Gianbattista Castaldo

A Múltunk wikiből

Giovanni Battista Castaldo vagy Giambattista Castaldo vagy Giovan Battista Castaldo, Cassano első márkija (Marchese di Cassano)

Nocera de’ Pagani, Salerno megye, Campania régió, 1493. körül – Milánó, 1563. január 6.)
itáliai zsoldosvezér (condottiere), császári tábornok és hadvezér
Wikipédia
Giovanni Battista Castaldo Antonis Mor festménye, Thyssen-Bornemisza Múzeum, Madrid.

Sinkovics István

A gyulafehérvári egyezmény

Fráter György nem talált más kivezető utat: sürgette Ferdinánd hadainak mielőbbi bejövetelét. Báthori András már előzetesen is küldött katonákat, s a király most még ezer könnyű fegyverzetű lovast és 600 gyalogost rendelt a végvárakból Báthorihoz. Őket 3 ezer spanyol gyalogos és mintegy 2400 főre tehető, hat zászlóaljnyi német zsoldos követte. Az esetleges várostromokra Ferdinánd faltörő ágyúkat is küldött. Valamennyi egység parancsnoka a spanyol származású Gianbattista Castaldo őrgróf lett, aki korábban V. Károly seregében szolgált, majd Bécsbe került, s Ferdinánd megbízta, hogy fiának, a Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Alsó-Ausztria katonai ügyeinek igazgatására kinevezett Miksa főhercegnek legyen helyettese Magyarország területén.

1551 júniusában Castaldo bevonult Erdélybe. Az országrész megszállása nem ütközött komoly ellenállásba, a rendek meghódoltak Ferdinándnak.


1551. július végén a kolozsvári országgyűlés tudomásul vette a megállapodást. A rendek, miután Izabella felmentette őket hűségesküjük alól, felesküdtek Ferdinándra. Castaldo átvette a koronát, és Bécsbe küldte.

Török támadás Erdély ellen

  • György barát Erdély belső megerősítéséhez is hozzáfogott. Ferdinánd hűségére térítette a lugosi és karánsebesi terület rác lakosságát, amelytől szükség esetén 16 ezer fős hadsereget remélt. Mivel a rendek elzárkóztak az erdélyi várak megerősítési költségeinek megajánlásától, Castaldóval egyetértésben az erdélyi püspökségnek a királyi család távozásával felszabadult jövedelmeit fordította erre a célra.
  • A beglerbég megindította támadását, és egymás után foglalta el Becsét, Becskereket, szeptember második felében a Maros menti, apróbb várakat, köztük a Fráter György birtokolta Csanádot is. A várak nem tudtak komoly ellenállást kifejteni; Castaldo pedig, miként Bécsbe jelentette, nem vállalkozott arra, hogy 8-9 ezer katonájával útját állja a 140 ezer főt számláló török seregnek. Nyílt ütközet vállalása helyett a védővonal két legfontosabb pontját, Lippát és Temesvárt készült megerősíteni. A török hadsereg olyan területen hódított, ahol korábban nem járt, és félő volt, hogy a Marostól délre eső területen berendezkedve, már a Tiszántúlt és Erdélyt fogja veszélyeztetni. Fráter György elindította hát a Portára Erdély adóját, és közben készült a védelemre. Szeptember második felében fegyverbe hívták a Tisza és Erdély közötti megyéket, Erdélyben pedig elrendelték a három nemzet felkelését. Ferdinánd a felkelő hadak parancsnokának nevezte ki Fráter Györgyöt, aki familiárisaival táborba szállt, hogy a csapatok gyülekezését irányítsa, s rávegye a felkelőket, hogy Erdély határán kívül is harcoljanak. Közben Castaldo is beleegyezett, hogy a csapatokat Temesvár vidékére irányítsák, ami Fráter György javaslata volt.
  • A tél tehát megmentette az erdélyi haderőt egy kétes kimenetelű ütközettől, és egyben lehetővé tette, hogy ellentámadásba kezdjen. Fráter György következetes maradt politikájában, még ha ez a következő évre biztosra vehető török támadást vont is maga után: a felkelt hadakkal és a zsoldosokkal sorra visszafoglalta a Maros menti kis várakat, melyeket magukra hagyott török őrségük ugyanúgy nem tudott megvédeni, mint korábban Ferdinánd katonasága. Egyedül Lippa állta az ostromot. A város hamarosan elesett, de a várat a perzsa származású Uleman és 1500 katonája tartotta. Fráter György szabad elvonulást akart nekik biztosítani, Castaldo viszont teljes meghódolást kívánt. Töretni kezdte a falakat, mivel azonban az ostrom hetekig húzódott, november végén kénytelen volt hozzájárulni Uleman csapatainak szabad elvonulásához.

