Fráter György meggyilkoltatása

A Múltunk wikiből
1551
november 3. A királyi csapatok sikeresen ostromolják Lippát. (November 28-án veszik be. A török parancsnok Fráter Györgytől szabad elvonulást kap.)
december 17. Fráter Györgyöt I. Ferdinánd emberei meggyilkolják.
december 31. Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen. (Hűségnyilatkozatot tesz I. Ferdinándnak.)
1553
március 3. Fráter György meggyilkolása ügyében pápai vizsgálat indul. (I. Ferdinándot csak 1555-ben mentik fel.)

Lippa alatt Fráter György és Castaldo ismét komoly ellentétbe került. A Barát álláspontja világos volt; egyrészt épen akarta a várat visszakapni, másrészt a szabad elvonulással lekötelezett Ulemant közvetítésre akarta megnyerni: vegye rá a beglerbéget a még török kézen maradt Becse és Becskerek harc nélküli visszaadására, a szultánt pedig a következő évben lejáró fegyvernyugvás meghosszabbítására. Castaldo viszont értetlenül és árulást gyanítva nézte, hogyan tárgyal a Barát a török parancsnokkal, s hogyan biztosít az elvonuló törököknek élelmet és védőkíséretet. György barátnak a törökök szabad elvonulására épített reményei túlzottak voltak ugyan, de megtévesztő eljárása most sem bizonyult teljesen hatástalannak. Az ellentámadáson felbőszült beglerbég újra megenyhült, az elengedett török várparancsnok pedig állta szavát, és közbenjárt nála Becse és Becskerek visszaadásáért. A várak sorsáról azonban csak a szultánnak volt joga dönteni. A Portát pedig most már sem az adó megküldésével, sem barátinak színlelt tettekkel nem lehetett megtéveszteni; világossá vált előtte, hogy saját érdekei és Fráter György céljai homlokegyenest ellentétesek.

A másik oldalról tekintve pedig a Barát úgy égette fel a török felé vezető hidat, hogy közben törökpolitikája mégis visszatetszést szült Ferdinándban és embereiben. A gyanakvás elkerülésére a török leveleit rendszeresen megmutatta nekik, elképzeléseiről és céljairól beszámolt; török kapcsolatai mégis egyre sötétebb árnyékot vetettek együttműködésére Ferdinánd megbízottaival.

A bizalmatlanság kezdettől élt az Erdélybe küldött idegenekben és magyarokban. Különösen az idegenek nem tudtak kiigazodni Erdély belső viszonyain; nem értették, hogy az erdélyiek ellentétes érdekek ütközőjén, a „török torkában” élnek, s ez óhatatlanul nyomot hagy magatartásukon. Erdélyről az a felszínes ítélet alakult ki, hogy „tündéres” (szemfényvesztő), lakói „csodálatos emberek”, felfogásukat máról holnapra változtatják. S bár Fráter György maga is nemegyszer hevesen kikelt a kárhoztatott erdélyiek ellen, az idegenek mégis benne látták az ingadozó erdélyi politika megtestesítőjét. A Fráter Györgyre vetített ítéletet azután tetézték a személyére szóló gyanakvással. Szemükben a Barát felkapaszkodott, ijesztő hatalomra és gazdagságra jutott kámzsás remete maradt, aki meghiúsította a váradi béke végrehajtását, Budát a török kezére juttatta, s talán most is csak azon dolgozik, hogy Ferdinánd segítségével megszabaduljon Szapolyai János családjától, majd a király kijátszásával maga vegye át Erdély kormányzását. A gyanakvás Ferdinánd szinte valamennyi megbízottjában élt. A korábban Erdélyben tárgyaló Niklas von Salm és Erasmus Teuffel kétkedéseikkel együtt is a Barát mellett álltak; ők azonban 1551-ben már nem játszottak szerepet a bécsi udvar erdélyi politikájában. Az újonnan jöttek közül még Báthori Andrásban volt a legtöbb megértés, de hamarosan ő is háttérbe húzódott. 1551 szeptemberétől György barátnak Nádasdyval és Castaldóval kellett együtt dolgoznia. Nádasdy Tamás maga vallotta két évvel később: „az egész világon nem volt két nagyobb ellenség, mint Fráter György és én”.[jegyzet 1] György barátot okolta, hogy az ország ide jutott, és hogy sógorának, Majlád Istvánnak a Héttoronyban kellett pusztulnia. Castaldóval még nehezebb volt a helyzet.

