesek, valamint apácák családalapításáról tanúskodó tények és azok az esetek, amikor egy-egy városból testületi döntéssel űzik el a szerzeteseket vagy esetleg csak némely rendek tagjait. Az is gyakori, hogy a reformáció mellé állt földesurak tiltják ki őket birtokaikról. A népharag elemi kitöréseiről azonban feltűnően kevés adat maradt. Mert a szervezett kiűzés az esetek többségében súlyos atrocitásokkal jár ugyan, de spontán támadások a kolostorok ellen – minden jel szerint – ritkán fordulnak elő.

E sajátos magyarországi jelenségnek két magyarázata is kínálkozik. Az egyik az, hogy jelenlétük – lévén Magyarországon viszonylag kevés szerzetes – nem jelent szubjektív terhet. A másutt gyakran hangoztatott dühös érvelés semmittevésükről nálunk nem merül fel. Menekülésük pedig – előbb Ausztriába, majd Pozsonyba és Nagyszombatba – nagyon is szervezett. Egyes rendházak mintegy kötelékben távoznak. A másik magyarázat: sokan maguk is a reformáció terjesztőivé válnak.

Az utóbbi elsősorban a ferencesekre vonatkozik, akikről már a középkori társadalmi mozgalmakban, különösen pedig a Dózsa-felkelésben kiderült, hogy a nagybirtokossá vált hagyományos rendekkel szemben, eredeti, térítő feladatukat megőrizve, rendkívül érzékenyen reagálnak környezetük problémáira. A katolikus egyház belső megújulási tünetei is náluk voltak a legélénkebbek. Most pedig a reformáció megjelenése sokszor személy szerint hozzájuk kötődik.

Sinkovics István

Az 1572–1573. évi horvát-szlavón parasztfelkelés

Válaszul a felkelők fegyverbe szólították a stájerországi és krajnai jobbágyokat, és minden jel arra mutatott, hogy a jól előkészített mozgalom futótűzként terjed majd. Szembeszökő katonai jártasságukat a végvidéki harcokban szerezték a felkelők, katonai vezetőjük, Ilja Gregorić évekig harcolt a török ellen. A mozgalmat szervező Matija Gubec stubicai volt, és a bég címet viselte. A felkelés a jobbágyok mellett iparosokat, városiakat, sőt az uradalmi igazgatásban járatos provizorokat is mozgósított, fő reménységüket azonban a katonailag rendkívül értékes uszkókok csatlakozásába vetették. Társadalmi programjukban még erősen éltek az 1515. évi szlovén felkelés követelései, sőt a keresztesek (cruciati) elnevezésben jól érezhető volt Dózsa hatása. Újnak tekinthető mégis, hogy mozgalmukban már nem dominált a lokális jelleg, katonai céljaik érdekében a hadműveleti területek igénye szerint tudták összpontosítani, illetve átcsoportosítani erőiket, amiben nyilvánvalóan közrejátszott a végvári harcokban szerzett jártasság, a katonaelemek részvétele.

A felkelés kiszélesítésére nem volt idő, mert az érintett országokban összefogtak ellene, és Alapy Gáspár horvát vicebán serege a felkelők csapatait alig két hét alatt leverte. Még az uralkodó is küldött csapatokat a parasztok ellen. A felkelést embertelenül megtorolták, az elfogott parasztokat tömegesen ölték meg, köztük a szlavóniai harcokban fogságba esett Gubecet, azzal a váddal, hogy a felkelők királlyá tették, úgy végezték ki (február 15.), mint annak idején Dózsa Györgyöt.

Makkai László

A második hajdúfelkelés

Forgách Zsigmond kétségbeesve írta Kassáról Thurzónak: „itt uram, egy nagy kereszteshad támada, mind ez világ feltámatt ide”,[1] kereszteseken a magyar köznyelvben akkor már általános azonosítással Dózsa kereszteseit értve.

