Georg Wilhelm Friedrich Hegel

A Múltunk wikiből
Stuttgart, 1770. augusztus 27. – Berlin, 1831. november 14.
német filozófus, egyetemi tanár;
a klasszikus német filozófia és a német idealizmus legnagyobb és legjelentősebb képviselője
Wikipédia
Hegel portrait by Schlesinger 1831.jpg

Arató Endre

A magyar–szlovák nyelvharc további állomásai

Határkövet jelentett Štúr Das neunzehnte Jahrhundert und der Magyarismus (1845) című röpirata, amely a szlovák–magyar nyelvharc berekesztő írása volt. Ebben a szlovák szerző konzervatív nézeteket fejtegetett, s felfogása Hegel hatását mutatta. Štúr e művében szembefordult a francia felvilágosodás gondolatával, s dicsérte a Szent Szövetséget. Világnézetére hallei tartózkodása idején (1838–1840) tett mélyebb hatást Hegel rendszere, elsősorban történetfilozófiája. Míg Hegelnél a keleti, az antik és a román kultúra szintézise a germán kultúra volt, addig Štúrnál az egyetemes kultúra fejlődése a keleti és az antik román kultúrától a germánon keresztül a szláv kultúráig jut el. Štúrnál a szláv kultúra volt a fejlődés betetőzése.

Vörös Károly

A tudományok

Ezen az sem változtat, hogy az 1830-as évek elején a berlini egyetemen tanult protestáns paptanárok (Tarczy Lajos, Tauber Károly, Warga János stb.) megkezdik a hegeli eszmék elterjesztését mind azok baloldali (a gondolkodás dialektikáját hangsúlyozó), mind jobboldali, elsősorban vallást és tudományt egyeztető változatában. Csakhamar megindul azonban ellenük a protestáns ortodoxia támadása, és amikor a tisztán filozófiai vitában a megtámadott hegeliánusok sikeresen védekeznek, mintegy politikailag denunciálják őket, ami (az 1830-as évek második felében) elhallgattatja szavukat. Esztétikai vonatkozásban azonban a hegeli gondolat tovább él és hat majd az 1840-es években is, Erdélyi János munkásságában. Pusztán a megjelent publikációk, vitacikkek alapján úgy tűnik, hogy a hazai filozófia erőteljesen kibontakozóban, fellendülőben van. Valójában azonban az összkép ennek ellenére is meglehetős elmaradottságot tükröz. A külföldi filozófiai irányok hazai képviselői számára a magyar valóság mintha nem nyújtott volna elég szilárd alapot e filozófiai kategóriák és gondolatok maradéktalan átértéséhez: ez kivált a Hegel körüli vitában vált érezhetővé.

Szabad György

A társadalomtudományok

Hetényi János még a reformkorban az ellentétek harcát hirdető hegeli tanítások ellensúlyozására konstruálta eklektikus elemekből a maga módszerét, amely a filozófia feladatát az abszolút harmónia feltételeinek felismerésében és megteremtésének előmozdításában látta. Szontágh Gusztáv ezt a filozófia nemzetivé tételének követelményeivel egészítette ki. „Egyezményes” filozófiájukat többek között arra hivatkozva minősítette követendő eszmerendszernek, hogy szerinte a magyarság létkérdése az egyezkedés az élet minden területén. A nemzet élethalálharcát fenntartás nélkül támogató Erdélyi A hazai bölcsészet jelene (1857) című könyvében szembeszállva érvelésükkel nagy határozottsággal emelte ki, hogy ellentétben az irodalommal és a művészetekkel, amelyeket a nemzeti jelleg gazdagít, a tudományos tevékenység csak az általános, nemzetközi érvényű igazságok felismerésére irányulhat.

Erdélyi mint irodalomtudós is több irányú küzdelmet vívott. Egy századnegyed a magyar irodalomból (1855) című tanulmányában, amely a magyar irodalom 1830 utáni fejlődésének átfogására törekedett, elsősorban Toldy Ferenccel polemizált. Toldy, aki a reformkorban hervadhalatlan érdemeket szerzett irodalomtörténetírásunk tudományos szintre emelésében, az abszolutizmus korában jelentette meg összefoglaló műveit. Munkássága mellett a konzervatív körökkel fenntartott kapcsolatai révén a Tudományos Akadémia titkáraként, majd a pesti egyetem professzoraként óriási befolyással rendelkezett a hazai szellemi életben. Nagy jelentősége volt tehát annak, hogy Erdélyiben cáfolóra talált Toldynak az a tétele, amely a magyar irodalom „fénykorának” a Kazinczytól Vörösmartyig terjedő időszakot minősítette, s hozzá mérten hanyatlásnak a reformkorit. Erdélyi az irodalom történetére a hegeli fejlődéselméletet alkalmazva stíluskorszakok egymásra épülését mutatta ki, s közülük az 1840-es években uralkodóvá vált „nép-nemzeti” irányzatról bebizonyította, milyen sokoldalúan gazdagította irodalmunkat.

Vörös Károly

A társadalomtudományok

A pozitivizmus inkább a polgári törekvéseket fejezte ki (Pauer Imre), a neokantianizmus viszont ekkorra már nem Kant erkölcsfilozófiája iránt érdeklődött, mint még a 19. század elején is, hanem a kanti ismeretelméletre épült. Ebben a szellemben tevékenykednek a kor összes jelentős hazai filozófusai: ehhez tér meg a német materialistáktól Hegelen és a pozitivistákon át Böhm Károly éppúgy, mint a neokantianizmust polgári liberális nézetekkel ötvöző Alexander Bernát.

Hanák Péter

A Független Szocialista Párt és a földosztó mozgalmak

Várkonyi és hívei ez idő tájt valóban az ideális anarchizmus befolyása alatt állottak, amelynek apostola nálunk Schmitt Jenő volt. A morvaországi német filozófus Hegeltől Nietzschéig megjárta a korában divatos filozófiai iskolákat, aztán Kropotkin, végül Tolsztoj hívévé szegődött.