Ferdeszájú Boleszló

A Múltunk wikiből

III. Boleszló, lengyelül Bolesław III Krzywousty

1086. augusztus 20. – 1138. október 28.

Lengyelország fejedelme 1102–1138 között, 1097–1107 között Sziléziában, Kis-Lengyelországban és a Lublini földeken uralkodott, miközben bátyja, Zbigniew Nagy-Lengyelországban uralkodott, apjuk, I. Ulászló Herman 1102-ben bekövetkezett halála után Bolesław Mazovia uralkodója is lett

Wikipédia

Boleslaus III of Poland
1106
Álmos herceg a felesége sógorától, III. Boleszló lengyel fejedelemtől kapott segítséggel elfoglalja Abaújvárat, de az odavonuló Kálmán királynak megadja magát. Kálmán király szövetséget köt III. Boleszló lengyel fejedelemmel.
1107
Kálmán király hadat küld III. Boleszló lengyel fejedelem megsegítésére lázadó féltestvére, Zbigniew ellen.
1108
szeptember: Álmos herceg felkérésére V. Henrik német birodalmi sereggel támad Magyarország ellen; Pozsonyt ostrom alá veszi, miközben Szvatopluk cseh herceg a Vág vidékét ostromolja. A magyar–lengyel szövetség értelmében III. Boleszló lengyel fejedelem benyomul Morvaországba.
1132
július 22. előtt Borisz, Kálmán elűzött feleségének, Euphemiának a fia lengyel és orosz csapatokkal betör Magyarországra.
július 22. II. Béla osztrák szövetségesének segítségével a Sajó mellett legyőzi Borisz és III. Boleszló lengyel fejedelem seregét.
1134
április: A magyar király követei I. Sobeslav közvetítésével II. Lothár német-római császárral a lengyel–magyar viszonyról tárgyalnak.
1135
augusztus 15. előtt: Vologyimerko przemyśli fejedelem szövetséget köt II. Bélával III. Boleszló ellen.
augusztus 15. III. Boleszló a merseburgi birodalmi gyűlésen meghódol II. Lothárnak és kötelezi magát, hogy felhagy a magyarokkal szembeni ellenségeskedéssel.

Györffy György

Kálmán király és Álmos herceg

Alig foglalta el Álmos új „országát”, tüstént önálló politikába kezdett. 1096 elején III. Boleszló lengyel fejedelem felkérte, hogy vegyen részt a csehek elleni hadjáratában, s ettől Álmos megint csak IV. Henrik kérésére állt el, Henrik ugyanis szövetségben állt II. Bretiszlav cseh fejedelemmel.

Álmos kalandjai és bukása

A következő évben Álmos az ifjú III. Boleszló lengyel fejedelemhez (1102–1139) menekült, aki szintén Szvjatopolk egyik leányát vette feleségül. 1106-ban a lengyel sógortól kapott katonai segítséggel megindult hazafelé a Hernád völgyén, és bevette Abaújvárt. Tovább azonban nem jöhetett, mert Kálmán serege odaért, és ostromzár alá vette a várat. Mielőtt azonban a harc megindult volna, megnyílt a várkapu; Álmos lóháton, egyedül a király táborába ment, leszállt a lóról, és bátyja lábaihoz borult bocsánatért.


V. Henrik apja halálakor (1106) – egyeduralmában megerősödve – rögtön felélesztette elődei "Drang nach Osten" politikáját: beavatkozott keleti szomszédai ügyeibe, hogy hűbéri uralmát Csehországban is biztosítsa, Lengyelország felett helyreállítsa és Magyarországra kiterjessze.

A lengyel Boleszló időben felismerte a veszélyt, Álmos további támogatásáról lemondott, és szorgalmazására Kálmánnal már 1106-ban személyes megbeszélés jött létre. Kálmán és Boleszló helyzete nem csupán külpolitikai téren egyezett, hanem saját országukban is; Boleszlónak is megvolt a maga "Álmosa", féltestvére, Zbigniew személyében, aki mazówiai dukátusából nyugtalanította bátyját. E helyzetben a két uralkodó véd- és dacszövetséget kötött, kölcsönös segítségnyújtást vállalva. Kálmán már 1107-ben eleget tett kötelezettségének, mert amikor Zbiegniew a csehekkel és a pomeránokkal szövetkezve támadt bátyja ellen, orosz és magyar segélyhadak jelentek meg Mazówiában, s ez rövidesen másodszor is megismétlődött, amikor Zbigniew elűzésére került sor.


