Eger

A Múltunk wikiből

latinul Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, törökül Eğri

Heves megye székhelye, Északkelet-Magyarország egyik legszebb történelmi városa
Wikipédia
Eger címere
1204
november 30. Imre király meghal, Egerben temetik el. Fia, III. László követi a trónon (1204–1205), aki helyett Endre herceg kormányoz.
1531
november 6. Dévai Bíró Mátyás lutheránus prédikátort az egri püspök elfogatja. (1533-ban szabadul.)
1552
szeptember 9. A török ostrom alá veszi Egert. (Október 18-án eredménytelenül elvonul.)
1553.
március 20. Oláh Miklós egri püspök lesz az esztergomi érsek (1568-ig).
1596
október 13. Eger török kézre kerül.
október 26. Török győzelem Mezőkeresztesnél a szövetségesek felett.
október vége Török vilájetet szerveznek Eger székhellyel.
1615
május 6. Megegyezés II. Mátyás és Bethlen biztosai között Nagyszombatban. (A király elismeri Erdély fejedelemválasztó jogát, Bethlen a Magyar Koronához tartozást. Kölcsönös szövetségi és segélynyújtási szerződést kötnek. Titkos szerződésben leszögezik, hogy Erdély különállása addig tart, amíg Buda és Eger török kézen van. Bethlen szükség esetén a Porta ellen is támogatja a királyt.)
1623
augusztus 7. Bethlen új hadjárat megindításáról tudósítja az egri pasát.
1642
november 18. A király Lippay György egri püspököt nevezi ki esztergomi érsekké.
1687. december 17.
Rusztem pasa feladja Eger várát Caraffa generálisnak.
1705. március 11.
XIV. Lajos megbízottja, Des Alleurs márki Egerben jelentkezik Rákóczinál.
1708 május 21—június 14.
A megyei és városi követekkel kibővített senatus ülése Egerben.
1708. június 15.
Rákóczi seregével Egerből a Vág felé indul, hogy Sziléziába törjön.
1708. augusztus 20.
Jemeljan Ivanovics Ukraincev, I. Péter állandó követe Egerben jelentkezik Rákóczinál.
1708. szeptember 10.
Egerben meghal Ukraincev orosz követ.
1740
Foglár György címzetes püspök, egri kanonok Egerben jogi főiskolát alapít.
1758
Fazola Henrik vasműves Barkóczy Ferenc gróf egri püspök hívására letelepszik Egerben.
1760.
Fazola Henrik vasműves elkészíti az egri vármegyehaza kovácsoltvas kapuit (1761-ben fejezi be).
1761. május 13.
Mária Terézia Barkóczy Ferenc gróf egri püspököt kinevezi esztergomi érsekké. (Méltóságát 1765-ig, haláláig viseli.)
1763. március
Elkezdődik az egri líceum építkezése.
1778
Az egri líceumban korszerű csillagvizsgáló obszervatórium kezd működni.
1831.
Megkezdődik az egri székesegyház építése.
1849. március 30.
Az egri haditanács Kossuth részvételével elfogadja a fősereg haditervét.
1867.
Megindul a Századok című történelmi folyóirat.
Székely Bertalan: Az egri nők című festménye.

Tartalomjegyzék

Gábori Miklós

A középső paleolitikum magyarországi települései: Bükk-hegység, Dunántúl

A Bükk-hegység környékén, mint említettük, mintegy ötven újabb középső paleolitikus lelőhely vált ismertté. Ezek nem barlangban, hanem a Bükköt északról, keletről körülvevő dombtetőkön fekszenek, és a vizsgálatok szerint a Subalyuk típusú valódi moustériennel szinte semmiféle kapcsolatuk nincs. A kisebb-nagyobb egykori telephelyek fekvése eléggé azonos és jellegzetes. Mindig a hegységet körülvevő alacsony medencék, völgyek felett helyezkednek el. Eszközkészletükre a micoquienszerű, kétoldali megmunkálású úgynevezett félszakócák, levélkaparók, majd levélhegyszerű szerszámok jellemzőek. Együtt szemlélve ez az ipar eléggé közel áll a közép-európai micoquienhez – anélkül, hogy a távoli Felső-Duna vidéki kultúrával a kapcsolat bizonyítható lenne. A lelőhelyek jórészt a felszínen vagy – a dombtetők lekopása révén – kis mélységben kerülnek elő. Rétegtani helyzetüket tehát még tisztázni kell. Tipológiai szempontból azonban bizonyos fejlődési fázisok mutathatók ki, és ennek alapján korukat a korai Würm és a Würm 1. vége közé tehetjük.

Ezt az ipart – amelynek mennyisége hozzávetőleg egyenlő a bükki, barlangi leletekével – egyelőre „bábonyiennek” nevezzük (Sajóbábony). Előre utalnunk kell arra, hogy ez az ipar, lelőhelyegyüttes egyúttal magába foglalja, mintegy felszívja a régebben mezolitikusnak hitt Eger-kultúrát is és a makrolitikus mezolitikumnak vélt leleteket is (Eger-Kőporos, Miskolc-Avas leleteinek egy része, Korlát stb.).

Mezolitikum

Az úgynevezett „nagyeszközös mezolitikum” vagy „Eger-kultúra”, amely az ország északkeleti részén található – s amely az északkelet-magyarországi gravettienből nőtt volna ki, és átvezetne a korai neolitikumba – nem mezolitikus. Az utóbbi évek kutatása kimutatta, hogy ez egy sokkal régibb, középső paleolit civilizációhoz tartozik.

Györffy György

Térítés és az egyházszervezés elindítása

  • A veszprémi határleírásból kiderül, hogy a veszprémi püspökség ekkor a Duna-kétparti Visegrád (Pest-Pilis) és Fejér megyére terjedt ki, ami egyben jelzi, hogy a váci püspökség még nem volt megalapítva, de azt is mutatja, hogy Visegrád megye határától, a Zagyva vonalától keletre 1009-ben már állt az egri püspökség. E püspökség a váci és bihari püspökség megalapítása előtt Újvár (Heves–Abaújvár–Sáros), Borsod, Zemplén, Ung, Borsova (Bereg), Szabolcs, Bihar, Zaránd, Békés és Külső-Szolnok megyére terjedt ki. Mint kivonatosan ismert alapítóleveléből tudjuk, ez a püspökség is 10 falut kapott István királytól adományba.
  • 1009-ben állíthatták fel az erdélyi püspökséget, amely az egri és a kalocsai egyházmegyékhez csatlakozott. Az erdélyi püspök a hét vármegyén (Fehér, Küküllő, Torda, Kolozs, Doboka, Belső-Szolnok, Hunyad) kívül megkapta Kraszna és Szatmár megye területét is, és így a püspökség az egrihez hasonló nagyságot ért el.

István lengyel, besenyő és bolgár háborúja

A Szent István kori lengyel–magyar kapcsolatok történetét illetően éles ellentét van a XI. századi, hitelt érdemlő forrásokra támaszkodó magyar és a XIII. századi kompilációk képtelen állításait alapul vevő lengyel történetírók között, akik szerint Bátor Boleszló elfoglalta és uralma alatt tartotta egész Felső-Magyarországot, egészen Esztergomig, Egerrel és a sárosi Sóvárral együtt.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

Az agg István már 8 éve elhalálozott, amikor Aba fiatalosan végignyargalta a GyőrEger távot, fiúgyermekei pedig még anyjuk mellett nevelődtek.

Helyreállítás és továbbfejlesztés

Gebhard és Balduin 1047 tavaszán felégette – többek között – Verdun városát, ahol a dóm és a káptalan leégett, és a huszonnégy kanonok fedél nélkül maradt. Beneta–Benedek, Szent Gellért püspöktársa könnyen megtalálta a kapcsolatot a vértanú barátjával, Richárd verduni apáttal, akit magyarországi tartózkodása idején, 1035-ben személyesen is megismerhetett, valamit lotaringiai zarándokok révén Wazo liége-i püspökkel (1042–1048). Az utóbbiról életrajzírója még 1050-ben feljegyezte, hogy neve ismert lett „Pannoniában”, és később azt írták róla, hogy az ő idejében vándoroltak ki liége-i városlakók Magyarországra, Eger mellé.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

Sajnos László adománylevelei nem maradtak nem maradtak fenn, de későbbi összeírásokból, amilyen az egri, tudjuk, hogy ez a püspökség és káptalanja 16 falut kapott adományba.

Kristó Gyula

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások
név templom és templom körüli temető
Eger–Székesegyház X

Egyházi társadalom

Az 1220-as években az esztergomi, az egri, és a csanádi kanonokok javadalmainak szűkösségéről szólnak az adatok.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

A királynak saját birtokai, vár- és udvari szervezete után járó terményjövedelmet az ispáni központokban gyűjtötték össze, s azt az országban csaknem állandóan mozgó királyi udvar a helyszínen felélte. A XII. századi királyi oklevelek rendkívül hiányos keltezési helyeiből – Vác, Székesfehérvár, Esztergom, Eger, Veszprém, Csepel-sziget – erre a „körbejárásra” kevéssé tudunk következtetni.

II. István

János császár 1128-ban lombard zsoldosokat és szeldzsuk-törököket fogadott seregébe, s egész haderejével felvonult a Dunához. II. Istvánt az ország belsejében, Egerben gyógykezelték, így nem tudta személyesen irányítani a bosszuló hadjáratra indult bizánciakkal szemben az ország déli határainak védelmét, de intézkedett, hogy katonái akadályozzák meg a császár átkelését a Dunán.

Új vonások III. Béla belpolitikájában

A jövedelem-összeírás kitér a Magyarország területén levő két érsekség és tíz püspökség, valamint a dalmáciai két érsekség jövedelmére is. Eszerint a leggazdagabbak Esztergom, Eger és Bács-Kalocsa voltak 6000, 3000, illetve 2500 márka bevétellel, míg a legszegényebbek jövedelme, a nyitrai püspöké, a zárai és a spalatói érseké, nem emelkedtek 500 márka fölé.

Imre és III. László

Imre 1204. november 30-án fejezte be életét. A krónikás hagyomány szerint az egri egyházban temették el.[1]

Az 1222. évi Aranybulla

Bizonyára 1222 közepén, Barc fia Miklós nádorsága alatt történtek azok az események Magyarországon, amelyeket csak III. Honorius pápának 1222. december 15-i, az egri püspökhöz, az egresi és a szentgotthárdi cisztercita apátokhoz intézett leveléből ismerünk. Már a levél bevezető sorai sem a szokványos elmélkedések: „Minél számosabb sokaság gyűlik össze, annál kevésbé lehet érvekkel féken tartani; egyesek saját indulatukat követve meggondolatlanul arra törekszenek, ami nem szabad, viszont kedvükre van, és könnyen lázadásban törnek ki, ha bármennyire is ésszerűtlen kívánságuknak nem tesznek eleget.” Az 1222. évi magyarországi helyzetre ekképpen reagált a pápa: „Magyarországon újonnan (noviter) elhatározták, hogy az egész nép egy évben kétszer összejöjjön, amikor Krisztusban kedves fiúnk, Magyarország felséges királya személyesen tartozik jelen lenni, és az ilyen roppant sokaságú tömeg, az ésszerű mérsékletet félretéve, e királytól súlyos és igazságtalan dolgokat szokott követelni, azt tudniillik, hogy az ország mágnásai és nemesei, akiket a túlkapásokban bűnösnek találtatnak, méltóságuktól és tisztségüktől megfosztva űzessenek ki az országból, és javaikat osszák fel a nép között.”[2]

A pápa akként vázolta II. Endre király dilemmáját, hogy ha az uralkodó e követeléseket teljesíti, vét az igazság ellen, megsérti a békét, és gyengíti a királyi hatalmat, ha viszont megtagadja azokat, a maga és szolgái személyét teszi ki veszedelemnek. A pápa végül is azt a tanácsot adta a címzetteknek, hogy érjék el: a tömeg maradjon az igazság határain belül, ne tegyen semmit a király, a korona, a főemberek személye és javai ellen. Kevéssel a levél kelteként szereplő december 15-e előtt nagyszabású tömegmozgalom támadt Magyarországon. Hogy ezt nem vehetjük azonosnak az Aranybullát kieszközölő előkelők palotaforradalmával, legfőképpen az bizonyítja, miszerint az új mozgalom évi két gyűlést követelt a király jelenlétében, míg az Aranybulla csak egy törvénynapot állapított meg évente. 1222 őszén azok a főemberek állhattak az újabb tömegmozgalom élére, akik az Aranybullát kicsikarták a királytól, s akiknek az Aranybulla 31. cikkelye alapján törvényes jogalapjuk volt az Aranybulla pontjait nem teljesítő királlyal való szembefordulásra. Követeléseik nyomatékosítására a királyi szervienseket és a várelemeket, illetve azok előkelőbb rétegeit vonultathatták fel, akik — mint a pápa írja — „súlyos és igazságtalan dolgokat” követeltek Endrétől.

A tatárok Magyarországon

Útban volt a király táborába Benedek váradi püspök is, aki nagyobb kato­nai egy­sé­get vitt magával. Amint hírét vette, hogy a tatárok Eger városát lerom­bol­ták, lakóit meg­ölték, a püspök és az egyház kin­cseit magukkal vitték, seregét az Egert feldúló tatár csapat ellen indította. Az egri zsákmányt meg­ka­pa­rintó egység kis létszámú volt, s a tatárok, hogy eredménnyel szállhassanak szembe a püspök sere­gé­vel, csel­hez folyamodtak: lovaikra kitömött bábokat ültettek, s amikor a magya­rok meg­lát­ták a távolban a tatárok széles, de csak bábokkal imitált csa­ta­rend­jét, vissza­for­dultak.

Sinkovics István

Országos pusztulás, helyi ellenállás

Az első lépést Várday Pál egri püspök tette meg. Várday Szapolyai embere volt. Mária kevéssé bízott benne, nem is vitte magával Pozsonyba, sőt egyenesen a püspök értesítése nélkül távozott Budáról. Várday azonban a tragikus eseményektől és a baljós fejleményektől nem befolyásolva, Budáról azonnal Egerbe sietett, és — bár bandériuma Mohácsnál veszett — ellenállásra készült; moz­gósítani próbálta egyházme­gyéje hadra fogható erőit.

Újabb koronázás Fehérvárott

János király csak ekkor, már alaposan elkésve, cselekedett. Hatvanon, Gyöngyösön át Egerbe ment, és véletlenül ugyanaznap fordult levélben a nemességhez, mint vetélytársa. Hivatkozott a már­ciusi országgyűlés végzésére, Ferdinándot közellenségnek bélyegezte, a hűtleneket fej- és jószág­vesztéssel fenyegette. Egyúttal bejelentette, hogy serege napról napra erősödik, bár a jelek nem erre mutattak.

A török védnökség

János próbálkozá­sa Eger visszavételére újabb vereséget hozott, hadvezére, Bodó Ferenc is fog­ságba került, s mivel megtagadta, hogy Ferdinándra esküt tegyen, élete végéig nem sza­ba­dul­ha­tott a bécsújhelyi börtönből.

Az oszmán hatalom új hódításai

Varkócs Tamással az élen, akit még Perényi Péter tett meg az egri vár kapi­tá­nyá­nak, az egriek nagy harcot vívtak a betört ellenséges csapatokkal, és behatoltak a török uralom alatt álló területekre.

Új védelmi vonal kialakítása

  • Ritka volt az olyan hely, mint Eger, ahol itáliai építészek bevonásával már Buda eleste előtt megindult az építkezés.
  • A legfontosabb várak – nyugaton Győr, Pápa és Kanizsa, keleten Gyula és Várad, mellettük Eger, Szlavóniában Sziszek és Kapronca - feltétlen biz­to­sí­tá­sát sürgette a Magyar Tanács is.

Török támadás Erdély ellen

A beglerbég 1551. augusztus elején kelt át csapataival a Dunán. Levelében kér­dőre vonta a Barátot, felszólította a németek kiűzésére, és megfenyegette, hogy 30 szandzsák haderejével, 8 ezer janicsárral és 100 ezer akindzsival köze­ledik. György barát neki is előadta magyarázatait, mire a beglerbég követ­kező levelének hangja valamit enyhült, de továbbra is határozottan hivat­ko­zott a szultán akaratára. Haderejéről nyilván ijesztésül írt rémületet keltő szá­mo­kat, de annak 50 ezer körül kellett lennie, ha fölényt akart biztosítani az Erdély­ben várható erőkkel szemben. Serege a Duna-Tisza köze déli részén állott, és nem lehetett tudni, merre fog fordulni. Elsősorban persze Erdély volt veszély­ben, de nem lehetett kizárni a magyarországi várak – leginkább Szolnok és Eger – elleni támadást sem, annál is inkább, mert a budai pasa újabb készü­lődéséről is hírek érkeztek.

Fráter György meggyilkoltatása

Azt pedig, hogy a török seregek nem voltak legyőzhetetlenek, Eger védelme éppen 1552-ben bizonyította.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

Önálló cikk.

Ferdinánd lemond Erdélyről

Közben Erdélyben tarthatatlanná vált Castaldo helyzete. Ferdinánd 1553 tavaszán Belgiumba rendelte, s a gyűlölt zsoldosvezér és katonái társzekerekre halmozott, összeharácsolt kincseikkel elhagyták Erdélyt. A betegeskedő s már korábban is húzódozó Báthori András is megvált a vajdaságtól, amit Fráter György meggyilkolása után vállalnia kellett. A király az Eger védelmében országosan ismertté lett Dobó Istvánt és az erdélyi Kendy Ferencet nevezte ki helyére, Bornemisza Pált pedig erdélyi püspöknek tette meg.

