Forgách Simon tábornok

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Forgách Simon

Rajka, 1669. július 8. – Lemberg, 1729
császári és királyi tábornok, kuruc tábornagy
Wikipédia
1704. június 13.
Forgách Simon kuruc tábornagy Koroncónál csatát veszít Siegbert Heister ellenében.
1705
.Megjelenik KolozsvárottForgách Simon gróf Rákóczihoz írt ajánlásával – Zrínyi Miklós Török Áfium című röpirata.
1706. november 22.
Rákóczi elfogatja Forgách Simon tábornagyot. (1710 végéig marad fogságban.)

R. Várkonyi Ágnes

Országos támadás, társadalmi érdekegység

A már nyáron elrendelt hadtoborzási rendszer szerint Koháry István alsó-magyarországi főkapitány, Batthyány Ádám dunántúli főkapitány, országbíró és horvát bán, Forgách Simon tábornok és Bottyán János ezredes vezetésével, körzetekre osztva a Sajó–Tisza vonalától nyugatra fekvő vármegyéket, általános nemesi felkelést rendeltek el, és magas zsoldpénzzel parasztezredek toborzására adtak parancsot. Batthyány 1703. augusztus végén bekövetkezett halála után 1704. január 14-én I. Lipót Pálffy Jánost nevezte ki horvát bánná. Horvátországban, Alsó-Ausztriában, Morvaországban és Sziléziában már 1703 őszén elrendelték a népfelkelést, s megkezdték a Morva és a Lajta folyók vonalán egy sánc- és erődítményrendszer kiépítését. Az általános ellentámadási tervet a helyi viszonyokat jól ismerő kiváló stratéga, Sávoyai Eugén dolgozta ki, s a koncentrált támadás sikert hozott.

Schlick Lipót altábornagy keze alá hat lovasezredet rendeltek. Ugyanakkor a Duna és Dráva mellékéről Alsó-Magyarországra parancsoltak mintegy ezerfőnyi, rác határőrökből álló sereget. A hadvezetés tehát képes volt az erők gyors átcsoportosítására, s a hatalmas Habsburg Birodalom minden nehézsége ellenére is jelentős katonai tartalékokkal rendelkezett.

Rákóczi – értesülve a készülő császári ellentámadásról – megbízta Károlyit, hogy a szentendrei rácokat szigetelje el és nyerje meg, az északnyugat-magyarországi terület főparancsnokává pedig Bercsényit nevezte ki. Bercsényi október végén rohammal bevette Eger városát, és megnyerte Telekessy István egri püspököt. Schlick ezalatt elfoglalta Lévát, Selmecbányát, s ezzel Körmöcbánya, Korpona, Csábrág is visszatért a király hűségére.

Léva elvesztésének hírére Rákóczi hadvezetősége azonnal megkezdte a védelmi előkészületeket, de az irányítás lassú volt, s a mintegy 15–20 ezer főnyi kuruc sereg első lovasezredei november 15-én értek Zólyom alá. A csatát Bercsényi nyerte meg. A császári sereg visszavonulásra kényszerült: Forgách Simon, kijátszva a kurucokat, nagy emberáldozatok árán kivonult a zólyomi várból, Schlick december közepére Pozsonyba húzódott vissza.

Magyarország és az európai háborúk

Rákóczi 1704 tavaszán a Dunántúlon a hadműveleteket nem tudta szorosabban összehangolni, a rácokkal előkészített szövetség meghiúsult, és elmaradt Esztergom tervezett ostroma is. Savoyai eközben a Dunántúl visszahódítására adott parancsot Heister generálisnak. A császári hadsereg egyik legtekintélyesebb magyar tábornoka, Forgách Simon gróf Köpcsénynél átállt Rákóczi hűségére, és figyelmeztette Károlyit a császáriak bekerítő akciójára. A Pálffy támogatásával megindított ellentámadást azonban Károlyi ezredei nem tudták feltartóztatni, s bár a bekerítő gyűrűből kisiklottak, parancsnokukkal együtt menekültek át a Dunán. Simontornya őrsége kitartott, s a dunántúli katonaság helyben maradt, a Bakony, a Rába-mellék és a Somogyság erdőségei megteltek kuruc csapattöredékekkel. A vármegyei nemesség többsége azonban eleget tett Pálffy parancsainak, többen beálltak a császári ezredekbe. Heister pedig, mivel s Alsó-Magyarságág elfoglalását tűzte ki következő feladatául, Komáromhoz vonult, hogy átkeljen a Dunán,