Pázmány Péter politikai szerepe

„Azért nem szenvedjük, hogy akármely hosszú üstökű és rövid eszű kofa, akármely taknyos orrú tetves sócé, akármely nyalka szer-szem katona, vagy kapta-bűzű míves legény ítélő mester légyen a szentírás dolgában”[2] – fakad ki Pázmány, ujjal mutatva mindazokra: parasztokra, hajdúkra, kézművesekre, akik nemcsak az ősi hitet, hanem – mint arra a Dózsát és Lippai Balázst nem felejtő magyar nemesség jól emlékezik – az ősi jószágot is maguknak akarták foglalni.

R. Várkonyi Ágnes

Dráma, próza, vers

A Csínom Palkó, Csínom Jankó! kezdetű toborzóének a hadfogadás jeleneteit pergeti végig, megjátszik egy fergeteges lovasrohamot, majd a katonák áldomást isznak és táncolnak. Utolsó sorai – „a parasztembernek tépd meg a szakállát” – még a Dózsa-felkelés idejéből származó énekből valók, és ősi székely jogszokás alapján fenyegetik a közösség megtorlásával a közösség érdekét megtagadót.

Gergely András

A kolerafelkelés

A Dózsa utáni idők legnagyobb parasztfelkelését, amely öt vármegyében mintegy 150 helységre és tucatnyi mezővárosra terjedt ki, a Dózsáék leveréséhez hasonlítható bosszúállás követte.

Vörös Károly

A centralisták

Végül Eötvös – valamennyiük közül a legszélesebb látókörű és legnyitottabb elme – mindezt irodalmi formában is kifejezi: A karthausiban még reménykedve a polgári világ már kíméletlenül ábrázolt hibáinak megjavíthatásában, s már a polgár szemével nézve 1514-et, Dózsa parasztháborúját is, benne láttatva meg a kortársi társadalomban robbanásra váró feszültségeket.

Széchenyi válsága

Mert Széchenyi már ekkor világosan – ha nem is torzítás nélkül – látja az 1840-es évek Kossuthjának politikai fejlődésében egymásra következő, e politika társadalmi bázisát egyre szélesítő fázisokat: először még csak a nemesség jobb lelkiismeretére apellált, ez volt – tudjuk – a Pesti Hírlap] agitációjának korszaka; majd miután itt az országgyűlési tapasztalatok szerint nem ért el eredményt, ezt az osztályt pótolandó, új osztály felé fordult, ez a Védegylet kora: „kereskedőnek és fábrikásnak”[3] állott maga is; s miután ez sem sikerült, most már a parasztlázításra tért rá, s Horea és Dózsa korszakát kívánja felidézni.

A realizmus felé

A regényírás központjában Eötvös – immár a kritikai realizmus jegyében írott – nagy regényei, mindenekelőtt a szatírát a keserű indulat legmagasabb hőfokán, túlzásoktól sem visszariadva alkalmazó A falu jegyzője és a Dózsa korát idéző – a történelmi kulisszák között azonban már saját korának jobbágyviszonyait is bíráló – Magyarország 1514-ben állnak.

A tudományok

Horváth első munkái az 1830-as és 1840-es években már a városok és a polgárság történetét, a Dózsa-féle parasztháborút és a paraszti sors alakulását tárgyalják, az európai politikai gondolkodás progresszív elemeit mutatják be: csupa olyan mozzanatot, melyek már a hazai liberális politika reformtörekvései szükségszerűségének szolgálhatnak igazolásul.

Szabad György

A művészetek

Erkel korszakot záró operája, a Szigligeti Ede szövegkönyvére komponált Dózsa György (1867) viszont sok hajdani híve számára is ünneprontónak tűnt a koronázás fényes esztendejében. Hivatalos elismerésre mindenesetre sokkal inkább számíthattakLiszt nagy énekkari művei, az 1865-ben bemutatott Szent Erzsébet oratórium és a Koronázási mise (1867) amelyekben a zenei romantika gátszakító ereje patetikus szárnyalásra váltott át.

