Dömös

A Múltunk wikiből
község Komárom-Esztergom megyében az esztergomi kistérségben
Wikipédia
Coat of Arms of Domos.jpg
1063
ősz: I. Béla királyra dömösi kúriájában rászakad a trónépítmény, a beteg királyt a Mosont ostromló német had felé viszik, útközben azonban meghal; három fia Lengyelországba menekül.
1109
Álmos herceg megalapítja a dömösi prépostságot és a meszesi apátságot.
1138
szeptember 3. II. Béla összeíratja az Álmos herceg által alapított dömösi prépostság birtokait és népeit.

Gábori Miklós

A gravetti kultúra települései

A Duna-kanyar vidékének kisebb-nagyobb települései, szerszámkészletüket tekintve valószínűleg a nyugat-szlovákiai folyóvölgyek gravettienjével, részben az alsó-ausztriai telepekkel függnek össze. A szerszámok itt viszonylag jó minőségű kőzetből készültek: főleg nagyobb méretű pengék, vakarópengék, kis gravett-hegyek, esetenként úgynevezett nyeles hegyek fordulnak elő.

Ennek a területnek a települései jellegzetes folyó menti vadásztanyák. Pilismarót I.(Öregekdűlő), Pilismarót II. (Diós), Pilismarót III. (Pálrét), a Duna-kanyar északi oldalán Szob, Zebegény, Nagymaros, Verőce településnyomai kivétel nélkül a Duna első, legalacsonyabb teraszán helyezkednek el – éspedig azokon a pontokon, ahol a rénszarvascsordák átkelőhelyei voltak, s ahol a kis harántvölgyek a csordákat továbbterelték. Az átmeneti, megismétlődő vadásztáborok tehát teljesen a rénszarvas periodikus vándorlásához, vadászatához kötődtek –, és ezeken a helyeken rendszerint két települési szint figyelhető meg.

A Duna-kanyar vidéki telepek kora általában a LascauxSágvár-interstadiális körüli, viszonylag rövid, enyhe éghajlati periódusra tehető (17 000–18 000 év). Ennek a csoportnak valószínűleg fiatalabb, egyelőre legdélibb lelőhelye Budapest–Csillaghegyen található.

A csoport települései közül csak kettőt emelünk ki. Az egyik Dömös, ahol a Dunára leereszkedő kis völgy torkolatában nemcsak táborhely, hanem egy rúdsátor alapja is előkerült. Rekonstrukciója szerint egyszerű, bőrrel fedett sátor volt – amilyeneket ebben a korban más helyeken, sőt néha még napjainkban is ismerünk –, és amely bizonyára nem egyedül állt a Duna-kanyar legszűkebb átkelőhelyénél.

Györffy György

Udvar és udvari szervezet

Géza fejedelemmel ugyanis megszűntek az uralkodónévvel nevezett udvarhelyek, és ettől kezdve gyakran a szláv eredetű udvar szóból képzett Udvar(d), Udvarhely névvel vagy a hely sajátos nevével jelölik azokat a központokat, ahol egy-egy királyi udvarház állott. Ezek az egész országot behálózták, függetlenül a vármegyeszervezettől; egy-egy vármegye területén olykor több is volt található belőlük, például Buda tágabb környékén: Csepel, Óbuda, Visegrád, Dömös, Pest, Cinkota és Taksony.

Hercegi birtokból tett adományt például Álmos herceg 1108-ban, a dömösi prépostság alapításakor. Az összeírásból tudjuk meg többek között, hogy a Tolna megyei Koppány falu, ma Törökkoppány Somogyban, egy olyan hercegi uradalom központja volt, amelyhez több mint 30 faluban három század mezőgazdasági termékekkel adózó udvarnok és mintegy 100 egyéb szolgáltató tartozott.

Kincstár, pénzverés

Magyarországon is a várak és a vásárhelyek lehettek a pénz forgalomba hozatalának helyei, s itt szerezhette be a magát szabadnak tekintő adózó a pénzt, oly módon, ahogy a dömösi udvarnokok a terményadó mellett fizetendő sókockát megvásárolni voltak kénytelenek a király vagy a királyi egyházak megbízottaitól.

A korona és kard viszálya

A dukátusi birtokszervezet elterjedését a hercegek által tett birtokadományokból, főként Álmos hercegnek a dömösi prépostság javára tett alapítványából ismerjük meg.

