Garbai Sándor

A Múltunk wikiből
Kiskunhalas, 1879. március 27. – Párizs, 1947. november 7.
szociáldemokrata politikus,
a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács elnöke,
a Peidl-kormány közoktatásügyi minisztere
Wikipédia
Garbai Sándor

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt 1907. évi kongresszusa. Az október 10-i általános sztrájk és tüntetés.

A pártvezetőség újraválasztása meglepetéssel szolgált. A jelölő bizottság Garami Ernőt, Weltner Jakabot, Groszman Miksát és Kardos Jakabot nem javasolta, és nevezettek az új pártvezetőségbe – amelynek Bokányi, Garbai, Teszársz, Jászai, Kittel voltak a tagjai – nem kerültek be. A változás okáról nem állanak rendelkezésünkre dokumentumok. Garamiék mindössze egy évig tartó háttérbe szorulása minden bizonnyal az 1905–1906-os politikával kapcsolatos. Visszalépésük bizonyítéka volt annak, hogy az elszenvedett kudarc a párt vezető köreiben megrázkódtatást váltott ki.

A kongresszus után a szociáldemokrata párt aktivitása fokozódott. A választójogi reform sürgetésének lendületet adtak az 1907. májusi ausztriai választások. A szociáldemokraták a leadott szavazatok 17%-a alapján 87 mandátumot szereztek meg. Az ausztriai választások után a Magyarországi Szociáldemokrata Párt számos választójogi gyűlést rendezett. E megmozdulások kapcsán is megmutatkozott a pártvezetőségnek az a törekvése, hogy az 1905-ös politikát igazolja és az uralkodó választójogi politikájának rugalmasságát szembeállítsa a koalíció merevségével. Ez azonban nem zárta ki, hogy a pártvezetőség – alkalmi találkozások keretében – tárgyalásokat ne kezdjen a belügyminiszterrel. Andrássynak sikerült elhitetnie, hogy a kormány önszántából is előterjeszti a reformot, és abból a szociáldemokraták is jelentős hasznot húznak. (Állítólag 30–40 mandátum kilátásba helyezéséről volt szó.) A reform ügyének a valóságban nem használt a pártvezetőség paktumkészsége, bár formális paktumra nem került sor. Az tény, hogy a párt 1907 tavaszán és nyarán kímélte Andrássyt, nehogy elriassza egy messzebbmenő reformtól. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy a kormány kényelmesen halogatta a reform kidolgozását. Kisebb, figyelmeztető demonstrációk után, csak szeptemberben határozta el a pártvezetőség, hogy érvényt szerez a pártkongresszus határozatának: 1907. október 10-én, a képviselőház őszi ülésszakának megnyitása alkalmából általános sztrájkot és tüntetést szervez. A szeptember 9-én megtartott bizalmi férfi értekezlet elfogadta a javaslatot, és a párt másnap „Magyarország népéhez!” címzett – 300 ezer példányban kiadott – kiáltványában meghirdette az általános sztrájkot.

Röviddel a kiáltvány megjelenése után a pártvezetőség kiadta „A hazátlan bitangokhoz!” címzett felhívást, amelyben a szocialista mozgalom szempontjából átfogó bírálat alá vette a koalíciós kormány addigi tevékenységét. A felhívás rámutat az agrárius érdekek előtérbe kerülésére. Hangsúlyozza, hogy míg a kormány gátolja a munkásság szervezkedését, addig pártfogolja a különböző munkáltatói egyesülések létrejöttét, szabad teret enged az élelmiszer- és lakbéruzsorának. „Kétszázezernél többen hagyják el évente az országot. Nemcsak a bérmunkás, hanem a kisbirtokos, a kisiparos és kiskereskedő is megérzi a hatalom pusztító politikájának hatását.” Számon kéri a felhívás a kormánytól a nemzeti követelések valóra váltását és – az 1903. évi pártprogramot taktikai okokból meglehetősen szabadon értelmezve – kimondja, hogy „a szociáldemokrata pártnak programszerű követelése az önálló vámterület megalkotása és Magyarország függetlenségének biztosítása”. „Ennek a célnak elérése azonban csak az általános, titkos választójog megalkotása után lehetséges;” A felhívásból kitűnik, hogy a pártvezetőség már alig számít arra, hogy az uralkodó választójogi reformra kényszeríti a kormányt. ”Nos mi azt mondjuk – írja –, hogy a kormány gyűlölheti az általános titkos választójogot, a király megszegheti ígéretét, de a nép akarata fölötte áll a kormány és a király akaratának!” Végezetül az uralkodó körök előtt felidézi a forradalom rémét: „Kíméletlen, elszánt, forradalmi harc kezdődik október 10-én. Ne kergessék forradalomba az ország népét. Adják, aminek megvalósítására szavukat lekötötték.”[1]

