Fernand Vix

A Múltunk wikiből
Sand, 1876. október 26. – Neuilly-sur-Seine, 1941. március 21.
francia hivatásos katona,
1918-19-ben a szövetséges hatalmak budapesti katonai bizottságának vezetője
Wikipédia
Fernand Vix

Siklós András

A Vix-misszió. Az antant új követelései.

A teljes cikk.

Szlovákia

A szlovák vezetők számoltak a belső forrongással és a prágai kormány katonai gyengeségével, kételkedtek az antant közeli segítségében is, hiszen Vix november 28-án a nála megjelenő Hodža előtt úgy nyilatkozott, hogy a cseh katonaság megjelenése Szlovákiában a belgrádi egyezmény megsértését jelenti.

A Károlyi-kormány az esetleges megegyezés tervével több ízben is foglalkozott. A december 1-i minisztertanács, bár egyes miniszterek az engedményekkel szemben aggályaikat hangoztatták, végül is a megállapodás mellett foglalt állást. A kormány úgy vélte, hogy egy ilyen jellegű, nem a csehszlovák kormánnyal, hanem a Szlovák Nemzeti Tanáccsal kötött megegyezéssel éket lehet verni a csehek és a szlovákok közé. Nem ez volt azonban az egyedüli és a legfőbb szempont. Nyomósabb érvet jelentett, hogy ha a közös ügyek révén Szlovákiát végül is megtarthatják, e példát a többi nemzetiség is követni fogja, továbbá hogy az előzetes megegyezés előnyös lesz a béketárgyalás szempontjából. Azok, akik a tervezet elfogadását javasolták, végső argumentumként a következményekre is utaltak: „Ha létre nem jön valami egyezség, anarchia és nyomában bolsevikizmus következik.”[1]

A már-már befejezéshez közeledő tárgyalások az utolsó pillanatban megszakadtak. A csehszlovák kormány Hodžát november 30-án dezavuálta. Hivatalos közlemény adta tudtul: Hodža ilyen jellegű tárgyalásokra felhatalmazást nem kapott. A prágai állásfoglalás mögött nemcsak a cseh és a Prágában tartózkodó szlovák vezetők felháborodása húzódott meg, akik a Szlovák Nemzeti Tanács önálló eljárását árulásnak tekintették, hanem ennél súlyosabb fejlemények is, nevezetesen az, hogy Foch és a francia kormány november végén a cseh érvelést – mint erről a megelőző fejezetben már szó esett – teljes mértékben magáévá tette.

Vix december 3-án tudatta Franchet már ismertetett üzenetét: a magyar kormány haladéktalanul vonja vissza csapatait Szlovákiából.

A Károlyi kormány az antant állásfoglalásával nem mert és nem is akart szembehelyezkedni. A nyílt szembehelyezkedés szakítást jelentett volna az addigi antantbarát külpolitikával, és egy új háború kezdeményezését jelentette volna, amit a kormány az adott helyzetben – tekintettel a hadsereg siralmas állapotára – kilátástalan vállalkozásnak ítélt.

Arra a kérdésre: elképzelhető-e, hogy francia megszállás alatt az antanttal szövetségben levő csehszlovák állam ellen megszállott területről rendes háborút folytathassunk, a hadügyminiszter, a kormány jobbszárnyához tartozó Bartha Albert, már a november 29-i minisztertanácson úgy nyilatkozott, hogy ezt ő is lehetetlennek tartja.

December 3-án, Vix levelének ismertetésekor Batthyány Tivadar, a Függetlenségi és 48-as Párthoz tartozó belügyminiszter véleménye az volt: „opponálni nem lehet, ezt végre kell hajtani.”[2]

Vix levelét és a kormány válaszát a sajtó december 5-én közölte.

A jobbszárny kiválása a Károlyi-kormányból. A Berinkey-kormány megalakulása.

Ismerve a munkásság és a budapesti helyőrség hangulatát, Lovászy január 5-én este megjelent Vixnél, és kormányalakítási tervéhez – annak hangsúlyozásával, hogy az új polgári kormány „harcot indít a bolsevizmus ellen” – a francia katonaság közreműködését kérte. Arra a kérdésre, hogy az antant vajon kedvezőbben ítélne-e meg egy polgári kormányt, mint a jelenlegit, az alezredes válasza kitérő volt: nem illetékes nyilatkozni ilyen kimondottan politikai ügyben.

