Diner-Dénes József

A Múltunk wikiből

1917-ig Diner

Liptószentmiklós, 1857. június 27. – Párizs, 1937. augusztus 5.
szociáldemokrata politikus, művészettörténész, író, újságíró, lapszerkesztő
Wikipédia
1906.
Diner-Dénes József: Leonardo da Vinci és a Renaissance kialakulása.

Mucsi Ferenc

„Magyarország felfedezése” és az új Magyarország tervének kidolgozása

Két hónapon át tartó, nagy visszhangot keltő vita zajlott le Ignotus bevezető előadása nyomán az irodalom és a társadalom kapcsolatáról. A vitát – amelyben többek között részt vett Diner-Dénes József, Schöpflin Aladár, Jászi Oszkár, Babits Mihály, Osvát Ernő és Pogány JózsefSzende Pál zárta le, hitet téve – a résztvevők többségének álláspontjával összhangban – a magas művészi színvonalú és a társadalmi haladásnak elkötelezett irodalom mellett.

A polgári radikalizmus és az agrárkérdés

Jászi elfogadta a Dániel-féle koncepciónak azt a Diner-Dénes József szerint „kollektivista revizionista” felfogását, amely a nagybirtok parcellázását nagyarányú szövetkezeti akcióval kívánta összekapcsolni, azzal a lényeges különbséggel azonban, hogy a létrejövő szövetkezetek tőkés jellegét fenn kívánta tartani. „Úgy tudományos, mint taktikai okok engemet azok táborába vezetnek – írta 1907-ben –, akik az agrárkérdés megoldását a szövetkezeti akció rendkívüli kifejlesztésével karöltve egy oly parasztföldbirtok-politikában keresik, mely számos üzemágban a latifundiumokat megszünteti és helyébe virágzó kisbirtokos osztályt teremt. Tudom, hogy ez a kispolgár agrárprogram Diner-Dénesnek igen ellenszenves, de azt is tudom, hogy egyre több hívet szerez magának minden ország szocialista vezéreinek körében.”[1]

A polgári radikalizmus és a szociáldemokrácia

1906 tavaszán Kristóffy engedélyével a munkástanfolyamok önálló intézménnyé bővültek: megalakult a Társadalomtudományok Szabad Iskolája. Elnöke Somló Bódog, igazgatója Jászi Oszkár lett, választmányában elsősorban az iskola oktatói kaptak helyet, a már említetteken kívül Bárczi István, Diner-Dénes József, Rácz Gyula, Szabó Ervin, Veigelsberg Hugó (Ignotus) stb.

Polgári radikalizmus és szabadkőművesség

Szabadkőműves támogatással alakult meg 1905 májusában a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesülete a polgári radikális Fényes Samu vezetésével. Harcos ateista–antiklerikális tevékenységében kimagasló szerepet játszott Vészi József, Apáthy István s a szocialista Diner-Dénes József is.

A szabadkőműves páholyok tevékenysége a koalíciós kormány időszakában ismét felélénkült, különösen Apponyi iskolapolitikájával szemben az antiklerikalizmus, amely főként az egyház és az iskola szétválasztásának követelésében öltött testet. A szabadkőműves páholyok nagy része azonban főleg emberbaráti tevékenységgel foglalkozott s határozottan elzárkózott a politikai küzdelmekben való részvétel elől. Az Eötvös-, a Reform-, a Comenius-, a Galilei-, a Demokrácia-, az Archimedesz-páholy s vidéken a nagyváradi László-király páholy tartoztak a politikai tekintetben aktívabb páholyok közé. Jászi és csoportja elsősorban ezekkel a páholyokkal kereste a kapcsolatot, és 1906 márciusában – a Demokrácia-páholy főmesterével való megállapodás után – felvételüket kérték a páholyba. Arra számítottak, hogy a szabadkőműves páholyok politikai propagandisztikus tevékenységükhöz szervezeti keretet nyújthatnak, és emellett anyagi támogatást is reméltek a választójogi propaganda és a szabadiskola számára.