Kálmán nem támadott nagy erővel, katonái a Vág oldalán és a Csallóközben bocsátkoztak kisebb csatározásokba, de gondja volt arra is, hogy idejében segítséget kérjen a lengyel fejedelemtől. Boleszló tüstént benyomult Morvaországba, és vele jött Borivoj, az elűzött cseh herceg. V. Henrik alig egy hónapi sikertelen ostrom után feladta a harcot. A lengyel hátbatámadás mellett szerepe volt ebben annak is, hogy a nagy hűbéresek, köztük Lipót osztrák őrgróf, nem szívesen vettek részt a hadjáratban, s az ő közreműködésük eredménye lehetett, hogy a császár békére kényszerült, ami számára semmit sem eredményezett. Visszavonulása feltételéül kikötötte, hogy Kálmán visszafogadja Álmost. Álmos szégyenszemre hazajött, nem mint dux, hanem mint a hercegi birtokok haszonélvezője.

A háború azonban ezzel még nem ért véget. A lengyel támadás során Olmütz vidékén több határvár Boleszló és Borivoj kezére került, elsősorban azért, mert a határvédelemmel megbízott Vrsovec Mutina gróf harc nélkül átadta. A hazasiető Szvatopluk bosszút állt a Vrsoveceken. Egész nemzetségüket, híveikkel együtt, kiirtotta. Kálmán a császár elvonulása után tüstént bosszúálló sereget küldött Morvaország területére. Szvatopluk maga vonult a magyarok ellen, de este, lóháton ülve, egy faág kiszúrta fél szemét, és harcképtelenné válva vitték haza. Mindamellett gyógyulása után, 1109 februárjában, amikor befagytak a vizek, és senki sem számított rá, öccse, Ottó, lopva Magyarországra rontott, és Nyitra vidékén olyan pusztítást végzett, hogy a zobori apátságnak ezért kellett 1113-ban birtokairól új összeírást készítenie, magát Nyitra várát azonban nem sikerült bevennie. Szvatopluk ezt követően részt vett V. Henrik Lengyelország elleni sikertelen hadjáratában. A „véres kezű” herceget itt érte végzete, a visszavonulás előestéjén egy vitéz, a Vrsovecek híve, hátulról lándzsával leszúrta.


1112-ben Lengyelországban megrendítő esemény történt. III. Boleszló csellel hazahívta külföldről lázadó féltestvérét és örök ellenfelét, Zbigniewet és megvakította. Mivel emiatt érseke kiközösítette, Boleszló, hogy bűnbocsánatot nyerjen, zarándokútra indult; elgyalogolt Fehérvárra, Szent István sírjához, Somogyvárra, „Szent Egyedhez”, végül elment Gnéznába is, Szent Adalbert sírjához. Útja egy részét csuhában és mezítláb tette meg, és az egyházaknak nagy adományokat tett. Boleszlót mindenütt ünnepélyesen fogadták, és zarándoklásáért, mely a kora középkorban bevett vezeklési módnak számított, elnyerte kortársai és az utókor bocsánatát.

Kristó Gyula

II. István

Borisz-Kalamanosznak tehát, ha eltökélt szándéka volt Magyarország trónjára jutni, márpedig ez egy percig sem volt kétséges számára, olyan támogató erő után kellett néznie, aki hajlandó ténylegesen, azaz fegyveresen is támogatni leendő magyarországi akcióját. Választása 1131 táján Lengyelországra esett, ahol még mindig az a III. (Ferdeszájú) Boleszló uralkodott, akivel Kálmán szívélyes baráti kapcsolatokat épített ki, s akinél némi alappal hivatkozhatott Borisz arra, hogy immár egyedül ő képviseli és testesíti meg apja, Kálmán politikai irányvonalát.