Béla ezer napja

Válaszként Béla elrendelte a nyugati határ elzárását és a várak megerősítését. Mielőtt azonban a harctérre vonult volna, dömösi kúriájában rászakadt a trónépítmény. Életveszélyesen sérült állapotban vitték a nyugati határra, ahol a német előnyomulás kezdetén meghalt.

Álmos kalandjai és bukása

  • A bűnbánó Álmos 1107-ben jeruzsálemi zarándokútra szánta el magát. A kisázsiai veszedelem miatt az út nagy részét bizonyára hajón tette meg, s így rövidesen hazaérkezett. Kálmán ezúttal a herceg jövedelmének biztosítására vadászó erdőuradalmait (Pilis, Bakony), Tolnát, a dömösi királyi kúriát és a szórt hercegi birtokszervezetet adta át neki. Álmos, zarándok mivoltából fakadó vallási buzgalommal eltelve, két monostort alapított antiochiai Szent Margit tiszteletére: dömösi udvarházát átadta a kanonokok számára, és a hercegi udvarnok-szolgákból nyolc századot adományozott részükre, a meszesi kapu előtt, Zilah felett pedig egy kéttornyú apátság építésébe kezdett.
  • A Magyar Krónika utólag meghamisított szövegéből nem vehető ki pontosan, hogy mi történt, de csaknem bizonyos, hogy az ítélet elhangzott, mielőtt a bűn megtörtént volna, s nem egyedül Kálmán döntött, hanem az ország tanácsa. Álmost és kisfiát, Bélát, hogy ne váljék belőle a következő nemzedék Álmosa, s ne dúlja fel az utódok életét, megvakították. Az ítéletet Álmoson az ország főurai közül Oros, Vata és Pál hajtotta végre, a gyermeket egy csapat ispán élén Sima fia Márk és Jákó fia Achilles ragadta ki anyja öléből és vakította meg. A vak herceget az általa alapított dömösi prépostságban helyezték el.
  • Kálmán mindent elrendezett a fia számára, és 1116-ban mind súlyosbodó betegségben várta a halált. Egy dolog nyugtalanította őt és az országnagyokat, akik politikájának részesei voltak. Ha Kálmán meghalt, egy tizenöt éves, éretlen fiúra marad a korona, és vele szemben ott áll a bosszút lihegő Predszláva vak férjével, fiával és minden oroszok támogatásával. A halál küszöbén, amikor szörnyű szenvedések között vergődött, tanácsot tartott az Álmos bosszúját félő főurakkal, és csak annyi óvintézkedést tett, hogy a vak Álmost fogságra kell vetni. A királyi küldött elől Álmos a dömösi oltárba fogódzva keresett asylumot, és innen való elhurcolását a kanonokok tiltakozása akadályozta meg. A legsötétebb középkor játékszabályaihoz mérten mindez humánus és jogszerű eljárás volt, mert hasonló helyzetben másutt sok vér folyt volna.

Könyves Kálmán gazdaságpolitikája és jogalkotása

Hogy ténylegesen jelentős halkereskedelemmel kell számolnunk e korban, bizonyítja a dömösi összeírás, amelyben a halászokat arra kötelezték, hogy rossz fogás esetén vásárolt hallal róják le adójukat.

Népesség, település, termelés, árucsere

  • Ami a kis- és nagyüzemekben tartott állatfajtákat illeti, országszerte az igavonó ökör volt a földművelés alapja. A dömösi összeírásban a Balatontól a bihari hegyekig egyformán harmadfű tinót rótt ki egy-egy kenyéradó szolgaszázad kollektív ünnepi adójául; a tinó azonban bizonyos esetekben még 1100 körül is megőrizte országos bírságpénz jellegét, például 1092-ben a pogány áldozaton résztvevő büntetése egy ökör volt (I. 22. §), és szabad kivitele arról tanúskodik, hogy bővében voltak a szarvasmarhának.
  • A juhtartás általános elterjedtségére mutat, hogy a dömösi kenyéradó szolgák 800 mansiója országszerte évi 2 juh adására volt kötelezve. A juhok száma közel tízszerese lehetett a szarvasmarhákénak; 1090 körül Paloznakon 20 ökörre 300 juh esett, a dömösi szolgák ünnepi tortaadományában 40 ökör mellett 30 juhot, 30 ludat és 40 tyúkot adtak.
    Az országosan elterjedt marha-, ló-, juh-, és baromfitartással szemben a makkoltató sertéstenyésztés nem volt általános, hanem bizonyos tölgyerdős vidékekre szorítkozott. A dömösi összeírásban csak a dunántúli erdős vidékeken lakó és nyesttel adózó szolgákkal kapcsolatban fordul elő konda- és disznótized.
  • A dömösi prépostság 800 kenyéradó szolgája egységesen két köböl gabonaliszt és két köböl sör adására volt kötelezve; az utóbbi árpából, komló hozzáadásával készült.

