Földrajzi adottságok, gazdasági értékek

A Múltunk wikiből

A 17. közepére török uralom alá került Magyarország sík vidékeinek hozzávetőleg 90%-a, gabonatermő területének közel kétharmada, állattartó vidékeinek legalább a fele. 1657-1661 között Erdélyt súlyos veszteség érte: elvesztette termékeny nyugati területeit és folyóvölgyeit.

Ebben a fél évszázadban a királyi Magyarország számára újabb utak nyíltak, hogy a nemzetközi kereskedelem vérkeringésébe kapcsolódhassék. A harmincéves háború után újra járhatók lettek az Oderán a Balti-tenger kikötőibe és az Elbán át Hamburgba vezető régi áruszállítási útvonalak. A Fiumei-öböl kikötőihez vezető két régi útvonalon kívül most válik fontosabbá a másik földközi-tengeri kijárathoz, a Trieszti-öbölhöz vezető út. A szállítmányok a királyi területről NagyszombatPozsony vagy KomáromGyőrSopron érintésével Bécsbe, s innen Klagenfurton át jutottak le Triesztbe. Török területről pedig a KanizsaPettau útvonal vezetett ide. Erdély viszont még inkább elszigetelődött a Nyugattól, és addigi alföldi piacait is elvesztette, mert az oszmán hatalom 1660 után a korábbinál nagyobb éket vert a királyi és az erdélyi területek közé. A Balkánról észak felé irányuló útvonal súlypontja azonban Moldvából a fejedelemségbe helyeződött át. A Duna és a Tisza folyása pedig a Török Birodalom belsejébe irányuló szállításoknak kedvezett.

Az ország gazdaságföldrajzi adottságaival, természeti kincseivel a nyugati protoindusztriális fejlődés következtében, az európai piacok új igényei miatt és a belső kereslet módosulása révén is jelentős gazdasági potenciált képviselt, és a 17. század első feléhez képest némileg kedvezőbb helyzetbe került. Elsősorban az európai gazdaság termelési szerkezetének változása magyarázza, hogy a réz, a vas, a só és a higany iránt növekedett a kereslet. A szállítóipar fejlődése és a hadiszükségletek miatt nagy a fa, a bőr, a kender, a mész, a salétrom és más cikkek kelendősége. A megnövekedett létszámú hadseregek ellátása immáron a tömegélelmezés első feladatainak megoldását követelte: a katonaság ellátására szolgáló kenyér és hús folyamatos biztosítása érdekében gabonaraktárakat, „magazinumokat” létesítettek, és konzerválással-sózással igyekeznek nagyobb tartalékokat biztosítani. Az élelmezési szokásokban a szívósan élő tradíciók mellett lassú változások, módosulások előjelei figyelhetők meg. A korábbi évtizedek különösen nyomasztó, súlyos agrárdepressziója, a külvárosok lélekszámának emelkedése, a bevándorlás és telepítés a lakosság táplálkozásában is nyomot hagyott. Igyekeznek élelmet felhalmozni, bár az állandósuló háborúk és a beszállásolt katonaság miatt ez nagy nehézségekkel járt. A zöldség- és gyümölcskonzerválás (aszalás, sózás, savanyítás) tömegesebben terjedt, a méz, a hal, a zöldségfélék, a gyümölcsök kelendősége emelkedett. A bor, a borsűrítmények, az „égetett bor” és a sör eddig sem kicsi piacain, különösen a bányavárosokban, növekvő igényekről tájékoztatnak a források.

