Freisingi Ottó

A Múltunk wikiből

Boldog Freisingi Ottó németül Otto von Freising, latinul Otto Frisingensis

c. 1114 in Klosterneuburg – 22 September 1158
püspök, krónikás
Angol Wikipédia
Otto von Freising
1147
június 8. után: A második keresztes hadjárat során III. Konrád seregével átvonul Magyarországon. Kíséretében ott van Freisingi Ottó püspök is, aki I. (Barbarossa) Frigyes német-római császárról írt munkájában magyarországi emlékeit is megörökíti.

Györffy György

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

A XII. század közepén, Freisingi Ottó krónikájában merült fel az az állítás, hogy csak „hét magyar” menekült meg a csatából, és ez a vélemény utat talált több XII. századi német évkönyvbe, sőt a XIII. századi Magyar Krónikába is. A „hétmagyar” megnevezésnek azonban semmi köze az augsburgi csatához, eredetileg a hét magyar törzs elnevezése volt, Anonymus pedig a hét magyar vezért jelölte vele.

Könyves Kálmán gazdaságpolitikája és jogalkotása

A rendezett gazdasági és társadalmi viszonyok megengedték egy jól felszerelt hadsereg kiállítását. Kálmán mindenekelőtt szélesítette a katonáskodó réteg bázisát. Eddig a birtokos nemességen kívül csak a „szent király szabadjai” vagy „jobbágyfiai” (várjobbágyok, udvari szabadok és egyházi milesek) katonáskodtak; Kálmán a félszabad állapotú, 4 dénárral adózó szabadosok révén egy olyan réteget nyert, amely bármikor mozgósítható volt (40. §). Ez az a katonáskodó colonus-réteg, amelyről Freisingi Ottó a XII. század közepén elmondta, hogy Magyarország összes colonusaiból, önállóan termelő félszabad népeiből egytized–háromtized, sőt nagyobb rész állhat fegyverbe.

Népesség, település, termelés, árucsere

  • A Felvidéket Freisingi Ottó az 1131. évi eseményekről szólván így nevezi: „az erdők, amelyek a lengyeleket és magyarokat elválasztják”[1]
  • Látva azt, hogy Magyarországon a XII. század elejéig az oklevelek közel 100 állandó település nevét jegyezték fel, és egyetlen okleveles adat sincs sátorban lakó, nomadizáló lakosságra, felmerül a kérdés, hogy hogyan értelmezendő a szabolcsi zsinat 19. és a második Kálmán kori zsinat határozatainak 13. pontja, mely szerint a falu népe (villani), illetve a falu (villa) ne távozzon el a templomtól, illetve térjen oda vissza. Ezek az adatok Freisingi Ottó híradása mellé állítva, mely szerint a magyarok nyaranta sátrakban laknak, joggal keltik a nyaranta nomadizáló magyarság képét. Bár Freisingi Ottó magyarországi útja felerészben besenyő falvak mellett vezetett el, Magyarország lakóinak akárcsak kisebb részére is állhat a nyári sátorban lakás.

Várnép, udvarnok, szabados és örökös szolga

A 4 és 8 dénáros adó jelzi a várnépek félszabad társadalmában azt a válaszfalat, amely a „lovas” parasztot elválasztotta a „hetes”-től. Ez a 4 dénáros réteg azonos azzal, amelyről Freisingi Ottó azt írta, hogy Magyarországon tíz paraszt (rustici) közül 1–3, sőt több hadba hívható.

Kristó Gyula

Mezőgazdasági termelés

A nomadizálás legfőbb bizonyítékaként emlegették régebben Freisingi Ottó ama közlését, hogy a magyarok az egész nyári és őszi idő alatt sátrakban laknak. Újabb elemzések azonban meggyőzően mutattak rá arra, hogy a kérdéses szöveg ilyen következtetés levonására nem nyújt alapot, hiszen a német krónikás a sátrak mellett említi a magyarok falvakban és városokban levő lakásait is, s szerinte éppen azért laknak nyáron és ősszel a magyarok sátrakban, mert lakásaik hitványak. Arról azonban Ottó nem tett említést, hogy a sátrak a városokon és falvakon kívül, a mezőkön lettek volna. Freisingi Ottóval egy időben, a második keresztes hadjárat (1147) alkalmával Magyarországon járt másik utazónak, Odo de Deogilónak feltűnt az ország legelőkben való gazdagsága, s antik reminiszcenciák hatása alatt Magyarország földjét egykor Iulius Caesar legelőjének mondta.

Kereskedelem

  • Freisingi Ottó utal arra, hogy a magyarok a külföldi eredetű hospeseket „a harci jártasságban és a fegyverek csillogtatásában”[2] utánozzák.
  • Freisingi Ottó nem leplezett csodálkozással írta Magyarországról, hogy ebben a nagy kiterjedésű országban a királyon kívül senki sem mer vámot szedni.

