Eftimie Murgu

A Múltunk wikiből

Neve korabeli magyar forrásokban Murgu Euthim (vagy ~ Euthym).

Rudaria, 1805. december 28. – Buda, 1870. május 12.
magyarországi román politikus, forradalmár, filozófiatanár
Wikipédia
Eftimie murgu.jpg
1848. április 8.
A pesti fiatalok kiszabadítják börtönéből E. Murgut.

Arató Endre

A magyarországi románok és a magyar nemzeti mozgalom

A szerb–román viszály ideológiai tükröződése volt Tököly Száva és Eftimie Murgu magyarországi román ügyvéd polémiája. A pravoszláv szerb nemes 1827-ben egyházi előjogaikat is aláhúzva bizonygatta a románok szláv eredetét (Erweiss, dass die Walachen nicht römischer Abkunft sind und dies nicht aus ihrer italienisch—slavischen Sprache folgt). A vitában Murgu kezére játszott a dákoromán koncepció. 1830-ban mindenekelőtt kifejtette (Widerlegung der Abhandlung welche unter dem Titel vorkommt: Erweiss…), hogy a latin nyelv, valamint a római szokás és életmód minden kétséget kizáróan igazolja a románok római eredetét. Tudatlan fanatikusoknak nevezte azokat, akik a nemzet eredetét a vallással hozták összefüggésbe.

Murgu megállapította, hogy Tököly koncepciójának célja – s e fejtegetés is jól mutatta a román ortodoxok harcát a szerb klérussal – a román nemzetiség és az anyanyelv felszámolása, a kulturális fejlődés akadályozása. Éppen ezért hívta segítségül a herderi gondolatvilágot. Szerzőnk mindenekelőtt Tökölynek azzal az állításával fordult szembe, hogy ha egy román műveltségre tesz szert, elhagyja nemzetiségét, mert szégyelli román származását. Murgu szerint a nemzetiséget el lehet hallgatni, de felszámolni nem. Tagadhatatlan, hogy a nemzetiség ismérvei között előtérben áll a származás, valamint a minden nemzetre jellemző nemzeti szellem. Ez a sajátosság mint bizonyos örökség töretlenül fejlődik. Mindez nem függ az egyén akaratától vagy más nemzetek elismerésétől. E sajátosságot, amellyel minden nemzet rendelkezik, talán nemzeti karakternek vagy nemzeti szellemnek lehet nevezni. Ez az elszakíthatatlan örökség, amely a neki megfelelő nemzeti jegyekkel a nemzetiséget alkotja, hajthatatlan isteni védelem alatt áll, amely megakadályozza a nemzetváltást. A maguk nemzetiségének elhallgatói kiváltképpen a nyelvcserével egy külsőleges, talán megtévesztő látszatot tudnak kelteni, de semmiképpen sem tudják kifejezni az újonnan felvett nemzet igazi jellegzetességeit.

Murgu nemcsak a modern nemzeti gondolatnak volt egyik kiemelkedő megfogalmazója, akinél a dákoromán gondolat herderi nézetekkel fonódatt össze, hanem a nép nemzetbe fogadásának plebejus felfogását is vallotta. Murgu a negyvenes évek elejéig a román fejedelemségekben tevékenykedett. Bukarestben részt vett abban az összeesküvésben, amelynek a nagy román forradalmi demokrata, Nicolae Balcescu volt az egyik szervezője. Ez a felkelés a nemzeti függetlenség teljes kivívását, a különböző tartományokban és országokban élő románok politikai együttműködését és a parasztság földhöz juttatás útján való felszabadítását tűzte ki célul. Amikor az összeesküvést leleplezték, Murgut mint „osztrák” állampolgárt kiutasították Havaselvéről. Lugoson telepedett le, ügyvédi irodát nyitott, s ismételten összeütközésbe került a szerb hierarchiával és a magyar nemességgel. Murgu a Bánátot külön országrésznek tartotta, ahová – szerinte – néhány tucat „idegen” nemes hatolt be és kiépítette saját adminisztrációját, minden községbe nyelvét ismerő jegyzőket ültetett, akik a községi ügyeket „lapp” nyelven vezették (ez alatt a magyar nyelvet értette), és kizsákmányolták a román népet. Így Murgu a román parasztság oldalára került. Az állam egysége elleni izgatásért és a parasztok fellázításáért azután Végül letartóztatták. Mint államfogoly került Budára, ahonnan ő is csak 1848 tavaszán szabadult. S ha Murgu fontosnak is tartotta a román nyelvi kívánságokat, amelyek antifeudális magatartásával kapcsolódtak egybe, mindez nem vezetett ahhoz, hogy szembeforduljon a magyar nemzeti mozgalommal. Ezt 1848–1849. évi szerepe is példázza.

Mégis nem Murgu volt a jellemző példa.