Miután Budapest megszállásának tervét Párizsban december folyamán újólag elvetették, Vix Lovászy kérését elutasította.

A Vixnél tett látogatás pontot tett a polgári kormánnyal való kísérletezés végére.

Egyenlőtlen fellépés a kommunista párt és az ellenforradalom ellen

A BerthelotApáthy-féle december 31-i megegyezésről már szó esett. Röviddel ezután Vix a budapesti szovjet vöröskeresztes misszió tagjainak letartóztatását követelte. A rendőrség e kérésnek eleget tett. Január 7-én detektívek jelentek meg a Royal-szállóban, őrizetbe vették a misszió tagjait, és a letartóztatottakat átadták a franciáknak.

Az ellentétek kiéleződése. A Vix-jegyzék és a kormány lemondása.

A teljes fejezet.

A belpolitikai feszültség fokozódása

A teljes cikk.

A Vix-jegyzék és a kormány lemondása

A teljes cikk.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártjának egységtárgyalásai. A Magyarországi Szocialista Párt megalakulása.

Március közepén tehát már a munkáshatalom megvalósításának módja, formája volt napirenden; a különböző szociáldemokrata irányzatok, folytatva a párton belüli vitákat, tárgyalásokat kezdtek a kommunista vezetőkkel. A tárgyalások során tisztázódtak az eltérő álláspontok, ezért március 21-én nem volt szükség hosszadalmas tanácskozásra: az érdekeltek tudták, ki volt már a Vix-jegyzék előtt a munkáshatalom mellett, ki ellenezte azt feltétlenül, és kik tették függővé döntésüket a helyzet alakulásától, mely most a kockázat vállalására késztette az ingadozókat is.

A Vix-jegyzék 24 órás ultimátumára csak Budapest válaszolhatott. A főváros elhatározásában mindenesetre része volt a vidéki események ismeretének: a márciusi napok forradalmi akciói, tömegmozgalmai sehol sem találkoztak a reakció határozott ellenállásával vagy az államgépezet erélyes fellépésével. A katonai alakulatok egy része (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pápán) forradalmi szellemű, a többi passzív volt. Kivételt képezett a székely hadosztály, amely ellenforradalmár tisztikara befolyása alatt a NyíregyházaNagyvárad vonaltól keletre eső hadműveleti területen, mint állam az államban, katonai diktatúrát gyakorolt. A budapesti helyőrség azonban annál szilárdabban állt a forradalom oldalán; a hadügyminisztérium nacionalista érzelmű, a Vix-jegyzéken felháborodott vezető törzstisztjei (Stromfeld, Tombor) támogatásukról biztosították Böhmöt, a szociáldemokrata hadügyminisztert, ily módon a forradalom irányába orientálva éppen őt, aki az ingadozók kulcsfigurája volt.

Március 21-én reggel a nyomdászsztrájk miatt nem jelentek meg a fővárosi lapok, az emberek ellenőrizhetetlen hírekre voltak utalva, az izgalom és fejetlenség tetőfokára hágott. Az általános tanácstalanság, a polgári politikusok tehetetlensége megkönnyítette a kommunisták helyzetét, mivel egyedül ők rendelkeztek világos céllal és elképzelésekkel. A hozzájuk csatlakozó szociáldemokrata vezetőkkel együtt hozzáfogtak a hatalom átvételének közvetlen előkészítéséhez. 21-én reggel Csepelen értekezletet tartottak a fontosabb üzemek képviselőivel és a Katonatanács kiküldötteivel. Az értekezlet után megkezdődött a főbb stratégiai pontok megszállása; a szolgálatos rendőrök rosszat sejtve lassan eltűntek az utcákról.

Délelőtt ülést tartott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége, s Böhm Vilmos referátuma alapján határozatot hozott a Kommunisták Magyarországi Pártjával való megállapodásról, szocialista kormány alakításáról és a Vix-jegyzék elutasításáról.