Fráter György meggyilkoltatása

Lippa alatt Fráter György és Castaldo ismét komoly ellentétbe került. A Barát álláspontja világos volt; egyrészt épen akarta a várat visszakapni, másrészt a szabad elvonulással lekötelezett Ulemant közvetítésre akarta megnyerni: vegye rá a beglerbéget a még török kézen maradt Becse és Becskerek harc nélküli visszaadására, a szultánt pedig a következő évben lejáró fegyvernyugvás meghosszabbítására. Castaldo viszont értetlenül és árulást gyanítva nézte, hogyan tárgyal a Barát a török parancsnokkal, s hogyan biztosít az elvonuló törököknek élelmet és védőkíséretet. György barátnak a törökök szabad elvonulására épített reményei túlzottak voltak ugyan, de megtévesztő eljárása most sem bizonyult teljesen hatástalannak. Az ellentámadáson felbőszült beglerbég újra megenyhült, az elengedett török várparancsnok pedig állta szavát, és közbenjárt nála Becse és Becskerek visszaadásáért. A várak sorsáról azonban csak a szultánnak volt joga dönteni. A Portát pedig most már sem az adó megküldésével, sem barátinak színlelt tettekkel nem lehetett megtéveszteni; világossá vált előtte, hogy saját érdekei és Fráter György céljai homlokegyenest ellentétesek.

A másik oldalról tekintve pedig a Barát úgy égette fel a török felé vezető hidat, hogy közben törökpolitikája mégis visszatetszést szült Ferdinándban és embereiben. A gyanakvás elkerülésére a török leveleit rendszeresen megmutatta nekik, elképzeléseiről és céljairól beszámolt; török kapcsolatai mégis egyre sötétebb árnyékot vetettek együttműködésére Ferdinánd megbízottaival.

A bizalmatlanság kezdettől élt az Erdélybe küldött idegenekben és magyarokban. Különösen az idegenek nem tudtak kiigazodni Erdély belső viszonyain; nem értették, hogy az erdélyiek ellentétes érdekek ütközőjén, a „török torkában” élnek, s ez óhatatlanul nyomot hagy magatartásukon. Erdélyről az a felszínes ítélet alakult ki, hogy „tündéres” (szemfényvesztő), lakói „csodálatos emberek”, felfogásukat máról holnapra változtatják. S bár Fráter György maga is nemegyszer hevesen kikelt a kárhoztatott erdélyiek ellen, az idegenek mégis benne látták az ingadozó erdélyi politika megtestesítőjét. A Fráter Györgyre vetített ítéletet azután tetézték a személyére szóló gyanakvással. Szemükben a Barát felkapaszkodott, ijesztő hatalomra és gazdagságra jutott kámzsás remete maradt, aki meghiúsította a váradi béke végrehajtását, Budát a török kezére juttatta, s talán most is csak azon dolgozik, hogy Ferdinánd segítségével megszabaduljon Szapolyai János családjától, majd a király kijátszásával maga vegye át Erdély kormányzását

A gyanakvás Ferdinánd szinte valamennyi megbízottjában élt. A korábban Erdélyben tárgyaló Niklas von Salm és Erasmus Teuffel kétkedéseikkel együtt is a Barát mellett álltak; ők azonban 1551-ben már nem játszottak szerepet a bécsi udvar erdélyi politikájában. Az újonnan jöttek közül még Báthori Andrásban volt a legtöbb megértés, de hamarosan ő is háttérbe húzódott. 1551 szeptemberétől György barátnak Nádasdyval és Castaldóval kellett együtt dolgoznia. Nádasdy Tamás maga vallotta két évvel később: „az egész világon nem volt két nagyobb ellenség, mint Fráter György és én”.[1] György barátot okolta, hogy az ország ide jutott, és hogy sógorának, Majlád Istvánnak a Héttoronyban kellett pusztulnia. Castaldóval még nehezebb volt a helyzet.

