Fajsz fejedelem

A Múltunk wikiből

Falicsi

? – 955. augusztus 10.
fejedelem (947–955)
Wikipédia
Fajsz fejedelem szobra Fajszon
943–947 között
Jutas fia Fajsz fejedelem lesz. (Uralkodik 955-ig.)
947
Taksony herceg Hugó és Lothár itáliai udvarában jelenik meg adóért; a magyar sereget a bizánci kézen levő Apuliába küldik kalandozni.
948
Bulcsú harka és Tormás herceg Bizáncba vonul; Bíborbanszületett Konstantin császár megkereszteli őket; ötéves békét kötnek.
Kisebb magyar sereg a bajor-cseh határon levő Nordgauig nyomul, de I. Henrik bajor hercegtől vereséget szenved.
950
nyár Egyidejűleg azzal, hogy I. Ottó király és I. Henrik bajor herceg Csehországot támadja, egy magyar sereg ismét Nordgauig nyomul, és megveri a bajor sereget.
950 körül
Bíborbanszületett Konstantin császár A birodalom kormányzása c. művét írja.
951
tavasz Magyar sereg Itálián át Aquitaniába nyomul – zsákmányolni; eközben I. Henrik bajor herceg betör Magyarország nyugati végeire, és zsákmánnyal vonul vissza.
A Franciaországból hazatérő kalandozó had a Ticino folyónál vereséget szenved a II. Berengár itáliai király uralmát megdöntő német seregtől.
953
Zombor gyula, a magyarok második méltósága Bizáncba vonul, megkeresztelkedik, és Hierotheosz görög püspököt Magyarországra hozza téríteni.
954
eleje Az I. Ottó király ellen fellázadt hercegek felkérésére Bulcsú harka seregével Regensburgban és Wormsban jelenik meg, de a hercegek innen továbbküldik őket Franciaországba kalandozni; Burgundián és Lombardián át vonulnak haza.
955
június Követek mennek Magyarországról a több oldalról támadott I. Ottó táborába; Ottó nem vállal adófizetést, mire bajor urak vezetésével Bulcsú harka, Lél herceg és Súr vezér serege Augsburg ellen vonul.
augusztus 10. A Lech folyó mezején I. Ottó és a szövetséges hercegek serege megveri a magyar sereget; a hazavonuló magyar vezéreket elfogják, és I. Henrik bajor herceg Regensburgban felakasztatja őket.
955 körül
Fajsz nagyfejedelem helyét Taksony nagyfejedelem foglalja el. (Uralkodik körülbelül 970-ig.)

Györffy György

Milyen módon történt a föld felosztása?

Az erdélyi „gyula” uralmának kezdetét nem a krónikák felől lehet megközelíteni, hanem abból a meggondolásból, hogy Árpád kései utóda, Fajsz 950 körül már mint első fejedelem szerepel, s így az Árpádok ezt megelőzően a gyula címet, nyilván kisebb hatalommal, átengedték egy soron következő törzsfőnek.

Az Árpád-fiak szállásrendje és a dukátus

Árpád harmadik fiának, Jutasnak és Fajsz nevű unokájának a Jutas és Fajsz helynevek tanúsága szerint a Kapos–Sárvíz mellékágainak eredeténél, Veszprémben és Somogyban feküdtek nyári szállásai.

A vezérek szállásrendje és a törzsek

Szállásterületenként és nemzedékenként felsorolva az ott megszálló vezéreket a következő feltételezett képet kapjuk:

  Felső-Dunamellék Alsó-Dunamellék
III. nemzedék Fajsz

Uralomváltás és a székelyek

Valószínű, hogy az uralomért vívott harcból győztesen kikerülő Árpád-házi Fajsz fejedelem nem tartott igényt többé a kettős fejedelemség idejéből eredő méltóságnevekre (kende, gyula), és ő volt az első, aki a Nagy Károly nevéből elvont, a szlávok által a Regensburgban székelő német királyra alkalmazott Karol > kral címet felvette, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a nevét viselő Dráván túli Fajsz falut a szlávok Kraljevecnek nevezték.


