Esterházy Pál

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Esterházy Pál (egyértelműsítő lap)

Kismarton, 1635. szeptember 8. – Kismarton, 1713. március 26.
Magyarország nádora
Wikipédia
Esterházy Pál
1654
Esterházy Pál megrendelésére elkészül Augsburgban a vezekényi csatát domborművön megörökítő dísztál.
1663
Kismartonban Carlo Martino Carlone irányításával, Esterházy Pál megrendelésére megkezdődik az első magyarországi barokk kastély építése.
1681
június 13. Esterházy Pált választja nádorrá a soproni országgyűlés. (Méltóságát haláláig, 1713-ig viseli.)
június 17. A nádor e napon kelt levélben meghívja a bujdosók megbízottait az országgyűlésre; visszautasítják.
1687. december 9.
Pozsonyban megkoronázzák Magyarország első örökös királyát, I. Lipót idősebbik fiát, a kilencéves I. Józsefet. — A király, gróf Esterházy Pál nádornak német-római szent birodalmi hercegi címet adományoz, amely az elsőszülöttség rendjében öröklődik.
1688. április 3.
Esterházy Pál nádor a király felszólítására írásba foglalja a magyar rendi elképzeléseket tükröző tervét az országnak a török hódoltság felszámolása utáni közigazgatási, pénzügyi, katonai és gazdasági berendezéséről.
1688. augusztus 6.
Esterházy Pál nádor az uralkodó utasítására magyar rendi bizottságot hív össze Pozsonyba, hogy az javaslatot tegyen az ország új berendezésére.
1692
Esterházy Pál nádor Nagyszombatban színpadot létesít.
1694. április 18.
Esterházy Pál nádor szerződést köt az Udvari Kamarával: 250 ezer forint készpénzkölcsön fejében a nádor 300 ezer sókockát kap az erdélyi bányákból és hozzá árusítási jogot. Később a szerződés kiegészül néhány erdélyi főúr részesedésével.
1705. május 15.
I. József kiáltványban ígéri az ország sérelmeinek orvoslását. Esterházy Pál nádor az országgyűlés mielőbbi összehívását ígéri.
1707. november 27.
A császárpárti főurak ülése Pozsonyban a nádor és az esztergomi érsek jelenlétében semmisnek nyilvánítja az ónodi trónfosztást.
1711
Bécsben megjelenik Esterházy Pál nádor Harmonia coelestis című egyházzenei műve.
1713. március 26.
Kismartonban meghal Esterházy Pál nádor.

Tartalomjegyzék

Makkai László

Esterházy Miklós politikája

Nemegyszer önmaga ellen is forduló fékezhetetlen indulatosságának nem mindennapi példája, hogy – mint fia, Pál nádor emlékezéseiben megírta róla – második feleségét, Nyáry Krisztinát napokig ordítozva, fejét falba verve gyászolta.

R. Várkonyi Ágnes

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Lippay érsekre hivatkozva jezsuiták követelik maguknak a rozsnyói református templomot, a Dunántúlon Esterházy Pál és Nádasdy katonái garázdálkodnak féktelenül, a vallástérítés ürügyén; Wesselényi ajánlatot kap Rottal Jánostól: ha közreműködik, hogy az udvar Kassára erős őrséget vihessen be, szabad kezet kap a vallási ellentétek elsimítására, és a császár elfogadja a német katonaság és a lakosság viszonyát rendező javaslatait.

„A század főnixe”

Wesselényi, aki már 1663. május 14-i levelében külön elkötelezte magát Zrínyinek, mint az ország nádora 1663. május 22-én rendkívüli módon fegyverbe szólította az ország lakosságát, minden rendű és rangú tizenhatodik évét betöltött férfit. „Kérem s kényszerítem kegyelmeteket … kardot, fegyvert, bátor szívet szerezzen s neveljen magában s mivel az az idő eljött, melyben avagy ezt is elveszíssük … a mi keveset még Magyarországban bírunk, avagy … prédált hazánk országlásából is kiverjük” (tudniillik a törököt).[1] Majd általános nemesi felkelést hirdetett. Csatlakozott Zrínyiék mozgalmához az érsek, Lippay György, a győri és a veszprémi püspök és több főúr, Czobor Ádám, Pálffy Miklós, Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és jó néhány fiatalabb, közöttük is a legjelentősebbek: Esterházy Pál és Zichy István.

A téli hadjárat

1664. január 21-én Zrínyi vezetésével a mintegy 15 ezer főnyi magyar és horvát hadsereg egyesült Hohenlohe 9-10 ezer főnyi haderejével, és rövid ostrom után megvették Berzencét, majd elfoglalták Babócsa és Barcs várát. Miután Szigetvárott a Nagy Szulejmán emlékére emelt türbét feldúlták, január 28-án körülzárták, másnap pedig rohammal bevették Pécset. A siker azonban nem volt teljes, a templomerődből alakított pécsi vár török őrsége vitézül ellenállt. Zrínyi a Rajnai Szövetség lovasságának felével és a teljes magyar lovassággal – mintegy 5 ezer főnyi haddal – délnyugatra indult, és február 1-én elérte az eszéki nagyhidat.

A Dráva több ágát átívelő, mintegy 6 kilométernyi hosszú cölöp- és hajóhíd a Török Birodalom egyik legfontosabb nyugati hadi átkelőhelyéül szolgált. Ezen vonult át a nyugati hadjáratokra a szultáni hadsereg. A két szekérnyomnál szélesebb, erős tölgyfagerendákból rótt korabeli hídépítészeti remeket innenső oldalán a Dárda erőd, a túlsón az eszéki vár védte. Dárdát Zrínyiék elfoglalták, majd nádat és rőzsét hordva a keményre fagyott Dráva jegére, felgyújtották a hidat. „Irtózatos látvány volt, főképp éjjel ezen sok ezer láb hosszú alkotmány égése” – számol be a páratlan hírű haditett egyik résztvevője, az akkor huszonkilencedik évében járó Esterházy Pál.[2] Elvágták a török legfontosabb utánpótlási vonalát.

Kanizsa ostroma, a zsarnócai és a szentbenedeki csata

A császár válasza azonban lesújtó: ha nem tudták bevenni az első rohammal Kanizsát, a hosszú ostrom sikerében nem bízik, de mindent a generálisok döntésére hagy. A külső sáncrendszert meg kellene erősíteni, de a kért és ígért segítség késik, Köprülü pedig már Szigetvár alatt van. A beteg Hohenlohe, a sebesült Strozzi, a kimerült hadmérnökök és ezredesek Zrínyivel együtt mégis úgy döntenek, hogy kitartanak. Batthyány Kristóf kész Esterházy Pállal együtt megtámadni a török felmentő sereget, s futár viszi Montecuccolinak Zrínyi levelét: a király parancsa értelmében jöjjön vagy küldjön segítséget.

Június 1-én azonban kiderül: a török hadereje 60 ezer főnyi, és már csak alig 20–25 kilométerre van. Kínos tanácskozás után döntöttek, megszakítják az ostromot, visszavonulnak.

Az 1681. évi országgyűlés; az abszolutizmus meghátrálása

A soproni országgyűlés első lépése a Wesselényi Ferenc halála (1667) óta betöltetlen és az abszolutizmus által kimúlásra ítélt legmagasabb rendi tisztség, a nádorság betöltése volt az Ausztriai Házhoz feltétlenül hű s többek szerint Kollonich befolyása alatt álló Esterházy Pál megválasztásával.

A kuruc mozgalom válaszúton

Thököly a bécsi udvarral 1680 márciusa óta Szelepcsényi, majd Esterházy Pál nádor révén tartott kapcsolatot, s kezdetben megelégedést mutatott az országgyűlés összehívásának terve iránt.

A török háború kiújulása

  • Ilyen körülmények között Thököly magában a bécsi udvarban is szószólókra talált a franciák elleni háborút szorgalmazó úgynevezett spanyol párt képviselőiben, köztük olyan jelentős személyiségekben, mint Sinelli bécsi püspök, Abele, az Udvari Kamara elnöke, valamint a Haditanács élén álló Badeni Hermann, akivel a fejedelem részben a kuruc–császári tárgyalásokat közvetítő Saponara sárospataki kommendáns révén, részben külön levelezés útján is folyamatos kapcsolatot tartott. S bár igaz az is, hogy a török elleni készenlétet szorgalmazó ellenpártnak nem kevésbé befolyásos képviselői voltak (így többek között Buonvisi pápai nuncius és Esterházy Pál nádor), akik útját állták annak, hogy a bécsi udvar területi engedmények árán vásároljon békét a Portától, de ami a Thökölyvel szembeni eljárást illeti, abban a török 1683. évi hadjáratának bekövetkeztéig, sőt mi több, egészen Bécs körülzárásáig alapjában véve a spanyol párt tudta érvényesíteni a maga engedékenyebb irányvonalát.
  • Mert a Bécs felé előnyomuló török seregekhez beosztott kuruc fejedelmi biztosok (Szepesi Pál, Szalay Pál és Barkóczy Ferenc) hiába fogadták, Esterházy nádor kivételével, úgyszólván az egész dunántúli magyar arisztokrácia hódolatát, s hiába került ezzel Thököly az ország egésze feletti uralom látszólagos közelébe (noha ő maga a Duna bal partján, Pozsony környékén operálva, végig távol maradt Bécs török ostromától), az alap, amelyre épített, az oszmánok katonai hatalma korhatagnak bizonyult, nem állta ki a nagy történelmi összecsapás próbáját.

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Esterházy Pál kölcsönügyleteiben a tartozik rovaton 1676-ban csaknem negyedfélszázezer forint van. A hitelezők tábora népes és változatos: az özvegy császárné istá1lómestere, több orvos, diplomata és egyházi intézmény kisebb-nagyobb összeggel, a legtekintélyesebb summát, 25 ezer forintot Montecuccoli adta kölcsön. A Dunántúl legnagyobb birtokosa 1680-ban már közel 500 ezer forinttal adós, és ebből 41%-kal egyházi személyeknek és intézményeknek tartozik.

Földbirtokmegoszlás

A század végére a Dunántúlon Esterházy Pál herceg kezén van a legnagyobb kiterjedésű és a visszafoglalt területekből is gyarapodó földbirtok.

A majorsági gazdálkodás változásai

  • Esterházy Pál svájci tehenekkel kísérletezik 1680-ban.
  • Tejelő szarvasmarhák tenyésztésére következtethetünk Esterházy Pál és Károlyi Sándor gazdasági levelezéséből.

A földesúri officinák és kereskedelem

Sókereskedelmi vállalkozásokban részesedett, sörházakat tartott fenn Esterházy Pál nádor.

A vitézlő rend

1681-ben, 1684-ben ugyancsak a Dunántúlon a köznemesek, várkapitányok, rác határőrök, végvári katonák szövetkeznek, és bonyolítanak le éveken át nagy marhakereskedelmi ügyleteket titkos utakon, egyaránt megkárosítva a Kamarát, Somogy vármegye jobbágyait és Esterházy Pál nádort.

