Lajtakáta

A Múltunk wikiből
(Gáta szócikkből átirányítva)

Lajtakáta, 1899-ig Gáta, németül Gattendorf, horvátul Raušer

falu Ausztriában, Burgenland tartományban a nezsidéri járásban
Wikipédia
Gattendorf, 2009. május

Bóna István

A korai bronzkor

A Bécstől a Fertő vidékéig terjedő területen a keleti pásztorok és a harangedények népe leszármazottainak összeolvadásából alakul ki a gátai csoport. A középső bronzkor folyamán ez a közép-európai bronzkorhoz kapcsolódó csoport idegen test a Kárpát-medencében, bár bizonyos keleti elemeit (háton fekve zsugorítás, lótemetkezés, viselet, edényformák, embertípus) mindvégig megőrzi.

A halomsíros nép támadása

A Közép-Duna-medencébe betörő halomsíros csoportok valószínűleg az Alpok vidékéről és a Duna felső folyásvidékéről származtak. Fölényük vadságukban, mozgékony vadász-pásztor életmódjukban és fegyvereikben rejlett. Bronzhegyű nyilakkal és hosszabb-rövidebb pengéjű, szúrásra alkalmas kardokkal támadtak a Duna-völgy lándzsákkal és harci baltákkal védekező, nehézkesebb, megtelepült parasztnépeire. Mind a távol-, mind a közelharcban döntő fölényben voltak a helyi lakossággal szemben.

A Fertő vidéki gátai csoportot maradéktalanul felszámolták, ezzel kezdetét vette a pánik.

Zimányi Vera

A jobbágyszolgáltatások arányainak módosulása

A 17. század negyvenes éveire-közepére kialakult a robotoltatásnak egy olyan maximuma, amely — úgy látszik — elérte a jobbágyok teljesítőképességének fiziológiai és pszichológiai-szociális határát: gazdaságuk komoly megnyomorodása nélkül nem tudtak és ezért nem is voltak hajlandók egy adott szintnél többet robotolni. Ez a szint egyébként uradalmanként meglehetősen eltérő volt, akárcsak a jobbágyok anyagi viszonyai és erőnléte, így a Moson vármegyei Gáta jobbágyai már 1637-ben leromlott állapotba kerültek, mikor is az officiális azt az utasítást kapta, hogy a jobbágyokat tartsa ugyan kordában, és alkalmas időben parancsolja őket munkára, de „az ő rendi szerént őket is meg köll becsülleni; az szép szónak nem törik tolla, azt mondják, ha mit azért azzal is véghez vihetni vélek, nem köll akkor szidni, ütni s kiváltképpen csak valami indulatból; amikor pedig megérdemlik, megszidhatni, s meg is üthetni, vagyon kaloda és törvény is; úgy alkudjunk azért vélek s úgy kíméljük őket, hogy nekünk is, s magoknak is lehessenek”.[1]

Lábjegyzet

  1. Varga János, Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556-1767. Budapest, 1969. 457.