Geleji Katona István

A Múltunk wikiből
Gelej, 1589 – Gyulafehérvár, 1649. december 12.
erdélyi református püspök, egyházi író
Wikipédia
1633
június 6. Geleji Katona Istvánt választják Erdély református püspökévé.
1636
Debrecenben megjelenik Medgyesi Pál angolból fordított műve: Praxis pietatis,' Gyulafehérvárott Keserűi Dajka János és Geleji Katona István szerkesztésében, a legszigorúbb kálvinista dogmatikai elvek alapján összeállított énekeskönyv: Öreg Graduál.

Makkai László

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

Az erdélyi vallási türelmi rendszert kénytelenségből tiszteletben tartotta, de Geleji Katona István erdélyi kálvinista püspök és az ő helyébe lépő Csudai György udvari prédikátor hatására – mint más vonatkozásban már láttuk – 1638-ban kegyetlenül felszámolta, megmaradt töredékében föld alá kényszerítette a szombatos felekezetet, a kálvinista egyházzal való „unióra”, hittételek és szertartások megváltoztatására kötelezte, és a magyar kálvinista püspök felügyelete alá helyezte a román görögkeleti püspököt és papjait. A katolikusokat nem zaklatta, de udvarában gyakran rendezett hitvitákat prédikátorai és az erdélyi jezsuiták között, amelyekbe ő maga és művelt felesége, Lorántffy Zsuzsanna is beleszóltak.

A szatmárnémeti zsinat

A kálvinista egyház politikai kézben tartására, az uralkodó osztály világi rétegének ellensúlyozására és ellenőrzésére Rákóczinak egy püspöki egyházszervezet tűnt a legalkalmasabbnak, amelynek püspökeit a fejedelem nevezi ki, vagy legalább választásukat befolyásolhatja.

Egyetértett vele az erdélyi kálvinista püspök, Geleji Katona István, aki az ellenreformáció külső támadása és a belső zavarok ellen egyaránt a centralizált egyházszervezetet tekintette egyedüli mentségnek. A lelkészi testület önkormányzatát két oldalról fenyegette veszedelem. Egyrészt a nemesség részéről, mely nemcsak a lelkészek alkalmazásában és elbocsátásában követelt magának teljesen szabad kezet, mert addig a lelkészi állás betöltéséhez esperesi engedély is kellett, hanem a parasztságtól való megkülönböztetést is kívánta az egyházfegyelem gyakorlásában, a paraszti gyülekezettől, a templomtól elkülönített s a nemesi háznál végzendő szertartásokban. Másrészt a puritán mozgalom hívei részéről, akiknek kulturális tevékenységéről, különösen az anyanyelvi oktatásban vitt úttörő szerepéről még lesz szó, s akik a paraszti „presbitériumok” mint demokratikus egyházkormányzati szervek létesítését kívánták abban a meggyőződésben, hogy az ellenreformációval szemben csak a széles tömegek vallási öntudatának, műveltségének és önkormányzó tevékenységének erősítésével lehet hatásosan védekezni.

A nemesek és parasztok beleszólásától mentes, tisztán lelkészi egyházkormányzat eszméje népszerű volt a függetlenségre vágyó lelkészi kar többsége előtt, de megvalósítani csak egy módon lehetett, a fejedelmi hatalom szárnyai alatt. Ha már függeni kell, akkor a főtől és ne a lábaktól – ezzel a jelszóval nyerte meg Geleji püspök lelkésztársainak nagy részét, akik a Rákóczi által a Tiszán inneni, a Tiszán túli és az erdélyi egyházkerületek számára 1646-ban meghirdetett közös szatmárnémeti zsinaton, nem kis részben a fejedelmi tekintély nyomására, elvetették a presbitériumot – mint a nép éretlensége miatt megvalósíthatatlan elvet –, s helyette a püspökök által irányított lelkészi vezetést fogadták el egyházkormányzati módszernek, a Tiszán innenieket is püspökválasztásra kötelezve.

