Etnikai viszonyok

A Múltunk wikiből

A dunántúli avarság a IX. század elején vazallus fejedelemségként illeszkedett a Karoling-birodalomhoz. Fejedelme kezdetben azonos a nyugati avarság fejedelmével, a tudunnal. A tudun, Pannonia fejedelme (princeps Pannoniae) hódolt meg 803-ban Nagy Károlynak, s kötött vele végleges békeszerződést.[1]

804 késő őszén váratlan menekülők jelentek meg az Oriens területén, nem kisebb személyiség, mint a hajdani avar birodalom ura, a kagán, övéivel és előkelőivel (optimates). A keresztény Theodorus kagán és pogány kísérete a szláv és bolgár ellenség elől futott; menedéket kértek. Károlyt nyilván meglepte hajdani hatalmas ellenfelei utódjának hódolata, visszaállította uralmát a CarnuntumSavaria határvonaltól keletre élő pannoniai avarság, tehát a tudun felett is.[2] A következő év elején elhunyt Theodorus helyébe az avar előkelők az avarság „ősi szokása és szertartása szerint” utódot választottak. Az új kagánt a Fischa folyóban Ábrahám névre keresztelték, csak ezután kérte és nyerte el Károly jóváhagyását a kagáni méltósághoz (805).[3]

Német Lajos uralomra jutása után a szláv és avar vazallus fejedelemségeket egyaránt felszámolták, az avar kagánokról Theodorus (804–805), Ábrahám (805–), Izsák? (811) után mindenesetre nem hallunk többé. A 830-as évektől megkezdődött az avar földek tömeges eladományozása, a megmaradt avarságot szolgasorba süllyesztették. Arra nézve, hogy az új rendhez alkalmazkodó avar nemesség bekerült-e az új feudális rétegbe, nincsenek jó adataink, de nem teljesen elképzelhetetlen. Latin, szláv vagy bibliai neveikkel azonban felismerhetetlenül beolvadtak új környezetükbe. A Karoling-földesúrrá lett avar nemesben, a földtúró keresztény szolgákban és a disznópásztorrá süllyedt egykori szabad avarok unokáiban, dédunokáiban 70 évvel később a honfoglaló magyarság aligha ismerhetett valamiféle rokonra.

Ugyanezt igazolják a régészeti eredmények. A pusztító belső és külső háborúk következtében a IX. század elején az avar kori temetők 90%-át felhagyták. A néhány tovább használt temetőből eltűnnek a lovastemetkezések, az avar fegyverzet és a szabadság jelképei: az övek. A Castell (Keszthely–Fenékpuszta) temetőjében az avar lakosság és a délszlávok összeolvadása figyelhető meg.

A Dunántúl északkeleti és keleti felében (a Duna-könyöktől délre, Fejér és Tolna megyében, Veszprém megye keleti felében, Északkelet-Somogyban és Kelet-Baranya területén) egyelőre mindenféle régészeti nyom hiányzik a IX. század második és harmadik harmadából. Ugyanezen a területen egyetlen szláv helynév sem fordul elő, s alig vonatkozik rá írott forrás. Mégis itt keresendő a tovább élő avarság.

Az avarság szolgai és paraszti állapotba süllyesztése önmagában nem jelentett sem elszlávosodást, sem elnémetesedést, kivált azokon a területeken, ahol az avarok tömböket alkottak. A merőben új gazdasági és ideológiai viszonyok, elsősorban a század utolsó harmadának pusztító háborúi mégis az avarság elsorvadását eredményezték a IX. század végére.

Német Lajos 860. évi oklevele Savaria közelében a wangarok tartományának határhegyéről beszél, nyilván a 805-ben letelepített kagáni kíséret és nép utódainak egykori területéről. Wangarnak nevezhették magukat a kagán követői, vagy hívhatták így őket a szomszédos alpesi szlávok, ebből azonban legfeljebb a késő avarság egyik csoportjának vagy éppen uralkodó népének (wangar–onogur) létére következtethetünk.[4] Zárt avar közösségek fennmaradását 871-ben az adófizető avarok említése igazolja. Nyelvemlékeik teljes hiánya azonban fontos figyelmeztetés arra nézve, hogy az eredetileg is kétnyelvű avarság a közé–köré telepedett szlávok hatására alighanem szláv nyelven érintkezett szomszédaival.

A szlávokkal kapcsolatban nem zárt etnikai közösségekről esik szó, hanem összegyűjtött menekülőkről és elszaporodó utódaikról. Az avar korszakban szlávok tömeges jelenlétére sem régészeti, sem történeti adatok nem utalnak a Dunántúlon, beköltözésük a 820-as években történt déli irányból. A keleti frank kormányzat szinte kezdettől fogva saját feudális államszervezetébe építette be őket, akár mint földesurakat, akár mint földművelőket.[5]

Településterületükre csak bizonytalan adataink vannak; a IX. században csak ott számolhatunk nagyobb számú szláv lakossággal, ahol azt történeti, régészeti és nyelvészeti adatok együttesen alátámasztják. Ezek az adatok a szlávok lakóhelyét a PribinaKocel-féle grófság területén jelölik meg, vagyis etnikai tömbjük a Balaton–Rába–Zala–Mura között alakult ki, Mosaburg központtal.[6][7] Ettől északra és keletre, nagyjából a Dunántúl átlósan számított északkeleti felében, továbbra is avarok éltek. Valószínűleg nyelvüket is megőrizték, mivel nem vettek részt a szláv nyelvű istentiszteletért folytatott, Metód és Kocel vezette küzdelemben. Emiatt „érdektelenek” a Conversio szerzői számára is.[8]

Nagyarányú bajor betelepítés egyáltalán nem bizonyítható a Dunántúlon. Abból, hogy a német oklevelekben a helységek többsége német változatban szerepel, az etnikumra nem lehet következtetni. A Mosaburgnak nevezett Zalavárról például tudjuk, hogy tényleges lakosai, a szlávok Blatenski grad vagy Blatenski kastel néven ismerték.