A tábornok, mielőtt Erdélybe ment, részletes utasítást kapott a királytól feladatairól és hatásköréről. Bécs és Erdély között azonban a gyorspostának is öt–hét napra volt szüksége, s ezért számolni kellett olyan helyzetekkel is, amikor a király megkérdezése nélkül, gyorsan kell döntenie. Ferdinánd felhatalmazta, hogy ilyen esetekben tegye azt, „ami a Királyi Felségnek, az országnak és hű alattvalóinak inkább hasznos és előnyös”.[jegyzet 2] Castaldo tehát széles cselekvési szabadsággal érkezett Erdélybe, s bár hatásköre eredetileg csak a katonai ügyekre terjedt ki, már a királynéval folyó tárgyalásokba is bekapcsolódott; Ferdinánd megbízottai között átvette az irányító szerepet. Már ekkor – s talán ettől – kipattantak az első ellentétek közte és a Barát között. A tárgyalások és az átadás elhúzásával vádolta őt, és a királyhoz intézett jelentéseiben hosszasan panaszkodott kiismerhetetlenségére és állhatatlanságára. Ferdinánd 1551. július 20-án kelt válaszlevele már egyértelműen szabad kezet adott Castaldónak György baráttal szemben: „ha bizonyosan megtudod, hogy valamit nyilvánvalóan romlásunkra tervez, abban az esetben azt vállald és cselekedd, amit a mi érdekeink, az ország és alattvalóink érdeke parancsol”. S még hozzátette: „ezzel a mi akaratunkat teljesíted”.[jegyzet 3][1] Az egyezmény megkötése és Erdély átadása egy időre elcsitította a gyanakvást, olyannyira, hogy a király György barátnak érdemeiért bíbornokságot kért és szerzett III. Gyula pápától. Látszólag még Castaldo is megbékélt, és szeptember elején úgy nyilatkozott a királynak, hogy Erdélyben mindenki a saját hasznát keresi, legkevésbé a Barát, aki amikor alszik is, sokkal többet ér, mint a többiek, ha ébren őrködnek. A tábornok még a török támadás megindulásakor is, amikor pedig a védőseregek elhelyezésében nehezen jutottak azonos véleményre, elismeréssel írt a királynak Fráter Györgyről.

Az egyetértés azonban most sem tartott sokáig. Az erdélyi felkelők lassan gyülekeztek, amiben az idegenek ismét szándékosságot láttak, és azt gyanították, hogy a Barát valójában nem is akar harcolni a beglerbég ellen. Castaldóban, akit saját titkára betegesen bizalmatlan és életéért rettegő embernek jellemzett,[2] újra felülkerekedett a gyanakvás. Gyanúja megalapozottságáról kétes forrásértékű levélben számol be az uralkodónak. Elbeszélése szerint október 16-án éjfél után titokban felkereste őt Fráter György titkára – nevét nem említi, talán Pesti Gáspár lehetett –, és elmondta, hogy ura a törökök kezére akarja adni Ferdinánd erdélyi seregét, s évi adófizetéssel maga akar Erdélyben uralkodni. A titkár állítólag azt ajánlotta Castaldónak, hogy a kétszínűségre hasonló kétszínűséggel válaszoljon, majd könnyezve kérlelte, és a Bibliára megeskette, hogy ottjártáról senkinek sem fog beszélni. A tábornok első dolga volt, hogy értesüléséről és az életét fenyegető veszélyről drámai hangú levélben számoljon be Ferdinándnak.[3] Nyilván nem érezte elegendőnek a király addig adott felhatalmazásait Fráter György ellen, és újabbal akarta magát biztosítani.