A székelyek szétszórásával egyidejűleg menekülhetett a Csaba-magyara néprész a Balkánra, a Vardar vidékére. Már a Csaba-magyara név is valószínűsíti, hogy a székelyeken kívül magyar törzsbeliek is támogatták Csaba „királyfi”-t az uralomért vívott küzdelemben.

A rabati vezérnévsor néhány megfejtett neve nem teszi lehetővé, hogy segítségével a vezérek településrendjében bekövetkezett változást megállapítsuk. Mindenesetre ekkor következhetett be, hogy Fajsz elfoglalta a vezérek szállásváltó útját, a szigetközi Fajsz falutól le a Duna menti Fajszig.


Jellemző, hogy Lothár kori érmek (945–950) Fajsz Veszprémi és Győri udvarhelye, Taksony Vág melléki és solti partvonala, valamint a nyírségi dukátus területéről 3 helyen kerültek elő, ami mutatja, hogy hová került a Taksony vitézei által hazavitt ezüstpénz.

Amíg Fajsz az itáliai pénzforrást biztosítani tudta, addig a Németországban beállott változások még a szomszédos Bajorország semlegességét is ellenséges viszonyra fordították.

A fejedelemseg erősítése és a bizánci misszió

A magyar történelem felszínen zajló eseményeinek megítélése vezetett arra az elterjedt nézetre, hogy a kalandozások a 950 körüli években érték el csúcspontjukat, és 955-ben – az augsburgi csatával – a harcos életnek vége szakadt, hogy nyomában életforma-változás következzék be. A magyarság belső viszonyainak jobb megismerése viszont a bizánci források híradásaival összhangban mindinkább arra a meggyőződésre vezet, hogy Fajsz fejedelem a X. század közepén megkísérelte a békés életre való áttérést. A békés élet pedig nem azt jelentette, hogy a köznép a nomád állattartásról áttért a földművelésre, mert 955 előtt is művelt földet, és 955 után is folytatott félnomád állattartást. Mivel a kalandozók nem a mezőgazdasági termelést folytató köznépből kerültek ki, a kalandozások abbahagyása nem érintette közvetlenül a dolgozó tömegeket, és nem okozott életforma-változást. A zsákmány és az adó fogyatkozása 942-től, a bajor–magyar ellenségeskedés kezdetétől még nem volt komolyan érezhető, mert Fajsz fejedelem még élvezte az elődei által kiharcolt bizánci és olasz adót. Mindamellett a Németországból való fokozatos kiszorulás és I. Ottó birodalmának erősödése sejteni engedte, hogy a fejedelemség eltartását nem lehet tartósan a kalandozásokon kiharcolt jövedelmekre építeni.

Milyen belső és külső intézkedések figyelhetők meg, amelyek új politikára engednek következtetni?

Fajsz fejedelem örökletes és vezéri szálláshelyeit várakkal erősítette meg. A Fajsz nevet viselő udvarhelyek mellett épült Somogyvár, Veszprém, Gréc (Zágráb), Küküllővár és talán Hédervár előzménye, de a Duna menti Fajsz tőszomszédságában is ott feküdt Várad és Belvár (1061, ma Bóvár), melyek közül az egyik bizonyára visszavihető e korai időbe.

Várépítés két cél érdekében történhet: külső és belső ellenség ellen. A dunántúli várak építését teljes mértékben indokolja a Bajorországgal való viszony ellenségesre fordulása, de Fajsz idejében számolnunk kell azzal is, hogy a fejedelem az emelkedő hatalmú főméltóságokkal szemben is erődítette támaszpontjait. Fajsz az Árpád-házi hercegekkel látszólag kiegyezett a fejedelmi partvonalak és a hercegségek birtoklása felett: a pesti Duna-parton és Nyírségben Tas, a bodrogi Duna-parton és a Vág vidékén Taksony, a baranya-tolnai részeken pedig Tormás herceg váltotta szállásait. Ugyanakkor az egyeduralmat csorbította Zombor gyula és Bulcsú harka hatalma; az utóbbi a Rába, az előbbi a Maros és Bodrog vidékének ura volt. A várak építése velük szemben a fejedelmi hatalom erősítését is jelentette.

