Erdély a westminsteri szövetségben

A Múltunk wikiből
1624
augusztus Frigyes volt cseh király hollandiai emigrációjából új Habsburg-ellenes szövetkezés kezdeteiről tájékoztatja levélben Bethlen Gábort.
1625
március Bethlen feleségül kéri a brandenburgi választófejedelem húgát, Katalint.
május 28. II. Ferdinánd és IV. Murad megbízottai Gyarmaton megújítják az 1606. évi zsitvatoroki békét.
augusztus vége Szultáni fermán engedélyezi Bethlennek, hogy belépjen a Dánia körül szerveződő Habsburg-ellenes szövetségi rendszerbe.
december 9. Hágában Dánia, Anglia és Hollandia megbízottai Habsburg-ellenes szövetséget írnak alá. (A XIV. cikkely kimondja: Bethlen Gábort felkérik a csatlakozásra.)
1626
március 2. Bethlen Gábor Kassán házasságot köt a brandenburgi választófejedelem húgával, Katalinnal.
április 18. Bethlen teljhatalmat ad Matthias Quadtnak a hágai szerződés tagjaival való szövetkezés tárgyalásaira.
június 12. Katalint, Bethlen Gábor feleségét az erdélyi országgyűlés férje utódává választja.
augusztus 25. Bethlen Gábor elindul Gyulafehérvárról II. Ferdinánd elleni harmadik hadjáratára.
szeptember 2. Ernst Mansfeld, az európai Habsburg-ellenes tábor fővezére Magyarországra menekül.
szeptember 8. Albrecht Wallenstein tábornagy, a császári hadak fővezére Magyarországra lép.
szeptember 13. Bethlen derékhadával Debrecenbe érkezik.
szeptember 17. Bethlen rakamazi kiáltványában csatlakozásra szólítja fel a felső-magyarországi vármegyéket és városokat.
október 10. Bethlen levélben közli békekötési feltételeit II. Ferdinánddal. (Lényegében az 1620. évi nikolsburgi pontokat ismétli meg.)
október 18. Murteza budai pasa elfoglalja Damasdot.
november 30. I. Károly angol király a Westminsterben aláírja a hágai szerződés tagjainak Bethlen Gáborral kötött szövetségét.
december 13. Wallenstein tábornagy hadserege ütközet nélkül vonul Magyarországról Ausztriába.
december 20. Bethlen Gábor és II. Ferdinánd biztosai Pozsonyban az 1620. évi nikolsburgi pontok némi módosításával békét kötnek.
december Mansfeld tábornagy hadaival elhagyja az országot. A Bethlen segítségére jött török csapatok a királyi Magyarországon telelnek.
1638
április 1. Rákóczi György megbízottja Richelieu bíborossal tárgyal Párizsban.
november 12. I. Rákóczi György fogadja XIII. Lajos francia király titkos követét. (A király szövetségkötés esetére katonai támogatást ígér.)

A brandenburgi házasság összefüggött a harmincéves háború nagy fordulatával. A nyugati hatalmak mindaddig óvatos figyelemmel kísérték a német birodalmi belharcnak tekintett háborút, amíg az osztrák Habsburgok meg nem szervezték saját ütőképes hadseregüket Wallenstein vezetésével, s nem szorultak többé csupán a Katolikus Liga katonai erejére. Wallenstein előretörése Észak-Németországban nemcsak a tényleges császári hatalom feltámasztásával fenyegetett, hanem azzal is, hogy az osztrák és a spanyol Habsburgok is behatolnak a Baltikum térségébe, a hollandi és angol kereskedelem erőterébe, valamint azzal is, hogy Franciaországot politikailag elszigetelik. A háttérből Richelieu vette kezében az ellentámadás szervezését, és 1625-ben sikerült Habsburg-ellenes dán–angol–hollandi szövetséget létrehoznia, melyhez a német fejedelmek közül elsőnek éppen György Vilmos brandenburgi választó csatlakozott.

