Gödöllő

A Múltunk wikiből

szlovákul Jedľovo, németül Getterle

város Pest megyében, Budapesttől 30 kilométerre északkeletre, a gödöllői járás központja
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Gödöllő címere
Máriabesnyő a török időkben elpusztult település, ma Gödöllő városhoz tartozik. Wikipédia
Grassalkovich Antal
1744
Megkezdődik a gödöllői Grassalkovich-kastély építése (1750-ig Mayerhoffer András, majd Oraschek Ignác tervei alapján
1751. augusztus 10–12.
Mária Terézia és férje, I. Ferenc császár látogatást tesz Gödöllőn Grassalkovich Antal grófnál.
1849. április 7.
A gödöllői haditanács.
1901.
A gödöllői művésztelep létrehozása.

Ember Győző

Az 1751. évi országgyűlés

Mária Terézia csak az országgyűlés utolsó hónapjában, augusztusban jött be az országba. Pozsonyon kívül Pestet is meglátogatta, valamint Grassalkovich Antalt, a Magyar Kamara grófi rangra emelt elnökét, aki gödöllői kastélyában pazar vendéglátásban részesítette.

Kosáry Domokos

Képzőművészet

Az új szakaszt, szinte jelképesen, Grassalkovich Antal herceg gödöllői kastélya (1744–1750) nyitotta meg, amely 1751-ben az odalátogató Mária Terézia elismerését is kiérdemelte. Ez, a francia, illetve osztrák rokokó palotaépítészet elképzeléseit harmonikus összhangba hozva a szerényebb magyarországi feltételekkel, szinte mintát, példát nyújtott, olyat, amely a jobb módú magyar birtokos urak reprezentációs igényeinek megfelelt, és így követőkre is talált.

Wellmann Imre

A termelőerők fejlődése

Még a Pest határától megszakítatlanul Hatvanig nyúló gödöllői uradalomnak az 1770-es évekből való számadásai is nagyjából a korábbi időszaknak a piaci haszonra törő nyugati és északnyugati nagy- és középbirtokétól eltérő típusát villantják fel.

Kosáry Domokos

Színművek, színpadok

Színház működött egyebek közt a pozsonyi és a gödöllői Grassalkovich-kastélyban is.

Képzőművészet

Az önálló szoboremlékeket eleinte csak néhány olyan alkotás képviselte, mint az osztrák Johann Georg Dorfmeister főműve, a máriabesnyői Grassalkovich-síremlék.

Spira György

A Hatvan és Isaszeg közötti harcok

Igaz viszont, hogy ez már nem volt elképzelhetetlen, mivel Windisch-Grätz, nem tudván, merről fog megindulni a következő magyar támadás, csapatait március végén megint rendkívül szétszórta: a Gyöngyösről Pest felé vezető országút ellenőrzésére egyedül Schlik (III. számú) hadtestét vonultatta fel Hatvan és Gödöllő között, Jellačić (I. számú) hadtestét továbbra is Cegléd környékén hagyta, a (parancsnokkal pillanatnyilag nem rendelkező) II. hadtest főfeladatává a Duna mentén fekvő fontosabb városok (így Pest és Vác, sőt Esztergom) őrizetét tette, Georg Ramberg altábornagy önálló hadosztályát pedig egyenesen Balassagyarmatra küldte a Duna bal partján Komárom felé vivő utak elzárására. S persze várható volt, hogy ha a magyar főerők kimozdulnak Gyöngyösről, akkor Jellačić Asbóth tüntetései ellenére sem fog Cegléd alatt maradni, hanem – valahol Gödöllő táján – egyesülni fog Schlikkel, de várható volt az is, hogy ha a magyar seregnek ezt a két hadtestet, nagy gyorsasággal mozogva, sikerül elvágnia Windisch-Grätz többi csapataitól, legalább ezeket módja lesz megsemmisítenie, hiszen a szóban forgó két császári hadtest létszáma együttvéve sem haladta meg a 30 ezer főt.

