Előszó (8. kötet)

A Múltunk wikiből

A 20. századi történelem felgyorsuló sodrában a magyar történelem fordulatokban és eseményekben egyébként is gazdag folyamata alig negyedszázadon belül háromszor ment keresztül drámai fordulaton. Évszázadokon át húzódó megoldatlan problémák sokaságával kellett szembenéznie az első világháború vérzivatarából, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásából forradalmi úton kiemelkedő új Magyarországnak. Mire úgy tűnt, hogy több mint fél évszázaddal az 1848–1849. évi nagy kísérlet után újból van erő a régi megoldatlan társadalmi ellentmondások leküzdésére, azok már újabbakkal bonyolódtak. A feudális maradványok felszámolása, a 19. századi polgári demokratikus politikai intézmények következetes bevezetése már nem lehetett elegendő egy olyan országban, mely a feudális maradványok ellenére egy több mint félévszázados kapitalista fejlődésen ment keresztül, ahol az új társadalmi-gazdasági rendszer belső ellentmondásai már túlságosan élesek voltak, s a háborúvesztés, az összeomlás időszakában különösen kiéleződtek. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalom erői túl későn győztek ahhoz, hogy a magyar történelem nagy függő kérdéseit megoldják, hogy a társadalmi-gazdasági zsákutcát felszámolják, és a Monarchia felbomlásával megteremtődött állami függetlenséget a történelmi Magyarország soknemzetiségű jellegéből fakadó belső ellentmondásokkal – melyeket a győztes nagyhatalmak forradalomellenes, hegemonikus külpolitikája még tovább erősített – megfelelően összeegyeztessék. A kiút világosnak tűnt és hirtelen, spontán erővel jelentkezett. A magyar munkásosztály, mely már a századfordulótól a társadalmi és politikai küzdelmek centrumában állt, s mely az 1918. évi forradalomnak is fő hordozója volt, az 1917. évi Októberi Forradalom révén Oroszországban diadalra jutott eszmékben és azok hazai letéteményeseiben, a fiatal kommunista pártban ismerte fel azt az erőt, amely az ország sorsát végérvényesen előrelendíti, a fordulatot befejezi. A Tanácsköztársaság kikiáltása ennek a fordulatnak volt a betetőzése. A Tanácsköztársaság történelmi jelentősége, sikerei ellenére hamarosan világossá vált, hogy ha a polgári forradalom erői későn, úgy a proletárforradalom erői a nemzetközi helyzet alakulása szempontjából túl korán jelentkeztek ahhoz, hogy történelmi missziójukat 1919-ben sikerre tudják vinni. A még túlsúlyban levő nemzetközi ellenforradalom sikerrel használta fel a szomszéd országokban stabilizálódó polgári nemzeti kormányokat arra, hogy a magyarországi konzervatív, reakciós erők segítségére siessenek, a proletárforradalmat megdöntsék és a forradalmi folyamatból ellenforradalmi fordulatot hozzanak létre.

Az ellenforradalmi fordulattal nemcsak a korábbi súlyos társadalmi-gazdasági problémák megoldása szorult háttérbe, de az antant közvetett vagy közvetlen támogatásával kialakult új politikai, állami berendezkedés egyrészt szélsőséges konzervativizmusával, másrészt erőszakos, fasiszta jellegű társadalmi, politikai elnyomásával egy olyan zárt struktúrát teremtett, mely – legalábbis létesítésekor – mind társadalmi merevségét tekintve, mind az osztályuralom brutalitását figyelembe véve szinte egyedülálló volt Európában. A csőd még nagyobbnak, a kiút még lehetetlenebbnek tűnt, annak következtében, hogy a társadalom még élesebbé váló belső ellentmondásai és zsákutcái Trianon miatt a magyar nemzet jövőjébe vetett kételyekkel is párosultak. Az uralkodó politikai rendszer pedig úgy hirdetett kiutat, hogy a nemzeti problémákat csak a Duna-völgy új elrendezéséből, tehát külső tényezőkből kívánta levezetni, a társadalmi haladást – a nemzeti gondolat eltorzításával – a nemzet felemelkedésével szembeállította, és a régi uralmi viszonyok visszaállításának elsőbbségét hirdetve, az országot az új, az előzőt felülmúló világháborúra készülő fasiszta hatalmak oldalára állította.