Rákóczi azonban sem katonai, sem diplomáciai szempontból nem mondhatott le a Dunántúlról. 1704. április elején a 4 ezer főnyi haderővel a Dunán átkelő Forgách tábornok a helyi erőkből felduzzadó hadseregével hamarosan elérte a Rábát, és megvette Pápát. A város védője, Esterházy Antal, Komárom vármegye főispánja Rákóczi lelkiismeretes tábornoka lett. Válaszul a Haditanács módosította eredeti tervét: Heister nem hagyhatja el a Dunántúlt, a Dunától északra a hadműveleteket Pálffy irányítja.

Pálffy mintegy 2 ezer emberrel Nagyszombat tájékáról megindulva egyesülni akart Ritschan tábornok 4 ezer főnyi haderejével. A morva határtól a Kis-Kárpátok hegyszorosán át Szomolányra vonuló Ritschant azonban Rákóczi csapatai körülkerítették, s 1704. május 28-án Bercsényi és Károlyi ezredei a helyi felkelők segítségével tönkretették. Rákóczinak 300–400, a császáriaknak körülbelül ezer katonája esett el. A mintegy 100 fogoly között volt maga Ritschan tábornok is, aki majd 3 ezer forint váltságdíj és 50 magyar fogoly elbocsátása árán szabadul.

A szomolányi győzelem lehetővé tette, hogy Károlyi négy lovasezreddel átmenjen a Dunántúlra, Forgách segítségére. Heister 3600 főnyi haderővel és 12 ágyúval 1704. június 13-án Koroncónál mégis súlyos vereséget mért Forgách 18 ezer főnyi, de tüzérséggel kevéssé ellátott haderejére. A csatatértől nem messze álló Károlyi négy ezredével nem bocsátkozott harcba. Forgách seregének vesztesége 2 ezer ember (11%) volt, a császáriaké 100 fő (2,8%).

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

A természetbeni adóról nem mondhatott le, nem tudta volna különben hadait ellátni. A legsúlyosabb tétel az élelmiszeradó volt: először 1704. február 15-én, majd országos érvénnyel Forgách Simon tervezete alapján módosítva, az 1704. november 13-i fejedelmi rendelet szerint portánként vetették ki és havonként szedték. Az élelmiszeradót a katonák hozzátartozóitól is megkövetelték.

Erdély

Az országgyűlés minden jogot a rendek kezébe helyező választási féltételeit Rákóczi nem fogadta el. Beiktatását el kellett halasztania, de szuverén hatalommal kezdte kiépíteni erdélyi uralmát. A főparancsnoknak kinevezett Forgách Simont jelentős haderővel küldte be, ugyanakkor megszervezte Erdély kormányzó testületét, a consiliumot.

Diplomácia és hadsereg

1705 tavaszán a francia király számára adott tájékoztatás szerint a magyar konföderációnak 32 lovas- és 13 gyalogezrede van; ezekhez a fizetett ezredekhez 15 ezer főnyi mezei had, 4 ezer főnyi megyei katonaság és mintegy 20 ezer főnyi erdélyi hadsereg járul. Rákóczi és Forgách emlékiratainak 70 ezres hadseregről adott tájékoztatása tehát reálisnak tekinthető. Számításba véve a hazai népsűrűséget és egyéb viszonyokat, az első konföderáció hadserege már csak létszámát tekintve is messze meghaladta a királyság és Erdély lélekszámából következő reális lehetőségeket. Rákóczi és köre többször megállapította, hogy ez a hadsereglétszám túlontúl sok, és mégsem elég. Nincs ugyanis körülhatárolható frontvonal, az egész ország hadszíntér, várak szét kell hónapokon, sőt éveken át ostromzár alatt tartani.