Az október 10-i általános sztrájkkal egybekötött tüntetés előkészületeibe a rendőrség is beavatkozott. A főkapitány október 5-i határozatában megtiltotta, hogy a tüntetők – az eredeti tervnek megfelelően – a Parlament elé vonuljanak. Így a munkások különböző gyülekezési helyekről a Váci úton, a Soroksári úton, a körutakon, az Andrássy úton és más fő útvonalakon át a Városligetbe vonultak, ahol gyűlést tartottak. Sztrájkra és tüntető felvonulásra került sor szinte valamennyi nagyobb vidéki városban is. Országszerte körülbelül 200 ezer munkás sztrájkolt. A megmozdulás szinte egyetlen jelszava: az általános titkos választójog követelése. „Jogot a népnek!” „Haza csak ott van, ahol jog is van !” „Le a népcsaló koalícióval!” „Pusztuljon a feudális fekete banda!”[2] Ilyen és hasonló jelszavak voltak olvashatók a felvonulók transzparensein. A budapesi tüntetők soraiban ott voltak a szocialista diákok is, akik Apponyi klerikális intézkedései ellen tüntettek. Részt vettek a tüntetésben Schuhmeier és Winarsky, a bécsi Reichsrat szociáldemokrata képviselői, akik az osztrák munkásság szolidaritásáról biztosították a magyarországi proletariátust.

A felvonulással egyidejűleg Garbai Sándor pártvezetőségi taggal az élen szociáldemokrata munkásküldöttség kereste fel a Parlament épületében a képviselőház elnökét, Justh Gyulát és rövid beszéd keretében átadta neki a tüntető munkásság memorandumát. Garbai beszélt a munkásság súlyos anyagi és kulturális helyzetéről, hangsúlyozta a szociáldemokraták hazafiságát. „Mi, szociáldemokraták kijelentjük: hogy ennek az országnak, amelyben születtünk és élünk, teljes politikai függetlenségét, az ipar és kereskedelem felvirágoztatása miatt teljes gazdasági önállóságot, tehát az önálló vámterület sürgős megvalósítását akarjuk.”[3] Garbai szemére vetette a kormánynak, hogy 1907 folyamán 354 szakegyesület működését tette lehetetlenné. A számos problémát felvázoló beszéddel ellentétben maga a memorandum csak a választójog követelésére korlátozódott; azt kívánta, hogy a kormány mielőbb teljesítse ígéreteit és készítse elő a választójogi reformot.

A szociáldemokrata párt vezető gárdája

Garbai Sándor az építőmunkások szövetségének – ugyancsak munkássorból kinőtt – elnöke volt. Jó szónok, a munkásság mindennapi érdekeinek energikus képviselője.

Galántai József

A Tisza-kormány bukása és a Választójogi Blokk

Június 6-án megalakult a Választójogi Blokk, amelyben a szociáldemokrata párt és a baloldali ellenzék – a Károlyi-párt, a polgári radikálisok és Vázsonyi pártja – vettek részt. Csatlakozott a blokkhoz a keresztényszocialista Giesswein, valamint más kisebb egyesületek. A blokk elnöke Károlyi, alelnöke Vázsonyi és a szociáldemokrata Garbai lett.

Siklós András

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

A Magyar Nemzeti Tanács néhány nappal megalakulása után szakosztályokat hozott létre, és Károlyi elnökletével 20 tagú Intéző Bizottságot alakított, melynek névsorát az újságok október 30-án tették közzé. Az Intéző Bizottságban a Károlyi-pártot Károlyi Mihály, Ábrahám Dezső, Batthyány Tivadar, Hock János, Jánosi Zoltán, Lovászy Márton, a szociáldemokrata pártot Böhm Vilmos, Garami Ernő, Garbai Sándor, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab, a polgári radikálisokat Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Purjesz Lajos, Szende Pál képviselték.

A jobbszárny kiválása a Károlyi-kormányból. A Berinkey-kormány megalakulása.

A Munkástanács január 8-i ülésén háromféle javaslat került megvitatásra. Garbai tiszta szociáldemokrata kormány létrehozása mellett foglalt állást, mert szerinte a párt csak így, régi programjának haladéktalan megvalósításával tarthatja meg a kommunisták felé hajló munkástömegeket.

Hajdu Tibor

A proletárdiktatúra kikiáltása. A Forradalmi Kormányzótanács megalakulása.