Örökös jobbágyság

S jellemző a puritán ellenzékkel szembeforduló konzervatív református egyházi vezetőségre is, hogy a parasztkérdésben elfoglalt korábbi, általános prédikátori felfogással ellentétben a társadalmi egyenlőtlenség isteni elrendeltségét kezdte hirdetni, mint azt Geleji Katona István püspöknél (akit egyébként mint elrabolt kurtanemesi gyereket váltottak ki a tatár fogságból) olvassuk: „Némellyek … böcsületes, méltóságos tisztre méltóztattak, minéműek a királyok, fejedelmek, urak, egyházi tanítók, kik hasonlók az arany és ezüst edényekhez …. Némellyek pedig alább való, és böcstelenb állapotban helyhez tettek, minéműek a szolgák, szolgálók, rabotás parasztok … és egyéb tisztátalan művesek, vargák, tímárok etc. Kik hasonlíttatnak a fa és cserép edényekhez és amazokhoz képest moslékosnak, matuláknak és egyéb tisztátalanságra rendeltetett edényeknek mondatnak.”[1]

A jezsuiták és a protestáns ortodoxia

A kálvinista Heidelbergből kiinduló uniós törekvéseknek Magyarországon is voltak református szószólói, de a közeledést Luther követői nálunk is visszautasították. Még kevésbé kívántak megbékülni az Erdélyben hatalmi túlsúlyba került reformátusok az unitáriusokkal, akik ellen a kálvista ortodoxia legjelentősebb képviselői, Milotai Nyilas István és Geleji Katona István püspökök éles vitát kezdeményeztek, legkevésbé pedig a szombatosokkal, akiknek vezetője, Péchi Simon az újplatonizmus és a judaizmus eszméiből sajátos vallásosságot alakított ki.

Anyanyelv, államnyelv, birodalmi nyelv

A magyar irodalmi nyelv kialakulása két arcvonalon folytatott harcban, a latintól és a tájnyelvi szélsőségektől való elszakadás fokozataiban ment végbe. A 17. század a magyar nyelvművelés egyik nagy korszaka volt. A század eleji zűrzavartól a századvégen a mai normák igen szoros megközelítéséig egész sor kiváló nyelvművelő munkássága vitte előre a fejlődést. Munkásságuk eredményét az iskolai írástanítás, a nyomtatott betű és a templomi szószék – a nyelvi egységesülés e három fő tényezője szélesen terjesztette. Nem véletlen, hogy hivatásos világi értelmiség híján a kiemelkedő nyelvművelők katolikus és református papok és tanárok voltak, s csak a korszak legvégén tűnik fel köztük az első, mindenesetre lelkészi tanultságú nyomdász, Tótfalusi Kis Miklós. Őelőtte elsősorban a nyelvtanírók, Szenci Molnár Albert (1606), Geleji Katona István (1645), Komáromi Csipkés György (1655), katolikus oldalról pedig Pereszlényi Pál (1682) szabták meg a helyesírási és nyelvi normát, de Pázmány, Káldi és Apáczai művei is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a nyelvjárások közül a Felső-Tisza menti győzött a nyugatiakkal szemben. A felekezeti különbség csak a helyesírásban mutatkozott meg, Pázmány kezdeményezésére a cs hang jelölése vált uralkodóvá a katolikusoknál, míg a protestánsoknál sokáig megmaradt a ts.