A levél nehéz helyzetbe hozta Ferdinándot, hiszen a Barátot „kiváló erényei”, a király és a kereszténység érdekében tanúsított „ragyogó érdemei” miatt alig három hónapja ajánlotta bíborosságra. Végül is megadta a felhatalmazást: Castaldo tartsa készenlétben hadseregét, legyen éber, és színleljen, s ha nem lehet megelőzni György barátot, tegye el az útból, mielőtt cselekedhetne.

A bíborosi kinevezés és az erdélyi ellentámadás sikere látszólag ismét véget vetett a Fráter György elleni aknamunkának. A Barát sürgette a hadműveleteket (egyéb érvei mellett ezért is ellenezte Lippa hosszas ostromát), hogy még a török hadviselés számára alkalmatlan téli évszakban vissza tudják venni a nemrégen elveszett várakat. A lippai ostrom után azonban már nem lehetett továbbvonulni, mert az erdélyi felkelők sorra hazaszállingóztak, és a harc folytatásához új hadseregre volt szükség. György barát ezért azt javasolta Ferdinándnak: sürgősen hívja össze a magyar országgyűlést, és kérje megfelelő létszámú hadsereg fegyverbe állítását, hogy a török kézen maradt Becsét és Becskereket még a tavaszi áradások ellőtt vissza lehessen foglalni. Ő maga 1551. december 21-re hívta össze az erdélyi rendeket Marosvásárhelyre, hogy a magyar országgyűlésre követeket válasszanak, akikkel maga is megjelenik majd Pozsonyban. Ferdinánd 1552. február 2-ra tűzte ki az országgyűlést, s úgy látszik, belenyugodott abba, hogy a hadjáratot csak a következő évben lehet folytatni.

A helyzet voltaképpen átmeneti nyugvópontra jutott: az erdélyi felkelő sereg szétoszlott, török csapatok nem voltak Erdélyben – így szó sem volt a zsoldosvezérek életveszedelméről. Ők azonban ekkorra, a Lippa körüli huzavona után, már döntöttek Fráter György sorsáról. Castaldo a gyilkosság végrehajtását a Ferdinánd pótlólag küldött zsoldosaival nemrég megérkezett Pallavicinire bízta. Tervükről már tájékoztatták Ferdinándot, aki mindenről tudott, csak abban volt bizonytalan, hogy él-e még a Barát vagy sem, akit december 14-én még kegyes hangú válaszlevélben biztosított királyi jóakaratáról. A levél már nem jutott el címzettjéhez.

Fráter György Marosvásárhelyre menet alvinci kastélyában szállt meg, s vendégül látta Castaldót és kíséretét. Miután fegyvereseit elengedte, és szolgáit előreküldte Marosvásárhelyre, a kastélyt észrevétlenül spanyol zsoldosok szállották meg. December 17 -én hajnalban Marcantonio Ferrari titkár a királyhoz írt levéllel kopogott be a reggeli imáját végző Baráthoz. A levél olvasása közben a titkár tőre ejtette rajta az első sebet, amelyet a berontó Pallavicini és társai még több mint félszázzal tetéztek. Castaldo összeszedte a bíboros kincseit és leveleit, majd elvonult a megerősített Szászsebesre. A meggyilkolt Barát hetven napig temetetlenül maradt a kifosztott kastélyban. A Marosvásárhelyt tíz nappal később összeült rendek egykedvűen vették tudomásul a történteket, és a felelősséget Castaldóra hárították. A gyilkosság hírére csak a Székelyföld bolydult fel. Fráter György feloszlatott hadseregétől Castaldóéknak ekkor már nem kellett tartaniuk.

