Felsőoktatás

A Múltunk wikiből

A felvilágosult abszolutizmus sokat tett a hazai felsőoktatás fejlesztése, korszerűsítése érdekében. Az 1735 óta működő selmeci bányatisztképző iskolát 1763–1770 közt bányászati akadémiává fejlesztette, hogy az egész monarchia számára biztosítsa az utánpótlást képzett bányamérnökökből. Mivel elsősorban a kohászat, a kémia területén volt szükség olyan korszerű módszerek elsajátítására, amelyekkel a szegényebb ércek feldolgozása is kifizetődővé vált, mindjárt elsőnek a kémia, ásványtan és kohászat tanszékét állították fel. Ezt követte a második, a matematikáé és bányagépészeté, majd a harmadik, a bányaműveléstané. Jeles tanárok, eleinte főleg osztrák szakemberek oly jó eredményeket értek el, főleg a laboratóriumi, gyakorlati oktatás terén, hogy 1794 nyarán, a francia konvent egyik ülésén, már követendő példaként emlegették az immár nemzetközi hírnévvel bíró akadémiát. Az 1770–1846 közt végzett 3248 növendék közül a szűkebb Magyarországot 47,5%, Horvátországgal és Erdéllyel együtt 56,6% képviselte. A többi a monarchia más országaiból; olykor külföldről származott. A tannyelv német volt. Említést érdeme, hogy a késő feudális országban ez a főiskola mintegy 80%-ban nem nemes ifjakból nevelte a műszaki értelmiséget, amely nagyrészt a Kamara üzemeiben nyert alkalmazást.

Az államnak azonban szüksége volt más, olyan kamarai tisztviselőkre is, akik a korszerű számvitelben, pénzügyigazgatásban, illetve a gyakorlati vízimérnöki vagy építési feladatok végzésében jártasak. A régebbi típusú feudális igazgatás és a vad természet adott viszonyai közt a legkisebb és legelkerülhetetlenebb modernizálás is annyi teendőt hozott magával a folyók szabályozása, mocsarak lecsapolása, útépítés, térképezés, épülettervezés terén, hogy megfelelően képzett szakember-garnitúra nélkül mozdulni is alig lehetett. Ilyen garnitúra pedig most már mégsem volt egészében külföldről, Ausztriából importálható, illetve ott képezhető. Hazai kamerális, számviteli és mérnöki szakképzésre volt szükség.

Ezt a kormányzat eleinte együtt, egyféle iskolában próbálta biztosítani. Az első ilyen kamerális iskolát Collegium scientiarum politico-oeconomico-cameralium néven Szempcen, a piaristák vezetése alatt állította fel. Egy évtizedes fennállása alatt az iskola 105 végzett diákot bocsátott útnak, köztük több jeles vízimérnököt. Hamarosan jobbnak látszott azonban már szakosítottabb és világi vezetés alatt álló olyan képzést biztosítani, amely különválasztja a pénzügyi s igazgatási ismereteket és a mérnöki, műszaki tudományokat. A mérnökök képzését nemsokára átvette az egyetem bölcsészeti kara. A tisztviselőkét pedig az 1777-ben felállított négy királyi akadémia, amelyhez ötödiknek a varasdi, horvátországi kamerális iskolából kifejlesztett zágrábi akadémia csatlakozott.

A királyi akadémiákon két tanfolyamot, egy filozófiáit és egy jogit lehetett elvégezni, mindegyiket két év alatt. A filozófiaiban is a gyakorlati közéletben hasznos ismeretek oktatására törekedtek. A fizikát olyan módszerrel tanították, aminek a „földmívelésben, különféle mesterségekben és a bányászatban haszna van”.[jegyzet 1] A matematikában nagy súlyt helyeztek az úgynevezett alkalmazott tudományágakra, amelyek közé sorolták például a hidrotechnikát és a polgári építészetet. A természetrajzon belül a gazdasági, főleg a mezőgazdasági ismeretek kaptak kiemelt helyet. A jogi tanfolyamon lehetőleg mellőzték a pusztán elméleti tárgyakat. Oktatták viszont a magyar közjogot, hozzá bevezetésül Martini természetjogát és nemzetközi jogát, a hazai jogtörténetet, magán- és szokásjogot, a Codex Theresianus alapján a büntetőjogot és perrendtartást. Azután a politikát, vagyis az államtant és közigazgatást, valamint a kereskedelmet (commercium) és a pénzügytant (res aeraria), lényegében véve Sonnenfels munkái nyomán, de a magyarországi viszonyok figyelembevételével, különös tekintettel a hazai kereskedelem, kézművesség és manufaktúraipar és problémái ismertetésére. Vagyis főként azokat a tárgyakat, amelyekre a közigazgatásban elhelyezkedőknek az adott viszonyok között gyakorlatilag szüksége volt. Az akadémiáknak jelentős szerepe lett azon szélesebb gárda nevelésében, amely a közigazgatás, a hivatali funkciók vagy éppen a politika terén az ország különböző részein szóhoz jutott.