A réz ára 1651–1672 között emelkedett, különösen nagy az áremelkedés 1667 –1668-ban – 18 birodalmi tallérról 23 birodalmi tallérra –, mert az angol–holland háború az olcsóbb japán és svéd rezet távol tartotta Hamburg, Antwerpen és Amszterdam kikötőitől.[1] 1672 után ezeket a kikötőket a Holland Kelet-Indiai Társaság ugyan már a japán rézzel is ellátta, és a magyarországi réz a svéd szállítmányokkal sem vehette fel a versenyt, de közben a török területeken, valamint Regensburgban, Svájcban s főleg Trieszten át Itáliában továbbra is piacra talált. 1680 táján – osztrák és szlovák kutatók eredményei szerint – a besztercebányai és a szomolnoki réz különböző mennyiségekben ugyan, de a világ minden tájára eljutott a bécsi, boroszlói és regensburgi nagy lerakatokból. Az ipari és gazdasági szükségletek (mechanikai berendezések, fegyvergyártás, óraművesség, malmok, pénz) és a rézből kiválasztható ezüst miatt az igények szinte kielégíthetetlenek. Magyarországon pedig rézüst, rézkatlan, rézkád, rézedény soha nincs elegendő mennyiségben, s a leltárak a réz különösen sokoldalú felhasználásáról tájékoztatnak (rézlámpa, rézteknő, rézmosdó, réz palacsintasütő).

A higany világpiaci karrierjét az új technikai eljárás, az amalgámozás teremtette meg még a 16. század közepén, az arany és az ezüst kiválasztásánál azóta nélkülözhetetlen. A zalatnai higanybányák hozama ugyan nehezen jutott ki Erdélyből a világpiacra, de minősége és olcsó volta miatt állandó érdeklődést keltett. Ára 1650 és 1680 között megkétszereződött.[2]

A vas ára egész Közép- és Kelet-Európában lassan, de szívósan emelkedett, vaseszközök, vasszerszámok, vasedények iránt Magyarországon és Erdélyben is növekedik a kereslet.[3]

A só nemcsak a napi élelmezés és az állattartás elengedhetetlen kelléke, nemcsak hagyományos és új iparágakban nélkülözhetetlen, hanem kincstári élelemraktárakban, hosszú hajóutakon és a tartalékolásban általában, mint a konzerválás egyetlen eszközére, egyre nagyobb mennyiségben van rá szükség. Ára nagy hullámzásokkal, de hosszú távon emelkedik. Máramaros vármegye és Erdély gazdag sóbányái biztos jövedelmi forrásul szolgáltak.

A hosszú tengeri utak és a hajórakományok összetételének megváltozása miatt az európai hajóépítésben hatalmas változások zajlottak le ebben az évszázadban: 100–120 tonnásról 1200 tonnásra növekedett a hajók befogadóképessége, és az élénk tengeri forgalom nagy mennyiségben igényelt árbocokat, evezőket, általában fát és kötelet. Magyar- és Horvátország hatalmas tölgyeseit és fenyőerdőit már Evlia Cselebi megcsodálta, és a hajóépítés szempontjából értékelte. Ezeket a fakészleteket főleg a bányászat,[4] a hazai malom-,[5] szállító- és építőipar, a szőlészet és borászat, nagymértékben pedig a hadseregek vették igénybe. A Dráván túli muraközi erdőségekből hajóárbocok, evezők és faeszközök bőven jutottak Velencébe is.

A bor ára ebben a fél évszázadban is töretlenül emelkedett.[6] Ezzel szemben az alföldi marha kereslete, a Havasalföldről hajtott állatokéval együtt, a nyugat-közép-európai piacokon szűkebb térre szorult, de ára 1650-től kezdve valamelyest megint emelkedett, és az állatkereskedelem továbbra sem megvetendő üzlet. Hozzájárult ehhez, hogy főleg a malomipar és a papírgyártás következtében a bőrön kívül olyan állati termékek, csont – az enyv alapanyaga –, továbbá a faggyú felhasználása is terjedt. A hadviselés nemcsak a fém-, fa-, élelmiszer- és ruhaiparnak támasztott keresletet, hanem építkezéseket is kívánt, hidakat, utakat, szállítóeszközöket, sütőüzemeket, kórházakat és raktárakat. Leltárak, vámjegyzékek, végrendeletek, kárbecslési jegyzőkönyvek szövegében az olyan, egyre sűrűbben feltűnő tételek, mint az olcsó ón-, réz-, üveg- és vasedények, fűrészeltfa-holmik – bizonyos tömegigények előjelei.