Szulejmán utolsó hadjárata. Szigetvár.

  • Schwendi Lázár 1565–1566 telén készített tervezetében részletesen szólt a törökkel folyó háború esélyeiről. A hadvezér inkább javasolta az ellenféllel szembeni meghátrálást, s hangoztatta – miként már Fráter György is tette –, hogy a török seregek felmorzsolásában az erős váraknak jóval nagyobb a szerepük, mint az ütközeteknek. A tábornok jó érzékkel sürgette Gyula megerősítését, Eger, Győr és Komárom védműveinek fejlesztését.
  • A másik sereggel maga Szulejmán szultán érkezett Zimonyba, ahol június 29-én „atyailag” fogadta János Zsigmondot, és ha régi ígérete szerint nem is Magyarországot, de a Tiszántúlt neki „engedte” át. Ugyanakkor a fejedelem rendelkezésére adta a krími tatár hadakat, hogy velük Schwendivel szemben Eger irányába törjön.
  • 1567-ben Erdély miatt még voltak kisebb csatározások. A temesvári beglerbég János Zsigmond hívására a Tiszán innen bevette a nehezen megközelíthető Dédest, Eger háta mögött pedig Putnokot, Vadászt, Monokot és több kisebb várat.

Karácsony György felkelése

1566-ban a Tiszántúl lakosságának egy részét felszakította helyéről a háború, nyomában tömegével maradtak nincstelenek, kóborlók – olyanok, akiktől a békét kötő felek egyaránt szabadulni akartak. Ekkor tűnt fel egy nagybányai vagy szilágysági származású román paraszt, akiről azt beszélték, hogy földöntúli erők segítségével kettétöri a lópatkót, nyílvesszővel keresztülszúrja, karddal kettévágja az ekevasat. A neve bizonytalan, Fekete embernek vagy Karácsony Györgynek nevezték. Rajongó volt. Azt hirdette, hogy Isten segítségével megvívja a török várakat, fegyver nélkül megtöri az ellenség hatalmát. Azok, akiknek más reményük nem maradt, misztikus erőktől várták a szabadulást, és hittek neki. Táborához főleg a szegény nép csatlakozott, de nemesek és katonák is; Eger őrsége is hozzá készült, és hatása alá került Debrecen parasztpolgársága is.

Zimányi Vera

Demográfiai feltételek

Erős regenerálódás állapítható meg az egri uradalom 1558.és 1567. évi urbáriumai alapján is: a jobbágyok száma csaknem 50%-kal emelkedett, a pusztatelkeké és a zselléreké viszont erősen süllyedt.

A jobbágytelek rendszerétől független szőlőművelés

  • A 16. században a bortermelés klasszikus területévé vált a királyi Magyarország két legnagyobb borvidéke: a tokaj-hegyaljai, valamint a Sopron és Fertő tó vidéki, de ugyancsak jelentős volt a szentgyörgy-bazini, a somlói, sághegyi és balatoni, a KőszegRohonc környéki és az Eger környéki bortermelés.
  • A négy vegyes gazdálkodású – gabonát is termelő – oppidum termésével együtt Hegyalja teljes hozama az 1570-es évek végén körülbelül 30 500 hl volt, alig valamivel kevesebb, mint az egész Eger-gyöngyösi borvidék, Heves és Borsod vármegye együttes termése, amely mintegy 33 ezer hl-t tett ki.
  • A tolnai borvidék össztermelését kiemelkedően jó évben összesen 60 ezer hl-re teszi a táj kutatója, vagyis annyira, mint amennyi a hegyaljai és az egri borvidék együttes hozama átlagos években.

Sinkovics István

Várak, kastélyok, őrházak

Tinódi a negyvenes évek végén Szigetvártól Egerig 26 várat említ, amelyekkel 30 török vár állott szemben. Egy 1548. évi kimutatás Magyarországra ugyancsak 26 várat számított, de ezek csak részben azonosak a Tinódi által felsoroltakkal.

A védelem költségei

  • A nagyobb várak, mint Szigetvár, Eger, Gyula parancsnokai és katonái a török uralommal és a magyarországi földesurak ottani tulajdonjogával nem törődve, behatoltak a hódolt területekre, a Duna két partján a Szerémségig, a Tisza mentén Titelig, és fegyverrel hajtották be a földesúri adókat. Később a földesurak közvetlenül kapcsolatba léptek népeikkel. Az állami adót azonban továbbra is a végvári katonaság segítségével szedték be.
  • Eger újjáépítése – Ottavio Baldigara nagyszabású terve alapján – csak részben valósult meg, és így is nagy költségeket emésztett fel.

A magyar rendiség jelenléte a török területen

Bár a török váraiban erős őrség szolgált, területeit nem tudta megvédeni a külső behatolástól; a török hódította országrésznek nem alakultak ki állandó határai. A magyar államhatalom, a nemesség és az egyház kiszorult a török területekről, de nem mondott le ezekről, és érvényesnek tekintette a régi birtokviszonyokat. A magyar földesurak tényleges gazdálkodását azonban nemcsak a török akadályozta, hanem az is, hogy a birtokokra egyes helyeken a magyar végvárak tették rá kezüket. A katonák a török fennhatóság alatt levő területeken igyekeztek jövedelmet biztosítani maguknak. A hódoltság minden zugába bejártak, a közelebb eső falvakat pedig rendszeres fizetésre szorították. A kezdeti évtizedekben az ő fegyveres erejük biztosította a magyar adóztatás folytonosságát. 1566-ig három nagy vár, Szigetvár, Eger és Gyula végezte e munka oroszlánrészét, ők szerezték meg a török terület földesúri, állami és egyházi adóinak java részét. A földesúri szolgáltatásokon kívül a hódoltsági falvak ugyanis fizették az országgyűlésen megszavazott állami adó felét, a várakhoz ingyenmunkát követeltek tőlük, az alföldi városok salétromot szállítottak Egerbe. A hódoltsági népen, ahol lehetett, megvették az egyházi tizedet is. Mindez komoly bevételeket jelentett. Miután a végváriak rendszeressé tették a hódoltsági magyar adószedést, az 1560-as években a birtokos nemesség támadásba lendült, hogy visszaszerezze tőlük földesúri jövedelmeit. A birtokosok hamarosan a végvári kapitányok és katonák fölé kerekedtek, visszavették jövedelmeiket, és megegyeztek hódoltságbeli falvaikkal, hogy egy összegben róják le földesúri tartozásaikat. Ezek mellé különlegességnek számító ajándékokat kaptak: török szőnyeget, török gyolcsot stb. A kötelezettségek a szokványos jobbágyterhek mögött maradtak, de semmiképpen nem tekinthetők csupán jelképeseknek. Az elmenekült óbudai apácák a király közbelépésére hosszas huzavona után visszakapták Ceglédet, amelynek adóit előzetesen az egri őrség szedte, és mint földesurak beleszóltak az ott lakók életébe.

Péter Katalin

A hazaszeretet elmélete és gyakorlata

A tudós értelmiségiek által rögzített pontosabb fogalmak viszont egyelőre bizonyosan nagyon szűk kör gondolataiban maradtak. E kör határait egyetlen eset is nagyon világosan érzékeltetheti, a 16. század legdicsőségesebb fegyvertényéről, az 1552. évi egri győzelemről készült feljegyzések tanúsága.

A méltán nagy hírű győzelemről több egykorú vagy közel egykorú irodalmi feldolgozás készült; országgyűlési törvény is foglalkozik vele. A leginkább figyelmet érdemlő Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneke 1553-ból, a XXV. artikulus ugyanezen év törvényeiben, valamint Schesaeus 1571 előtt írt eposzának megfelelő éneke és Forgách Ferenc 1573-ban lezárt munkájából az egri ostromot elbeszélő részlet.

A két humanista szerint az egriek a hazájukért harcolnak. Schesaeus szövegében a haza szó 10-szer szerepel. Tartalmaz továbbá egy Dobó szájába adott beszédet. Eszerint a várparancsnok így hívja fel harcra a katonáit: „Magyar nép, mely nem hajlasz igába, [ ... ] Léte hazánknak van rábízva a fegyvereinkre!”[3] Forgách Ferenc feljegyzése nagyon hasonló ehhez. Az oráció ugyan nem szerepel nála, de itt is hazaszeretetből harcolnak az egri védők. Tudják: „ha ez a vár elvész ... a maradék hazát meg nem menthetik”. Aztán a következő század Habsburg-ellenes harcaiban majd gyakran ismétlődő fordulatot írja le: „elsősorban isten dicsőségéért, édes hazánkért, feleségükért és gyermekeikért” harcolnak.[4]

A törvényszöveg a haza kifejezést nem használja, de megfogalmazói nyilvánvalóan arra gondolnak, ahogy kimondják: az egriek a győzelemmel „az egész országnak használtak”. Aztán – páratlan gesztussal – rendkívüli adót vetnek ki nekik jutalmul. Minden jobbágy és nemes fizessen 10–10 dénárt erre a célra. Ilyen sem ezelőtt, sem ezután nem fordul elő, igaz, több ilyen elismerésre méltó győzelem nem is igen esett. Az 1553. évi XXV. törvénycikk pontosan kifejezi az egri győzelem hallatlan jelentőségét.[5] Tinódi mindezzel szemben egyetlenegyszer alkalmazza a haza szót Egör historiájában. Akkor sem az egriekre vonatkozik, hanem a távol maradókra. Éppen „nagy sok jámbor vitézök szomorkodnak ... De csak fejedelmek meg indulnának... hazajokért mind halálig vijnának”[6] Az esemény jelentőségét tehát érzékeli, a haza fogalmát is ismeri, az egriek dicső tettét mégsem hozza vele kapcsolatba. Pedig a költő maguktól a győztes vitézektől szerezte értesüléseit. A históriás énekeit tartalmazó Cronica ajánlásában irja: „Igazmondó, jámbor vitézöktül, kik ez dolgokban jelön voltanak, érteköztem.”[7] Az egri vitézek elbeszélésében ezek szerint sem a hazaszeretetük, sem a haza megvédésére buzdító szónoklat nem szerepelt. Egyszerűen megvédték a várat. Tinódi két ideologikus elemet tesz hozzá. Az egyik: a győzelmet Isten adta. A másik: az egri eset arra példa, hogy „jó hírben, névben” hogyan lehet megmaradni. A nemzeti érzésről egyáltalán nincs szó.

Bizonyos azonban, hogy Tinódi soraiban nem a tudatlanság bujkál, hanem a humanista értelmiség felfogásától nagyon távol álló szemlélet. Mert a kor legnagyobb költője, Balassi Bálint, aki egyben az egyik legműveltebb fő is Magyarországon, ugyanezeket írja. Bizonyosan meg tudta volna fogalmazni a hazaszeretet szép himnuszát a végváriakról, hogyha akarja. A megfelelő eszmetörténeti fogalmak nincsenek rejtve előtte; a haza kifejezést gyakran használja. Mégis „Az jó hírért névért s az szép tisztességért” harcoló katonákat magasztalja. Magyarországot a kereszténység védőbástyájának tartja:

Ó én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát.[8]

Végeredményben tehát úgy tűnik, hogy a 16. századi Magyarországon a hazaszeretet elmélete és gyakorlata nem esik egybe. Az értelmiség bonyolult eszmetörténeti fogalmakkal leírja a társadalmi különbségeken, az eltérő anyanyelveken, az egymással nemegyszer szemben álló államszervezeteken áthidaló összetartozás érzését. És ennek legszebb megvalósulását látja a különböző törökellenes küzdelmekben. A humanisták tollán ugyanis nemcsak az egriek hőstette, hanem sok más katonai vállalkozás is a hazaszeretet megnyilvánulásaként jelenik meg.

A valóságban cselekvők tetteit viszont nem elvont és bonyolult eszmék mozgatják. Megvédik a hazát anélkül, hogy ehhez elméleti kommentárokat fűznének.

A hazai protestantizmus sajátos képe

Honterus szövege a gyulafehérvári püspökhöz beadott iratból való, Meliusnak az ellenállási tant is megfogalmazó munkáját pedig az egri püspökhöz nyújtották be. Az egervölgyi „hadsereg, nemesek és lakosok” kérik el Debrecenből, és használják fel. Ők éppen úgy az engedetlenség vádja alá kerültek, mint Honterus. A különbség csak annyi, hogy a reformátornak Izabella királynő alatt kellett mentenie magát, az egervölgyiek ügye Ferdinánd király uralma alatt támadt. Végül gyakorlatilag az okok is azonosak. Honterus valóban elmarasztalta az ország irányítóit, és az egervölgyiek tényleg kijelentették, hogy lelkiismereti ügyekben a királynak nincsen beleszólása.

Sinkovics István

Ragaszkodás a béke fenntartásához. A védelmi vonal elhanyagolása.

A Dráva-Száva közére 1587-ben Ali boszniai bég tört be 5 ezer katonával. Erdődy Tamás horvát-szlavón bán azonban Ivanics mellett harcba szállt ellenük, és a bég is a csatatéren maradt. A következő évben Felső-Magyarországon ugyancsak a török volt a kezdeményező. A budai pasa Szikszó mezővárosától ezer forint adót követelt, és amikor nem kapta meg, 10 ezres sereget küldött behajtására. A lakosság menekült, a védők a templomtoronyba húzódtak. Rákóczi Zsigmond egri kapitány hívására azonban a szomszédos végvárakból érkezett magyar és német csapatok október 8-án megtámadták a Szikszót ostromló, túlerőben levő törököket. A csata este kezdődött, és belenyúlt az éjszakába, a törökök állítólag több mint 2 ezer embert veszítettek. A magyarok és a németek közül 600-nál többen estek el.

A végvárak fontossága e harcok során is nyilvánvaló volt, de egyúttal az is kiderült, hogy a védelmi vonal komolyabb török támadást nem tudna megállítani. Az 1588 januárjában összeült országgyűlésen ezért úgy határoztak, hogy pontosan megvizsgálják a véghelyeket és jövedelmeiket. Az ország védelmi szervezetének beosztása szerint négy bizottságot küldtek ki, a főkapitányok és a hadiügyekben járatos más személyek részvételével, akiknek két hónap alatt kellett elkészíteniük és a Magyar Tanács elé terjeszteniük jelentésüket.

A felső-magyarországi bizottság felmérése szeptemberre készült el, és az Egertől Szatmárig húzódó védelmi szakasz vizsgálatát foglalta magában. A bizottság 14 várat járt végig, de Szatmár kivételével egyet sem talált, ahol ne lett volna javítani való. Ez különösen az épületekre vonatkozott, de a katonaság létszámát, fegyverrel való ellátottságát és élelmezését sem találták rendben. Nem véletlenül, hiszen a védelmi szakasz összes bevétele 102 180 forint 83 és fél dénárt, a kiadások viszont 279 621 forint 86 és egyharmad dénárt tettek ki, vagyis a hiány több mint 177 ezer forint volt. A legnagyobb kiadási tétel a katonaság fizetése volt, és mivel a zsoldot hiányosan utalták ki, ebből különböző visszaélések következtek. A bizottság megállapítása szerint: amíg a katonák mindennapi megélhetéséről és fizetéséről nem gondoskodnak, nem várható kedvező változás.

Eger eleste és a mezőkeresztesi csata

Önálló cikk.

Uralmi válság Erdélyben

A mezőkeresztesi csata, főleg pedig Eger eleste és az egri vilájet kialakítása Erdélyben a török orientáció pártjában megerősítette azt a hitet, hogy a fejedelemség még jobban elszigetelődött a királyságtól, még inkább ki van szolgáltatva a török támadásoknak.

Katonai erőviszonyok

1599 tavaszán Schwarzenberg, Pálffy és Nádasdy kisebb sereggel korán kezdték meg a hadműveleteket, hogy eredményt érjenek el az Ibrahim nagyvezír vezette török sereg megérkezése előtt. Két nagy feladatra vállalkoztak. Petárdával be akarták zúzni Buda kapuját, de az őrség felfedezte és meghiúsította a kísérletet. A másik hadicél Fehérvár visszavétele volt: itt a petárdával felrobbantott kapun keresztül bejutottak ugyan a városba, és fel is gyújtották, de a vár ostromára nem voltak felkészülve. Sikerrel járt viszont egy harmadik vállalkozásuk: a török fősereg ellátásának megzavarása. Ibrahim nagyvezír hajókon küldte előre a serege számára szükséges élelmiszert, lőport, fegyvereket és zsoldot. Az értékes szállítmányt erős csapatok kísérték, és védelmük alatt kereskedők is jöttek a Dunán, saját hajóikkal. Pálffy Miklós hajdúezredeket küldött le sajkákon, hogy ragadják el az ellenség szállítmányait. A vállalkozást a hajdúk teljesen önállóan és eredményesen hajtották végre. Tolna közelében ütöttek rajta az ellenségen, amikor pihenés közben a törökök közül többen a parton voltak.

Az őrség egy részét levágták, mások a Dunába vetették magukat vagy elmenekültek. Száznál több kisebb-nagyobb hajót zsákmányoltak. A török veszteségét 500 ezer forintra becsülték. Ibrahimnak két hónappal kellett elhalasztania a támadás megkezdését, hogy az élelem- és lőszerveszteséget pótolni tudja. Közben a hajdúcsapatok, melyek száma megkétszereződött, továbbmentek Tolnáról, felgyújtották az eszéki Dráva-hidat, és ezzel is késleltették a török haderő felvonulását. Erre a boszniai pasa megerősített csapatokkal támadt a hajdúk ellen, akik azonban a félelmetes hajdúlest alkalmazva, egy szűk völgyben meglepték és szétverték a támadókat.