Főurak és köznemesek

  • A magyar főurak előtt az 1650-es években nyitva állt a császári udvar, többen nyerték el a királyi tanácsosi címet, vettek részt rendszeresen a magyar ügyekkel foglalkozó tanácskozásokon és az udvari ünnepélyeken. Zrínyi Miklós, Nádasdy, Esterházy, a Draskovichok és mások Bécsben építettek és tartottak palotát.
  • Esterházy Pál naplójából tudjuk, hogy nevelője durván bánt vele, lógó tejfogát kalapáccsal ütötte ki, Apor Istvánt verték, Cserei tájékoztat róla, hogy a seprés, fűtés, vízhordás az udvarban szolgáló kamasz úrfik feladata volt.

Makkai László

A jezsuiták és a protestáns ortodoxia

A jezsuita vallásos nevelés hatását mérlegelve, aligha lehet jobb példát találni Esterházy Pál nádor egyéniségénél, akinek művelődési és politikai tevékenysége ugyan a 17 . század legvégére esik, de neveltetése a század derekán jezsuita iskolákban folyt – gyakori szereplője volt a jezsuita iskoladrámáknak, tevékeny tagja a Mária-kongregációnak. Érdemei a képzőművészet pártolása, az irodalom művelése, a hazai zenei kultúra korszerűsítése terén éppúgy ismertek, mint politikai szerepének negatívumai. Ez a kettősség egyben a jezsuita vallásosság társadalmi- politikai kisugárzásának értékelésére nézve is érvényes.

Udvari iskola

Az erdélyi epikus és prózai műfajokkal szemben, melyek túltengését talán a versekkel szemben bizalmatlan prédikátorok puritanizmusa hozta, a királyi Magyarország a verses epika és a líra termőtalaja volt. Zrínyi és Liszty eposzai, Gyöngyösi epikája, Rimay, Beniczky, Madách, Balassa gróf, Keglevich, Esterházy Pál, csupa arisztokrata (vagy előkelő familiáris) költő mellett megjelennek a szerelmi líra első női képviselői is, Rákóczi Erzsébet, Esterházy Magdolna és Széchy Mária. Az udvari élet egyébként is széles tevékenységi kört biztosított a rátermett nőknek.

A királyi Magyarországon az Esterházyakkal szinte egyenrangú udvartartó mágnások voltak a Batthyányak, Ferenc és katolizáló fia, Ádám, a Zrínyi testvérek, Miklós és Péter, valamint a Forgách család tagjai, főleg a két kassai főkapitány, Miklós és Ádám, továbbá a Nádasdyak, Ferenc, Pál és az ifjabb, ugyancsak katolizált Ferenc, nagyapa, apa és fia, a Pálffyak közül pedig főleg Pál, a nádor. Ők honosították meg a barokk stílust Magyarországon, egyelőre idegen mesterekkel, de mint megrendelők elsőrangú műértést tanúsítva. A politikában kapkodó, szerencsétlen végű Nádasdy Ferenc volt a magyar főnemesi udvari kultúra talán legsokoldalúbb mecénása. Korszerű barokk építkezései, műgyűjteménye, illusztrált hazafias kiadványai, politikai iratai együttesen egy nemzeti szellemben átgondolt barokk „akkulturáció” tervét sejtetik. Elképzeléseit később egyedül Esterházy Pál nádor próbálta meg nem kisebb tehetséggel, de politikailag korlátozottabb lehetőségek és burkoltabb célkitűzések keretei közt megvalósítani.

A nép nemzete és hazája

1669-ben Esterházy Pált főkapitányi kinevezése alkalmából már így üdvözölte a kékkői lovas- és gyalogsereg: „Isten ő szent felsége azt adván érnünk, hogy ennek a kevés megromlott magyar nemzetnek nem idegen nemzetet, hanem Nagyságodat, igaz magyar vérünket adta előnkbe, szívünk szerint örülünk.”[3]

Reneszánsz és barokk képzőművészet

A barokk leginkább, de mégsem kizárólag az irodalomban vett fel magyar tartalmi és formai vonásokat. Igaz, a képzőművészetben a szakmai tanultság hiánya nem engedte Zrínyihez vagy akár Gyöngyösihez fogható hazai alkotók fejlődését, sőt a műértő közönség is jóval szűkebb volt, mégis a barokk építészet megjelenése sem időben, sem színvonalban nem maradt el az irodalomtól. A közvetítő természetesen a Habsburg-birodalom nyugati fele volt, de mesterek a barokk szülőföldjéről, Itáliából jöttek hozzánk is. Először templomok épültek a jezsuiták számára, már 1629-ben az Esterházy Miklós által kezdeményezett, a római Il Gesu közvetlen hatását mutató nagyszombati (Antonio és Pietro Spazzo), 1637-ben a győri (Bartolomeo Torre), később – sok más közt – Nádasdy Ferenc alapítványa, a loretói szervita kegyhely és rendház, melynek mestere, Carlo Martino Carlone 1663-ban az első barokk kastélyt is elkezdte építeni Esterházy Pál számára Kismartonban.

Életmód és életstílus

A barokk muzsika – Bethlen Gábor korai és korán elhalt kezdeményezésétől eltekintve – csak a század végén terjedt el. Bár korábbi hazai úttörőjét, a soproni Rauch Andrást (†1656) városa is támogatta, nemzetközi színvonalú zeneszerzőt csak Esterházy Pál személyében nyert (Harmonia caelestis). Reneszánsz zenére vallanak a kedvelt hangszerek, a trombita, síp, dob, duda, a Zrínyi által pengetett koboz, valamint a Brandenburgi Katalin, Thököly István és Esterházy Pál tulajdonából fennmaradt virginál.

R. Várkonyi Ágnes

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

Annak idején, még a török támadás előestéjén Esterházy Pál nádor – aki előzőleg már szenvedélyesen követelte Lipót császártól, hogy szervezze meg a magyar haderőt, küldjön hadsereget a török feltartóztatására és Esztergom ostromával vágjon elébe a nagyvezír szándékainak – 1683. március 18-án általános felkelésre szólította fel Magyarország rendjeit: eljött az idő, hogy az édes magyar haza felszabaduljon a török járom alól, fogjon tehát mindenki fegyvert, „mutassuk meg mind kegyelmes királylnkhoz s mind pedig édes hazánkhoz igaz kötelességünket”.[4] A nádor eszerint úgy vélte, az ország és a dinasztia érdekei összeegyeztethetők, nem számolt a pillanatnyi helyzet realitásával, kiáltványából hiányzott a valóságos erő súlya, az elvek, a lehetőségek és a tettek egysége. S a nemesi felkelés korszerűtlenségét a hadba állást megtagadó vármegyei levelek tucatja bizonyítja. Nincs fegyver, nincs ló, nincs bizalom, pénz, élelem, annál több a kikötés és az ok, hogy házuk táját védjék. Az összegyűlt, alig 3 ezer fős magyar sereget Thököly hadai szinte felolvasztották. A Rába-védővonal összeomlott, a Habsburg-haderő nem tudta feltartóztatni a török sereget, Magyarország királyi területe is nagyrészt az oszmán hatalom alá került, a városok, vármegyék és még kevés kivétellel a királyhű főúri családok tagjai is hódolni kényszerültek.

A Szent Liga és Magyarország

A magyar államhatalom rendi pólusának legfőbb tisztségviselője, Esterházy Pál nádor még 1663–1664-ben, Zrínyi Miklós oldalán ismerkedett meg a főméltóságok törökellenes nemzetközi szövetséget szervező mozgalmával. Két évtized kudarcai után ezt megismételni vagy akár csak a feleleveníteni nem lehetett. De 1684 elején megnyílt egy keskeny ösvény az önálló politikára. A Szent Ligában Lipót magyar királyi mivolta külön hangsúlyt kapott, s az uralkodónak a pápai diplomácia szorgalmazására, a háború kényszere miatt is, rendeznie kellett viszonyát a magyar rendekkel. 1684. január 12-én nyílt levélben tudatta: feltett szándéka a török igától megmenteni az országot. Általános amnesztiát, teljes bocsánatot hirdet, a hűségére térők visszakapják ingó és ingatlan javaikat. Fegyverbe szólítja az elbocsátott vagy elszéledt vitézlő rendet, rendelkezik a soproni országgyűlés vallásügyi végzéseinek végrehajtásáról. Megígéri, mielőbb összehívja az országgyűlést, hogy a király és a rendek között még vitás gazdasági és katonai ügyekről igazság szolgáltassék, és diplomába foglaltassék „statútumok által, az ország szokásai szerint, bizonyos és örökké állandó törvénybe vétessék, hogy általa az ország és a nemzet régi dicsőségére restituáltassék, az királyukkal egyenlő akarattal és erővel hadakozzanak magoknak, feleségeknek, gyermekeiknek és hazájuknak az török iga alól való megszabadulására”.[5] Majd pedig, miután a Lotharingiai Károly elnökletével felállított bíróság előtt Pozsonyban tizenhét vármegye, tizenkét város és tizennégy főúr letette a hűségesküt, s Draskovichot visszahelyezték az országbírói, Batthyányt a dunántúli főkapitányi méltóságba, Lipót sérelmeik összeírására hívta fel a rendeket. A magyar rendek azonban nem ismerték fel a pillanat történelmi jelentőségét, nem tudtak élni a lehetőséggel. A főurak és a vármegyék felterjesztésükben a nemzetközi szövetség kérdését nem érintették, kizárólag az ország belső terheivel és személyes ügyeikkel foglalkoztak. Csodálkozva kell látnunk, hogy csak nagyon halvány nyomok emlékeztetnek az 1640–1660-as évek messze látó igényeire és külpolitikai érdeklődésére. Egyedül Esterházy Pál nádorról tudjuk, hogy a velencei követtel, a pápával és nunciusával levelezett, kereste a magyar politika közvetlen európai kapcsolatait. Levéltárában maradt fenn az 1661. évi – a török elleni nemzetközi összefogást szorgalmazó – Opinio egyik másolata; nagy biztonsággal állítható, hogy 1683. évi nádori felterjesztésében, amikor a nemzetközi erőviszonyokat felmérve, elsők között javasolja a királynak, hogy ragadja kezébe a diplomáciai és katonai kezdeményezést, támadással vágjon elébe Bécs ostromának, Zrínyi elképzeléseit és terveit eleveníti fel.

