Forradalom Magyarországon

A Múltunk wikiből
1918. október 25.
A Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának bejelentése.
A 22. honvéd gyalogezred és a 38. honvéd gyaloghadosztály lázadása az olasz fronton; a lázadás átterjed az arcvonal nagy részére.
Diákok és katonatisztek tüntetése a Várban.
1918. október 28.
A lánchídi csata.
1918. október 29.
Budapesti munkások félórás általános sztrájkja, tiltakozásul a kormány vérengzése ellen.
A rendőrség csatlakozása a Magyar Nemzeti Tanácshoz.
A Forradalmi Katonatanács megalakulása.
1918. október 30.
A forradalmi tömegek megakadályozzák egy menetszázad frontra indítását, kiszabadítják a politikai foglyokat, elfoglalják a Térparancsnokságot és a fontosabb középületeket.
1918. október 30–31.
A felfegyverzett munkás- és katonatömegek megszállják Budapest összes stratégiai pontját.
A forradalom győzelme.

Bármennyire siettek is október utolsó napjaiban a lényegében már felbomlott Monarchia régi vezetői a háború gyors befejezésével, nem kerülhették el a hadsereg teljes katonai összeomlását, sem a demokratikus forradalom győzelmét Bécsben és Budapesten. A fegyverszüneti küldöttséget még a régi vezetők küldték ki, a kapituláció bejelentése még az Osztrák–Magyar Monarchia nevében történt, de amire a küldöttség a fegyverszüneti feltételeket aláírta, a hatalom már új osztályok kezében volt Bécsben is és Budapesten is.

Hadik miniszterelnöki kinevezése elvágta annak lehetőségét, hogy a nemzeti tanács Budapesten a hatalom régi birtokosainak hozzájárulásával kerüljön hatalomra. A nemzeti tanács azonban még mindig bízott ebben: nem adott ki felhívást a forradalomra, ki akarta várni a békés hatalomátvétel alkalmát, igyekezett csillapítani a forrongókat. „A tömegek – írja Károlyi – tetteket vártak és folyton követelték, amíg mi odafönn a békés fejlődést akartuk.”[1] A „Nemzeti Tanácsnak emberfölötti munkájába került az is, hogy a matrózokat, akik monitoraikról mindenáron lőni akarták a főherceg palotáját és a minisztériumokat, valahogy leszerelje”.[2] A nemzeti tanács végül mégis vállalta a forradalmat, és a tömegek bíztak benne.

Október 30-án Budapest utcáit elözönlötték a forrongó tömegek. A gyűjtőfogházból kiszabadították a politikai foglyokat, a honvédügyészség fogházából pedig a katonatanács letartóztatott tagjait. A gyárakban a munkások forradalmi szervezeteket alakítottak. A katonatanács letartóztatta a városparancsnokot, Várkonyi tábornokot, és készült a katonai objektumok megszállására. Lukachichnak nem volt katonasága, amely engedelmeskedett volna. Az ellenforradalmi céllal Budapestre összpontosított csapatok a forradalom oldalán álltak. „A legjobb csapatok – írja emlékiratában Lukachich – fellázadtak és nem voltak hajlandók fegyvert használni.”[3] A katonák, akik a Monarchia felségjelét letépték sapkájukról s helyébe őszirózsát tűztek, az Astoria-szálló elé vonultak és felesküdtek a nemzeti tanácsra. A felkelők a Keleti pályaudvaron megakadályozták két menetszázad frontra indítását, a frontra vezényelt katonák is csatlakoztak a forradalomhoz.

A 30-áról 31-ére virradó éjjel a katonatanács irányításával a forradalmi katonák megszállták a főpostát, a telefonközpontot, a főkapitányságot, a pályaudvarokat. A szociáldemokrata párt pedig még ezen az éjszakán röpiratokat nyomtatott, s hajnalban eljuttatta azokat a főváros munkásságához:

„Munkások! Elvtársak! Most rajtatok a sor. Az ellenforradalom valószínűen vissza akarja szerezni a hatalmat. Meg kell mutatni, hogy ti együtt éreztek katona testvéreitekkel! Ki az utcára! Szüntessétek be a munkát!”[4]

A munkásság október 31-én reggel sztrájkba lépett, és a városba özönlött. Elfoglalta a Mária Terézia laktanyát, és a hatalmas, elszánt tömeg megjelenése győzelemre juttatta a forradalmat. A vérnélküli forradalom ítélt a régi rendszer felett, csak a régi rendszer legfőbb személyi megtestesítőjével szemben vált véressé. Fegyveres katonák egy csoportja október 31-én a lakásán lelőtte Tisza Istvánt.

A háborúnak a Monarchia teljes vereségével, hadseregének szétzüllésével és feltétlen kapitulációjával történő befejezése egybefonódott a birodalom nemzeti részekre bomlásával és a demokratikus forradalommal. Ezek az események teljesítették be a Monarchiában a korszakváltást.

Lábjegyzetek

  1. Károlyi. München, 1923. 479.
  2. Ugyanott, 485.
  3. Lukachich Géza, Magyarország megcsonkításának okai. Budapest, 1932. 131.
  4. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai V. Budapest, 1956. 293.

Irodalom

Az október végi forradalmi napok eseményeiről lásd: Hajdú Tibor, Tanácsok Magyarországon 1918–1919-ben (Budapest, 1958) című könyvét; Siklós András, Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a magyar októberi forradalom (Az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának Közleményei, 1969. 3) című tanulmányát és Mérei Gyula, A magyar októberi forradalom és a polgári pártok (Budapest, 1969) című monográfiáját.


Összeomlás és forradalom
A hadsereg összeomlása és fegyverletétele Tartalomjegyzék Egy korszak lezárásaGalántai József és Hanák Péter