Fajsz várépítései ugyanakkor a fejedelmi udvar ellátásában kitapintható változással is kapcsolatosak. Árpád, Kurszán és Szabolcs téli szállásait egy-egy romos antik nagyváros mellett tartotta, amelyet a szolgáló népek barbár berendezkedésének mintájára bizonyára kézművesekkel töltött meg. Fajsz is birtokolta Aquincumot és Arrabonát (Győrt), de kérdéses, hogy az új udvarhelyek mellett létesített kisebb várak mennyiben tudtak szolgáló népeket befogadni. A szolgáló népek, ha kezdetben rab szolgaként szolgáltak is, mindinkább olyan helyzetbe kerültek, hogy saját önellátó háztartással rendelkeztek, és ennek inkább megfelelt a váron kívüli agrár életmód.

A mongol kánok a városokban koncentrált kézműveseken kívül rendelkeztek telepített idegen kézművesekkel, fegyvergyártó kovácsokkal is; településeiket a mesterségről nevezték el Bolatnak. Ilyenekkel a magyar vezérek berendezkedésénél is számolhatunk (például a Tárkány ‘kovács’-telepek esetében), és felmerül a kérdés, hogy Fajsz udvarhelyei mellett található foglalkozásnévvel jelzett települések nem ekkor létesültek-e. A kérdésben való állásfoglalást megnehezíti, hogy Fajsz szálláshelyei mellett a későbbi Árpádok is tartottak udvart, várai pedig az államalapításkor megyeszékhellyé váltak, s így jelenleg nem dönthető el teljes biztonsággal, hogy az itteni foglalkozásnévi helynevek az államalapítás kori udvari és vári berendezkedéskor, avagy ezt megelőzően keletkeztek, illetve közülük melyek vezethetők vissza Fajsz fejedelem korára.

A belső uralmat stabilizáló intézkedéseknél sokkal nyilvánvalóbb, hogy Fajsz idejében a magyar fejedelemség kísérletet tett a megtelepült népek közé való beilleszkedésre. A beilleszkedés egyedüli módja ekkor a keresztény hit felvétele volt. A kereszténységet két irányból lehetett felvenni, Rómából vagy Bizáncból. Az adott külpolitikai helyzetben, amikor a németekkel való viszony a mélyponton állt, csak a „bolgárutas” megoldás, a görög hit felvétele jöhetett szóba. A bizánci–magyar kapcsolatoknak nem voltak komoly árnyoldalai. Bizánc 895 után is számított magyar segítségre, a 934. évi nagy magyar hadjáratot kilencéves béke, a 943. évi felvonulást pedig ötéves béke követte, amelyet a magyar vezérek – már csak az adó miatt is – gondosan betartottak.

Az öt év leteltével, 948-ban ment Bizáncba az a nevezetes követség, amelyről Bíborbanszületett Konstantin császár, valamint Szkülitzész krónikája beszámol. A követséget Bulcsú harka vezette, és vele volt Tormás herceg. Olyanféle türk követküldési mód volt ez, mint amit Menandrosz 569-ben leír, amikor a türk kagán Tagma tarkánt küldte követségbe Bizáncba egy ifjú méltóságviselővel, Maniach fiával. Valószínű, hogy a magyaroknak egy görögül tudó szláv tolmácsuk is volt; ő adta vissza például a magyar törzsfő úr nevét a vojavoda szóval. Konstantin szövegének több morva vonatkozásából éppenséggel arra következtethetünk, hogy egy morva misszión nevelkedett bolgár pap volt a tolmács. Tőle eredhet a nagymorva fejedelemség széthullásának mondája, a morvák szerepének túlhangsúlyozása a honfoglalás leírásában, de az a közlés is, hogy a legyőzött morvák, nyilván a főemberek és a kíséret, a bolgárokhoz, magyarokhoz, fehér horvátokhoz és más népekhez menekültek.