Európából tekintve, a kora kapitalista vállalkozók először az ország gazdasági értékeit mérlegelve fogják egységbe a három hatalom alatt élő területeket. Mivel Európa nyugati és keleti része között – amint már volt róla szó – a kereskedelmi kapcsolatok szálai szorosabbra fonódtak a 16. században, az „agrár-árforradalom” következtében Magyarország még régi egységében kapcsolódhatott be a kora újkori világgazdaságba, így a vesztfáliai béke utáni korszak Európájában a Magyar Királyság fogalmában jelentős gazdasági lehetőségek összegeződtek. Várad ostroma idején egy ismeretlen német író a hegyaljai bort félti. Nem sokkal később az angol Edward Brown a Royal Society megbízásából az ország bányakincseit veszi számba. A marhakereskedelmi kiváltság, az erdélyi és a királyságbeli réz, higany, só kiaknázása és értékesítése az olasz és német vállalkozók, az angol és holland pénzemberek körében vagy a pápai államban egyaránt jó fedezet mindennemű kölcsönre.

Jellemző a magyar politikai gondolkozásra, hogy az 1650-es években röpiratok és javaslatok már nagy hangsúllyal számba veszik az ország természeti kincseit és eltérő gazdasági adottságait is, úgy mint a különböző hatalmak alatt élő három országrész gazdasági életének és egymásrautaltságának fontos tényezőit. Egy 1661-ben készült emlékirat a különböző tájegységek és országrészek gazdasági egymásrautaltságát már az ipar és mezőgazdaság kölcsönössége szempontjából hangsúlyozza. A sík vidék „legjobb minőségű” búzája és nagy marhacsordái, a tokaji borvidék, a bányakincsek és a bányavárosok az ország legfőbb értékei, a lakosság megélhetése szempontjából kiegészítik egymást – állapították meg egyes magyar politikusok. Korszakunk végén pedig Bethlen Miklós az ország „capitális kincsét” a kereskedés útján látja úgy értékesíthetőnek, hogy az általános viszonyokon változtathassanak.

Irodalom

A korszak fejlődési jelenségeiről: M. Hroch, Obchod a politika za třicetileté války (Sbornik Historický, 1964).

  1. A rézbányászat termelési adataira és a réz kereskedelmi árának alakulására: J. Vlahovič, Slovenská med' v 16. a 17. storočí (Bratislava, 1964). — A borkivitelről: Komoróczy György, Borkivitelünk Észak felé (Kassa, 1944); H. Prickler, Zur Geschichte des burgenländisch-westungarischen Weinhandels in die Oberländer Böhmen, Mähren, Schlesien und Polen (Zeitschrift für Ostforschung, 1965).
  2. A réz- és higanybányászat és -kereskedelem jelentőségéről: Takáts Sándor, Két világkereskedelmi cikkünk a XVII. században (Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1903).
  3. A vas-officínák technikai minőségi változásáról: Heckenast Gusztáv, A vaskohászat, vasbányászat a feudalizmusban (Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat, 1982) és Heckenast GusztávKiszely Gyula, Adatok a magyarországi öntészet történetéhez. A vasöntészet kezdete Magyarországon (Bányászati és Kohászati Lapok Öntöde, 1973); Pusztai László, Magyar öntöttvasművesség (Budapest, 1978).
  4. A bányászati adatokat lásd Péch Antal gazdag forrásgyűjteményében: A selmeci bányavállalatok története, 1650–1750. II; ugyanő, Alsómagyarország bányamívelésének története, 1650–1750. III/1–3. Sajtó alá rendezte Kosáry Domokos (Budapest, 1967).
  5. A malomépítésre: Pongrácz Pál, Régi malomépítészet (Budapest, 1967).
  6. A magyar bor a 17. században Lengyelországban kiszorította a franciát, állapította meg A. Maczak, az 1971. évi lengyel–magyar konferencián tartott előadásában (Századok 1972).


Válság és fejlődés
Népesedési válságok és változások Tartalomjegyzék A túlélés esélyei