Frano Supilo

A Múltunk wikiből
30 November 1870 – 25 September 1917
Croatian politician and journalist
angol Wikipédia
Frano Supilo rat.jpg

Hanák Péter

A válság birodalmi dimenziói

Az új irányzat kibontakozására nagy befolyást gyakoroltak a dalmáciai horvátok. A Monarchia legelhanyagoltabb tartományában a súlyos elnyomatásban élő délszlávok évek óta a Horvátországgal való egyesülésre törekedtek. 1903-ban Frano Supilo és Ante Trumbić vezetésével kialakították az „új kurzus” irányvonalát, amelynek egyik sarktétele az osztrák kormányzat elleni harc – ennek érdekében minden ellenzéki erővel, így a magyarokkal való összefogás –, másik a szerbek és horvátok egyenlőségén alapuló délszláv egység volt. Ez az irányzat rokonszenvezett a magyar ellenzékkel, 1905-ben aktívan támogatta az ellenállást. Az október 3-án Fiumében tartott értekezlet nevezetes határozatokat hozott. Állást foglalt a nemzetek önrendelkezési joga alapján Magyarország önállósága, egyúttal a Dalmáciával egyesített Horvátország önálló nemzeti jogainak, alkotmányos berendezésének biztosítása és a két nép szövetkezése mellett. Csakhamar megalakult a következő időszak legbefolyásosabb szervezete: a horvát–szerb koalíció, amely azonnal szövetséget ajánlott fel a magyar koalíciónak.

Dolmányos István

Az 1906. évi választások

A horvát–szerb koalíció Supilóval egyetemben megkönnyebbüléssel és bizalommal fogadta a koalíciós kormányt. A magyar koalíció vezetői azonban már a parlament februári feloszlatása után kényelmetlennek érezték a horvátok szövetségét, az uralkodóval történt kibékülés után pedig inkább fölös teherként kezelték a fiumei rezolúciót.

Az 1907. évi vasúti pragmatika és a horvát obstrukció

A pragmatika képviselőházi vitája a horvátokat ismét közelítette a magyarországi nemzetiségi pártokhoz. 1848 óta nem alakult ki ilyen szoros együttműködés a horvát és szlovák politikusok között. Hodžán keresztül a horvát koalíció kapcsolatokat talált Ferenc Ferdinánd körével, ami még értelmetlenebbé tette a Supilo ellen felhozott szélsőséges vádakat.

Katus László

A horvát nemzeti mozgalom „új kurzusa”

A délszláv nemzeti politika új irányvonala – amint akkor nevezték –, az „új kurzus” azonban nem Horvátországban, hanem Dalmáciában alakult ki 1903 őszén. Megfogalmazói Ante Trumbić spliti polgármester, a dalmáciai Jogpárt vezetője és Frano Supilo, a fiumei Novi List szerkesztője voltak. A dalmáciai délszláv politikusok a horvát és a szerb népet egyazon nemzet tagjainak tekintették. A délszlávok számára a legfőbb veszélyt a „Drang nach 0sten”-ben, a balkáni német és osztrák térhódításban látták, s ezzel szemben készek voltak összefogni minden politikai erővel, elsősorban a magyar ellenzékkel. Végső céljuk az önálló délszláv állam létrehozása volt, ezt azonban csak fokozatosan vélték elérhetőnek. A dualizmus válságának aktív kihasználásával, a szerbek és a horvátok politikai együttműködésével, a szemben álló erők, elsősorban Bécs és Budapest közötti taktikázással igyekeztek lépésről lépésre közelebb jutni céljukhoz. Közvetlen célként Horvátország pénzügyi önállóságának kivívását, a polgári szabadságjogok kiterjesztését, valamint Dalmácia és Horvátország egyesítését remélték megvalósíthatónak a magyar ellenzéki koalícióval való együttműködés révén.

A dalmáciai délszlávok „új kurzusa” a horvátországi pártok körében eleinte nem talált követésre, ők nem rokonszenveztek a magyar függetlenségi ellenzék küzdelmével, hiszen annak sokszor tapasztalt nacionalizmusa őket közelebbről érintette mint a dalmátokat. Sokáig nem tudták dönteni, hogy Bécs vagy Pest jelenti-e a kisebb rosszat számukra, míg végre a dalmátok biztatására, Trumbić és Supilo közvetítésével közvetlen kapcsolatba léptek a magyar ellenzéki koalíció vezetőivel. A dalmáciai és a horvátországi horvát képviselők 1905. október 13-án tartott fiumei konferenciája végül is a horvát ellenzéki politika hivatalos irányvonalává emelte az „új kurzust”; A fiumei rezolúció hangsúlyozta a horvát és a magyar nemzeti mozgalom egymásrautaltságát, támogatta a magyar ellenzék küzdelmét Magyarország önállóságáért, abban a reményben, hogy a magyarok a győzelem után megosztják a kivívott jogokat a horvátokkal és teljesítik azok nemzeti kívánságait: Dalmácia és Horvátország egyesítését, a kiegyezésben biztosított önkormányzat tiszteletben tartását és továbbfejlesztését a gazdasági és pénzügyi önállóság irányában, új választójogi törvényt és a politikai élet általános demokratizálását. Október 17-én Zadarban a szerb képviselők értekezlete is csatlakozott a fiumei rezolúcióhoz.