Ibrahim nagyvezír szeptemberben kijelentette, hogy békét akar kötni, és a két fél megbízottai meg is kezdték a tárgyalásokat. A törökök Esztergomon és Nógrádon kívül Győrt és Füleket is visszakövetelték, a másik oldalról viszont Eger visszaadásához ragaszkodtak; így a megegyezésre semmi remény nem volt, bár a Porta Velencét és az angol királynőt kérte fel a tárgyalások közvetítésére.

Makkai László

Meghiúsult remények, elszalasztott lehetőségek

Bár a fegyveres összeütközések mérlege egészében a császári és a magyar csapatok számára volt kedvező, a területi változások összesítve a török előnyét mutatták. A felső-magyarországi bányavárosok előterében és a Maros mentén visszafoglalt várak nagy nyereségnek számítottak, de nem feledtethették a török elleni védővonal két oszlopának, Egernek és Kanizsának az elvesztését.

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

  • Dobó Ferenc, az Eger várát egykor megvédelmező Dobó István rokona, hatalmas uradalmakkal rendelkezett, köztük Sárospatakkal, Lévával, Lednicével, Szerednyével.
  • Rudolf 1603 őszén vizsgálatot rendelt el a magyarországi szabad királyi városok anyagi helyzetének és igazgatásának, egyúttal vallásgyakorlatának ellenőrzésére, azon a jogcímen, hogy a városoknak a király a földesura, ugyanúgy megilleti tehát a kegyúri jog, mint bármelyik birtokost a saját falvaiban, mezővárosaiban. Ennek alapján 1603 novemberében Rudolf úgy döntött, hogy a kassai székesegyházat át kell adni az egri káptalannak, amely Eger török kézre jutása óta Kassán élt.

Bocskai „gondolkodni kezd”

Az 1603 végén meghalt III. Mehmed utódjának, I. Ahmednek uralmát kellett megerősítenie. Követei, mint láttuk, békét ajánlottak, de ragaszkodtak a Budát biztosító Esztergom visszaadásához, melyért cserébe Kanizsát vagy Egert ígérgették.

A békeszerződések

A török Porta és a Habsburg-udvar között a Zsitva folyó torkolatánál 1606. november 11-én kötött békeszerződés – amely húsz évre szólt – előírta mindenfajta ellenséges behatolás, várvívás megszüntetését és a raboknak mindkét részről való visszaszolgáltatását, fogolycsere útján vagy a kikötött váltságdíj ellenében; ha elfogásuk béke idején történt, minden fizetség nélkül. Az esetleges ellentéteket az országos főkapitányok, a horvát bán és a budai pasa rendezzék el, súlyosabb esetekben pedig a két császár döntsön. A meglevő várakat mindkét oldalon rendbe hozhatják, de újakat nem szabad építeni. A háború folyamán történt területi változásokat a békeegyezményben a status quo alapján rögzítették. A bányavárosok szomszédságában levő várak Fülektől Vácig a Habsburg uralkodó kezében maradnak, és a hozzájuk tartozó falvak szolgáltatásaira a török nem tart igényt. Az Eger körzetébe eső falvak viszont a várral együtt a törököt illetik. Kanizsa környékén külön vegyes bizottság döntse el, hogy mely falvak melyik fél uralma alatt legyenek. A nemesi szabadság a hódoltsági területen is érvényes. Ha a Habsburg király császári címének megadása és a Portára fizetendő adó egyszeri ajándékká minősítése inkább formai engedmény volt is, a békeszerződés szövegében, a jövendőre a hódolt falvak életében nagy változást jelentett az eldugott kis mondat: „Az hódultságra penig az törökök ki ne járjanak, hanem csak az közelvalókra és [adójuk] csak az falubírák által szolgáltassék be.”[9]

A zsitvatoroki béke, amely véget vetett a majd tizenöt éve folyó háborúskodásnak, területileg kevés eredményt hozott az országnak. Tizenegy várat sikerült ugyan visszavenni a töröktől, mindjárt a háború első éveiben (közöttük Fülek, Vác és Nógrád számított jelentősebbnek, a többiek kisebb várak voltak), ezeken kívül a török megtartotta egész területét, sőt a határvonal két pontján még növelte is: Eger, illetve Kanizsa megszerzésével.

Pázmány Péter és a klérus politikája

Az arisztokrácia soraiban a Pálffyak, Zrínyiek, Bánffyak, Nádasdyak, Forgáchok, Homonnaiak, Batthyányiak, Thurzók stb. áttérésével már úgy megritkult a protestánsok száma, s a megmaradtak (Illésházyak, Thökölyek, Perényiek) politikailag annyira háttérbe szorultak, hogy Esterházy korai katolizálása a többi nagyúr szemében már árulásnak sem, de különösebb érdemnek sem számított. Az ő nádorságával kezdődőleg az tíz országos és udvari főméltóság viselőiből meg a hét tényleges megyéspüspökből (az esztergomi érsek, valamint az egri, zágrábi, veszprémi, győri, nyitrai és váci püspök – ez utóbbiak közül az egyik egyben kalocsai érsek is) álló Magyar Tanács világi tagjai is csupa katolikusból kerültek ki.

Örökös főrendiség

Az ellenreformáció sikerei az udvari hivatalnokságba szorult klérus előtt megnyitották az utat, hogy visszaszerezze jogilag soha el sem veszített középkori rendi állását. A püspököknek immár nemcsak címük volt, hanem híveik és papjaik is, mármint a királyi területre eső esztergomi, győri, nyitrai, veszprémi, egri, zágrábi, váci, zenggi és modrusi püspököknek, míg a török, illetve erdélyi fennhatóság alatti kalocsai, csanádi, szerémi, boszniai, knini, pécsi, illetőleg váradi és erdélyi püspöki címek viselői különböző prépostságok javadalmait élvezték.

Hegyi Klára

Törökök

A hódoltsági sávban fekvő Rimaszombat például 1670-ben 5805 forint adót fizetett ki Egerben, amihez csak pénzben 2114 forintnyi ajándék járult.


Valamikor az 1620-as években leégett a jászberényi palánkvár, s mivel Eger megszerzése után amúgy sem volt már különösebb védelmi szerepe, nem építették újjá.


A többi nagyobb török központ, a vilajet- és szandzsák-székhelyek közül különösen a katonailag fontosak – mint Fehérvár, Esztergom, Eger, Temesvár – törökösödtek el, keresztény lakosságuk inkább állt hitükben megmaradt, beköltöző délszlávokból, mint magyarokból. E katonai-közigazgatási központok lakosságával együtt külső képük is megváltozott. A békétlen kor a várak megerősítését és karbantartását tette a legfontosabb feladattá, de a mindennapok szükséglete minden mohamedánok lakta helyen életre hívott néhány templomot: nagyobb, kőépítésű dzsámikat és kisebb, nemegyszer deszkaalkotmányú mecseteket, mellettük mohamedán iskolákat és szociális intézményeket, fürdők s igénytelen szállóházak sokaságát, valamint a hozzánk is elvetődött szerzetesek, a dervisek kolostorait. E főleg vallási középületek részben keresztény építmények átalakításával vedlettek át mohamedánná, s torz mivoltukban sem az átalakított, sem az átalakító kultúrához nem volt sok közük.

A templomi istentiszteletek, az iskolák vallásos, főleg a Korán ismeretére és magyarázatára szorítkozó oktatása, az egyházi ünnepek idején megélénkülő társasági élet, illetőleg a befelé forduló családi élet már inkább volt mohamedán török, mint a települések külső képe, de ez is provinciális volt, s erős balkáni hatások tarkították.

A meghódítottak

Általában elmondható, hogy amint a törökök visszahúzódtak alattvalóik polgári életének igazgatásától, lemondtak a maguk törvényeinek és joggyakorlatának erőszakolásáról is. Az anyagi érdekeltség minden elvi meggondolásnál érzékenyebb pontján azonban nem engedtek: ragaszkodtak a vérdíjakból, büntetéspénzekből, hagyatéki felosztások illetékeiből és általában az írásos végzések díjaiból származó tetemes jövedelmekhez. Szigorúan ragaszkodtak ahhoz is, hogy a helységek minden halálesetet bejelentsenek, s ahhoz különösen, hogy a magyar bírák az általuk kimondott halálos ítéletek végrehajtására engedélyt kérjenek. Az ítéleteket Budán vagy Egerben jó pénzért hagyták jóvá, s eleinte – az 1630-as években – még nem az ítélkező városban, hanem annak költségén az engedélyező török hatóság székhelyén hajtották végre. A következő évtizedben a végrehajtás átkerült a városokba, de még jelen volt egy kiküldött török felügyelő. A század közepén ez is elmaradt, az illetékes török hivatalok már a látszatára sem törekedtek annak, hogy az ítélkezésben tevőlegesen részt vesznek. Csak a lényeg maradi meg: minden alkalommal én mindegyre növekvő összegekért, meg kellett vásárolni ítélet engedélyezését.

A kettős uralom kiteljesedése

Az 1540-es évek török várfoglalásai nyomán még nem alakult ki egybefüggő, zárt török terület. Övék volt egy sor vár, a közöttük és körülöttük fekvő vidék azonban még legalább úgy figyelt a szigetvári, palotai, egri és gyulai magyar kapitányok szavára, mint a törökökére. Háború volt, és a játszma még korántsem dőlt el. A helységek hovatartozása még bizony talán volt, s a háború forgandóságában időnként változott – mindkét fél igényt tartott mindegyikre, s igényeit fegyverrel érvényesítette.


A török uralom első évtizedeiben mindhárom adófajtát – az államit, az egyházit és a földesúrit – a magyar végvárak, elestükig elsősorban Szigetvár, Eger és Gyula katonái szedték be. Az ő fegyvereik vállalták a „szoktatás” feladatát: az ellenkező törökkel és a kétfelé önként semmiképpen sem adózó jobbágyokkal kellett elfogadtatniuk a magyar igények jogfolytonosságát. A katonák adószedésének közvetlen és nem lebecsülhető haszna az volt, hogy a török országrészről befolyó jövedelmek is hozzájárultuk a végvári láncolat eltartásához, az ország védelméhez.

A következő századra megváltozott a magyar adóztatás tartalma és módszerei. Szigetvár, Gyula és Eger elestével eltűnt a hódoltsági magyar adóztatás három fő szervező központja.

R. Várkonyi Ágnes

A vezekényi csata és nemzetközi visszhangja

1651 pedig már mintha országos háború nyitánya lenne. Zrínyi Miklós mintegy 4 ezer főnyi hadsereg élén Kostajnica alatt összecsap a törökkel – Ráttkay György, zágrábi kanonok fegyveresei és az Olaszországból hazatérő fiatal Rákóczi László részvételével –, s nyolcórás küzdelemben végül győzedelmeskedik. A jelentések különösen egy horvát közvitéz, Ivanich György lélekjelenlétét dicsérik. De az oszmánok újabb támadást indítanak. Haszán kanizsai pasa a segesdi, berzencei és koppányi őrséggel a budai pasa biztatására ostrom alá fogja Kiskomárom várát. Pethő László kapitány vezetésével a védők az egriek egykori példáját követik: a vezérek mellett a falakon köveket aláhengergető, forró vizet lezúdító asszonyok állnak. Mikor megérkezik Zrínyi Miklós felmentő hadereje, Haszán ezer katonáját és ágyúgolyó szakította fél karját hagyja a vár alatt, és visszavonul Kanizsára meghalni.

Benczédi László

Az ellenreformációs irány felülkerekedése

A támadási módszereknek erre a súlypontváltására – ami persze korántsem jelent merev időbeli egymásutániságot – az első kuruc támadás okozta tanácstalanság légkörében, 1673 január–februárjában került sor. Szegedy Ferenc egri püspök, valamint a Szepesi Kamara vezetői, Otto Ferdinand Volkra kamaraelnök és Holló Zsigmond kamarai tanácsos ugyanis ekkor a kurucokkal való fogolycsere céljára letartóztatott protestáns papok példájában, illetve az ő elfogatásukat követő áttérési hullámban az egész ország számára követendő módszert véltek felfedezni a protestantizmus gyökeres kiirtására.

R. Várkonyi Ágnes

Adó- és kereskedelempolitika

Nagykőrös 1661 közepétől I662 közepéig 3600 tallért és összesen 740 tallér értékű ajándékot fizetett Budára, a török részére is adózó Rimaszombat 1805 forint adót és 2114 forint értékű ajándékot vitt Egerbe.

Szabadalmas mezőváros – királyi város

fordult, és a hadjárások keresztútjává vált. A város háromfelé hajló politikája – akkor is odatámaszkodott a Habsburg császár hatalmához, amikor az erdélyi fejedelemnek tartozott hűséggel és a töröknek hódolt – a gyakorlatban már kevés védelmet nyújtott. Annál többet kellett háromfelé fizetnie és szolgálnia. A török szultánnak 1652-től hódolt adót fizetett, ez 1653-tól, különösen pedig Várad eleste után egyre növekedett. 1660-ban 100 ezer tallér lefizetése, több szekér posztó és élelem árán menekült meg a török pusztítástól. 1662-ben hosszú alkudozások után – a második hódolásnak is nevezett megállapodásban – évi 10 ezer tallér, egy összegben fizetett adóban egyezett ki a törökkel. Ily módon kedvezőbb helyzetbe került, mint a szultáni hatalom alatt élő bármelyik mezőváros, jóllehet ezzel korántsem tudta le minden tartozását. Az adó egy részével a váradi, másikkal az egri pasának tartozott, s a szolnoki pasának közmunkával kellett szolgálnia. Olyan kötelezettséggel építette és tartotta karban a szolnoki Tisza-hidat, hogy ha az a hadak és hadiszerek alatt megroskad, a bíró és még negyven vagy ötven ember fejével fizet érte. Szekérfuvar, palánkkaróhordás, számlálatlan élelmiszer és időnként 200–400 gyalogszeres munkás küldése a váradi és az egri vármunkákra – ugyancsak kötelessége volt. A szultántól költséges követjárásokkal kieszközölt oltalomlevelek pedig semmit sem használtak a pasák egyéb zsarolásaival szemben.

Makkai László

Balkáni menekültek és hódítók

Török katonaság szállta meg ezenkívül Pestet, Vácot, Gyulát, Jászberényt is, megtűrve a magyar külvárosi lakosságot, magyarok helyett viszont csak rácokat Szolnokon, Hatvanban és a tizenöt éves háború során elesett Egerben.

A magyarság önvédelme

Az egri pasa 1636-ban azt panaszolta a bajai kádinak a hódoltsági városok veszélyeztetettségéről, hogy "az eminek vagy azok embereinek, a szubasiknak oda gyakran járni istenkísértés lenne”.[10]

Magyarok, szlovákok, németek a Felföldön

  • A török korban nemcsak a később Felvidéknek ismert hegyvidéket nevezték Felföldnek, hanem a Kisalföld kivételével azt az egész területet, mely a Dunától, valamint a Duna-kanyarhoz csatlakozva Váctól, Hatvantól, Gyöngyöstől, Egertől, Miskolctól északra esett, tovább keletre pedig a Tisza jobb partját s Máramarost és Szatmár hegyvidékét számították ide. Az egész Felföld, Máramaros kivételével, a királyi Magyarországhoz tartozott, de a török Drégely, Szécsény, Eger vonaláig megszállva tartotta, és azon túl is hódoltatott falvakat; 1664 után pedig Érsekújvár is török uralom alá került.
  • Az Alföld körül a természetes erdőhatár 80–100 méter magasságban lenne, de ezt a szőlőtelepítés Pozsony, Gyöngyös, Eger, Tokaj vidékén 50–150 méterrel feljebb tolta.

R. Várkonyi Ágnes

A hanyatló török ereje

Lotharingiai Károly herceg fővezérletével a szövetséges fősereg, mely a magyar ezredekkel és a sziléziai, valamint lengyel fegyveresekkel együtt mintegy 40 ezer főből állt, s melyet a tüzérségi teendőkre rendkívül alaposan felkészítettek, 1684. május végén igen lassan, napi 8–9 kilométeres sebességgel kezdte meg előrenyomulását. Aznap, amikor megvették Visegrádot (június 13.), Musztafa pasa 15 ezer emberrel és ágyúkkal együtt beérkezett Budára, és a budai pasát a temesvári, egri, boszniai és tatár segédcsapatokkal a szövetségesek ellen küldte. Lotharingiai Károly herceg hadvezéri zsenialitásának köszönhető, hogy Kara Mehmed pasa, Buda parancsnoka, amikor 18 ezer főnyi haderejével a szövetségesek elé vonult, hogy feltartóztassa őket, a váci csatában (június 27.) súlyos vereséget szenvedett.