Az egyetemek reformja a Habsburg-monarchiában még az előző időszakban, Bécsben indult. Már említettük, mint vették ki az irányítást van Swieten és munkatársai a jezsuiták kezéből, korszerűsítve a négy kart egymás után. A bécsi egyetem ezzel a korábbihoz képest valóban nagyot lépett előre. Nem meglepő, hogy midőn a cseh és magyar egyetemek korszerűsítése is napirendre került, a kormányzat ezt a már bevált bécsi mintát vette alapul. Annyival is inkább, mivel Prágában is, Nagyszombatban is lényegében véve ugyanazt a régi jezsuita rendszert kellett valami jobbal, újjal felváltani, amellyel előzőleg Bécsben kellett megküzdeni.

Az átszervezés 1769/70-ben már Nagyszombatban megindult. De döntő stádiumába akkor jutott, midőn az egyetemet 1777-ben az ország központjába, Budára helyezték. Az új szabadalomlevelet 1780. március 25-én ünnepélyes felavatáson hirdették ki. Budáról az egyetem 1784-ben került át Pestre. Pest-Budát a felvilágosult abszolutizmus segített, minden vonatkozásban, újra országos központtá, jövendő fővárossá emelni. Kulturális téren ebben nagy része volt az ide helyezett egyetemnek is. Annyival is inkább, mivel az egyetem bizonyos fokig országos irányító, ellenőrző szerepet kapott a királyi akadémiák, a tankönyvek és a tudományos könyvkiadás felett. Tanárai, köztük ismert nevű, jeles emberek, főleg az orvosi és a bölcsészeti karon, olyan tudós együttest alkottak itt, amelyhez hasonlót az országban sehol sem találunk. S abból, hogy ezek itt a frissen idehelyezett kormányszékek: a Helytartótanács és a Kamara tisztviselőivel, köztük a felvilágosult rendi reform híveivel vagy éppen az antifeudális jozefinistákkal kerültek kapcsolatba, ösztönző kölcsönhatás származott. Úri házaknál, szabadkőműves-páholyokban, különb összejöveteleken így kezdett kialakulni egy olyan sokoldalú, magas értelmiségi szintű, új, városias közönség, amelynek egyes tagjai a felvilágosult reformtörekvések és utóbb a magyar jakobinus mozgalom felé vezető úton haladtak.

A mindeddig alárendelt helyzetű bölcsészeti kar időszakunkban indult meg az önállósulás, felemelkedés felé. 1769-ig csak négy tanszéke volt; a logika, a vele utóbb összevont etika, a fizika és matematika köréből. 1784-re a tanszékek száma 14-re, a tanulmányi idő pedig két évről háromra emelkedett. A pusztán számszerű, magában véve is jelentős növekedésnél azonban még fontosabb volt a szakmai profil kibővülése a társadalomtudományok, a történelem és még inkább a természettudományok, a mezőgazdasági és műszaki ismeretek felé. Új tanszéket kapott a politikai kameralisztika (ez utóbb átkerült a jogi karra), a történelem, a természetrajz, a csillagászat, az esztétika, majd két további tanszéket a matematika, egy újat a mezőgazdaságtan; három rendkívülit a történelmi forrástudományok területe (oklevéltan, címer- és pecséttan, érem- és régiségtan) és egy rendkívülit a német nyelv.

