Darányi Ignác

A Múltunk wikiből
Pest, 1849. január 15. – Budapest, 1927. április 27.
jogász, agrárpolitikus, nagybirtokos, miniszter
Wikipédia
Darányi Ignác (miniszter).jpg

Hanák Péter

A Bánffy-kormány bemutatkozása

Bánffy, ha államférfiúi képességekkel nem is büszkélkedhetett, hosszú megyei pályafutása alatt nagy közigazgatási rutint szerzett. Ezt lefelé a megyékben bevált erőszakkal, a nagypolitikában viszont a Tisza-iskola ügyes taktikázásával alkalmazta. Főispán maradt, mondották róla, a kormányfői poszton is, aki az egész országot egy nagy megyeként kezelte, de ebben a minőségben az uralkodó körök várakozását felülmúló sikerekkel debütált. Kormányát – ez rátermettségére vallott – nem fényes nevekből, hanem a szürkékből válogatta össze. Wekerlétől a legfelső bizalmat élvező honvédelmi minisztert, Fejérváry Gézát vette át, és néhány hónapig Festetics Andort a földművelésügy élén, ahol majd 1895 novemberében az agráriusokkal rokonszenvező Darányi Ignác váltja fel; a belügyminiszteri tárcát Perczel Dezső, a Ház alelnöke, a pénzügyminiszterit Lukács László, Wekerle közepes tehetségű államtitkára, a vallás- és közoktatásügyit egy jogász, Wlassics Gyula, az igazságügyit Erdély Sándor, a kereskedelemügyit Dániel Ernő kapta.

A Bánffy-terror

A közigazgatás több vezető tisztviselője, s maga Darányi, a földművelésügyi miniszter sem idegenkedett a mérsékelt, óvatosan adagolt szociálpolitikától. Az ellentétes nézetekből és érdekekből satnya szociálpolitika született. Ennek keretében Darányi tett néhány intézkedést az agrárproletariátus nyomorának enyhítésére, megindította a kárpát-ukrán nép segélyezésére szánt „hegyvidéki akciót”.

A Széll-kormány szociális és nemzetiségi politikája

A Széll-kormány szociális törvényhozására Darányi földművelésügyi miniszter agrárius szociálpolitikája nyomta rá a bélyegét. 1899-ben a „rabszolgatörvény” érvényét kiterjesztették a vízimunkálatoknál, az út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokra és munkásokra, tehát további munkaterületeken igyekeztek megkötni az agrárproletariátust. Hasonló szellemben fogant az „Országos gazdasági munkás- és cseléd-segély-pénztár” megszervezése is 1900-ban. A pénztárat az 1890-es évek agrármozgalmainak hatására szervezték meg. Csakhogy a tagok közül ki lehetett zárni mindazokat, akiket sztrájk, sztrájkszervezés és agitáció miatt elítéltek. S minthogy a kizárt tag befizetett pénzét nem kapta vissza, minthogy a felvétel, kizárás, segélyezés felett döntő igazgatóság a kormány és a földbirtokosok küldötteiből állott, a segélypénztár jórészt a mezőgazdasági munkások megfékezésére, sztrájktól való elriasztására szolgált. Csak az agrárpolitika ügyintézői csodálkozhattak, hogy a mezőgazdasági munkások, cselédek, mindenütt bizalmatlansággal fogadták a segélypénztárt. E szociálpolitikának a nemzetiségi politikával összefonódott sajátos hajtása volt a századforduló idején nagy hírveréssel folytatott ”hegyvidéki akció”: a legnyomorúságosabb viszonyok közt sínylődő kárpát-ukrán szegényparasztság állami megsegélyezése. E nép – Darányi jellemzése szerint – gyakori éhínséggel küszködve testileg és szellemileg visszafejlődik, s „a végpusztulás határához érve, magát saját erejéből továbbra fenntartani képtelen”.[1]

Katus László

Az állam növekvő gazdasági befolyása

Az agrárérdekek általában nem annyira a kormányok gazdaságpolitikai alapelveiben érvényesültek, hanem a mezőgazdaság anyagi támogatásában, a földművelésügyi minisztérium gyakorlati tevékenységében, különösen Darányi Ignác 12 éves minisztersége (1895–1903 és 1906–1910) idején. A földművelésügyi minisztérium sokágú tevékenységével hozzájárult mezőgazdaságunk fejlesztéséhez, a korszerű termelési módszerek terjedéséhez, elsősorban a parasztság körében. A filoxera által pusztított szőlők újratelepítése, az állattenyésztés fellendítése, a korszerű állategészségügyi szolgálat megszervezése, a parasztság hitelellátásának megoldása, a mezőgazdasági szakismeretek terjesztése és a talajjavítások terén fontos kezdeményező és támogató szerepet vállalt az állam.