A zenéhez hasonlóan a történelmi téma és a romantikus kifejezésmód uralkodott a képzőművészetben is. A festők közül a fiatal Székely Bertalan (II. Lajos holttestének megtalálása, 1860)
2lajos
és a pályakezdő Benczúr Gyula (Hunyadi László búcsúja, 1861)
Hunyadi László búcsúja (1866)
kitűnő felkészültségükkel, de az akadémizmustól korántsem mentes elégikus ünnepélyességükkel arattak nagy közönségsikert. A nemzeti gyász és az önkényuralom elleni tiltakozás történeti képekbe vetített festői kifejezésmódjára leginkább a Párizsban az emigrációval kapcsolatba kerülő Madarász Viktor talált rá. Lényegre törő előadása művészi eszközökkel, fény- és árnyjátékkal (Hunyadi László siratása, 1859)
Hunyadi László siratása
, illetve bravúros szerkesztéssel (Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1864)
Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben
biztosította a színpadiasságot is feledtető drámai hatást. Előbbi képe a magyar képzőművészet addigi legjelentősebb sikereként a párizsi Salon nagy aranyérmét érdemelte ki. Madarász korszakzáró művében – Erkelhez hasonlóan – Dózsához nyúlt vissza, akit képének feliratában „a szabadság hősének és mártírjának” nevezett (Dózsa György, 1867).

A kiegyezési törekvések megerősödése

Gyulai 1857 óta ellenérzéssel figyelte Vajdát, mert az dicsérni merte Jókai Dózsáról írt drámáját, noha a tragédia idealizálta a népvezért, aki szerinte „nem képviselt egyebet az elnyomott nép rossz szenvedélyeinél”.[4] Gyulai cikksorozatában Vajdát a nagy történelmi tekintéllyel visszaélő „széchenyieskedőnek” minősítette, szükségesnek mondva – a nemzeti érdek és a vezető rétegek együttes védelmében – „kimutatni éretlenségét, megróni léhaságát, visszautasítani rágalmait”.[5]

Vörös Károly

A kultúra új jelenségei

Erkel is a maga korábbi, a nemzeti romantikára jellemző heroikus operastílusából a Dózsa Györgyben (1867) és a Brankovics Györgyben (1874) már a népi zenedráma irányában lép tovább, a zárt számokkal (áriákkal) való korábbi építkezés helyett a Muszorgszkijra is oly jellemző deklamatív-recitatív stílusra törekedve.

Hanák Péter

A szervezkedés és az osztályharc erősödése az 1890-es évek elején

Az uralkodó történelemszemlélet hőseivel, a honfoglaló vezérek, a Hunyadiak, Rákóczi és Kossuth nacionalista kultuszával a forradalmi népi hagyomány hőseit, elsősorban Petőfit meg a parasztháborúkat, Dózsát állították szembe. Petőfiben a szocializmus közvetlen előfutárát, a királyakasztó népvezért, a világforradalom vörös lobogója alatt elesett forradalmárt tisztelték. Dózsa emléke – feltehetően a liberális történetírás nyomán – már az 1870-es években felmerült. „Dózsa parasztvezér seregére” és „Petőfi, az igazi proletárköltő dalaira mindenütt emlékeznek és ezeket szentségnek tekintik”[6] – írta a mozgalom első krónikása, Politzer Zsigmond. 1883-ban a Népszava nagy cikket közölt Dózsáról, akinek neve bekerült az agitáció példatárába. „A Dózsa-féle lázadás – mondta az 1890. évi kongresszus egyik küldötte – a munkások, az elnyomottak harca” volt „a nemesség, az elnyomók ellen”.[7]

A szocialista agrármozgalom kirobbanása

Dózsa alakjának folklorisztikus továbbélésére a néprajzkutatók közvetlen nyomot nem találtak ugyan, de a parasztháborúk emléke, gyakran Rákóczi kurucainak harcaival összemosódva, fennmaradt.