A tábornok a gyilkosság után saját kezű levélben értesítette Ferdinándot, s mivel jogos önvédelemre nem hivatkozhatott, az ellenséges környezetet és nehéz anyagi helyzetét hozta fel indokul. A zsoldosvezérek beteges rettegése mellett a vagyonszerzési vágyban kell keresni a gyilkosság igazi indítékát, ahogy azt már a kortárs Tinódi is felismerte. A zsoldosok zsákmányban reménykedve érkeztek Erdélybe, ehelyett drágaságot és szegénységet találtak. A Barát kincseiről legendák jártak, és Castaldo, aki maga győződött meg ezek igazáról, gazdag emberként tért haza. Saját bevallása szerint csak az őáltala lefoglalt kincs 1246 kg ezüstből, ezer bizánci aranyból, ezer forint készpénzből és kevés aranyércből állt, de volt olyan kortársi becslés, amelyik a Barát hagyatékát 250–300 ezer forintra, 4 ezer bizánci aranyra, 493,72 kg nyersaranyra és 260,96 kg veretlen ezüstre tette.[4]

Castaldo a gyilkosság után bevégzettnek tekintette erdélyi küldetését, és távozni készült. Nádasdy, nyilván azért, hogy ne legyen része a merényletben, betegség címén már korábban hazaindult dunántúli birtokára.[5] Castaldo azt kérte Ferdinándtól, hogy parancsolja vissza Erdélybe Nádasdyt és Báthorit. Rájuk szerette volna hagyni a további feladatokat, köztük a felkészülést a török biztosra vehető, következő évi hadjáratára.

Ferdinánd, miután kötötte Castaldónak adott felhatalmazása, magára vállalta a felelősséget. Egyedül a pápától kellett tartania, aki – bíboros meggyilkolásáról lévén szó – az ügyben előírás szerint vizsgálatot és pert indított. Ennek során a Királyi Tanács és Castaldo által javasolt 116 tanút hallgattak ki, akik jobbára a bécsi udvar „hivatalos álláspontját” vallották. A Barát árulása nem bizonyosodott be, a tanúk csak a vádakat ismételték; nem derült ki, hogy Fráter György török kézre akarta játszani Erdélyt, és tervét csak a gyilkossággal lehetett megakadályozni. Ferdinánd nem átallotta a Barátot feltűnő következetlenséggel „áruló”-nak és a „kereszténység nagyon ártalmas dögvészé”-nek nevezni[jegyzet 4] – holott nemrégen nemcsak hozzá intézett levelében, de a világ előtt is Fráter György érdemeit hangoztatta.[6] Rómában nem is tartották meggyőzőnek a vallomásokat, és ezért a per egészen 1555 februárjáig elhúzódott. A pápa ekkor a császár közbenjárására kiadta a felmentést Ferdinándnak, Castaldónak és a gyilkosság többi résztvevőjének.

A váradi béke 1538-ban a két részre szakított ország egységének helyreállítását célozta, hogy közös erővel lehessen védekezni a török ellen. Miután a szultán elfoglalta Budát, és az ország három részre esett szét, ugyanezt a célt szolgálta a királyi Magyarország és Erdély egyesítéséről szóló gyulafehérvári egyezmény. A váradi béke megkötésében János tanácsosai közül Fráter Györgynek volt a legnagyobb szerepe; az 1551. évi egyezség létrejötte, Erdély átadása Ferdinándnak teljesen az ő műve volt. A felelősség is szinte egyedül reá nehezedett, és végül életével kellett fizetnie erőfeszítéséért. De vajon volt-e reális lehetőség az egység helyreállítására, vagy elhibázott lépés volt a Habsburg-uralom kiterjesztése 1551-ben az ország keleti felére? Ha az erőviszonyokat tekintjük, valóban elenyésző volt a valószínűsége annak, hogy azok az erők, amelyeket Fráter György fel akart vonultatni a török elleni védekezésben, ténylegesen és a szükséges mértékben megmozdulnak, és ebben az esetben a vállalkozás összeomlik, a török megtorlását vonva maga után. Viszont, ha azt is fontolóra vesszük, hogy Erdély és a Tiszántúl előbb-utóbb menthetetlenül a török kezére került volna, akkor a kétségbeesett próbálkozásnak is volt értelme.