A Magyarországon harcoló császári fősereg a szabadságharc első felében 5–15 ezer fő között mozgott. Emellett azonban Erdélyben 8–10 ezer főnyi haderő állomásozott, a rác határőrvidékről mintegy 20 ezer fegyveres volt bevethető, a mindvégig császári kézben lévő várak: Buda, Győr, Komárom, Lipótvár, Nagyvárad helyőrségei együttesen ugyancsak több ezer főt tettek ki. Számításba véve a horvát rendek felajánlotta 15 ezer katonát, valamint azt, hogy a Haditanács mindvégig élt a vármegyei insurrectióval a császári kézen levő területeken, megállapítható, hogy a Habsburg-államhatalom összességében 50–80 ezer főnyi jól felszerelt fegyveres erőt tudott mozgósítani.

Az új magyar állam tehát mindvégig számottevő erőfölényben levő nagyhatalommal kényszerült háborúba. Belső rendje ugyancsak nagy erőt kívánt, bizonyos feladatokra a parasztvármegyék csapatait is igénybe kellett venni. Rákóczi személyes biztonságát és állama belső védelmét a palotás és karabélyos ezredek szolgálták. Néha a nemesi felkelést is elrendelték, főleg a várak ostromzárához, bár többször leszögezték, hogy korszerűtlen és kevéssé használható.

A hadsereget nem tudták maradéktalanul és egyenletesen korszerű fegyverekkel ellátni. Fegyelem és testületi egység tekintetében pedig páratlan nehézségekkel kellett megküzdeni. A közkatonák, tisztek és főtisztek nagy többsége magyarul beszélt, magyarnak vallotta magát, de a legénység és az alsó tisztikar soraiban szolgáltak kárpátukránok, szlovák románok és németek. Német ezredek, mintegy 1500 francia, némi rác katonaság, majd később lengyel, svéd, tatár csapatok is harcoltak Rákóczi zászlaja alatt.

A közkatonák és az alsó tisztikar döntő többsége a társadalom kiváltságokkal nem rendelkező rétegeiből került ki, és kevés kivétellel református és evangélikus vallásban nevelkedett. A főtiszti kart protestáns köznemesek és katolikus főurak alkották. A hadsereg kiszolgáló személyzete, az íródeákok, fizetőmesterek, borbélyok és más foglalkozásúak serege nagyrészt a városokból származott.

A főtisztek már korábbról rendelkeztek több-kevesebb katonai tapasztalattal. Bercsényi, Esterházy Antal, Esterházy Dániel, Orosz Pál, Andrássy Pál, Csáky András ezredesként harcoltak a török ellen a császári seregben. Bottyán, aki végvári vitézből emelkedett fel ezredesi rangba, a török háborúk után megjárta a nyugati hadszínteret is. Forgách Simon ugyancsak mint császári ezredes, majd tábornok sajátította el a török, majd a nyugati hadszíntéren a háború tudományát. Előzőleg a császári seregben szolgált többek között Czelder Orbán és Ocskay László is. Thököly hadseregéből egész sereg kitűnő ezereskapitány került ki: Bóné András, Gödény Pál, Deák Ferenc, Gyürky Pál, Sréter János, Komlóssy Sándor. Az alsó tisztikar ugyancsak jól elkülöníthető tömbjét az első felkelők maguk választotta paraszthadnagyai és kapitányai alkották, közülük emelkedett ki a hadszervezőnek is kiváló Esze Tamás.