A szövetségesek egyelőre nem gondoltak közvetlen fegyveres beavatkozásra, hanem az emigráns Pfalzi Frigyes zsoldosvezérét, Mansfeldet és Keresztély dán királyt pénzelték, ők azonban nem boldogultak a császári hadvezérek, Tilly és Wallenstein ellenében. Ekkor vette fel a Habsburg-ellenes koalíció Cornelius Haga hollandi és Sir Thomas Roe angol portai követeken keresztül az érintkezést Bethlennel, hogy indítson újabb támadást, magára vonva Wallensteint, tehermentesítse a dán hadműveleteket. Bethlen habozás nélkül vállalkozott, de nem a diverzió mellékszerepére, hanem egy olyan szövetségrendszer keleti szárnyának kialakítására, amelynek nem kisebb célkitűzése lett volna, mint Európa hatalmi viszonyainak teljes újjárendezése.

1625 tavaszán Berlinbe küldött leánykérő követségének vezetője, udvari orvosa, Scultetus által meg akarta magyarázni a brandenburgi választónak, hogy nem elegendő a Habsburg-terjeszkedésnek ideiglenesen gátat vetni, vagy éppen Pfalzi Frigyes választófejedelemségének helyreállítására korlátozódni, hanem ahhoz, hogy „az evangélikus ügy biztosítva legyen, az osztrák házat, mint amely egyébként soha meg nem fog szűnni mesterkedni, teljesen meg kell semmisíteni vagy legalábbis nagyon meg kell alázni”.[1] Ehhez nyugat és kelet felől egy időben indított, döntő győzelmet kicsikaró támadást kell végrehajtani. Ő maga hajlandó ebben a keleti arcvonalon együttműködni, ha a háború tartamára havi 40 ezer forint segélyt kap. Mansfeldet 10 ezer emberrel hozzáküldik, a megkötendő békébe őt is belefoglalják. Ez a radikális elgondolás, melyet majd csak Gusztáv Adolf fog ilyen következetesen képviselni, idegen volt a nyugati hatalmaktól, s az is maradt. Bethlen terveinek legfőbb gyöngéje az volt, hogy nem látott bele elég mélyen a nemzetközi politikába, nem tudta felismerni annak már akkor kialakulóban levő „egyensúly”-koncepcióját, amibe nem illett bele a Habsburg-hatalom alapjaiban való megrendítése. Anglia és Hollandia egyetértettek ugyan Franciaországgal abban, hogy a Habsburgok európai hegemóniája nem kívánatos, de nem vágyták a megsemmisítő francia győzelmet, mint ahogy Franciaország sem Anglia és Hollandia teljes diadalát a spanyol hatalom felett. Ezért volt Bethlen s az őt követő Habsburg-ellenes magyar politikusok reménykedése hiábavaló, hogy nyugat-európai támogatással kivívhatják Magyarország függetlenségét. Bethlen esetében ráadásul a keleti diverzió árát is drágállották Hágában és Londonban.

