Eötvös Loránd

A Múltunk wikiből

Eötvös Loránd Ágoston, külföldön gyakran Roland Eötvös

Buda, Svábhegy, 1848. július 27. – Budapest, Józsefváros, 1919. április 8.
fizikus, akinek egyik
legismertebb alkotása a nevét viselő torziós inga
Wikipédia
Roland Eotvos.jpg
1889. május 3.
Eötvös Lorándot a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választják.
1901.
Eötvös Loránd a Balaton jegén kipróbálja a torziós ingát.

Vörös Károly

A tudományok egyetemes fejlődése és a hazai tudományos élet

Ezért vagy azért, de az eredmény tanúsága szerint a hazai kutatás az egyetemes tudományfejlődéshez minőségileg is ténylegesen újat korszakunkban egyelőre még csak keveset tett hozzá; ilyenként talán csak a transzformátornak, jellemző módon egy ipari vállalkozás keretében történő kidolgozását (Bláthy, Déri, Zipernowsky 1884) említhetjük és azokat az elméletileg is jelentős kutatásokat, melyek korszakunkban megindulva, a századvégre majd az Eötvös-inga megteremtéséhez fognak vezetni.

A természettudományok és a műszaki tudományok

Ez a generáció (hogy csak olyan tagjait említsük, mint a geológus Szabó József, a geográfus Hunfalvy János, a kémikus Than Károly, az orvos Balogh Kálmán, Margó Tivadar, a fiziológus Jendrassik Jenő, a matematikus Hunyady Jenő és Kőnig Gyula, a fizikus Eötvös Loránd és Fröhlich Izidor, a mérnök Kruspér István, Stoczek József és az ásványtudós Krenner József stb.) hazatérve, az 1860–70-es évekre az akkor legkorszerűbb európai eredményeket felhasználva alakítja ki tudományon világnézetét, majd saját munkája, valamint a kiszélesedő utánpótlásból kiemelt legjobb tanítványai munkássága révén meg fogja határozni a korszak hazai természettudományos-műszaki kutatásának arculatát – egyúttal megvetve alapját a századforduló új fellendülésének is.

Részletesen ismertetni az e téren elért eredményeket – éppen azoknak általában a tudomány részterületeihez kapcsolódó volta folytán – értelmetlen és sikertelen kísérlet lenne, már csak azért is, mert korszakunk a tudóspályák nagy részében is alapozó jellegű: a kiegyezés után kibontakozó életművek többsége áthúzódik az 1890 utáni évtizedekbe, akkor teljesedve ki.

A csak vázlatos felsorolásban is meg kell említenünk a matematikusok közül Hunyady Jenőt, aki a determinánsok átalakításával, a feltételes egyenletek vizsgálatával indította el azt a valóban tudományos színvonalú hazai matematikai munkát, amely csúcsát König Gyulának már az 1870-es években induló és teljes jelentőségében majd a századfordulóra kibontakozó sokoldalú, az algebra és a számelmélet vonatkozásában egyaránt jelentős fundamentális kutatásaiban érte el. A természettudományok közül a fizikában a tudományegyetemen Jedlik Ányos örökébe lépő Eötvös Loránd a klasszikus fizikának mind tematikailag, mind szemléletileg utolsó nagy alkotásaihoz sorakozó kísérleti módszerű kutatásai során felfedezi a felületi feszültség meghatározására szolgáló Eötvös-féle törvényt, és 1889-re megszületnek a gravitáció állandójának dinamikus módszerrel való meghatározását célzó kutatások első eredményei is.

Hanák Péter

A Wekerle-kormány győzelme és bukása

Csáky önként visszavonult, helyét Eötvös Loránd, a kiváló tudós foglalta el; a népszerűtlen Tisza-csoport egyik beltagja, Tisza Lajos helyett if. Andrássy Gyulát bízta meg a király személye körüli minisztérium vezetésével; a földművelésügyi tárcát Festetics Andor vállalta.

Szabó Miklós

A klasszikus fizika és matematika fénykora

A század utolsó évtizedeiben fellépő „második nemzedék”, akárcsak az első, a német klasszikus fizika – Bunsen, Helmholtz, Kirchhoff híres iskolájának – tanítványai voltak. Közéjük tartozott a századforduló két kimagasló tudósa, Eötvös Loránd és Kőnig Gyula. Mindketten Heidelberg és Berlin neveltjei, ott tanulták meg a szigorú elméleti és kísérleti pontosságot, onnan merítették a kutatási témát is. Eötvös két nagy eredménye, a felületi feszültség törvényét leíró képlet s a földi nehézségi és mágneses tér mikrováltozásait feltáró elmélet, illetve módszer a klasszikus fizika utolsó nagy alkotásaihoz tartozik, mind a téma, mind a szemlélet szempontjából. Világhírű találmánya, a torziós inga mutatja, hogy a klasszikus fizika gyakorlati alkalmazása még akkor is termékeny volt, amikor az elméletileg már lehanyatlott. Eötvös a föld mágnesességét mérő ingát a századfordulón dolgozta ki, és 1901-ben mutatta be a Balaton jegén.

Kőnig Gyula a klasszikus matematikai ágakat, az analízist, az algebrát és a számelméletet fejlesztette európai színvonalra, és gazdagította az algebrai mennyiségek általános elméletével, továbbá alapvető halmazelméleti kutatásaival. Ámbár mindvégig a klasszikus matematika körében maradt, és annak tételeit igyekezett bizonyítani, munkásságával – így a valós számok halmaza, a kontinuum paradox jellegének kimutatásával – új kutatási irányokat alapozott meg. Mellette a számelméletben és a geometriában nemzetközileg jelentős eredményekre jutott Kürschák József.

Mindazonáltal a „második nemzedék” a klasszikus fizikai világkép kutatási szférájában maradt, idegenül fogadta Maxwell és Boltzmann elektrodinamikai és termodinamikai elméleteit, Lorentz matematikai-fizikai felfedezéseit és Einstein relativitáselméletét. A fokozatos lemaradást példázza a hazai fizika neves tudósa, fél évszázadon át professzora, Fröhlich Izidor, aki akkor is a hagyományos fénytan tételeit magyarázta, amikor a szobájában már a rádió szólt, a kórházak röntgenkészülékeket használtak, a tudósok a radioaktív sugárzást kutatták és eljutottak a modern kvantumelmélethez. Az új fizikai világkép iránt nagyobb megértést tanúsított a 20. század elején fellépő új nemzedék, amely azokat a témákat kutatta, amelyek az új fizikai világképhez vezető vizsgálatok homlokterében álltak. Az egyik ilyen terület a függvénytan volt, ebben Fejér Lipót és Haar Alfréd alkotott újat. A függvényterek általános elmélete utóbb nagy szerepet játszott Neumann János kvantummechanikai tételeinek kidolgozásában. A másik új területen, a halmazelméletben főként Riesz Frigyes emelkedett ki, többek között a halmazelméleti topológia kimunkálásával.

Amíg a matematikában valóságos iskolák alakultak ki a budapesti és a szegedi egyetemen, a fizikában nem volt ilyen nagyívű fejlődés. Eötvös örökségét a századelő kimagasló tehetségű tudósa, Zemplén Győző vitte tovább az áramló gázokban és folyadékokban fellépő erők mérését szolgáló általános matematikai modell megalkotásával.