Hadseregek és haditervek

Az újszerű várvívást Érsekújvár alatt próbálták ki, mert 1684-ben nyilvánvalóvá vált, hogy Buda ostromára nem is gondolhatnak addig, amíg Érsekújvár a török kezén van. Lipót császár elég későn, 1685. június 28-án adott engedélyt a vár megvívására. Lotharingiai Károly a 43 ezer főnyi fősereggel július közepén vette körül a várat. Érsekújvár 3 ezer főnyi védőjének parancsnoka, Haszán pasa a szövetségesek megadást követelő felszólítására kijelentette, hogy Érsekújvár kulcsa Budán van. Közben pedig – mivel Leslie tábornok kísérlete, hogy elfoglalja az eszéki hidat, kudarcba fulladt – Sejtan Ibrahim szeraszkier 40 ezer főnyi felmentő sereggel átkelt a Dráván, s Budára tartott, hogy a váradi, egri, temesvári pasákkal egyesülve felmentse Érsekújvárt. Lotharingiai Károly széles körű biztosítással és nagy technikai előkészítéssel kezdte meg a vár ostromát. Hetekig tartott, amíg a hadmérnökök vezetésével és több ezer ember munkájával a 3 párhuzamos ostromárkot, ezenkívül a 36 ostromágyú és 18 mozsárágyú felállítására alkalmas redout-kat kiépítették. Lecsapolták a várárok vizét, rőzsegátakat emeltek, aknákat fúrtak, majd körsáncot (circumvallatio) építettek. A védők többször kicsaptak, felgyújtották a rőzsegátakat, szétverték az erődöket. Várvíváshoz már nem elég az egyéni bátorság, már főleg haditechnikára volt szükség. Mindenekelőtt nagy anyagmennyiségekre: vasra, fára, mázsaszámra felhasználható lőporra, illetve nehéztüzérségre, aknásztudományra és kivált munkára. Torricelli a század közepe táján megpróbálta Galileinek a szabadesésről szóló törvényét az ágyúk és mozsarak golyópályájára alkalmazni, de még nem ismerték a közegellenállás törvényét. A lőtávolságot, a becsapódási pontokat tehát még nem tudták mérni, az ágyúkat próbalövésekkel állították be.

Augusztus elejére a szövetségesek nehéz helyzetbe kerültek Érsekújvár alatt, mert a török felmentő sereg egy része ostrom alá vette a Bottyán János kapitány védelmére bízott Esztergomot, más része pedig a Vácnál felvert hídon Érsekújvár alá került. A Haditanács javasolta: hagyják veszni Esztergomot. Badeni Lajos viszont kijelentette, hogy Esztergommal együtt Érsekújvárról is le kell mondaniok. Lotharingiai Károly herceg Badeni Lajos javaslatát fogadta el, s a szövetséges haderő zömével, mintegy 40 ezer főnyi haderővel elindult Esztergom felmentésére. Ibrahim erre Esztergom alól – egyesített seregével – a szövetséges haderő elé vonult. Nyergesújfalu határában augusztus 15-én csapott össze a két hadsereg: az öldöklő csata sorsát Batthyány Ádám, Czobor Ádám és Monasterly rác kapitány lovasrohama, valamint az döntötte el, hogy Bottyán János kapitány Esztergom védőivel a döntő pillanatban hátba támadta a török sereget. Ezután, 1685. augusztus 19-én a szövetséges csapatok bevették Érsekújvárt: kiesett a török hatalom magyarországi védelmi rendszerének legfontosabb láncszeme.

Hadszíntér és hátország

Miskolc talán még jobban megszenvedte a hadjáratok útjára vetett ország sorsát. 1685 márciusában a városba szállott kurucokat meglepték a császár magyar és német katonái, s miután az avasi templomot felgyújtották, kirabolták az egész várost. Ugyanakkor a városnak az egri pasa parancsára ezer kila búzát vagy lisztet kellett Budára szállítania, és a szomszéd vármegyék lakosságával együtt még robotosokat, szekereket és igásállatokat is küldenie kellett a budai várerősítő munkára.

Buda visszavívása

Lotharingiai Károly herceg Buda bevétele után parancsot adott a török hadsereg üldözésére, de megkésett. A nagyvezír végigpusztítva és kifosztva a Duna menti falvakat, leért a Dráva túlsó partjára, és felszedte maga mögött az eszéki hidat. A harc Buda váráért még nem fejeződött be.

A szövetséges hadsereg lendülete azonban nem tört meg. Lotharingiai Károly Hatvan megvételére indult, Badeni Lajos hadteste pedig a dunántúli várakat fogta ostrom alá. Simontornya visszafoglalása után a horvátországi hadtesttel egyesült serege ostrom alá vette Pécset. A vár őrsége vízhiány miatt fellázadt a tisztek ellen, s kegyelemre megadta magát. Kaposvár kapuit háromnapi ostrom nyitotta meg. Szeged alatt Veterani és Barkóczy ezredei győztes csatát vívtak a nagyvezír egyik előhadával, s ezután a 600 főnyi török őrség feladta a várost. Szulejmán időt akart nyerni, békét ajánlott, de a szövetségesek az összes meghódított terület átadását szabtak meg a béke feltételéül, így folytatta a harcot. Felmentő sereggel biztatta a körülvett Szigetvárt, s az egri és székesfehérvári pasákkal egyesülve tervezte Buda visszafoglalását.

Wellmann Imre

A visszafoglaló háború megpróbáltatásai

Ráadásul a keresztény sereg nem egységes frontban gördült előre, nem úgy, hogy a mögöttes részek már teljes biztonságban tudhatták volna magukat. Ha a dél felé való előnyomulást egy-egy keletre vagy nyugatra fekvő erősség ostroma feltartóztatta volna, egyelőre inkább lemondtak ezek elfoglalásáról. Így aztán Egerben és Székesfehérváron még ott ült a török, midőn Pétervárad már keresztény kézre került, sőt a hadműveletek már mélyen Szerbiában folytak, de Kanizsának, Váradnak, Gyulának még esztendőkig várnia kellett szabadítóra. S addig a török helyőrségek, ki-kicsapva, irgalmatlanul kicsikarták a környék lakosságától, amire szükségük volt, sőt bosszúból pusztították is, ha az nem őket, hanem az ellenséget látta el élelemmel.

R. Várkonyi Ágnes

A balkáni hadjárat

1687–1691 közt sorra megadták magukat az ország belsejében az utánpótlási vonalaktól elvágott török helyőrségek: Palota, Székesfehérvár, Eger, Szigetvár, Kanizsa.

Erdély: Diploma Leopoldinum

Caraffa tábornok – miután megvette Eger várát, és kapitulációra szorította Munkácsot – 1688 elején bevonult Erdélybe, és kikényszerítette a szebeni megállapodást és a fogarasi nyilatkozatot.

Az adórendszer, a magyar haderő felszámolása és a valláspolitika

Az egységes és működőképes adórendszer kialakulását akadályozta továbbá, hogy több társadalmi csoport vagy réteg teljes vagy részleges adómentességi kiváltságot nyert. Így kaptak Lipót császárnak a Magyar Kancellária útján kiadott levele szerint az ország különböző területein, Buda, Eger, Várad, Komárom, Győr környékén, főleg pedig a Duna–Tisza közén megtelepedett rác és délszláv lakosok vallási és kormányzati különállásuk mellett adómentességet.

Változások a városfalak mögött

  • Egerben 1680-ban 1400, 1700-ban 5 ezer lakost számláltak.
  • Viszont a visszafoglalt területeken, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Eger, Buda és Pest lakói között a Konstantinápolytól Nürnbergig húzódó térség minden népeleme megtalálható.
  • Eger magyar, török, rác és német lakossága az 1696-i egyezmény értelmében a püspök alá kerül.

A hegyaljai felkeléstől a karlócai békéig

A hegyaljai felkelés katonai kibontakozását nyugat és délnyugat felé Ritschan császári ezredes akadályozta meg. Dél felé vonultából, parancsra sem várva, visszafordult, maga mellé vette az egri vár magyar katonáit, az ónodi helyőrséget, egy rác lovasezredet és a török határra rendelt császári hadseregből ugyancsak a Hegyaljára forduló Pál Deák ezredét, s 1697. július 6-án a Bőcs falu melletti harangodi mezőn megtámadta és szétugrasztotta a felkelők tizenegy zászlóaljnyi seregét.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Bercsényi október végén rohammal bevette Eger városát, és megnyerte Telekessy István egri püspököt.

Diplomácia és hadsereg

1705 tavaszán megérkezett Rákóczi egri udvarába a király megbízottja, Des Alleurs márki. A francia király ígéretét hozta: közbenjár, hogy Erdély fejedelmének követei részt vehessenek az európai béketárgyalásokon.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

Rákóczi szeptember 16-án hatheti ostrommal bevette Esztergom várát, Szolnok és Eger szilárdan ellenállt az Erdélyből mintegy 20 ezer főnyi haderővel kivonuló Rabutin ajánlatainak, majd Radics András parancsnoksága alatt Esze Tamás ezrede és a polgárság megvédte Kassát.

Fejedelmi jobbágypolitika, bányászmozgalmak

A kassai tanácsülésen többen az adó megszüntetését javasolták, mások a jobbágyszökések okait csak a hadjáratokban látták, s az adórendszeren nem kívántak változtatni. Rákóczi az adó kivetésében és behajtásában a jobbágyság védelme érdekében igyekezett keresztülvinni, hogy a központi hatalomnak ellenőrző joga legyen az egyéni érdekeket érvényesítő nemesekkel és az intézményben megtestesült hatalmukat személyes előnyükre kihasználó vármegyei tisztekkel szemben. Majd az egri tanácsülés úgy döntött, hogy a társadalom tehetősebb rétegeit még inkább adóra fogva építhető tovább a valóságos viszonyokat megközelítő, tehát igazságosabb rendszere az országos, vagyis „köz” terhek viselésének. Felére szállították le a jobbágyok személyére kivetett 1 dikát, csökkentették a jobbágy-dika értékét, és többféle mentességgel könnyítettek a szegényeken. Ezzel szemben felvették az adóalapba a len- és kendertermelést, a gyümölcsöskerteket, a marhalegelőket, a papiros-, vas-, posztó- és deszkamívelő malmok jövedelmét és a kereskedésből élők több rétegét. Ami tehát a jövedelemforrásokat illeti, az egyházi és nemesi javak, valamint a kereskedelmi és pari tevékenység került minden eddigi adófelmérésnél jobban előtérbe.

A trencséni csata és a sárospataki országgyűlés

A teljes cikk.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

A császári csapatok – annak ellenére, hogy súlyos élelem- és takarmányhiánnyal küzdöttek, s lázongtak az elmaradt zsold és a pestis miatt – könnyűszerrel elfoglalták Krasznahorkát, Egert, Bártfát, és december 10-én bevonultak Eperjesre.

Heckenast Gusztáv

A Rákóczi-szabadságharc hatása a magyar iparfejlődésre

Az ország kereskedőinek 1705 júniusában Egerbe összehívott tanácskozásán Rákóczi Bechernek az állami irányítással működő kereskedőtársaságokról kifejtett nézetével egybehangzóan kívánta szabályozni a külkereskedelmet. Az ekkor kibocsátott fejedelmi rendelet szerint a külföldi áruk behozatalát meghatározott helyen, Besztercebánya és Lőcse városában, az ország részéről kijelölt, tehát állami ellenőrzés alatt álló kereskedőknek vagy állami támogatással működő kereskedőtársaságoknak kellett volna lebonyolítaniok; az importüzletekből mind a többi belföldi, mind a külföldi kereskedők ki lettek volna zárva. Az exportot bátorította ugyan a fejedelem, de megkívánta, hogy a külföldön eladott áruért kapott ezüstpénzt behozzák az országba.

R. Várkonyi Ágnes

Szabadságharc és társadalmi teherbíró képesség

Az új magyar állam társadalmának termelési színvonalát legáltalánosabban az 1707. évi ónodi és az 1708. évi egri gyűlésnek a VI. fejezetben ismertetett utasításai szerint készített adóösszeírások tükrözik.

Wellmann Imre

A földesúri üzem

Huszti István egri professzor még könyvének 1766-i kiadása szerint is arra oktatta a nemes ifjúságot, hogy a jobbágy egyéb kötelezettségein fölül mindennap robotol hol az egész esztendőben, hol pedig a nyári szorgos munka időszakában, s ebben az esetben az év többi részében négy vagy három napon át hetenként, de azért csak ennyit, mert a rendszeres hadiadó bevezetése óta belátták a földesurak, hogy amikor a királynak is annyi fizetnivalóval tartozik a jobbágy, nekik már nem tud több szolgálatot teljesíteni.

Kosáry Domokos

Katolikus expanzió

Egerben Erdődy Gábor gróf (1684–1744), majd Barkóczy Ferenc gróf (1710–1765), a későbbi esztergomi érsek (1761-től) kezdte meg, majd időszakunk végén, 1762-től Esterházy Károly gróf, Imre érsek unokaöccse folytatta még nagyobb mértékben a nagy, barokk városformáló építkezést.

A protestáns egyházak

Egy névtelen katolikus munka (Opusculum theologicum. 1721), amelyet Erdődy Gábor gróf, egri püspök adatott ki ez alkalomra, egyenesen azt fejtegette, hogy a fejedelemnek, a földesúrnak jogában áll a protestantizmust megsemmisíteni, és hogy az eretnekek akár halállal is büntethetők. Az udvar e munkát eltiltotta, és Ráday Pál közbenjárására többször is rendeletet adott ki a katolikus akciók ellen. A következő években azonban, ha talán kevesebb kilengéssel is, folytatódott a visszaszorítás, főleg a Helytartótanács egyházügyi bizottságának irányításával. Az 1728-i országgyűlésen, a vallási téma tilalma ellenére, megint súlyos vallási incidensre került sor. A katolikus többség a Werbőczy-féle katolikus eskü letételét követelte a porták kiigazítására kiküldött bizottság protestáns tagjaitól, majd pedig a vonakodók azonnali letartóztatását. Az udvar úgy látta, hogy a magyar katolikus és protestáns rendek képtelenek bárminő egyezségre jutni. Így az uralkodó a vallásügyi bizottság munkálatait 1730-ban Savoyai Eugén herceg elnöklete alatt egy miniszteri konferenciára bízta. Ennek javaslata alapján azután a rendi törvényhozás megkerülésével, rendeleti úton szabályozta a vallásügyet (Carolina Resolutio. 1731. március 21.) a következő fél évszázadra, egészen a türelmi rendeletig kiható érvénnyel.

Ez a „Károly-féle rendelet” felújította 1681 és 1687 törvényeit azzal, hogy ezek az 1691-i hivatalos magyarázat (Explanatio Leopoldina) szerint értelmezendők. Különbséget tett magán- és nyilvános vallásgyakorlat között; az utóbbit a protestánsok csak az úgynevezett artikuláris helyeken folytathatták (1. §), lelkészt is csak itt tarthattak (2. §), másutt, magán-gyakorlatként, csak családi körben olvashattak vallásos szövegeket (3. §). A jobbágyok vallásváltoztatását, a földesúri jog sértetlenül hagyása mellett, most már (szemben a korábbi, önkényes akciókkal) az uralkodó külön beleegyezésétől tette függővé (4. §). Lehetővé tette, hogy a protestánsok ezentúl ismét szuperintendenseket válasszanak. Ugyanakkor viszont dogmatikai tekintetben a protestáns lelkészeket a katolikus főesperesek felügyelete alá, helyezte (5. §). Katolikusok áttérését szigorú állami büntetés terhe mellett tiltotta meg (6. §). Vegyesházasságok kötését csak katolikus lelkész előtt tette lehetővé (7. §). Kötelezte a protestánsokat is a katolikus ünnepek megtartására, céhen belül a körmeneten való részvételre (8. §), valamint a Szűz Máriát és a szenteket említő úgynevezett dekretális eskü letételére.

A sorompót, amelyet az udvar a két ellenfél közé emelt, egyik sem fogadta szívesen. A protestánsok elkeserítően szűknek, a katolikusok viszont puszta létét is felháborítónak találták. Althan Mihály gróf, váci püspök nyíltan tiltakozott ellene. Valami védelmet ugyanis a szűk korlát is nyújthatott a protestánsoknak. Útjába állt a földesúri jog önkényes alkalmazásának, és lehetővé tette a protestáns egyházi szervezet kiépítését és működését akkor, midőn előzőleg két évtizeden át még egyházkerületi gyűlést sem volt szabad tartani.

Az északnyugati peremvidéken persze most már hivatalosan kezdték 1681 rendelkezéseit végrehajtani. 1681 ugyanis csak ezen a sávon jelölte ki, tizenegy „restringált” megyében, a két-két artikuláris helyet és ezeken kívül a nagyobb városokat, ahol a vallásgyakorlat szabadon volt folytatható. Ezektől keletre és délre, a következő nagy félkörív „privilegizált” megyéiben, Veszprémtől Komáromon át Zemplénig és Ugocsáig, már kisebb volt a megszorítás: itt a protestánsok vallásgyakorlata megmaradhatott mindenütt, ahol már 1681 előtt is bizonyíthatóan éltek vele. Az ország azóta visszatért déli és keleti részein megint ez a „privilegizált” helyzet érvényesült. Sőt, e ritkán lakott vidéken, ahol katolikus nagybirtokosok is jobban megbecsülték a protestáns települőket, az 1681 előtti helyzet bizonyítását sem vették oly szigorúan. Károlyi Sándor gróf és fia, Ferenc nemcsak békét hagyott a reformátusoknak Hódmezővásárhelyen vagy az evangélikusoknak Nyíregyházán, hanem olykor meg is védte őket a klérussal szemben. Végeredményben a rendelettől 1781-ig a protestánsok több mint kétszáz, 1711–1781 közt, ha igaz, összesen 443 templomot vesztettek el, vagyis az 1703-i helyzethez mérten, a Rákóczi-kori felugrás következtében, végül még mindig vagy másfél száz templom többlettel zárták le a 18. századi szorongattatásuk időszakát.