Várnép, udvarnok, szabados és örökös szolga

Az 1100 körüli udvari birtokszervezetbe a legjobb bepillantást a dömösi összeírás (1108) nyújtja, amely főként az Álmos herceg által 1108 körül eladományozott hercegi népek felsorolását tartalmazza. Megjegyzendő, hogy az uradalomnak fegyveres szabadokban és lovasokban való viszonylagos szegénysége abban leli magyarázatát, hogy Kálmán király a lázadó Álmos herceg kezére nem kívánt fegyvereseket juttatni. Ugyanakkor az egyházi kézre jutott népek összeírásánál figyelembe veendő, hogy az egyház a félszabadokat szolgasorba süllyesztette.

A dömösi uradalomban 46 szabad ember volt, amolyan egyházi nemes jobbágy, aki fegyveres és lovas kíséretet adott a prépostnak. A félszabad önálló termelők magasabb, lovas kategóriáját az a körülbelül 20+57 szolga képviselte, akik a prépostnak útjaihoz lovat, illetve lovas fuvart szolgáltatott.

A félszabadok legnagyobb tömegét, nyolc századot a kenyéradó szolgák tettek ki, akiket egyébként udvarnokoknak neveztek; ezek mind dézsmára voltak kötelezve, ami önálló termelő voltuk bizonyítéka. Gazdaságukat jól tükrözi agrár szolgáltatásuk: évi 2 köböl gabonaliszt, 2 köböl komlósör, 2 juh; a közös beadásba körülbelül egynegyed köböl márc (méhsör), továbbá a kanonokok ünnepi pecsenyéjéről való kollektív gondoskodás. A házankénti 1 darab kősó beadása, mely csak pénzért volt beszerezhető, az árutermelés kezdeteire utal.

A szolgáló népek közül egyedül a 31 halász, 20 vadász, 30 sóvágó, 25 sószállító és 5 tálkészítő esztergályos szolgáltatását határozták meg, ami „kondicionárius” állapot jele. A kanászokat a félszabad udvarnokok mellé sorolták, a többi szolgáló nép az uradalom rab cselédjének tekintendő.

A dömösi uradalomban kondíció nélkül dolgoztatták a következő szolgáló népeket: 10 szántó szolga, aki mellé 3 ekét és ökröket adtak, 6 molnár, 13 pék, 16 szakács, 70 vincellér – akiknek munkaerejét kiegészítették márcadótól felmentett udvarnokokkal -, 3 borosedényt készítő fazekas, 12 lovász, 6 szűcs, 6 udvaros, 1 udvari kovács, 15 kolostori szolga és 44 harangozó templomszolga. Ha leszámítjuk is azt, hogy e szolgáló népek egy részét, például a vincelléreket, bizonyára az egyház süllyesztette a félszabad termelők közül a szolgák közé, akkor is megállapíthatjuk, hogy 1100 táján a megismert udvari birtokszervezet túlnyomó részben önálló termelők gazdaságán nyugodott, és a gabonaliszttel való ellátás 66%-ban ezekre hárult, míg az udvai rab szántókkal való gabonatermelés elenyésző volt (0,8%).

Ezt is figyelembe véve, milyen társadalmi réteget kell értenünk László törvényének ínjein? László a királyi birtokokról szétszóródott népelemekről szólván a várnép (cives) mellett az „ínek vagy szolgák” (ewnek vel servi)[1] visszaadásáról rendelkezett. Ezek szerint az ín nem egy bizonyos rétegbeli ember, hanem a szolganép átfogó neve volt. Ínnek neveztek mindenkit, akit latinul servusnak mondtak: várszolgát, félszabad udvarnokot és bármiféle szolgáló népet egyaránt.