A tábornok, mielőtt Erdélybe ment, részletes utasítást kapott a királytól feladatairól és hatásköréről. Bécs és Erdély között azonban a gyorspostának is öt–hét napra volt szüksége, s ezért számolni kellett olyan helyzetekkel is, amikor a király megkérdezése nélkül, gyorsan kell döntenie. Ferdinánd felhatalmazta, hogy ilyen esetekben tegye azt, „ami a Királyi Felségnek, az országnak és hű alattvalóinak inkább hasznos és előnyös”.[2] Castaldo tehát széles cselekvési szabadsággal érkezett Erdélybe, s bár hatásköre eredetileg csak a katonai ügyekre terjedt ki, már a királynéval folyó tárgyalásokba is bekapcsolódott; Ferdinánd megbízottai között átvette az irányító szerepet. Már ekkor – s talán ettől – kipattantak az első ellentétek közte és a Barát között. A tárgyalások és az átadás elhúzásával vádolta őt, és a királyhoz intézett jelentéseiben hosszasan panaszkodott kiismerhetetlenségére és állhatatlanságára. Ferdinánd 1551. július 20-án kelt válaszlevele már egyértelműen szabad kezet adott Castaldónak György baráttal szemben: „ha bizonyosan megtudod, hogy valamit nyilvánvalóan romlásunkra tervez, abban az esetben azt vállald és cselekedd, amit a mi érdekeink, az ország és alattvalóink érdeke parancsol”. S még hozzátette: „ezzel a mi akaratunkat teljesíted”.[3]

Az egyezmény megkötése és Erdély átadása egy időre elcsitította a gyanakvást, olyannyira, hogy a király György barátnak érdemeiért bíbornokságot kért és szerzett III. Gyula pápától. Látszólag még Castaldo is megbékélt, és szeptember elején úgy nyilatkozott a királynak, hogy Erdélyben mindenki a saját hasznát keresi, legkevésbé a Barát, aki amikor alszik is, sokkal többet ér, mint a többiek, ha ébren őrködnek. A tábornok még a török támadás megindulásakor is, amikor pedig a védőseregek elhelyezésében nehezen jutottak azonos véleményre, elismeréssel írt a királynak Fráter Györgyről.

Az egyetértés azonban most sem tartott sokáig. Az erdélyi felkelők lassan gyülekeztek, amiben az idegenek ismét szándékosságot láttak, és azt gyanították, hogy a Barát valójában nem is akar harcolni a beglerbég ellen. Castaldóban, akit saját titkára betegesen bizalmatlan és életéért rettegő embernek jellemzett, újra felülkerekedett a gyanakvás. Gyanúja megalapozottságáról kétes forrásértékű levélben számol be az uralkodónak. Elbeszélése szerint október 16-án éjfél után titokban felkereste őt Fráter György titkára – nevét nem említi, talán Pesti Gáspár lehetett –, és elmondta, hogy ura a törökök kezére akarja adni Ferdinánd erdélyi seregét, s évi adófizetéssel maga akar Erdélyben uralkodni. A titkár állítólag azt ajánlotta Castaldónak, hogy a kétszínűségre hasonló kétszínűséggel válaszoljon, majd könnyezve kérlelte, és a Bibliára megeskette, hogy ottjártáról senkinek sem fog beszélni. A tábornok első dolga volt, hogy értesü1éséről és az életét fenyegető veszélyről drámai hangú levélben számoljon be Ferdinándnak. Nyilván nem érezte elegendőnek a király addig adott felhatalmazásait Fráter György ellen, és újabbal akarta magát biztosítani.

A levél nehéz helyzetbe hozta Ferdinándot, hiszen a Barátot „kiváló erényei”, a király és a kereszténység érdekében tanúsított „ragyogó érdemei” miatt alig három hónapja ajánlotta bíborosságra. Végül is megadta a felhatalmazást: Castaldo tartsa készenlétben hadseregét, legyen éber, és színleljen, s ha nem lehet megelőzni György barátot, tegye el az útból, mielőtt cselekedhetne.

A bíborosi kinevezés és az erdélyi ellentámadás sikere látszólag ismét véget vetett a Fráter György elleni aknamunkának. A Barát sürgette a hadműveleteket (egyéb érvei mellett ezért is ellenezte Lippa hosszas ostromát), hogy még a török hadviselés számára alkalmatlan téli évszakban vissza tudják venni a nemrégen elveszett várakat. A lippai ostrom után azonban már nem lehetett továbbvonulni, mert az erdélyi felkelők sorra hazaszállingóztak, és a harc folytatásához új hadseregre volt szükség. György barát ezért azt javasolta Ferdinándnak: sürgősen hívja össze a magyar országgyűlést, és kérje megfelelő létszámú hadsereg fegyverbe állítását, hogy a török kézen maradt Becsét és Becskereket még a tavaszi áradások ellőtt vissza lehessen foglalni. Ő maga 1551. december 21-re hívta össze az erdélyi rendeket Marosvásárhelyre, hogy a magyar országgyűlésre követeket válasszanak, akikkel maga is megjelenik majd Pozsonyban. Ferdinánd 1552. február 2-ra tűzte ki az országgyűlést, s úgy látszik, belenyugodott abba, hogy a hadjáratot csak a következő évben lehet folytatni.

