Forradalmi jelenségek a hadseregben és a hadiflottában

A Múltunk wikiből
1918. január 19.
A 86. közös gyalogezred lázadása Szabadkán.
1918. január 22–28.
Pólai sztrájk.
1918. január 28.—február 2.
Trieszti sztrájk.
1918. február 11.
A 22. közös ezred zendülése Mostarban.
1918. február 14.
Az 53. közös gyalogezred zendülése Trebinjében.
1918. március 24.
Az OK(b)P Magyar Csoportjának megalakulása Moszkvában.
1918. április 3.
A Szociális Forradalom című lap kiadása Moszkvában.
1918. május 12.
Rimaszombati katonalázadás.
1918. május 20.
A 6. közös gyalogezred pécsi pótzászlóaljának lázadása.
1918. május 30.
Sajóecsegi katonalázadás.

A Monarchia hadseregében már 1918 előtt is mutatkoztak súlyos belső problémák: egyetlen más hadseregben sem voltak olyan tömeges méretűek a szökések és az átállások. 1917 őszéig 600 ezer nemzetiségi katona adta meg magát az orosz hadseregnek. Csak a Magyarország területén bujkáló szökött katonák számát 1917 végén több mint 80 ezerre tették a hivatalos jelentések. A forradalmi szellem 1918 első felében mind mélyebben áthatotta a hadsereget. Már az év elején az addigiaknál lényegesen nagyobb méretű megmozdulások voltak. Január 19-én a szabadkai 86. közös gyalogezrednél, február 11-én Mostarban a 22. közös ezrednél, február 14-én Trebinjében az 53. közös gyalogezrednél volt zendülés.

A Cattaróban állomásozó Adriai-tengeri flottánál februárban matrózfelkelés tört ki. A cattarói felkelés (február 1–3.) szorosan összefüggött a pólai (január 22–28.) és a trieszti (január 28.—február 2.) kikötők nagy sztrájkjával. Mindez a nagy januári sztrájkharc befejező részének tekinthető. A cattarói felkelésben és vezetésében a Monarchia különböző nemzetiségeihez tartozó matrózok és katonák vettek részt; ez nem annyira nemzeti, mint inkább szociális jellegű forradalmi felkelés volt.

1918 első három hónapjában 44 ezer katonaszökevényt fogtak el, de a tényleges szökések száma ennek már ekkor többszöröse volt. Március 20-án elrendelték a statáriális eljárást a katonaszökevényekkel szemben. Ezzel azonban a szökések száma nem csökkent. A szökevények tömegesen húzódtak a déli hegyekbe és erdőkbe, ezért kapták a „zöld káder” elnevezést. A piavei vereség utáni hónapokban az olasz hadszíntérről, illetve az oda irányított alakulatokból feltehetően több mint 200 ezer katona szökött meg. Szeptemberben 400 ezer lehetett a monarchiai szökött katonák száma.

Magyarország területén a legjelentősebb katonai megmozdulás a 6. közös gyalogezred pécsi pótzászlóaljának májusi felkelése volt. Májusban egyébként a Monarchiának szinte valamennyi tartományában volt jelentősebb katonalázadás. A pécsi felkelésben kezdeményező szerepet játszottak a hadifogságot megjárt szerb nemzetiségű katonák. Május 20-án reggel egy frontra vezényelt század megtagadta az engedelmességet, elfoglalta a fegyverraktárt. A laktanya 2000 főnyi katonasága csatlakozott hozzájuk. A zendülők kapcsolatot teremtettek a pécsvidéki bányászokkal, akik fegyveresen támogatták őket. A pécsi felkelés ellen a 19. honvéd gyalogezred egyik zászlóalját nyomban bevetették; a magyar honvédséget ekkor még „megbízható” alakulatnak tekintették. „Valóságos ütközet fejlődött ki – írja Hajdú Gyula, a harc szemtanúja –, géppuskák lőttek géppuskákra. Foglyokat ejtettek kölcsönösen.”[1] A felkelők ellen bevetették a 3. honvéd huszárezred pécsi alakulatát is. Mivel ez is kevésnek bizonyult, ellenük vezényelték a frontra tartó kassai 9. honvéd gyalogezred alakulatait. A levert felkelést véresen megtorolták.

A forradalmi szellem terjedésében 1918 tavaszától nagy szerepük volt a hazatérő hadifoglyoknak. A breszt-litovszki béke után ugyanis megkezdődött a hadifoglyok tömeges hazaszállítása Oroszországból. Németországnak negyedmillió, a Monarchiának közel 2 millió katonája volt orosz hadifogságban. Ebben – mint a legszámosabb nemzeti csoporté – több mint félmillió volt a magyarok száma. Különösen sok magyar vett részt az oroszországi forradalmakban. A hadifoglyok között forradalmi mozgalom bontakozott ki. Főleg azok, akik már itthon részt vettek a szocialista mozgalomban, az oroszországi események hatására kommunistává és a mozgalom szervezőivé váltak (Ligeti Károly, Szamuely Tibor, Pór Ernő, Jancsik Ferenc, Rabinovits József és mások). Március 24-én Moszkvában megalakították az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt (OK(b)P) Magyar Csoportját, elnökévé Kun Bélát választották. Április 23-án megjelent Moszkvában a csoport központi lapja, a Szociális Forradalom. Hasonló csoportokat alakítottak a német, az osztrák, a cseh és más nemzetiségű, kommunistává lett hadifoglyok is. Májusban létrehozták az OK(b)P Külföldi Csoportjainak Föderációját, melynek ugyancsak Kun Béla lett az elnöke. A csoportok felvilágosító agitációjának hatására sok hazatérő hadifogoly terjesztette itthon a szocialista forradalom eszméit.

1918 októberének végéig több mint 300 ezer hadifogoly tért vissza Magyarországra, túlnyomórészt magyar nemzetiségűek, míg a kintmaradt magyarok közül mintegy 100 ezer a szovjethatalom oldalán részt vett a polgárháborúban. A hadvezetőség már az első hazatérő hadifoglyokat vesztegzár alá helyezte. Ezt sürgették a béketárgyalások idején a burzsoá pártok szószólói. A kormánypárt február 19-i értekezletén Huszár Károly „aggodalmát fejezte ki aziránt, hogy a visszatérő hadifoglyok inficiálva lehetnek a bolsevikizmustól. Kéri a kormányt, hogy a lehető legerélyesebb óvintézkedéseket tegye meg.”[2] Nem sokkal később ezek a körök megelégedéssel vették tudomásul, hogy a hazatérőket hat hétig táborokban tartják, ahová tisztek és papok vannak beosztva.

Lábjegyzetek

  1. Hajdú Gyula, Harcban az elnyomó és megszállók ellen. Pécs, 1957. 199.
  2. A hadifogoly magyarok és a hadiözvegyek sorsa. Alkotmány, 1918. február 20.

Irodalom

A hadsereg felbomlását mutatja be R. G. PlaschkaH. HaselsteinerA. Suppan, Innere Front. I–II. (Wien, 1974) nagyszabású monográfiája. A májusi pécsi katonalázadást Hajdú Gyula, Harcban elnyomók és megszállók ellen (Pécs, 1957 ) című visszaemlékezése ismerteti. A Monarchia nemzetiségi képviselőinek római kongresszusáról Imre Gonda, Verfall der Kaiserreiche in Mitteleuropa (Budapest, 1977) című könyve ad elemzést.


Összeomlás és forradalom
A forradalmi mozgalmak erősödése Tartalomjegyzék A nemzetiségek a Monarchia szétzúzásáért