A hanyatló török ereje

  • 1684 tavaszán a Szent Szövetség tagjai közös megállapodás szerint kezdték meg hadműveleteiket. Velence Dalmáciában, Sobieski János Ukrajnában indított támadást. Európa azonban Magyarországra figyelt: a Lotharingiai Károly fővezérlete alatt Vágsellye tájékán gyülekező, mintegy 100 ezer főnyi hadseregtől várták, hogy megtörje az oszmán hatalom erejét. Az elmúlt év váratlanul nagy hadi sikerei nyomán a Haditanács elnöke, Badeni Hermann őrgróf s a táborban Badeni Lajos őrgróf, lovassági tábornok Buda ostromát sürgette. Még maga a fővezér is úgy számított, hogy nyolc nap alatt be lehet venni a várat, Buda felszabadítása után pedig az egész hódoltság könnyűszerrel visszaszerezhető. Ezzel szemben Starhemberg Rüdiger gróf, tábornagy azt hangsúlyozta, hogy a török hatalom Magyarországon még hatalmas erőkkel rendelkezik, s Buonvisi bíboros, a pápa bécsi követe ugyancsak a nehézségekről beszélt: „Olyan nagy birodalmak, mint amilyen a török, nem egy nap alatt, hanem hosszú időn át fejlődnek ki s nem is rombolhatók szét egy csapással.”[6] — Haditerveket készített a nádor is.
  • Miközben a szerencsétlen budai ostromot végigharcolt és a magyar katonaság fizetését állandóan sürgető Esterházy Pál nádor kétségbeesett folyamodványokkal próbálta rávenni a császárt, hogy változtassa meg rendeletét, és ne a kimerült magyarországi vármegyékbe helyezze – a lakosság szörnyű büntetésére – a szövetséges hadsereget téli szállásra, a török diplomácia támadásba lendült.

Hadseregek és haditervek

Esterházy Pál nádor közlése szerint az 1684. évi hadjáratban összesen mintegy 25 ezer magyar és horvát katona harcolt a szövetségesek zászlója alatt. Ez valószínűleg túlzó becslés, noha a háborúban részt vevő magyar katonaság létszámát rendszeres kutatások híján nem lehet pontosan megállapítani. Hozzávetőleges számítások szerint az 1683–1686-os években 8–20 ezer között mozgott a török ellen harcoló magyar katonaság száma.


A nemesi felkelésről ugyan a nádor sem melengetett illúziókat, 1683-ban mégis állandóan sürgette, miközben az udvar halogatta, a nemesi felkelés összehívását. Mikor végre a nádor engedélyt kapott a nemesi felkelés meghirdetésére, már elkéstek, mert mire a sereg nagy sokára összegyűlt, már fel is kellett oszlatnia. Esterházy 1683–1684-ben – királyi utasításra – többször elrendelte ugyan a nemesi felkelést, miközben Thököly is hadba szólította a vármegyéket, de a vármegyék szegénységre, fegyvertelenségre hivatkozva, hacsak tehették, sorra megtagadták a felkelést. A porció, a hadiadó, a német ezredek a köznemesi otthonokat sem kímélték, a nemesek aggódtak, és a részleges vagy általános felkelés parancsainak többnyire nem tettek eleget. Kevés az olyan példa, mint Nógrádé, a vármegye a „Budai obsidio alkalmatosságával seregestül, zászlóstúl jelen lenni és ott sok költségével táborozni kész volt”.[7] A nemesség hivatásos katonacsoportja a végvári katonaság felsőbb tisztikarában és a főtisztségeket viselő arisztokraták csapataiban szolgált. Kortársi vélemények szerint ebből a magyar katonaságból, megfelelő szervezéssel és kellő felszereléssel ellátva, magas harci értékű hadsereg fejlődött volna.

Esterházy Pál nádor és köre nagy erőfeszítéseket tett, hogy önállóan szervezett magyar hadsereget, „nemzeti hadsereget” állítson fel a Haditanács. Néhány császári generális, elsősorban Caprara és Rabatta ugyancsak azt javasolta, hogy a magyar katonaság önálló hadiszervezetben, saját parancsnokai vezetésével harcoljon. 1685-ben a nádor határozott javaslatot tett, hogy Thököly egykori katonáiból alakítson az udvar 10 ezer főnyi, önálló, állandó magyar hadsereget. Az anyagi fedezet sem hiányzott, Buonvisi nuncius már 1684-ben kevés híján 50 ezer forint összeget utalványozott a magyar katonaság számára, s ha ez az összeg, a tiszti és az altiszti fizetéseket figyelembe véve, mintegy 8 ezer főnyi magyar sereg egyhavi zsoldjánál többet nem is tett ki, mégis figyelemre méltó, hogy a pápa követe többször leszögezte: a magyar katonaság figyelmet és jobb bánásmódot érdemel. A Haditanács meg is kezdte a szervezést, a magyar mezei hadsereg parancsnokává Pálffy János Károly grófot, generálist, a végvárak főparancsnokává Csáky István grófot tervezte kinevezni. Majd elhalasztották a döntést, a hadsereg felállítására szánt pénzt másra költötték, s 1686-ra végleg elejtették a tervet. A nádort megviselte a kudarc, mert átlátta, hogy súlyos politikai következménnyel jár, s egyre inkább visszahúzódott a hadseregtől.

A háború költségei

Hogy a terhek kiáltóan igazságtalanul oszlanak meg Lipót császár országai között, azt a kortársak, külföldiek és magyarok nagyon világosan látták. Voltak országrészek, ahol a teljesítőképesség reális számbavétele nélkül kivetett adót a lakosság nem tudta fizetni, a csapatok sokat nélkülöztek, a haditisztek pedig tiltakoztak, vagy fegyveres erővel segítettek magukon. Hiábavaló volt azonban a nádor, a vármegyék és a városok tiltakozása. A császári kormányzatban alapelvvé vált, amint azt Cornaro, Velence bécsi követe megfogalmazta: „a hadsereg nagyobb részét Magyarországon kell eltartani az örökös tartományok könnyebbsége érdekében”.[8]

Hadszíntér és hátország

Vas, Trencsén és más vármegyék 1684–1685 folyamán többször panaszolják a nádornak, hogy a kicsikart porción a haditisztek és generálisok nyerészkednek.

Eszmék harca

A nádor a török elleni harc régi ideológiai elemeit ötvözte össze az uralkodót illető engedelmesség és a kötelező hála gondolataival.

Wellmann Imre

A visszafoglaló háború megpróbáltatásai

Ami azonban a roppant terhet valósággal elviselhetetlenné tette, a nép nyakára ültetett idegen katonaság önkényeskedése, sok visszaélése, túlkapása volt. Odáig fajult a dolog, hogy még a lojális Esterházy Pál herceg, a nádor is szükségesnek látta figyelmeztetni Lipót királyt: száz év alatt nem fizetett annyit az ország, mint legutóbb két esztendőn át az idegen katonaságnak; aligha van még egy keresztény ország, mely hasonló sanyarú sorsra jutott volna; ha ez így megy tovább, a nép egymás után otthagyja ősei földjét, s akkor a fejedelem nemsokára sivár pusztaságok és lakatlan erdők felett fog uralkodni csupán.

R. Várkonyi Ágnes

Az 1687–1688. évi országgyűlés

  • Mind ez idáig nem állapította meg a kutatás, hogy Caraffa bírósága előre kitervelt szándékkal vette-e célba ezután az ország több főnemesét, köztük magát a nádort is és Csáky István grófot, akinek szepesvári uradalmához tartoztak a szomolnoki rézbányák még kincstári tulajdonba nem vett részei, s ezért elevenítette-e fel Petenada György vallomása nyomán a Haditanács elnökét, Badeni Hermannt, Kinsky ellenlábasát terhelő régi gyanút, hogy 1685-ben segítette volna Thököly átállási szándékát.
  • Az alkotmánymódosítás két nagy kérdése, a választó királyság helyett az örökös királyság törvénybe iktatása és az Aranybulla ellenállási záradékának eltörlése, már az országgyűlés előtt eldőlt. Az egyházi és világi főméltóságok – Esterházy Pál nádor, Széchényi György esztergomi érsek, Korompay Péter kancellár, Orbán István személynök – az 1687. augusztusi bécsi értekezleten kompromisszumos megállapodást kötöttek a császárral: támogatják az udvar szándékát; a császár viszont kötelezettséget vállalt, hogy a visszafoglalt területeket az országhoz csatolja, mérsékli az adót, megfegyelmezi a katonaságot, és tiszteletben tartja a nemesi kiváltságokat. A Habsburg-dinasztia európai diplomáciai érdekébe vágott, hogy örökös jogát a Magyar Királyságra alkotmányos úton, országgyűlés jóváhagyásával nyerje el. Ez lehetőséget nyújtott volna a magyar politikusoknak, hogy eredményesen képviseljék az országos érdekeket. Csakhogy Esterházy tehetetlen, a hangadó Orbán István királyi személynök gyűlölködő és kicsinyes ember volt, a háttérben jelentős feladatokat ellátó Szenthe Bálint alnádorról már a Wesselényi-mozgalom után kiderült, hogy elvtelen politikus.
  • Az országgyűlési törvénycikkek közül az alkotmányra vonatkozók formába öntését a rendek „kivételes buzgósággal és … könnyelműséggel teljesítették”, a többinél, az ország gazdasági, társadalmi érdekeit illetőknél, „nélkülözték a magasabb politikai gondolatot, mondhatnók komolyságot”[9] – ötletszerűen jártak el. Mindazonáltal az uralkodó, mintegy kárpótlásul, a főnemesség érdekében törvénybe iktatta a földbirtok oszthatatlanságát biztosító spanyol eredetű intézményt, a hitbizományt. A nádort az aranygyapjas renddel és német-római birodalmi hercegi címmel tüntették ki, másokat pénzzel vagy grófi címmel jutalmaztak.

Az új berendezkedés: reformtervek és a központosítás szervezete

Az 1687–88. évi országgyűlést követően császári parancsra három bizottság alakult, hogy kidolgozza a töröktől visszafoglalt Magyarország államhatalmi berendezkedését. A Titkos Tanács közvetlen irányítása alatt a Haditanács, az Udvari Kamara, a Cseh Udvari Kancellária vezetőiből álló főbizottság s ennek gróf Kollonich Lipót bíboros elnöklete alatt álló albizottsága hatalmas adminisztrációval, mintegy nyolcvan ülésen alakította ki tervét. Az 1688. augusztus 6-án összehívott magyar bizottság Esterházy Pál nádor irányításával dolgozott.

Országos és birodalmi érdekek egyaránt megkövetelték, hogy haladéktalanul rendezzék Magyarország közigazgatási, államigazgatási viszonyait. 1688-ban a Habsburg Birodalom mintegy 20–40 millió forint államadóssággal lépett a háború új szakaszába. Katonai kiadásai a nyugati hadszíntér megnyitása miatt még inkább felugrottak, a balkáni hadjárat összeomlása pedig elvitte még a reményét is, hogy új anyagi forrásokhoz jusson. Ezzel szemben erős határvédelmi rendszert és teherbíró hátországi gazdaságot kellett kiépítenie, s a fejlődés elért szintje is megkövetelte az állami berendezkedés reformját. Valamennyi bizottság tisztában volt vele, hogy az államra háruló hatalmas feladatok a kincstári jövedelmek növelését s a termelőmunka biztonságát és eredményességének fokozását követelik, központi döntéseket és azokat végrehajtó közigazgatási szervezetet kívánnak.