A fegyvernemek között számban és hatóképességben a lovasság fölénye érvényesült. A korszerű hadviselés viszont erős gyalogságot és jó tüzérséget kívánt volna. 1704 folyamán a gyalogság létszámát kevés sikerrel tudták csak növelni. A nagyon szegényes hazai hagyományokkal rendelkező tüzérséget és a műszaki alakulatokat francia tisztek és hadmérnökök segítsségével szervezték meg. A tüzérség főinspektora Sréter János lett, és remekül megállta a helyét.

Több mint fél évszázad óta a magyar politikának egyik sarkalatos pontja volt, hogy az országnak – az európai országok mintájára – állandó hadserege legyen. A gyakorlati megvalósítás útján azonban hatalmas akadályok tornyosultak, de Rákóczinak és kormányzókörének ezt a körülmények kényszerére is vállalniok kellett. A szervezéssel járó politikai és társadalmi feladatok elől sem térhettek ki. Tudták, hogy csakis a rendektől független, kizárólag az uralkodó irányítása alatt álló, testületileg egységes, a földesúri kötöttségektől mentes, rendszeresen fizetett és szociálisan is ellátott hadsereggel építhetnek új államot. A korabeli felfogás szerint az önálló államiságnak sarkalatos feltétele az állandó hadsereg.

Rákóczi már egészen korán kinevezett tisztekkel váltotta fel az önhatalmúlag választottakat, meghatározta a hadkiegészítés, a toborzás módját és a hadsereg belső rendjét. Legnehezebb feladatnak az otthonlakos jobbágyoktól és nemesektől elkülönülő, egységes katonai testület kialakítása bizonyult. Több olyan döntés és részletintézkedés szolgálta ezt a célt, mint a jobbágykatonák kiemelése a földesúri hatalom és a vármegyei bíráskodás kötelékeiből, a fegyvert fogott jobbágyok és nemesek 1704. évi orHzágos összeírása, a belső szolgálati rend megteremtése, a hatalmaskodás szigorú büntetése. A szervezés minden mozzanata nagy nehézségek közt ment végbe, de a szándék következetes maradt.

A hadsereg önállóságát és állandóságát megteremtő alapelveket Rákóczi 1704 nyarán vetette papírra. Az első konkrét javaslatokat Forgách Simon készítette el.

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások. Néhány vármegyében a tisztikar tagjai között voltak híveik. Azonos elveket vallottak velük a felső-magyarországi városok egyes tekintélyes polgárai is, mint Kray Jakab késmárki bíró vagy az eperjesi Klesch János. A hadsereg tisztjei közül Gyürky Pál generális, Sréter János brigadéros, Vay Ádám udvari marsall és mások tartoztak közéjük. Támogatta elképzeléseiket Forgách Simon gróf, később Petrőczy István generális is. Zömmel evangélikusok voltak, bár reformátusokat és katolikusokat is számláltak soraikban. Politikájuk több forrásból táplálkozott. Terveikben jól kitapogathatók e hazai hagyományok, Zrínyi mozgalmának tanulságai és a Habsburg-kormányzás különböző területein szerzett tapasztalatok. Egyaránt lecsapódtak bennük a főleg Machiavelli, Bodin, Lipsius, Pufendorf összegezésében ismert államelméleti elvek, és a pietizmus fogalmával minősített eszmei mozgalom értéktámpontjai. Felfogásuk szerint az állami önállóság megteremtésének legfőbb követelménye: a működőképes államgazdaság, a közterhek célszerűbb elosztása és az országos érdekegység érvényesítése. Ismerték és kidolgozták a modern állam fegyelmezett, központi hatalmat szolgáló hivatali rendtartását, a születési előjogoknak gyakorlatban is fölébe helyezték a műveltséget, a tudományt. Új tartalommal elevenítették fel a Mátyás-hagyományt, és az állami berendezkedésben Angliát, Hollandiát tekintették követendő példaképnek. Külföldi egyetemeken iskolázott prédikátorokban jó propagátorokra leltek, viszont hiányzott közülük az erős politikai vezéregyéniség. 1705 nyarán azonban, amikor a válságból kivezető utat további reformokban, a központi hatalom megerősítésében, a katonaság szociális igényeinek kielégítésében és nem utolsósorban az interregnum kikiáltásában látták, Rákóczi személyes elképzeléseivel egybekapcsolódó program vezette őket.