Mikor a Budapesti Munkástanács március 21-én este 7-kor, lelkes és izgatott hangulatban összeült, hogy határozzon a munkásosztály nevében, a döntés végrehajtása már biztosítva volt. Míg az ülés folyt, a Visegrádi utcai kommunista pártközpontban a földalatti kommunista szervezetek vezetői, Szamuely Tibor, Lukács György, Illés Artur és társaik az odasereglő kommunisták segítségével gondoskodtak a bankok, raktárak védelméről, őrjáratokat küldtek ki a közrend biztosítására.

A Munkástanácsban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt centrista szárnyának egyik befolyásos vezetője, Garbai Sándor építőmunkás ismertette a munkáspártok megegyezését. Kifejtette, hogy a válságba jutott Berinkey-kormány alapjában véve a burzsoá diktatúra szerve volt, és a válság megoldására a munkásság előtt „nincs más út, mint elfogadni a diktatúrának egy másik fajtáját”, a proletárdiktatúrát. Bejelentését nagy taps és közbekiáltások fogadták: „Korábban kellett volna!” Garbai határozott hangon, röviden vázolta a diktatúra feladatait, a tanácsrendszerre való áttérés elkerülhetetlenségét és nemzetközi jelentőségét, kíméletlen harcot hirdetett az ellenforradalom letörésére. Beszédének minduntalan visszatérő motívuma a bizonykodás a jobboldal ellen és előtt: a munkásság a szociáldemokrata párt ellenére is kikiáltotta volna a proletárdiktatúrát. „Nekünk csak egy lehet a kötelességünk, hogy beleilleszkedjünk az eseményekbe, és hogy a ránk rótt föladatokat jól oldjuk meg.”[4]

A Munkástanács hangulata vitathatatlanul az új forradalom mellett volt, örömmel fogadták az egységokmány felolvasását, Pogány rövid beszédét a Katonatanács délutáni üléséről, a kommunisták nevében szót kérő Bolgár Elek komoly, súlyos szavait. Az elnöklő Bokányi javaslatára közfelkiáltással szavazták meg a határozatot, s ezzel a munkásság kezébe vette a hatalmat.

Este 10 óra körül Garbai elnökletével összeült a két párt vezetősége. Itt már a történelmi elhatározás megvalósítása volt napirenden: mindenekelőtt kijelölték az új kormány tagjait, akik nem miniszterek, hanem szovjet mintára népbiztosok lettek, a kormányt pedig Forradalmi Kormányzótanácsnak nevezték, külsőségekben is minden módon megkülönböztetve az új, szocialista forradalmat a polgári rendszertől.

A magyarországi proletárforradalom és a „világforradalom” perspektívája

Kun Béla április 19-én, a Budapesti Munkás- és Katonatanács nyilvános ülésén jelentette ki: „Két világáramlatnak harca csap össze a Magyarországi Tanácsköztársaság fölött: az imperialista kapitalizmus és a bolsevista szocializmus… Ez a nemzetközi osztályharc kérdése… Amikor mi megalapítottuk a proletárdiktatúrát Magyarországon, nem arra alapítottuk számításainkat, hogy mi képesek leszünk majd katonai erővel, rendszeres háborúval megbirkózni az antant csapataival. Nem hittük azt, hogy azzal a hat divízióval, amelyet a fegyverszüneti szerződés a Tanácsköztársaság számára engedélyezett, meg tudjuk állítani azt az offenzívát, amely minden oldalról fenyeget bennünket. Hangsúlyoztuk és hangsúlyozzuk, hogy mi a Magyarországi Tanácsköztársaság sorsát a nemzetközi proletárforradalomra alapítottuk.”[5] Valóban: hasonló értelemben beszélt Garbai a Munkástanács március 21-i ülésén, hasonló módon tették a Tanácsköztársaság sorsát függővé a nemzetközi forradalomtól a kormányzótanács legelső, Mindenkihez! címzett híres kiáltványai.

A Magyarországi Szocialista Párt belső problémái

Április közepéig úgy tűnt, hogy a centristák, élükön Garbaival, Kunfival és Böhmmel szintén egyértelműen támogatják a proletárdiktatúrát.