A magyar főrendi bizottság 1688. szeptember végére készült el Esterházy Pál korábbi felterjesztése fonalán kidolgozott tervezetével. A berendezkedésben korszerű elgondolás, a szigorú központosítás elve vezette. Javasolta, hogy az országot a nádori hivatalból szervezett, a császári Titkos Tanáccsal egyenrangú magyar titkos tanács kormányozza. Szorgalmazta több osztrák és cseh intézmény átvételét, a Magyar Kancellária cseh mintára való átszervezését, az állami hivatalok teljes szekularizációját, a főhivatali tisztségek betöltésének magasabb, lehetőleg külföldi képzettséghez kötését. Egyedül az igazságszolgáltatás ügyét bízná országgyűlési döntésre. Célszerűnek látta a bizottság, hogy a visszaszerzett területeken a katolikus egyházat Mohács előtti szervezeti és vagyoni állapotába helyezzék vissza. Az ország védelmi rendszerében gyökeres reformot javasolt. Számolják fel a különböző szabadságokat élvező katonaparaszt-csoportokat, a fizetetlen vagy elbocsátott végvári vitézek tömegeit, a középkori vajdaságokból és bánságokból szervezzék meg a határőrvidéket, s állítsanak fel mintegy 10 ezer főnyi, rendszeresen fizetett, állandó magyar hadsereget.

A legnagyobb gondot a gazdasági kérdésekre fordította a bizottság. A Magyar Kamarát az ország tényleges gazdasági központjává kívánta tenni, az állami jövedelmeket a vámbérletek felmondásával, a vámrendszer revíziójával, az állat- és sókereskedelem részleges monopóliumával, a kereskedelmi forgalom élénkítésével és a visszafoglalt területeken a fiskális birtokoknak a Kamara számára való megtartásával akarta növelni. Ajánlotta a réz- és nemesfém kiviteli tilalmát, az egységes mértékrendszer, a jó pénz, a korszerű hitelrendszer és az osztrák telekkönyvi nyilvántartás bevezetését. Elfogadta a központilag kivetett adórendszert, de lényegében megőrizte volna a nemesség felső rétegeinek adómentességét. Az adó összegét a felére csökkentette, és behajtását a katonai hatóságok helyett a vármegyékre bízta volna.

Ezt a nem egy vonatkozásban az abszolutista államrendszer elvei szerint készített tervezetet a magyar főrendek érdekei itatták át. Esterházy a vármegyéket és városokat tudatosan nem vonta be kidolgozásába. Ez a tervezet, amely adófizetésre kötelezte Volna a nemesi kiváltsággal élők legalsó rétegeit, a kereskedelmi szabadságot a nemességnek tartotta volna fenn, s egyúttal azt javasolta, hogy a császár szüntesse be a nemesi kiváltságok adományozását, végül nem aratott sikert.


Kollonich minden készségét, pénzügyi tehetségét, az abszolutista államelméletek kívánalmain iskolázott szociális érzékét a Habsburg-dinasztia szolgálatába állította. A nevével fémjelzett berendezkedési terv, az Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn sok részlete egybevág a nádor tervezetével, a rendi szervezet számos elemét átmentené.

Az adórendszer, a magyar haderő felszámolása és a valláspolitika

A következő években Bécsben miniszteriális deputáció alakult a magyarországi adóügy és hadseregellátás irányítására. Az országot három kerületre osztották; a Pozsonyi kerület élére Esterházy Pál herceg, a nádor, a Budai kerületére Széchényi Pál gróf, a kalocsai érsek, a Kassaiéra Csáky István gróf, az országbíró került. A bizottságok mellé a Haditanács képviselőjeként egy-egy tábornokot osztott a császár, Pálffy Miklós gróf, Herberstein Lipót báró, majd Pfeffershoven János Ferdinánd és Nigrelli Octavianus gróf személyében. Önálló hatáskört nem kaptak, a központi elhatározásokat kellett volna a helyi viszonyokhoz alkalmazniuk, de a központi döntéseket úgy hozták, hogy a helyi viszonyokat nem ismerték. Így a három bizottság tevékenysége nem lehetett sikeres.

Wellmann Imre

Földesúri gazdálkodás az ország nyugati, északi és keleti részén a visszafoglaló háború időszakában

Már a hagyományos gazdálkodáson túlmutató törekvést is fel tudott mutatni a korszak az ország nyugati részén. Esterházy Pál már 1680-ban megbízást adott „mindenfelől kívánt és kapós” svájci „majorbéli tehenek”[10] Bécsben való vásárlására, darabonként 100 forintért. Az ilyen irányú érdeklődésből vette eredetét a nyugati importra épülő fejőstehenészetek meghonosodása az országban.

R. Várkonyi Ágnes

Aulikus főnemesség és új nemesi rétegek

  • Nyugat-Magyarország leggazdagabb birtokosa a nádor, Esterházy Pál herceg; uradalmait a korabeli tőkésített becslés 6–7 millió forint értékben határozta meg.
  • Pálffy János bekapcsolódott a kincstár marhaüzletébe, Károlyi Sándor, Esterházy Pál sókereskedésből gyarapodott, sokan, mint Bethlen Miklós is, közvetítő kereskedelemből nyerték értékeiket.
  • 1687–1698 között a főnemességnek az udvari vállalkozásokból is jutott valamennyi: erdélyi főurak bérelték a kincstári jövedelmeket (Societas Arendatoria), és Esterházy Pál nevét, tekintélyét adta – nem csekély haszon fejében – Oppenheimer Sámuel sókereskedelmi monopóliumához (Palatino-Transsilvanica Societas).
  • Erdélyi és magyarországi arisztokraták az 1690-es években otthonosan forognak a császárvárosban, részt vesznek az udvari életben, megvan a helyük a császári protokollban. Pálffy János, Esterházy Pál, a Nádasdyak palotát tartanak Bécsben, életformájuk, életvitelük nem különbözik az európai társadalom elitjéétől.
  • A római szent birodalmi hercegi címet ketten nyerik el, Esterházy Pál és Rákóczi Ferenc.

Változások a városfalak mögött

  • Esterházy Pál nem az egyetlen főúr, aki Bécsben építtet palotát.
  • Pozsony még jó ideig ellátja a főváros feladatait, de a nádor és több főúr már tüntetően Budán vesz házat, s a tényleges központ Bécs.

Örökös jobbágyok és szabadmenetelűek

  • Az összességében hatalmas adómennyiség rétegenként és országrészenként meglehetősen eltérő arányban terhelte a lakosságot. Végső soron azonban a főurak, mint Rákóczi Ferenc, vagy az adó elosztásában tevékenykedők, mint Bercsényi Miklós, sőt maga a nádor, Esterházy Pál sem tudta megmenteni jobbágyait a katonatartás embert pusztító terheitől.
  • Ismert főurak sokféle módon igyekeztek jobbágyaik számát szaporítani: Esterházy Pál, Károlyi Sándor 3–6 éves kedvezményekkel biztatta a telepeseket, a magukat örökösen lekötők jobb helyet, nagyobb kedvezményeket kaptak.

Főúri-nemesi szervezkedés (1698–1702)

A Habsburg-kormányzat 1698-ban az aktívabb nyugati politika érdekében radikális gazdasági intézkedésekkel kívánt segíteni az államkincstár katasztrofális helyzetén. Magyarországra évi 4 millió forint adót vetettek ki. Mivel pedig ez az előző évi adó kétszerese volt, és a felkelés miatt a Hegyalján és a Felső-Tisza vidékén kiesett a teljes évi termés és jövedelem, s a jobbágyság eljutott teherbíró képességének végső határáig, az uralkodó az adó egyharmadát az egyházi és világi főuraktól és a köznemesi rendtől kívánta, A nemesség adómentességét a gyakorlatban a hadi viszonyok már alaposan kikezdték. 1698. szeptember 10-én a bécsi tárgyaláson a magyar főurak közül többen az adóösszeg felemelését és a nemesi rend adómentességének elvi megszüntetését olyan súlyos döntésnek ítélték, hogy csak úgy látták elfogadhatónak, ha a központi hatalom engedményeket ad. Mivel az évi 4 millió az egész birodalom összes adójának, 12 millió forintnak egyharmadát tette ki, egyrészt az örökös tartományokéhoz hasonló gazdasági-politikai kedvezményeket kívántak Magyarország számára is, másrészt pedig az államfenntartás költségeinek csökkentésére tettek javaslatot. A vélemények azonban nagyon megoszlottak. A nádor terjedelmes beadványaiban a kiváltságos rétegekre kivetett összeg teljesíthetetlenül magas voltát fejtegette, hangsúlyozva, hogy Magyarországon a föld nagy része a parasztság kezén van, a főurak és nemesek pedig annyira eladósodtak, hogy jövedelmeikből kamatra is alig futja. Mások csupán egyes rétegeket, csoportokat mentesítő kedvezményeket akartak elérni. Többen pedig országgyűlés Összehívását követelték. A Kollonich elnökletével ülésező tanácskozás végül dolgavégezetlenül és teljes belső meghasonlásban oszlott fel. Lipót császár pedig 1698. december 24-i körlevelében rendeletileg vetette ki Magyarországra a felemelt adót, de a terhek arányosabb elosztása céljából – Esterházy és csoportja kérésének engedve – csak az összeg egynyolcadát hárította a főúri és nemesi rendre.

A magyar főurak kis csoportja, amely részesült az udvari monopóliumokban, miként Esterházy vagy más, a kincstárnak kölcsönt nyújtó és ezért nagyobb bérletekhez jutó nemesek, a katonai nemességgel együtt elviselhetőnek vélte az adókérdés formális megoldását úgy, hogy a kiváltságosok, az egyházi és a főrend a nemesi rendekkel együtt részt vállalnak némileg az országos terhekben. Az északkeleti országrészen azonban a hegyaljai felkelést és közvetlen következményeit tapasztalva sokan felismerték, hogy országos változásra van szükség. Északkelet-Magyarország zömmel protestáns nemességének különösen elevenébe vágtak a Habsburg-berendezkedés súlyos gazdasági és politikai következményei: kiszorulva az országos politikából és a hivatalokból, gazdaságában korlátozva, vallása miatt üldözve, szabadságjogaiban megsértve, kiváltságait az országgal, az államisággal együtt végső veszélyben tudva kereste a Habsburg hatalmi rendszer megváltoztatásának lehetőségeit. Sérelmeiket Bercsényi Miklós az 1690-es évek elején többször megfogalmazta.

