Esterházy János

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Esterházy János Mihály

1610–1690
Csesznek vár kapitánya
Wikipédia

R. Várkonyi Ágnes

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Még Montecuccoli is elismerte az eszéki vállalkozás nagy horderejét, s Esterházy János alezredesnek azt írja Bécsből 1664. február 3-án: hatoljon be mélyebben a török végvári vonalak mögé, hogy elszigetelje egymástól a török erőket, és biztosítsa Zrínyit a hátbatámadás ellen.

Hadseregek és haditervek

  • Az egyes végvárak magyar őrsége, Győr és Komárom kivételével, az 1680-as évek elején 20–300 fő között mozgott, összességében nem tett ki jelentős haderőt, 1685–1686 nagyobb vállalkozásaiban azonban ugyancsak számítottak rájuk. Nemcsak a kis sellyei végvár katonaságát rendelték Buda alá, hanem Esterházy János vicegenerális vezetésével a győri vár 2500 főnyi magyar őrségét is.
  • A királyság és Horvátország végvári katonaságát várkerületi egységeikben szorosabban a császári hadsereg szervezete alá vonták. Ily módon az alsó- és felső-magyarországi, a dunántúli, a győri és a károlyvárosi várkerületek hadinépe parancsnokaival együtt közvetlenül a központi hadsereg irányítása alá került. A fő- és vicekapitányok státusa megváltozott. Olyan híres ezredek, mint Esterházy János, Batthyány Ádám, Barkóczy István, Koháry István, Czobor Ádám, Gombos Ferenc ezredei a császári hadsereg kötelékébe kerültek. Az elvileg az erők jobb összefogását szolgáló elképzelés a gyakorlatban inkább a nehézségeket és a zavart szaporította. Az átrendezés rossz időpontban, Buda ostromának kezdetén indult meg, mai ismereteink szerint nem is sikerült következetesen végrehajtani, és a magyar ezredek nem részesültek a császári és birodalmi haderők katonáival egyenlő ellátásban.

Buda visszavívása

  • Az összesen 15 ezer főnyi magyar csapatok – Batthyány Ádám, Pálffy Károly, Esterházy János, Zrínyi Ádám, ifjabb Bercsényi Miklós, Koháry István lovasezrede, közöttük az egyszerű végvári katonából akkor már századosi rangra emelkedett Bottyán János – a később Buda alá érkező Petneházy Dávid 800 lovasával együtt, valamint a horvát és rác csapatok nagyobbrészt hátvédi szolgálatokat láttak el, de az ostromok élvonalában is szép számmal vetettek be magyar hajdúkat.
  • A két ostromtábor – több kísérlet után – július 27-én indított először általános rohamot. A hadiparancs így szólt: „miután a magyar hajdúk a fegyverrel épp oly ügyesen tudnak bánni, mint a törökök, közülük bizonyos számút ki kell válogatni, a gránátosok mellé adni, s ismeretes fürgeségüket a török mellvéd tetejének megmászására felhasználni„.[1] Elfoglalták az esztergomi rondellát, és valóságos lángözönben a déli nagy rondellát. Egy győri magyar hajdú már kitűzte a zászlót, de a török védelem szinte csodákat művelt, és kiverte a keresztény harcosokat a falak közül. Badeni Lajos levele szerint a janicsárok bámulatos vitézséggel harcoltak. Asszonyok és gyerekek is a falakon küzdöttek, aknákat, gránátokat, égő szurokkoszorúkat dobáltak a támadókra, és sikeresen visszaverték a rohamot. A keleti oldalról, a mai Lánchíd budai hídfőjétől, Esterházy János, a győri vicekapitány végváriakkal és hajdúkkal a védők erejét megosztó, úgynevezett álrohamot indított. A várvédők azonban megtudták a tervet, s kemény ágyú- és gránáttüzet zúdítottak a Vízivároson át rohamozó hajdúkra, s mire a falakig eljutottak, minden ötödik támadó meghalt vagy megsebesült. A roham a fővezér szavai szerint a múlt századok összes rohamai között a legkeményebb, a legvérengzőbb volt. Kevés eredményt hozott, a kis győzelem nagy emberáldozatot követelt: 2500 török és 5500 ostromló lelte halálát a falak alatt.

Lábjegyzet

  1. Főjelentés az 1686. július 27-i rohamról. Uo. 300.