Dolmányos István

A Wekerle-kormány megalakulása

Andrássy politikai irányzatához tartozott Darányi Ignác, volt szabadelvű párti földművelésügyi miniszter, aki most a koalíciótól visszakapta régi tárcáját. Személye ekkor még háttérben maradt. Darányi évek óta az OMGE irányvonalát képviselte. Kinevezésével agrárius „pünkösdi királyság” vette kezdetét az ország gazdaságpolitikájában.

Az 1906. évi választások

Andrássy és Darányi kaptak az alkalmon, mandátumokat biztosítottak az obstrukciós küzdelmek hajdani ellenfeleinek.

Dolmányos István és Erényi Tibor

A kormány támadása a Földmunkások Országos Szövetsége ellen

A vizsgálat sikertelensége, a hivatalos szociáldemokrata körök mentegetőzése és sztrájkellenes fogadkozása a kormányzat számára mindenesetre megnehezítette a szövetség elleni nyílt, frontális támadást. Még inkább tartózkodásra késztette Darányiékat, hogy a földmunkásszövetség zaklatása a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek köreiben igen nagy ellenállást váltott ki. A szövetség lapja, a Világszabadság, Dózsa szellemét idézte, az általános sztrájkot kilátásba helyező határozatot a Budapesten és számos vidéki városban lezajlott munkástüntetések is megerősítették. Az említett tényezők figyelembevételével a kormány végül nem a feloszlatás, hanem a nem sokkal enyhébb hatósági „korlátozás” mellett döntött.

A szövetség sorsa még bizonytalan volt, amikor 1906 nyarán nagyarányú aratósztrájkokra került sor. A mozgalmakat lényegében az 1905. évi aratósztrájkokhoz hasonló okok váltották ki. A lezajlott és es agrárproletariátusra is kiható, a tömegeket aktivizáló politikai válság még éreztette hatását. 1906-ben páratlan rekordtamés volt az országban, s így a mezőgazdaságban a munkaerőekereslet fokozódott. Míg 1905-ben jobbára csak a Dunántúlon voltak aratósztrájkok, addig 1006-ban a centrum a Délvidékre, a Bánságra tolódott át. A sztrájkok 24 vármegyére terjedtek ki, és összesen mintegy 50 ezren vettek bennük részt. A sztrájkolók a bérek emelését, jobb javadalmazást, az aratórész növelését követelték. Tekintettel arra, hogy a sztrájkok jelentős része sikeres volt, 1906 folyamán a mezőgazdasági munkabérek mintegy 20%-kal emelkedtek.

Ha a kormány a földmunkásszövetség feloszlatására nem határozta is el magát, az aratómozgalmak ellen teljes eréllyel fellépett. A belügyminiszter június 25-i körlevelében arra utasította a főispánokat, hogy a sztrájkolók ellen az 1898. évi „rabszolgatörvény” alapján járjanak el. A csendőrök nemegyszer szuronnyal és puskatussal akarták a „szerződésszegést” megakadályozni, az aratókat munkára kényszeríteni. Bevetették a tartalékmunkásoknak nevezett sztrájktörőket is, sőt arra is akadt példa, hogy fegyencekkel arattattak.

Az aratósztrájkokért az agráriusok elsősorban a szocialista agitációt tették felelőssé. Az OMGE 1906 májusában a földmunkásszövetség ellen erőteljesebb fellépést sürgetett. Darányi 1906. júliusi – az uralkodónak küldött – jelentésében „az agitátorok meg nem szűnő” működéséről ír. [2] Ezzel szemben tény az, hogy sem az 1906. májusi vizsgálat, sem a későbbi eljárások nem igazolták, hogy a szövetség vagy annak egyes csoportjai sztrájkokat szerveztek volna.

A munkásság és a kormányzat harca 1906 második felében

A Wekerle-kormány a Bánffy-korszak törvényei és rendeletei alapján járt el, Darányi pedig a személyes folytonosságot képviselte.