Az egykorú nemzet—haza fogalom, a nemzet felébresztése

A rendkívül nagy visszhangból hadd utaljunk a szlovák Kollárra, Štúrra, Hojčra, Suhajdára, az Ifjú Szlovákiára, a horvát és szász követekre, akik megnyilatkozásaiban Schlözer és Herder gondolatai következményeképpen is erősödött a nemzeti ideológia polgári tartalma. A Temes megyei tisztújításon a harcoló szerbek érvelésében és a Szerb Nemzeti Újság hasábjain is hangot kaptak eszméik. A két német tudós hatása számottevő volt az erdélyi Gazetára és Murgu fejtegetéseim, amellyel szembeszálltak a magyarországi románok elnyomását igazoló szerb koncepcióval.

A nemzeti integráció

Erdély és a fejedelemségek kapcsolata mellett a magyarországi románság körében szintén felmerült az együvé tartozás gondolata (Țichindeal, Murgu).

A nép nemzetbe emelése

A magyarországi nemzetiségek tudományos és szépirodalmában néhány kivételtől eltekintve a nép iránti rokonszenv liberális indítású típusa kapott hangot. A horvát Vraz és Mažuranić, a szerb Sterija-Popović, a szlovák Bajza, Fándly, Palkovič, Hamuljak, Sládkovič, a román Budai-Deleanu és Țichindeal munkásságában különösképpen egybefonódtak a liberális népi nemzetbe fogadás, illetve érdekegyesítés, valamint a nemzeti emancipáció kívánságai. Ez az összefonódás volt jellemző a politikusok és a diákok (Štúr, az Ifjú Szlovákia, a zágrábi akadémia horvát diákjai, Karadžić nyelvharca, Bariț Gazetája, az 1842. évi szászföldi román kérvény és Murgu eszméire.

A zenei és képzőművészeti műveltség

Martin Szucháň 1830-ban 12 szlovák népdal dallamát adta ki zongorakísérettel, Ladislav Füredy 1837-ben 25 dallamot tett közzé, Eftimie Murgu pedig a korábban már említett, a románok római eredetét bizonyító munkájában 1830-ban 3 román tánc és 2 pásztordal dallamát jegyezte fel.

Spira György

A nemzetiségi igények első megfogalmazásai

A magyarországi románok élén ugyanis olyan férfiak állottak, akik – mint például a konzervatívként indult, de a Habsburgokból idővel alaposan kiábrándult Ioan Dragos Bihar megyei szolgabíró vagy a hatalom birtokosai által 1845-ben parasztlázítás vádjával Táncsicshoz hasonlóan bebörtönzött s azután 1848 áprilisában ugyancsak a pesti fiatalok által kiszabadított lugosi ügyvéd, Eftimie Murgu – megértették, hogy népük felemelkedésének legfőbb gátja ugyanaz a Habsburg-abszolutizmus, amely a magyar nép felemelkedésének is legfőbb gátja, legfőbb fegyvertársaik pedig a Habsburg-abszolutizmus elleni harcban éppen a polgári átalakulás magyar hívei lehetnek. Az ortodox hiten levő magyarországi románokat meg a magyar–román jó viszony fenntartására külön is ösztönözte az, hogy a görögkeleti egyház hat magyarországi és egy erdélyi püspöke közül mindössze az erdélyi és egyetlen magyarországi lévén román, a többi viszont – az egyház fejével, a karlócai metropolitával egyetemben – mind szerb lévén, ők az erdélyi románoknál inkább átérezték és inkább sérelmezték azt az alávetettséget, amelyet az egyházon belül a szerb hierarchiától elszenvedtek, s ennek az alávetettségnek a felszámolásához nem utolsósorban éppen a magyar kormánytól szerettek volna segítséget kapni.

A román nemzetnek nemzetként való elismerését tehát a magyarországi románok is sürgették mind abban a felhívásban, amelyet a nagyváradi román fiatalok intéztek erdélyi társaikhoz május 21-én, mind abban a petícióban, amelyet ugyanezen a napon a magyar kormányhoz nyújtottak be az ortodox egyházhoz tartozó magyarországi románok vezetői pesti tanácskozásukból, s mind Váradon, mind Pesten felhangzott az egyházi önkormányzat tiszteletben tartásának és a román tanulóifjúság anyanyelven történő oktatásának a követelése is. Attól azonban, hogy bármiféle olyan lépést tegyenek, amely szakadást idézhetne elő, a magyarországi román vezetők már messzemenően tartózkodtak, sőt ezek a politikusok éppen azon voltak, hogy minél szorosabb szövetséget hozzanak létre románok és magyarok között, s ennek megfelelően nemcsak nem rosszallották, hanem maguk is kívánatosnak, a Habsburgok jogara alatt élő románok összességére nézve is előnyösnek ismerték el Magyarország és Erdély egyesülését.