Külön ki kell térnünk az 1777-ben felállított alkalmazott felsőbb matematikai tanszék fejlődésére. Ez földmérést, vízműtant, mechanikát, építészetet, összefoglaló néven „gyakorlati mértant” oktatott, vagyis kezdettől fogva mérnöki képzéssel foglalkozott. Ez akkor kapott külön fejlettebb intézményes keretet, midőn II. József az egyetem javaslatára az 1782. augusztus 30-i rendeletével megalapította a híressé vált mérnöki intézetet (Institutum Geometricum). Ez az intézet továbbra is a bölcsészeti karon belül és az alkalmazott matematikai tanszék vezetése alatt maradt, és három év alatt képezte ki mérnökké azokat a jelölteket, akik a filozófiai tanfolyamot elvégezték és a felvételi vizsgán megfeleltek. Ezentúl mérnöki gyakorlatot Magyarországon elvben csak diplomával rendelkezők folytathattak. Az alapító rendelet bevezető sorai az új intézmény felállítását a tényleges hazai szükségletekkel indokolták. Azzal, hogy Magyarországon különösen szükség van „a földmérés, vízépítés és gépészet tudományaira”.[jegyzet 2] Azok az új műszaki-gazdasági funkciók, amelyeket a felvilágosult állam, mint láttuk, már nélkülözhetetlennek tekintett, jól képzett, új szakemberek sorát követelték meg. Ilyenek kellettek a folyószabályozáshoz, hajózható vízi utak nyitásához, mocsarak lecsapolásához, az állami mérnöki apparátus kiépítéséhez, a térképezéshez vagy éppen a maradi nemesek által gyűlölt népszámláláshoz és földméréshez egyaránt. E munkálatok, amelyekben részt kaptak már az új intézetekből kikerültek is, minden nemesi harag ellenére e vonatkozásban megalapozták a felvilágosult rendi programot, és elősegítették a korszerű mérnöki munka, térképezés és statisztika hazai fejlődését. A feladatok ugyanis, mondanunk sem kell, túlélték a jozefin politikai rendszert, sőt utóbb még nagyobbra is nőttek. Az intézet 1782–1850 között 1275 jól képzett mérnöknek adott diplomát.[1]

Nagy jelentőségű volt az egyetem új orvoskarának megalapítása 1769 végén. Az első öt tanár a bécsi egyetem neveltje volt, és közülük csak kettő magyarországi származású. A jelenség nem meglepő: új intézményről van szó, amelyhez legjobb mintául a van Swieten által újjászervezett, színvonalas bécsi orvoskar szolgálhatott, és amelynek első gárdáját van Swieten saját volt tanítványai közül válogatta ki. Az orvosi diploma megszerzéséhez öt tanulmányi év kellett. Külön szerveztek egy kétéves sebészmesteri tanfolyamot a sebészcéhek felszabadult növendékei számára, valamint egy rövidebb, egyéves gyógyszerészi tanfolyamot is. Az új orvosi kar fennállása első évtizedében, tehát részben már Budán is, 55 orvost, 211 sebészmestert és 43 gyógyszerészt bocsátott ki falai közül. Főleg a sebészorvosi képzés fejlesztése során kerültek az oktatói karba új erők, köztük a magyar orvosi nyelv kifejlesztése terén érdemeket szerző Rácz Sámuel, akinek egyébként hivatali feladata volt a latinul nemigen értő falusi és katonai kirurgusoknak anyanyelvű előadásokat tartani.

1787-ben indult meg végre az egyetemen a hazai állatorvosi oktatás is, Tolnay Sándor rendkívüli tanári kinevezésével. Hozzátehetjük, hogy az erdélyi sebész- és bábaképző intézet, amelyet 1775-ben állítottak fel Kolozsvárt, ugyancsak most, 1787-ben kapott egy második, állatgyógyászati oktatót.

A jogi kar reformjához ugyancsak a bécsi egyetem adta a mintát, s egyben a követendő elveket is Martini és a jozefinista egyházjogász Riegger munkáiban. Az egyházjogi tanszéket először Riegger magyar tanítványa, Lakits György Zsigmond, majd pedig az ugyancsak jozefinista Markovits Mátyás töltötte be, megújuló konfliktusok közt a régi felfogás híveivel. A politikai-kameralista tudományoknak a bölcsészetről átkerült tanszéke mellett új elem volt az európai államok statisztikája, valamint az egyetemes történelem, amelyet Sonnenfels tanítványa, a horvát Barits Adalbert göttingai módszerekkel oktatott.