Az ellenforradalmi rendszer szinte minden poklát végig kellett járnia az országnak, hogy újból eljusson a kikerülhetetlen átalakuláshoz. Ha a forradalmi fordulatot 1918–1919-ben jórészt nemzetközi erők hiúsították meg, úgy a történelem nagy – de igen sok áldozatot követelő – igazságszolgáltatása volt, hogy az 1919-ben meghiúsult szocialista átalakulásnak új feltételei érlelődtek, és 1945-ben jórészt éppen a nemzetközi erők, a Szovjetunió segítségével döntötték meg az ellenforradalmi rendszert, és indították el az országot – újabb fordulattal, de már visszavonhatatlanul – a társadalmi-gazdasági átalakulás forradalmi útján.

as ország felszabadulása az a történelmi fordulópont, amely jelenünket a történelmi múlttól elválasztja, s az ország történeti fejlődésének zsákutcáit, torzulásait feloldva a történeti fejlődés gyökeresen új feltételeit teremti, új útjait nyitja meg.

Könyvünk – Magyarország történetének 8. kötete – arra tesz kísérletet, hogy a magyar nép küzdelmének, sorsának e gazdag és drámai szakaszait írja meg. A munka a Magyarország történetét feldolgozó első nagy marxista szintézis része, és mint ilyen képez önálló egységet. Önálló abban az értelemben, hogy két egymást követő történelmi korszak teljes feldogozására törekszik. Ugyanakkor része egy történelmi sorozatnak, melynek számos problémáját, mint a kapitalista gazdaság és társadalom kialakulását, valamint az államok, nemzetek közti elhelyezkedés összefüggéseit az előző kötetek fejtik ki. Folytatását viszont az 1945-öt követő történelmi fordulat után, az új társadalmi viszonyok között, egy további kötet mutatja majd be.

Midőn a Történettudományi Intézet irányításával vállalkoztunk az ország legújabb kori története e fontos szakaszainak összefoglaló megírására, tisztában voltunk e vállalkozás súlyos nehézségeivel. Míg a többi kötet több évtizedes, olykor évszázadot is meghaladó előmunkálatokra, kutatásokra, tanulmányokra, okmánygyűjteményekre és monográfiákra támaszkodhat, addig kötetünk korszakaira az érdemleges kutatások Szinte csak az utóbbi másfél évtizedben indultak meg. Míg az ország történetének korábbi szakaszai nem egy esetben már összefoglaló feldolgozást is nyertek, addig az 1918-tól 1945-ig terjedő időszaknak az utóbbi esztendőkben kétségkívül gazdag irodalma az 1918–1919. évi forradalmak feldolgozásán túl inkább csak egyes szakaszok vagy a fejlődés egyes, mégoly fontos (például gazdaságtörténeti) aspektusainak feltárásában jeleskedett. Jó néhány olyan kérdés is volt, melyet először e kötet munkálatai során tettünk kritikai vizsgálat tárgyává, és nem egy olyan területre is rámutathatunk, melynek mélyebb tudományos feldolgozása máig is hiányzik. A kor, melyet felölelünk, a legújabb kor része; így napjainkig is erősen ható és részben le nem zárt történelmi problémákkal, elvi kérdésekkel is szembe kellett néznünk. Érthető tehát, hogy nem egy esetben magunk is érezzük az általunk kínált megoldás ideiglenes jellegét, tisztában vagyunk azzal, hogy eredményeinket nem kell véglegesnek tekinteni. Nem kétséges, hogy a Horthy-rendszer jellegének, a fasizmus problémájának, a társadalmi és eszmetörténeti fejlődésnek a kérdésében még igen sok vita várható. Az sem kétséges viszont, hogy munkánk nemcsak először tett kísérletet az 1918–1945 közötti történelem részletes összefoglaló feldolgozására, hanem módszertanilag is újszerű igénnyel lépett fel számos kérdésben, mint például a társadalomtörténet, a modern kori kulturális, művelődési folyamatok történeti megközelítésében. Munkánk tehát kezdet, de biztatás is a folytatásra, további kutatásokra, a magyar nép legújabb kori történetének mind teljesebb tudományos feltárására.