Az első nemzetiségi jelszavak magyar visszhangja

Mert az persze igaz, hogy amikor a pesti szerb fiatalok március 18-án testületileg jelentkeztek a helybeli nemzetőrségbe, a márciusi fiatalok a legnagyobb lelkesedéssel fogadták őket, amikor pedig három héttel utóbb kitudódott, hogy Murgu még mindig a pesti Újépületben raboskodik, a márciusiak az ő kiszabadításáért is hasonló lelkesedéssel szálltak síkra.

A kenyértörés

Amikor pedig Murgu június 27-én – épp a kormány megbízásából – nagy népgyűlést tartott Lugoson, hogy a Temesköz román lakóit a szerb szeparatisták ellenében fegyverfogásra hívja fel, s a gyűlésen tömegével megjelent románok lelkesen fel is ajánlották életüket és vérüket, azzal a kikötéssel azonban, hogy kapitányuk tulajdon soraikból származó ember – személy szerint éppen Murgu – legyen, a Temesközből pedig szervezzenek román hivatalos nyelvű autonóm tartományt: a kormány ezeket a kívánságokat habozás nélkül holmi magyarellenes szeparatizmus megnyilvánulásainak bélyegezte, s engedni nékik még részben sem óhajtván, inkább azonnal lemondott a temesközi románok mozgósításáról.

A választások

De mire június végén lezajlottak a választások, kiderült, hogy az országgyűléshez fűzött baloldali remények túlontúl rózsásak voltak: a képviselők közé bekerült ugyan Táncsics s – Irányi Dániel, Irinyi József meg a győri Lukács Sándor személyében – három márciusi fiatal is, bekerült azután vagy harminc nemesi radikális (így többek között Teleki László, Madarász László, Patay József és Nyáry Pál, továbbá Palóczy László, Balogh János, Kállay Ödön, Madarász József, Sembery Imre és Halász Boldizsár) s – Eftimie Murgu, Sigismund Pop, Aloisiu Vlad és Alexandru Buda személyében – bekerült négy radikális nézeteket valló magyarországi román politikus is, a 426 betöltött képviselői helynek azonban a baloldal, mindent egybeszámítva is, kevesebb mint egytizedét szerezte meg. S ez egyáltalán nem volt véletlen – több okból sem.

A baloldal alulmaradásában közrejátszott például az, hogy a választásokat lebonyolító helyi hatóságok tekintélyes hányada már eleve minden tőle telhetőt megtett a radikális képviselőjelöltek állásainak megingatása, kivált a szavazásra most jogot nyert parasztok minél nagyobb részének a választásoktól történő távol tartása érdekében. A választói névjegyzékekből tehát helyenkint tömegével hagytak ki olyan nem nemeseket, akiket a szavazati jog kétségtelenül megilletett volna, a szavazást pedig – különös tekintettel arra, hogy közben országszerte megkezdődött az aratás – sokfelé hétköznapra tűzték ki. S ezekhez a húzásokhoz azután szép számban társultak még a megszokott kortesfogások is, amelyek részben szintén a paraszti szavazók elijesztését, részben a baloldali jelöltek befeketítését szolgálták, s amelyek nem is maradtak hatástalanok, mint ezt Petőfi Sándor vagy Arany János bukása is tanúsíthatja.

Sokkal több radikális azonban akkor sem juthatott volna mandátumhoz, ha a választási hadjárat során ilyesféle visszaéléseket egyáltalán nem követnek el, s ha a választásba (a szűkebb értelemben, azaz Erdély nélkül vett Magyarország lakói közül) a kétszázezernyi nemes úron kívül az a 600 ezerre becsülhető nem nemes is kivétel nélkül mind belefolyik, akit szavazati joggal csupán az 1848:V. törvénycikk ruházott fel. Mert ahhoz, hogy a parasztok osztatlan bizalommal forduljanak a radikális jelöltek felé, az kellett volna, hogy emezek a paraszti követelések felkarolóiként lépjenek fel – éppúgy, mint Táncsics, akit két, vagy mint a megyei közmunkák eltörlését sürgető Murgu, akit azután három kerületben is megválasztottak.

Műve

Eftimie Murgu, Scrieri. Red. si intr. I. D. Suciu (Bucuresti, 1969);

Irodalom

Eftimie Murgura: Csatári Dániel, Eftimie Murgu (Valóság, 1971. 1); Victor Cherestesiu, Luptătorul revolutionar Eftimie Murgu (Studii, 1956. 1). A régebbi irodalomból említhető még Victor Cherestesiu disszertációja: A magyarországi román sajtó politikai vezéreszméi és munkája a szabadságharc előtti évtizedben /Adalékok az erdélyi román intelligencia, kivált Barițiu György politikai gondolkozásának jellemzésére/ (Budapest, év nélkül).