A protestáns vezetők 1733-ban a rendelet alapján engedélyt kértek egyházi szervezetük újjáalakítására. Erre adta ki válaszul III. Károly 1734.október 20-án az úgynevezett második Carolina Resolutiót, amely mindkét protestáns felekezetnek négy-négy szuperintendencia (egyházkerület, püspökség) fenntartását engedte meg, létrehozva ezzel a máig érvényes beosztás alapjait. Református részről az 1734 novemberi bodrogkeresztúri, evangélikus részről az 1735-i pesti gyűlés alakította ki az új kereteket. A négy református egyházkerület 1258, a négy evangélikus mindössze 209 egyházközséget képviselt. Erdélyben, ahol sem az 1681-es szabályozás, sem a két Carolina resolutio nem volt érvényben, és ahol az államhatalom egyelőre csak fokozatosan próbálhatta a protestáns többséggel szemben a katolikus egyházat uralmi helyzetbe segíteni, ugyancsak volt még egy református és egy evangélikus egyházkerület; az utóbbi szorosan az erdélyi szász „natio” kiváltságos szervezetéhez kapcsolódott. Az unitárius egyház elég szorongatott helyzetben élt tovább Erdélyben.

Mindkét protestáns egyház új szervezetében szembetűnő volt a világi elem, a nemesség befolyásának nagy növekedése. Belejátszottak ebbe elvi, presbiteriánus törekvések is. Alapvetően azonban abban kell a jelenség okát keresnünk, hogy az adott társadalmi és politikai feltételek közt a protestáns egyházaknak bizonyos súlyt és védelmet csak a világi nemes földesúr nyújthatott.

A protestáns egyházi irodalom a cenzúra miatt a legszükségesebbre: bibliák, katekizmusok, prédikációk, énekeskönyvek, imák és más kegyességi iratok közzétételére korlátozódott. Rendszeres teológiai munkák vagy polemikus iratok inkább csak kéziratban terjedtek itthon. De akadt könyv, amely külföldön vagy éppen félrevezető külföldi jelzéssel itthon, titokban készült.

Az evangélikus egyházon belül megújulási mozgalomként, az ortodoxiával szemben, mint említettük, már a 17. század vége óta a pietizmus érvényesült. Először főként a dunántúli kerületben, ahol Győrben talált központra. Torkos András (1669–1737), Vásonyi Márton (1688–1737), Bárány György (1682–1757), Sartorius Szabó János (1695–1756) lelkészek, tanárok nevét emelhetjük ki azok közül, akik német pietista munkák magyarra átdolgozásával és bibliafordítással foglalkoztak. Időszakunk folyamán egy másik fontos pietista központ is kialakult, Pozsonyban. Ennek élén a tudós Bél Mátyás mint lelkész 1719-től sokat fáradozott munkatársaival együtt ason, hegy a híveket anyanyelvükön, magyar, német és szlovák nyelven lássa el bibliával és új típusú kegyes irodalommal. A nagyobb bányavárosokban is pietista lelkészek működttek, de szüntelen harcban az északi megyék falusi papjaival, akik az új, hazai törekvésekkel szemben Wittenberghez és az ortodox hagyományhoz ragaszkodtak. Az erdélyi szász evangélikus egyházon belül is heves küzdelem bontakozott ki az ortodoxia hívei és a pietisták között.

A református egyházban az ortodoxia uralkodott, puritánus, coccejanus hagyományokkal színezetten. Időszakunk második felében kezdtek azután néhol olyan törekvések felbukkanni, amelyek a régi merevségtől már eltávolodtak. Vitairatok persze itthon nem, csak külföldön láthattak napvilágot. Helmeczi István nagykőrösi lelkész álnéven, Hollandiában tette közzé azt a munkáját (Igazság paisa. 1741), amelyben elsőnek foglalta össze a teológiai racionalizmus itthon csak később terjedő eszméit. A könyvet a cenzúra eltiltotta. A bibliafordítások kéziratban maradtak, vagy külföldön láttak napvilágot, mint Komáromi Csipkés György 17. századi szövege is, amelyet Debrecen város nyomtattatott ki Hollandiában, de a beérkező példányokból csak néhányat kapott meg, a többit a hatóságok az egri püspök hathatós közreműködésével elkobozták (1718).

Görögkeletiek és unitusok

A kárpátukrán ortodoxiát az udvarnak a 17. század végén sikerült vallási unióra bírnia. A máramarosi ortodox püspökség 1711 után végleg megszűnt. Az új, munkácsi unitus egyházmegye az egri püspök felügyelete alá tartozott. Mindez ott, az ország egyik gazdaságilag és kulturálisan elmaradt vidékén, inkább csak a papok helyzetén változtatott. Ezek kiemelkedtek a jobbágysorból, a földesúrtól telket, népüktől tizedet, robotot kaptak. A vicarius a század közepén állított fel Munkácson olyan iskolát, amelyben az egyházi pályára készülők elemi képzésben részesülhettek. A papnövendékek ezután Egerben, később Nagyszombatban tanultak. Az egri püspök egyébként még 1751-ben is úgy látta, hogy uniójuk csak külsődleges, hiszen orosz egyházi könyveket használtak.

Közép- és felsőoktatás. A jezsuiták.

A bécsi egyetem reformja után, amelyet a jezsuitákkal szemben Gerhard van Swieten, Mária Terézia németalföldi származású orvosa és bizalmas tanácsadója hajtott végre, az udvar 1753-ban tette meg az első lépéseket a nagyszombati egyetem korszerűsítésére. Előbb a bölcsészeti, majd a jogi karon, amely azonban ekkor is még csak a Foglár György kanonok által 1740-ben Egerben alapított jogakadémia színvonalán mozgott.

Cenzúra, nyomdák, könyvek

A hazai katolikus főpapság kérelmére 1718 őszén rendeletterv készült arról, hogy a cenzori jogokat, mint egykor a 17. század végén, ismét a nagyszombati jezsuita egyetem kancellárja kapja meg. Ezután, 1719-ben történt a Debrecen város által Leydenben nyomtatott Komáromi Csipkés-féle Biblia elkobzása, amelyben gróf Erdődy Gábor egri püspök vitte a főszerepet.

Társadalomtudományok

Sűrűn használt, gyakorlati célú jogi tankönyvet tett közzé Huszti István, az egri püspöki jogintézet tanára is (1745).

Ének, zene

Az Esterházy család más tagjai Pozsonyban, a cseklészi kastélyban, utóbb Tatán, Csákváron, Pápán, az Illésházyak pedig Trencsénben gondoskodtak rezidenciális zenéről. De hasonlóan jártak el a nagyrészt ugyancsak főnemesi származású katolikus főpapok is, püspöki székhelyeken, mezővárosokban. Így volt ez Nyitrán, gróf Barkóczy Ferenc püspök jóvoltából Egerben vagy például Nagyváradon, ahol gróf Forgách Pál püspök idején mint templomi karnagy Haydn testvére, Michael működött.

Képzőművészet

A legszebb megyeházát azonban Egerben építette Matthias Franz Gerl (1712–1765), kétemeletes homlokzattal, Fazola Henrik művészi vasrácsaival (1761).

A püspöki székhelyeken egyébként is jelentős építkezés folyt. Egerben ekkoriban (1758) épült a kispréposti palota. Székesfehérvárott az egyemeletes, ívelt oromzatú városháza. Nagyváradon a püspöki palota építését 1762-ben kezdte el F. A. Hillebrandt. Erdélyben Kolozsvár lett az új építészeti törekvések első, jelentős központja. A század közepén kezdett azután melléje felzárkózni Marosvásárhely, amelynek piacterén 1759-1772 közt építették a Tholdalagiak a francia származású Luidor János tervei szerint Erdélynek talán legszebb rokokó városi palotáját.

A kifejezetten egyházi rendeltetésű építészet ennél is jelentősebb volt időszakunkban. Elsősorban természetesen a katolikus egyház részéről, amely nagy anyagi erők birtokában és a hatalom támogatása mellett a művészet eszközeit is messzemenően igénybe vette. Egymás után épültek az új barokk templomok, amelyek hálózata gyorsan terjedt délkelet felé. Eleinte a szerzetesrendek és mindenekelőtt a jezsuiták vitték a fő szerepet a templomok építésében és belső terének új, dekoratív kiképzésében. Fényűző anyagok alkalmazásával, márvánnyal, aranyozással, gazdag stukkódíszekkel, oltárokkal, szobrokkal, képekkel olyan Összhatást értek el, amely valóban képes volt lenyűgözni az embereket. Eger 1717–1734, Kolozsvár 1718–1724 közt kapott új jezsuita templomot. Az egri az évtizedeken át, haláláig ott élt Giovanni Battista Carlone műve volt, akár a debreceni Szent Anna- (1721) vagy a miskolci minorita templom (1729).

H. Balázs Éva

A középnemesség

A Balaton és Badacsony környéke, az egri táj és főként a tokaji dombvidék hetekre biztosítja a társadalmi mobilitás új kivételezettjeinek, a régi állapot hordozóinak s a gazdatisztként a mélyből éppen kibukkanók rétegeinek kedélyes érintkezését. Ez lényegesnek tűnik, ha arra figyelünk, az arisztokrácia magatartása, a középnemesi és a bontakozó értelmiségi réteg habitusa hogyan alakul a felvilágosult abszolutizmus mozgalmas évtizedeiben.

Heckenast Gusztáv

Vegyipar

Parádon 1782-ben egri kereskedők létesítették az első, 24 munkást foglalkoztató manufaktúrát, amely mellett – annak sikerét látva – a debrői uradalmat bérlő Orczy József báró csakhamar konkurens földesúri üzemet alapított; ez utóbbinak a jobbágyi robotmunka is rendelkezésére állt, míg az egri kereskedők csak bérmunkát vehettek igénybe.

H. Balázs Éva

Az állam és egyház viszonyának átrendezése

Sok harc folyt a pozsonyi várba és a Budára telepített szemináriumok körül. Néhány püspök ragaszkodott a papneveldék megtartásához, és sérelmei ellen Rómától remélt támogatást, így a magas klérus ellenállásának egyik vezető alakja, Esterházy Károly egri püspök. Sérelmezte a püspöki kar az udvar erélyes föllépését a jövedelemhalmozások ellen. Migazzi bécsi érsek semmiképpen sem akart váci püspökségéről lemondani. „Az egyedüli kivétel, melyet a lateráni és tridenti zsinat megenged, az ő személyére nem illik, tudniillik hogy előkelő és tudós egyén bírhat két javadalmat”[11] – így reagált József, sajnálkozással utalva az érsek szellemi állapotának rohamos romlására. Derekas harc folyt a magas klérus és az uralkodó között. Ha mégoly érdemdús egyháznagyok képviselték is az ellenállást, megérdemelt rokonszenv mindenképpen az uralkodóé. E rokonszenv zavartalanságát csak az rontja meg, hogy az állam egyház fölötti szerepét, az uralkodó egyházirányító lehetőségét túldimenzionálta, illetéktelenül, sokszor ízléstelenül avatkozott a szertartások és a hitélet dolgaiba. Már Mária Terézia idején 17-re csökkent az addig 45 ünnepnap száma; József ezen az úton haladva a még meglevő ünnepek jellegét kívánta átalakítani. A szertelennek minősített vallásos áhítatot, a hitélet naív, de nem csak a nép körében érvényes szokásait akarta megnyesni, és ezzel sok sérülést és fölösleges felháborodást okozott. Egész környékek, járások bánata volt körmenetek, búcsújárások betiltása. Száműzték a templomok belső berendezéséből a fölösleges pompának minősített kegytárgyakat. Eltiltották az értékes fogadalmi ajándékokat, a templomi gyűjtéseket, kísérleteztek a koporsók faanyagának megtakarítását célzó, különlegesen visszataszító temetkezési reformmal is. (Talán erről olvashatunk legtöbbet a jozefinus rendszert bíráló korabeli és kései írásokban. Ha igaz, ha nem, a holttest lepedőbe burkolása a hazai textilipar fellendítését szolgálta volna.)

Ne osszuk az uralkodó megtévesztő optimizmusát, amivel a tolerancia, a cenzúra s általában az egyházzal kapcsolatos rendelkezések sikeréről vélekedett. A jó szándék és az azzal együtt járó szertelenség ugyanis már ebben a korai időszakban, uralma első két esztendejében is megtépázta a következetes és szükséges rendelkezések hitelét, megrontotta a légkört, elbizonytalanította azokat az embereket is, akik nem vesztesei, hanem feltétlen nyertesei voltak a fejlődésnek.

Igyekeztünk az országon belüli kedélyhullámzást megfigyelni: nem követtük a nagy elődök módszerét, a képet nem a kancelláriai iratok alapján vázoltuk fel a magunk számára, hanem a Helytartótanácsból a megyékhez, a városokba lejuttatott vagy onnan az egyes ügyosztályokra visszaküldött le-, fel- és átiratokat tanulmányoztuk. Úgy tűnik, egyfelől a helyes ügy okozta öröm, másfelől a nagy változással szemben fellépő többé-kevésbé természetes reakció a rendeletek egymásutánjának pörölycsapásai alatt átváltozott. Az öröm megkeseredett, az oktalan reakció indokolt felháborodássá nemesedett. Nem kétséges, hogy a szerzetesrendek feloszlatása túlméretezett volt, érdemtelenül és indokolatlanul sújtott fontos és hasznos rendeket is. A visszatetszést azonban inkább az anyagi érdekek lelepleződése váltotta ki, s a durvaságba torkolló ízléstelenség. A prakticista ügyintézésnek még enyhe esete volt az ágostonosok bécsi rendháza és temploma, a Dorotheum. Ezt alaposan átalakították, a császár személyes rendelkezései szerint: a tornyokat lebontották, ami eladható volt – a réz és egyéb hasznosítható elemek – azt elárverezték, majd létrejött a raktár, mely mintául szolgált több magyarországi átalakításhoz is.

Niczky Józsefnek már 1784 őszén megírja II. József, hogy – kímélendő a parasztot és a polgárt – a katonákat kolostorokban, konviktusokban, szemináriumok épületeiben kívánja elhelyezni. Főként Győr, Kassa, Eger városát jelölte meg az uralkodó, amikor egyben azt is jelezte, hogy a felsőoktatás központjává Pestet teszi.

Kosáry Domokos

A jozefinizmus és a katolikus egyház

II. József tehát úgy rendelkezett, hogy 1783-tól kezdve minden növendékpapot az újonnan szervezendő állami szemináriumokban kell hivatására előkészíteni. Magyarországon először Budán és Egerben kezdtek ilyen állami papneveldék szervezéséhez. A budait rövidesen Pozsonyba, a királyi várba költöztették át, az egrit pedig a zágrábival egyesítve Pestre, az egyetem mellé helyezték. E két állami szemináriumban az 1787/88. tanévben 760 ifjú papnövendék ismerkedett meg a jozefinizmus szellemével. A lelkipásztortan mellett egyébként természettudományi, mezőgazdasági ismereteket, sőt az új népiskolai „normál” oktatási módszert is el kellett sajátítaniok. S ami talán a legfeltűnőbb: a német hivatalos nyelv idején külön előírták számukra, hogy „nemzeti nyelvükön tanulják meg helyesen kifejezni magukat”.[12]

Oktatásügy

Gróf Esterházy Károly püspök Egerben új egyetemet készült felállítani, de még mindig egyházi vezetés alatt, holott a felvilágosodás követelményei már mindenütt ellenkező irányba mutattak.

Könyvtárak

Pécsett a jobbágy származású Klimó György püspök hozott létre egyebek közt könyvtárat is, amelyet 15 ezer kötetével 1774-ben heti két napon, elsőnek Magyarországon, a nyilvánosság előtt is megnyitott. Gróf Esterházy Károly egri püspök a hasonló nagyságú könyvtárát, amely a líceum impozáns barokk épületében nyert elhelyezést, csak később nyitotta meg, de ekkoriban, főleg 1781–1784 közt szerezte be.

Természettudományok

A csillagászat fő alakja, Hell Miksa már mint a bécsi csillagvizsgáló igazgatója vett részt azon a Vénusz átvonulását megfigyelő norvégiai expedíción, amelynek során 1769-ben először számította ki helyesen a Nap és a Föld közti távolságot. De Magyarországon továbbra is az ő tanácsait, elgondolásait követték, midőn Budán az egyetemen, majd Egerben állítottak fel csillagvizsgálókat.

Az antifeudális reformizmus és az irodalom

A miskolci plebejus családból származó Dayka Gábor (1764–1796), Kazinczy barátja, éppen kibontakozó időszakában volt a jozefinista pesti papnevelő ifjú költője és irodalmi vezéralakja – s annál gyötrelmesebbnek találta utóbb, a fordulat után, Eger, a püspöki város feudális és klerikális légkörét.