Amikor tehát Kossuth március 30-án a honvédcsapatok egri főhadiszállására érkezett s haditanácsba hívta a sereg hadtestparancsnokait, Klapka azt javasolta, hogy az 1-én megindítandó támadást a sereg – a Vetter-féle haditerv némi módosításával – megint két részre oszolva bonyolítsa le: a Pest felé vezető országúton arcban csak a VII. hadtest támadjon, s miközben ez a hadtest így magára vonja az ellenséges erők zömét, aközben a másik három hadtest, Jászárokszállás, Jászberény, Nagykáta, Isaszeg és Kerepes vonalán nyomulva előre, kerüljön balról az ellenség oldalába és hátába, ennek a bekerítő hadmozdulatnak a végbemenetele után pedig 7-én Gödöllőnél immár mind a négy hadtest mérjen egyszerre megsemmisítő csapást az ellenség két körülzárt hadtestére. S ez persze igen vakmerő terv volt – hiszen felidézte azt a kockázatot, hogy még mielőtt megvalósulna, éppenséggel az ellenség fog megsemmisítő csapást mérni az egy héten át különváltan tevékenykedő VII. hadtestre –, a haditanács azonban ennek ellenére is jóváhagyta a javaslatot, mert az ellenséges főerők megsemmisítésével egyedül ez a megoldás kecsegtetett.

Így hát április 1-én a VII. hadtest megindult délnyugat felé, Hort, a másik három hadtest pedig dél felé, Jászárokszállás irányába. De ugyanezen a napon megmozdult az ellenség is: Jellačić Ceglédről a várakozásnak megfelelően útnak eredt északnyugatra, Gödöllő felé, Schlik pedig északkelet felé nyomult előre, hogy erőszakos felderítés révén kipuhatolja a honvédsereg általa Gyöngyös körül feltételezett főerőinek a nagyságát. S másnap azután a Schlik-hadtest Hatvan és Hort között meg is ütközött a VII. hadtesttel (amelynek a parancsnokságát Görgei fővezéri kinevezése után az ő egyik leghívebb embere, Gáspár András ezredes vette át). Azt a célját azonban, hogy valós képet nyerjen a szemben álló honvédcsapatok erejéről, Schliknek mégsem sikerült elérnie. Az ütközet első szakaszában ugyanis a VII. hadtest megingott az ellenség rohamai alatt. De mikor a helyszínre érkeztek azok az erősítések, amelyeket Gáspár megsegítésére Józef Wysocki ezredesnek, a novemberben alakult magyarországi lengyel légió parancsnokának a vezetésével Damjanich rendelt ki Jászárokszálláson tanyázó hadtestéből, a honvédek ellentámadásba mentek át, s előbb Hatvan falai közé vetették vissza a császáriakat, majd (a januárban újonnan létesített országos főhadparancsnokság élén álló, de ekkor alkalmilag éppen a táborban tartózkodó) Kiss Ernő altábornagy vezetésével onnan is kiverték őket. Miért is Schlik ezen a napon csak megerősödhetett abban a hitében, hogy a gyöngyöspesti országút mentén a honvédsereg főerői törnek előre.

Ebben a hiedelemben pedig maradéktalanul osztozott Windisch-Grätz is. Ő tehát most úgy határozott, hogy 5-én Hatvannál újabb csapást fog mérni a magyar főerőkre, de ezúttal már nemcsak Schlik, hanem az addigra ide érő Jellačić hadtestét is harcba vetve. Amivel azután valósággal vesztébe rohant volna, hiszen ha így, összpontosított erőkkel csakugyan megindul Hatvan felé, akkor két hadtestet a magyar sereg akár már 5-én vagy 6-án is körülzárhatta és felmorzsolhatta volna. A tervezett második hatvani ütközet azonban végül mégis elmaradt, mert 4-én este Windisch-Grätz megkapta Jellačićnak az általa aznap megvívott tápióbicskei ütközetről szóló jelentését, a jelentésben foglaltak pedig egyszeriben megérttették vele, hogy a magyar sereg zöme mégsem Hatvannál, hanem a Tápió vonalán helyezkedik el, s nyilvánvalóan az ő jobbszárnyának az átkarolására készül.

