Eugène Mittelhauser

A Múltunk wikiből

Eugène Désiré Antoine Mittelhausser

* 7. August 1873 in Tourcoing; † 29. Dezember 1949 in Paris
französischer General
német Wikipédia

Hajdu Tibor

Ellenforradalmi tevékenység a győzelmes hadsereg hátában

Érsekújvár elfoglalásával a hadjárat nyugati irányban elérte csúcspontját. Ha már ekkor itt összpontosították volna a Tisza vonalán hiába támadó vörös csapatokat, akkor megnyílt volna az út Pozsony felé. A döntés elhúzódását a Pozsonyt védő Mittelhauser francia tábornok ügyesen fel tudta használni a védelem és az ellentámadás előkészítésére. A front középső, Besztercebánya és Kassa közötti szakaszán, az Alacsony-Tátra előtt megtört a támadás lendülete. A Landler-hadtestet viszont nem lehetett megállítani: a városokban és falvakban sorra alakuló helyi tanácsok és önkéntes csapatok támogatásával nyomult előre; e hadjáratban szokatlanul kemény harcban áttörte az ellenség frontját, és 6-án bevonult Kassára. Sárospatak elfoglalásával lényegében sikerült elvágni a csehszlovák hadsereg ruténföldi csoportját.

Mikor június 7-én a Budapesti Munkástanács ünnepi ülésre jött össze, a Vörös Hadsereg már elfoglalta Selmecbányát és Zólyomot is. Míg a Dunántúlon alábbhagytak a Vörös Hadsereg hátországát nyugtalanító ellenforradalmi lázadások, Szlovákiában a rendkívüli állapot kihirdetése ellenére egyre nagyobb méreteket öltöttek a csehszlovák hadsereg mögöttes területein támadt munkásfelkelések. Mittelhauser sürgős segítséget kérő üzenetet küldött Párizsba; a prágai angol követ június 7-én felhívta London figyelmét arra, hogy a Bécs közelében fekvő Pozsony eleste nagyon komoly konzekvenciákat vonna maga után; néhány nappal később a francia parancsnoksággal egyetértésben rendkívül súlyosnak nevezte a csehszlovák hadsereg helyzetét; a francia misszió francia katonaságot kért.

A Clemenceau-jegyzék. Az északi hadjárat mérlege.

Közép-Szlovákiában a front nagyobb változás nélkül hullámzott, a nyugati szárnyon viszont a kezdeményezés az ellenség kezében maradt. Mittelhauser elfoglalta Selmecbányát, majd Zólyomot, behorpasztva és megrövidítve a tervezett magyar támadás kiinduló ívét. Léva visszafoglalását azonban a Vörös Hadsereg nyugati szárnya a túlerővel vívott szívós küzdelemben megakadályozta.

Clemenceau második jegyzéke és Kun Béla válasza

A kisalföldi offenzíva előkészítésének napjaiban helyi harcok folytak, egyrészt Kassától keletre és nyugatra, másrészt a Kisalföldön, ahol folytatódott a csehszlovák csapatokat vezénylő Mittelhauser francia tábornok ellentámadása.

Stromfeld június 15 körül tervezte új offenzívája megindítását, az e célból felállított V. hadtesttel, amelynek parancsnoka Pogány lett. Az V. hadtest lassú felkészülése miatt az offenzíva kezdetét 15-ről 17-re halasztották, Mittelhauser viszont 16-ra általános támadást készített elő, megelőzve a Vörös Hadsereget. A csehszlovák és magyar offenzíva előestéjén, 15-én kapta meg Kun Clemenceau második jegyzékét. A jegyzék a legnehezebb döntés elé állította a Tanácsköztársaságot.

A jegyzék homályos megfogalmazása egy sor kérdést megválaszolatlanul hagyott. Elismerik-e a Tanácsköztársaságot, megszüntetik-e ellene a háborút, ha engedelmeskedik? Az új intervenciós tervek elejtése vagy takarója-e a jegyzék? A jegyzék készítői maguk sem látták tisztán következő lépésüket, bár kétségtelen, hogy nem szándékoztak megbékélni a Tanácsköztársasággal, hiszen Gyenyikin győzelmei hatására egyenesen Szovjet-Oroszország közeli összeomlásában reménykedtek. A Négyek Tanácsa június 9-i és 10-i ülésén mindenesetre elvetették az általános támadás javaslatát, és bírálták Romániát: viselkedésével a bolsevizmust erősíti.