Képzőművészet

Egerben ekkoriban készült el a minoriták festői, kihajlított homlokzatú temploma (1758–1773). De gróf Esterházy Károly püspök, nagy jövedelem birtokában, sokkal jelentősebb építtető, mecénási tevékenységet tudott kifejteni. Az olyan katolikus püspöki székhelyek, mint Eger, Vác vagy Veszprém jellemző késő barokk városképüket ilyen nagyratörő, művészetben is igényes főpapok irányításával kapták, akik egyébként a művészeket, mestereket úgy kezelték, ahogy az feudális nagyuraktól várható. Az első lépés új, nagy székesegyházak építése volt, amely rendszerint évtizedeken át tartott. A nagyváradit egy negyedszázad után most fejezte be Franz Anton Hillebrandt. A váci székesegyház (1763–1777) francia tervezőmestere: Isidore M. Canevale bécsi építész jóvoltából hűvös, józan belső elrendezésével, római stílusú kupolájával, korinthoszi oszlopaival a klasszicizálás egyik első és legjelentősebb emléke lett Magyarországon. Kivitelezését Oszwald Gáspár piarista vezette. A következő szakaszban ezt egy sor püspöki palota és más olyan épület követte, amely egy-egy nagy ambíciójú főpap terveit jelezte. A kiegyensúlyozott ritmusú szombathelyi püspöki palotát (1777–1783), valamint a higgadtan monumentális pozsonyi prímási palotát (1777–1781) a Tirolból átkerült Hefele Menyhért emelte. Az egri püspöki palota átépítését a morva származású Fellner Jakab végezte, aki a bécsi és francia ízlés egybeötvözőjeként a klasszicizmus felé vezető átmenet legjelentősebb képviselője volt Magyarországon. Fő műve a még Joseph Ignaz Gerl tervei szerint elkezdett egri líceum monumentális, négyszög alakú épülete (1765–1785) volt, amely az Esterházy püspök által tervezett egyetemnek szolgált volna székhelyül. Fellner már klasszicizáló díszítőelemekkel helyettesítette az eredeti tervek rokokó motívumait. Főbb téregységeit, az ovális földszinti előcsarnokot a lépcsővel, a főhomlokzatra nyíló dísztermet, a déli oldal hatalmas könyvtártermét és az északi front kápolnáját a hátsó fronton az 53 méter magas csillagvizsgáló egészítette ki. Fellner nevéhez fűződik a veszprémi püspöki palota (1765–1776) és a pápai plébániatemplom (1774–1783) építése is.

A legjelentősebb rokokó világi kastély, az Esterházyak fertődi székhelye, lényegében véve időszakunk elején már megkezdte funkcióját. A A szerényebb hazai viszonyokhoz jobban illő s így elterjedtebb Pest környéki típus képviselői is készen álltak, illetve befejeződtek, mint a Ráday-kastély Pécelen (1770).

A vidéki kastélyok hálózata, a régi ország széles vidékein, a 18. század utolsó harmadában kezdett igazán sűrűvé válni. Egymást követték, hogy csak jellemzőbb példákat idézzünk, Boldogkőváralja (1768), Likvánd (1770), Monyorókerék (1779); Pomáz (1775), Gomba (1773), Darnó (1776), Nagy-Bossány (1776), Újfutak (1777) kastélyai. Az Esterházyak Pápán (1777), illetve, másik ágon, a Fejér megyei Csákváron (1781) építtettek, kastélyt. Mindezek építéstörténetéről, mestereiről nem sokat tudunk. A vagyonos középnemesség építkező kedvét jelezte a márkusfalvi Máriássy-kastély átépítése (1778). – A század vége felé már határozottan kialakulóban volt a reprezentatív, főúri kastélyok mellett azok egyszerűbb, olcsóbb, középnemesi változata, a vidéki kúria, amelynek csak középrésze kiemelkedőbb, oszlopos tornáccal, háromszögű oromzattal, s ehhez kétfelől alacsonyabb épületrészek csatlakoznak. Közülük a jelentősebbek, (Keszeg, Noszvaj, Vasszécsény, Nagyberki) is már szerényebb, hazai városi építőmesterek alkotásai voltak.

Az udvar, a kormányzat nagyarányú megrendelő tevékenysége folytatódott. Részint már meglévő nagy paloták, Buda és Pozsony továbbfejlesztése terén, de még inkább, a felvilágosult abszolutizmus céljainak megfelelően, a hivatali középületek, a pénzügyi, műszaki, gazdasági, közigazgatási apparátus működéséhez szükséges építmények létrehozása és korszerűsítése terén. A Kamara építészei ezek hosszú sorát tervezték és hozták tető alá Pozsonytól az erdélyi határszélig. A pozsonyi vár újjáépítése, valamint a budai királyi palota befejezése (1766–1770) Franz Anton Hillebrandt műve volt, aki 1757-től a pozsonyi Magyar Udvari Kamara építészeként minden jelentékenyebb magyarországi állami építkezés irányítója volt. Nevéhez fűződik, egyebek között, a budai várbeli klarissza kolostor épületének átalakítása (1783–1785) a királyi kúria és az országház céljaira (ma a Magyar Tudományos Akadémia épülete). Egyszerűbb kincstári középületek, iskolák, sőt immár kifejezetten ipari üzemi épületek tető alá hozásával Thallherr József kamarai építész foglalkozott sokat. Nevéhez fűződött az óbudai selyemgombolyító ötemeletes, toronyszerű épülete (1785). Mind fontosabb szerep jutott a jelentősebb városok helyi mestereinek. Közülük Nepauer Mátyás Máté bővítette a budai városházát, Jung József pedig Pesten és környékén fejtett ki építészi tevékenységet.

A festészet időszakunkban lassú, de ugyancsak észrevehető áttolódást mutat, az egyházi rendeltetéstől a világi felé. A nagy freskóktól a kisebb tájkép, arckép vagy éppen a rézmetszet, a grafika felé. A feudális nagyurak világától a városok polgári-nemesi közönsége felé.

Induláskor még a nagy épületek, elsősorban templomok művészi díszítését szolgáló mennyezet- és falképek hagyományos műfaja volt az uralkodó. A fényes székesegyházaktól a jobb falusi templomokig mindenütt találkozunk vele, ha persze nem is azonos szintű kivitelben. Legjelentősebb művésze továbbra is a bécsi akadémia köréből, azon osztrák és cseh-morva festők közül kerültek ki, akik az olasz nyomokon kialakított osztrák freskóstílust az egész monarchia területén meghonosították. Közéjük tartozott Josef Ignaz Mildorfer (1719–1775), aki a fertődi Esterházy-kastély, Johann Bergl, aki a pesti Pálos-(Egyetemi-) templom mennyezetfestője (1774) volt, valamint az egri líceum két művésze: Franz Sigrist, aki a díszteremben a tervezett négy egyetemi fakultást (1781–1783), és Johann Lucas Kracker, aki a könyvtárteremben a tridenti zsinatot festette meg (1777–1778), és akinek nevéhez ezen és az aszódi Podmaniczky-kastély képein (1770–1777) kívül nem egy más, köztük falusi, templom festői díszítése, oltárképe fűződik. A bécsi művészek közül továbbra is Maulbertsch volt a legjelentősebb és legegyénibb festő. Időszakunkban készült főbb művei: a győri székesegyház főhajójának mennyezetképe (1772, 1780), a váci székesegyház kupolaképe (1774), a pápai plébániatemplom mennyezetének immár klasszicizáló Szent István-freskói (1781–1782), a kalocsai érseki palota (1783–1784) és a szombathelyi püspöki palota nagytermének mennyezetképei (1784) kissé változott stílusban próbálták hagyományos mondanivalójukat kifejezni. Kompozícióik világosabbá, higgadtabbá váltak, körvonalaik határozottabbá, színeik hűvösebbé. A Bécsben tanult festők sorát a legnépszerűbb és legtermékenyebb művész: Stefan Dorffmaister (?1725–1797) zárta le, aki a hatvanas évektől kezdve haláláig Sopronban élt, a Dunántúlon sokfelé működött, és témaválasztásban is a hazai közönséghez hasonult. Keze nyomát számos oltárkép és freskó őrzi, templomokban, kastélyokban egyaránt. A magyar múlt iránti figyelmének jeleként külön kiemelhetők képei az 1664-i csatáról a szentgotthárdi ciszterci templom kupoláján (1784), a két mohácsi csatáról a pécsi püspök mohácsi palotájában (1787) és Zrínyi hőstettéről, haláláról a szigetvári plébániatemplom mennyezetén (1788). A bécsiek után azonban már az oltárkép- és freskófestészet hazai mesterei is megjelentek, olyan városokban, mint Pozsony, Sopron, ahol Schaller István működött, azután Buda, a helyi Falkoner művészcsalád és Vogl Gergely tevékenységének színhelye, azután Kassa, Lőcse és Eperjes.

Nagyjából e központok bukkantak fel akkor is, amikor a század utolsó évtizedeiben a freskók és oltárképek mellett új igények és lehetőségek jeleként megnövekedett az arcképek, tájképek, zsánerábrázolások, akvarellek és a grafikai műfajok szerepe. A mind több irodalmi és tudományos kiadvány és a sorra induló folyóiratok fellendítették a rézmetszők munkáját. A bécsi művészeti akadémia iskolateremtő hatása főként a pozsonyi művészközpontban érvényesült, amelynek tagjai közül Schallhas Károly említhető. Nagyszebenben Johann Martin Stock, Kolozsvárott Boér Márton képviselte a volt bécsi növendékek új törekvéseit.

A szobrászat fő funkciója időszakunk elején még mindig csak abban állt, hogy dekoratív elemként az építészetet, főleg a templomok oltárait, homlokzatát, a fogadalmi emlékeket szolgálja, gazdagítsa. Az az oltártípus, amelynek térhódításáról az előző részben beszéltünk, ekkorra már uralkodóvá lett mindenütt. Gazdag vagy szegényebb templomokban, ha más szinten és más kivitelben is, általában ugyanazt az oszlopokkal keretezett, néha baldachinnal is fedett, komplex oltárépítményt találjuk, amely összhatásában színpadszerűen, azonnal középre, a főhelyen található festményre vagy szoborcsoportra irányítja a nézők figyelmét. Ezt szolgálja minden mellékalak, az ellentétes fény-árnyék hatás, a mozgás stukkóba formált, fába, kőbe metszett drámai, késő barokk pátosza. Jellemző és kiemelkedő példaként említsük meg a sok közül az egri volt jezsuita templom színpadszerű főoltárát (1769–1770), Johann Anton Krauss művét, rokokó keretben, a középen Borgia Szent Ferenc térdelő, imádkozó alakjával. A világi szobrászat is csak ritkán lépte túl a dekoráció szerepét: alkotásaival főleg a nagyúri kastélyok kapuján, oromzatán, erkélyei támasztékaként, lépcsőfteljárati fülkéiben találkozunk. Az önálló szoboremlékeket eleinte csak néhány olyan alkotás képviselte, mint az osztrák Johann Georg Dorfmeister főműve, a máriabesnyői Grassalkovich-síremlék.

Időszakunk vége felé viszont a szobrászat terén is észrevehetővé vált egy olyanféle áttolódás, amilyet a festészetben megfigyeltünk. A hazai városok kialakuló képzőművészeti központjaiban sorra bukkantak fel olyan szobrászok, akik az új közönségigényre egyszerűbb, „polgáriasabb” szinten, világi rendeltetésű, kisebb, önálló alkotásokkal kezdtek reagálni. Az élen Pozsony haladt. Itt dolgozott 1777-től kezdve haláláig időszakunk talán legjelentősebb tehetsége, az osztrák-német származású Franz Xaver Messerschmidt, aki fiziognómiai tanulmányok alapján realisztikus karakterfejeket, kitűnő portrékat készített, immár oly polgári életű, felvilágosult tudósról is, mint Kovachich Márton György volt, a történész, akinek mellszobra (1782) a Szépművészeti Múzeumban máig mutatja, hogy a sok pátosz, mitológia, az egyházi és világi feudális nagyurak szemléletmódja után végül a viszonylag lassabban reagáló szobrászat is kezdett valami újat, a felvilágosodáshoz közelebb állót produkálni.

A hazai iparművészet, főleg a bútorművészet újabb vizsgálati eredményei arra vallanak, hogy a berendezési tárgyak stílusának fő jellege nagyjából 1780 körül aránylag gyorsan és országosan megváltozott. Ha tehát módunkban állna a jozefin évtized középnemesi vagy polgári otthonát a negyven évvel korábbival összevetni, a jelek szerint igen nagy változást tudnánk megfigyelni. A bútorművesség a maga új, a klasszicizáló késő barokkon már túlhaladó, kora klasszicista jelenségeivel, úgy látszik, megelőzte a „nagy” képzőművészetet, ami nem egészen meglepő. hiszen közelebb is állt a mindennapi élet gyakorlatához. A bútorok „polgáribb” jellegűek lettek, egyszerűbbek, egyenes vonalúak, könnyebb szerkezetűek, és a szabadulást jelezték a főúri és egyházi művészeti vezetés korábbi egyeduralma alól. E „polgárias” jellegű tárgyak használói azonban itthon nagyrészt nemesek, olykor főnemesek voltak, és csak kisebb mértékben polgárok. Vagyis megint azzal a jelenséggel találkozunk, hogy a világnézetileg nem exponált, viszont használható megoldásokat olyan társadalmi rétegek is átveszik, amelyek a felvilágosodás társadalmi-politikai eszméit nem egészükben követik, vagy éppen utóbb szembefordulnak velük.

A kora klasszicista stílus gyors térhódításában a főúri kastélyok vagy az egyházi bútorzat hatása már csak igen kis szerepet játszhatott. A céhek sem tartoztak a friss kezdeményezők közé. Az újat azok az ipari rajziskolák terjesztették el, amelyek által a felvilágosult abszolutista kormányzat az iparoktatást és a kézműipart igyekezett korszerűsíteni. Ezek az iskolák a fejlettebb országok művészeti akadémiáinak és folyóiratainak legújabb mintarajzait használták. Az angol klasszicista bútorművészet, a rokokóval szembeforduló, új francia ízlés, az északolasz ornamentika így került, nagyrészt német közvetítő szűrőkön át, a bécsi akadémiára, majd annak irányító szerepe folytán Magyarországra is.

Az iparművészet egyik, bármilyen fontos ágának ez a fejlődésrajza természetesen nem általánosítható minden további nélkül a többi ágra is. Nyilván némileg eltérő képet kapunk, ha a vasművesség alakulását követjü vetjük nyomon a paloták, kastélyok díszes, rokokó kovácsoltvas kapuitól, amilyeneket Fazola Henrik készített Egerben, a későbbi, egyszerűbb igényekig.

Arató Endre

A magyarországi ukrán fejlődés elmaradottsága

Nem alakult ki ruszin unitus egyházszervezet, az új egyházat az egri püspök alá rendelték. Csak 1771-ben kanonizálta a pápa a munkácsi unitus püspökséget, amelynek 1774 óta Ungvár volt a székhelye. Az unióval a műveltségében emelkedő papság alapjában nemzetének hátat fordított, asszimilálódott, de ez a tény, valamint az önálló egyházszervezetért az egri püspökkel folytatott küzdelem meghatározta a, ruszin történeti tudatot és a nyelvművelést. Ez az eszmevilág jóformán kizárólag feudális jellegű maradt. A ruszin történetírás abból a küzdelemből nőtt ki, amelyet a munkácsi főpapok az egri püspökkel folytattak.

Benda Kálmán

A szervezkedés

Alig néhány hét múlva már Nagyváradon, Debrecenben és Egerben fogták el a „forradalmi versek” másolatait.

Mérei Gyula

A Magyar Királyság külkereskedelme 1815–1848

Az 1820-as évek második felében megnőtt az érdeklődés a könnyű francia borokéhoz hasonló minőségű magyarországi fajták iránt. Különösen a neszmélyi, a somlói, az egri, a budai borokat kedvelték.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést) Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Ruzsás Lajos

A szőlő- és bortermelés

Az új szőlőművelést terjesztő régi bortermelő városok sorába Buda, Sopron, Ruszt, Kőszeg, Kismarton, Esztergom, Pécs, Pozsony, Kassa, Eger, Gyöngyös, továbbá a Tokaj-Hegyalja mezővárosai és Arad tartoztak.

Benda Kálmán

Népsűrűség, települések, városok

Jellemző ebből a szempontból Nagyvárad, Arad, Miskolc és Eger fejlődése, mindegyik 35% fölött.

Társadalmi tagozódás, nemzetiségi és vallási megoszlás

A kiváltságos elemek közt kell megemlékeznünk a papi rendről. Felekezeti megoszlásukat nem ismerjük, összes számuk 1787-ben 18 847 fő (O,47 %). Ennek egyhatod részeva királyi városokban élt: közülük Pesten 477, Pozsonyban 207, Egerben 156, Nagyszombaton pedig 129 fő.

Vörös Károly

A nemesség vagyoni differenciálódása

A 19. század közepére, a polgári forradalom időpontjára, ezek az arányok még jobban eltolódtak, hiszen csak az 1848 előtti allodiális terület esetét adatait figyelembe véve is (leszámítva tehát a jobbágytelki állományt) például Bihar megye 1 millió 911 ezer kat. holdat 100 kat. holdon felüli darabokban birtokló mindössze 578 birtokosa közül 400-an 1000, ezen belül pedig 329-en 500 kat. holdnál kisebb birtokot tartottak kezükben, míg csak a nagyváradi latin és a görög szertartású püspökségek, valamint a káptalan 346 ezer, az egri káptalan pedig további 62 ezer kat. holdat (igaz, javarészt erdőt); 5000 kat. holdnál nagyobb birtokú 14 arisztokrata pedig további 141 ezer kat. holdat tartott birtokában.

A polgárság átalakulása

Ugyanakkor az ország belsejében a 18. században még oly erős szerb kereskedelmi központok (Eger, Miskolc, Szentendre, Székesfehérvár stb.) ekkorra már sokat veszítenek jelentőségükből, és lassan el is néptelenednek, illetve megkezdik asszimilációjukat: mindez az őket körülvevő régiókban a balkáni kereskedelem jelentőségének csökkenésével is magyarázható.