A trialista törekvések erősödése és kudarca

1908 nyarán felségárulás és Monarchia-ellenes nagyszerb szervezkedés vádjával letartóztatták a horvátországi Szerb Nemzeti Önálló Párt 53 tagját. Az 1909-ben lezajlott zágrábi felségárulási perben bebizonyosodott, hogy az alapjául szolgáló dokumentumok egy része hamisítvány. Ugyanez derült ki azokról a belgrádi követség által gyűjtött adatokról is, amelyek alapján Heinrich Friedjung osztrák történész 1909 tavaszán a Neue Freie Presse hasábjain megjelent cikksorozatában azzal vádolta a horvát–szerb koalíció vezetőit, elsősorban Supilot, hogy kapcsolatokat tartottak fenn a szerbiai hadügyminisztériummal. Időközben a boszniai válság megoldódott, s mind a zágrábi per, mind a koalíció vezetői által Friedjung ellen indított rágalmazási per igen kényelmetlenné vált az osztrák–magyar diplomácia számára. A zágrábi per vádlottait súlyos börtönbüntetésre ítélték, de két év múlva kegyelmet kaptak; a Friedjung-per pedig kompromisszummal zárult.

A horvát–szerb koalíció kompromisszuma és a jugoszláv nemzeti egységtörekvések jelentkezése

A kompromisszumos irányvonal miatt Supilo és a fiatal értelmiség egy része kivált a koalícióból, amely ettől kezdve a két – a horvát és a szerb – „önálló” pártból állt.

Galántai József

A háború és a politikai ellenzék

Más csoportok inkább arra számítottak, hogy a Monarchia veresége esetén a nemzeti terület elválásával biztosíthatják érdekeiket. Ez a program rövidesen meg is fogalmazódott az emigrált politikusok köreiben. E vonatkozásban a cseh emigránsok, a horvát Supilo és Trumbić közismert tevékenysége mellett utalhatunk Octavian Goga külföldi tevékenységére, valamint szlovák és olasz (fiumei) vezetők ilyen irányú fellépésére. Ezek a programok azonban nem tekinthetők még általában a hazai nemzetiségi burzsoáziák programjának.

A nemzetiségek

Az Ausztria-Magyarországtól való elszakadást először az amerikai horvát kolóniák karolták fel, majd az Olaszországban gyülekező horvát emigránsok, Supilo és Trumbić hívei propagálták. A magyarországi hatóságok különösen Supilo kapcsolatait illetően folytattak kiterjedt nyomozást, hogy hazai kapcsolatait elszigeteljék.

Az antant hadicéljainak első kifejtése

Az antant nagyhatalmi tervezgetéseitől függetlenül már ezekben a hónapokban megfogalmazódott az önálló – nemcsak túlnyomóan szerbeket tömörítő – délszláv állam létrehozásának terve. Ezt képviselte Supilo is, bár politikája nem fejezte ki a horvát burzsoázia többségének akaratát, amely ekkor – a cseh burzsoáziához hasonlóan – ausztrofil föderalista politikát folytatott. A délszláv népek önálló föderációját képviselte a Dalmáciából emigrált Trumbić, és a neves szobrász, Ivan Meštrović is.

A Monarchiából emigrált délszlávok eleinte Olaszországban gyülekeztek. Amikor Olaszország háborúba lépése után – mivel a londoni szerződéssel Róma magának igényelte a Monarchia egyes délszláv területeit is – kiéleződtek a délszláv emigráció és az olasz kormány ellentétei, London lett a délszláv emigráció központja, ahol 1915 májusában létrehozták a „Jugoszláv Bizottságot” Trumbić vezetésével. A délszláv föderációs egységtörekvéseknek néhány szerb politikus is híve volt. A szerb burzsoázia azonban ekkor még előnyösebbnek tartotta a centralizált nagyszerb állam kialakítását, amit Pašić képviselt. A szerb politikusok csak 1915 végétől – amikor Szerbia megszállása miatt ők is emigrációba kényszerültek – hajlottak a jugoszláv állam koncepciójának elfogadására. A délszláv nemzetek önálló államának létrehozását kívánó politikusok között ezt követően is jelentős ellentétek voltak. Supilo a vezető szerepet a horvát burzsoáziának szánta, a szerb politikusok Szerbiának.

Műve

Franjo Supilo, Politika u Hrvatskoj (Rieka, 1911. Új kiadás V. Bogdanov bevezető tanulmányával. Zagreb, 1953);