Frankfurt am Main

A Múltunk wikiből
Hessen legnagyobb és egyben Németország ötödik legnagyobb városa
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
822 ősze
A frankfurti birodalmi gyűlésen Pannonia Superior (Dunántúl) avar fejedelmei hűségükről biztosítják a frankokat. Itt emlitik első ízben a morvák nevét és követeit.
1711. december 22.
VI. Károly császárt Majna-Frankfurtban megkoronázzák.
1711
Frankfurtban megjelenik az első magyar írói lexikon, Czvittinger Dávid Specimen Hungariae litteratae című munkája.
1742. január 24.
A német birodalmi gyűlés Majna-Frankfurtban császárrá választja Károly Albert bajor választófejedelmet. (VII. Károly néven uralkodik haláláig, 1745-ig.)
1745. október 4.
Majna-Frankfurtban császárrá koronázzák Lotharingiai Ferencet. (I. Ferenc néven uralkodik haláláig, 1765-ig.)
1764. április 3.
Mária Terézia legidősebb fiát, József trónörököst Majna-Frankfurtban római királlyá koronázzák.
1790. szeptember 30.
II. Lipótot Frankfurtban német-római császárrá választják.
1848. május 14.
Magyar követek indulnak Frankfurtba.
1848. május 15.
Újabb forradalmi megmozdulás Bécsben.
Ellenforradalmi fordulat Nápolyban.
Munkásmegmozdulás az óbudai hajógyárban.
1848. május 15–17.
Az erdélyi románok első balázsfalvi gyűlése.
1848. május 16.
Miniszterelnöki felhívás 10 állandó önkéntes zászlóalj toborzására.
1848. május 17.
Az udvar Bécsből Innsbruckba menekül.
1848. május 18.
A frankfurti össznémet parlament megnyitása.
1863. szeptember 1.
A német államok uralkodóinak majna-frankfurti gyűlése a porosz király távollétében elfogadja a Habsburg császár által javasolt szövetségi reformot.
1871. május 10.
A porosz–francia háborút lezáró frankfurti béke.

Tartalomjegyzék

Bóna István

Az Oriens és korai szervezete

Az avar kagán és az előkelők újból kifejezték hódolatukat a frankfurti birodalmi gyűlésen (822).

Györffy György

Térítés és az egyházszervezés elindítása

Az első érsek, Domonkos hamar bekövetkezett halála után István Sebestyént állította helyére, aki alig három évvel érsekké tétele után megvakult, s így a magyar egyház tényleges organizálója, Asztrik–Anasztáz kalocsai püspök lett a „magyarok érseke”. Ilyen minőségben vett részt 1007-ben a frankfurti zsinaton a bambergi püspökség alapításánál, majd 1012-ben Bambergben ő szentelt fel néhány kápolnát.

Kincstár, pénzverés

Nagy Károly 796. évi frankfurti kapituláréja szerint az új pénzt minden civitasba és emporiumba szétvitték, és a nép köteles volt elfogadni.

Kristó Gyula

Világi előkelők

Ákos mester Keled fiairól, akik kortársai voltak, azt említi meg, hogy ősük, a meisseni őrgróf nővérének és Hersfeld grófnak a fia, aki Frankfurtban a császár választása alkalmából tartott ünnepi gyűlésen megölte a türingiai tartománygrófot (Landgraf), s az ítélet elől kíséretével, amelybe 60 páncélos mén tartozott, II. Géza korában Magyarországra jött; a magyar uralkodó ünnepélyesen fogadta, és gazdag birtokadományokkal látta el.

II. Géza és Borisz

A német birodalomban az 1142. évi frankfurti rendezést követően valamelyest enyhült a Stauf–Welf ellentét, s ebben a némileg megváltozott helyzetben III. (Hohenstauf) Konrád már nem tartotta szükségesnek az 1139-ben eljegyzéssel megpecsételt házassági kapcsolat létrehozását, Henrik és Zsófia esküvőjét.

Zimányi Vera

Magyarországi bányatermékek az európai piacon

A szállítás másik iránya Zsolnán keresztül Teschenbe, Boroszlóba, Lipcsébe, innen a Fuggerek hohenkircheni rézolvasztójába vezetett; az itt feldolgozott rézzel látták el Majna-Frankfurtot, Kölnt, Nürnberget.

A jobbágytelek rendszerétől független árutermelő állattenyésztés

Az alku létrejöttével egy időben fogadták fel a hajtókat is, rendszerint 30 állatra egy személyt. Ezután a határ menti nagy magyar marhavásárok valamelyikén az állatok gazdát cseréltek, s a magyar tőzsérek nemritkán – most már az idegen, legtöbbször délnémet kereskedők megbízásából – a harmincadvámokon áthaladva, továbbhajtották a marhát Nürnbergig, Augsburgig, néha akár Kölnig, Frankfurtig, Strassburgig. Mind a hajtás útvonalain, mind pedig a nagy vásárhelyeken kiterjedt legelők és itatók álltak rendelkezésre. Csak így volt biztosítható, hogy az állatok több heti, átlagban napi 20 kilométer út megtétele után sem érkeztek leromolva, lesoványodva rendeltetési helyükre.