Gergely András

A reformellenzék formálódása

A következő, még ugyancsak társadalmi s nem politikai szerveződési forma a kaszinó. Ezek Pest (1827) példáját követve sorra alakultak vidéki városainkban: Kaposvárott (1828), Sátoraljaújhelyen (1831), ahol Balásházy János volt az alapító, jegyzője pedig a fiatal Kossuth, Kecskeméten, Egerben, Marosvásárhelyt (1832); s ezután sorra minden nagyobb városban.

Vörös Károly

A képzőművészet fejlődésének korlátai és ösztönzői

Kétségtelen azonban, hogy a Pesti Műegylet képimportja, ha a fogyasztók igényeit kielégítette és ízlésüket irányította, annak színvonalát kétségtelenül emelte is, nem volt elégséges sajátlagosan hazai magas képzőművészet megteremtéséhez. Ennek előfeltételét a kortársak szemében – több-kevesebb joggal – a hazai felsőfokú művészeti szakoktatás megszervezése jelentette. Az egész korszakot végigkísérik az erre irányuló törekvések, melyek az 1791. évi országos bizottsági munkálatokban, a második Ratio Educationisban, vagy az 1827–1828. évi bizottsági munkálatokban éppúgy hangot kapnak, mint 1814-ben a (különben egy sajátlag magyar nemzeti stílus megteremtésére törekedve 1790 körül „nemzeti oszloprend” kialakításával is kísérletező) pozsonyi Schauff János, 1820-ban az egri Hesz János Mihály, 1826-ban Ferenczy, a szobrász, 1841-ben Henszlmann, a műkritikus javaslataiban. Ám minden terv sorra elakad az udvar ellenállásán. Az abszolutizmus nem tűrhette el oktatási felségjogának korlátozását, kivált az ilyen, a bécsi képzőművészeti akadémia kikapcsolásával a birodalom amúgy is kezdődő policentrizmusát elősegíteni látszó javaslatok elfogadásával. Így azután ennek az igénynek a kielégítése magánkezdeményezésre maradt. 1846-ban Marastoni Jakab Pesten létrehozza Első Magyar Festészeti Akadémiáját, és ennek bázisán 1847–1849-ben egy műpártoló részvényesekből álló társulat már 12 hazai ösztöndíjas itteni tanulását teszi lehetővé, ha e tanítás színvonala nem haladta is meg a bécsi vagy más külföldi akadémián a felvételt biztosító alapismereteket.

Mindez a sok szálban érvényesülő és egyesülő igény együttesen kétségtelenül a képzőművészeti igény társadalmi bázisának erőteljes növekedését, kiszélesedését sejteti. Ugyanakkor a bázis bővülésének irányába mutat vissza – ha más módon is, de a fejlődés mozgatóit mintegy összefogva – a hazai képzőművészetben szereplő műfajok meginduló erős differenciálódása is.

A társadalmi bázis kiszélesedéséhez – közvetlenül elsősorban talán még mindig a luxus növekedésén át – legszorosabban csatlakozik ugyanis az új képzőművészeti műfajok és technikák megjelenése: a legklasszikusabbaktól kezdve egészen az olyanokig, melyeknél mar maga a műfaj művészi volta válik megkérdőjelezhetővé, miközben már jól megfigyelhető lesz a képzőművészetre reagáló, azt igénylő magatartás bizonyos változása is. Mert a képzőművészet – elsősorban a festészet – nagy, hagyományos és a műalkotással elég egyszerű magatartásokat tükröző vagy ilyeneket kiváltó műfajai – a szentkép és az arckép – mellé most lépnek be a szemlélőtől már bonyolultabb magatartást feltételező műfajok: a tájkép, az életkép, az ideális alak ábrázolása. Ezek már sokféle magatartás kifejezésére és kielégítésére alkalmas műfajok, ekkor azonban – mint még kitérünk rá – elsősorban a klasszicizmus erősödő reakciójaként, egyre inkább az életközelség, az intimitás: az emberi lépték és az ezek által meghatározott világban kiteljesedő, a klasszicista elvontsághoz képest az emberi harmónia egészében polgári igényének lehetséges tükrözéseként jelentkeznek. Ugyanakkor azonban éppen ezekhez az igényekhez kapcsolódva, már megjelenik a művészi tömegtermelés is, és az egyre inkább csupán a kispolgári dekoratív igényeket kielégítő, már csak kérdőjelesen művészi műfajok egy sora. Így honosodik meg és terjed el szélesebb körökben is a miniatűr, majd az arcképkivágás: a sziluett, s a művészetnek még inkább perifériáján a kalligrafikus kép, melynél a vonalakat írott szövegek adják ki: a quodlibetek (afféle montázstechnikájú, rajztollal vagy ecsettel készült „műalkotások”), a legkülönbözőbb anyagokból összerakott kollázsok s a legszélesebb tömegek számára napjainkig eleven „műfajként” az arcképekkel díszített nyomott kendők. Ugyanakkor a szobrászat vonatkozásában – a státusszimbólumok iránt társadalmilag ekkor kiszélesedő és állandósuló érzékenység jegyében – nagyra nőtt a sírkőszobrászat és az épületszobrászat, tehát ugyancsak a tömegtermelést támogató műfajok jelentősége is anélkül, hogy a kor sokféle kezdeményezése ellenére is a valódi nagyszabású – nemzeti jelentőségű – köztéri plasztika is megszületett volna. Pedig az igény erre is megvolt: a Rómában tanult Ferenczy Istvánt hazatértekor mint egy éppen az ilyen nemzeti feladatok megoldására végre alkalmas művészt üdvözlő lelkes fogadtatás, az ő Mátyás király szobor-terve körül kialakult heves viták, vagy a Kisfaludy-szobor alapjának sikeres összegyűjtése, egy Hunyadi János-szobor tervének erős és széles pártolása mind erre vall. A nagyszabású tervek bukásában persze éppúgy nem alaptalanul kereshetjük a szükséges tőke hiányát, mint az ilyen nagyszabású, már világi témák megoldására képes hazai mesterek még csekély számát; de, úgy véljük, a kérdésnek ez csak egyik oldala: a másikra, a sajátlagosan művészire éppen Ferenczy kapcsán még visszatérünk. A kisplasztika vonatkozásában az érdeklődés feltűnő leszűkülését látjuk. Mindenekelőtt az érmészet és az ötvösség veszít jelentőségéből. Utóbbiban talán az ízlésváltozás is közrejátszott, hiszen az ötvösség sokáig éppen leghasználatibb tárgyainak vonatkozásában a fém és kivált a nemesfémek helyét a 18. század végétől már egyre inkább a kerámia különböző fajtái foglalják el, a kőedénytől a porcelánig.

És ha itt ezzel már az iparművészet peremére jutottunk el, pillantsunk tovább is ebbe az irányba. A jelek szerint az 1810-es évek elejétől jelentkező, mindenesetre tehát itt is az urbanizálódás, valamint a tehetősebb köznemesi és kispolgári vagy kispolgárosodó rétegekre jellemző ízlésnek és életmódnak megfelelő igény növekvő mennyiségben termeli ki a bútorok és általában a lakberendezési tárgyak egyre differenciálódó fajtáit, megnövelve ezzel a külföldi, elsősorban bécsi bútorokat forgalmazó nagyobb városi bútorlerakatoknak nemcsak forgalmát, hanem befolyását is a közízlés formálásában. Ezt nagyban elősegíti az a körülmény, hogy a Ratio Educationis végrehajtása során az 1780-as évektől az ország nagyobb városaiban sorra kiépülnek az elsősorban az iparos ifjúság szakmai képzését kiegészíteni hivatott rajziskolák, fő feladatukként a kézműipari munkák esztétikússá tételével, s ezt elősegíteni hivatott, viszonylag gazdag és korszerű külföldi rajzmintagyűjteményekkel. Jellemző, hogy az 1830-as években már egy egri rajztanár, Joós János is saját kiadásában mintarajzlapokat jelentet meg, szintén az iparosok ízlésének fejlesztésére, és a már évtizedek óta mintaként szolgáló német és francia mintalapok kiszorítására.

A klasszicista építészet

A korszak az építészet számára ilyen kedvezőre fordult viszonyai között így, e klasszicista stílus jegyében fognak országszerte felépülni az új középületek, élükön a nemzet múzeumával; megyeházák és városházák egész sora Soprontól Makóig és Lőcsétől Kaposvárig éppúgy, mint nem egy tollasodó mezőváros középületei, templomai; az új nagy főúri kastélyok és középnemesi kúriák a nádor alcsúti otthonától kezdve Fehérvárcsurgó, Csákvár, Dég, Fót, Bajna, Lovasberény, Tajna, Hegyfalu (hogy csak a legjelesebbeket említsük) kastélyaiig és a mezőgazdasági árutermelésbe a pesti piacon át kivált előnyösen bekapcsolódni képes Pest megyei köznemesek kúriáiig, de még a távoli és szegényebb Erdélyben is. És ez a stílus jelenik meg az arisztokrácia és a gazdag városi polgárság pesti palotáin és bérházain, s az egyházi építészet olyan hatalmas méretű alkotásain is, mint az egri székesegyház, az esztergomi bazilika, a pannonhalmi főapátság vagy a reformátusok debreceni, az evangélikusok pesti nagytemploma; aminthogy ezek az elemek csakhamar megjeennek a jobb módú parasztok, a mezővárosi polgárok házain, falusi templomokon is.

Az oktatásügy intézményei

A jogi szakképzés vonatkozásában a joghallgatóknak ugyancsak jóval nagyobb hányada számára az úgynevezett akadémiák adtak végeredményben az egyetemivel azonosan, 2 éves filozófiai előkészítés után 2 éves elméleti oktatást (mely utóbbit a második, az 1806. évi Ratio 3 évre akarta kiterjeszteni, azonban foganat nélkül). E királyi jogakadémiák száma a Magyar Királyságban a feudalizmus utolsó évében 6 volt (Buda, Győr, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Zágráb); ezek mellett 1848-ra 3 kifejezetten katolikus fenntartású úgynevezett líceum is akadémiai ranggal bírt (Eger, Pécs, Temesvár). A protestánsoknak a Magyar Királyságban a debreceni, a sárospataki és a pápai, majd 1831-től a kecskeméti és 1837-től a máramarosszigeti református, illetve a pozsonyi és 1815-től az eperjesi evangélikus kollégiumok adtak akadémiai szintű jogi szakképzést. Az akadémiák az egyetemmel azonos tanmenetű jogi és az egyetemhez hasonlóan ezt előkészítő funkciójú 2 éves bölcsészeti szakból állottak: utóbbin is tanulták mindazt, amit az egyetemi bölcsészkaron kötelező volt hallgatni, a különbség csupán az volt, hogy itt az egyetem bölcsészkarán a rendkívüli tantárgyak által nyújtott egyéb specializálódási lehetőségek hiányoztak. Az orvosi tudományok vonatkozásában viszont a pesti egyetemen kívül az országban már nem volt teljes orvosdoktori képzést adni jogosult intézmény. Csupán Kolozsvárott működött Erdély számára seborvosokat képző úgynevezett orvossebészeti intézet. Már 1770 óta akadémiai szinten állott ezenkívül az 1763-ban alapított selmeci Bányászati Főiskola, mely 3 éves tanfolyamon kezdettől fogva nemcsak Magyarország, hanem az egész birodalom számára képzett bányamérnököket. A zárt hallgatói létszámú főiskolára a felvételt szigorú felvételi előzte meg. 1809-től (az akadémiai feltételhez itt is szükséges) bölcsészeti szakot nem végzett, de a gyakorlatban kiválónak bizonyult személyek akadémiai szintű továbbképzése érdekében 1 éves „gyorsított” bölcsészeti tanfolyamot is szerveznek. 1808-tól ugyancsak Selmecen külön erdészeti akadémia is működött, ezt azonban 1838-ban beolvasztották a Bányászati Főiskolába.

A felsőfokú képzést előkészítő úgynevezett bölcsészeti szakok azonban működtek olyan városokban is, ahol nem volt akadémia. Ezzel részint a felsőfokú képzésben részt venni kívánó tanulók számára tették lehetővé, hogy tanulmányaiknak legalább egy részét lakóhelyükhöz közelebb és kevésbé drága megélhetést nyújtó városokban végezhessék el, részint a gimnáziumot végzettek számára tették lehetővé tanulmányaik olyan szintű kiegészítését és lezárását, mely már képesített a helyhatósági hivatalnoki állások legtöbbjének, valamint általában az alsófokú tanári pályáknak betöltésére. 1846-ban 6 katolikus és 10 protestáns, Erdélyben 1 katolikus és 5 protestáns, akadémia nélküli bölcsészeti szak működött: a katolikusoké önállósult intézményként, a protestánsokéi a kollégiumokra ráépülő legfelső tagozatokként.

Az oktatási intézmények hierarchiájában ezeknek a bölcsészeti szakoknak a színvonalán szervezték meg 1846-ban a pesti József Ipartanodát is. Bár a magyar rendek már 1836 óta kérték a bécsi és a prágai politechnikumhoz hasonló úgynevezett műegyetem intézet felállítását, a kérdés teljesítését az udvar halogatta, és 1846-ban is végül csupán ipariskolát szervezett, annak elképzelt színvonalára jellemző módon már 14 éves kortól és a gimnáziumi 4 osztály elvégzése után lehetővé téve a felvételt. Az ipartanoda rendeltetése nemcsak tulajdonképpeni műszaki tárgyak oktatása volt (e szakokkal csak három tanszék foglalkozott volna, melyeken mechanikát és polgári építészetet terveztek tanítani), hanem három tanszéken kereskedelmi és könyvelési ismereteket, továbbá rajzot, mezőgazdaságtant és jogot is tanítottak volna a gazdasági élet széles – de legfeljebb középfokú – igényeihez szabott színvonalon. Ám csak tanítottak volna, mert 1847-ben még 4 tanszék volt betöltetlen, úgy, ahogyan állandók voltak az üresedések a pesti bölcsészkar nem egy fontos tanszékén is.

A bölcsészeti szakok és a gimnáziumok között helyezkedtek el a bölcsészeti szakoknál alacsonyabb fokú tanítóképző intézetek. Ezek létesítésére is csak a harmincas évek erősödő polgárosodási törekvéseinek sodrában került sor. Az állami tanítóképzés 1846-ban 6 ilyen különleges intézetre támaszkodott. Erdélyben ez az iskolatípus még csak csíráiban: néhány református tanító néhány hónapos kollégiumi utánképzésre rendelésében jelent meg. A Magyar Királyságban is csak Pyrker érsek szepesi, majd egri kezdeményezése után, 1845-ben szervezte meg a helytartótanács a többi tanítóképzőt.

Spira György

A főváros feladása

Márpedig január 1-én (miközben a békeküldöttség öt tagja – a volt miniszterek közül Batthyány és Deák, továbbá Majláth György országbíró, Mailáth Antal gróf, királyi főasztalnok és Lonovics József egri érsek – elkocsizott Windisch-Grätz bicskei főhadiszállására) az országgyűlés tagjainak mérvadó része az előző esti döntésnek megfelelően a honvédelmi bizottmánnyal együtt valóban útnak eredt Debrecen felé, s ezzel a társasággal tartott még a békepártiak zöme is (habár e békepártiakat persze továbbra sem valamiféle harci elszántság vezérelte, hanem részint a lehetséges megtorlástól való félelem, részint meg az a törekvés, hogy alkalomadtán ismét hallathassak majd szavukat, mihelyt ismeretesekké lesznek a Windisch-Grätzhez menesztett küldöttség tárgyalásainak eredményei).

Gerillaharcok a téli hónapokban

Az a nagyrészt munkásokból álló szabadcsapat például, amelyet Oroszhegyi Józsa szervezett meg decemberben Pesten s amely Gömör és Heves megye területén portyázott, váratlan támadásaival annyira megfélemlítette a császáriakat, hogy ezek március elején közeledésének már puszta hírére is hanyatt-homlok kiürítették az előzőleg birtokukba került Eger városát.

A Tisza-völgy védelme

S mivel eközben Eger tájékára ért Görgei és Klapka hadteste is, február végén a főhadszíntéren a honvédseregnek már csaknem 50 ezer harcosa helyezkedett el.

Dembiński kudarca Kápolnánál

Miért is Dembiński úgy határozott, hogy mielőtt Egertől délre gyülekező főerőivel ő maga megkezdené a Windisch-Grätz seregzöme elleni támadást, elébb Vécseynek és Damjanichnak a Délvidékről elvont csapatai intézzenek Szolnoknál tüntető támadást Jellačić ellen.

A Hatvan és Isaszeg közötti harcok

Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Az egri haditerv és végrehajtása
A főhadszíntéren összevont honvédcsapatok áprilisi győzelemsorozatának az alapjait az a haditerv vetette meg, amelyet még Vetter dolgozott ki a Tisza bal partjára történt visszavonulása után s amely azt mondotta ki, hogy Cibakháza tájékán az ellenség jobbszárnyának foglalkoztatása céljából a továbbiakban mindössze egy hadosztály maradjon vissza Asbóth Lajos ezredes parancsnoksága alatt, az I., a II. és a III. hadtest pedig Eger és Gyöngyös között egyesüljön a VII-kel, s ez a négy hadtest azután a Gyöngyösön át Pest felé vezető országút mentén mérjen megsemmisítő csapást Windisch-Grätz főerőire.