Bercsényi Miklós gróf személyiségében az új arisztokrácia minden jellemvonása egybeötvöződött. Pályája Esterházy Pál nádor segítségével ívelt fel a sellyeí várkapitányi tisztségből, majd a mezőszegedi kapitányságon át az ország első főméltóságai közé. Vagyonát, tekintélyét, grófi címét a török háborúnak, jó házasságának, valamint annak köszönhette, hogy sikeresen, kihasználta az 1680–1690-es évek gazdasági lehotőségeit. Mint Ung vármegye főispánja és országos főhadbizos megkövetelte, hogy az adót pontosan, hajtsák be. Több emlékiratban foglalta össze az északkeleti országrész gazdasági-társadalmi bajait, javaslataival Lipót császár elé is eljutott, a tizenhárom vármegye főúri elöljárójának ismerte el. Ugyanakkor a nyugat-magyarországiak között visszatetszést keltett, hogy az adó elosztásában Felső-Magyarország számára kedvezőbb helyzetet vívott ki az ország más területeinek rovására. A hegyaljai felkelés leverése után lemondott felső-magyarországi főhadbiztosi hivataláról, mert az országrész katonai főparancsnoki tisztségét szerette volna elnyerni. Esterházy politikai csoportjától eltávolodott, s birtokaik szomszédosak lévén, Rákóczi Ferenccel került egyre szorosabb kapcsolatba.

Rákóczi Ferencet kiskorában uralkodásra nevelték, a Zrínyi család és az erdélyi fejedelmi hagyományok szellemében. Munkács kapitulációja után, tizenkét évesen Bécsbe vitték, anyjától elszakították, s a jezsuiták neuhausi kollégiumában, majd a prágai egyetemen az udvari arisztokrácia fiait az abszolutista állam főhivatalaira felkészítő képzettséget kapott, bár az oktatás konzervatív és formalitások közé zárt szelleme — amint Vallomásaiban írja – sem természettudományos érdeklődését, sem a matematika, később pedig a csillagászat, geometria, haditechnika újdonságai iránti vonzódását nem elégítette ki. Legfogékonyabb éveiben Bécsben sógora, Aspremont császári generális révén az udvari arisztokrácia franciás műveltségű köre, főleg pedig Strattmann kancellár veje, Batthyány Ádám horvát bán hatott rá. Megismerte a török háború nyereségeit élvező császárváros édes életét, s amikor a korabeli főúri ifjak neveltetését befejező itáliai utazása után megnősült, és feleségével, Hessen-Rheinfelsi Sarolta Amália hercegnővel és német-római szent birodalmi hercegi méltóságához illő nagy udvartartásával hazatért, idegen volt számára a magyar világ, s itthon őt is idegennek tekintették. Új divatú, „német” ruhában járt, magyarul keveset beszélt, az Esterházy Pál körül csoportosulóktól távol tartotta magát, az aulikus rendi politikát a reménytelen próbálkozások közé utalta, mondván, hogy jobban ismeri a Habsburg-kormányköröket, mint maga a nádor.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Az október 7-én megtartott minisztertanácson Rákóczi támadásának felszámolására több, egymással összefüggő társadalmi, politikai és katonai intézkedést hoztak. Az ülésre Esterházy nádort és a magyar kancellárt, Mattyasovszky László nyitrai püspököt is meghívták, mert a szabadságharc mielőbbi leszerelését szolgáló udvari politika egyik bázisának a magyar rendi főméltóságokat, általában a magyar főúri réteg aulikus szárnyát tekintették. A már nyáron elrendelt hadtoborzási rendszer szerint Koháry István alsó-magyarországi főkapitány, Batthyány Ádám dunántúli főkapitány, országbíró és horvát bán, Forgách Simon tábornok és Bottyán János ezredes vezetésével, körzetekre osztva a Sajó–Tisza vonalától nyugatra fekvő vármegyéket, általános nemesi felkelést rendeltek el, és magas zsoldpénzzel parasztezredek toborzására adtak parancsot.

Magyarország és az európai háborúk

A magyar társadalmat úgy próbálták megnyerni, hogy elengedték a porciót, megígérték az országgyűlés összehívását, és általános amnesztiát hirdettek. Esterházy Pál nádor útján és a holland követtel tudtára adták a felkelés vezetőinek, hogy biztosítják egyéni érdekeiket. A Széchényi Pál kalocsai érsek javaslatára kezdett fegyverszüneti tárgyalások azonban 1704. március 17–29 között Gyöngyösön eredmény nélkül zajlottak le.

1704 elején a nemzetközi visszhangot keltő sikerek ellenére Rákóczinak súlyos nehézségekkel is szembe kellett néznie. Az eredeti haditerv, hogy hadai gyorsan eljutnak a nyugati határra, s egyesülve a francia és a bajor csapatokkal ostrom alá veszik a császárvárost, hiú reménynek bizonyult. A Habsburg-kormányzat pedig időveszteség nélkül és sikeresen szervezte meg a védelmet.

A dinasztia és a főrendek kompromisszumára épült Habsburg-államhatalom 1703-ban az ország északkeleti részein kártyavárként omlott össze. Az állam helyi szerveit, a sóhivatalok, harmincadok, posták sorát Rákóczi támadása szinte elsöpörte.

A Magyar Királyság rendi főméltóságainak testülete azonban sértetlen maradt. A nádor, az országbíró, a horvát bán, az esztergomi és a kalocsai érsek, a kancellár és a tárnokmester mindvégig kitartott a magyar király oldalán, bár nem azonosították magukat valamennyien a Habsburg-kormányzat politikájával. A birodalmi politika épített rájuk, bár hatáskörük beszűkült, esetlegessé, az udvari pártharcok és a hadihelyzet függvényévé vált.

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az ifjú uralkodó, I. József császár és magyar király, amint 1705 tavaszán trónját elfoglalta, kicserélte apja avítt garnitúráját. Új kormányzati módszerekkel, a régebbinél célratörőbb politikával igyekezett kihasználni a Habsburg-dinasztia terjeszkedésére alkalmas lehetőségeket. Az erők összefogására törekedett, a harcok súlypontját Itáliába helyezte át, s ebből is következően szerette volna Magyarországon mielőbb befejezni a háborút. Leváltotta a magyarországi császári hadsereg éléről Heister generálist, tárgyalásokat kezdett a királyság rendi főméltóságaival, teret nyitott az addig meglehetősen háttérbe szorított nádor politikájának, és kijelentette, kész minden rendi sérelmet orvosolni a megegyezés érdekében.

Az aulikus magyar rendek és a pozsonyi országgyűlés

1707 minisztertanácsi ülésein a katonai párt a magyarországi háború gyors befejezését szorgalmazta a fegyver erejével: a dinasztiának el kell kerülnie, hogy magyarországi és erdélyi hatalmának kérdései az európai béketárgyalásokon kerüljenek napirendre. Az osztrák és cseh udvari arisztokrácia érdekeit képviselő katonai párt programja azonban az aulikus magyar főurak heves ellenállásába ütközött. A magyar főurak 1707 első felében a nádor körül csoportosulva követelték, hogy az uralkodó hívjon össze országgyűlést, orvosolja a katonaság pusztításai miatt jogos magyarországi és erdélyi sérelmeket, folytassák – Rákóczi néhány feltételét elfogadva – a béketárgyalásokat, az idegen katonaságot vigyék ki az országból, biztosítsák a három bevett vallás szabadságát, Erdély maradjon külön fejedelemség, és a békét külföldi hatalmak garanciájával kössék meg. A kezdeményezést azonban a Savoyai Eugén vezetése alatt álló katonai párt ragadta magához – idetartozott már régóta Pálffy János horvát bán is –, és 1707 közepén több síkon indított támadást a magyar és az erdélyi konföderáció megsemmisítésére.

A magyarországi császári seregek főparancsnokává Starhemberg Miksát nevezték ki. Rabutin vezetésével hadsereget küldtek Erdélybe, s elrendelték a magyarországi császári várak helyőrségeinek feltöltését. Ugyanakkor új diplomáciai akcióba kezdtek, hogy a magyar államot Európától elszigeteljék, a magyar társadalom különböző rétegeit pedig a császár oldalára állítsák. Hodermarszky, az új munkácsi püspök, széles körű szervezkedést indított a kárpátukrán jobbágyok között: ha Rákóczi ellen harcolnak, felszabadulnak a földesúri kötelékekből, és teljes tehermentességet nyernek. Mindez sokat ártott a magyar konföderációnak, de célt nem ért. A tervezett nyugat-magyarországi offenzívát szinte komikus eset zavarta meg: Bottyán generális strázsamestere, Bornemissza János portyát vezetett a császári harcvonal mögötti területre, és elfogta az új főparancsnokot.

Rabutin haderejét Esze Tamás ezredei a Kajáni-hágónál nem tudták feltartóztatni, és a császári sereg csaknem egész Erdélyt birtokba vette, csak a [[Görgény|görgényi] várat védte még közel fél évig a palotás ezreddel a székely katonaság, érzékeny veszteséget okozva Rabutin generálisnak. Az erdélyi Fejedelmi Tanács testületileg Magyarországra, a hadsereg Mikes Mihály vezetésével Moldvába húzódott. Rákóczi új erdélyi főparancsnoka, Károlyi Sándor az Érchegység vidékét kézben tartva tervezte a fejedelemség visszafoglalását.

Akatonai helyzet is hozzájárult, hogy József császár a rendi alkotmányt tárgyalásokkal átmenteni szorgalmazó főurak javaslatát fogadta el. E csoport tekintélyét különösen megnövelték az udvarnak nyújtott kölcsönök. Szirmay István ezer, Erdődy György országbíró 3 ezer forinttal, mások kisebb-nagyobb hitelekkel, alapítványokkal segítették ki a kincstárt. A csoport feje, Esterházy Pál nádor 1707 nyarán még a rendi ideológia fegyverzetében nyilvánította semmisnek a detronizációt, az új politikára azonban már keresztfia, Csáky Imre alkancellár, váradi püspök és Bihar vármegyei főispán fogta össze az aulikus magyar főurakat, akik elérték, hogy a császár országgyűlést hirdessen Pozsonyba. Esterházy mindenekelőtt Rákóczit és környezetét hívta meg az országgyűlésre. Noha Rákóczi a konföderáció tagjait nem tiltotta el a megjelenéstől, sőt útlevelet ígért mindenkinek, ő maga nem látta elfogadhatónak a meghívást.

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

A nyugati országrészek főurai és tehetősebb nemesei – a rendi főméltóságviselőkkel együtt – többségükben a Habsburg-kormányzat oldalán maradtak, családjukkal Bécsbe vagy Horvátországba menekültek, és a császári hadseregben szolgálva vagy a Esterházy körül csoportosulva várták ki a háború végét.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Esterházy Pál Pozsonyban, Nagyszombatban kezdett tanulmányait Grácban folytatta, majd Nagyszombatban fejezte be.

Tudományok

Esterházy Pál nádor a rendi magyar állam reformját dolgozta ki 1698-ban.

Dráma, próza, vers

Esterházy Pál herceg Nagyszombatban színpadot építtetett (1692). Felvinczi György 1696-ban engedélyt kért és kapott a császártól, hogy a királyságban és Erdélyben magyar és latin nyelven tisztességes és komikotragédiákat adjon elő, az ész kiművelésére és a lélek felvidítására. A Kalocsai komédiát (1670–1700) a társadalmi visszásságokat bíráló hang jellemezte. Első ismert betlehemes játékunkat, vidám népi bemondásokkal, tánccal fellépő pásztorokkal, 1684–1694 közt jegyezték le.

