Dukász Mihály

A Múltunk wikiből

VII. Mikhaél vagy VII. Mihály vagy Dukász Mihály, görögül Μιχαήλ Ζ΄ Δούκας vagy Parapinakész Mikhaél

1059 – 1090 k.
a Bizánci Birodalom császára (uralkodott 1071-től 1078. március 24-éig)
Wikipédia
Nomisma Mikael VII Doukas
1071
IV. Romanosz Diogenész bizánci császár Manzikertnél megsemmisítő vereséget szenved a szeldzsukoktól. VII. (Dukász) Mihály császár lép trónra.
Salamon és a hercegek elfoglalják Nándorfehérvárt. Konfliktus tör ki Salamon és a hercegek között.
1072
Szláv felkelés tör ki a bizánci birodalom macedóniai részén; Salamon király Géza herceggel Nišig kalandozik.
1075 körül
I. Géza koronát kap VII. (Dukász) Mihály bizánci császártól.

Györffy György

„Aktív” külpolitika

IV. Romanosz nagy energiával vette fel a harcot a Kisázsiában előnyomuló szeldzsukok ellen, a Dukász-párt aknamunkája azonban megakadályozta készületeit: az Örményországban, Manzikertnél (1071) vívott döntő csatában pedig Andronikosz Dukász árulása katasztrofális vereséghez vezetett. A fővárosi patríciátus – ezt kihasználva – az ifjú Dukász Mihályt emelte trónra (1071–1078).

A magyarokkal szövetséges Romanosz bukása váltotta ki 1071-ben a magyar támadást a görög hatalom fő dunai támaszpontja, Belgrád (Nándorfehérvár) ellen. A Magyar Krónika szerint a támadásra közvetlen ürügyet az szolgáltatott, hogy a nándorfehérvári görög parancsnok besenyő határőrei betörtek zsákmányolni a Szerémségbe. Salamon és a hercegek Zalánkeménben összejőve határozták el Nándorfehérvár elfoglalását. Igen sok hajó összpontosításával a Száván átszállították a sereget, annak ellenére, hogy az ellenfél hajóhada görögtűzzel védekezett. Miután a túlparton sikerült szétverni a görögök által segítségül hívott besenyő hadat, a magyarok a falakat ostromgépekkel kezdték vívni. Hosszú ostrom után, amikor már a falak itt-ott omladoztak, egy fogságba hurcolt magyar leány felgyújtotta a görög, bolgár és „szerecsen” (mohamedán arab) katonák által védett várost, így rohammal sikerült bevenni. A fellegvárat Nikétász várparancsnok szabad elvonulás feltétele mellett feladta, s amikor kivonult a várból, a görögbarát Géza védelmébe adta magát.

A Nándorfehérváron nyert rengeteg fogoly és zsákmány megosztása ellentétet váltott ki a király és a hercegek között. Géza herceg megrövidítve érezte magát a neki juttatott negyedrész miatt, ugyanakkor nem volt hajlandó a hozzá szegődött görögökön osztozni. Az ellentét még csak fokozódott, amikor megérkeztek az új császár, Dukász Mihály követei, akik természetszerűleg Gézával ültek le tárgyalni a görög foglyok kiszabadítása ügyében, és vele szerződtek. A nyílt viták lezajlása után színleg békében váltak el, de az őszinte együttműködésnek vége szakadt.

A következő évben egy váratlan fordulat összehozta őket egy kalandra. 1072-ben szláv felkelés tört ki Sámuel cár egykori birodalmában. Élére Zéta fejedelmének fia, Bodin Konstantin állt, aki Prizrenben cárrá koronáztatta magát. A Balkán nyugati fele lánga borulásának hírére Salamon tüstént követeket küldött a hercegekhez, és kérte, hogy mindketten vegyenek részt egy balkáni hadjáratban. A hercegekben azonban gyanú ébredt, hogy cselvetés készül ellenük, ezért László a fele hadsereggel Biharban maradt, és egyedül Géza vett részt az akcióban. László távolmaradása viszont nyugtalaníthatta Salamont, mert tarthatott attól, hogy amíg ők a Balkánon harcolnak, László elfoglalja az üresen maradt királyságot. A hadjárat során csak Nišig mentek, és a gazdag várost megsarcolták. A váltságdíjba kapott Szent Prokop-karereklyét idehaza a szávaszentdemeteri görög monostor kapta adományul. Az értelmetlen balkáni kaland – Dukász Mihály hadvezérei nehezen bár, de leverték a felkelést – nem enyhülést eredményezett Salamon és Géza viszonyában, hanem azt, hogy Keve váránál ellenségként váltak el egymástól.

Belháború. Géza uralma.

