Fényes László

A Múltunk wikiből

írói álnevein f.l., Nihil

Éradony, 1871. augusztus 10. – New York, 1944. január 30.
újságíró, országgyűlési képviselő
Wikipédia

Siklós András

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

A Magyar Nemzeti Tanács néhány nappal megalakulása után szakosztályokat hozott létre, és Károlyi elnökletével 20 tagú Intéző Bizottságot alakított, melynek névsorát az újságok október 30-án tették közzé. Az Intéző Bizottságban a Károlyi-pártot Károlyi Mihály, Ábrahám Dezső, Batthyány Tivadar, Hock János, Jánosi Zoltán, Lovászy Márton, a szociáldemokrata pártot Böhm Vilmos, Garami Ernő, Garbai Sándor, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab, a polgári radikálisokat Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Purjesz Lajos, Szende Pál képviselték. Ezenkívül a tanács tagja volt még Müller Ernőné a szociáldemokrata nőbizottság, Bédy-Schwimmer Róza a feministák részéről, Hatvany Lajos a sajtó képviseletében, a párton kívüli Fényes László és a szociáldemokrata Diner-Dénes József, utóbbiak Károlyi személyes hívei.

A kiáltvány kiadásával a Nemzeti Tanács nyíltan ellenkormányként lépett fel, mert a felhívásban „az összes külföldi népeket és kormányokat” arra szólította, hogy „minden Magyarországot érintő ügyben a mai kormányhatalom helyett … a Magyar Nemzeti Tanáccsal keressenek közvetlen kapcsolatot”.[1]

Ha a Nemzeti Tanács vezetői később emlékirataikban arról írtak, hogy „nem akartak forradalmat, hanem evolúciót”, és a Nemzeti Tanácsot sem annyira forradalmi, mint inkább a forradalom elhárítására alakult szervnek tekintették, úgy nyilván igazat mondtak. A Nemzeti Tanács megalakítása azonban a vezetők szándéka ellenére is forradalmi cselekedet volt.

Szemben a többi nemzeti tanáccsal, melyeket az október 16-i császári manifesztum után hívtak életre, a Magyar Nemzeti Tanácsnak nem volt legális alapja, és rövid idő alatt mindazok gyülekező helyévé vált, akik a fennálló rendszerrel való szakításra törekedtek. Jórészt azok is e látható központ körül tömörültek – akár akarták ezt a vezetők, akár nem –, akik a küszöbön álló átalakulást szükség esetén erőszakkal kívánták megvalósítani. A Nemzeti Tanács fedőszervül szolgált olyan forradalmi csoportok számára, amelyek céljai a vezetők elképzeléseit jóval túlhaladták.

Október 26-án, vagyis azon a napon, amelyen a Nemzeti Tanács kiáltványa megjelent, Gödöllőn tovább folytak a már korábban megindult kormányalakító tárgyalások és kihallgatások. A késő délutáni órákban váratlanul megjelent Károlyi Mihály. Károlyit azzal hívták ki nagy sietve, hogy a király hajlandó egy Károlyi-kormányt kinevezni, ha abban a balközép számára néhány fontos tárcát biztosítanak. Károlyi kihallgatása során egy pillanatra úgy látszott, hogy a sok tanácstól teljesen tanácstalanná vált uralkodó mégiscsak képes lesz dönteni és a válságot Károlyi kinevezésével megoldani. De a király, Andrássy és mások tiltakozására, a kinevezés ürügyével Bécsbe hívott Károlyit végül mégsem nevezte ki miniszterelnökké, ehelyett október 27-én József főherceget küldte Budapestre, hogy a válság megoldásáról homo regiusként (a király képviselőjeként) tovább tárgyaljon.

A kormányzati válság kirobbanása és elhúzódása lökést adott a kibontakozó tömegmozgalomnak.

Október 24-én néhány száz főiskolai hallgató, köztük szép számban tanulmányi szabadságon levő tartalékos tisztek, a Károlyi-palota elé vonultak, ahol Károlyi buzdító szavakat intézett hozzájuk, és zászlót ajándékozott a tüntetőknek.

Másnap, 25-én a diákok a Múzeum-kertben tartottak gyűlést, és onnan zárt sorokban a királyi Várba igyekeztek, hogy kívánságaikat a király vagy a minisztertanács elé terjesszék. A Lánchídnál a rendőrkordon, a Várban a katonaság átengedte a tüntetőket, a várudvarban azonban a lovas rendőrök közéjük vágtattak; sokan megsebesültek.