Amikor ugyanis a balszárnyon előrenyomuló magyar seregzöm előhadául szolgáló I. hadtest 4-én reggel a még Egerben kidolgozott menettervnek megfelelően Tápióbicske alá érkezett, kiderült, hogy a Gödöllőnek tartó Jellačić Tápióbicskét már maga mögött hagyta, hadtestének utóvédje azonban még a falu házai között vesztegel. S jóllehet a magyar seregzömnek elemi érdekei fűződtek ahhoz, hogy a bekerítő hadmozdulat lebonyolítása közben szinte láthatatlanná tegye magát az ellenség előtt, Klapka – akinek ezt mindenkinél inkább kellett volna tudnia, hiszen a bekerítő hadmozdulat tervének értelmi szerzője éppen ő volt s nem utolsósorban ennek a tervnek köszönhette, hogy most már tábornoki rangban vezényelte hadtestét – ahelyett, hogy tüstént megálljt parancsolt volna csapatainak, rohamra indította őket. A császáriak pedig visszaverték ugyan a rohamot, Klapka baklövését azonban ekkor Görgei is tetézte azzal, hogy Klapka támogatására immár a III. hadtestet is harcba vetette. Mert Damjanich honvédeinek végül sikerült is megforditaniuk az ütközet kimenetelét, csakhogy ezzel – mint láttuk a – honvédsereg hadműveleti tervét is sikerült leleplezniök a császáriak előtt.

S ezek után Windisch-Grätz persze már semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy önként belesétáljon a támadó honvédcsapatok egérfogójába vagy hogy akár csak Gödöllőnél is tétlenül várja be körülkeríttetését. Schliket tehát arra utasította, hogy Gödöllőtől keletre vonuljon védelembe, Jellačićot pedig arra, hogy hátrálását ne folytassa egészen Gödöllőig, hanem állapodjék meg Isaszegnél s ott, harcba bocsátkozva, vágja útját a mögötte elsiklani igyekvő magyar seregzömnek. És így Damjanich és Klapka csapatai 6-án Isaszeg alatt már bele is ütköztek Jellačić hadtestébe.

Veszve azonban még ekkor sem volt minden. Mert Klapka hadteste ez alkalommal is megfutamodott ugyan, Damjaniché azonban kitartott, majd az öntevékeny Aulich jóvoltából az ő tartalékul szolgáló hadteste is rohamra indult a császáriak ellen, úgy hogy Jellačić helyzete hamarosan rendkívül szorongatottá lett. S ezt látván, Windisch-Grätz most elkövetett egy súlyos műhibát: a Gödöllő és Aszód között Gáspárral mindeddig mozdulatlanul szemező Schlik hadtestének a felét Jellačić megsegítésére szintén Isaszeg alá vezényelte. Ez pedig egyszeriben lehetővé tette, hogy Gáspár, Schlik hadtestének továbbra is Gödöllő határában álló maradékát elsöpörve, benyomuljon Gödöllőre s azután – bebizonyítandó, hogy méltó a hatvani ütközet után elnyert tábornoki címre – a helyett a bekerítő mozdulat helyett, amelyet az eredeti haditerv szerint a másik három hadtestnek kellett volna lebonyolítania Gödöllőnél másnap, maga kerüljön az ellenség hátába Isaszegtől északra még ezen a napon.

Ez a páratlan lehetőség azonban végül is kihasználatlanul maradt. Gáspárnak ugyanis az Egerben kidolgozott menetterv szerint ezen a napon csupán Aszódig kellett előrenyomulnia, s – régi vágású, a felsőbb rendelkezésekhez tehát mindig szolgaian igazodó katonatiszt lévén – eszébe sem jutott, hogy a menettervet szabad, sőt kívánatos volna túlteljesítenie. Görgei pedig, aki a hadműveletek végső célját továbbra is csak a megegyezéses békekötésnek helyi jelentőségű győzelmek révén történő kikényszerítésében látta, s aki ezért teljes szívvel nem is törekedhetett az ellenforradalom fegyveres erőinek megsemmisítésére, szintén nem gondolt arra, hogy Gáspárt, ha önállóan nem képes cselekedni, most maga utasítsa a menettervben csupán másnapra előírt Gödöllő elleni támadás azonnali megkezdésére. Gáspár tehát még este is Aszódon rostokolt, s Windisch-Grätznek ezáltal módja nyílott arra, hogy Isaszeg alatt harcoló csapatait az éjszaka beálltával rendben visszavonja Gödöllőre, másnap pedig seregének egészével Pest falai közé hátráljon.