Rákóczi, mivel csakis az ország egészének birtokában, Erdély tényleges uraként vélte sikerrel megvalósíthatónak a belső válságot felszámoló reformokat, két hadműveletet indított el. Az egyik eredménnyel járt: Forgách Simon elfoglalta Medgyest, s ezzel Szeben, Fogaras és Brassó kivételével egész Erdély Rákóczi birtokába került. A másik balul végződött: Károlyi 1705. március 31-én Kilitinél csatát vesztett, a kurucok ismét kiszorultak a Dunántúlról, s az ellenség megsemmisítette a Rákóczi dunántúli hadjáratának megindítására szolgáló, Imsód és Kömlőd között Bottyán János vezetésével készült hajóhidat és védősáncrendszert is. Rákóczi erre a mintegy 15 ezer főnyi rendezett és jól felszerelt hadserege élén a Duna bal partján észak felé fordult. Katonasága azonban súlyos ellátási hiányok és helyzetük szociális rendezetlensége miatt a morális összeomlás szélére jutott. Július 3-án a gyömrői táborban Rákóczi hadiszemlét rendelt el, és tudatta a közvitézekkel, hogy átérzi és érti szociális gondjaikat, de saját boldogulásuk és a haza szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Bátorságot, fegyelmet, kitartást kért. Az első konföderáció válságát a belső társadalmi és politikai feszültségek a külső körülmények változásának következményeivel együtt annyira elmélyítették, hogy Rákóczi és kormányzóköre országgyűlésen kívánta rendezni a viszonyokat és megújítani az államhatalmi szervezetet.

Az eredetileg szeptember 1-jére Rákos mezejére kitűzött országgyűlést azonban, mivel Rákóczi az Herbeville vezetése alatt álló császári fősereget sem a Dudvág mellett, sem Vöröskőnél nem tudta legyőzni, Szécsénybe helyezték át.

Az Udvari Tanács széles körű szervezőmunkájával előkészített országgyűlésre mintegy 36 főúr, 25 vármegye nemessége, vármegyénként 50–200 nemes, és 26 város 2–3 fős követsége érkezett. Elküldte képviselőit a katonaság, és viszonylag nagy számban jelentek meg a klérus tagjai. Az országgyűlést 1705. szeptember 12-én egyházi és katonai szertartással nyitották meg a szécsényi Borjúpást mezején.

A fejedelmi prepozíció, amelyet Ráday Pál olvasott fel, leszögezte, hogy a béketárgyalások elől nem zárkóznak el, de csak az állami önállóságot biztosító feltételek alapján szabad megegyezniük, külső hatalmak, Anglia, Poroszország, Svédország és Hollandia közvetítésével és garanciájával. Kifejezésre juttatta, hogy József császárt királyuknak nem tekinthetik, és a nyugati országok – Hollandia, Svédország és mások – példájára reformokra van szükség, az állami önállóság az ország hadainak korszerűsítését követeli.

