Fridvalszky János

A Múltunk wikiből
Zólyom, 1740. december 13. – Szepeshely, 1784. május 3.
apátkanonok, természettudós
Wikipédia

Wellmann Imre

Mária Terézia és II. József reformjai

Létrejött ugyan több megyében gazdasági egyesület, ám nemsokára feloszlott egyik a másik után, csupán az erdélyi bizonyult hosszabb életűnek, s adta jelét komolyabb munkásságnak, főképp Fridvalszky János buzgalmából.

Kosáry Domokos

Természettudományok

Erdélyben, amely szintén régi bányászati hagyományok hazája volt, Fridvalszky János kolozsvári tanárnak a fejedelemség ásványairól írt összefoglalóját (1767), a helyi paleontológiát megalapító Johann E. Fichtelnek az erdélyi fossziliákról és sóbányákról kiadott német munkáját (1780), és különösen a nagyszebeni Müller Ferenc József kutatásait kell említenünk, amely egyebek közt a tellúr felfedezéséhez vezetett. Az első eredeti magyar nyelvű ásványtant Benkő Ferenc nagyszebeni kollégiumi tanár írta meg (1786).

A műszaki tudományok általában a régi, széles értelemben vett fizikából, illetve a matematika „alkalmazott” ágából váltak külön. Különválásuk módját és profiljukat azonban Európa különböző részein mindenütt a helyi gazdasági-társadalmi igények szabták meg. Magyarországon a fő hangsúly a földmérésre, a hidrosztatikára és a hidrodinamikára, vagyis a vízépítésre, valamint a gyakorlati célú építészetre esett. A régi ország széles, síkvidéki részein olyan végeláthatatlan vízivilág terült el, amelyet a késő utókornak, az ármentesítő munkák után, elképzelnie is nehéz. A mintegy 28,1 millió katasztrális hold alföldi szintű területből mintegy 6,7 millió, vagyis nagyjából 24% tartozott a víz hatalmába, amennyiben az év nagyobb részében vagy legalább időnként víz alá került. A szabályozatlan folyókat számos vízimalom és malomcsatorna tette még járhatatlanabbá. A gazdasági fejlődés elkerülhetetlenül magával hozta a földmérés, lecsapolás, folyószabályozás, ármentesítés, szárazföldi és vízi utak, hajózás és mindehhez a térképezés igényét, a század második felében már egyre több magánföldesúri nagybirtokon is, főként az ország nyugati, az osztrák piachoz könnyebben kapcsolódó részein, ahol szükségessé vált a művelhető földek védelme, kiterjesztése, valamint az agrárexporthoz elengedhetetlen szállítás. A 18. század mindebből természetesen még csak keveset tudott elvégezni. De megkezdte a felkészülést, létrehozott egy műszaki, mérnöki gárdát, elindította a tudományos igényű feltérképezést, és megoldott bizonyos kisebb, helyi feladatokat, ugyancsak inkább az ország nyugati részein.

A hazai mérnökök egy része a bécsi hadmérnöki akadémián tanult. Innen kerültek ki a kamarai mérnökök, akik időszakunk első részében a Felső-Duna, a Rába és a Rábca szabályozásával, a Sárvíz lecsapolási terveivel, a Balaton-vidék feltérképezésével és a Tisza, Maros, Bodrog melletti kincstári birtokok felmérésével foglalkoztak. A 18. század második felének legjelentősebb magyar vízmérnöke, a nagykőrösi születésű Balla Antal, a bölcsészet hallgatójaként szerezte valahol műszaki ismereteit. Mint Pest megye mérnöke igyekezett matematikai alapra helyezni a térképezést. Munkájának máig szemlélhető bizonysága az a részletes térkép, amelyet 1784-ben megyéjéről készített. Foglalkozott a pest-budai állandó híd, sőt a Duna–Tisza-csatorna kérdésével is. A szempci kollégium növendékei közül Láby Gáspár Moson megyei működésével vált emlékezetessé. Az egyetem bölcsészeti karának új mérnöki intézetében kiképzett jeles mérnökök tevékenysége már a következő időszakban bontakozott ki. Elég az 1786-ban végzett Vedres István későbbi, szegedi szerepére utalnunk. A későbbi intézet élén Rausch Ferenc gazdasági építészeti és földméréstani szakmunkákat, a „mechanikát” oktató Horváth K. János pedig hidrosztatikai, hidraulikai tankönyveket tett közzé.

A 18. század legkiválóbb hazai műszaki szakemberei még mindenesetre inkább olyan kivételes, egyéni tehetségek voltak, akiket az elméleti önképzés és az ösztönös technikai érzék emelt magasan az átlagos szakmai színvonal fölé. Ilyen volt, mint láttuk, Born Ignác a bányászat és kohászat terén. S ilyen volt Born barátja: a pozsonyi születésű Kempelen Farkas kamarai tanácsos is. Ő irányította a budai királyi palota és a Várszínház építését. A Bánságban mint kormánybiztos telepítést szervezett. Apatinban posztómanufaktúrát alapított, bevezette a lentermelést. Sokat tett a hazai sóbányák korszerűsítése érdekében. Nevéhez fűződött a pozsonyi hajóhíd, a schhönbrunni szökőkút, a pozsonyi vár nagy mélységből vizet emelő különleges szivattyúja, valamint a budai vár hasonló berendezése az egyetem számára, amelynek ugyancsak ő intézte átköltöztetését. Sokoldalú tehetségének máig élő hírnevét sokat emlegetett sakkozógépe (1769) alapozta meg, bár ez alapjában véve csak szellemes játékszernek készült Mária Terézia számára. Ennél jelentősebb volt Kempelen kitűnő gőzgép-elgondolása, amelynek kísérleti modelljét azonban, megfelelő műhely és felszerelés híján, nem sikerült teljesen kidolgoznia. Legnagyobb tudományos teljesítménye beszélőgépe volt, amellyel igen jól reprodukálni tudta az emberi hangot.

