Dessewffy Aurél

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Dessewffy Aurél gróf

Nagymihály, 1808. július 27. – Pest, 1842. február 9.
közíró, főrend
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Dessewffy Aurél-Barabás Miklós
1841. szeptember 22.
Dessewffy Aurél megkezdi a Világban Pesti Hírlap és a Kelet népe közti vitály című cikksorozatát.
1841. november 4.
Széchenyi István Dessewffy Aurél politikai szövetséget köt.
1842. február 9.
Meghal Dessewffy Aurél.

Gergely András

Az országgyűlés küszöbén

Levonva a szükséges következtetéseket – végcélként a birodalmi politika közvetlen befolyásolását tűzve ki –, aktivizálódott a fiatal magyar arisztokraták egy csoportja, a Taglalat írójának fia, a kiváló képességű Dessewffy Aurél gróf szellemi vezetésével. Programjukba vették bizonyos, elkerülhetetlennek látszó reformok „fontolva haladó” megvalósítását: hitelbank alapítását, az engedőleges örökváltságot, a megyerendszer centralisztikus irányú módosítását. Nem találtak ellenzőre az öregedő József nádorban sem, aki a harmincas évek végén elvesztett népszerűségét és politikai befolyását kívánta visszanyerni annak érdekében, hogy fia nádorrá választásának útját egyengesse.

Kiutat keresett, a változtatás szándékát akarta mutatni a bécsi kormány is. Clam-Martinic katonás rendszabályokat követelt: az alsó- és felsőtábla „szabályozására”, a megyei választások „fegyelmezésére” van szükség, a megyékben állandóan ott lakó „derék főispánok” legyenek, akik „mint királyi hivatalnokok” járjanak el.[1] Metternich pedig egyik tollnokával Kegyes jóakarat Magyarország számára címmel íratott cikksorozatot az országgyűlés küszöbén, amelyben már nemcsak az alkotmány fenntartását, hanem fokozatos modernizálását ígérte arra az esetre, ha a magyar politikusok a kormányhoz csatlakoznak: „Magyarország egyedül semmit sem érhet el, az összmonarchiával együtt mindent megvalósíthat.”[2] Kapóra jött az ifjúkonzervatívok jelentkezése, akiknek elképzelései részben eltértek ugyan a Metternich által hírdettettektől (nézeteiket a cikksorozat nyomán támadt vitában Dessewffy Emil fejtette ki), de velük frissítették fel a perek során kompromittálódott kormányzati gárdát. Menesztették a feladatának ellátására nemcsak politikailag alkalmatlan Pálffy kancellárt, a kiváló közjogtudós ókonzervatív Cziráky országbírót és az ellenzéki elveit kinevezésével feladó, népszerűtlen Somssich személynököt. Mailáth Antal gróf lett a kancellár, Mailáth György kapott országbírói kinevezést, Szerencsy István került személynökként az alsótábla elnöki székébe.

A politikai válság felismerése nemcsak aktivizálta, hanem eltérő megoldások keresése folytán polarizálta is az arisztokráciát. A főpapok és az aulikusok az udvar, az országgyűlésen a nádor körül tömörültek. Az „újkonzervatívok” tőlük Függetlenül, pártszerű keretek között szerveződtek, előzetes értekezleteket tartottak, saját taktikájukat követték. Gyarapodott a liberális arisztokraták száma. Ez ideig csak egyénenként léptek fel, az 1839–1840. évi országgyűlésen pedig már külön csoportot képeztek. Bár egy évtizeddel később, minta társadalom többi osztályaiban, de megindult az a polarizálódás, amely ketté, sőt itt háromfelé osztotta az ország leggazdagabbjait. Most már nemcsak a Károlyiak, a Széchényiek, az Andrássyak sorából került ki egy-egy liberális főrend, hanem a nem kevésbé vagyonos, sőt esetlegesen gazdagabb Zichyek, Eszterházyak, Wenckheimek közül is. Liberalizmusuk többnyire nem érte el az alsótábla követeinek szintjét, de vezetőjük, Batthyány Lajos gróf, aki „családja rangjával messze felülmúlja Széchenyi István grófot”,[3] nézeteivel miben sem maradt el a nemesi élgárda mögött. Ekkor kapcsolódott be a politikába az Erdélyben már korábban aktív Teleki László gróf és Eötvös József báró. A főrendi táblán a liberálisok immár olyan tekintélyes kisebbséget képeztek, hogy a kormány velük szemben a szegényebb főurakat államköltségen vonultatta fel (ötforintos mágnások).