Kolozsvárott, a jezsuita Academia Claudiopolitanán az 1702. július 6-án bemutatott A tisztelet házassága, avagy Korvin Mátyás fogolyból Csehország királyának veje lesz című latin „theatrum”-nak egyetlen női szerepét az akkor tizenkét éves Mikes Kelemen játszotta. Az előadásaok nyelve még többnyire latin volt, de már számítottak a különböző rendű magyar, német és szlovák nézőkre. A magyar nyelvű Kinizsi-drámát (1699–1700) az epilógus szerint világi nézőközönség előtt játszották. A Nagyenyeden előadott magyar Cyrus drámában Miskolci Csulyak Zsigmond rendezői utasításai szerint a színész a városok népére tekintett (1698). Az unitáriussok Kolozsvárott 1694–1700-ban az előkelő közönségnek rendezett latin darabokat a város közrendű népének magyarul ismételték meg. Pápai Páriz magyarul írta meg az enyedi kollégiumban többször előadott Izsák és Rebeka házasságát (1703). Missovitz Mihálynak Rozsnyón az evangélikus kollégium diákjaival előadott Mátyás-drámáját magyar prológus vezette be.

1688-ban húsvétkor a trencséni jezsuiták Lipót császárt Magyarország szabadítójának ábrázolva, hosszú latin drámával ünnepelték. Pozsonyban 1689-ben a törökön és a huszitákon győzedelmeskedő Mátyás királyról előadott drámát ugyancsak Lipót császárt magasztaló dinasztikus történetszemlélet hatotta át. Hasonlóképpen a Habsburg császár uralmát dicsőítő drámával, a Rediviva Ungaria előadásával fogadták Neuhausban a gyermek Rákóczit.

Missovitz Mihály négy színjátékát 1705–1708 között évenként mutatták be a rozsnyói evangélikus gimnázium növendékei. 1705-ben, minden bizonnyal közvetlenül a szécsényi országgyűlést megelőzően előadott darabját, a Fata Ungariaet, a nemzeti királyság és az állami önállóság eszméje hatotta át. 1708-ban előadott Cyrus] drámájának központi gondolata és mindent megoldó jelképes szereplője: Amor Patriae.

Pápai Páriz már említett drámájában Izsák és Rebeka bibliai történetét az erdélyi leánykérés és lakodalom képsoraivá korszerűsítette. Bírálta a nemességet, elítélte a lustákat és a henyélőket.

Az elbeszélő próza írói már új olvasóközönségre számítottak. Esterházy Pál megbízásából Bécsben adták ki a vásárok közönségének ékes magyar nyelven elbeszélő középkori legendát, a Szent .Patricius purgatoriumjáról való históriát]. Felvinczi György műve, az Igen szép história (Lőcse, 1689) hagyományos bibliai történetet mond el antitrinitárius szemléletben, szép erdélyi tájleírásokkal és párbeszédekkel. Középkori szépprózai anyagot dolgozott fel Haller János (Hármas Istória. Kolozsvár, 1695) kiegyensúlyozott prózában, novellisztikus fordulatokkal és anekdotikus elemekkel. A keleti mesevilág tarka anyagát közvetítette Rosnyai Bálint Horologium Turcicum című műve.

A bőven áradó levelezés a kor emberének hallatlanul erős kifejező- és közléskényszeréről tudósít. Mindent megírnak: az emberi kapcsolatok konfliktusait, a változó szerelmeket, a mindennapok kalandjait, a kiszolgáltatottságot és a lelkiismeret válságait. Fölényesen kezelik az indulatokat és a feszültségeket feloldó humort.

A naplókban ugyancsak rálapozhatunk aa széppróza szárnypróbálgatásaira. Wesselényi István. Közép-Szolnok vármegye főispánja öt évet töltött Szebenben, kényszerű fogságban. 1703–1708. évi naplója ékesen bizonyítja, mire képes a jó megfigyelő, a finom érzékű tollforgató: realista körképet fest a főurak, katonák, szász asszonyok és császári tisztek életéről, irodalmi szinten örökíti meg a fűrészmalmok, rézolvasztók, posztóványolók világát.

II. Rákóczi Ferenc serdülőkorában idegen nyelvi közösségben élt, de a szabadságharc éveiben tolla alól kikerült több ezer szép magyar levél bizonyítja az anyanyelv erős kötelékeit. Írásait a beszélt nyelv fordulatossága, átgondolt, feszes szerkesztés és gazdag szókincs jellemzi. A Confessio peccatoris (Vallomások) több részletét korábban magyarul már megfogalmazta. Ugyancsak az emigrációban született a magyar széppróza első korszerű alkotása. Mikes Kelemen a Törökországi leveleket Rodostóban írta 1717–1758 között. A Török Birodalom hanyatlásának, elmúlásának történeti fordulatait is összefoglaló első és egyetlen magyar munka páratlan irodalmi alkotás. Mikes a bujdosó élet gyötrelmeit játékosan szembeneveti, arányló humorba oldja fel, nyelvezete, gyermekkorának székely köznyelve romlatlanul vészelte át az évszázadokat, ma is friss és eleven.

Költői mű az ország visszafoglalásának dicsőségét magyar nyelven nem örökítette meg. Gyöngyösi István adós maradt a másfél évtizedes török háborút elbeszélő művel. Az utólag Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága címmel ellátott, kéziratban maradt elbeszélő költeményében megírta az 1682–1683-as évek eseményeit és a török kiűzését váró Magyarország súlyos helyzetét. Megjelent korábban írt műve, Porábul megéledett Phoenix, avagy … Kemény János … emlékezete (1693), mely az 1702-ben újra kiadott Márssal társalkodó Murányi Venus című művével együtt a legjobb irodalmi színvonalon, egy múló világ jelképrendszerébe zárva közvetítette a magyarság törökellenes harcainak és országegyesítő erőfeszítéseinek emlékét. Így vitte tovább Zrínyi Miklós politikai gondolatait és hagyományát. Az 1680-as évek végén műfajt váltott, a Rózsakoszorú (1690) hedonikus életszeretetről beszél áhítatos imák formájában, a Csalárd Cupido (1695) a házasság válságáról ad képet.

Esterházy Pál megírta ifjúságának élményét, az 1663–1664-es hadjárat történetét, a Mars Hungaricust. Férfikorának politikai eseményeiről hallgat, pedig tehetséges költő. Sablonos szerelmi költeményeket, eredeti természetleíró verseket írt, egy táncvigalmat szedett remek ritmusokba, és irodalmi szalon ígéretét hordozó kört teremtett maga körül.

Művészetek

A Bécs és a Burg zenei életét jól ismerő főurak hazai udvaraikban meghonosították a házi muzsikálást. Maguk ültek a virginál mellé, maguk „verték ki” a divatos német, magyar, lengyel dallamokat. nádori udvarában discantisták is szolgáltak. A Harmonia Coelestis (1711) Esterházy műve, a magyarországi egyházi zene kimagasló alkotása.

Erdély és Itália régi zenei kapcsolata Giorlami Diruta Il Transilvano című zongoraiskolájának (1693) tanúsága szerint tovább élt. A főurak, nemesek és a városok gazdag zenei életéről Wesselényi István naplója tájékoztat. Szebenben a főúri ifjak 1705 farsangján hajdútáncot jártak fapallosokkal. A „süveges tánc”, „lapockás tánc”, „az egres”, „gyertyástánc” és más régi társastáncok együtt jártak sok újdivatú francia és lengyel tánccal.

Az érzelmi hitélet minden felekezetnél lendületet adott a magyar énekkultúrának. Tótfalusi – felismervén, hogy az énekkultúrát művelni kell – a zsoltáréneklés reformját tervezte, s meg akarta honosítani a szigorúan kotta utáni éneklést.

A királyság és Erdély szabad királyi városaiban a toronyzenészek hagyományos rendtartás szerint szolgáltattak nemzetközi repertoárjukból muzsikát az egyházi, kormányzati és a polgári élet ünnepein. A lőcsei virginálkönyv 1660–1670 között, a Stark-féle soproni virginálkönyv 1689-ben keletkezett. A felső-magyarországi városi nemesség zenekultúráját őrzi a Vietórisz-kódexen kívül a 18. század elejéről való Szirmay&mdah;Kcozer-, a Lányi-, az Apponyi és a Barkóczy család kotta-kézirata. A korabeli városi zenekultúra két művészt indított útjára. Pozsonyban nőtt fel Kusser (Cousser), aki párizsi tanulmányai után a hamburgi opera felvirágoztatásával alapozta meg nemzetközi hírnevét, és az ír alkirály udvari muzsikusa lett. Daniel Speer, a magyar Simplicissimus, az európai barokk zene egyik legjelentősebb mestere, zenei képzését Északkelet-Magyarországon nyerte. Musikalisch Türkischer Eulen-Spiegel (1688) című zeneművét már Németalföldön írta meg. A brassói lutheránus prédikátor, Croner Dániel komponista tevékenységéről keveset tudunk.

Rákóczi, mint a korabeli uralkodók általában, a zene–és énekkultúra gondozását államhatalmi feladatnak tekintette. A Regulamentum Universale szabályozta a katonai zenészek feladatait és járandóságát. Legfontosabb zeneszerszámuk, a töröksíp a Balkántól Indiáig terjedő vidéken máig fennmaradt, éles hangú, kettős nyelvű, az oboa-családba tartozó népszerű tábori hangszer. Az ügyesebb parasztdobosokat Rákóczi Munkácson taníttatta. A fejedelmi udvarban tábori zenészek szolgáltatták az ünnepi zenét. Lendvay Boldizsár discantista taníttatására nagy összeget, 110 rajnai forintot költött a fejedelem. Bercsényi még 1708 nyarán is hozatott Boroszlóból és Krakkóból hangszereket: trombitákat, hegedűket, továbbá cimbalomra és hegedűre való húrt. Zenekarának valószínűleg olasz vagy francia származású, kellően máig nem ismert alakja a forrásokban Czedron Imrének nevezett muzsikus.

A fejedelmi udvarban is dívó táncokról keveset tudunk. Feltehető, hogy a „Rajta kuruc tánc” katonatánc, a „paspóct” (passepied) a francia tánckultuszt idézi, a „zsidó tánc”, „a lejtő”, a „tót tánc” értelmezéséről ma is vitatkoznak a kutatók, miként arról is, hogy a „tehén-hús nóta” csupán külföldi, francia és olasz forrásokra tekint-e vissza, vagy van magyar válfaja is. A Rákóczi-nóta sokféle változatot, egész dallamcsaládot ölel fel. Népi dallamként, a népdal törvényei szerint alakult ki és terjedt el Magyarországon és a szomszéd népek között. Dallama egyházi szöveggel ma is él a nép között.

A barokk stílus még szorosabbá tette az építészet, szobrászat és festészet korábbi szerves kapcsolatát.