A kezdeményezést a központi hatalom hívei tartották kezükben. Kimondták, hogy az országgyűlés két kamarára oszlik, a nemesi és a városi rend a mágnásoktól és a klérustól külön tanácskozik, s királyi személynöknek (vagyis az alsótábla elnökének) Radvánszkyt választották meg. A főurak és főpapok azonban Bercsényi vezetésével megvétózták a döntést, és mivel az országos rendi főméltóságok nem jöttek el, leszögezték, hogy tanácskozásuk conventiculumnál egyébnek nem tekinthető. Kajali Pál viszont a katonaság kívánságára hivatkozva javasolta, „hogy Rákóczi Ferenc fejedelmökké kiáltassék ki”.[1] A javaslat lényegét Bercsényi világította meg, mondván, hogy az interregnum kimondásának és a királyválasztásnak nincs itt az ideje. A tárgyalást a katonaság követelése lendítette ki a holtpontról: sietve döntsenek, különben leteszik a fegyvert. Az alkotmányos forma meghatározására a két politikai irányzat képviselőiből bizottságot alakítottak. Döntésüket a bizottság elnöke, Bercsényi jelentette be. Rákóczi Emlékiratai] szerint a lengyeleket, Csécsi János Naplója szerint a belgákat hozta fel példaképül, akik azzal, hogy konföderációba léptek, „győzhetetlenekké, boldogokká s temérdek gazdagságúakká tették magukat. Ez a szerencse vár bennünket is.”[2]

A megerősített konföderáció szövetséglevelét és az esküszövegeket Ráday és Jánoky fogalmazták meg. A szövetséglevél eddig ismeretes magyar, latin, német és szlovák nyelvű szövegei szerint a konföderáció nemcsak a nemességet foglalta magába, hanem a szabad királyi városokat, a hajdú- és mezővárosokat, a jászkunokat és a vitézlő rendet is. Ezzel szélesebb társadalmi alapra helyezték az állami Önállóságért harcolók politikai egységét. Ugyanakkor a konföderáció minden tagja és testülete egyaránt alávetette magát a központi hatalomnak. Rákóczi mint a „Haza Szabadságáért Confoederált Magyar-Ország Státusinak és Rendeinek Választott Vezérlő-Fejedelme”[3] esküt tett, és az „újonnan megerősíttetett Szövetség” teljhatalommal ruházta fel.

Heves viták során a központi hatalom hívei vitték keresztül, hogy az országgyűlés nem vette le napirendjéről az égető politikai-társadalmi ügyeket. Különbizottság vizsgálta felül a közterhek igazságos elosztása érdekében a vármegyék portaszámait, és teherbírás szempontjából három osztályba sorolta a vármegyéket. Ezt a rendi kiváltságaihoz ragaszkodó vármegyei nemesség sérelmesnek találta; egy részük szeptember 29-ről 30-ra virradó éjszaka elhagyta a gyűlést. Rákóczi több korábbi rendelkezését törvényre emelték. Korlátozták a vármegye autonómiáját, kimondták, hogy a vármegyék ne követeket küldözgessenek, hanem állandó ügyintéző megbízottat tartsanak a fejedelmi udvarban.

Az állandó hadsereg megszervezésének, a katonaság szociális szabadságának heves viták között zajló tárgyalását Klobusiczky Ferenc javaslata szakította félbe: újítsák meg a kormányzati testületet, a fejedelem mellett ne az Udvari Tanács, hanem senatus tevékenykedjék. A senatus tagjait a rendek jelöltjei közül Rákóczi nevezte ki, 24 tagjából 12 a főrendek közül került ki, a másik 12 pedig a köznemesek, vármegyék és városok képviselői közül. Így került be a legfőbb államhatalmi testületbe 3 püspök és a főúri tábornoki kar, a grófok: Bercsényi, Forgách, Esterházy Dániel, Barkóczy, Csáky István, továbbá a bárók: Károlyi, Petrőczy, Sennyey és Vay.

Rendi-vármegyei ellenzék és az ónodi országgyűlés

Nem segített a helyzeten, hogy Rákóczi 1706. november 22-én letartóztatta, s a krasznahorkai, majd a szepesi várban fogságban tartotta a vármegyei ellenállást is ösztönző, a fejedelmi parancsokat bíráló és megszegő Forgách Simon grófot, a reguláris hadsereg parancsnokát.

A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború

Az 1706 óta fogságban tartott Forgách Simon tábornok az egységpolitika jegyében kegyelmet kapott, de érdemben már nem számíthattak munkájára.