II. Béla

Az egykori Kálmán-párt ama csoportja állt még ellen Bélának, amely Borisz mögött sorakozott fel. Ezek követeket küldtek Lengyelországba Boriszhoz, s meghívták az ország trónjára. Borisz élvezte Boleszló lengyel fejedelem katonai támogatását, és Oroszországból is szerzett fegyveres segítséget. Béla elsősorban nyugati szövetségeseire építhetett. Nővérének osztrák házassága révén bizton számíthatott III. Lipót osztrák őrgróf fegyvereire. Borisz 1132 júliusában lengyel és orosz csapatok kíséretében betört Magyarországra, és a Sajó folyóig nyomult előre. II. Béla Borisz ellen vonult, s mielőtt ütközetre került volna sor, a király előkelőivel tanácsot tartott. Béla ama kérdésére, hogy Borisz vajon fattyú-e vagy Kálmán király gyermeke, az Álmos-párti urak egyértelműen válaszoltak: kétségkívül tudják, hogy Borisz fattyú, és nem méltó a királyi koronára. Ezzel szemben a királyi tanács Kálmán-párti vagy oda szító urai haboztak a válaszadással. II. Béla hívei gyorsan cselekedtek: rávetették magukat az uralkodó iránt hűtlenekre és az ingadozókra, attól félve, hogy ha azok átmennének Borisz táborába, komoly veszedelembe dönthetnék az országot. A királyi tanácsban gyilkos mészárlás kezdődött. A Hont-Pázmány nembeli Lampert comest, a bozóki apátság alapítóját kivonszolták a király színe elől, és egy székkel saját testvére hasította szét a fejét. Fiának, Miklós comesnek ugyanott a fejét vették. Az Ákos-atyafiságba tartozó Majnoltot, aki 1124-ben hamis oklevél szerint II. István megyésispánja volt, szintén megölték. A Boriszt támogató vagy II. Béla elfogadása ügyében habozó urak jó részét lemészárolták. A megmaradt főemberek, Borisz táborának vezetői, Simád nemzetségből való Tivadat és Sámson, akinek fiai III. Béla korában az ispánságig vitték, egyelőre még abban reménykedtek, hogy kemény szóval is a hatalom átadására tudják bírni Bélát. Sámson a tanácsban súlyos szavakkal illette a királyt, hitvány ebnek nevezte, s felszólította, hogy vonuljon kolostorba, a hatalmat pedig adja át Borisznak. A híveitől körülvett uralkodó nem hajlott a fenyegető szóra, emberei a menekülő Sámson nyomába eredtek, aki páncélosan a Sajóba fúlt.

A szó erejével most már Béla hívei próbálkoztak. Követeket küldtek az orosz és a lengyel seregvezetőkhöz, hogy eltántorítsák őket Borisz ügyének támogatásától, kinyilvánítva, hogy Borisz fattyú, igazság szerint Béláé a királyság, aki az egész ország egyetértésével uralkodik. A meggyőző szó legfeljebb az oroszokra és néhány magyarra hathatott, Boleszló lengyeljei ugyanis kitartottak Borisz mellett. A döntés a fegyverekre maradt. Az 1132. július 22-én a Sajó mellett megvívott csata Béla és osztrák szövetségese győzelmével végződött, jóllehet Boleszló és lengyeljei derekasan harcoltak Boriszért. A lengyeleket megfutamították, maga Boleszló is csak nehezen menekült meg idegen lovon. Borisz magyar híveinek vezetői Béla kezére jutottak, köztük Simád nembeli Tivadat.

A Sajó menti csata lezárta a II. Béla féle hatalomátvételnek, az Álmos-párt uralomra jutásának közel másfél éves folyamatát.


Noha Boriszról a Sajó mentén elszenvedett csatavesztését követően közel másfél évtizedig nincs hírünk, s tartózkodási helye is ismeretlen, szerfelett valószínűnek tűnik, hogy 1132-ben szövetségesével, Boleszlóval együtt távozott az országból és Lengyelországban talált menedéket. A lengyel fejedelem többé nem került abba a helyzetbe, hogy Borisz ügyét érdemben felkarolhatta volna. 1132–1135 között Lengyelországot folyamatosan támadta Sobeslav cseh és Vologyimerko halicsi fejedelem. 1134-ben magyar követek keresték fel III. Lothár német-római császárt, aki cseh vazallusának hatására maga is szorgalmazta a viszony rendezését Béla és Boleszló között. A konfliktus végül is Lothár császár igényei szerint rendeződött: az 1135. augusztusi merseburgi birodalmi gyűlésen a lengyel fejedelem meghódolt a császárnak, s kötelezte magát, hogy felhagy a magyarok iránti ellenségeskedéssel. Ez diplomáciai garanciát jelentett arra, hogy Boleszló eláll Borisz ügyének támogatásától.

II. Géza orosz és bizánci háborúi

Ezekben a hónapokban, 1149 végén üzente II. Géza Izjaszlavnak, hogy háborúja van a bizánci császárral, és ezért nem tud személyesen sógora segítsgére lenni. A szerb–bizánci hadakozás, illetve egyes magyar katonai egységek szerbiai jelenléte volt ennek oka, viszont 1149 karácsonyára tekintélyes sereget küldött, orosz forrásunk 10 000 főről szól.

Befutottak a magyarok mellett Izjaszlav támogatására a lengyelek is III. Boleszló fiainak, IV. Boleszlónak és Henriknek a vezetésével.

Irodalom

Boleszló és Kálmán szövetségére: Gombos I. 490; II. 1075; III. 2287–2288; Pauler, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I2. 215, 464;

Boleszló zarándokútjára: Gombos I. 491;