Gallienus császár

A Múltunk wikiből

Publius Licinius Egnatius Gallienus

kb. 218–268

a Római Birodalom császára volt: 253-tól 260-ig apja, I. Valerianus társcsászára, majd 268-ig egyedül császár

Wikipédia

Gallienus bust
253–268
Gallienus római császár uralkodása.
257
Gallienus némi sikert ér el a gótokkal szemben Dacia határán.
258–260
Barbár betörések Pannoniába, a tartomány nagymérvű pusztulása.
259–260
Ingenuus és Regalianus ellencsászárok fellépése.
262
A sisciai pénzverde felállítása.
260-as évek vége
Újabb gót támadás.

Mócsy András

A nagy válság és Dacia feladása

Valerianus és fia, Gallienus uralkodásának első éveiben nincsen a dunai hadseregcsoportnak bizonyítható főparancsnoka; nagyon valószínű, hogy az elmúlt évtized tapasztalatai alapján az új kormányzat nem merte kockáztatni az Itáliához legközelebb eső hadseregcsoportok közös vezetés alá helyezését. A gót mozgalmak nem léptek fel Illyricum limesén olyan erővel, mint addig, különösen azért, mert az Al-Dunán és a Fekete-tengeren át, az illyricumi limes kikerülésével a görög tartományokat támadták. Illyricum tartományait a III. század közepén nem észak és kelet, hanem dél felől veszélyeztették; az Égei- és Fekete-tenger partjai mentén pusztító gótok kalandozásainak csak egyes hazatérő csoportjai vagy a zömtől levált ágai hatoltak el a Balkán közepe felé. Mindez nem jelenti az, hogy a dunai limes helyzetében jelentős javulás állt volna be. Gallus idejében tudomásunk van egy Pannoniát ért szvéb támadásról, egyes jelek pedig arra mutatnak, hogy Dacia keleti felét Gallus vagy Gallienus átadta a gótoknak. Jóval későbbi forrásaink talán összetévesztették a két uralkodót, tény azonban az, hogy az Erdély keleti részében levő limes-táborokból eddig nem került elő olyan lelet, amely a 250-es éveknél későbbi időkben e táborok használatát tanúsítaná. Talán ez a részleges területi engedmény is hozzájárult ahhoz, hogy a gótok átmenetileg más irányban kísérleteztek.

A 250-es évek második felében azonban újra nyílt válsággá fajult a dunai limesen a gót–római feszültség. Lehetséges, hogy a kiváltó ok a gepidáknak a Kárpát-medencébe való beáramlása, valamint az al-dunai roxolánok maradékainak az Alföldre való átvonulása volt. Gallienus – talán az illyricumiak követelésének engedve – 256-ban kinevezett egy új illyricumi főparancsnokot fia, az ifjabb Valerianus személyében, 257-ben pedig felvette a „Dacicus” győzelmi jelzőt, ami némi hadisikerekre enged következtetni az új ellenséggel körülvett Dacia határán.

A következő évek sorsdöntő eseményeinek időrendje ma még nagyon bizonytalan. Az ifjabb Valerianus hamarosan meghalt; elesett a harcokban, vagy épp az újra aktivizálódott illyricumi vezérkar összeesküvésének áldozata lett. Az illyricumi hadsereg Ingenuust kiáltotta ki császárrá, Gallienus hadvezére, Aureolus azonban a mursai csatában legyőzte őt. A levert illyricumiak újabb jelöltje, Regalianus valamivel hosszabb ideig tudta magát tartani, a szarmaták ellen hadisikereket is elért, legkésőbb 260 második felében azonban az ő kísérlete is kudarcba fulladt. A két illyricumi ellencsászár kikiáltásának közvetlen indítéka az volt, hogy a megelőző évek Kárpát-medencei népmozgalmai végül is egy vagy több óriási méretű támadásba torkollottak, amelyek Pannonia egész területén és feltehetően Dacia jó részén is pusztításokat okoztak. Gallienus egyik ellenintézkedése az volt, hogy a markomannok egy részét letelepítette Pannoniában, és ezzel legalább a Kárpát-medence északnyugati részében sikerült a felgyülemlett feszültséget levezetnie. A másik intézkedés is hathatósnak bizonyult: Sirmiumba, az illyricumiak központjába és a dunai főparancsnokok székhelyére germaniai és britanniai legiókból erős különítményt helyezett, amelynek feladata az illyricumi frontvonal idegen csapatokkal való kettéosztása és a sirmiumi központ sakkban tartása volt. Ezek az intézkedésék a 260-as évek elejének nagy reformjaival társultak. Ez időben hívták életre sok keserves tapasztalat után a birodalom központi, mozgó seregét, amelynek feladata nem csak az volt, hogy az épp veszélyes frontszakaszon bevetésre kerüljön, hanem az is, hogy a császár közelében olyan haderőt alkosson, amely fel tudja venni a harcot az egyes birodalomrészek császárjelöltjeivel. Ebben a központi seregben a dunai legiók elitje éppúgy képviselve volt, mint a többi hadseregcsoport. Az illyricumi érdekek ettől kezdve a központi hadsereg vezérkarában ütköztek össze a birodalom egyéb partikularisztikus érdekeivel. – Gallienus pénzreformja keretében 262-ben létrejött a Duna-vidék legnagyobb pénzverdéje Sisciában. Nem lehet végérvényesen értelmezni azokat az adatokat, amelyek Dacia fokozatos kiürítését látszanak bizonyítani Gallienus uralkodásának második felében. A két daciai legio törzskara mindenesetre ebben az időben a pannoniai Poetovióban mutatható ki, ami a daciai haderő magját alkotó legiók kivonása mellett szól. Már láttuk, hogy korábban Gallus vagy Gallienus Dacia egyes területeit átengedte a gótoknak.