Az időközben atyai trónját elfoglalt Konstantin császár nem csupán intellektuális érdeklődéssel fordult a magyarok felé – meggyőződve a szerződéseket betartó magyar fejedelemség stabilitásáról – be akarta vonni a magyarságot a görög rítusú keresztény népek családjába. Egy bizánci keresztény hitre tért magyar nép ugyanis olyan függő szövetségesévé válhatott volna a birodalomnak, amellyel a Bizánc számára mindenkor veszélyt jelentő gócokat, Bulgáriát és „Szkítiát” sakkban tarthatta volna.

Egy ilyenféle tervnek tudható be, hogy Konstantin császár Bulcsú harkának patríciusi címet adományozott, és Tormás herceget barát címmel tüntette ki, ami az idegen fejedelmeket megillető bizánci címek között a harmadik fokozatot képviselte. Még jelentősebb, hogy a császár megkeresztelte Bulcsút. Egy Szkülitzész-kézirat miniatúrája szerint egyháziak és világiak ünnepélyes csoportja előtt kiemelte a ruhátlan hadvezért egy bazilika keresztelőmedencéjéből. Valószínű, hogy Bulcsú példáját az ifjú Tormás is követte.

Konstantin császár művét 952-ben fejezte be, s mivel nem tesz említést újabb magyar követségről, azt kell hinnünk, hogy erre 953-ban került sor, amikor az ötéves szerződés ideje lejárt. Szkülitzész tartotta fenn annak emlékét, hogy Bulcsú után a gyula ment Bizáncba. Ő is megkeresztelkedett, sőt hozott magával egy Hierotheosz nevű görög szerzetest is, akit Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka (+956) a „türkök püspökévé” szentelt.

Bulcsú és gyula külön-külön való megkeresztelkedéséből többen arra következtettek, hogy itt külön utakon járó törzsfők akcióiról van szó. Ha azonban azt vesszük figyelembe, hogy 948-ban a magyarok harmadik méltósága, a harka (harkász) ment Bizáncba, őt pedig 953-ban a fejedelem után a második méltóság, a gyula követte, ez inkább úgy értelmezendő, hogy Fajsz fejedelem és a vezérek tanácsa a bizánci kapcsolatot fokozatosan erősítette. Erre mutat a császár válasza is: másodízben püspököt küldött a magyaroknak. Szkülitzész nem tesz említést sem arról, hogy Bulcsút, sem arról, hogy a gyulát kísérte volna valaki, s így lehet, hogy a második követségnek is volt egy ifjú hercegi kísérője, talán éppen Tormás, aki a Duna jobb partján a Bizánc felé vivő útvonalat ellenőrizte.

Régebben az a nézet uralkodott, hogy a megkeresztelkedett gyula Erdély ura volt, s így a püspök hatóterülete elsősorban Erdélyre terjedt ki. A nomád vezérek folyóparti szállásterületének változékonysága azonban valószínűsíti a krónikás hagyományt, mely szerint a Gyuláknak 1002 előtt csak két-három nemzedéke élt Erdélyben. A helynevek szerint ősük, Tétény – talán még mint a harka méltóság viselője – a Felső-Dunántúlon, fia, Harka (Harhadi) a Duna–Tisza közén, végül egyik unokája, Zombor gyula a Maros és Fehér-Körös, valamint a Bodrog mentén tartotta szállását. Mivel a bizánci kereszténység tárgyi emlékei főként a Tisza vidékén kerületek elő, a megkeresztelkedett és 955 után is buzgó keresztény gyula lakhelyét itt kell keresnünk. Zombor gyula kiszombori szállásán, egy hatkaréjos, bizánci jellegű körtemplom közelében éppenséggel Konsztantinosz Romanosz császár aranypénzei (959–963), a Bodrog melletti Mezőzombor közelében, a tokaji kincsben pedig 964-gyel záruló bizánci aranypénzlelet került elő, ami összhangban van azzal a bizánci adattal, hogy a gyula a császártól sok pénzt is kapott.