A Demokrácia-páholy révén Jászinak hamarosan sikerült elérnie, hogy más páholyok is anyagi segítséget nyújtsanak a szabadiskola megindításához, majd folyamatos fenntartásához. A szociológus csoport további terveivel, a választójogi propaganda s az antiklerikális küzdelem fokozásával azonban a páholy konzervatív elemei nem értettek egyet; Jászi hét radikális társával együtt 1908. május 27-én távozott a páholyból és létrehozta saját radikális szabadkőműves páholyát: a Martinovics-páholyt. Ebben Jászi mellett részt vett Szende Pál, Harkányi Ede, Rácz Gyula, Zigány Zoltán. A Martinovics-páholynak lett tagja 1912-ben Ady Endre, Bányai Elemér (Zuboly), Nagy Endre, Bölöni György; a szocialisták közül pedig Kunfi Zsigmond, Ormos Ede, Rónai Zoltán, Beck Salamon, Diner-Dénes József, Czóber Ernő, Pogány József, Varga Jenő és Varjas Sándor.

Erényi Tibor

Változások a szociáldemokrata párt politikájában

A polgári demokratikus perspektíva és a szocialista célkitűzések kapcsolatának egyes kérdései 1910–1911-ben vitát váltottak ki a pártban. Diner-Dénes József azt javasolta, hogy a pártnak – átmenetileg – mérsékelni kellene a munkásság jobb munkaviszonyok elérésére törő gazdasági küzdelmét, hogy ezzel barátságosabb álláspontra hangolja a burzsoáziát. A javaslatot a pártvezetőség egyértelműen elutasította. Kunfi rámutatott arra, hogy a burzsoázia a polgári demokratikus viszonyok kivívása esetén megszabadul az agrárius gyámkodástól, mind gazdaságilag, mind politikailag sokkal kedvezőbb helyzetbe kerül. Ennek fejében kénytelen lesz viszont fokozott mértékben számolni a munkásmozgalom erejével. A párt feladata többek között éppen abban áll, hogy meggyőzze a burzsoáziát: saját érdeke, hogy erőteljesen fellépjen az agrárizmus ellen, és a választójogi küzdelemben szövetkezzék a szociáldemokráciával. A helyzet tehát az – állapította meg végül Kunfi –, hogy „Diner-Dénes elvtárs a polgári érdekek lobogóját bontja ki a mi táborunkban, mi pedig a proletár érdekek lobogóját bontjuk ki az ellenfél táborában; a Reform klubban, a választójogi szövetségben – s egynehányan a szabadkőművességben is – a munkások érdekeinek szolgálatára akarjuk rávenni a polgárságot, nem pedig, amint Diner-Dénes elvtárs teszi e cikkében, polgári érdekek szolgálatára a szociáldemokrata pártot”.[2]

A proletárérdekek lobogójának kibontásán a pártvezetőség ezúttal is szinte kizárólag a választójogi küzdelmet értette. Az 1911. évi kongresszuson Garami megkísérelte a választójogi küzdelem elméleti kérdéseinek összefoglalását is. Lényegében Kautsky és Viktor Adler gondolatmenetét követve rámutatott arra, hogy az általános választójog „nem specifikusan szocialista követelés”, hanem olyan cél, amely még a kapitalista termelési viszonyok között megvalósítható. „Mindenütt azt mondottuk és hirdettük magunk is, testvérpártjaink is… – hangsúlyozta Garami –, hogy az általános választójog és a szociáldemokráciának parlamenti harca eszköze, de csak eszköze annak a törekvésünknek, hogy a munkásság anyagi és szellemi helyzetét javítsuk, erősítsük, hogy a végcél felé való küzdelemre képessé tegyük… A munkásosztály felszabadítása csak a munkásosztály műve lehet, de az általános választójog nem jelenti a munkásosztály felszabadítását.”[3]

Garami – Akárcsak KautskyDer Weg zur Macht” 1909-ben megjelent művében – nem foglalt állást atekintetben, hogy milyen eszközökkel lehet megvalósítani az 1903. évi pártprogram fő követelését: a politikai hatalom meghódítását, a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét. Garami elvileg nem zárta ki a forradalmi módszerek alkalmazásának lehetőségét, sőt sejttette, hogy ezek legjelentősebbjét a tömegsztrájkban látja. Politikai nyelvre fordítva azonban az elméleti megállapításokat, ő is az általános választójog kivívásában jelölte meg a legfontosabb közvetlen feladatot.