Sinkovics István

A rendek a kormányzat önállóságáért

Nádasdy a Habsburg-királyság következetes híve volt, de egyre kevésbé remélte, hogy az uralkodó fel tudja tartóztatni a török terjeszkedését. Nemegyszer a király és a rendek között az érdekek ütközőpontjában állott. Amikor az országgyűlési határozatok végrehajtását sürgette, saját birtokostársai elégedetlenségét váltotta ki. Azzal vádolták, hogy eltűri a nemesi kiváltságok csorbítását, és azt, hogy az udvar követelései a parasztokéhoz hasonló sorsra juttatják a nemességet. A király viszont megneheztelt rá, amiért az országgyűlés nélkül kívánt adó fizetését a Magyar Tanáccsal együtt megtagadta. Rontotta kapcsolatát az udvarral, hogy szembefordult a királlyal, amikor az legidősebb fiát, Miksát az örökösödés jogán, választás nélkül akarta magyar királlyá koronáztatni. Ferdinánd csak Nádasdy halála (1562) után vette újból elő a kérdést, miután Prágában megkoronázták, s Frankfurtban német királlyá választották.

Makkai László

Meghiúsult remények, elszalasztott lehetőségek

A tizenöt éves háborúban mint haditudósító járt Magyarországon Nikolaus Gablmann, aki főleg Mansfeld 1595. évi hadjárata alapján mondotta el véleményét a hadseregről és az udvar pénzkezeléséről. Munkája Mansfeldiana militia Hungara címmel 1597-ben jelent meg Frankfurtban, miután Gablmann – feltevés szerint – elesett a mezőkeresztesi csatában.

R. Várkonyi Ágnes

Az 1655. évi országgyűlés. A Habsburg-dinasztia és a magyar rendek kompromisszuma.

Hosszú latolgatások után III. Ferdinánd akkor ment le Pozsonyba a fényes udvartartásával és vértes ezredek kíséretében, amikor Frankfurtban már összeült a birodalmi gyűlés választmánya. A gyűlés elnöke, János Fülöp választófejedelem, mainzi érsek nagy diplomáciai érzékkel próbálta itt egyeztetni az önállóságra törekvő fejedelemségek és az európai befolyásukat növelni igyekvő hatalmak, mindenekelőtt Franciaország és Svédország érdekeit. A svéd király pedig már 300 gályával és 30-40 ezer emberrel indulóban volt Lengyelország ellen. Kiéleződő nemzetközi ellentétek közepette kellett tehát a Habsburgok dinasztikus gondjait megoldania Magyarországon III. Ferdinándnak úgy, hogy az eredetileg a passaui püspöki székbe szánt Lipót főherceget választassa királlyá.

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

II. Rákóczi György pedig nem akart a Porta eszközévé válni. 1657. január végén kelt át roppant hidegben a Máramarosi-havasok hágóján Erdély fejedelme, Noyers lengyel királyi titkár becslése szerint 18 ezer főnyi lovas, 5 ezer főnyi gyalogos és 6 ezer főnyi román csapatból álló hadsereggel. majd 20 ezer kozák csatlakozott hozzá. Valószínűbb azonban, hogy összesen csak 14 ezer főnyi katonasággal indult el. Hadjáratát igyekezett nemzetközi propagandával előkészíteni. Kiáltványban szólt a Német-Római Császárság fejedelmeinek frankfurti gyűléséhez.

Erdély és a német-római császárválasztás

  • Rákóczi lázas munkával maga mellé szervezte a várak őrségeit, a hajdúkat és a székelyeket. A fiskális birtokokkal s a várak, mindenekelőtt Várad és Jenő őrségével kezében tartotta az ország maradék erejét. 1658. január elején meglepte az eredetileg ellene összehívott medgyesi országgyűlést; kényszerítette a rendeket, hogy Rhédeyvel szemben ismét őt válasszák meg fejedelemnek, majd nyíltan a török ellen fordult. Országos felkelést hirdetett: a nemesség zsoldost, a jobbágyság kapuszám szerinti katonaságot köteles állítani. A gyulafehérvári országgyűlésen (1658. március 9 – április 16.) fölébe kerekedett a feltételeket szabó rendeknek, és visszanyerte fejedelmi hatalmát. Megegyezett a két román fejedelemmel, Moldva és Havasalföld kötelezettséget vállalt, hogy előkészítik a kozák szövetséget. Ugyancsak a gyulafehérvári országgyűlésről indult útnak Rákóczi hitlevelével Kövér Gábor Frankfurtba, I. Lipóthoz. Rákóczi kijelenti, ha a Habsburg-kormányzat haddal segíti, akkor ő a császárválasztás harcaiban nyíltan Lipót mellett száll síkra: közbenjár a különben már a franciák részéről is megkörnyékezett szász választónál, hogy a magyar királyra adja szavazatát.
  • Wesselényi és Lippay György Frankfurtba küldött követének különleges feladata, hogy tudassa a választófejedelmekkel: Lipót csak úgy indíthat támadást a török ellen, ha őt választják meg német-római császárnak.
  • Viszont általános vélemény, hogy a császárválasztás után a német-római császár vezetésével megalakul a törökellenes nemzetközi liga. Komoly terv Frankfurtban, hogy Magyarország képviselői is bekerüljenek a fejedelemségek testületébe, sőt II. Rákóczi György felvétele is szóba kerül.

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

Nem sokkal később nyitotta meg tetemes türelmi adó lefizetése ellenében bécsi bankházát Oppenheimer Sámuel, aki hamarosan a korszak legnagyobb szabású kereskedelmi vállalkozója lesz. A Kaiserlicher Hoffactor 1678-ban konzorciumot kötve Georg Adrian Slingerrel és a majna-frankfurti Schilling-, Reich- és Pauer-cégekkel, a hadsereg-élelmezéshez szükséges gabonafélék felvásárlásához kap részleges állami támogatást. A tőkeerős vállalkozó fellépése új fordulatot hoz, működőképessé teszi a kincstári bérleti rendszert.