Az egyházi nagybirtok a XI. században túlnyomó részben a királyi, királynéi és hercegi udvari birtokból keletkezett. Az egyházi alapítványt tevő Árpádok udvari szolgáló népeket adtak át az egyházaknak, s az átadott ínek általában az egyházi birtokban is megőrizték eredeti szolgáltatásuk nemét, illetve szolgálatuk módját, módosulás csupán annyiban történt, hogy az egyház a kondíciót súlyosbította: a szabad vitézt félszabad egyházi jobbággyá, a félszabad udvarnokot kenyéradó szolgává süllyesztette stb.

Annál feltűnőbb, hogy legkorábbi egyházi nagybirtokaink szélsőséges eltérést mutatnak abban a tekintetben, hogy kenyérgabonájukat önállóan termelő parasztgazdaságok szolgáltatják-e be, mint Dömösön]], avagy teljes mértékben saját ekéikkel és rab szolgáikkal termelik-e meg, mint a tihanyi apátság 1055-ben, amely csak hat év múlva kapott 60 szántó szolgája mellé 10 udvarnokot.

A dömösi típushoz közel álló képet csak a pécsváradi apátság mutat, amennyire ez a meghamisított XI. század végi összeírásból kivehető. Itt ugyanis a rab szántók a szolganépnek csupán 4%-át tették ki, szemben a tihanyi 43%-kal. A gabonabeszolgáltatókat azon 45%-ot kitevő „ministerek” között kell keresnünk, akiket szekéradásra is köteleztek. Minthogy Pécsvárad ugyanolyan alapítás volt, mint Dömös,]] azaz működő udvari szervezet átengedése egyházi célra, a különbség gyökere nyilván az alapítás módjában rejlik. Udvari szervezet átengedésekor az egyház sok félszabad termelő udvarnokhoz jutott, míg előzmény nélküli új alapítás esetén az egyházat lehetőleg a nagybirtok üzemében rab szántókkal látták el. Erre a korai időben maga az egyház is törekedett, mert az ő ekéjével szántóktól nagyobb terményjáradékot kapott, mint a félszabad termelőktől, ugyanakkor a félszabadok szolgává süllyesztése és terheik emelése szökésekhez vezetett.


A félszabad termelő „ministerek” alacsonyabb rétege volt a terménybeszolgáltatásra kötelezett „tributarius”. Prototípusa a dömösi uradalomban megismert kenyéradó (udvarnok) volt, a zselicszentjakabi uradalomban megfelelője a tributarii ministri, akinek szolgáltatása évente egy élőáldozat (tinó), 10 köböl búza, 10 köböl sör, lova és szekere pedig „az apát hatalmában van”, tehát szükség szerint használhatja fuvarra.


A magánbirtok népei között a fő válaszfalat szintén a termelőeszköz (eke, szőlő) birtoklása jelentette, de itt e válaszfal távolról sem volt olyan merev, mint az udvari, vár- vagy egyházi birtokon. Az udvari és várnépek helyzetét stabilizálta a Szent István-i elrendezés, amelyet 1056 táján írásban is rögzítettek, a király pedig az egyháznak tett adomány írásba foglalásával nem csupán rögzítette a kondíciót, hanem a dömösi összeírás készítésekor ki is mondta, hogy halálbüntetés terhe mellett tilos szabadot szolgává, vagy szolgát szabaddá tenni.


Ami a kis- és nagyüzemekben tartott állatfajtákat illeti, országszerte az igavonó ökör volt a földművelés alapja. A dömösi összeírásban a Balatontól a bihari hegyekig egyformán harmadfű tinót rótt ki egy-egy kenyéradó szolgaszázad kollektív ünnepi adójául; a tinó azonban bizonyos esetekben még 1100 körül is megőrizte országos bírságpénz jellegét, például 1092-ben a pogány áldozaton résztvevő büntetése egy ökör volt (I. 22. §), és szabad kivitele arról tanúskodik, hogy bővében voltak a szarvasmarhának.


A juhtartás általános elterjedtségére mutat, hogy a dömösi kenyéradó szolgák 800 mansiója országszerte évi 2 juh adására volt kötelezve. A juhok száma közel tízszerese lehetett a szarvasmarhákénak; 1090 körül Paloznakon 20 ökörre 300 juh esett, a dömösi szolgák ünnepi tortaadományában 40 ökör mellett 30 juhot, 30 ludat és 40 tyúkot adtak.