Arról, hogy Dacia egyrészt nem tartható, sőt, tehertétele a dunai határvédelemnek, másrészt, hogy a gót támadások ellen már nem alkot előretolt hídfőállást, a kormányzatot a 260-as évek végén kitört újabb gót mozgalmak győzték meg. 268-ban a gótok újból elözönlötték a Balkán félszigetet, és ezúttal nem Dacián vagy a Daciával szomszédos limes-szakaszokon áttörve támadtak, hanem az Al-Duna és az Égei-tenger irányában. A támadók zöme ezúttal azonban dél felől, a Vardar és a Morava völgyében hatolt észak felé, és épp azt a területet támadta meg, amelyet Dacia mint hídfőállás védelmezett. Gallienusnak Naissus (Niš) mellett sikerült döntő csapást mérnie rájuk de a központi sereg parancsnokának, Aureolusnak Mediolanumban (Milánó) kitört lázadása miatt azonnal Aureolus ellen kellett fordulnia.

A Mediolanumban összevont, nagyrészt már lovasokból álló központi sereg vezérkarában ekkor már az illyricumiak vették át a vezetést, mégpedig a moesiai származású Claudius és Aurelianus. A Gallienustól és Aureolustól hamarosan megszabaduló illyricumi junta jelöltje, Claudius a naissusi csata után a Balkánon még mindig pusztító gótok ellen indult, hosszas harcok után némileg rendet is teremtett a Balkánon, de 270-ben Sirmiumban a már régóta dühöngő pestis áldozata lett.


Nem lehet végérvényesen értelmezni azokat az adatokat, amelyek Dacia fokozatos kiürítését látszanak bizonyítani Gallienus uralkodásának második felében. A két daciai legio törzskara mindenesetre ebben az időben a pannoniai Poetovióban mutatható ki, ami a daciai haderő magját alkotó legiók kivonása mellett szól. Már láttuk, hogy korábban Gallus vagy Gallienus Dacia egyes területeit átengedte a gótoknak.

A késő antik idők Pannoniában

A pannoniai limes késő római kiépítése feltehetően a 320-as években kezdődött, és II. Constantius uralkodása alatt fejeződött be. Számos új határ menti tábor és erőd épült fel, amelyek nagyrészt új taktikai elgondolást tükröznek. A korábbi, négykapus és négyszögletes tábortípust felváltotta az egykapus, soktornyos erődítmény, amely lehetőség szerint magaslatra épült, és alakja a terephez igazodott. A régi táborok négy kapujából többet elfalaztak; a táborokat és erődöket messze kiugró bástyákkal erősítették meg, amelyekből az ostromló ellenség hátába is lőni lehetett. Ez a defenzív, ostromra számító határ menti erődítés valószínűleg összefügg azzal a mélyreható, már Gallienus alatt megindult, de csak Constantinus alatt befejeződött hadseregreformmal, amelynek eredményeképp a határ menti csapatok a római haderő értéktelenebb, a birodalom belsejében állomásoztatott mozgó, nagyrészt lovascsapatok pedig az értékesebb részét alkották. A határ menti csapatokra azontúl csak a határvédelem taktikai feladatai hárultak, a stratégiai feladatokat a mozgó elitcsapatok oldották meg.

Irodalom

A Gallienus kori nagy válságról lásd J. Fitz, La Pannonie sous Gallien (Bruxelles, 1976.)