Az erőviszonyok szempontjából az alsótábla politikai megoszlása volt a döntő fontosságú. Az ifjúkonzervatívok vezére ezért szeretett volna a követi karba kerülni. Bekapcsolódott a heves követválasztási küzdelembe, melyben azután Sárosban alulmaradt Pulszky Ferenccel szemben.

Vörös Károly

A Pesti Hírlap

Másrészt e visszásságok bemutatásával és – valóban lényeges kérdés esetén – a képnek több cikken át is tartó elmélyítésével, minél részletesebb bemutatásával a lap láthatólag főként annak érzékeltetésére törekedett, hogy mindez az adott rendszer mellett történhet, sőt érzékeltette azt is, hogy tulajdonképpen mindez e rendszernek éppen hogy közvetett vagy közvetlen következménye. Ez persze nem mehetett időnkénti túlzások nélkül; ellenfelei nem is egészen indokolatlanul vetették szemére, hogy a Pesti Hírlap „minden egyes szenvedőt úgy állít elénk, mint a socialis rendszer áldozatát”.[4]

Az új program és az újkonzervatívok

A teljes cikk.

A kormány előkészületei az új politika bevezetésére

Hasonló lett a sorsa – legalábbis ezt mondták – Széchenyi december 17-i újabb memorandumának is, melyben tekintettel az egyre zavarosabb és már az ausztriai belpolitikai viszonyokat is károsan befolyásolni kezdő magyar helyzetre, a gyökeres és következetes rendcsinálás érdekében Bécsben egy, a magyar kancelláriától is független (s ennek jeleként egyenesen a Burgban ülésező) magyar bizottság megszervezését javasolta. A bizottság – melynek nem kellene titkosnak lennie, de beszélni sem kellene róla sokat – tagjaiként többek között Ficquelmontot, az udvar egyik magyar szakértőjét, gróf Mailáth Antal kancellárt, gróf Apponyi Györgyöt, az újkonzervatívok tekintélyben is egyre inkább Dessewffy Aurél örökébe lépő vezetőjét, Szögyény udvari tanácsost, Lonovics püspököt, Ferstl-t, a titkosrendőrség az országgyűlést ellenőrző csoportjának vezetőjét és saját magát javasolta. A bizottság feladata lenne az események megfigyelése és a szükséges lépések jó előre való megtervezése, hogy az udvar ne kerüljön időzavarba.

Arató Endre

Az aulikusok álhazafisága

Az aulikusok a magyar középnemesség és Széchenyi politikájának éppen legpozitívabb elemét, a nemzetiségi politika liberalizmusát, a nemzetiségek szabadságjogaik biztosítására irányuló törekvését támadták a leginkább, s hazafiságot mímelve akarták kirekeszteni a liberális jogok gyakorlásából a magyarok és nem magyarok tömegeit. A polgári-nemzeti kívánságokkal szemben álhazafias nacionalizmussal azt hirdették, hogy nem szabad eltörölni a feudális intézményeket, különösen a jobbágyságot, mert ez – véleményük szerint – a kisebbségben levő magyar abszorbeálását jelentené. Dessewffy Aurél gróf, Zay Károly gróf egy magyarosító célzattal készült röpiratát bírálva, többek között azt az álláspontot támadta, amely szerint Zay a magyar nemzetiséget, a magyar nemzetiség terjesztését, a magyarosítást a liberális jogokkal azonosította. Kossuth keményen harcba szállt az aulikusok álláspontjával, amely véleménye szerint „a Magyarországban létező idegen elemeknek a virginiai feketék sorsára juttatását”[5] jelentené.

Lábjegyzetek

  1. Tagebücher… I. Wien, 1909. 824.
  2. (Zedlitz), Pia desideria für Ungarn. Leipzig, 1840. 15.
  3. Takáts Sándor, Kémvilág Magyarországon. I. Budapest, év nélkül, 67.
  4. XYZ (gr. Dessewffy Aurél), Pesti Hírlap és Kelet Népe közti vitály. Világ, 1841. 77.
  5. Idézi: Andics Erzsébet, Kossuth harca az árulók és megalkuvók ellen (In: Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. II.). Budapest, 1952. 42.

Művei

Irodalom

Dessewffy Aurélról mindhárom összefoglalás hasonló képet fest, ám amit koncepciójában az első két szintézis bírál és a haladás gátjának tart, azt a konzervatív összefoglalás pozitív mozzanatként lépteti elő (a reformok lassítása, a megye hatáskörének sokallása, a haladás szembeállítása az alkotmányos parlamenti kormányzással és a dicasteriális rendszer átalakításával).