Az országosan elterjedt marha-, ló-, juh-, és baromfitartással szemben a makkoltató sertéstenyésztés nem volt általános, hanem bizonyos tölgyerdős vidékekre szorítkozott. A dömösi összeírásban csak a dunántúli erdős vidékeken lakó és nyesttel adózó szolgákkal kapcsolatban fordul elő konda- és disznótized.


A dömösi prépostság 800 kenyéradó szolgája egységesen két köböl gabonaliszt és két köböl sör adására volt kötelezve; az utóbbi árpából, komló hozzáadásával készült.


A hercegi kenyéradó szolgák nyolc százada – amelyet 1109-ben Álmos herceg a dömösi prépostságnak adott – 58 faluban szétszórtan lakott, és ezek közül csak 10 falu (villa) került egész földjével (cum terra sua) egyházi birtokba, a 48 helységben szétszórtan élő szolgák földközösségben éltek más birtokos szolgáival; ez az oka annak, hogy a tatárjárás után e szolgák elvesztek.

Kristó Gyula

Mezőgazdasági termelés

  • Az 1138. évi dömösi összeírás mindössze négy faluban tüntet fel földművest, holott közel száz faluban éltek ekkor a dömösi prépostság alávetett népei.
  • Így például a dömösi egyház szolga-háznépei az egyház prépostjának és kanonokjainak kenyeret és két köböl búzalisztet adtak. Ugyancsak Dömös méhészei és kanászpásztorai a kenyeret adó szolgák közé voltak besorolva.

Földművelés

  • Korszakunkban széltében használták a nagyobbik Gellért-legendából ismert kézimalmot. Erre kell következtetnünk a dömösi összeírásból is. A dömösi egyház birtokán feltűnően kevés malommal és molnárral találkozunk 1138-ban: mindössze három malomról és hat molnárról olvashatunk. Az általános búzaliszt-szolgáltatásnak nyilván csak akkor tudtak eleget enni, ha a gabonát az alávetett népelemek kézimalmokon őrölték meg.
  • II. Béla király dömösi adománya Csepel faluban kétökrös ekét foglal magában.
  • A dömösi egyház szolgáltatói évenként többek között két köböl búzaliszt adására voltak kötelezve. Ugyancsak tartoztak adni két köböl jó sört, ami árpatermelésükre utal.

Állattenyésztés

  • A dömösi prépostság állatállománya négy faluban összpontosult. Eszerint 1138-ban Bátán 70 kanca volt található 20 csikajával, Kuktiban 800 juh és 50 tehén, Tápén 14 tehén és 24 koca, Dobozon pedig 70 koca és 60 kas méh. Feltűnő, hogy az összeírás csak a szaporulatot adó állatállományról ad képet.
  • A dömösi egyház szolgái a prépostságnak Szent Margit ünnepén hízott ökrökön és igen kövér juhokon kívül 30 libát és 40 tyúkot, karácsonykor és húsvétkor 20–20 libát és 40–40 tyúkot tartoztak adni.
  • A mézből sört erjesztettek, s az így készült méhsörrel a dömösi egyház népei a prépostságnak adóztak. A dömösi egyház Tisza közelében fekvő falvainak népei évenként 10–30 köböl márc beszolgáltatására voltak kötelezve.
  • A dömösi prépostság halászai, szám szerint 33-an, az Ipoly menti Helembán éltek, s Álmos herceg adományából földjükkel és nagy erdejükkel kerültek egyházi fennhatóság alá. A dömösi egyház halászai minden szerdán, pénteken és szombaton 30–30 halat, a nagyböjt idején viszont naponta 30 halat voltak kötelesek szolgáltatni. Öt halastavat kapott Dömös részben vagy egészben Álmos hercegtől, e halastavak halászaikkal egyetemben jutottak Dömös birtokába. A dömösi egyház szolgáinak kötelességei között ott szerepelt a halastavak elrekesztése vagy ásása.