Fráter György teljesen indokolatlan és értelmetlen meggyilkolása a legrosszabbkor történt, s Ferdinánd nemcsak morálisan marasztalható el, hanem politikailag is súlyos hibát követett el. Nem lehet persze megállapítani, hogy mit tudott volna tenni a Barát, ha életben marad, de nagyon valószínű, hogy a következő év török hadjárata nem hozott volna olyan súlyos veszteségeket, mint amilyenek bekövetkeztek. Fráter György ugyanis felismerte a török támadások természetét és az ellenük való védekezés lehetőségét. Már a szultán 1543. évi hadjárata előestéjén megírta Ferdinándnak, hogy a török a Kelet-Dunántúlon akarja majd a legfontosabb pontokat elfoglalni; ezeket kell tehát tovább erősíteni, ellátni elegendő katonával és élelemmel. Ha a török megfelelő ellenállásba ütközik, a várak ostromával a nyár nagy részét eltölti, és közben lesz idő arra, hogy Ferdinánd segítséget küldjön; nyáron és kora ősszel, a török hadakozására alkalmas hónapok idején, megfelelő védekezéssel megakasztható vagy lassítható az ellenség előnyomulása. Nemcsak ki tudta számítani a török szándékát, hanem – amint 1549-ben és 1551-ben történt – súlyos helyzetben is keresztezni tudta a török terveit. Forgách Ferenc, aki gyermek volt még Fráter György meggyilkolása idején, azt jegyezte fel, hogy az elkövetkező súlyos időkben a közvélemény elégtételt szolgáltatott a Barátnak. Példaként emlegették 1551. évi harcát a török ellen, és keseregtek hiánya miatt: „annak az egyedülálló férfiúnak bátorítása és segítsége után sóvárogtak”.[jegyzet 5] Azt pedig, hogy a török seregek nem voltak legyőzhetetlenek, Eger védelme éppen 1552-ben bizonyította.

Lábjegyzetek

  1. Georgius Pray, Epistolae procerum regni Hungariae. II. Posonii, MDCCCV 397
  2. Ferdinánd megjegyzései Castaldo előterjesztésére, 1557. április vége. MTAKK Ms 4944. Austria
  3. MTAKK Ms 4944. Austria
  4. Ferdinánd levele a magyar tanácsosokhoz, 1552. március 15. Hiányosan közli: Nicolaus Istvánfi, Historiarum de rebus ungaricis libri XXXIV. Köln. 1622. XVII.
  5. Ghymesi Forgách Ferenc Magyar históriája 1540–1572 MHHS XVI. 87.

Irodalom

Ugyancsak több levelet közölt és a Fráter György meggyilkolása utáni tanúvallomásokból egyeseket megjelentetett: Pray György, Epistolae procerum regni Hungariae II (Pozsony, 1806).

  1. Ferdinánd válasza Castaldo részére az Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattára Ms 4944. Austria jelzetű iratában.
  2. Titkárának véleménye: Szekfű Gyula, Két historiographus Castaldo erdélyi seregében (Századok 1914);
  3. Castaldo levele Ferdinándhoz, 1551. december 17. Haus-, Hof- und Staatsarchiv.
  4. Fráter György kincseire: Castaldo levele Ferdinándhoz, 1552. január 30. F. B. Bucholtz, Geschichte der Regierung Ferdinánd des Ersten IX (Wien, 1838);
  5. Nádasdy Tamás távozására: Castaldo levele Nádasdy feleségéhez, 1552. február 27. Országos Levéltár Nádasdy levéltár Misillisek.
  6. Ferdinánd védekezésére a gyilkosság miatt és a tanúk kihallgatására: Nicolaus Istvánffy, Historiarum de rebus hungaricis libri XXXIV (Köln, 1622)


Fráter György kísérlete a királyi Magyarország és Erdély egyesítésére
Török támadás Erdély ellen Tartalomjegyzék