Az a sokágú és hagyományos kapcsolat, amely Magyarországot, mint láttuk, külföldre igyekvő diákjain át a határokon túli egyetemekhez fűzte, időszakunkban is fennmaradt. Belső súlyelosztása azonban némileg újra módosult. Viszonylag megnőtt, korszerűsítése után, a bécsi egyetem magyarországi hallgatóinak száma. Főleg az orvosi, de részben a jogi és a katolikus teológiai karon is. Az utóbbin annyival is inkább, mivel a jozefin kormányzat egyházpolitikai okokból nem engedte többé az ifjú egyháziakat Rómába küldeni. Ugyanakkor viszont most már nem próbálkozott a protestánsok külföldi tanulmányainak megtiltásával. A szokott, bürokratikus engedélyezési eljárás persze megmaradt.

A protestáns egyetemjáráson belül a súlypont kezdett még inkább a német egyetemekre és ezek közül is Göttingára áttolódni, míg Hollandia és Svájc jelentősége csökkenőben volt. Göttingának az előző időszakban; 1734–1765 között, mindössze 42, viszont 1767–1808 között már 285 magyarországi hallgatója volt. Az ugrás elég szembetűnő. De pusztán számbelileg még mindig nem igazán döntő, hiszen Jenának ekkor is jóval több, 1760–1799 közt 629 ilyen diákja volt. Azt, hogy Göttinga jelentősége időszakunkban Jenával vagy akár az előzőleg élen haladó Halléval szemben megnőtt, nem annyira a hallgatói létszám, mint inkább az a minőségi különbség magyarázza meg, amely lehetővé tette, hogy a felvilágosodás fő német közvetítő központjaként magyarországi vonatkozásban különleges szerepet vigyen. A 18. század második felében a német egyetemek közül, Bécset is közéjük értve, Göttinga volt a legkorszerűbb és viszonylag a leghaladóbb. Jól fizetett, neves szakemberekkel, új típusú, kötetlenebb oktatási formákkal, kitűnő könyvtárral rendelkezett. Itt volt az új klasszika-filológia egyik műhelye, s egyben a német újhumanizmusé, amely az antik példákkal is a német nemzeti irodalmi törekvéseket támogatta. Az új típusú, világi tárgyak másik, még fontosabb csoportját Göttingában a jog- és államtudomány, a közgazdaságtan, a kortörténet és a statisztika képviselte. Ezek iránt érdeklődött a hallgatók többsége, hiszen itt kaphatta a legjobb hivatalnoki képzést az egész német felsőoktatásban. August Ludwig Schlözer Oroszország és Kelet-Európa történetével foglalkozott, valamint a leíró statisztikával bővült német államtudomány és az angol politikai aritmetika eredményeit felhasználva mutatta be a különböző államok adott helyzetét, problémáit. Staats-Anzeigen című politikai folyóirata révén nagy hatása volt Magyarország külföldi megítélésére is. A felvilágosodás szemszögéből élesen bírálta a régi típusú, feudális rendiséget, és támogatta az új törekvéseket. A magyarországi diákok között a protestáns értelmiségiek mellett feltűntek itt jobb módú nemes és új-főnemes ifjak is, akik azután kisebb számuk ellenére jobban szóhoz juthattak a hazai társadalomban és politikában.[2]

Lábjegyzetek

  1. Ratio Educationis totiusque rei literariae per regnum Hungariae. Vindobonae, 1777, § 177.
  2. Fodor Ferenc, Az Institutum Geometricum. Budapest, 1955.

Irodalom

A felsőoktatásra Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon (Budapest, 1980) és kötetünk II. része VII. fejezetének anyaga mellett: G. Klingenstein, Despotismus und Wissenschaft. Zur Kritik norddeutscher Aufklärer an der Österreichischen Universität, 1750–1790 (Formen der europäischen Aufklärung. München, 1976. 127–157).

  1. Az Institutum Geometricum újabb bemutatása: Szögi László, Mérnökképző Intézet a Bölcsészeti Karon, 1782–1850 (Budapest, 1980).
  2. A göttingai tanulmányokra: É. H. Balázs, A. L. Schlözer und seine ungarischen Anhänger (Formen der europäischen Aufklärung. München, 1976); Tóth AndrásLadányi Andor (szerkesztette), Dokumentumok a magyarországi felsőoktatás történetéből, 1760–1790 (Budapest, 1981).


Oktatásügy
Középiskolák Tartalomjegyzék