Az esti órákban az Országház téren, majd a Gizella téren levő Károlyi-pártkör előtt a kezdeményezés újra a baloldal kezében volt. Az Országház téri gyűlés után a Galilei-kör vezetői lelkes tömeg kíséretében az Anker közbe vonultak, és birtokukba vették a kör lezárt helyiségeit. (A Galilei-kör központját a rendőrség még 1918 januárjában, a sztrájk idején pecsételte le.)

„A napisajtó proklamálta a sajtószabadságot, a diákság proklamálta a gyülekezési szabadságot, a galileisták pedig most az egyesülési szabadságot proklamálják”[2] – jelentették és hirdették az erkélyen szónokló fiatalok a lent szorongó tömeg tapsától kísérve.

A késő esti órákban diák- és katonatanács alakult a diákok és a katonák megnyerése és megszervezése céljából. A Katonatanácsot olyan, a délelőtti tüntetésen is részt vett tartalékos tisztek hozták létre, akik közül többen nemrég tértek haza az oroszországi hadifogságból. A Nemzeti Tanács támogatására alakult két szervezet közül ez utóbbinak, a Katonatanácsnak a megalakulása jelentős esemény volt, mert az itt tömörülő tisztek hamarosan befolyásuk alá. vonták a Budapesten állomásozó katonai alakulatok jelentős részét.

További fontos mozzanat volt, hogy a Katonatanács Szántó Béla révén, aki ekkoriban tartalékos hadnagyként a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot, kapcsolatba került a szociáldemokrata baloldallal, a forradalmi szocialistákkal és az üzemekben dolgozó ellenzéki bizalmiakkal. A későbbiekben az így kialakuló laza szervezet a maga módján tudatosan készült a forradalomra, és a Nemzeti Tanács húzódozása ellenére tervet dolgozott ki a fegyveres felkelésre.

Október 27-én, vasárnap, a Nemzeti Tanács nagygyűlést tartott az Országház téren. A gyűlésen, amelyre közel százezren vonultak fel, a szónokok a Nemzeti Tanács követeléseit ismertették, és a köztársaságot éltető tömeget rendre, nyugalomra intették.

Arra a bejelentésre, hogy Károlyi Mihály az esti vonattal érkezik Bécsből, a gyűlés után óriási tömeg szállta meg a Nyugati pályaudvar környékét. Míg Károlyit óriási üdvrivalgás fogadta, József főherceget, aki ugyanazzal a vonattal érkezett, a rendőrök csak nehezen tudták egy mellékkijáraton át a pályaudvarról kiszöktetni.

A peronra lépő Károlyit a fogadó bizottság élén Lovászy Márton köszöntötte a következő szavakkal: „Ha nem lettél miniszterelnök a király bizalmából, majd azzá teszünk a nép akaratából.”[3] A lelkes tömegben alig lehetett utat törni. Amikor Károlyi végül is kocsiba szállt, a tüntetők kifogták a lovakat, és úgy vitték a Nemzeti Tanács elnökét végig a Teréz körúton.

Október 28-án a délutáni órákban arra a hírre, hogy a Nemzeti Tanács képviselői fontos bejelentést tesznek, hatalmas tömeg gyülekezett a Károlyi-párt Gizella téri központja előtt. A tömeget a szónokok eleinte szóval tartották, később azonban, látva a türelmetlenséget, elhangzott az állítólag Friedrich Istvántól eredő javaslat: Menjünk Budára! Erre a Károlyi-párt jelen levő vezetői, Friedrich István, Buza Barna, Vass János, valamint Fényes László a menet élére álltak, és a tömeg elindult, hogy Budára menjen József főherceghez, Károlyi miniszterelnöki kinevezését követelni. A Lánchíd felé vezető utcák torkolatában felállított katonaság a tüntetőket átengedte, a Lánchíd előtt összevont karhatalom azonban ellenállt. A lovas rendőrök nekiugrattak a tömegnek, a hídfőnél levő csendőrök sortüzet adtak. A lövöldözés és kardlapozás eredménye: 3 halott és számtalan sebesült.

A forradalom győzelme

Arra a hírre, hogy a felkeléshez csatlakozó fegyveresek és az Üllői útnál felsorakozó karhatalom közt minden pillanatban várható az összecsapás, Károlyi-párti politikusok (Fényes László, Lovászy Márton, Ábrahám Dezső), továbbá Landler Jenő, Pogány József és a Katonatanács elnöke, Csernyák Imre a helyszínre sietnek. A laktanya ellen vonuló tömeget nagy nehezen rábeszélik a visszafordulásra.

Lábjegyzetek

  1. Megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Pesti Napló, 1918. október 26.
  2. A Galilei Kör újból megnyílt. Pesti Napló, 1918. október 26.
  3. Károlyi Mihály gróf megérkezése. Magyarország, 1918. október 29.