Főurak és köznemesek

A Burg folyosóit, Regensburg, Frankfurt utcáit, Rómát, Velencét járó főurak és köznemesek igyekeztek áthidalni a hazájuk és a nyugati világ között tapasztalható távolságokat.

Tudományok

Rákóczi államában az állandó hadsereggel foglalkozó hadtudományi irodalomból kiemelkedik Georg Andreas Böckler Schola militaris moderna (Frankfurt, 1685) című hadtudományi kézikönyvének fordítása Szentiványi János tollából.

Ember Győző

III. Károly trónra lépte

Károly helyzete így Spanyolországban reménytelenné vált. Nem szívesen ugyan, de hallgatott tanácsosaira, és feleségét Spanyolországban hagyva, 1711 szeptemberében hajóra szállt. Először Milánón át a Német-római Birodalomba tartott, ahol Frankfurtban még 1711 decemberében császárrá választották és koronázták. Innen ment tovább Bécsbe, ahová 1712 elején érkezett meg.

H. Balázs Éva

Kaunitz kancellár

Kaunitz útvonala Lipcséből Berlinbe, onnan Hannoverbe és a Németalföldre vezetett. A holland városok megtekintése után Brüsszel, Köln, a Rajna völgyén át Frankfurt, onnan tovább Nürnberg és München következett.

Az állam és egyház viszonyának átrendezése

A bécsi egyetem kánonjogtanára, Josef Valentin Eybel Mi a pápa? című röpiratában (amely FrankfurtLipcse megjelöléssel, de valójában Bécsben jelent meg) 70 kérdést tett fel, megindítva a „kérdező” pamfletek áradatát.

Benda Kálmán

A koronázási hitlevél

Lipót Frankfurtban, császárrá koronázása ünnepségein, október 15-én fogadta a magyar rendek küldöttségét. Tudomásul vette felterjesztésüket s hozzájárult a nádorválasztáshoz, de közölte, hogy a koronázásra – sok elfoglaltsága miatt – a Bécshez közel eső Pozsonyt választja, s nem kívánja, hogy a megyék erre bandériumokat küldjenek.

A reakció felülkerekedése

Károly főherceg mint szervező, mint hadvezér és politikus egyaránt kimagasló képességekkel rendelkezett; a nádori méltóságot viselő Sándor Lipót és utódja József nádor, vagy a polgárlányt feleségül vevő stájerországi majd frankfurti kormányzó, János főherceg mind magasan fölötte álltak Ferencnek.

Mérei Gyula

A Magyar Királyság külkereskedelme 1815–1848

A gyapjúforgalom méreteit érzékeltetheti, hogy a június eleji pesti gyapjúvásáron 1836 óta kimutathatóan átlag 40–50 ezer bécsi mázsa gyapjú került forgalomba, és az esetek többségében el is kelt. Összehasonlításként említhető, hogy ebben az évben a lipcsei, a brünni, a Majna melletti frankfurti vásárok felhozatala nem, vagy csak alig múlta felül a gyapjú fő eladási időpontjául szolgáló Medárd-napi pestiét.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

Pestet nyerstermék-kereskedelme miatt tartották összehasonlíthatatlannak Béccsel vagy Németország – Dél- és Közép-Németország – kereskedővárosaival, noha az üzletkötések és a pénzforgalom szempontjából a lipcsei és a frankfurti vásárvárosokéhoz mérték jelentőségét. Egy-egy pesti Vásár forgalmát az 1820-as években 15–16 millió forintra becsülték. Pest rohamos fejlődéséről tanúskodik a nagyobb gyári kiváltsággal rendelkező tőkés iparvállalatok lerakatai számának meredek emelkedése is. 1815-ben még csupán 16 volt Pesten, 1819-ben újabb 12 lerakat létesült, 1828-ban már összesen 100 működött, s ebből 11 volt magyarországi üzemé. 1824 és 1840 között további 30 lerakatot állítottak Pesten. A külföldi vállalatok lerakataikat nagyobbrészt pesti kereskedőknél tartották. Pest a kivitelben, az átmenő kereskedelemben való közreműködése útján közvetve erősítette a belső piacot, ugyanakkor a hazai és az importált termékek elosztásában való jelentős részvételével betöltötte a belső piac közvetlen ellátójának funkcióját is. Lakossága kereskedelmi jelentőségével együtt nőtt. Lélekszáma 1800–1809 táján 30 ezer fő körül mozgott; 1836-ban 70 378, 1846-ban már 110 619 fő élt a városban. Az 1830-as és 1840-es években 54% volt a lakosság szaporulata. Ennek hétnyolcada beköltözésből származott, csupán egynyolcada eredt a természetes szaporulatból. 1847-ben 2 ezernél több ember foglalkozott termény-, illetve iparcikk-kereskedéssel.

Pécs a Dunántúl legnagyobb kereskedelmi forgalmú városa volt. A legnagyobb mennyiségű állat itt cserélt gazdát az országban. Az Ormánságban a Hegyhát, a Zselicség és a Sárköz árucsere góca, ahol – az egykorúak szerint – főként szerb és boszniai állatkereskedők nagy üzleteket bonyolítottak le. A Balkán félszigetről hatalmas sertéskondákat hajtottak ide eladás végett, majd a közeli rengeteg erdőkben makkon hízlalás után vagy ők, vagy vevőik továbbhajtották a sertéseket Sopron-ba, Bécsbe.

Borsod megyében Miskolc volt a piaci vonzáskörzet góca. Kitűnő országútja is hozzájárult fejlődéséhez. Nagy mennyiségű gabonát, bort, gyapjút, sertést, és az 1840-es években átlagosan évi 15 ezer mázsa rongyot adtak el a vásárokon, majd szállították az ország más részeibe görög és zsidó kereskedők.

