Friedrich Naumann

A Múltunk wikiből
25 March 1860 – 24 August 1919
German liberal politician and Protestant parish pastor
angol Wikipédia
Portrait Friedrich Naumann (ca. 1911).jpg
Portrait Friedrich Naumann (ca. 1911)

Szabó Miklós

A magyar polgári radikalizmus és a hasonló külföldi mozgalmak

A kulturális élet szférájába települt s ott kibontakozott radikális mozgalmak vagy meg sem kísérelték a behatolást a parlamentbe, vagy ilyenféle kísérleteik csekély eredményt értek el, viszont hatalmas tábort nyertek az alkotó értelmiség körében. Ilyen, a magyar polgári radikalizmussal összehasonlító mozgalomnak tekinthető Friedrich Naumann Nationalsozialer Verein-je, melynek vezérkarához nem kisebb szellemi rangú férfiak tartoztak, mint Max és Alfred Weber, Adolf Damaschke; s nem csekélyebb szellemekre hatott formáló erővel, mint Friedrich Meinecke, Thomas Mann és Ernst Troeltsch. Ezt a mozgalmat a kortárs értelmiség ugyanúgy egy reformkorszak megteremtőjének és hordozójának érezte, mint a magyar polgári radikalizmust a hazai progresszió értelmisége. A polgári radikalizmus mellé állíthatjuk a spanyol 1898-as generáció néven ismert kulturális, irodalmi és politikai megújulási mozgalmat, amely hazája egész szellemét átalakította, s a mai napig közvetlen előzménye minden spanyol haladó törekvésnek. Egy sorba állítható még a magyar polgári radikalizmussal Karl Kraus és folyóirata, a Die Fackel Ausztriában; Tomas Garrigue Masaryk első világháború előtti ideológusi munkássága Csehországban és Dobrogeanu-Gherea tevékenysége Romániában. A magyar polgári radikalizmusnak a politikai szférához való viszonyát és politikai stratégiáját Karl Kraus és Friedrich Naumann, mint két pólus között elhelyezve láthatjuk legtisztábban. A politikához való viszonyt tekintve Naumann mozgalma szabályos politikai párt kívánt lenni s néhány sikertelen kísérletet tett választásokon való részvételre, ezzel összehasonlítva a magyar polgári radikalizmus mint kulturális mozgalom bontakozott ki s csak későn próbálkozott a párttá szerveződéssel. Karl Kraus a politikai aktivitástól távol maradó, tisztán erkölcsi tiltakozást képviselte a kor reakciós rendszerével szemben, ahol a morális tiltakozást mozgató erkölcsi felháborodáshoz esztétikai indíttatású undor is erősen társult. Ezzel hasonlítva össze, a magyar polgári radikalizmus publicisztikáját szintén nagymértékben jellemezte az emocionális töltésű leleplező indulat, de munkásságában mégsem a feltűnést keltő korrupcióüldözés s a parttalan kor- és kultúrkritika dominált, hanem inkább a napi politikát szem előtt tartó, szélesebb politikai aktivitás szolgálatában álló politikai elméleti publicisztika.

Az ellenfelekkel szembeni összecsapás élességét és az esetleges szövetségesekhez való viszonyt nézve ugyancsak a fenti két pólus közé helyezve vizsgálhatjuk legtermékenyebben a magyar polgári radikalizmus helyzetét. Naumann mozgalmát a végletes taktikai óvatosság és reformizmus jellemezte. Kifejezett szembenállást csupán a junkernagybirtokkal és konzervatív pártjával szemben tanúsított, a másik ellenféllel, a nemzeti liberális nagyburzsoáziával már kerülni igyekezett minden összetűzést. Szövetségeseket a legellentétesebb oldalakon kerestek: egyik oldalon meg akarták nyerni a szociáldemokráciát, másik oldalon viszont leválasztani magát a császárt, a magas szoldateszkát, a felső bürokráciát a junkernagybirtokról s esetleg a burzsoáziáról is. A két ellentétes szövetségesnek ígérgették az egykori BismarckLassalle-paktum újabb összehozását, s ennek során hangsúlyozottan paradox politikai jelszavak sorát dobták forgalomba: a ”szociális császárság”, a ”liberális imperializmus” abszurditásait. A másik póluson Karl Kraus elvi intranzigenciája nem ismert szövetségest. A burzsoáziát, a pénz és az üzlet világát fanatikusan gyűlölte, e téren talán a monarchista reakció elítélésénél is messzebb ment, a szociáldemokrata mozgalom politikáját sem találta elég elvinek, következetesnek, morálisnak. Szenvedélye olykor veszélyes fronttévesztésekre is ragadtatta.