A kor legjelentősebb nyelvi vitája Geleji következetes, sőt túlzó szóelemző helyesírási elvei (például emberrel helyett embervel) körül alakult ki. A katolikusok ezt a következetességet nem tették magukévá, a puritánok pedig élesen támadták mint antidemokratizmust, hiszen ők közérthető, könnyen olvasható népkönyveket akartak írni, s ezért a fonetikus helyesírás mellett állottak ki. Medgyesi Pál, igen jellemzően a parasztok közül választott presbitériumot népszerűsítő könyvének (1650) előszavában, élesen támadta Geleji szófejtő helyesírását, s egyenesen „szép magyar szóllásaink megmocskolásának”, „ítélet nélkül való bölcselkedésnek” bélyegezte, latinizmussal vádolta, „mellyen mentől inkább kapdosunk, annál messzebb esünk az szónak igaz végétől, melly szív gondolatinak kifejezése s mással közölhetése”. Ehelyett azt ajánlja, hogy „az szokástul függjünk, hallgatózzunk, mint mondják közönségesen, s mi is úgy mondjuk; egyébként csak magunknak, nem másnak beszéllünk.”[2] Nem kifinomult elméknek, hanem egyszerű szíveknek gondolatait kell kifejeznie s főleg másokkal, lehetőleg mindenkivel és nemcsak a kiváltságosokkal közölnie az írásnak: ez Medgyesi és a magyar puritánok helyesírási alapelve, szemben Geleji bevallott intellektualizmusával és elitizmusával, amely inkább az „elparasztosulástól”, semmint a közérthetőség hiányától féltette a magyar nyelvet. Végül is azonban a szófejtő elv a Gelejit és Medgyesit bölcsen egyeztető, túlzásaikat lenyesegető Tótfalusi Kis Miklós helyesírási rendszerével érvényesült nemcsak a református, hanem a katolikus, majd a modern magyar helyesírásban is.

Hasznosabbnak bizonyult Geleji úttörő nyelvújító tevékenysége. Elvétve korábban is alkottak magyar írók új szavakat. Geleji elvként mondja ki, hogy „szabad volt mindenkor … alkalmatos szókat formálni s szabad most is”.[3] Képzőkkel, elöljárókkal, összetételekkel sok új szót alkotott, melyek közül nem egy (például intézet, hozomány, természeti, egységes, istenít, elismer, föld +rengés, élő +beszéd, fű +szer) máig használatos. Maga Medgyesi, később pedig főleg Apáczai buzgón követte őt új szavak létrehozásában.

Udvari iskola

Apafi Mihály műkedvelő teológus volt, egy fordítását ki is adta. Két kancellárja, Bethlen János és Farkas kiváló történeti műveket írt; egyik tanácsosa, Haller János, fogságában a század legnépszerűbb szépprózai könyvét (Hármas Istoria, 1678; megjelent 1690-ben) fordította. Udvari prédikátorai, Tofeus Mihály és Nagyari József méltó utódjai voltak Alvinczinak, Gelejinek, Medgyesinek, de vers az Apafi-udvarban sem hangzott más, mint köszöntők, főleg pedig gúnydalok.

Filozófiai modernizmus

Apáczai 1626-ban született, Geleji püspök ösztöndíjával ment tanulni Hollandiába, ahol a nemrég alapított hardewijki egyetem első doktora lett, s ahol megismerkedett kora politikai és filozófiai forradalmával.

Irodalmi stílusok és műfajok

Azt, amire valóban széles közönségigény volt, a retorikus egyházi próza, azaz a prédikáció jelentette. Ennek a 17. század első négy évtizedében valóban nagy mesterei támadtak: Pázmány, Káldi katolikus Alvinczi, Geleji református oldalon. A templomi beszéd csak nagyon áttételesen tekinthető irodalomnak, bár a beleiktatott történetekkel és az igényes, képes beszéddel hatékony nevelő lehetett volna a világi széppróza befogadására.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

Természetesen még nagyobb ellenérzéseket váltott ki a barokk egyházművészet mint a „bálványimádás” feltámasztása a reformátusoknál. Már Geleji felújította a 16. századi vitát azzal, hogy a „lelki piktorok” (azaz a prédikáció) jobban lefestik Krisztus szenvedéseit, mint a „néma bálványok”.[4]

Lábjegyzetek

  1. Tarnóc Márton, Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában. Budapest, 1978. 73.
  2. Idézi: Szathmári István, Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Budapest, 1968. 403–404
  3. Uo. 269.
  4. Gál Lajos, Geleji Katona István igehirdetése. Debrecen, 1939. 22.

Irodalom