Kassa az Erdély, Debrecen, Pest és a Hegyalja felől jövő, valamint az északi határon túlra, továbbá Alsó-Magyarországra irányuló kereskedelem csomópontja, áruforgalmának összekapcsolója. Vásárain gabona, dohány, gubacs, só és bor voltak a legkeresettebb árufélék. 1840 óta már az örökös tartományokból is érkeztek vevők újonnan létesült gyapjúvásáraira.

Nagyváradnak hat országos vására miatt volt kiemelkedő jelentősége. A nagyarányú ló- és szarvasmarha-felhajtás nemcsak pesti, hanem bécsi kereskedőket is vonzott. A városnak ez a – kivitelt szolgáló – forgalma közvetve szintén hozzájárult a belső piac erősödéséhez.

Temesvár kereskedői bécsi és pesti üzletfeleikkel tartott kapcsolataik révén a Havasalföldet és Szerbiát is ellátták fényűzési cikkekkel. Emellett még a szultán fennhatósága alatt levő, más területekről származó árukkal folytatott átmenő kereskedelemből is hasznot húztak.

Sopron a rendelkezésre álló adatok szerint jelentős mennyiségű gabonát és szarvasmarhát közvetített az ausztriai tartományokba, a hazai horvát kereskedők révén pedig nagyobbrészt Bécsújhelyre. A vásárain forgalomba került sertések jelentős hányadát a szlavóniai határőrvidékről hajtották a városba délszláv kereskedők. Az 1840-es években már gyapjúkivitele is legalább ilyen nagyméretű volt. Korábban élénk borkereskedelme a Zollverein létrejötte óta lehanyatlott. Hetivásárain magyarok, németek, horvátok mezőgazdasági és ipari termékcseréje folyt, hozzájárulván elsősorban az anyagi kultúra terén a népek közti kapcsolatok fejlődéséhez.

A Tiszántúl kereskedelmi szempontból legnevezetesebb piacközpontja Debrecen. Dohányraktára és az ahhoz kapcsolódó kincstári felvásárló tevékenység azért különösen jelentős, mert Szabolcs és Szatmár megye dohánytermelő községeinek gyűjtőközpontja, s ezáltal a termelés növelésének ösztönzője. Nem kevésbé fontos négy országos vására miatt, amelyek a pesti vásárok után a leghíresebbek voltak, mindenekelőtt a nagyarányú szarvasmarha-, ló- és sertésfelhajtás miatt. A debreceni szalonna különösen Gömör, Szepes és Sáros megyében volt keresett, de Pestre is sokat szállítottak belőle. A debreceni vásárok látták el a szűkebb piackörzetet helybeli, főleg azonban Pestről hozott kézműves és manufaktúraipari termékkel, gyarmati árukkal.

Veszprém a megye egyik fő kereskedelmi gócpontja, amely kiterjedt vonzáskörzettel is rendelkezett. Betöltötte az elosztó mellett a gyűjtőközpont funkcióját is. Öt ország- és postaút haladt át rajta. Vas, Sopron és Győr megye kereskedői is látogatták vásárait. Négy országos vásárán bort, sertést, lovat, gabonát, faeszközt, gyapjút, hamuzsírt, gubacsot adtak-vettek nagyban. A veszprémi hetivásárokon a megyei termés mellett Tolna, Somogy és Fejér megyéből származó gabonát is hoztak forgalomba.

Óarad országos vásáraira bécsi és csehországi kereskedők hozták az iparcikkeket. Dohány-, gyapjú- és gubacsforgalma, valamint Erdély, Temesvár, Nagyvárad, Pest közti átmenő kereskedelme a távolsági kereskedelmet szolgálta. Ezzel, úgyszintén élénk állatforgalmával ösztönzően hatott a megye nagybirtokosaira is, főként gyapjútermelésük növelése érdekében, emellett – bár az előbbieknél kisebb arányban – szarvasmarha- és sertéstenyésztésük fejlesztését szolgáló beruházásokra is serkentvén őket. A vonzáskörzetébe eső némely község parasztjait viszont dohánytermelésre ösztönözte. Óarad lánglisztje a Habsburg örökös tartományokban is kelendő volt. Nyersbőr-, méz- és borkereskedelme éppúgy a tágabb belső piaci körzet vásárlóit szolgálta, miként Újarad vásárai, ahol az árutermelő, jómódú parasztgazdák növekvő mezőgazdasági faeszköz, szerszám, új mezőgazdasági épületekhez, csinosabb külsejű, tágasabb lakóházakhoz szükséges épületfaigényeiket Erdélyből leúsztatott fákkal elégítették ki.

Kanizsán a Triesztből, Laibachon át érkező áruk átmenő kereskedelme folyt, s ezen kívül jelentős gabonamennyiséget (az 1840-es évek első felében évi 600 ezer mérőt) hoztak forgalomba. A Balkánról szerbiai, boszniai kereskedők által felhajtott sertésekkel is folytatott kereskedelem; a gyapjú, bor, ló, nyersbőr, gubacs és hamuzsír piacának élénk kereslete és kínálata jórészt szintén a belső fogyasztás emelkedését jelezte. Részben az örökös tartományokból, részben Pestről származó manufaktúra- és kézműipari termékekkel, valamint a Triesztből érkező gyarmati árukkal Kanizsa látta el az egész megyét.