A proletárdiktatúra kikiáltása. A Forradalmi Kormányzótanács megalakulása.

Bethlen István és társai semmire sem vállalkoztak. Szívesen átvették volna a hatalmat, ha Párizs támogatását élvezik, de ilyen értelmű biztatást egyáltalán nem kaptak, sőt vészjelzéseiket sem vették komolyan. (Mikes Ármin gróf és más arisztokraták már 17–18-ától figyelmeztették az angol és az amerikai missziókat, hogy ha nem szállják meg Budapestet, és nem távolítják el Károlyit, a hatalom az ő kezéből igen hamar átcsúszik a kommunistákéba. Bethlen István 21-én közölte Vixszel, hogy a jegyzék közvetlen eredménye egy szovjetbarát, baloldali fordulat lesz.)

Délután 4 órakor került sor a minisztertanács utolsó ülésére, melyen maga Károlyi elnökölt. A jobboldali szociáldemokrata miniszterek – Garami és Peidl – a délelőtti vezetőségi ülés után már nem vettek részt a párt tevékenységében; Böhm hadügyminiszter, aki már órákkal előbb parancsban szólította fel a hadsereget az új, szocialista kormány támogatására, hallgatott. Kunfi, aki 3/4 6 körül érkezett meg a pártválasztmány üléséről, röviden bejelentette: a szociáldemokrata párt vállalja az új kormány megalakítását, s ennek névsorát a Munkástanácsban az éjszaka folyamán összeállítják. Utalt arra is, hogy megegyeznek a kommunistákkal, de részleteket nem közölt, mindenesetre kérte a kommunista foglyok azonnali szabadon bocsátását.

Még tartott a minisztertanács, mikor egy külügyminisztériumi tanácsos pontosan a határidő lejártakor, 6 órakor átnyújtotta Vixnek a jegyzéket elutasító választ. Vix lakását hamarosan fenyegető tömeg vette körül.

Károlyi abban állapodott meg a szociáldemokrata miniszterekkel, hogy ő nevezi ki az új kormányt. Az utóbbiak látták, hogy Károlyi nincs tisztában a változás jellegével, nem érti, hogy új, proletárforradalom kezdődött, de kitértek felvilágosítása elől, annál is inkább, mert maguk sem tudták pontosan előre, mire jutnak a kommunistákkal. A minisztertanács után Károlyi arra várt, hogy meghívják a Munkástanács ülésére. Ehelyett arról értesítették telefonon, hogy a Munkástanács jóváhagyta a két munkáspárt egyesülését és proklamálta a proletárdiktatúrát. Ezzel a polgári demokratikus Népköztársaság megszűnt létezni. Károlyival titkára közölte, hogy közzétették – Károlyi engedélye nélkül – az ismert kiáltványt, mely szerint lemond az elnökségről, és a proletariátusnak adja át a hatalmat. Károlyi nemtetszését fejezte ki ugyan amiatt, hogy ilyen módon értesült saját lemondásáról, de fenntartásai ellenére támogatni kívánta az új forradalmat. A rá várakozó jobboldali politikusoknak megüzente, hogy megbeszélésük tárgytalanná vált, a Vix-jegyzék dilemmáját nélkülük oldották meg.

A szocialista forradalom békés győzelme

Paradox módon a forradalom békés győzelmét segítette az ország reménytelen külpolitikai helyzete, a nemzeti katasztrófa. A Vix-jegyzéket csak forradalmi, szocialista kormány utasíthatta vissza. A nagybirtok és a nagytőke ekkor már elég világosan látta, hogy számára nincs más választás, mint a győztesek által kijelölt határok elfogadásával beilleszkedni a bolsevizmus ellen harcolók frontjába, de miután a háborúban fő érve a történelmi határok védelme volt, önmagának adta volna meg a politikai kegyelemdöfést, ha a proletárkormány honvédő felhívásával úgy száll szembe, hogy a jegyzék elfogadását javasolja.

A magyarországi proletárforradalom és a „világforradalom” perspektívája

Egy-két napig bizonytalan volt a Vix-misszió sorsa is; ámde ennél sokkal jobban nyugtalanította a Nyugat urait a Tanácsköztársaság sorsa szempontjából alapvető kérdés: követik-e más közép-európai országok munkásai a magyar példát?