Hol volt a görög püspök székhelye?

Ha Hierotheosz Turkia püspöke lett, kérdéses, hogy székhelyét az őt behozó gyula vagy Turkia fejedelmének valamelyik udvarhelyén tartotta, avagy éppenséggel Pannonia régi püspöki székhelyét újította meg.

Korai bizánci építészeti emlékeket nemcsak Zombor gyula partvonalán (kiszombori kápolna, marosvári keresztelőtemplom) találunk, hanem Fajsz fejedelem Duna-balparti szakaszán is: Apostagon egy tizenkét karéjos görög templom állt a középkorban.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Lél herceg a krónikák szerint a nyitrai részek ura volt. Téli szállása a Duna komáromi partján fekvő Lél nevű faluban lehetett, míg nyári szállásának emlékét a Nyitra folyó felső völgyében fekvő Lelóc (Lelovci) falunév tartotta fenn. A vele együtt elfogott „király”-t, Súrt a dukátushoz tartozó Pozsony megye népessége uralta. Szállásai – mint a nevét őrző Súr falvak fekvése mutatja – a Kis-Kárpátok, a Kis-Duna és a Vág között terültek el, éspedig a Fekete-víz és a Dudvág felső szakaszánál, valamint összefolyásánál. A Veszprém megyei Súr falu, Fajsz szállásának közelében, a fejedelemmel közelebbi kapcsolatot sejtet.

Az erőviszonyok átrendeződése

Az augsburgi vereség a belső erőviszonyok átrendeződését vonta maga után. Azoknak, akik részt vettek a vállalkozásban, és akik támogatták az akciót, nemcsak azért kellett elbukniuk, mert felelősek voltak a vereségért, hanem elsősorban azért, mert katonai kiséretük elpusztult vagy jelentősen meggyöngült, és szükségképpen az intakt seregekkel rendelkező vezérek kezébe ment át a hatalom.

Úgy tűnik, Árpád négy fiának ága közül ekkor hanyatlott le kettő, Jutasé, akinek fia Fajsz volt, és Üllőé, akitől Tas fia Lél származott, viszont megmaradt és viszonylag megerősödött Tarhosé, akinek unokája, Tormás 948-ban ifjú volt, és főként Zoltáé, akinek fia, Taksony a királyi dinasztia alapítója lett.

A 955. évi vereséggel hozható kapcsolatba Fajsz fejedelemségének megszűnése. A magyar hagyomány még nevének emlékezetét is eltörölte, s vele együtt Bulcsú és Lél vezértársáét, Súrét is, aki Fajsz-ági birtokán, Veszprémben és Somogyban rendelkezett szállásbirtokkal, sőt dukátusi részt is birtokolt, Tas fia Léllel egy sorban. Minthogy az Ebersbergi Krónika Súrt rexnek mondja, és elébe helyezte Lél duxnak, nem lehetetlen, hogy Súr Fajsz fejedelem fia volt, de szállásai alapján mindenképpen a fejedelem legszűkebb köréhez sorolható. Súr bukása Fajsz katonai erejét is nagyon meggyengítette, s így a nagyfejedelemnek el kellett tűnnie. Fajsz és Súr nevének kiveszése a vezérnévsorokból és mondákból aligha a feledés rovására írandó: nevüket bizonyára azon tilalmazott nevek közé sorolták, amelyeket nem szabad emlegetni, mert bajt idéznek fel.

A magyar régiségben ismeretesek a névtabuk. Ilyenek a tulajdonságjelzővel körülírt állatnevek, mint például a szarvas, farkas, sertés, ilyen a szláv szóval nevezett medve, amit a vogulok is csak körülírva mernek megnevezni (például „nagy barnai erdei öreg”). Arra, hogy voltak tilalmazott vezérnevek is, a hun történet szolgáltat analógiát, amikor az Attila által megölt Buda nevét tilalmazott névnek mondja.