Pozsony a Duna révén az ország távolsági termény- és állatkereskedelmében, főként a pozsonyváraljai zsidó kereskedők tevékenysége által, nagy jelentőségű szerepet töltött be. Ugyanakkor a hozzá vezető jó utak segítették abban, hogy a belső piac szempontjából is fontos mezőgazdasági termék- és állatkereskedelme, valamint saját manufaktúra- és kézműves ipara, s Bécshez közelsége folytán tekintélyes ipari termékelosztó–közvetítő funkciót tölthessen be. Pozsony felé tartott, sok esetben ott is ért véget a Dunántúl déli vásárövezetében piacra került, a Balkán félszigetről elindult állatfelhajtás. Még a hajóvontatás idején a Dunán a déli országrészből szállított gabona, amely Komárom és Győr vásárain cserélt gazdát vagy ott került csupán átrakásra, számottevő mennyiségben Pozsonyba irányult.

Az ország egyik legvagyonosabb, legkulturáltabb városa, Győr, elsősorban gazdasági szerepe folytán vált különösen jelentőssé. Gabonakereskedelme az 1830-as években már felülmúlta Komáromét, és – mint erről már szó esett – a gőzhajón szállítás óta az ország legjelentősebb gabonakereskedelmi gócpontjává lett. Győrött is a gabonakereskedők a leggazdagabbak a polgárok között. A győrszigeti zsidó terménykereskedők szerepe, vagyona azonban még az övékénél is jelentősebb volt. Az 1840-es évek első felében átlag évi 1 millió mérő búza, 800 ezer mérő árpa, zab, tengeri fordult meg kikötőjében és raktáraiban. A Duna partján emelt raktárakban sok százezer mérő gabonát tároltak, miután előbb – a lengyelektől átvett szárítási eljárással – egy évnél tovább is eltarthatóvá tették az árut. Gondosan figyelték a gabonaárak alakulását az európai piacokon, és kivárták, amíg magas haszonnal adhattak túl a gabonán. (Például az 1816–1818 közötti ínséges, járványsújtotta években, valamint 1845 és 1847 között.) 142 gabonakereskedő, 33 kis befogadóképességű, burcsellás bérhajós élt Győrben. Ők szállították tovább a mosoni Duna-ágba a gabonát. Jelentős volt a város átmenő sertéskereskedelme is, úgyhogy az 1840-es években már boszniai sertéskereskedők is kezdtek letelepedni Győrben. Országszerte híresek voltak lóvásárai. A gabonakereskedelemmel összefüggésben nőtt a szállításban, rakodásban, üzletkötésben részt vevő, vagy éppen mezőgazdasági termények feldolgozására berendezkedő tőkés polgári vállalkozó lakosság száma is, növekedtek a fogyasztói igények, amelyeket főként a Pestről és Bécsből hozott iparcikkekből elégítették ki, minthogy Győrben 1848 előtt az iparcikktermelés, ezen belül is a tőkés ipari vállalkozás nem volt jelentős.

Szegedet egyértelműen távolsági, túlnyomórészt a határon túlra irányuló gyapjú-, valamint dohánykereskedelme gazdagította, formálta régi típusú szabad királyi városból lassanként a korszerű várostípus szintjét megközelítő várossá. A kincstári raktárba gyűjtötték, majd továbbították a Torontál megyei, főleg a nagykikindai körzetben, Bács megye 16 községében termelt és eleinte csak az Abaldo által felvásárolt dohányt. Magánkereskedők azonban már az 1820-as években eredményes, az Abaldónál magasabb árakat fizető versenytársként léptek fel. A dohánykereskedelemnél is nagyobb méretű és jelentőségű volt Szeged hatalmas, a Kiskunfélegyházától mintegy 6 km-re fekvő Csengeléig terjedő pusztáin termelt és a körzet más helyeiről összegyűjtött gyapjúval folytatott kereskedelme.

Horvátországban elsőként Károlyváros töltötte be az első csoportba sorolt piacközpont funkciót. Már a francia megszállás idején ez a város bonyolította le a tengermelléki és a balkáni országok felé irányuló átmenő forgalmat. Az 1830-as évek gazdasági fellendülése, különösen pedig az 1840-es évek a horvátországi kereskedelem fellendülését, a horvát kereskedelmi tőke súlyának gyarapodását eredményezték. Ekkor már nemcsak a dél-magyarországi (bánáti, bácskai), horvátországi és horvát határőrvidéki gabona, gyapjú és egyéb, e területekről származó mezőgazdasági termékek kereskedelmi, átrakó és továbbító központja volt Károlyváros, hanem részben a fiumei dohánygyárakban feldolgozott és a jórészt Tolna megyében, valamint a Tisztántúlon, továbbá Kőrös és Zágráb megyében termelt dohányé is. A Károlyvárosba érkezett dohánymennyiség másik részét a horvát kereskedők Olasz- és Franciaországba szállították tovább a tengermelléki kikötővárosokból (Fiume, Zengg), jórészt horvát tulajdonban levő hajókon. A gabonát nagyrészt az örökös tartományok és az odesszai gabona behatolásáig Franciaország vették át.

Az 1840-es években Varasd és Zágráb tartotta kezében az átmenő kereskedelmet. A Triesztből Laibachon át érkező áruk Varasdon, Zágrábon át jutottak el részben Bécsbe, részben Pestre, illetve Kanizsára. Ugyanakkor Varasd a szerbiai és boszniai sertéskereskedők által a Balkánról felhajtott állatok nevezetes vásárhelye is volt.