Wellmann Imre

Visszaeső agrártermelés

Nyílt ütközetre való kiállás helyett főképp Forgách Simon kardoskodott az olyan harcmodor mellett, hogy a császáriak útjába eső vidéket kell elpusztítani előnyomulásuk megakadályozására.

Heckenast Gusztáv

A Rákóczi-szabadságharc hatása a magyar iparfejlődésre

Forgách a császári seregben a katonai tudományok elemeit sajátította el.

R. Várkonyi Ágnes

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

Főurak és nemesek többen megjárták Rákóczi börtöneit és szenvedték el a hadbírósági vizsgálatot, mint Szentiványi László báró, Sennyey István báró és Forgách Simon gróf, számos vármegyei tiszt, ezereskapitány, földesúr. A reguláris hadsereg a központi hatalom erejét növelte, a nemességtől pénzt követelt, és jobbágyai egy részéről is le kellett mondania. Igaz, hogy jó néhány hivatal nyílt meg a nemesek előtt, de a szolgálat fegyelmet, szakértelmet követelt, a hivatali tisztességet ellenőrizték, és ahol hiány volt, ott a tisztviselő jószágával felelt.

Az új lehetőségek jóvoltából egész sereg kiváló személyiség törhetett be a politikai cselekvés addig elzárt térségeire. Igaz, a tehetség és képzettség nem mindig párosult a jóindulathoz. Hiszen a magyar nemesi rend másfél évszázadon át csonka államhatalommal rendelkező osztály volt. Politikai iskolázottságában megrekedt a vármegyei harcok, országgyűlések gyakorlóterein, a reguláris hadviselésben, közigazgatási országszervezésben csak esetleges hagyományokkal rendelkezett, a diplomáciában és a legfelsőbb államvezetésben pedig nélkülözte a más országokban osztályos társaira jellemző, generációkon át hagyományozott nemzetközi tapasztalatok kifinomult ismereteit. Mégis gyorsan felnőtt feladataihoz.

A hadseregben Esterházy Antal, Forgách Simon, Bottyán János, Károlyi Sándor, Béri Balogh Ádám, Orosz Pál múltjukban is meghatározott, különböző típusokat testesítettek meg, különböző eredményekkel.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Rákóczi, Forgách, Bercsényi könyvtára egyaránt szolgálták a korszerű politikai és gazdasági tájékozódást.

Tudományok

Batthyány Ádám Mars politicus (1690) és Forgách Simon ezredes, majd győri vicegenerális Projectum az ország conserválásáról (1698–1699) című műveikben az önálló magyar hadsereg megszervezésével vélték ellensúlyozhatónak az idegen abszolutista hatalom erejét.

Erdélyben ifj. Teleki Mihály lefordította Johann Adam Weber tiroli ágostonrendi szerzetes Fejedelmi lélek, avagy a jó fejedelemnek szükséges ajándéka (1689) című művét. Bethlen Miklós kancellár legszemélyesebb alkotása, a Diploma Leopoldinum a központi államfői jogkör elvi érvényességét és a rendi önkormányzat gyakorlatát próbálta összeegyeztetni.Sürgette a katonai és a polgári hatalom szétválasztását és a korrupció felszámolását (Penetralia Transylvanlae. 1698), majd a kereskedelemről készített Projectumaiban (1689–1702) nagyszabású kereskedelmi útvonal kiépítésével látta biztosíthatónak Erdély gazdasági jelentőségét. A Columba Noe (Olajágat vivő Noe galambja. 1704) című politikai tervezete az erdélyi állam helyzetét az új európai viszonyok öszefüggésében próbálta újrafogalmazni. Felfogása szerint Erdély az európai hatalmi egyensúly tényezője, s ha külföldi protestáns uralkodócsaládból lenne fejedelme, szorosabb viszonyba kerülne Nyugat-Európa olyan országaival, mint Anglia, Hollandia és Poroszország. Pápai Páriz Ferenc államelméleti művét némileg Rákóczi állama, illetve az ennek összeomlásával együtt megszűnő önálló erdélyi államiság és a Habsburg-berendezkedés miatt érzett aggodalom ihlette. A De ratione status (1714) szerzője a kormányzás módszereiről, az államérdekről és az államérdek örvén űzött, a népeket elnyomó hatalom fogásairól akarja tájékoztatni a gyakorlati politikai cselekvésből kirekesztett közönséget.