E terv megfontoltsága kezdettől fogva vitán felül állott. Ám az ellenséges főerők megsemmisítését elérni még a tervben előírtak tökéletes kivitelezése esetén sem látszott könnyű feladatnak. A honvédsereg főerőinek a létszáma ugyanis ekkor is csupán 52 ezer főre rúgott, a Schlik hadtestével és más segédcsapatokkal megerősödött Windisch-Grätz parancsnoksága alatt pedig most 55 ezer ember állott a főhadszíntéren. Az ellenséges főerők megsemmisítésére tehát csak abban az esetben adódott lehetőség, ha az összpontosított magyar seregnek sikerül őket megosztania és részenkint szétzúznia. Igaz viszont, hogy ez már nem volt elképzelhetetlen, mivel Windisch-Grätz, nem tudván, merről fog megindulni a következő magyar támadás, csapatait március végén megint rendkívül szétszórta: a Gyöngyösről Pest felé vezető országút ellenőrzésére egyedül Schlik (III. számú) hadtestét vonultatta fel Hatvan és Gödöllő között, Jellačić (I. számú) hadtestét továbbra is Cegléd környékén hagyta, a (parancsnokkal pillanatnyilag nem rendelkező) II. hadtest főfeladatává a Duna mentén fekvő fontosabb városok (így Pest és Vác, sőt Esztergom) őrizetét tette, Georg Ramberg altábornagy önálló hadosztályát pedig egyenesen Balassagyarmatra küldte a Duna bal partján Komárom felé vivő utak elzárására. S persze várható volt, hogy ha a magyar főerők kimozdulnak Gyöngyösről, akkor Jellačić Asbóth tüntetései ellenére sem fog Cegléd alatt maradni, hanem – valahol Gödöllő táján – egyesülni fog Schlikkel, de várható volt az is, hogy ha a magyar seregnek ezt a két hadtestet, nagy gyorsasággal mozogva, sikerül elvágnia Windisch-Grätz többi csapataitól, legalább ezeket módja lesz megsemmisítenie, hiszen a szóban forgó két császári hadtest létszáma együttvéve sem haladta meg a 30 ezer főt.

Amikor tehát Kossuth március 30-án a honvédcsapatok egri főhadiszállására érkezett s haditanácsba hívta a sereg hadtestparancsnokait, Klapka azt javasolta, hogy az 1-én megindítandó támadást a sereg – a Vetter-féle haditerv némi módosításával – megint két részre oszolva bonyolítsa le: a Pest felé vezető országúton arcban csak a VII. hadtest támadjon, s miközben ez a hadtest így magára vonja az ellenséges erők zömét, aközben a másik három hadtest, Jászárokszállás, Jászberény, Nagykáta, Isaszeg és Kerepes vonalán nyomulva előre, kerüljön balról az ellenség oldalába és hátába, ennek a bekerítő hadmozdulatnak a végbemenetele után pedig 7-én Gödöllőnél immár mind a négy hadtest mérjen egyszerre megsemmisítő csapást az ellenség két körülzárt hadtestére. S ez persze igen vakmerő terv volt – hiszen felidézte azt a kockázatot, hogy még mielőtt megvalósulna, éppenséggel az ellenség fog megsemmisítő csapást mérni az egy héten át különváltan tevékenykedő VII. hadtestre –, a haditanács azonban ennek ellenére is jóváhagyta a javaslatot, mert az ellenséges főerők megsemmisítésével egyedül ez a megoldás kecsegtetett.

Így hát április 1-én a VII. hadtest megindult délnyugat felé, Hort, a másik három hadtest pedig dél felé, Jászárokszállás irányába. De ugyanezen a napon megmozdult az ellenség is: Jellačić Ceglédről a várakozásnak megfelelően útnak eredt északnyugatra, Gödöllő felé, Schlik pedig északkelet felé nyomult előre, hogy erőszakos felderítés révén kipuhatolja a honvédsereg általa Gyöngyös körül feltételezett főerőinek a nagyságát. S másnap azután a Schlik-hadtest Hatvan és Hort között meg is ütközött a VII. hadtesttel (amelynek a parancsnokságát Görgei fővezéri kinevezése után az ő egyik leghívebb embere, Gáspár András ezredes vette át). Azt a célját azonban, hogy valós képet nyerjen a szemben álló honvédcsapatok erejéről, Schliknek mégsem sikerült elérnie. Az ütközet első szakaszában ugyanis a VII. hadtest megingott az ellenség rohamai alatt. De mikor a helyszínre érkeztek azok az erősítések, amelyeket Gáspár megsegítésére Józef Wysocki ezredesnek, a novemberben alakult magyarországi lengyel légió parancsnokának a vezetésével Damjanich rendelt ki Jászárokszálláson tanyázó hadtestéből, a honvédek ellentámadásba mentek át, s előbb Hatvan falai közé vetették vissza a császáriakat, majd (a januárban újonnan létesített országos főhadparancsnokság élén álló, de ekkor alkalmilag éppen a táborban tartózkodó) Kiss Ernő altábornagy vezetésével onnan is kiverték őket. Miért is Schlik ezen a napon csak megerősödhetett abban a hitében, hogy a gyöngyöspesti országút mentén a honvédsereg főerői törnek előre.

Ebben a hiedelemben pedig maradéktalanul osztozott Windisch-Grätz is. Ő tehát most úgy határozott, hogy 5-én Hatvannál újabb csapást fog mérni a magyar főerőkre, de ezúttal már nemcsak Schlik, hanem az addigra ide érő Jellačić hadtestét is harcba vetve. Amivel azután valósággal vesztébe rohant volna, hiszen ha így, összpontosított erőkkel csakugyan megindul Hatvan felé, akkor két hadtestet a magyar sereg akár már 5-én vagy 6-án is körülzárhatta és felmorzsolhatta volna. A tervezett második hatvani ütközet azonban végül mégis elmaradt, mert 4-én este Windisch-Grätz megkapta Jellačićnak az általa aznap megvívott tápióbicskei ütközetről szóló jelentését, a jelentésben foglaltak pedig egyszeriben megérttették vele, hogy a magyar sereg zöme mégsem Hatvannál, hanem a Tápió vonalán helyezkedik el, s nyilvánvalóan az ő jobbszárnyának az átkarolására készül.

Amikor ugyanis a balszárnyon előrenyomuló magyar seregzöm előhadául szolgáló I. hadtest 4-én reggel a még Egerben kidolgozott menettervnek megfelelően Tápióbicske alá érkezett, kiderült, hogy a Gödöllőnek tartó Jellačić Tápióbicskét már maga mögött hagyta, hadtestének utóvédje azonban még a falu házai között vesztegel. S jóllehet a magyar seregzömnek elemi érdekei fűződtek ahhoz, hogy a bekerítő hadmozdulat lebonyolítása közben szinte láthatatlanná tegye magát az ellenség előtt, Klapka – akinek ezt mindenkinél inkább kellett volna tudnia, hiszen a bekerítő hadmozdulat tervének értelmi szerzője éppen ő volt s nem utolsósorban ennek a tervnek köszönhette, hogy most már tábornoki rangban vezényelte hadtestét – ahelyett, hogy tüstént megálljt parancsolt volna csapatainak, rohamra indította őket. A császáriak pedig visszaverték ugyan a rohamot, Klapka baklövését azonban ekkor Görgei is tetézte azzal, hogy Klapka támogatására immár a III. hadtestet is harcba vetette. Mert Damjanich honvédeinek végül sikerült is megforditaniuk az ütközet kimenetelét, csakhogy ezzel – mint láttuk a – honvédsereg hadműveleti tervét is sikerült leleplezniök a császáriak előtt.

S ezek után Windisch-Grätz persze már semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy önként belesétáljon a támadó honvédcsapatok egérfogójába vagy hogy akár csak Gödöllőnél is tétlenül várja be körülkeríttetését. Schliket tehát arra utasította, hogy Gödöllőtől keletre vonuljon védelembe, Jellačićot pedig arra, hogy hátrálását ne folytassa egészen Gödöllőig, hanem állapodjék meg Isaszegnél s ott, harcba bocsátkozva, vágja útját a mögötte elsiklani igyekvő magyar seregzömnek. És így Damjanich és Klapka csapatai 6-án Isaszeg alatt már bele is ütköztek Jellačić hadtestébe.

Veszve azonban még ekkor sem volt minden. Mert Klapka hadteste ez alkalommal is megfutamodott ugyan, Damjaniché azonban kitartott, majd az öntevékeny Aulich jóvoltából az ő tartalékul szolgáló hadteste is rohamra indult a császáriak ellen, úgy hogy Jellačić helyzete hamarosan rendkívül szorongatottá lett. S ezt látván, Windisch-Grätz most elkövetett egy súlyos műhibát: a Gödöllő és Aszód között Gáspárral mindeddig mozdulatlanul szemező Schlik hadtestének a felét Jellačić megsegítésére szintén Isaszeg alá vezényelte. Ez pedig egyszeriben lehetővé tette, hogy Gáspár, Schlik hadtestének továbbra is Gödöllő határában álló maradékát elsöpörve, benyomuljon Gödöllőre s azután – bebizonyítandó, hogy méltó a hatvani ütközet után elnyert tábornoki címre – a helyett a bekerítő mozdulat helyett, amelyet az eredeti haditerv szerint a másik három hadtestnek kellett volna lebonyolítania Gödöllőnél másnap, maga kerüljön az ellenség hátába Isaszegtől északra még ezen a napon.

Ez a páratlan lehetőség azonban végül is kihasználatlanul maradt. Gáspárnak ugyanis az Egerben kidolgozott menetterv szerint ezen a napon csupán Aszódig kellett előrenyomulnia, s – régi vágású, a felsőbb rendelkezésekhez tehát mindig szolgaian igazodó katonatiszt lévén – eszébe sem jutott, hogy a menettervet szabad, sőt kívánatos volna túlteljesítenie.

Szabad György

Az ellenállás aktivizálásának kísérlete és az emigráció

Egerben egy birtokosokból, nemesi és polgári értelmiségiekből álló társaság tagjait azért ítélték rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre, mert Petőfi-versek szavalatával, Erkel-áriák éneklésével, a Klapka-induló eljátszásával ünnepeltek 1851. március 15-én. A kemény megtorlás ellenére hamarosan kiáltvány szólította fel az egri „polgárokat”, hogy készüljenek „a zsarnokság” megdöntésére.

Az új országgyűlés

Csiky Sándornak Egerben az 1848-as törvény adta lehetőségekre hivatkozva, a helytartótanács „tilalma” ellenére „titkos választáson” elért győzelméről a Pesti Napló levelezője egyenesen azt írta, hogy „a scena bennünket a francia forradalom jeleneteire emlékeztetett”.[13]

Kolossa Tibor

A kiegyezés fogadtatása és ellenzéke

A váci levél után Eger város képviselő-testülete tüntető bizalmi nyilatkozatot küldött Kossuthnak. A belügyminiszter rendeletet intézett Heves megyéhez, amelyben Kossuthot a „haza elleni hűtlenség bűnével” vádolta, és követelte a megye hatósága alá tartozó egri határozat megsemmisítését. Heves megye azonban közösséget vállalt az egri határozattal. Erre a kormány királyi biztost küldött ki, aki a megye közgyűlését feloszlatta és önkormányzatát felfüggesztette.

Orosz István

Szőlő- és gyümölcstermelés

A korábban általános kopasz fejmetszés mellett (Szerémség, Eger, Hegyalja) terjedően volt a csapos fejmetszés, bár a hagyományokhoz ragaszkodók a bor minőségét féltették a hosszú csapos metszéstől, amely megnövelte a hozamokat.

Vörös Károly

A felsőoktatás

A polgári oktatáspolitika is fenntartja tehát a feudalizmusból örökölt királyi (Győr, Kassa, Nagyvárad, Pozsony), illetve felekezeti (Egerben és Pécsett katolikus, Eperjesen és Nagyszebenben evangélikus, Debrecenben, Kecskeméten, Máramarosszigeten, Pápán és Sárospatakon református) jogakadémiákat előbb 3, majd 1874-től kezdve 4 éves képzési idővel: utóbbi formában tananyagukat és az általuk nyerhető képesítés fokát és érvényét tekintve is teljesen egyenrangúvá téve őket az egyetemi jogi karokkal; csupán a doktoráltatási és magántanári habilitáltatási jogot tartva fenn azoknak.

Hanák Péter

A politikai katolicizmus jelentkezése

A kormány, személy szerint Szapáry miniszterelnök azonban inkább a fegyverszünetet választotta, amelyet Simor 1891 elején bekövetkezett halála prolongált. A hercegprímási szék betöltésénél nem tanúsított határozottságot, nem ragaszkodott jelöltjéhez, Samassa egri érsekhez, hanem békekereső kompromisszumot fogadott el: a közélettől távol álló, a politikában járatlan pannonhalmi főapát, Vaszary Kolos prímási kinevezését.

Katus László

Az ipar szerkezete és területi elhelyezkedése

A főváros utáni legnagyobb ipari régió a Felvidék középső, hegyes vidékén alakult ki. A fűtő- és nyersanyagok (szén, vasérc, fa) szerencsés találkozása a számottevő ipari múlt és a viszonylagos mezőgazdasági túlnépesedés ezt a vidéket valóban iparosodásra késztette. A táj középső hegyvidékein, a Hernád, Garam, Sajó és Ipoly völgyében összpontosult az ércbányászat és a vasolvasztás, míg a nagy vas- és acélipari üzemek (Diósgyőr, Ózd, Nádasd, Salgótarján) a táj déli peremén, a barnaszénmedencékben létesültek. A vas- és fémipart jelentős fa- és építőanyagipar egészítette ki, a táj északi-északnyugati szegélyén pedig textilipari központok jöttek létre, részben a hagyományos posztó- és lenipar alapjain. E jelentős ipari régió déli és délkeleti peremén élelmiszeripari üzemek láncolata sorakozott: Hatvan, Eger, Miskolc, Szerencs.

Pölöskei Ferenc

A jobboldali ellenzék

Prohászka újszerűsége, modernizmusa mindenesetre magára vonta a különféle politikai irányzatok figyelmét. A magyarországi konzervatív katolicizmus képviselői – élükön Samassa egri érsekkel – fokozták vele szemben támadásaikat.

Hajdu Tibor

Katonai és diplomáciai erőfeszítések az intervenció megállítására

A csehszlovák hadsereg a Ruténföld biztosítása után a Tiszától északra egyre inkább közelítette Budapesthez támadó élét: 30-án bevonult Sátoraljaújhelyre, és MiskolcEgerSalgótarján irányában folytatta előnyomulását.

Május elseje: ünnep és krízis

Május elsején kiürítették Miskolcot, Diósgyőrt és Ózdot; ha a román hadsereg átkel a Tiszán, a Zagyvától keletre elhelyezett, Egert védő csapatokat az elvágás veszélye fenyegeti.

Forradalmi erőgyűjtés a májusi válság után

A Tisza és az Ipoly között, az ellenséges hadsereg bevonulását váró területen már-már fehérövezet képződött, csak a vörös Salgótarján tartott ki. Abonyt és Szolnokot a Szamuely vezetésével alakított brigád, a Jászságot egy tengerészkülönítmény, Hatvant és Egert a kispesti munkásőrség tisztította meg, mielőtt még az ellenforradalmárok hívására érkező román és csehszlovák csapatok elfoglalhatták volna.

Az ellentámadás előkészítése

Az északi fronton Salgótarján és Eger védelmében folytatódtak a helyi jelentőségű harcok.

Miskolc visszavétele

A miskolci harcok közben sikerült Egertől északra előnyomulni és véget vetni Eger hetekig tartó szorongatott helyzetének.

Lábjegyzetek

  1. Endre börtönéből való szabadulásának, valamint Imre uralkodása utolsó hónapjainak kronológiáját Karácsonyi János Az Aranybulla keletkezése és első sorsa (Értekezések a történeti tudományok köréből XVIII. 7. Budapest, 1899), valamint Mátyás Flórián Sz. László és Imre királyok végnapjai és II. Endre életévei, fogsága és temetése (Értekezések a történeti tudományok köréből XIX. 1. Budapest, 1900) című tanulmányában állapította meg.
  2. Theiner, I. 36.
  3. Christianus Schesaeus, Pannonia romlása. Ugyanott 401.
  4. Forgách Ferenc, Emlékirat Magyarország állapotáról. Kiadta Kulcsár Péter, Humanista történetírók. Budapest, 1977. 619, 633.
  5. Corpus Iuris Hungarici 1555: XXV. törvénycikk
  6. Tinódi Sebestyén, Cronica. Kolozsvár, 1554. – Facsimile, Budapest, 1959. 84.
  7. Tinódi Sebestyén, Cronica. Kolozsvár, 1554. – Facsimile, Budapest, 1959. 1–2. (számozatlan).
  8. Balassi Bálint, Hatvanegyedik és Hatvanhatodik. Kiadta Varjas Béla, Balassi Bálint összes versei és Szép magyar comoediája. Budapest, év nélkül 182, 194.
  9. Magyar történeti szöveggyűjtemény, II/1–2, 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István, Budapest, 1968. 371.
  10. Schwáb Mária, Az igazságszolgáltatás fejlődése a török hódoltság idején az alföldi városokban. Budapest, 1939. 20.
  11. Idézi: Marczali Henrik, Magyarország története II. József korában. Budapest, 1881–1888.
  12. Idézi: Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 1980, 380.
  13. Pesti Napló, 1865. november 29.

Irodalom

Az összeírások anyagát, szempontjait, beleértve az 1708. évi egri gyűlésen készült Considerationes circa rubricas conscriptionis anyagát is: N. Kiss István, Az 1707. évi Rákóczi-féle dicalis conscriptio (Rákóczi-tanulmányok. Budapest, 1980); N. Kiss István, A szabadságharc államának jövedelmei (Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Budapest, 1980).

Kiadványok