Az első csoportba sorolható városok közé tartozik, elsősorban kereskedelmi funkciója miatt, a fejlett – részben külföldi tőkével alapított – iparral is rendelkező Fiume, amely az 1840-es évek első felében évi átlagban 8–9 millió konvenciós forint értékű áruforgalmat bonyolított le. Kikötőjének hajóteher-forgalma 1823 és 1846 között csaknem négyszeresére emelkedett. A hajók gabonát, szerémsegi bort, szilvapálinkát és más gyümölcspárlatokat, valamint hamuzsírt szállítottak külföldre, s gyarmatárut, pamutot és egyéb levantei árukat hoztak be.

Erdélyben Brassó töltött be Pesthez hasonló jellegű piacközponti funkciót. Minden fő kül- és belkereskedelmi útvonal a városban futott össze, amelynek – Erdély természeti-földrajzi adottságai és gazdaságának a magyarországitól különböző ágazati fejlődése következtében – elsősorban a szomszédos és a távolabbi délkelet-európai országok felé irányuló távolsági kereskedelme számos, Brassóhoz közel eső hágón át bonyolódott le. Voltak kapcsolatai Trieszttel, Béccsel, Pesttel, Temesvárral is. Brassóban jórészt a román nagykereskedőknek volt tetemes része a levantei áruk átmenő forgalmában, nem kevésbé a román fejedelemségekkel lebonyolított kereskedelemben. Brassó kereskedői erdélyi, többnyire brassói, részben Nagyszeben|nagyszebeni]] manufaktúra- és kézművesipari termékeket szállítottak elsősorban Bukarestbe, Tulceába, ahol üzleteik, raktáraik voltak. Az erdélyi fogyasztást szolgáló, Brassón át lebonyolódó import leventei pamutból, havasalföldi gyapjúból, kordovánbőrből, keleti fűszer-árukból. a jómódú polgárok és földbirtokosok fény/űzését szolgáló divatcikkekből, moldvai és havasalföldi borból, az örökös tartományokból, legtöbb esetben Bécsből szállított textilárukból és egyéb ipari termékekből, főként vasárukból állt. Erdélyi, Küküllő melléki borok mellett gyapjú, juh és sertés, faggyú és gyertya forgalomba hozásával is hozzájárult a belső piac szükségleteinek kielégítéséhez.

Erdély északnyugati részén Kolozsvár töltött be a belső piac erősítése szempontjából nevezetes funkciót. Kereskedői összegyűjtötték és Erdély felső megyéibe, valamint Magyarországra Debrecenig továbbították a székely megyék lakóinak parasztipari és a szász székek körzetében élő kézműves iparosok és tőkés vállalkozók ipari termékeit. A Magyarországon vásárolt mezőgazdasági, valamint a leginkább Bécsben, illetve Pesten vásárolt finomabb minőségű ipari termékeket pedig Kolozsvár tág körzetébe juttatták el.

Az említett magyarországi, horvátországi és erdélyi városok mindegyike regionális és a régión túlnyúló szerepkört is betöltött. Piacközponti funkcióik általában több megyére terjedtek ki. Eme városok nagyobb része országos vagy regionális hatáskörű intézmények és hivatalok székhelye is volt.

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést) Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak. A Bécsből, Triesztből, Görzből szállított, valamint a Laibachból rendelt és Pettauban elvámolt árukból bőven jutott Székesfehérvárnak. Szarvasmarha-, és lóvásárain bonyolódott le piaci vonzáskörzetének állatforgalma. A székesfehérvári kereskedők minden ágazatban elsősorban Pest és Buda kereskedőivel álltak kapcsolatban. A 19. század első felében 32 magyarországi, 21 örökös tartományokbeli város kereskedőivel, sőt egy-egy hamburgi, illetve majna-frankfurti kereskedővel is rendszeres üzleti összeköttetésben voltak, összesen 173 kereskedőházzal.

Vörös Károly

A zsidók

Főnemesek voltak adósai a frankfurti Rothschild, a bécsi Pereira, az Arnstein és Eskeles, a Biedermann és (a nem zsidó) Sina bankházaknak.

Spira György

Forradalmi fordulat Európában

1848-ban minden korábbinál hatalmasabb forradalmi áradat borította el Európát. Az év első harmadában egymás után tizenhárom város lett forradalmi események színterévé: január 12-én Palermo, január 27-én Nápoly, február 23-án Párizs, március 4-én München, március 13-án Bécs, március 15-én Graz és Pest, március 18-án Milánó és Berlin, március 20-án Poznan, március 22-én Velence, április 12-én Konstanz, április 26-án pedig Krakkó utcáin viharzott végig a forradalom. S ez még csak a kezdet volt, hiszen június 12-én felkelt Prága, június 23-án pedig Bukarest is. Majd némi szünet elteltével újabb forradalmi mozgalmak robbantak ki szeptember 2-án Livornóban, szeptember 18-án Frankfurtban, szeptember 22-én Lörrachban s november 15-én Rómában.

A kormány külpolitikája

Annál biztatóbban alakultak viszont az első hónapokban a magyar–német kapcsolatok, amelyek kiépítésén Batthyányék is kivételes buzgalommal munkálkodtak. A létrehozandó egységes Németország alkotmányának kidolgozása céljából május 18-ra Frankfurtba egybehívott össznémet parlament illetékességét ugyanis kezdetben a Habsburg-ház és az osztrák kormány is kénytelen volt elismerni, s ezek után a magyar kormány és Frankfurt kapcsolatfelvétele ellen kellő jogi alappal Bécs sem emelhetett kifogást. A frankfurti parlament elé terjesztett alkotmánytervezetben pedig az állott, hogy a jövőben az egységes Németországhoz csatlakozó fejedelmek – így a Habsburgok is – csak akkor tarthatják meg nem német országaik koronáját, ha a Németországba beleolvadó német tartományaik és e nem német országok közötti összeköttetést puszta perszonális unióra korlátozzák, s ez a kikötés igen nagy reményeket keltett Batthyányékban, hiszen életbelépése esetén a pragmatica sanctio mintegy magától érvényét vesztette volna.