Egy év múlva azonban el kellett fogadniok Bethlen tervét és feltételeit, mert előbb Mansfeld, majd a dán király súlyos vereségeket szenvedett, s nem volt más kiút, mint a keleti arcvonalon is háborút nyitni. Bethlen követével mégis hosszadalmasan alkudoztak, aki így végül is csak 1625 novemberében csatlakozott a westminsteri szerződéshez, mikor azt az események már túlhaladták. Bethlen azonban nem várt a formális biztosítékokra, hanem megkezdte az előkészületeket. 1626 júniusában a Portára küldött követei nagyszabású, koncentrikus Habsburg-ellenes támadásnak, sőt Európa újrafelosztásának tervét tárták a díván pasái elé. E terv szerint a dán király Észak-Németországba, Gusztáv Adolf Sziléziába, ő maga Csehországba tör be, míg az oroszok a lengyeleket kötik le. A budai pasa Bécs ellen, a boszniai Alsó-Ausztriába vonul, egyúttal pedig a francia–angol–hollandi koalíció Spanyolországot támadja meg. A Habsburgok hatalma összeomlik, s megkezdődhetik a nagy átrendezés: a dán király Észak-Németországot, XIII. Lajos a császárságot, Pfalzi Frigyes a Cseh Királyságot, Bethlen Magyarországot és Ausztriát, a szultán Horvátországot kapja, Gusztáv Adolf és a cár megosztoznak Lengyelországon, Itália, Velence vezetése alatt, felszabadul a spanyolok alól, a tengeren túli spanyol gyarmatok pedig az angoloknak és a hollandiaiaknak esnek majd zsákmányul. A török fantáziák felgyújtására szánt terv-tüzijátékot Bethlen maga sem tartotta teljesen irreálisnak, legalábbis mindent megtett, hogy Gusztáv Adolfot, a brandenburgi házasság révén akkor már sógorát, a lengyel hadjáratától eltérítse és Sziléziába csábítsa. Ez nem sikerült, ahogy a tervezett nagy koalíció nyugati szárnya sem a spanyolok ellen mozdult meg.

Mindössze annyi történt, hogy a portai angol követ segítségével sikerült kieszközölni a budai pasa Bethlen mellé rendelését, s Mansfeld elindult, hogy Bethlennel Sziléziában egyesüljön, ahová, bár útközben alaposan megtépázva, Wallensteinnel a nyomában 1626 július végére 10 ezer katonájával meg is érkezett. Itt azonban sokáig várakozott Bethlenre, aki csak augusztus végén indult mintegy 20 ezer főnyi seregével, és csak szeptember közepén érkezett Putnok vidékére. Végül is Mansfeldnek kellett, Illésházy Gáspár segítségével, Magyarországra jönnie; szerencséjére azonban Wallenstein is késlekedett, mert ő meg Esterházy Miklós nehezen gyülekező hadaira várt Érsekújvárnál. Mégis, szeptember 19-én, a 30 ezer fő körüli császári hadsereg előörsei már felvették a harci érintkezést Bethlen csapataival, mielőtt azok akár a törökökkel, akár Mansfelddel egyesülhettek volna. Murteza budai pasa fel akarta használni az alkalmat a török hódítás gyarapítására, és Nógrádot vette ostrom alá. Csak nagy nehezen tudta őt Bethlen maga mellé hívni, de szeptember 30-án, amikor a császári sereg Drégelypalánknál felsorakozott ellene, még az időközben megérkezett török segítséggel sem mert ütközetet vállalni Mansfeld gyalogsága nélkül, az éjszaka leple alatt visszahúzódott Szécsénybe. Wallenstein is a visszavonuláson gondolkozott, és másnap reggel, Bethlennek hűlt helyét látva, ahelyett, hogy üldözte volna, megkönnyebbülve tért vissza Érsekújvár alá. A háború egyik nagy eseményének ígérkező ütközet így elmaradt, s később sem került sorra, mert Wallenstein tovább vonult vissza, a Vág mögé. Bethlen Mansfelddel és a törökkel utána nyomult, de már maga is belátta, hogy a döntő alkalmat elszalasztotta, s beleegyezett a felajánlott fegyverszünetbe. Ezt a december 20-án Pozsonyban megkötött béke követte, mely a régebbi szerződéseket erősítette meg, de annyiban a császárnak kedvezett, hogy Mansfeld szabad elvonulásának biztosítása fejében a hét vármegye végvárainak fenntartási költségeit mindenestől Bethlenre hárította át.

Lábjegyzetek

  1. TT 1879. 788.

Irodalom

Ernst von Mansfeld: Nicolaus Gablmann, Militia Mansfeldiana Hungara (Frankfurt, 1597); Thallóczy Lajos, Gablman Miklós (Történelmi Tár 1896).


Erdély a Habsburg-ellenes európai koalícióban
Tartalomjegyzék A keleti szövetség terve