A szocialista agrármozgalom terjedése. Hódmezővásárhely.

Szántó Kovács erős erős fizikumú és akaratú, szép szál férfi, kitűnő munkás, komoly, megfontolt, súlyos szavú, vezetésre termett ember volt a kimagasló intelligenciájú önművelők fajtájából. Szívesen tanult, olvasott; maga is írogatott, verset is, ha úgy adódott. Nemcsak érzelmi hevüléssel, hanem az értelem és a megértés igazságtudatával csatlakozott a mozgalomhoz. Egyleti elnökké választása után megfogadta: „vagy elnök leszek, vagy semmi… Nem követelek úgy a magam, mint a ti számotokra sem könyöradományt, sem koldus alamizsnát, hanem csupán csak munkát és kenyeret…, mi csak a magunk jogát követeljük.” „A munkások oszlopa te vagy – Döntsd meg az aranyborjút, amit a vak nép imád! – Légy Lassalle – aki az igazság fáklyáját viszed! – Légy Dózsa György és győzz! – Csak Marx Károly utain haladj, eléred a célod!”[8] hangzott a válasz.

A szocialista példaképekhez, Marxhoz és Lassalle-hoz társult az újra megtalált Dózsa, a vörös zászlóhoz a hajdani keresztesek jelvénye, a nyolcórás munkaidőhöz, tisztességes bérhez és bánásmódhoz a megváltásba vetett hit és bizalom.

Dolmányos István és Erényi Tibor

A kormány támadása a Földmunkások Országos Szövetsége ellen

Még inkább tartózkodásra késztette Darányiékat, hogy a földmunkásszövetség zaklatása a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek köreiben igen nagy ellenállást váltott ki. A szövetség lapja, a Világszabadság, Dózsa szellemét idézte, az általános sztrájkot kilátásba helyező határozatot a Budapesten és számos vidéki városban lezajlott munkástüntetések is megerősítették.

Dolmányos István

Áchim demokratikus parasztpártja

A vörös zászlóra kötött nemzetiszínű szalag, az új negyvennyolc jelszava, a magyar haladó múlt tradícióinak eleven politikai erővé változtatása – a Dózsa- és Martinovics-kultusz – lehetővé tették, hogy Áchim kedvezőbb helyzetből utasíthassa vissza a „hazafiatlanság” szokásos úri vádpontját.

Hanák Péter

Az Országos Földművelő Párt

A koalíció felbomlási időszakában a két párt még jobban közeledett egymáshoz. Közös lapot is adtak ki Szabad Föld címmel, amely roppant élesen támadta a földbirtokos uralkodó osztályt. 1910 januárjában, az úri rend válságának kellős közepén Dózsa György példáját idézte. „A szebb, a jobb jövendőért hadba száll a tábor. Dózsa György katonái fegyverkeznek. Lelküket megihlette a parasztvezér szelleme… Tanulunk. Tanítunk. És ha a közös érzéseket a megbonthatatlan lánc összekapcsolja, megkezdődik a nagy 1eszámolás.”[9]

Mucsi Ferenc

A polgári radikalizmus és a szociáldemokrácia

Ady nemcsak a modern magyar líra, hanem a demokratikus politikai gondolkodás számára is egy ágban volt a nemesi értékrendet hagyományozó népies-nemzeti irodalom forradalmi antitézise és a plebejus népi örökség nemzeti szintézise.