Komárom felmentése és Pest visszafoglalása

A további hadműveletek terve, amelyet a honvédsereg főerőinek tábornokai április 7-én Gödöllőn tartott haditanácsukban az akkor még a táborban időző Kossuth közreműködésével rögzítettek, azt mondotta ki, hogy a II. hadtest és Asbóth hadosztálya most fogja körül Pest városát s, magát nagy mozgékonysággal a magyar sereg zömének adva ki, kösse le a város területére húzódott ellenséges főerőket, közben pedig a sereg valóságos zöme, az I., a III. és a VII. hadtest minél gyorsabban nyomuljon előre a Duna bal partján, s mentse fel az ostromzár alól a már rendkívül szorongatott helyzetben levő Komárom várát, majd, egyesülve a komáromi védőőrséggel, keljen át a Duna jobb partjára, vágja el az ellenséges főerők Bécs felé vezető fő hátrálási vonalát, s a császáriakra azután itt, a Dunántúlon mérjen megsemmisítő csapást.

Arad felé

Amikor ugyanis Görgei július 15-én Vácott orosz csapatokba ütközött s emiatt azután elkanyarodott Losonc felé, Haynau főerőinek a zöme már Komárom és Buda, Paszkevics főerőinek a zöme pedig Mezőkövesd és Gödöllő között helyezkedett el.

Szabó Miklós

A szecessziós festészet és iparművészet: Gödöllő

A teljes cikk.

Galántai József

A kormányválság és a felül levők tehetetlensége

A Gödöllőn tartózkodó uralkodó várószobájában és dolgozószobájában folytak a kormányalakítási tárgyalások. A szálak Andrássy kezébe futottak össze, akit október 24-én az uralkodó Burián helyébe közös külügyminiszterré nevezett ki. Jellemzően mutatja elképzeléseiket a Bárczy István elnökletével alakítandó magyar kormány terve. Ez a kombináció az Andrássy köréhez tartozó politikusakra épített, de ezekben a napokban már Andrássy és Tisza nyíltan összefogtak. A Bárczy kormány e tábort képviselte volna azzal a hátsó gondolattal, hogy liberális frázisokkal leplezi a szélső reakció uralmat, és részben kisajátítja Károlyi programját. A terv irrealitását maguk a kombinációba vett személyek is látták. A Bárczy-kormány pénzügyminiszterének szánt Krausz Simon írja: „Vagy jönnie kell Hadiknak a »vaskezű«-nek, Lukachich tábornokkal (a fegyveressel) vagy pedig jöjjön a megegyezés a szocialistákkal, Károlyiékkal, a radikálisokkal.”[1] Bárczy maga sem vállalta a kormányalakítást.

Siklós András

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

Október 26-án, vagyis azon a napon, amelyen a Nemzeti Tanács kiáltványa megjelent, Gödöllőn tovább folytak a már korábban megindult kormányalakító tárgyalások és kihallgatások. A késő délutáni órákban váratlanul megjelent Károlyi Mihály. Károlyit azzal hívták ki nagy sietve, hogy a király hajlandó egy Károlyi-kormányt kinevezni, ha abban a balközép számára néhány fontos tárcát biztosítanak. Károlyi kihallgatása során egy pillanatra úgy látszott, hogy a sok tanácstól teljesen tanácstalanná vált uralkodó mégiscsak képes lesz dönteni és a válságot Károlyi kinevezésével megoldani.

Hajdu Tibor

Az ellentámadás előkészítése

Május 11-én Gödöllőn a kormányzótanács bizottsága megtárgyalta a helyzetet Stromfelddel – aki itt helyezte el a vezérkart –, és arra a következtetésre jutottak, hogy Gyékényes és Szeged felől támadás várható. Az értekezlet elhatározta, hogy az északi és keleti fronton, valamint a Dunántúlon „csak a legszükségesebb erők hagyandók meg, melyeknek feladata a megfigyelő szolgálat és az ellenség előnyomulásának lehető hosszú ideig való késleltetése”, míg „az összes ekként felszabadult erők a Duna–Tisza között előnyomuló ellenség ellen támadólag alkalmazandók”.[2]

Erőfeszítések a lélegzetvételnyi szünet kihasználására

A gödöllői vezérkarban voltak Juliernél elszántabb „fehérek”, de június 24. után ők is nagyon óvatosak voltak. És mégis, ahogy a kezdeményezés fokozatosan kicsúszott a kormányzótanács kezéből, úgy nőtt a vezérkar hatalma.