Dolmányos István

A „derestörvény”

1906 ősze helyett azonban csak 1907 elején forogtak gyorsabban a törvényelőkészítés gépezetének kerekei. A javaslat bizonyos kedvezményei (a robot eltörlése s más könnyítések; a gazdasági munkáslakásokról szóló, hozzácsatolt ikertörvény), illetve reakciós rendelkezései a politikai élet egészen eltérő rétegeiben is vihart keltettek és különféle ellentéteket támasztottak. A földbirtokosok legkonzervatívabbjai elítélték Darányi „szociális irányzatát”.

Az 1907. évi kiegyezés

Az új autonóm vámtarifa törvénybe iktatása és az alkotmánybiztosítékok kieszközlése után a kormányhatalom birtokában levő Andrássy, Darányi és társai addigi ellenzékisége jórészt tárgytalanná vált.

Az uralkodó osztályok új gazdaságpolitikai gyűjtőpontjának létrejötte

A telepítési javaslatot helyeslő kormánypárti kommentárok átsiklottak az adás-vételt jelentő parcellázáson, sőt a telepítésnél is a középbirtokra figyeltek, helyesen értelmezve Darányi szándékait. A szociáldemokrata párt, a parasztpárt és a polgári radikálisok elutasították a „paraszthitbizományok” tervezetét.

A telepítési törvényjavaslat végül is az agráriusok saját körebe vitte el a vitát, a nagybirtokosok kebelében támasztva nagy ellentéteket. Ez az OMGE-n belüli politikai földcsuszamlás egyik okává vált. 1908-ban Dessewffy Aurél a Zselénszky által vezetett, s a régi szabadelvűekhez húzó ultraagráriusok támadásainak hatása alatt lemondásra kényszerült. Az 1909. februári OMGE tisztújítás a parlamenti politika középpontjába került. Dessewffy a függetlenségi pártiakkal megegyezve rokonát, Károlyi Mihályt jelöltette Zselénszkyvel szemben az elnökségre. Károlyi önként visszalépett az idősebb Zselénszkyvel szemben, de végül vállalta a jelöltetést. Politikailag tekintve: a KárolyiDessewffy-csoport által képviselt alkotmánypárti, néppárti és hivatalos függetlenségi párti vezetés ütközött meg ebben a választásban a Zselénszky-csoport által képviselt régi szabadelvűekkel és a már hozzájuk átálló koalíciósokkal. Zselénszky csaknem a szavazatok felét szerezte meg: „fényesen” bukott, ösztönözve a régi szabadelvűek szervezkedését. Károlyi győzelme megmentette az OMGE vezetésének Darányi-féle irányvonalát, de az OMGE jórészt meghasonlott önmagával, ami rendkívüli jelenség volt.

Siklós András

A földkérdés megoldatlansága

Közben a földművelésügyi minisztériumban november 20-án tanácskozás kezdődött a birtokreformról, melyen a földbirtokosok érdekképviseleti szerveinek megbízottai, a különböző pártok képviselői és más szakemberek vettek részt. Az egyezkedésre hajló agráriusok (Rubinek Gyula, Darányi Ignác, Bernát István, Lukovich Aladár) azt javasolták, hogy a kisajátítható földek alsó határát lehetőleg magasan – 1000 hold körüli – vonják meg (az OMGE igazgatóválasztmánya december 11-i ülésén az 5000 holdon felüli birtokokat tartotta igénybe vehetőnek), és a reform végrehajtását több évre tervezték.

Hajdu Tibor

Az intervenció megindulása

Válaszul az ellenforradalmi mozgalmakra, április 19-én túszok szedését rendelték el. Összesen 489 vagyonos embert, ismert személyiséget szállítottak a Gyűjtőfogházba, köztük József főherceg fiát és Darányi Ignácot, de a Károlyi-párt jobbszárnyához tartozó néhány volt minisztert is, köztük Lovászyt.

Lábjegyzetek

  1. Kemény G. Gábor, Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. II. 1892–1900. Budapest, 1956. 850.
  2. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. III. 1955. 467.

Irodalom

Darányi Ignác pályafutásához lásd: Bernát István, Darányi Ignác r. tag emlékezete (In: Az Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. XXI/5. Budapest, 1931); Török Pál rövid (összefoglalását: Darányi Ignác mint földművelésügyi miniszter (Protestáns Szemle, 1939); valamint Kendi Finály István életrajzát: &rluo;A Magyar Földért&rluo;. Darányi Ignác élete és munkássága (Budapest, 1940).