A Batthyány-kormány ezért Szalay László és ifj. Pázmándy Dénes személyében már május derekán követeket küldött Frankfurtba. És Pázmándynak utóbb haza kellett ugyan térnie (hogy elfoglalja a népképviseleti országgyűlés képviselőházának elnöki székét), Szalaynak viszont sikerült állomáshelyén jó kapcsolatokat teremtenie, majd a hivatalos elismertetést is elnyernie. S ez ellen Bécs sem tiltakozott – mert nem is tiltakozhatott – egészen szeptember közepéig. Amikor azonban az udvar szeptemberben elszánta magát a magyar forradalommal való nyílt szembefordulásra, az osztrák kormány sem késett többé szót emelni Szalay frankfurti működése ellen. A frankfurti parlament pedig, amely semmiféle tényleges hatalommal nem rendelkezett, erre nyomban el is ejtette Szalayt.

Augusztus havának fejleményei

A Frankfurt iránt táplált magyar remények eszerint végül szintén hiú reményeknek bizonyultak. A nyár folyamán azonban ezek a remények még igen erősen tartották magukat Pesten. Augusztus 3-án tehát a képviselőház a radikálisok kezdeményezésére elfogadott egy határozatot, amely kimondotta, hogy „ha az osztrák bécsi kormány a német egység kérdése miatt az egyesült német hatalommal netalán háborúba keverednék, Magyarország segítségére soha nem számíthatand”,[1] s ezt a határozatot egyhangúlag megszavazták azok a liberálisok is, akik két hete, az olasz segély körüli vitában még homlokegyenest ellentétes módon foglaltak állást.

Ám a német egység megvalósulásához fűzött magyar remények nemcsak ennek a kemény hangú határozatnak a megszületését eredményezték, hanem a magyar forradalom felfegyverzése érdekében folyó munka lelassulását is. A képviselőház ugyanis augusztus 1-én készült megkezdeni a 200 ezer újonc megszervezésének mikéntjére vonatkozó – Mészáros Lázár által beterjesztett – törvényjavaslat vitáját. Néhány nappal előbb azonban híre érkezett egy frankfurti döntésnek, amely arra kötelezte valamennyi német állam hadseregét, hogy augusztus 6-án vegye fel az egységes Németország színeit, s ezzel jelképesen vesse alá magát Frankfurtnak. Batthyány pedig a katonaállítási törvényjavaslat letárgyalása előtt szerette volna tisztán látni; hogy ennek a döntésnek az osztrák fegyveres erők is engedelmeskedni fognak-e vagy sem. Mert a képviselőház illetékes választmánya a katonaállítási javaslat előzetes bizottmányi tárgyalása során annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kiállítandó újoncmennyiséget nem volna szabad – a javaslatot követve – teljes egészében a császári hadsereg erősítésére fordítani, hanem legfeljebb az itthon állomásozó magyar sorezredeket kellene kiegészíteni az újoncok egy részének igénybevételével, az újoncok nagyobbik hányadát pedig újabb honvédzászlóaljak alakítására kellene felhasználni, s ugyanerre az álláspontra helyezkedett ekkor Kossuth is. Batthyány ellenben kitartott amellett, hogy Magyarországnak továbbra sem szabad újabb honvédzászlóaljak szervezésével kísérleteznie – legalábbis addig, amíg a külső körülményekben valamilyen kedvező fordulat nem megy végbe. A szóban forgó frankfurti döntést viszont éppen ilyen kedvező fordulatnak ítélte. Hiszen az osztrák fegyveres erőknek az egységes német hadseregbe való beletagozódása egyszerre törvényes ürügyet teremtett volna a magyar hadseregnek a császári hadseregtől történő elkülönítésére.

Külföldi támogatók keresése

Mert – annak ellenére, hogy az angol kormány már 1848 tavaszán elvetette a Magyarországgal való diplomáciai kapcsolat felvételének a gondolatát – a Frankfurtból távozni kényszerült Szalay Lászlót Kossuth novemberben Londonba küldte olyan utasítással, hogy a változatosság kedvéért Angliára nézve előnyös kereskedelmi kapcsolatok kiépítését indítványozza a szigetország kormányának.

A nagyhatalmak összefogása az elszigetelt Magyarország ellen

De folyt még a harc az Alpok másik oldalán is, ahol az egyes német államok fejedelmei a Hohenzollernek és a Habsburgok kezdeményezésére egymás után megtagadták a jóváhagyást a frankfurti parlament által az egységes Németország számára idő közben kidolgozott liberális alkotmánytervezettől, s ahol emiatt május folyamán újabb fegyveres forradalmi felkelésekre került sor Szászország, a Rajna-vidék, Baden és Pfalz fontosabb városaiban.

Szabad György

Birodalmi egység önkényuralom árán

Schwarzenbergnek minden más, a hatalom birtoklásához közel férkőző 19. századi osztrák-német politikusnál egyértelműbb és nagyobb szabású koncepciója volt. A forradalom rádöbbentette, hogy a birodalom önerejével nem tudja fenntartani pozícióit Magyarországon és Itáliában. De felismerte az is, hogy e területek leválása vagy akárcsak távoltartásuk a Német Szövetségtől – amit a frankfurti össznémet parlament 1848 őszén kimondott – lehetetlenné teszi a meggyöngült Habsburg-hatalom tényleges vezető szerepének a biztosítását német földön.