Pénzviszonyok

Magyarország pénzét a királyi székhelyen, Esztergomban verték. Pénzverési joga csak a királynak volt. Ez csodálkozásra késztette a feudális széttagolódás és a decentralizált pénzverés viszonyai közepette felnőtt Freisingi Ottót. Nem titkolt meglepetéssel állapíthatta meg és írhatta le, hogy Magyarországon, ebben a nagy kiterjedésű országban a királyon kívül senki sem mer pénzt verni. A külföldiek Magyarországon magyar pénzt voltak kötelesek használni, így idegen pénzüket be kellett váltaniuk. A külföldi pénzek kényszerbeváltásából a király nem csekély jövedelemhez jutott, még méltányos váltási nyereség esetén is.

Falu

  • A XII. század közepi magyarországi falu házaira a legfontosabb írásos információ Freisingi Ottó munkájában maradt ránk. Eszerint, mivel a magyaroknak „falvakban és helységekben igen silány, azaz csak nádból, ritkán fából és még ritkábban kőből való lakásaik vannak, ezért az egész nyári és őszi idő alatt sátrakban laknak”.[3] A régészeti ásatások megerősítik, hogy a földbe ásott ház a jellemző. A ház padlószintje a mai felszíntől mérve átlagosan 60–100 cm mélységben található, tetőszerkezetüket ágasfa, illetve szelemen tartotta, a ház tetőzetének széle a földre támaszkodott A házat szalmával vagy náddal fedték be. Ez magyarázza Freisingi Ottó ama adatát, hogy a magyaroknál a nádból készült ház a gyakoribb; ez valójában földbe ásott ház volt, a külső szemlélő azonban csak a nádból készült tetőzetet látta.
  • Freisingi Ottó tanúsítja, hogy a XII. századi Magyarországon ismerték a faházat.

Átmeneti rétegek

A tulajdonnal rendelkező közszabadokról szinte az egész XII. század folyamán nincs adatunk, a világi, az egyházi és a királyi birtokra vonatkozó oklevelek nem szólnak róluk. Ugyanakkor a közszabadok szerény anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy maguk egyházat alapítsanak, s így az egyház által szorgalmazott alapítási oklevél valami halvány fényt vessen rájuk. Joggal feltehető, hogy mivel Kálmán király eltekintett esetükben a dénáradó beszedésétől, az állam más módon támaszkodott a közszabadokra. Elsősorban hadakozási kötelezettség terhelte őket. Kálmántól származhatott fegyveres szolgálatra fogásuk, méghozzá nyilván oly módon, ahogy ezt a század közepén Freisingi Ottó feljegyezte, vagyis a kollektív hadviselés, egy kisebb csoport egy tagjának közös felfegyverzése formájában.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

Freisingi Ottó a XII. század közepén felfigyelt arra, hogy a magyarok a tanácskozásban a görögök bölcsességét követik, ugyanis semmilyen fontos dologba nem kezdenek gyakori és hosszas tanácskozás nélkül. „Összejönnek – írja a német krónikás – királyuk udvarába, az előkelők közül mindegyik magával hozza a székét, s nem mulasztják el a közügyek helyzetéről tárgyalni és tanácskozni, ugyanezt téve otthonaikban is a tél hidege idején.”[4]

II. Géza és Borisz

A második keresztes hadjárat alkalmával, 1147-ben Magyarországon járt Freisingi Ottó szerint az ország alattvalói „mindnyájan úgy engedelmeskednek a fejedelemnek, hogy – úgyszólván – nemcsak nyílt ellentmondásokkal felizgatni, hanem még titkolt suttogással sérteni is bűnnek tartanák.”[5] A német krónikás szerint Magyarország hetven vagy még több megyére oszlik, minden székhelyről a haszon kétharmad része a királyi kincstárat illeti meg, s csak harmadrésze marad a comesnek, és ebben a nagy kiterjedésű országban a királyon kívül senki nem mer pénzt verni, sem vámot szedni. A ország tágasságát, közvetve a király erejét emelte ki az Ottó után pár évvel Magyarországon időzött arab utazó, Abu Hamid is.

Lábjegyzetek

  1. Gombos III. 1765.
  2. Gombos III. 1768 – Magyar fordítása: Freisingi Ottó. Ford. Gombos 109.
  3. Gombos III. 1767. — Magyar fordítása: Freisingi Ottó. Ford. Gombos 108.
  4. Gombos III. 1767.
  5. Gombos III. 1767. — Magyar fordítása: Freisingi Ottó. Fordította Gombos 108.

Műve

Az északi gyepűelve lakatlanságára lásd Freisingi Ottó közlését: Gombos III. 1766.

Irodalom

Freisingi Ottó sátrakról szóló tudósításának újabb értelmezésére lásd Szabó I., A falurendszer kialakulása Magyarországon.