Az új építkezés a katolikus egyház keretei között indult meg, nagy lendülettel. A jezsuiták budai kollégiumát 1688–1702, rendházát 1702–1722 közt építették fel, a várbeli ferences kolostort 1699-ben, a vízivárosit 1703-ban, a karmeliták várbeli kolostorát 1693-ban kezdték építeni. 1697-ben már a tabáni rácok is szerény templomot emeltek, a vízivárosi kapucinusok a török dzsámiból 1697-ben kezdték meg átalakítani templomukat. Az Orsolyák kassai leánynevelő intézete, rendháza 1706-ban épült, a telket Rákóczi adományozta.

A jezsuiták Rómából hozott rendi direktívák szerint építkezéseikben a nagyszombati templomok barokk stílusát folytatják. A kassai templomot (1671–1681) még a reneszánszból kinövő korai barokk vonásai jellemzik. Hatását a minoriták Tornyossy Tamás tervei szerint épült eperjesi temploma (1709) is magán hordja. A barokk új formáit viseli az újjáépített Szent György-dómtemplom Sopronban, barokk szószékén még reneszánsz motívumokkal, és a 120 ezer forintos költségvetéssel 1711-ben elkezdett trencséni templom. A magyarországi művészet fejlődése szempontjából a legjelentősebb templom építésze a jezsuita Christoph Tausch, a nagy hírű jezsuita építész és festő, Andrea Pozzo tanítványa. A tervezők és építők másutt is külföldi mesterek: a lékai templomot és a kőszegi jezsuita rendházat Pietro Orsolini, a zoborhegyi remeteséget (1690) Domenico Martinelli, az 1669-ben elkezdett és 1695-ben befejezett boldogasszonyi ferences templomot Francesco Martinelli építette.

A templomok középpontjában a faragott, festett főoltár állt, gazdag szoborkompozíciókkal. Az oltárképek a templomok védőszentjeit ábrázolták, vagy a magyar szentek kultuszát és a Regnum Marianum gondolatát sugározták. Sajátos átmenet jellemzi a boldogasszonyi ferences templom 1702-ig elhúzódó belső díszítését: Luca Antonio Colombo ívelt vonalú keretbe foglalt freskói a stukkódíszekbe illeszkednek. A trencséni templom mennyezetfestménye a nagy jövő előtt álló illuzionisztikus festészet első jelentős példája. Lőcse és Sárospatak jezsuita templomainak faragott oltárait 1695–1700 között a Lőcsén letelepedett, svéd származású Laurentius Olaf Engelholm készítette.

A csíksomlyói ferencesek Nagyszombatból hozattak oltárt. A templomban a Vest János bártfai mester keze alól kikerült faragott oltárt Stranoves Jeremiás nagyszeben festő festette.

A katolikus templomfalakat elborító képek többnyire az Újszövetség jeleneteit ábrázolják, szaporodnak a fogadalmi képek, majd az aktuális politikai eseményeket megörökítő festmények. Hazai mester munkája az alsókubin plébánia képe Tranoscius katolikus pap mártíromságáról, akit Thököly katonái végeztek ki (1686).

Erdély református templomaiban a régi építészeti stílusok keretei között főleg a belső teret rendezik át. Kiemelkedő szépségű a unitárius templom reneszánsz szószéke, mennyezetén az egyház nemzetközi szimbólumával, a fiait vérével tápláló pelikánnal. A kazettásan osztott, sík famennyezetet, a karzatot és a padokat helyi mesterek festették. A nyárádszentimrei mennyezeten mitológiai és történelmi rajzok vannak, a hollón lovagló Nagy Sándor, a magyar díszöltönyben zenélő Szent Dávid, szirének, najádok és a halál rémképe. A csíkszentmártoni templom mennyezetét székely asztalosok festették ki. A ketesdi és magyarbikali mennyezet, valamint a vistai karzatfestmények s a szántai mennyezet színpompás virágmintáit a gyalui Asztalos János készítette. Sajátos minta és színvilág jellemzi a kalotaszegi mennyezet-, karzat–és padfestményeket. A csíksomlyói kápolna kazettás mennyezetét ismeretlen, valószínűleg olasz származású szerzetes-festője barokk díszítéssel festette ki.

A Tiszántúlon és a visszafoglalt területeken a különböző felekezetű falusi templomokat többnyire ugyancsak sík famennyezettel építették újjá. A protestáns templomok – Csaroda, Ófehértó, Csempeszkopács – neszelt falait gazdag reneszánsz ornamentikával díszítették. A magyarszecsődi templomban a virágdíszes, festett táblára a tízparancsolat magyar szövege került, s a szentélybe is feliratot festettek (1699). A templomépítés módja katolikus és protestáns területeken most már elvált; a fa harangtornyok főleg a protestáns vidékre jellemzőek.

A templomok falában elhelyezett halotti emlékek, az epitáfíumok stílusa és művészi színvonala nagyon változó. Jelentős értékű a szepeszombati Gross család epitáfiuma (1688).

A köztéri szobrok a városok középpontjába nemegyszer polgári áldozatkészségből kerülnek. Győrött 1688-ban Mária-szobor hirdeti Buda visszafoglalásának emlékét. Sopronban 1695-ben és 1701-ben emelnek Szentháromság-szobrot. Pesten a városi tanács az 1691-i pestisjárvány emlékére Szentháromság-szobrot, Budán 1703-ban Jónás Mátyás üvegesmester a mai Jakobinusok terén Mária-szobrot állíttat. Jelentősebb az 1690-ben létesített alapokra 1706-ban emelt Szentháromság-szoboremlék: az oszlop tetejét díszítő szobrot Kollonich ajándékozta a városnak, a többi már Budán letelepedett mesterek – Venerio Ceresola, Bernardo Feretti, Francesco Giuseppe Barbieri – munkája. Majd a budai városi tanács 1709-ben a pestisjárványtól való megszabadulásra újabb Szentháromságszoboremlékről határozott, és ezt, a város első jelentős szobrászati értékű alkotását, 1710–1711-ben Hölbling János építőmester, Vogl Konrád kőfaragó, Barbieri, majd Unglich Fülöp kismartoni mester közösen készítette.

A világi építészet súlypontja a nagybirtokra és a városokra helyeződött. Esterházy Pál Fraknón építkezett, 1687-ben a nádor lovas szobra került a kastélyra, s még 1696-ban is számos kőfaragó, szobrász, soproni mester és egy Pallas nevű stukkátor dolgozott az épületen. brunóci (Nyitra vármegye) várkastélyát 1687–1695 között építtette át egyemeletes, lakályos rezidenciává. Az aulikus nagybirtokos új életformáját szolgálta Savoyai Eugén 1702-ben Ráckevén Johann Lucas von Hildebrandtnak, az ausztriai német barokk egyik legjelentősebb mesterének tervei szerint épített kastélya. Korszakunkra épült újjá a csáktornyai kastély, a Zrínyiek törökellenes harcainak emlékét idéző, 1680 körül készült festményekkel. Az elhanyagolt és leromlott birtokait elfoglaló II. Rákóczi Ferenc a sárospataki és a nagysárosi kastélyt tette lakhatóvá, s nagy gonddal hozatta rendbe a háromemeletes ecsedit. Rákóczi Erzsébet kistapolcsányi kastélyát 1694-ben állították helyre.

A köznernesek ugyancsak igyekeztek korszerűsíteni kúriáikat és kastélyaikat. A dunántúli boltíves, tornácos köznemesi kúriák első emléke a sümegi Cseh László-féle tornácos ház. Klobusiczky Ferenc 1686-ban emeletet húzatott zétényi (Zemplén vármegye) kastélyára. Orosz Pál 1690-ben Ispán Ferenc egykori igen szép mikóházi kastélyát restauráltatta. Szirmay István pazdicsi (Zemplén vármegye) kastélyának főtermét Metzner Ézsaiás eperjesi festő keze alól kikerült történeti festmények ékesítették. A szabad királyválasztás történeti jeleneteit ábrázolták a Perényi család nagyszöllősi kastélyának festményei.

Az Esterházy Pál fraknói kastélyában elhelyezett nagyméretű kompozíciók a család tagjainak török harcait ábrázolják. A kismartoni kastély freskói a mitológia és a magyar múlt jeleneteivel, ókori hősök és magyar királyok képeivel és a Szent Korona középkori országainak allegorikus ábrázolásával a régi nagyság, a magyar állam eszmevilágát sugározzák.

A városok arculatát a polgárság és az intézmények építkezései formálták. Sopron most kapta meg barokk jellegét. A lőcsei Spillenberg-ház az átmeneti stílus emléke (1683). A pesti és a budai városházát 1702–1710 között helyi mesterek építették. Pest-Pilis-Solt vármegye már 1695-ben megépíttette vármegyeházát Pesten. Nagyobb szabású kincstári építkezés volt az 1686–1696 között épített budai fegyvertár (Zeughaus). Széchényi György érsek 1692-ben létesített alapítványt rokkant katonák otthonára, a pesti invalidusház, a kétezer személyt befogadó épület alapjait azonban csak 1717-ben rakták le Anton Erhard Martinelli vezetésével, valószínűleg Josef Emanuel Fischer von Erlach tervei szerint.

Rákóczi állami építészeti terveit nem tudta megvalósítani, energiáit a katonai célok, várerődítési munkálatok kötötték le 1704–1710 között.

A városok helységük eseményeinek megfestésére adtak megbízást, miként Eperjes és Somorja. Új, a kolozsvári unitárius diákok magyar társasága köréből ismert szokás, hogy újév, születés, névnap, esküvő alkalmából képíróval festetett emléklappal (charta pictore picta) tisztelik meg az ünnepeltet. A korszak legkiválóbb magyar művésze, az eperjesi születésű Bogdány Jakab Londonban élt, Anna királynő udvari festője volt.

Az új magyar állam fejedelmi udvarában két jeles művész tehetsége ért be. Mányoki Ádám először 1708-ban Sárospatakon, majd 1712-ben Danckában festette meg Rákóczi arcképét. Ez a piros tetejű kucsmás képmás nemcsak a magyarországi, hanem a 18. század eleji európai portrépikturának is kiemelkedő, kivételes teljesítményű alkotása. Mányoki ecsetje alól került ki később Ráday Pál portréja és felesége, lánya egész alakos képe. Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Sréter János, Pekry Lőrinc, Károlyi Sándor és feltehetően Bottyán János egykorú olajfestményeinek mestere ismeretlen. Ugyancsak ismeretlen művészek alkotásai a szabadságharc csatajeleneteit és Rákóczi követeinek portai fogadását megörökítő olajfestmények.

Magyarország visszafoglalása az európai éremművészetet néhány évre ellátta témával, de magyarországi alkotást csak egyet ismerünk. Warou Dániel Rákóczi megbízásából három emlékérmet készített. Az első, az 1705 tavaszán a szabadságban megindulásának emlékére vert érem, Rákóczi jobbra néző mellképének hátlapján Libertast ábrázolja. a másdik az 1705 novemberére tervezett erdélyi fejedelmi beiktatásra készült, a harmadik pedig a szécsényi országgyűlés vallástörvényének emlékére.