Vitathatatlan, hogy az oklevelekben, forrásokban ránk maradt földesúri nevek többsége német (Paldmund, Kundpold, Gundbato, Meginhard, Wiedher, Lindwolf, Isangrim, Otachar stb.), langobard (Muzzilo) vagy latin (Beatus, Dominicus). E nevek azonban mindig a birtokkal vagy a birtokon álló templommal kapcsolatban fordulnak elő, s mit sem árulnak el a birtokok megművelőiről és a templomok látogatóiról. E helynevek közül egyik sem élte túl a honfoglalást, még kevésbé maradt ránk bajor paraszti telepítésre utaló igazi falunév.[9]

A XI–XIII. századból fennmaradt dunántúli helynevekből csak két nyelv létezése állapítható meg: magyar és szláv.

Irodalom

  1. A hazai irodalomból szerencsésen eltűnt az avar "rezervátum" elmélete: vesd össze Váczy Péter, Soproni Szemle 4. 1970. 34, 63. j.; Cs. Sós Ágnes, Szláv népek és nyelvek (Budapest 1967). 100.
  2. Az "inter Carnuntum et Sabariam" megjelölést Váczy is az avar vazallus-fejedelemség nyugati határvonalaként értelmezi (Soproni Szemle 4. 1970).
  3. A kagáni területre: Bóna, Cundpald fecit 319–325. E munkámban egyetértek H. Mitscha-Märheimmel – Burgenlandische Heimatblatter 14. 1952. 150–152 – abban, hogy Avaria nyugati határa a Fischa folyó volt.
  4. A "Wangariorum marcha"-ról Olajos Teréz írt (Antik Tanulmányok 16. 1969. 87–90), a Wangar népnév értelmezésében nem értünk egyet.
  5. A szlávokról összefoglalóan ír F. Dvornik, The Slavs. Their Early History and Civilisation (Boston, 1956). A "pannon szláv nép és állam" nézetét vallotta N. S. Derzavin, Die Slawen im Altertum (Weimar, 1948);
  6. településterületükre: Kniezsa István, Magyarország népei a XI. században] (In:, Szent Imre Emlékkönyv II. 366–372).
  7. A 9. századi dunántúli szlávok délszláv nyelvéről: Kniezsa István, A honfoglalás előtti szlávok nyelve a Dunántúlon (Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának Közleményei II. 1952); főleg alapvető műve: Kniezsa, Szláv jövevényszavak. Az újból és újból felelevenített nyugati ("morva-szlovák") elméletek túlhaladottak. Nyelvészeti és történeti alapokon délszlávnak tartja Pannonia lakosságát B. Grafenauer, Die ethnische Gliederung und geschichtliche Rolle der westlichen Südslawen im Mittelalter (Ljubljana, 1966). A dunántúli szlávok történetéről, nyelvéről és régészeti emlékeiről összefoglalóan ir Cs. Sós Ágnes, Magyarország szláv népessége (VI–XIII. század). (In: Szláv népek és nyelvek. Budapest 1967. 77–221; 1966-ig a kérdés teljes irodalmával.) Ugyancsak tőle származik a Dunántúl speciális kérdéseivel foglalkozó összefoglalás: A Dunántúl IX. századi szláv népessége (Kandidátusi disszertáció, 1965). Tézisei ugyanezen címen (Budapest 1965). A munka német kiadása: Die slawische Bevölkerung Westungarns im 9. Jahrhundert (München, 1973). Nyugati (morva) szláv elméleteit a források, nyelvemlékek és a régészet oldaláról bírálta Györffy György és Bóna István (Archaeologiai Értesítő 95. 1968. 112–120) – mindketten hangsúlyozták 9. századi szláv lakosságunk déli eredetét.
  8. Arra nézve, hogy a Dunántúlon a 9. század első harmadában még avarok éltek és nem szlávok, a korai Karoling források egyértelműek: Annales Regni Francorum a. 811 (SRG 135): "fuerunt etiam Aquis adventum eius expectantes, qui de Pannonia venetunt, canizauci princeps Avarum et tudun et alii primores ac duces Sclavorum circa Danubium". Annales Regni Francorum a. 822 (SRG 159): "Soraborum, Wilzorum, Beheimorum, Praedenecentorum, Marvanorum et in Pannonia residentium. Abarum legationes." – A két forráshely kiegészíti egymást, az utóbbi az előző részletezése.
  9. A magyar irodalomba is beszűrődött állítólagos nagyarányú bajor telepítés a német kutatás elmélete, alig burkoltan a késő középkori és újkori dunántúli német telepítések történeti igazolására: Schünemann, DU; Schwarz Elemér, A nyugat-magyarországi német helységnevek (Budapest 1932); E. Klebel, Siedlungsgeschichte des deutschen Südostens (München, 1940).
A Karoling Pannonia
Az Oriens közigazgatásának átszervezése, 828–829 Tartalomjegyzék Az egyház