Tulajdonviszonyok

  • Egyazon birtok több tulajdonos kezén való megoszlására ugyancsak a dömösi és az aradi összeírásokból vehetünk példát. A dömösi prépostságnak 1138-ban öt halastava volt. Ezek közül háromban csak mint részbirtokos szerepelt: az egyik a Pásztói apáttal volt közös, a másik magánbirtokossal, Apáti fia Lukáccsal, a harmadikban pedig egyharmad rész a csongrádi ispánt illette.
  • Az Álmos herceg által a XII. század elején csaknem 90 faluval alapított dömösi prépostságot II. Béla király közel 10 faluval, illetve falurésszel és praediummal gazdagította.
  • A dömösi és pannonhalmi egyház mintegy száz faluban érvényesült befolyásától (ott lakó szolgáitól és ott fekvő birtokaitól) a húsz birtokot megközelítő birtoknagyságig terjedt a nagy egyházak földvagyona.]]
  • Egyedül az 1138. évi dömösi összeírás mintegy 320 szolga-háznépről jegyezte fel, hogy „saját földjükkel együtt” kerültek a prépostság fennhatósága alá. Tamác falu esetében azt olvashatjuk, hogy a „falu földjével együtt adatott”.[2]
  • Egy tulajdonos birtokainak szórtságát jól mutatja a dömösi egyház 1138-ban összeírt, mintegy száz falura, illetve falurészre kiterjedő tulajdona. A prépostság birtokai három nagy „tömbben” helyezkedtek el: az egyik a prépostsági székhely, Dömös körzetében, tehát a Duna-kanyar vidékén, a másik a Balatontól délkeletre eső somogy-tolnai területen (itt mondhatott legtöbb javat magának az egyház), a harmadik pedig a Tisza mentén, a Tiszántúlon, jobbára a Körösök közelében, illetve Erdélyben. A „tömbök” persze nem úgy értendők, mintha itt összefüggő területek felett rendelkezett volna az egyház, hanem úgy, hogy falvak, illetve falusi részbirtokok nagyjából egyazon országrészben, de ott is egymástól kisebb-nagyobb távolságban, tehát bizonyos szétszórtságban helyezkedtek el.

A dömösi prépostság birtokai (1138)
régi név mai név megye
A somogy-tolnai határvidék.
Atila Attala község Somogy megye
Boti Bati szántó Tolna megye
Cepel Nagycsepely község Somogy megye
Cobu Kab puszta Veszprém megye
Cuma Csoma község Somogy megye
Dada Dada(i) puszta Somogy megye
Cuppan Törökkoppány község Somogy megye
Dalmadi Dalmand község Tolna megye
Degu Dég község Fejér megye
Durugfa Somogydöröcske község Somogy megye
Edelin Edelény puszta Tolna megye
Enderedi Endrédi völgy Tolna megye
Eneg Enying község Veszprém megye
Enfe Ősi dűlő Tolna megye
Fekete Fekete puszta Fejér megye
Galhan Kisgyalán község Somogy megye
Gan Gámipuszta Somogy megye
Gudas Gadács község Somogy megye
Hedegcut Hidegkút dűlő Tolna megye
Hudus Óhodos puszta Fejér megye
Hurch Hirhi puszta Tolna megye
Kalfar Kulcsár puszta Tolna megye
Kana Kánya község Tolna megye
Kara Kára község Somogy megye
Kuceu Kecsege puszta Tolna megye
Kunda Nagy- és Kiskonda puszta Tolna megye
Kurtu Kurd község Tolna megye
Luba Jaba puszta Somogy megye
Macra Makrai hegy és szőlő Somogy megye
Mariiti Alsó- és Felsőmarosd puszta Somogy megye
Meiri Kaposmérő község Somogy megye
Nagafu Nágocs község Somogy megye
Neku Felsőnyék község Tolna megye
Sagu Ságvár község Somogy megye
Sagu Ság puszta Tolna megye
Sanas Szanácsitelep puszta Somogy megye
Sati Csádi malom Tolna megye
Seilu Somogyszil község Somogy megye
Suca Szőke puszta Somogy megye
Tunguldi Tengőd község Tolna megye
Warang Várong község Tolna megye
A Tisza és a Körösök vidéke
Babifa Bábocka puszta Békés megye
Cerep Szerep község Hajdú-Bihar megye
Cerungrad(iensis) Csongrád város  
Cethida Csejt puszta Békés megye
Crif Körös folyó  
Curifa Kurca folyó Csongrád megye
Doboz Doboz község Békés megye
Ecer Ecsér puszta Csongrád megye
Geu Algyő község Csongrád megye
Geijca Décsi puszta Békés megye
Kulefer Kölesér puszta Bihar megye
Kurtuelis Körtvélyes puszta Csongrád megye
Obad Abádszalók község Szolnok megye
Sahtu Sajtény község Csanád megye
Subram Nagysopron puszta Békés megye
Sumbuth Szabadhely község Arad megye
Sunadi Németcsanád község Arad megye
Surcudi Sarkad község Békés megye
Tapai Tápé község Csongrád megye
Ticia Tisza folyó
Dömös környéke
Bela Béla község Esztergom megye
Bela patak Damásdi patak Pest megye
Belfun Nagybörzsöny község Pest megye
Damafa Ipolydamásd község Pest megye
Danibius Duna folyó  
Dimili Dömös község Komárom megye
Ipul Ipoly folyó  
Machala Mocsodla dűlő Komárom megye
Maraut Pilismarót község Komárom megye
Naugrad Nógrád község Nógrád megye
Paituh(iensis) Pásztó község Heves megye
Pomaz Pomáz község Pest megye
Strigonium Esztergom város  
Wodafu Alsó- és Felsővadács puszta Komárom megye