A rézmetszet kikerült a könyvek lapjairól, és kép, röplap, képújság formájában önállósult. Illusztrált és politizált, tájékoztatott, nevelt és befolyásolt. A Nosce te ipsum felirattal és magyar verssel ellátott nyomtatvány valószínűleg felvidéki nyomdából került ki (1689), képe, az emberfejű madár és állattestű szfinksz az egyetemes emblémakincsnek egyetlen ismert, ponyvára került kultúrterméke. A ponyván árusított metszetnyomatok másik nagy csoportját a kegyképek alkották. Sokat a nagyszombati nyomdában nyomtak, ahol a század végén egyre több rézmetsző tűnt fel, Bécsben is készültek dúcok, Esterházy Pál udvari rézmetszőt tartott, Greischer Mátyást.

Ember Győző

A Habsburg-házhoz és Birodalomhoz fűződő viszony

A Magyar Tanács tagjai, élükön Esterházy Pál nádorral, köztük Pálffy Miklóssal és Jánossal, a későbbi nádorokkal, nem zárkóztak el a nőági trónutódlás gondolata elől. Ekkor azonban még nem az örökösödés elismerésével, hanem választással. Úgy nyilatkoztak, hogy hajlandók lennének a Habsburg-ház valamelyik nőtagját királynak megválasztani, a választást azonban a különböző feltételek egész sorához akarták kötni

E feltételek között az volt a legjelentősebb, hogy Magyarország és az uralkodóház osztrák-cseh örökös tartományai között unió létesüljön, a megválasztott női uralkodó Magyarországot és az örökös tartományokat „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul” birtokolja. Az olyan híressé vált, annyit vitatott „indivisibiliter et inseparabiliter” kifejezés ekkor, a magyar tanácsosok véleményében jelent meg először.

A véleményből világosan kiderül, hogy a magyar rendiség vezetői lényegében ugyanazért kívánták az uniót a Habsburgok Lajtán túli országaival, amiért a horvát tartományi gyűlés kívánta Belső-Ausztriával. A török elleni védekezés céljára kapott segélyt, bármilyen kétes értékű volt is az, szerették volna továbbra is, az ország majdnem teljes felszabadítása után is biztosítani, mégpedig szilárdabb alapon, mint amilyenen eddig nyugodott, államközi szerződésbe foglalt közjogi kapcsolat alapján.

Az államközi szerződésben, illetve – mivel több országgal került volna sor kölcsönös egyezményre – szerződésekben, amelyeket az országgyűlés hagyott volna jóvá, az örökös tartományok egyéb megállapodások mellett vállalták volna, hogy békében és háborúban meghatározott módon hozzájárulnak a magyar katonaság és a végvárak fenntartásához.

A török elleni segély további biztosítása kétségtelenül a legfőbb célja lett volna a magyar tanácsosok által elgondolt uniónak az örökös tartományokkal. Gondoltak azonban a magyar rendek vezetői az unióval kapcsolatban egyéb, nem katonai, hanem gazdasági előnyök biztosítására is. Szabad kereskedelemre az örökös tartományokkal, azaz piacra a magyar mezőgazdaság termékei számára, mégpedig – jellegzetes nemesi mentalitással – a földesúri majorságok produktumainak vámmentes kivitelére.

Az uralkodó számára 1712-ben javaslatot is tartalmazó véleményt készítő magyar tanácsosoktól az államférfiúi képességet nem vitathatjuk el. Számot vetettek a tényleges hatalmi és politikai helyzettel, egész Európában, főleg pedig a Habsburgok birodalmának határain belül. Levonták azt a következtetést, hogy Magyarországnak belátható időn belül nincs esélye arra, hogy Mohács előtti állami önállóságát visszaszerezze, a Habsburg Birodalomban, annak részeként kell élnie, mint ahogyan élt már közel kétszáz év óta. A Habsburgok osztrák birodalma ekkor emelkedett Európa nagyhatalmai közé, Európa nyugati és déli részén új tartományokkal gyarapodott, a törökre az egyik súlyos vereséget a másik után mérte, az ország nagy részét, néhány évvel később egész területét felszabadította, sőt az országhatárokon túli területeket is hódoltatott. Megszerezte Erdélyt is, a 17. századi magyarországi függetlenségi harcok legfőbb támaszát. Az Európában kialakult hatalmi helyzetben Magyarország egyetlen nagyhatalomtól sem remélhette, hgy segíteni tudja – vagy akár csak akarja is – függetlensége kivívásában. Külső segítség nélkül pedig ez nem sikerülhetett. Mindezt az egy évvel azelőtt véget ért Rákóczi-szabadságharc kudarca világosan megmutatta.

Persze azok a magyar tanácsosok, akiktől az uralkodó 1712-ben véleményt kért és kapott, olyan államférfiak voltak, akik a Rákóczi-szabadságharc idején nem az ország, hanem az uralkodó oldalán állottak, akik következtetésüket nem a szabadságharc kudarca után, hanem már annak kitörésekor levonták, akik állásfoglalásukkal maguk is nem jelentéktelen okai voltak a kudarcnak. Viszont azt is el kell ismerni róluk, hogy a szatmári békekötés után nem úgy viselkedtek, mint az uralkodónak mindenben engedelmeskedő, vele szemben véleményt nyilvánítani nem merészelő, hazájuk érdekeit figyelmen kívül hagyó bábok. Az uralkodó elé terjesztett véleményük azt tanúsítja, hogy felhasználva a nőági trónutódlás kérdésével kapcsolatban kialakult helyzetet, megkísérelték a Magyarország és az örökös tartományok közötti rendezetlen közjogi viszony rendezését.

Vörös Károly

A főnemesség

Mert míg 1720-ig mindössze két magyar főúr, Zichy István gróf és Esterházy Pál herceg egyes birtokai lesznek hitbizományokká, addig 1765-ig már további öt magyar főúr (egy-egy Erdődy gróf, Nádasdy gróf, Koháry gróf, Forgách gróf és Batthyány herceg) és egyetlen akkor még köznemesi, de csakhamar grófságot nyert család fejeként Festetics Kristóf, valamint két indigena, egy Königsegg és egy Schönborn gróf birtokainak egy része alakul hitbizománnyá. Csupa hagyományosan aulikus, nagyobb részben dunántúli család ez, valamennyien hűséges támaszai az udvarnak.

Kosáry Domokos

Ének, zene

Egyelőre az e téren is tehetséges herceg Esterházy Pál nádor, akinek 55 egytételes egyházi zeneműve (Harmonia coelestis) élete végén, 1711-ben látott napvilágot, még az egyéni kivételek közé tartozott.

A rokokó évtizedek főnemesi rezidenciáiban mindenesetre, a változás jeleként, a régi főúri asztali szórakoztatás szolgaszemélyzete – mulattató bolondokkal, trombitásokkal, virginásokkal és más muzsikusokkal – immár modernebb zenekaroknak adta át helyét, amelyek zömmel német zenészei, karmesterei a tehénhús-nóta vagy a lengyel tánc (Polonica) helyett olasz-német ihletésű szimfonikus műveket és operákat adtak elő. A trombita, török síp (tárogató) és rézdob régi együttesét ezentúl inkább csak a rendi-nemesi társadalmi és politikai hagyományok és előjogok jelképeként szerepeltették olyan speciális ünnepi alkalommal, mint egy-egy főispáni beiktatás vagy „régi jó” lakodalom, lovasmenettel. Már a zeneszerző nádor, Esterházy Pál is állandó zenekart tartott. Halála után Esterházy Pál Antal herceg Itáliából hazatérve az 1750-es években olasz operajátszást próbált Kismartonban meghonosítani.

Lábjegyzetek

  1. Wesselényi kiáltványa, Murány, 1663. május 22. OL Kamarai let. E 199 Wesselényi lt. fasc 8.
  2. Esterházy Pál, Mars Hungaricus. Kiadta Iványi Emma, s. a.
  3. Országos Levéltár, P 125 Esterházy Pál nádor iratai 669/5298. (Benczédi László szíves közlése.)
  4. Esterházy Pál, Pozsony, 1683. március 18. OL Regnicolaris lt. Archivum opinionum seu litterarum Pauli Esterházy in publicis Palatinale. Protocollum opinionum litterarum Pauli Esterházy in publicis negotiis.
  5. Lipót császár kiáltványa, Bécs, 1684. január 12. MTAKK Tört. Ívrét 201/IV.
  6. Buonvisi bíboros Lipót császárhoz, 1685. augusztus 23. Idézi: Károlyi ÁrpádWellmann Imre, Buda és Pest visszavívása 1686-ban. Budapest, 1936. 14&ndsash;15.
  7. Nógrád vármegye a nádornak, Fülek, 1685. március 12. OL P 125 Esterházy Pál nádor iratai 49/4631
  8. Cornaro Frigyes velencei követ jelentése, 1686. február 24. Idézi: Károlyi ÁrpádWellmann Imre, Buda és Pest visszavívása 1686-ban. Budapest, 1936. 82.
  9. Fraknói Vilmos, A Habsburg-ház trónöröklési jogának megállapítása az 1687–8. évi országgyűlésen, Budapest, 1922. 47.
  10. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1903, 284.

Műve

Irodalom

Az országgyűlés összehívásával kapcsolatban Thököly erősödő fenntartásait a bécsi udvar felé közvetítő Sebestyén Endre erdélyi püspökhöz írt 1681. február 12-i, április 4-i és 15-i levelei tükrözik: Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hungarica, Specialia. fasc. 327/0. fol. 1–2, 6–15. E levelek érvelését kiegészíti Thököly Esterházy Pálhoz írt 1681. március 27-i és 30-i levele: Országos Levéltár Esterházy Pál nádor iratai. 665/4102, 4103. — Az 1681. május–júliusi időszakból az országgyűlésen való részvétel elutasításának legbővebb indokolását a bujdosók „universitas”-ának az újonnan nádorrá választott Esterházy Pálhoz intézett 1681. július 6-i levele tartalmazza: ugyanott 669/5332.

továbbá a paraszti kereskedelemről gazdag információkkal szolgálnak az Esterházy Pál nádornak 1681–1686 között felterjesztett vármegyei, városi és mezővárosi panaszok: Országos Levéltár P 125 Pál nádor iratai.

A vármegyék panaszai Esterházy Pál nádorhoz (Országos Levéltár Pál nádor iratai): Szepes: 1686. július 30. 51/4875; Sopron: 1684. december 9. 51/4825; Árva: 1684. december 28. 47/4410; Győr: 1684. december 14. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára Tört. Ívrét 201/IV; – Vas: 1685. január 4. 53/5044; Trencsén: 1686. január 4. 52/4958; Nógrád: 1685. március 12. 49/4631. — Nagybánya panasza: 1686. február 16. (Nagybánya és vidéke, 1908. február 22.).

A nádor és főleg Szirmay István tevékenységére gazdag levéltári anyaggal lásd Iványi Emma, Esterházy Pál nádorsága, (Kéziratos kandidátusi értekezés. Budapest, 1976); Málnási Ödön, Gróf Csáky Imre bíbornok élete és kora, 1672–1732 (Kalocsa, 1933);