Mindkettővel összehasonlítva a magyar polgári radikalizmus kedvező megítélést nyerhet. A munkapárti reakció elleni harcban soha opportunizmust, taktikázást, megbékélési készséget nem mutatott, az újkonzervatív reakcióban sosem tévesztette el a főellenséget. Szövetségesként a liberális középpolgárság, a függetlenségi balszárny, és a szociáldemokrácia táborát tekintette s velük együtt hozta létre a választójogi harc széles progresszista frontját. A marxizmushoz és a munkásmozgalomhoz való viszonyt tekintve Naumann a szociáldemokrácia befolyásolására törekedett, annak soraiban uralomra igyekezett kívülről segíteni a Bernstein vezette revizionista irányzatot. Masaryk szigorúan polgári liberálisnak tekintette magát s elméletileg élesen szemben állt a marxizmussal. Dobrogeanu-Gherea szerepe Szabó Ervinével hasonlítható össze, az emigráns orosz narodnyikból radikális demokratává fejlődött szociológus munkássága összefonódott a román munkásmozgalom kezdeteivel s attól szétválaszthatatlan. A magyar polgári radikalizmus, számos vezető tagjának ilyen irányú szimpátiája ellenére – legalábbis nyilvánosan – sohasem kísérelte meg a magyar szociáldemokrata párt revizionista irányú átalakítását, szövetségesének a pártvezetés reformizmusba hajló centrizmusát tekintette s a másik oldalon a szoros együttműködés ellenére is megtartotta különállását a munkásmozgalom felé. A konzervatív politikai tradícióhoz és azon belül a konzervatív módon felfogott nemzeti hagyományhoz való viszonyt nézve az összevetés pólusaiként egyik oldalon Naumannt vehetjük, a másikon a spanyol 1898-as generációt. A konzervatív jobboldalról indult evangélikus lelkész, Naumann fő törekvése a porosz militarista nacionalizmus hagyománykincse s a modern liberalizmus és szociálreformer harmadikutasság összebékítése volt. II. Vilmos császárságát úgy akarta modern parlamentáris állammá alakítani, hogy ne szakadjon meg a frigyesi tradíció kontinuitása, és ne menjenek veszendőbe a romantikából örökölt konzervatív hagyomány feltételezett és olykor valóban létező értékei

Galántai József

Németország állásfoglalása

Friedrich Naumann, a német birodalmi gyűlés liberális képviselője, aki június 25-a óta Bécsben tartózkodott, a merényletről értesülve jobban mérte fel a várható német álláspontot. Július elsején magánbeszélgetésben Hoyos grófnak kifejtette: véleménye szerint a német vezetők most egy Oroszország elleni „preventív háború” ideáját nem fogják elutasítani úgy, mint egy évvel előbb, s ezért ha Bécs a merényletet Szerbia megtörésére akarja kiaknázni, ezt támogatni fogják. Hasonlóan nyilatkozott közvetlenül e beszélgetés után Berchtold előtt is.

A második év hadműveletei és a központi hatalmak hadicéljai

Naumann, a német birodalmi gyűlés képviselője, 1915-ben „Mitteleuropa” címen megjelent könyvében meglehetősen nyíltan kifejtette a német imperializmus liberális szárnyának terveit saját szövetségeseivel szemben is: Németország vezetésével olyan közép-európai gazdasági, katonai és politikai tömörülést kívánt létrehozni, amely elég erős a német imperializmus európai hegemóniájának megvalósítására.

Parlamenti vita a békéről

A függetlenségi párt Károlyi-csoportja az első háborús év kudarcai és Olaszország beavatkozása után valószínűnek tartotta a német vereséget. De a Naumann-féle és hasonló terveket látva, nem várt jót a németek esetleges győzelmétől sem, mert arra számított, hogy ebben az esetben megvalósul a Mitteleuropa-terv, amely Magyarországnak alárendelt szerepet szánt.