Tervek szociáldemokrata kormány alakítására

A „kibontakozás” – valójában a kapituláció – útját keresve a centrista Böhm július 5-re Gödöllőre hívta a bal- és jobboldali szociáldemokrata irányzat képviselőit: Pogányt, Landlert, illetve Weltnert és Haubrichot. Előzőleg a budapesti olasz misszió vezetője, Romanelli alezredes útján az antant támogatását kérte tervéhez, aminek lényege az volt, hogy a kommunistákat katonai puccsal félreállítják, és szociáldemokrata kormányt alakítanak. Az értekezleten azonban kitűnt, hogy a volt baloldali szociáldemokraták, akiket Pogány és Landler képviselt, az egyesült párt felbomlása esetén is kitartanak a kommunisták mellett. A jobboldal pedig nem volt egységes: míg Haubrich – aki tartott a kommunistáktól – Böhmmel együtt abban bízott, hogy az antant örömmel fogadja a Tanácsköztársaságot felváltó szociáldemokrata kormányt, Weltner előre látta, hogy a munkáshatalommal együtt bukik a szociáldemokrácia is, és a fehérterror kerekedik fölül.

A kormányzótanács lemondása

Augusztus 1-én Stromfeld megjelent Gödöllőn, hogy elkésve bár, megpróbálja menteni, ami menthető. Az I. hadtest sikeresen végrehajtotta a támadási parancsot, visszafoglalta Szolnokot, de a román lovasság elérte a BudapestMiskolc vasútvonalat, és bevonult Jászberénybe. Így Szolnok megtartása lehetetlenné vált; az I. hadtestet körülzárás fenyegette, és ez hamarosan be is következett.

Augusztus 1-én délelőtt a kormányzótanács megtartotta utolsó ülését; Kun Béla referátumában, akárcsak május 2-án, az 500-as tanács összehívását javasolta. Őszintén ismertette a hadsereg hangulatát, de kiemelte a biztató jeleket: a szolnoki támadást, a rendelkezésre álló tüzérség erejét, sőt meggyőződése ellenére úgy állította be a külpolitikai helyzetet, mintha az antant nem akarhatná Budapest román megszállását. A harc folytatását, a budapesti munkásezredek bevetését javasolta. Kunt támogatta a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták többsége, de már közülük is néhányan – mint Varga Jenő – úgy vélekedtek, hogy „ne küzdjünk a végsőkig, mert az új rezsim néhány hónap múlva úgyis összeomlik, s akkor jön az új munkásforradalom”.[3] Hasonlóképpen gondolkodott a munkásság többsége. A jobboldali szociáldemokraták nem számítottak új forradalomra, s nem láttak más megoldást, mint a kapitulációt az antant előtt „a Cuninghame-mel kötött megegyezés” alapján. Ágoston, miután nem bízott az angol misszióban, olasz orientációt javasolt az új kormánynak.

Haubrich, a front helyzetére hivatkozva, megtagadta a munkásezredek szerinte hiábavaló mozgósítását, sőt azzal fenyegetőzött, hogy azonos nézetet valló társaival kimegy a gyárakba, és fellázítja a munkásságot. Ilyen körülménye-k között Kun és Szamuely nem tudták megakadályozni a kormányzótanács lemondásáról szóló határozat elfogadását. A határozatnak az 500-as tanácsban való előterjesztésével a centrista Rónai Zoltánt bízták meg.

Az ülés után Haubrich és tisztjei ragadták magukhoz a kezdeményezést. Még együtt volt a kormányzótanács, mikor a budapesti hadtest két tisztje felkereste Gödöllőn Juliert, és támogatást kért a kormányzótanács elmozdításához. Az óvatos Julier közölte: szerinte erre már nincs szükség.

Lábjegyzet

  1. Krausz Simon, Életem. Budapest, 1937, 273.
  2. Liptai Ervin, A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Budapest, 1960. 248.
  3. Az ülésről jegyzőkönyv híján lásd Ágoston Péter jegyzeteit: [Párttörténeti Intézet Archívum, Ágoston-gyűjtemény.

Irodalom

Kiadványok