A Tanácsköztársaság készsége az antanthatalmakkal való tárgyalásra

De Lobit tábornok, az úgynevezett Vix-jegyzék aláírója, miután értesült ultimátuma elutasításáról, 21-én reggel felkérte Troubridge angol admirálist a Vix-misszió megmentésére. Troubridge Belgrádból két monitort irányított Budapestre, amelyek másnap érkeztek meg. A vörös tengerészek tüstént letartóztatták az angol parancsnokot, a legénységhez pedig Elvtársak és szimpatizánsok! megszólítással felhívást intéztek, csatlakozásra szólítva fel őket. A magyar külpolitika irányítói Vix kapkodását a forradalom napján (15 ezer katonát kért Belgrádból Budapest megszállására) nem vették komolyan, sőt maradásra kérték, hogy rajta keresztül kapcsolatban lehessenek de Lobit belgrádi parancsnokságával, a balkáni antanthaderővel. Miután Vix jobbnak látta távozni, Belgrádba küldték Roth Ottó temesvári párttitkárt. Az aggodalom erősebbnek bizonyult a magyar kormánnyal való diplomáciai érintkezés tilalmánál; de Lobit március 25-én táviratilag jegyzéket intézett Kun Bélához, melyben a november 13-i fegyverszünet megsértésével vádolta, és személyesen tette felelőssé a Vix-misszió biztonságáért. Március 27-én pedig a belgrádi francia követ társaságában fogadta de Lobit Rothot, aki – miközben Troubridge dunai flottillája már Bajánál állt készenlétben – megnyugtatta őket a budapesti tanácskormány békés szándékairól. Kun jegyzékben is sietett válaszolni de Lobit-nak: elutasította a fegyverszünet megsértésének vádját, garantálta a Vix-misszió biztonságát, és kifejezte feltételek nélküli tárgyalási készségét.

A jegyzékváltás és tárgyalás de Lobit-val diplomáciai siker volt; mégis elsősorban Párizs és Budapest viszonyát kellett tisztázni, ezért Kun március 24-én hivatalos jegyzékkel fordult a nagyhatalmakhoz: A jegyzéket a röviddel 21-e előtt Budapestre érkezett olasz diplomáciai ügyvivőnek, Borghese hercegnek adták át, akit előzőleg Ágoston és Kunfi szociáldemokrata népbiztosok meggyőztek arról, hogy ha a győztesek megértően viselkednek, a Tanácsköztársaság „mérsékelt” szocialista útra tér, ellenkező esetben a szovjet útra kényszerül. Boghese a jegyzéket eljuttatta Orlando olasz miniszterelnökhöz, aki március 29-án tette le Kun Béla üzenetét a békekonferencia asztalára.

A jegyzékben a kormányzótanács leszögezi, hogy a szocializmus alapján áll, és Szovjet-Oroszország szövetségesének tekinti magát; összeköti őket a rendszerük „azonos szerkezetén alapuló természetes barátság, amely a magyar kormány felfogása szerint semmiképpen nem hozható kapcsolatba agresszív egyesüléssel. Éppen ellenkezőleg, az új magyar köztársaságnak szilárd óhaja, hogy békében éljen minden más nemzettel.” Elismeri a Károlyi-kormány által aláírt belgrádi egyezmény érvényességét, de elutasítja a Vix-jegyzék tudomásulvételét, s ehelyett meghívja az antant delegációját Budapestre. A misszióval „késznek nyilatkozik területi kérdések megtárgyalására a népek önrendelkezési elvének alapján, és a területi integritást kizárólag ezzel összhangban szemléli”.[3]

Kun felismerve a békekonferencia meghökkenésében és az olasz–francia ellentét kihasználásában rejlő lehetőséget, rögtön elérte azt, amit Károlyi megkísérelni is alig mert: a „négy nagy” elé vinni javaslatait. Bármily kedvező is volt a pillanat, arról mégsem lehetett szó, hogy a győztesek érdemi tárgyalást folytassanak a Tanácsköztársasággal, de a forradalom számára még a formális diplomáciai tevékenység is az életet jelentette. Egyrészt mert amíg tárgyalnak, az antant nem támad; másrészt néhány nappal előbb határozták el a volt Osztrák–Magyar Monarchiával szemben alkalmazott háborús gazdasági blokád feloldását, s a tönkrement magyar népgazdaság számára életbevágóan fontos volt, hogy politikai diszkriminációként ne tartsák fenn továbbra is Magyarországgal szemben a behozatali tilalmat.