Bizánccal Gézának olyan szoros kapcsolatai voltak, mint elődei közül senkinek. Bár a súlyos belső és külső bajokban vergődő birodalom közvetlen támogatást nem nyújthatott, Dukász Mihály császár ugyanúgy kereste Géza barátságát, mint Géza a császár szövetségét. A görögök vissza akarták kapni Nándorfehérvárt, Géza pedig el akarta magát ismertetni Magyarország királyának. Valószínű, hogy egy 1074-ben kötött békeszerződés során teljesült mindkét óhaj; ennek lehet tárgyi emléke a magyar korona alsó része.

Tudvalevő, hogy a szent korona két részből áll: az alsó, görög feliratos diadémból és a felső, latin feliratos pántokból. Az alsó, görög korona aranyabroncsán nagy drágakövek váltakoznak arkangyalok és szentek – Mihály, Gábor, György, Demeter, Kozma és Damján – aranyzománc képeivel. Az abroncsra utólag szerelt oromzat ék alakban és félkörívesen végződő aranyzománc pinnaculumokból áll; elöl a trónoló Krisztus, hátul Dukász Mihály császár, Konstantin társcsászár és Géza király képe látható. Amíg a császárt és társcsászárt uralkodói jelvényeikkel ábrázolták, és nevük a császárt megillető vörös betűvel van felírva, addig Gézát nem királyi, hanem hercegi jelvényekkel ábrázolták; szemeit a császárra függeszti, nevét és címét – „Turkia hívő királya” – pedig az alacsonyabb rendűeket megillető kék betűvel írták meg.

Géza felemás helyzetben való megjelenítése tükrözi politikai helyzetét: címe jog szerint dux volt, így címezte a pápa még 1075-ben is, de igényt formált a „király” címre, amit a bizánci császár meg is adott neki. 1075-ben kiadott oklevelében már így címezte magát: „Én, Magnus, más néven Géza, a magyarok legfelső duxa, azután pedig Isten kegyelméből felszentelt királya.[1] Az „azután” azt az időpontot jelzi, amikor királlyá koronázták, nyilván a görög császártól kapott koronával.

A görög koronát többen női koronának, Géza felesége kapta ajándéknak tartják, részben alakja és nagyobb mérete miatt, részben azon meggondolásból, hogy római császár nem viselte saját képmását. A felhozott érvek azonban nem perdöntőek; egyrészt ismerünk bizánci ábrázoláson királyt hasonló diadémmal, másrészt ismeretlen fejméretre készült, s a gyakorlat szerint is sapka alátéttel viselték, végül pedig a saját képmás viselésének tilalma az adott esetre is érvényes hatállyal nincs igazolva. Bár a női korona feltevése összhangba hozható az adott politikai helyzettel is, oly módon, hogy Szünadéné átadta férjének, s ekkor alakíthattak is rajta, a körülmények valószínűbbé teszik, hogy arról a koronáról van szó, amelyet Géza kapott királysága elismeréséül. Mivel Salamon 1074-ben elvitte a királyi kincstárat, és Gézának nem volt koronája, a császárnak elsősorban az ő szükségletét kellet kielégítenie, és a képek politikai utalása erre jobban is talál. Ha koronánk csupán Szünadéné női koronája volna, valószínű, hogy az özvegy királyné 1077-ben, Bizáncba való hazatérésekor – mint személyes tulajdonát – magával vitte volna. Bárhogyan áll is ez a kérdés, nyilvánvaló, hogy a görög korona azért válhatott Géza utódainak koronájává, mert Géza olyan körülmények között viselte, amikor más királyi korona nem volt.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

A szakadás bekövetkeztét a kortársak még nem ismerték fel akkor, amikor IX. Leó pápa legátusa, Humbert kardinális 1054. július 16-án a konstantinápolyi Hagia Sophia-templom oltárára helyezte a Kerullariosz pátriárkát kiközösítő bullát. De amikor ez a hatvanas évektől köztudottá vált, újból és újból kísérletek történtek az unióra. Dukász Mihály császár segítséget remélve Rómától az előnyomuló szeldzsuk törökök ellen 1076-ban felajánlotta VII. Gergelynek az egyházuniót, és a pápa lelkesen is fogadta a gondolatot, de Gergelyt az invesztitúraharc, Dukász Mihályt pedig belső ellenzéke bénította, s így lekerült a napirendről.

Kristó Gyula

Kézművesség

További vizsgálódásokat igénylő feltevés szerint III. Béla készíttetett bizánci stílusú női diadémot első felesége számára az egy évszázaddal korábban, az 1070-es években VII. (Dukász) Mihálytól kapott ajándéktárgy zománclapjainak felhasználásával. Ez a diadém a magyar korona alsó része.

Lábjegyzetek

  1. Mon. Eccl. Strig. I. 53.