A mezőgazdasági szakirodalom időszakunkban nagy lépést tett előre. Nagyrészt azzal az állami ösztönzéssel összefüggésben, amellyel a felvilágosult abszolutizmus kormányzata Magyarország mezőgazdaságát is emelni, korszerűsíteni igyekezett. A felvilágosult abszolutizmus elvi célkitűzéseit e téren is a kameralista irodalom fogalmazta meg. Johann Heinrich Grottlob von Justi kiemelte a mezőgazdaság fontosságát, fellendítésének akadályait pedig nemcsak technikai okokban, hanem olyan, a hagyományos rendszer egészével összefüggő jelenségekben fedezte fel, mint a robot, a nyomáskényszer, a paraszti földek széttagoltsága, valamint a legelők és erdők közös használata. Sonnenfels a mezőgazdaságot mint élelem és nyersanyag szolgáltatóját az első helyre tette. Javasolta a pusztán hagyott földek és az ugar megművelését, a belvizek lecsapolását, a takarmánynövények terjesztését és a parasztok felvilágosítását, oktatását, iskolák, gazdasági tankönyvek, valamint helyi plébánosok példamutatása útján. A feudális robotot pénzjáradékra akarta átváltani, és paraszti kisbérletek létrehozását tartotta helyesnek. Utóbb a fiziokrata hatás is hasonló irányban, a robottal szemben érvényesült. A fejlett, új mezőgazdaság rendjét az iparosodó Anglia szolgáltatta, ahol a modernizálás központjában a takarmányfélék termesztése, a vetésforgók kialakítása, tehát a gabonavetésnek időnként takarmányrépával vagy pillangós növénnyel való felváltása, végül pedig új, hatékonyabb munkaeszközök, gépek alkalmazása állt. Az angol mezőgazdaság nagy megújulásának persze az is feltételei közé tartozott, hogy a polgári átalakulás nyomán megvalósult a földek szabad birtoklása, és megszűnt a nyomáskényszer, a közös használat, a legeltetés az ugaron és a régi, hagyományos feudális rendszer többi, hasonló velejárója is. A felvilágosult abszolutizmus számára – Európa perifériáin – a kérdés tehát e vonatkozásban is úgy jelentkezett, hogy mennyiben lehet a mezőgazdaság színvonalát a legnyilvánvalóbb akadályok kiküszöbölésével, de a feludális rendszer keretén belül magasabbra emelni.

Az elvek konkrét alkalmazását persze Magyarország elmaradtabb s egyben alárendelt helyzete motiválta. A kormányzat főként azt a szerepet szánta Magyarországnak, hogy a hadsereget és az erősödő osztrák-cseh ipart lehetőleg széles választékban és olcsón ellássa élelmiszerrel és nyersanyaggal. Ugyanakkor elsősorban nem a feudális birtokok extenzív majorsági gazdálkodását akarta támogatni, amely súlyosbította a jobbágy terheit, hanem főleg a paraszti árutemelés előmozdítására és egyben az adóalap védelmére, erősítésére törekedett. Különösen ott, ahol ez nem ütközött közvetlenül a hazai gazdálkodás rendszerének alapjaiban és így a birtokos nemesség ellenállásába. Tehát nem annyira a gabonatermesztés terén, amely éppen a nemesi árutermelés egyik fő ága volt, és amely többé-kevésbé ment magától is, mint inkább olyan speciális termelési ágak terén, amelyekkel a paraszt, ha szorgalmas volt, külön megpróbálkozhatott, és amelyek egyúttal több újféle terményt és nyersanyagot ígértek, mint a némileg egyoldalú hazai gabonatermesztés és állattenyésztés. Így a legtöbb egykorú kiadvány nem annyira a szántóművelés, gabonatermesztés alapvető problémáival, mint inkább a mezőgazdaságnak különböző speciális, főleg ipari szempontból akkor fontosnak tartott termelési ágaival, azok propagálásával foglalkozott, különösen a parasztok között. A Helytartótanács feladata volt az idevágó fontosabb rendelkezéseket latin, német, magyar, szlovák és horvát nyelven nyomtatásban közzétenni, valamint a népszerűsítő irodalmat, főleg Ausztriában megjelent szakkönyvek fordításait, szintén több hazai nyelven kiadni és terjeszteni. Sok ilyen kiadvány látott napvilágot az eperfaültetés, selyemhernyó-tenyésztés, az egyébként is hagyományos méhészet, a kender és len, valamint a dohány termesztése terén. A felvilágosult abszolutizmus törekvéseit hazai szakemberek is támogatták, így a kolozsvári természettudós Fridvalszky János, az olcsó népélelmezési cikkek, a kukorica, burgonya meg új talajjavítási módszerek propagálója, vagy Ehrenfelsi Pál Gáspár, az egyetem új kameralisztika-tanára, aki Justi szellemében javasolta a paraszti terhek csökkentését (1771). Főleg