A pártvezetőség mindig is ügyelt arra, hogy a politikai küzdelmet a lehetőséghez képest összekapcsolja a munkásság mindennapi, gazdasági követeléseivel. Kunfi – éppen Diner-Dénessel vitatkozva – állapította meg a Szocializmus hasábjain: „A szociáldemokrácia számára az általános választójog is elsősorban gazdasági munkásérdekek előmozdítására való eszköz, olyan eszköz, amellyel nem egyenesen, hanem kerülő úton a munkaviszony minden vonatkozású föltételeit javítani, a munkások munkabérére és a munkaidőre vonatkozó követeléseit elősegíteni, az értük való harcot könnyebben és kevesebb áldozattal megvívhatóvá tenni lehet.”[4]

Szabó Miklós

A magyar munkásmozgalom ideológiája

A magyar szociáldemokrata mozgalomban Dániel Arnold a lehetséges politikai szövetségesként számba jöhető birtokos parasztság megnyerése végett hajlott arra, hogy engedményeket tegyen ezen réteg kistulajdonost idealizáló felfogásának. Elképzelését a Huszadik Században részletes szocialista agrárprogram-tervezetben publikálta. Ez – amint a IX. fejezetben előadtuk – hosszan tartó vitákat provokált a szociáldemokrata pártban. A vitában egyik fő ellenfele, Diner-Dénes József, A Munka Szemléje címmel 1905–1908 között társadalmi-politikai lapot adott ki, amely mindinkább közeledett a hivatalos pártvonalhoz s maga a szerkesztő is ”szabad szocialistából” mindjobban vállalta a párt hivatalos képviselőjének szerepét.

Diner-Dénes elméleti működése nem korlátozódott az agrárproblémára. Személyében a korai magyar szocialista mozgalom egyik legfogékonyabb szellemű teoretikusa lépett színre. Az átfogó szemléletű marxista gondolkodót olykor éppen túlfeszített szintéziskeresése, eszmei önkontrollját elvesztett, parttalanná vált problémaérzékenysége vitte tévútra. A kifinomult problémalátás, az új szempontok iránti kreatív nyitottság nem mindig harmonizált nála az eszmei szilárdság követelményével. Sokoldalú munkásságából kiemelkedik ”Leonardo da Vinci és a Renaissance kialakulása” című könyve, ez egyike a marxista művészettörténet korai kezdeményezéseinek. Itt említjük Pogány József színvonalas irodalomtörténeti munkásságát, a Világkönyvtár általa szerkesztett kötetei elé az egyes világirodalmi klasszikusokról írt tanulmányait. Jelentősek a magyar történelem forradalmi korszakairól írt tanulmányai, amelyekben – a polgári radikálisokhoz hasonlóan – a koalíciós kormány időszakában a ”tiszta feudalizmus” elméletének kidolgozásához járult hozzá.

Siklós András

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

A Magyar Nemzeti Tanács néhány nappal megalakulása után szakosztályokat hozott létre, és Károlyi elnökletével 20 tagú Intéző Bizottságot alakított, melynek névsorát az újságok október 30-án tették közzé. Az Intéző Bizottságban a Károlyi-pártot Károlyi Mihály, Ábrahám Dezső, Batthyány Tivadar, Hock János, Jánosi Zoltán, Lovászy Márton, a szociáldemokrata pártot Böhm Vilmos, Garami Ernő, Garbai Sándor, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab, a polgári radikálisokat Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Purjesz Lajos, Szende Pál képviselték. Ezenkívül a tanács tagja volt még Müller Ernőné a szociáldemokrata nőbizottság, Bédy-Schwimmer Róza a feministák részéről, Hatvany Lajos a sajtó képviseletében, a párton kívüli Fényes László és a szociáldemokrata Diner-Dénes József, utóbbiak Károlyi személyes hívei.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja a kelet-közép-európai országokban

Böhm Vilmos, Károlyi Mihály, Diner-Dénes József bécsi missziója azonban éppúgy nem változtatta meg Rennerék álláspontját, mint a félig titokban küldött pesti kommunista szervezők az osztrák munkásmozgalom erőviszonyait.

Lábjegyzetek

  1. Jászi Oszkár, Radikális programm. Ugyanott, 1907. I. 187–188.
  2. Ugyanott, 112–113.
  3. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt XVIII. pártgyűlésének jegyzőkönyve. Budapest, 1911. 145–146., 148.
  4. Kunfi Zsigmond, Taktika és erőgyűjtés. Szocializmus, 1910–1911. 3. szám, 109.

Műve

Diner-Dénes József, A parasztság és a szociáldemokrácia (Budapest, 1907).