A gazdálkodás keretei

II. Béla király és felesége, Ilona királyné a Mecsőd nevű praediumot két molnárral a dömösi prépostságnak adta.

Kézművesek

  • Dömös birtokában 1138-ban molnárok, kenyérsütők, szakácsok, esztergályosok, harangozók, szűcsök, fazekasok, ácsok voltak.
  • Setkelu faluban 1138-bam 14 servus-mansio és egy méhész élt a dömösi egyház fennhatósága alatt; szolgáltatásaik többfélék: nyesttel adóznak, akkor vadásznak, amikor a prépost akarja, a disznókból tizedet adnak, továbbá esztergályosmunkával készített edényeket juttatnak a prépostságnak, amely foglalkozást — mint a dömösi összeírás írja — az abban való ügyességük miatt gyakorolják. A Macsala falusi szolgák a nyestadózás mellett a templom tetőzetét fedik be, és a dömösi egyház házait építik.
  • A dömösi egyház esztergályosai évenként két-három alkalommal 500–500 tálat adtak földesuruknak.
  • Koppány faluban három háznép palackot készített Dömös számára.
  • A dömösi egyház kenyérsütői és szakácsai hat–hat, esztergályosai és ácsai két–két faluban éltek.

Kereskedelem

Az 1138. évi dömösi összeírás előírja az egyház helembai halászainak, hogy ha kötelező szolgáltatásukat nem teljesítik, semmiféle * mentséget nem hozhatnak fel, nem hivatkozhatnak a halászszerencse elpártolására, hanem az előírt számú halat meg kell venniük, és így kell teljesíteniük kötelezettségüket. Hallal tehát már a XII. század első felében széles körben kereskedhettek.

  • A dömösi prépostság 1138. évi összeírása említi az Arad megyei Szombat vásárát (forum Sumbuth), ahová a dömösi egyház sószállítói évenként hatszor két hajóval szállították Erdélyből a sót. A helység elnevezése a vásártartás szombati napjára utal.
  • Meglepőnek tűnik, hogy a dömösi egyház szolganépeit a tized fizetésén, juh, búzaliszt és sör szolgáltatásán kívül még só adására is kötelezte. A Dunántúlon és a Tisza–Körös vidékén élő szolgáknak, mivel ott nem folyt sótermelés, a beszolgáltatáshoz szükséges sót meg kellett vásárolniuk.

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások lelőhelyei
név kolostor
Dömös X

Falu

1138. évi adat szerint Gán falu szolga-háznépei évenként vagy két kész házat, vagy ezer zsindelyt, azaz tetőfedéshez használt falemezt adtak Dömösnek. A zsindely nyilván faház, esetleg templom befedésére szolgált.

Alávetett népelemek

  • Az 1138. évi dömösi összeírás szerint „elrendeltetett és [II.] Béla királynak és Ilona királynénak, valamint az egész ország összes előkelőinek a jelenlétében esküvel megerősíttetett, hogy a halandók törvénye szerint egymás után következő prépostok közül egy se merészeljen valakit a szolgák közül a szabadok sorába, vagy a szabadok közül a szolgák csoportjába áttenni.”[3]
  • Az 1138. évi dömösi összeírásban szereplő liberek nem közszabadok, hanem csak az egyház szabadjai voltak. Szabad jogállásukra az egyház kínosan vigyázott.
  • Az 1138. évi dömösi oklevél nagyszámú servus mellett csak kis számban említ libereket.
  • A dömösi egyház II. Bélától és Ilona királynétól kapta adományba az Esztergom megyei Udvarnok faluban Kilián szolgáinak húsz házanépét. Itt nem került sor a teljes falu és a benne élő királyi udvarnokok eladományozására, hiszen Udvarnoknak egy részén még a XIII. század második felében is királyi udvarnokok éltek.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

Az 1138. évi dömösi oklevél Fonsolt hol nádornak, hol comes prefectusnak nevezi, ez utóbbi kifejezést bízvást tekinthetjük tehát a nádor szinonimájának, és elöljáró ispánnak fordíthatjuk.