A végleges határ megállapítása és közzététele mindenekelőtt Csehszlovákiának kedvezett. De Jugoszláviának is előnyös volt a déli határ megállapításának elhalasztása, így még remélhette, hogy esetleg megtarthatja a pécsi bányavidéket. Romániának hátrányos volt a határok megvonása, mert Brătianu miniszterelnök többet remélt, s ha bele is törődött a döntésbe, megmondta Clemenceau-nak: a Tiszántúlt csak a békeszerződés aláírása után hajlandó kiüríteni. Brătianu mégsem engedhetett szabad utat sértődöttségének, amiért határkiigazítási javaslatait sem vették figyelembe, hiszen agresszív politikáját mégiscsak Clemenceau védte meg Wilsonnal szemben. Clemenceau-nak szüksége volt a bármikor felhasználható román hadseregre, de az adott pillanatban úgy látszik, többet remélt a magyar forradalom egységét megosztó homályos, s így szó szerint kötelezőnek nem érzett ígéretektől.

Clemenceau számítása annyiban bevált, hogy ravasz javaslata ismét megbontotta az egyesült párt egységét. A kommunisták pozíciójára, amelynek egyik bázisa a világforradalom volt, nagy csapást jelentett a június 15-i bécsi felkelés kudarca. A kierőszakolt összecsapás után az osztrák proletárforradalom valószínűtlenné vált, a két ország viszonya megromlott; a csehszlovákiai választás konszolidálta a polgári demokráciát.

Az éppen megválasztott pártvezetőség összeült, hogy döntsön a Clemenceau-nak adandó válaszról. Az ülésről jegyzőkönyv híján csak egymásnak ellentmondó visszaemlékezések tájékoztatnak. Tény, hogy Kunfiék ekkor már értelmetlennek látták a harcot, és az ő problémájuk a kivezető út megtalálása volt. A kommunisták és a baloldali szociáldemokraták ellenezték a visszavonulást. Ellenezte az elfoglalt terület kiürítését prakticista-nacionalista meggondolásból a jobboldali VanczákPeyer-csoport is, miután kapitulációs ajánlatukat csak két héttel előbb utasították vissza. Némi ingadozás után ellenezte a visszavonulást a meghívott Stromfeld is. Végül a pártvezetőség tagjai közül csak Rudas László szavazott a kompromisszumos határozat ellen, amely elvben hozzájárult a visszavonuláshoz.

Böhm emlékirataiban hangsúlyozza, hogy ez „csak elvi határozat volt, a végrehajtás kérdésében a pártvezetőség olyan formában határozott, hogy felhatalmazza ugyan a hadsereg-főparancsnokságot a harcnak alkalmas pillanatban való beszüntetésére, de időnyerés céljából és avégből, hogy további engedmények biztosíthatók legyenek, a visszavonulást még nem rendeljük el”.[1] Kun válaszjegyzékében azt állította, s ez nem volt igaz, hogy az ellenségeskedések beszüntetését elrendelték, de a csehszlovák hadsereg támadásai miatt nem lehet végrehajtani. Tény, hogy Mittelhauser június 16-i ellentámadásával nem várta be a Clemenceau-jegyzék határidejét, a jegyzékváltásra szánt néhány napot tehát mindkét fél katonai pozíciói oly mérvű javítására kívánta felhasználni, amely befolyásolni képes a politikai döntéseket.

A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása

Mittelhauser június 16-án nagy erővel megkísérelte Léva elfoglalását, de a Tiszától érkezett, a front mögött felsorakozott friss 4. hadosztály váratlan rohamával visszakergette a csehszlovák csapatokat a Garam túlsó oldalára. Viszont az erőit az előző néhány nap támadásaiban elpazarló III. hadtest csak erősítéssel tudott úgy-ahogy ellenállni a pihent csapatokkal támadó ellenségnek, amely Rozsnyót is elfoglalta.

A Tanácsok Országos Gyűlése. A Tanácsköztársaság Alkotmánya.

Mittelhauser 18-án felszólította Šrobár minisztert, hogy kormányával meneküljön el Pozsonyból, mert nem tudja megállítani a Vörös Hadsereget.

Foch ultimátuma. Fegyverszünet és visszavonulás.

Mikor 30-án összeült a Szövetséges Központi Intéző Bizottság, hogy a határozatot jóváhagyja, a visszavonulás már megkezdődött. Ágoston és Mittelhauser 4 kilométer szélességű semleges zónát jelölt ki. A megállapodásnak katonai jellege volt csupán, de elismerte a csehszlovák közigazgatást a kiürített területen.

Lábjegyzet

  1. Böhm Vilmos, Két forradalom tüzében. Budapest, 1946. 324.