*

Magyarország történetének részletekbe menő összefoglaló feldolgozását a Történettudományi Intézet a felszabadulás után felnőtt magyar történész nemzedék közös ügyének, nagy erőpróbájának tekintette. Bár sok érv szólt amellett, hogy az egyes kötetek viszonylag kisszámú szerző tollából lássanak napvilágot, a közös ügy szempontja – melyet jelen kötet esetében a kutatások viszonylagos frissesége is alátámasztott – végül a sokszerzős megoldás mellett szólt. Így állt tehát össze a kötet viszonylag nagy létszámú szerzői gárdája.

Az 1918. évi polgári forradalom korszakát Siklós András dolgozta fel. Hajdu Tibor írta meg a Magyarországi Tanácsköztársaság történetét. A két világháború közötti nemzetközi problémákat Ormos Mária, illetve Incze Miklós foglalták össze. Az ellenforradalmi korszak történetének gazdaságtörténeti kérdéseit Berend T. Iván, Szuhay Miklós és Ránki György írták meg. A társadalomtörténeti fejezet szerzői Berend T. Iván és Ránki György. A 20-as évek első felének bel- és külpolitikai kérdéseivel foglalkozó fejezeteket L. Nagy Zsuzsa, a 20-as évek második felének és a gazdasági válság időszakának bel- és külpolitikai kérdéseit összefoglaló részeket Márkus László készítette el. Szakács Kálmán írta meg a 20-as évek és a 30-as évek első fele munkásmozgalmát, Márkus László a szerzője a 20-as évek ideológiatörténeti fejezeteinek, az oktatástörténetnek, valamint a két világháború közötti sajtótörténetnek.

A Gömbös-kormány időszakának a belpolitikáját Kónya Sándor dolgozta fel, az 1932–1944 közti külpolitika-történeti részek szerzője Juhász Gyula. Az 1936–1944 közötti belpolitika történetét, a hazai nemzetiségi kérdést és a szomszéd országok magyar kisebbségei problematikáját Tilkovszky Loránt, a munkásmozgalom 1935–1944 közötti történetét Pintér István írta meg. Az ideológiatörténeti fejezetek, továbbá az oktatást az 30-as években tárgyaló rész Laczkó Miklós munkája. A német megszállás időszakát Ránki György (az ellenállási mozgalommal foglalkozó részeket Pintér István) dolgozta fel. A kötet végén található az egyes szerzők által írt részek pontos megjelölése.

A kötet kép-, térkép- és illusztrációs anyagát Glatz Ferenc szerkesztésében Bereznay András és Csurdi Sándor, az időrendi áttekintést Márkus László állította össze.

Ez úton szeretném megragadni az alkalmat, hogy a szerzői kollektíva nevében köszönetet mondjak a munka lektorainak, Pamlényi Ervinnek, Gunst Péternek és Sipos Péternek, valamint azoknak, akik a kötethez anyaggyűjtést végeztek vagy előtanulmányokat készítettek (Bencze József, Boros Pál, Borus József, Sárdi Anna, Sipos Péter, Stier Miklós, Szilágyi János, Teleki Éva, Vajda Pál, Viczián János, Vida István).

A munka elkészítéséhez a szerzők nagy segítséget kaptak a kézirat három nyilvános vitáján elhangzott mintegy 40 hozzászólástól, továbbá a szövegre tett írásbeli észrevételek révén. Az Akadémiai Kiadó munkatársai, Bojtár Anna és Tárnok Irén a szerkesztés munkáját mozdították elő érdemlegesen, és ők készítették a mutatókat is.

Végezetül külön köszönettel tartozunk a Történettudományi Intézet egész kollektívájának, a Dokumentációs és Bibliográfiai Osztály munkatársainak, a könyvtárosoknak és az Intézet technikai személyzetének, akik nagymértékben segítették a könyv elkészítését.

Ránki György


Magyarország története 1918–1919, 1919–1945
Tartalomjegyzék A forradalmak kora (1918–1919