Edmund Steinacker

A Múltunk wikiből

auch: Ödön Steinacker; Pseudonym: Sincerus

* 23. August 1839 in Debreczin, Kaisertum Österreich; † 19. März 1929 in Klosterneuburg
deutsch-ungarischer Publizist und Politiker
német Wikipédia
1875.
Edmund Steinacker sikertelen kezdeményezése egy magyarországi német polgári párt létrehozására.

Katus László

A magyarországi németek

Bár a német városi polgárság egy része – különösen a nyugati határszél városaiban – továbbra is híven őrizte „deutschungar” hagyományait, a kiegyezés utáni korszak egyetlen magyarországi német nemzetiségi politikusa, Edmund Steinacker, a 70-es években nagyobb siker nélkül próbálkozott Budapesten, Pozsonyban, Sopronban és Kassán a német polgárság modern nemzeti öntudatának kialakításával, német polgári párt szervezésével; e tárgyban írt cikkeinek nem volt szélesebb visszhangjuk. A délvidéki német városokban (Versec, Pancsova) alakultak ugyan helyi jellegű német politikai szervezetek és lapok, amelyek főleg a nyelvi magyarosítás ellen vették fel a küzdelmet, de ezek a kezdeményezések sehol sem nőttek ki a lokális keretekből. Steinacker csak az erdélyi szászok körében tudott képviselői mandátumhoz jutni.

Az 1870-es években Steinackernek a németországi lapokban közölt cikkei, valamint Guido Baussnern erdélyi szász képviselő és Franz Löher müncheni egyetemi tanár könyvei felhívták a német közvélemény figyelmét a magyarországi németség helyzetére, gyorsuló magyarosodására, a német nyelven oktató iskolák számának rohamos csökkenésére.

Dolmányos István

Ellentétek az alkotmánybiztosítékok miatt

Kristóffy 1907 februárjában kelt memorandumában mert először újabb kormányt ajánlani a kabinetirodának. A trónörököshöz húzó nemzetiségi politikusokat ekkor szólították kollektíven Bécsbe, s ezzel végleg kialakult a „Grossösterreich-csoport” magyarországi együttese, Ferenc Ferdinánd „műhelye”, a Belvedere-kör fontos része, amelybe Kristóffyn és pártfogoltjain kívül Hodža szlovák, Vaida-Voevod és Popovici román, valamint Steinacker bánsági német politikus is beletartozott. Ez a kollektíva jóhiszeműen, de népeik politikai érdekeinek helytelen megítélésével, hajlandó volt az autokrata Ferenc Ferdinánd támogatására, idealizálására és többek között a magyar alkotmánybiztosítékok ellen folytatott küzdelmének segítségére. A nemzetiségi politikusok pártprogramjukat, a demokratizálást vélték szolgálni a bizalmas jellegű kollaborációval, de gyakorlatilag a leglojálisabb, legkonzervatívabb politikával érintkeztek. Szereplésük ellentmondásossága hosszú ideig körükben, sőt a későbbi nemzetiségi történetírásban is kevéssé tudatosult.

Katus László

A németek és az erdélyi szászok

A nyugati határszél néhány városában, Pozsonyban, Sopronban, élt ugyan egy csekély számú öntudatos, a német polgári hagyományokat féltve őrző réteg, körükben azonban hasztalan kísérletezett német polgári párt és politikai mozgalom szervezésével az egyetlen igazán aktív magyarországi német nemzetiségi politikus, Edmund Steinacker. A modern német népi-nemzeti mozgalom nem a városok polgársága, hanem a 18. században betelepített német parasztság körében – elsősorban legjelentősebb, több mint félmilliós tömbjében, a bánsági svábok között bontakozott ki a századfordulón. A jómódú bánsági sváb parasztok értelmiségi sorba emelkedő fiai jórészt elmagyarosodtak és beolvadtak, az „úri középosztályba”, de egyre többen akadtak köztük olyanok is, akik megőrizték németségüket, sváb paraszti öntudatukat, s tudatosan szembefordultak a magyar dzsentri-úri világgal. Ez a német népi értelmiség – a nagyszámú nem politikai jellegű egyesület mellett – egyes délvidéki városokban (Versec, Fehértemplom) helyi politikai szervezeteket létesített, lapokat is adott ki. Az országos politikában elsősorban az Apponyi-párt felé orientálódott. E párt helyi képviselőinek kezdeményezésére alakult meg 1801-ben a Bauernverein, a Délvidéki Földművelők Gazdasági Egyesülete, amely szövetkezeteket, hitelintézeteket szervezett, újságokat adott ki.

1899-ben a délvidéki német sajtóban egyre erősödő agitáció indult a német népi öntudat felébresztéséért, a magyarosítás ellen. Az 1891-ben Berlinben létesült Alldeutscher Verband (Pángermán Szövetség) és az erdélyi szász ellenzéki politikusok kezdeményezésére és anyagi támogatásával 1900-ban politikai lap indult Temesvárott: Deutscher Tagblatt für Ungarn címen, Alvin Cramer szerkesztésében. A lap harcba szállt a magyarosító iskolapolitikával, ismertette a németek nyelvi és iskolai sérelmeit, s követelte a választójogi reformot. A kormány hamarosan erőteljes lépéseket tett a német mozgalom elfojtására. Sajtóperek sorozatával igyekezett elnémítani a legfontosabb délvidéki német lapokat. Szerkesztőiket, a mozgalom vezetőit – Cramert, Alois Krischt és Arthur Kornt – 1902-ben elítélték, majd kiutasították az országból. A délvidéki német mozgalom ezzel néhány évre elcsendesült.

A politikai szervezkedés csak 1905-ben éledt újjá, Steinacker kezdeményezésére. 1905 végén Versecen elhatározták a Magyarországi Német Néppárt megalakítását. A párt a német népiség fenntartását és fejlesztését tűzte célul. Programja a többi nemzetiségi pártéhoz hasonló mérsékelt nyelvi kívánságokat, polgári demokratikus és szociális reformköveteléseket tartalmazott.

Műve

Edmund Steinacker, Lebeneerinnerungen (München, 1937) című visszaemlékezéseit,