II. István

Ez a gyakorlatilag teljes külpolitikai elszigeteltség, II. István uralma belső nagyúri bázisának kezdődő bomlása bírhatták rá Álmost és híveit, hogy 1125 táján megmozduljanak, s lépéseket tegyenek a hatalom megszerzésére. A dömösi kolostorban tartózkodó Álmos azonban rosszul választotta meg az időpontot, bizonnyal aláértékelte II. István és tábora erejét. A király és köre lecsapott a szervezkedőkre. Álmos — mint egy forrásunk írja — a haláltól való félelmében menekült II. István kegyetlensége elől Bizáncba, ahová számos híve követte. Álmos fia, a vak kisgyermek, Béla nem jutott el Bizáncba, éveken át Magyarországon, a pécsváradi monostorban rejtegették titokban.

II. Béla

Béla kegyelettel ápolta apja emlékét. A Bizáncban elhunyt Álmos tetemét 1137-ben hazahozatta. Ugyancsak apja alapítását tette teljessé, amikor 1138-ban oklevélbe foglalta az évtizedekkel korábban létesített dömösi prépostság birtokait, köztük azokat is, amelyeket ő maga és felesége, Ilona királyné adott Dömösnek.

Stílusirányzatok

Cseh és lengyel hatások jelentkeznek az Álmos herceg által alapított és 1107 táján felszentelt dömösi templomon. Itt háromapszisos, a megnyújtott főszentély alatt kriptával ellátott templom maradványai kerültek elő, amelyet állat- és növényábrázolások, szalagfonatos épületplasztika díszített. Az 1137 -ben felszentelt második pannonhalmi apátsági templom téralkotása rokon a dömösiével. A vértesszentkereszti apátsági templom oszlopfőit is rokonság fűzi a dömösi emlékekhez. 1146. évi említés szerint ez annak az Ugrinnak a monostortemploma volt, aki a Csák nemzetség egyik ősének tekinthető. Ugyanakkor egy, Dömösön megmaradt nagyméretű, állatküzdelmet ábrázoló oszlopfő stílusát tekintve szorosan kapcsolódik Esztergomhoz, a második székesegyház építőműhelyéhez.

Lábjegyzetek

  1. Závodszky, SzILK 174.
  2. Szabó Dénes, A dömösi prépostság adománylevele [1138/1329]. Magyar Nyelvőr, 1936, 3-4. 133.)
  3. Szabó Dénes, A dömösi prépostság adománylevele (1138/1329). Magyar Nyelvőr 1936. 5–6. 204. – Magyar fordítása: Szöveggyűjtemény 1000–1526. 192.

Irodalom

A hercegi birtokszervezetet megvilágító dömösi alapítólevélre lásd Szabó Dénes, Magyar Nyelv 32. 1936. 64–57, 130–135, 203–206; A dömösi adománylevél hely- és vízrajza (Budapest, 1954).

Álmos herceg királyi uradalmakban részesítése és dömösi monostoralapítása: SRH I. 427–428; Monumenta ecclesiae strigoniensis I. 88. kk.; Szabó Dénes, Magyar Nyelv 32. 1936. 56;

A dömösi apátság falvaira és századaira lásd Szabó Dénes, Magyar Nyelv 32. 1936. 56–57, 130–135, 203–206; A dömösi adománylevél hely- és vízrajza (Budapest, 1954).

a dömösi halászok halvásárlásáról: Magyar Nyelv 32. 1936. 135;

Az udvarnokok dömösi szervezetére lásd Szabó Dénes, Magyar Nyelv 32. 1936. 132; adózásukra: Magyar Nyelv 32. 1936. 133–134;

A szórt birtokrendszert jól érzékelteti a dömösi és a szávaszentdemeteri egyház ingatlanainak területi elhelyezkedése.