Hogy mi lett Fajsz sorsa, nem tudjuk. Rituális királygyilkosságra aligha gondolhatunk akkor, amikor a fejedelem után következő főméltóság, a gyula nemcsak bizánci patrícius, hanem buzgó keresztény is volt, és püspök működött az országban. Ha a gyula uralmi területén, ott, ahol utóbb családtagjai rendelkeztek partvonalakkal, a Kisküküllő mentén, feltűnik Fajsz falu – egy olyan szállásváltó úton, amely a böszörmények lakta Szancsaltól a parajdi „Sóvárad”-ig terjed –, arra is gondolhatunk, hogy a nagyfejedelem ide vonult vissza száműzetésbe.

Fajsz trónjának örököse a rangidős herceg, Taksony lett.

A külpolitika átfordulása

957-ben a császár Szvajtoszlav orosz fejedelem anyját, Olgát ugyanúgy kiemelte a keresztelőmedencéből, mint egy évtizede Bulcsút, majd Zombor gyulát, s ezzel kezdetét vette Oroszország és a keleti egyház szoros kapcsolata. Megjegyzendő, hogy maga Szvjatoszlav ekkor még ugyanúgy pogány maradt, mint 953 előtt Fajsz fejedelem.

Koppány lázadása

Somogyban ismeretes egy őshonos nemzetség, név szerint: . Ha e nemzetség tagjai az itt megtelepedő nemzetségfő leszármazottai, akkor az Árpádok már a X. század első felében kiterjesztették uralmukat nemzetségi szállásterületére, ami azt jelentette, hogy a honfoglaló nemzetségfő utódainak maradtak ugyan rabszolga-szállásai, de a félszabad köznép Fajsznak, utóbb Koppánynak adózott. Somogyvár körül Bogát és Fajsz hozott létre – javarész rabszolga-lakossággal – udvarhelyet; ezek Koppány kezére jutottak.

A keresztény királyság megalapítása

Ezek a célok már István uralkodását megelőzően kirajzolódhattak a magyar nagyfejedelmek előtt, hiszen a velük szövetséges bolgár uralkodók egy évszázada önálló egyházszervezetet és császári rangot adó koronát igényeltek Bizánctól. Fajsz, Taksony és Géza korában azonban a belső viszonyok még nem értek meg erre, és a nemzetközi helyzet sem volt kedvező.


Mert abból, hogy Fajsz nem járult személyesen Bizáncba megkeresztelkedni, hogy Taksony Rómából kért püspököt, és hogy Géza is távol tartotta magát a császár udvarlásától, világos, hogy itt nemcsak István személyes politikájáról van szó, hanem a dinasztia magatartásáról is.

Vármegye, vár, város

Eltekintve attól, hogy az előmagyarság egy őskori földvárkultúra területén alakult ki, és etelközi hazájában is igénybe vett várakat, a X. század történeti és régészeti kutatása arról tanúskodik, hogy a magyar vezérek és nemzetségfők előszeretettel választották téli udvarhelyüket egy-egy vár mellett: ilyen az óbudai Kurszánvára, a szabolcsi földvár, a Fajsz szállásai mellett emelkedő várak stb.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

A nyestbőradót a fejedelmek vagy hercegek udvaraiba kellett beszállítani; ilyen volt például Zágráb felett a Fajsz nagyfejedelem nevét őrző Fajsz–Kraljevec.

Irodalom

Elter István, Czeglédy Károly és Györffy György, Magyar Nyelv 77. 1981. 413–423, 511–512. Mivel a "hét vezér" 942. évi megnevezésében akár *Saba, akár Djila fejedelemsége változást mutat a 948. évi állapotokhoz képest, amikor "Fajsz" fejedelem után következett a "gyula", jelentős uralomváltásra következtethetünk; feltevésszerűen ehhez kapcsolható a "Csaba-magyarok"-nak a Balkánra menekülése és a székelyeknek a gyepűkre való telepítése is.

Fajsz fejedelem váraira és a korabeli főemberek udvarhelyeire lásd Györffy György, Archeologiai Értesítő 97. 1970. 206. kk.