Az 1905-ben megragadott „magyar ugar” motívum önmagában még nem haladta meg a nagyváradi antifeudális publicista radikalizmusát, amint Újpest, Angyalföld, „az utca” beemelése a népbe, a társadalom alkotó és megújító erői közé sem mondott többet a szocialista szemlélet alaptételénél. Táncsics megidézése, majd a Dózsa-motívum megjelenése 1907. második felétől azonban már új: ebben a néppel tartó bocskoros nemes, Dózsa kaszás népe és Csák Máté földjének proletárjai együtt küzdenek a nagyurak ellen. A politikai gondolkodás megújításában ez a mozzanat a nemzet nemesi-liberális koncepciójával a nemzet demokratikus-népi felfogását, az Etelközhöz és Pusztaszerhez viszonyuló, nemesség-centrikus és dinasztiahű történelemszemlélettel a Dózsától Vajda Jánosig terjedő plebejus népi hagyományt állította szembe.

A pécsi szabadoktatási kongresszus, 1907

A Budapesti Hírlap arra hívta fel „a nemzeti közvélemény” figyelmét, hogy Pécs súlyos figyelmeztetés volt mindazok számára, akik nem akarják tétlenül nézni, hogy „a marxizmus megszállottjai” Dózsa hagyományait feltámasztva paraszt- és proletárforradalomba vigyék az országot.

Szabó Miklós történész

A történettudomány

A kilencvenes évek politikai mozgása befolyásolta Márki Sándort is, azt a nemesi liberális történetírót, aki már a nyolcvanas években monográfiát szentelt Dózsának. A parasztháború vezérét megkísérelte besorolni a magyar nemesi liberális hagyomány ősei közé, annak a történeti eseménysornak az előtörténetébe, amely a magyar nemesi liberalizmus csúcspontjához, az 1848-as jobbágyfelszabadításhoz vezetett.

A politikai messianizmusból megújított tradíció: Ady közéleti versei

Az új tradícióteremtés Dózsa György nemesi hagyományból kiátkozott alakjának felidézésében mutatkozik meg elsősorban. A magyar progresszió küzdelmének az új tradíció történelmi hátteret adott, s belehelyezve a progresszív tábor küzdelmét a magyar progresszió történetének folyamatosságába, létrejött az a dimenzió, amelyben feloldhatók voltak a progresszió táborában külön menetelő, különböző eredetű osztagok még nem maradéktalanul áthidalt ellentétei. Elsősorban azok az ellentétek, amelyek a függetlenségi tradíció értelmezésében a polgári radikális és szociáldemokrata tábor, illetve a baloldali függetlenségiek között feszülnek.

A prófétamagatartás két lehetősége: magyar Zarathustra vagy magyar messiás

Ady számára nem realitás nélkül vetődhetett fel az esetleges politikai vezérség szerepköre a progresszió tábora élén. Ilyen elhivatottságtudat megjelenik nagy Dózsa-versében, ahol a parasztvezér – bocskoros nemes parasztvezér – unokájaként aposztrofálja magát, vagy Petőfi-esszéjében, ahol az egykor politikai vezérszerepet is játszó forradalmár költő örökösének nyilvánítja magát.

Siklós András

A földkérdés megoldatlansága

November elején úgy látszott, hogy a földbirtokosok, félve a parasztfelkelés, „egy új Dózsa-lázadás” lehetőségétől, hajlandók lesznek a koalíció politikáját, a revolúciót elhárító reformot támogatni.

Lábjegyzetek

  1. HK 1891. 20.
  2. Ugyanott, 339.
  3. Vita II. Budapest, 1930. 778.
  4. R. Várkonyi Ágnes, A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. II. Budapest, 1973. 418.
  5. Idézi: Vajda János összes művei. VI. Sajtó alá rendezte: Barta János és Miklóssy János. Budapest, 1970. 388.
  6. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai I. Budapest, 1951. 56.
  7. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai II. Budapest, 1954. 42.
  8. Nagy, A szocializmus keletkezése. I. (Hódmezővásárhely), 1924. 91–92.
  9. Dózsa György Szelleme. Szabad Föld, 1910. január 23.

Irodalom

Király István, Dózsa-kultusz a századforduló parasztmozgalmaiban ( Tiszatáj, 1972. 6)