A békekonferencián először március 27-én vitatták meg a Magyarországi Tanácsköztársaság kérdését. Foch marsall nagyszabású tervet terjesztett elő Bécs és Budapest megszállására és a szovjetellenes intervenció kiszélesítésére. Javaslatait elutasították, elsősorban azért, mert felismerték a Szovjet-Oroszországgal szembeni külső intervenció reménytelenségét. Magyarország esetében viszont a nagyhatalmak egy percig sem tettek le a forradalom erőszakos likvidálásáról, és nem is vonták kétségbe a legagresszívebb politikát követő Franciaország prioritását a kelet-közép-európai „érdekszférában”. De a Vix-féle politika csődje, a magyar forradalom és a környező országok viszonyának bizonytalansága óvatosságra intettek. A konferencián néhány napra a franciáknál óvatosabb eljárást követő angolszász vezetők ragadták magukhoz a kezdeményezést a magyar kérdésben. Troubridge admirális azt jelentette Vix és Roth beszámolója után, hogy még meg lehet akadályozni a magyar nemzeti mozgalom bolsevistává válását, és kérte Pestre küldését; a békekonferencia április 1-i határozata azonban nála is magasabb állású megbízottat jelölt ki az útra, Smuts tábornokot, az angol hadikabinet és békedelegáció tagját.

Smuts április 4–5-én tárgyalt Budapesten. Fő feladata a tájékozódás volt, hatásköre csak a Vix-jegyzékben megjelölt demarkációs vonal módosítására terjedt ki. Az általa javasolt magyar demarkációs vonal a Vix-felénél 25 kilométerrel keletebbre húzódott, tehát nem kellett volna kiüríteni Debrecent; Arad, Nagyvárad, Szatmár az új semleges zónába esett. A kormányzótanács, amely két héttel előbb a Vix-jegyzék elutasításának programjával került hatalomra, ezt a módosítást nem fogadhatta el.

Az imperialista hatalmak intervenciójának előkészületei

Smuts jelentésében pártolta a Kun által tervezett konferencia összehívását, javasolta a blokád feloldását, elismerte a Tanácsköztársaság békevágyát és kifejtette: Magyarországot úgy lehet legjobban távol tartani Oroszországtól, ha szóba állnak vele és meghívják Párizsba. Útjának legfontosabb eredménye azonban annak megállapítása volt, hogy ami Magyarországon van, az valóban bolsevizmus, s nem csupán a sértett nemzeti öntudat szélsőséges megnyilvánulása. Ezért javaslatait figyelmen kívül hagyták, sőt Budapestről való elutazása másnapján már Bukarestbe érkezett Franchet d'Esperey, s megállapodott a román hadvezetéssel, hogy amint felkészültek, megkezdik a támadást, illetve a Vix-féle vonal elfoglalását. Franchet másnap már Belgrádban tárgyalt a délszláv vezetőkkel, akiknek véleménye megoszlott, s bár nem tagadták meg egyértelműen a részvételt az intervencióban, túl nagy árat kértek érte. Miután kitűnt, hogy Franchet Párizs jóváhagyásával, de saját felelősségére szervezi az intervenciót, a jugoszláv politikusok távol maradtak tőle, annál inkább, mert attól is féltek, hogy a monarchista érzelmű Franchet esetleg hajlandó lenne Habsburg József főherceget állítani a megalakítandó budapesti ellenforradalmi kormány élére.

Masaryk és Beneš elvben készek voltak részt venni az intervencióban, de hadseregük gyenge, katonáik harci kedve csekély volt. A munkásság véleményével is számolniuk kellett, hiszen az egységes szociáldemokrata párt részt vett a kormányban. Masaryk április 3-án nyilvánosan biztosította a szociáldemokrata vezetőket: szó sem lehet az intervencióban való részvételről. Miközben a csehszlovák sajtó a magyar támadásokról szóló koholmányokkal befolyásolta a közvéleményt, a prágai hadügyminisztérium antanttisztek irányításával titokban maga dolgozott a támadás előkészítésén.