Rákóczi államában az állandó hadsereggel foglalkozó hadtudományi irodalomból kiemelkedik Georg Andreas Böckler Schola militaris moderna (Frankfurt, 1685) című hadtudományi kézikönyvének fordítása Szentiványi János tollából. La Valiere Pratique et Maximes de la Guerre című, a francia állandó hadseregben kézikönyvként használt háromkötetes művének (1652, a negyedik kiadás: Hága, 1693) egy részét maga Rákóczi ültette át magyarra. A magyar hagyományokra épülő állandó hadsereg megteremtését szolgálva adta ki Forgách Simon Zrínyi Miklósnak Az török áfium ellen való orvosság című művét. Gazdaságpolitikai javaslataikkal Platthy Sándor, Bulyovszky Dániel, Prileszky Pál, Spáczay Gábor, Kajali Pál projektumai emelkedtek ki a sok esetben névtelen, rövidebb-hoszabb művek közül. Átfogva a kormányzás feladatait, merkantilista elveket, szigorú központi ellenőrzést kívántak, és a nemesség megadóztatását javasolták.

Az aggratulatoria-irodalomból államelméleti koncepciójával tűnik ki Bartha András ítélőmester beszéde: olyan „respublikát” kíván, ahol „a tudomány, bölcsesség, értelem nevekedgjék, az igazság uralkodgyék … haszontalan és tudatlan here barom módra senki ez hazában ne éllyen és légjen. Az lévén valóban boldog ország, mellyben mindenek az magok munkájokból és nem mások verétékéből élnek”[4] Rezik János, az eperjesi kollégium rektora szerint az uralkodók nemcsak Isten földi helytartói, hanem az emberi társadalom összetartói is, s nem bírálhatatlanok. Forgách Simon munkácsi fogságában írta meg a Discursusok című művét, melyben Rákóczi szerinte abszolút hatalmával szemben az arisztokráciával kormányzott rendi állam megteremtését javasolja.

Történetírás, nemzeteszmék

Gróf Forgách Simon generális és Illyés István püspök történelmet megörökítő céllal írta feljegyzéseit.

Ember Győző

II. Rákóczi Ferenc sorsa

1718 májusában a nagyvezír megbukott, a török udvarban a békepárt kerekedett felül. Júniusban Pozsarevácon megkezdődtek a béketárgyalások, amelyeken III. Károly megbízottai Rákóczi és társai (Bercsényi Miklós, Forgách Simon és mások) kiadatását kívánták. Ezt ugyan nem tette meg a török, sem ekkor, sem később, de a magyar emigránsok számára a határtól távol, előbb Konstantinápoly környékén, majd 1720-ban a Márvány-tenger partján, Rodostóban jelölt ki tartózkodási helyet, amelyet nem hagyhattak el.

Lábjegyzetek

  1. Csécsi János naplója. Rákóczi Tükör II. 147.
  2. Ugyanott 149.
  3. Rákóczi Tár I. 435.
  4. Vízkelety András, Bartha Andrásnak II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásán elhangzott beszédje. Irodalomtörténeti Közlemények 1960. 580–581

Művei

Irodalom

Forgách letartóztatásának kérdése máig nincs megnyugtatóan feltárva; vesd össze Forgách Simon kuruc tábornagy emlékiratai. Kiadta Váradi Sternberg János (Századok 1968); Áldásy Antal, Az 1707. évi ónodi országgyűlés története (Századok 1895); Wellmann Imre, Az ónodi országgyűlés történetéhez (Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére (Budapest, 1938)).