A kormányzótanács újjáalakulása

Az újjáalakult kormányzótanács tagjai a következők lettek: a kormányzótanács elnöke változatlanul Garbai Sándor; belügyi, vasúti és hajózási népbiztosok Landler Jenő, Vágó Béla; földművelésügyi népbiztosok Hamburger Jenő, Nyisztor György, Vántus Károly; hadügyi népbiztosok Kun Béla, Böhm Vilmos, Fiedler Rezső, Haubrich József, Szántó Béla; igazságügyi népbiztosok Rónai Zoltán, Ládai István; közélelmezési népbiztosok Erdélyi Mór, Illés Artur, Kondor Bernát; közoktatásügyi népbiztosok Kunfi Zsigmond, Lukács György, Szabados Sándor, Szamuely Tibor; külügyi népbiztosok Kun Béla, Ágoston Péter, Pogány József; munkaügyi és népjóléti népbiztosok Bokányi Dezső, Guth Antal; német népbiztos Kalmár Henrik; pénzügyi népbiztosok Székely Béla, Lengyel Gyula; ruszin népbiztos Stefán Ágoston; a szociális termelés népbiztosai Varga Jenő, Dovcsák Antal, Hevesi Gyula, Kelen József, Rákosi Mátyás, Bajáki Ferenc. Ez a névsor lényegében alig változott júniusig, bár az intervenció megindulása után néhány más beosztású népbiztos, mint Szamuely és Pogány teljesen a katonai feladatoknak szentelte magát.

A kormányzótanács 34 tagja közül 13 tartozott március 21-e előtt a kommunista párthoz, 7 kifejezetten baloldali szociáldemokrata, tehát olyan, aki már az őszirózsás forradalomtól kezdve a pártvezetőség nyílt, ellenzéki bírálója volt. A baloldali többség mellett jelentős a BöhmGarbaiKunfi-féle centrum, valamint a sem a jobb-, sem a baloldalhoz nem sorolható munkásvezetők (Bajáki, Bokányi) súlya.

A tanácsválasztások

Landler és Kunfi a kormányzótanácsban felvetették, hogy az ellenforradalom gyengítésére meg kell osztani az egyházak erejét, türelmesebb politikát kell folytatni velük szemben, és tárgyalni az előző forradalomban alakult demokratikus papi tanácsokkal. Kun és Garbai azonban mint a proletárforradalom szellemétől idegen gondolatot, elutasították ezt, a magas klérus pedig, helyzeti gyengeségét érezve, óvatos politikájával akadályozta meg, hogy a papi tanácsok maguk közeledjenek a számukra több tekintetben rokonszenves forradalomhoz.

Az intervenció megindulása

A kormányzótanács április 18-i ülésén tárgyalta meg a katonai helyzetet, amelynek súlyosságát a legtöbb népbiztos még nem fogta fel, de egységesen a harc felvétele mellett voltak. Vita csak a taktikáról folyt, s jellemzőek a hátország megerősítésére tett javaslatok: Szamuely, Lukács a szegények következetes diktatúrája felé kívántak lépni, a magántulajdon dokumentumainak (telekkönyv) megsemmisítésével, a legszegényebbek (a hadigondozottak) követeléseinek kielégítésével, erélyesebb mozgósítással. Kunfi ellenkezőleg, a földosztás gondolatát pendítette meg, Garbai a szesztilalom visszavonását indítványozta.

A párt és az ifjúsági szövetség kongresszusa

Így a 13 tagú pártvezetőség tagjai lettek a kommunista Kun, Pór, Rudas, Vágó és Vántus, a volt baloldali szociáldemokrata Landler és Nyisztor, a baloldalhoz közeledő Bokányi és Bajáki, a centrista Böhm, Garbai és Kunfi Zsigmond, valamint Weltner.

A Tanácsok Országos Gyűlése. A Tanácsköztársaság Alkotmánya.

Az intéző bizottság első ülésén, június 24-én megválasztotta az új kormányzótanácsot, amelynek elnöke Garbai maradt.

A katonai helyzet reménytelenné válása

Az országban tovább romlott a hangulat, a Dunántúlon asszonyok tüntettek az élelemhiány miatt, a Tokajba küldött népbiztosok, élükön Garbaival, eredménytelenül tértek vissza: a III. hadtest sem akart már harcolni, de ha akart volna, akkor is a csehszlovák támadás kötötte volna le a következő napokban.

Lábjegyzetek

  1. A magyarországi szocialisztikus munkásmozgalmak az 1907. évben. Budapest, 1908. 58–59.
  2. Október 10. Népszava, 1907. október 11.
  3. Ugyanott.
  4. Népszava, 1919. március 22.
  5. Kun Béla, Válogatott írások és beszédek. I. Budapest, 1966. 242.

Műve

Garbai SándorWeltner Jakab, A nemzeti uralom vívmányai. Népbutítás. A sajtószabadság letiprása… (Budapest, 1906).