Az 1866. évi osztrák–porosz–olasz háború és következményei

1863-ban a német államok uralkodóinak majna-frankfurti gyűlése még elfogadta ugyan a Habsburg-hatalom által javasolt szövetségi reformot, de a porosz király tüntető távolmaradása joggal váltott ki aggodalmat Bécsben.

Diószegi István

A nyugati küldetés utójátéka

Még meg sem száradt a tinta a frankfurti békeszerződés (1871. május) okmányán, Beust új külpolitikai irányt kijelölő emlékirata már ott feküdt Ferenc József íróasztalán.

A „három császár” politika

Franciaország a frankfurti béke óta Oroszország kegyeit kereste. Németország a cárizmus segítségének köszönhette nemzeti egységét, és barátságához továbbra is ragaszkodott. Anglia a keleti kérdés miatt nem akart újabb háborút, Andrássy szövetségi ajánlatai 1872 elején Berlinben is, Londonban is csukott ajtókra találtak. A visszautasításra nem lehetett a „fényes elszigeteltséggel” felelni: a Monarchiának létérdeke volt a szövetségi kapcsolatok kiépítése, és ha ajánlatait nem fogadták el, neki kellett a lehetőségekhez igazodnia. Az 1870-es évek Európájában a bismarcki „három császár” kombináció számított az egyedül posszibilis külpolitikai programnak. A sors furcsa iróniája, hogy 1873-ban éppen Andrássy írta alá az erősen a Szent Szövetségre emlékeztető szerződést. A hajóra új kormányos került, de a régimódi jármű továbbra is az ismert vizeken evezett.

A hagyományos osztrák külpolitikai elveket újra jogaiba léptető szerződés eredeti formájában osztrák–orosz megállapodásként jött létre. A Bécsben tartózkodó II. Sándor cár Ferenc Józseffel együtt írta alá 1873. június 6-án, és a tulajdonképpeni kezdeményező, I. Vilmos német császár csak október 22-én csatlakozott hozzá. A szerződés nem tartalmazott határozott kikötéseket és megkötéseket: csupán tanácskozást írt elő európai konfliktus esetére, tehát konzultatív paktum volt, mint sok más, közvetlenül az uralkodók által kötött egyezmény. Az adott nemzetközi körülmények között a Monarchia kezét mégis alaposan megkötötte. Ausztria&ndas;Magyarországnak a jövőben tekintettel kell lennie Németország és Oroszország igényeire. Mivel a hármas együttműködésben ő volt a leggyengébb fél, az egyezmény leginkább az ő mozgásszabadságát korlátozta. Németország miatt, amely a francia revanstól félt, mérsékelnie kellett a Franciaország iránt táplált rokonszenvet. Keleten Oroszország miatt kellett fékeznie minden aktivitását. Nemcsak hogy az önálló Lengyelország gondolatával nem lehetett kacérkodni (a lengyelbarátnak tekintett Andrássy iránt a lengyelek nagy reményeket tápláltak, s ő hosszabb időn át tápot is adott magatartásával e reményeknek), de még azt is meg kellett gondolni, hogy a galíciai lengyeleknek nagyobb önállóságot nyújtsanak. A Balkánon pedig le kellett számolni a védnöki szerep gondolatával, és a kis balkáni államokkal szemben úgy kellett viselkednie, hogy az a nagy keleti szerződő társ tetszését is elnyerje.

A német egység létrejöttével lezárult a nyugat-európai nemzeti átrendeződés, de Elzász-Lotaringia német annektálása miatt Nyugaton sem köszöntött be a konszolidáció. A frankfurti békét követő első években a francia–német ellentét teljes súlyával nehezedett Európára. Először előírásainak végre nem hajtása fenyegetett konfliktussal (a franciák a hadisarc megfizetését, a németek a megszállt területek kiürítését halogatták), majd a francia hadsereg küszöbön álló újjászervezése idézett elő nemzetközi válságot.

Katus László

Az államháztartás válsága és konszolidációja

A pénzszerzés korábban gyakran alkalmazott módjához, a bankópréshez – vagyis fedezetlen bank- és államjegyek kibocsátásához – a kiegyezés után a Monarchia egyik állama sem folyamodott többé, hanem úgy jutott hitelhez, hogy államkölcsönkötvényeket helyezett el a nemzetközi tőkepiacon. A kötvények elhelyezését rendszerint osztrák és nyugat-európai nagybankokból alakult konzorciumok végezték, amelyeknek 1873-tól kezdve állandó tagjai voltak a bécsi, frankfurti, párizsi és londoni Rothschild-bankházak, a bécsi Creditanstalt és a Wodianer-bankház, a berlini Disconto-Gesellschaft és a Bleichrőder-bankház, a darmstadti Bank für Handel und Industrie, magyar részről pedig a budapesti Magyar Általános Hitelbank.

Lábjegyzet

  1. Lásd: a képviselőház 1848. augusztus 3-i ülésének jegyzőkönyvében a 181. bejegyzést. Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Beér János és Csizmadia Andor. Budapest, 1954. 178.

Irodalom

A frankfurti parlament történetét ismerteti W. Appens, Die Nationalversammlung zu Frankfurt a. M. 1848/49 (Jena, 1920), Ernesto Sestan, La costituente di Francoforte del 1848 (Firenze, 1947) és Frank Eyck; Deutschlands große Hoffnung. Die Frankfurter Nationalversammlung 1848/49 (München, 1973), alkotmánytervezetét pedig Helmut Bleiber, Bloß ein Stück Papier. Die Reichsverfassung von 1849 (In: Verfassungen und Verfassungswirklichkeit in deutschen Geschichte. Berlin, 1968).

Kiadványok