Smuts küldetése Lloyd George angol miniszterelnök műve volt, aki időközben visszavonult harcias konzervatív ellenzéke elől. A konzervatív lapok támadták Smutsot, angol hírszerzők pedig azt hangoztatták: a belső ellenforradalom intervenció nélkül eleve kudarcra van kárhoztatva, a katonai támadás viszont annál kevesebb akadályba ütközik, minél előbb indul meg. Wilson amerikai elnök, akiben a nemzeti kérdések demokratikus megoldásának hívei bíztak, ugyancsak sokat veszített belpolitikai erejéből, idegállapota is mindinkább romlott, s e napokban lekötötte – Orlandóhoz hasonlóan – a Fiume birtoklásáért kirobbant olasz–jugoszláv viszály. Az intervenció hívei úgy érezték, hogy legalább Magyarországon szabad kezük van, s az újabb vitákat elkerülendő, terveiket nem is vitték a békekonferencia elé. Előre látták, hogy végrehajtásuk nem fog a más problémákkal lekötött konferencián ellenkezést kiváltani.

Miután pillanatnyilag más katonai erő nem volt bevethető, a román uralkodó és tanácsadói területi követeléseik maximális elérése érdekében vállalták a bizonytalan kimenetelű támadás átmeneti veszélyét, abban a reményben, hogy szükség esetén szövetségeseik segítségükre sietnek. A román koronatanács április 10-én elhatározta az intervenció megindítását.

A támadás bevallott célja csak a Vix-féle vonal megszállása lehetett, a csapatok azonban a Tisza elérésére kaptak parancsot.

Az 1918–1919. évi forradalmak művelődéspolitikája

A népköztársaság hívei leginkább az osztálykorlátok ledöntését, a művészetek állami anyagi támogatását üdvözölték a Tanácsköztársaságban, de a Vix-jegyzék, Károlyi felhívása, a békés, humánus átmenet is hatott rájuk.

Az antant diplomáciája és a bécsi ellenforradalmi emigráció

Bethlen azonban szükségét érezte, hogy a román és a csehszlovák hadsereget a Vix-jegyzék előtt érvényben levő demarkációs vonalra vonják vissza: „az új kormány nem fogadhatna el oly demarkációs vonalat, melyet az előző két kormány nem akceptált, mert különben hazaárulással vádolnák …”[4]

Clemenceau második jegyzéke és Kun Béla válasza

Június 13-án Clemenceau új jegyzéket intézett a Tanácsköztársasághoz, amelyben a magyar–jugoszláv határ kivételével közölte Magyarország új határait. A jegyzék az emlékezetes Vix-jegyzéknél is sokkal nagyobb csapást mért a magyar nemzetre: Magyarország formális párizsi meghívását is semmibe véve, egyszerű diktátumként ismertette a végleges határokat; nemcsak szentesítette a nemzetiségek elszakadását, hanem jelentős, közel 3 millió magyar lakta területeket is a szomszéd országoknak ítélt.

Foch ultimátuma. Fegyverszünet és visszavonulás.

A hősi harcok eredményének feladása a tisztikarra gyakorolta a legegyértelműbb hatást. Számukra a Tanácsköztársaságot a Vix-jegyzék elutasítása emelte a megalkuvó, régi uralkodó osztályok fölé; az a lehetőség, hogy a lélegzetvételnyi szünet lehetővé teszi az ellenforradalom letörését – beleértve a remélt bevonulást Szegedre –, érthetően nem vonzotta őket.

Lábjegyzetek

  1. Országos Levéltár, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1918. december 1.
  2. Ugyanott, 1918. november 29., 1918. december 3.
  3. L. Nagy Zsuzsa, A párizsi békekonferencia és Magyarország. 1918–1919. Budapest, 1965. 103.
  4. A bolsevizmus Magyarországon. Szerkesztette Gratz Gusztáv. Budapest, 1921. 797.