A helyzet voltaképpen átmeneti nyugvópontra jutott: az erdélyi felkelő sereg szétoszlott, török csapatok nem voltak Erdélyben – így szó sem volt a zsoldosvezérek életveszedelméről. Ők azonban ekkorra, a Lippa körüli huzavona után, már döntöttek Fráter György sorsáról. Castaldo a gyilkosság végrehajtását a Ferdinánd pótlólag küldött zsoldosaival nemrég megérkezett Pallavicinire bízta. Tervükről már tájékoztatták Ferdinándot, aki mindenről tudott, csak abban volt bizonytalan, hogy él-e még a Barát vagy sem, akit december 14-én még kegyes hangú válaszlevélben biztosított királyi jóakaratáról. A levél már nem jutott el címzettjéhez.

Fráter György Marosvásárhelyre menet alvinci kastélyában szállt meg, s vendégül látta Castaldót és kíséretét. Miután fegyvereseit elengedte, és szolgáit előreküldte Marosvásárhelyre, a kastélyt észrevétlenül spanyol zsoldosok szállották meg. December 17 -én hajnalban Marcantonio Ferrari titkár a királyhoz írt levéllel kopogott be a reggeli imáját végző Baráthoz. A levél olvasása közben a titkár tőre ejtette rajta az első sebet, amelyet a berontó Pallavicini és társai még több mint félszázzal tetéztek. Castaldo összeszedte a bíboros kincseit és leveleit, majd elvonult a megerősített Szászsebesre. A meggyilkolt Barát hetven napig temetetlenül maradt a kifosztott kastélyban. A Marosvásárhelyt tíz nappal később összeült rendek egykedvűen vették tudomásul a történteket, és a felelősséget Castaldóra hárították. A gyilkosság hírére csak a Székelyföld bolydult fel. Fráter György feloszlatott hadseregétől Castaldóéknak ekkor már nem kellett tartaniuk.

A tábornok a gyilkosság után saját kezű levélben értesítette Ferdinándot, s mivel jogos önvédelemre nem hivatkozhatott, az ellenséges környezetet és nehéz anyagi helyzetét hozta fel indokul. A zsoldosvezérek beteges rettegése mellett a vagyonszerzési vágyban kell keresni a gyilkosság igazi indítékát, ahogy azt már a kortárs Tinódi is felismerte. A zsoldosok zsákmányban reménykedve érkeztek Erdélybe, ehelyett drágaságot és szegénységet találtak. A Barát kincseiről legendák jártak, és Castaldo, aki maga győződött meg ezek igazáról, gazdag emberként tért haza. Saját bevallása szerint csak az őáltala lefoglalt kincs 1246 kg ezüstből, ezer bizánci aranyból, ezer forint készpénzből és kevés aranyércből állt, de volt olyan kortársi becslés, amelyik a Barát hagyatékát 250–300 ezer forintra, 4 ezer bizánci aranyra, 493,72 kg nyersaranyra és 260,96 kg veretlen ezüstre tette.

Castaldo a gyilkosság után bevégzettnek tekintette erdélyi küldetését, és távozni készült. Nádasdy, nyilván azért, hogy ne legyen része a merényletben, betegség címén már korábban hazaindult dunántúli birtokára. Castaldo azt kérte Ferdinándtól, hogy parancsolja vissza Erdélybe Nádasdyt és Báthorit. Rájuk szerette volna hagyni a további feladatokat, köztük a felkészülést a török biztosra vehető, következő évi hadjáratára.

Ferdinánd, miután kötötte Castaldónak adott felhatalmazása, magára vállalta a felelősséget. Egyedül a pápától kellett tartania, aki – bíboros meggyilkolásáról lévén szó – az ügyben előírás szerint vizsgálatot és pert indított. Ennek során a Királyi Tanács és Castaldo által javasolt 116 tanút hallgattak ki, akik jobbára a bécsi udvar „hivatalos álláspontját” vallották. A Barát árulása nem bizonyosodott be, a tanúk csak a vádakat ismételték; nem derült ki, hogy Fráter György török kézre akarta játszani Erdélyt, és tervét csak a gyilkossággal lehetett megakadályozni. Ferdinánd nem átallotta a Barátot feltűnő következetlenséggel „áruló”-nak és a „kereszténység nagyon ártalmas dögvészé”-nek nevezni[4] – holott nemrégen nemcsak hozzá intézett levelében, de a világ előtt is Fráter György érdemeit hangoztatta. Rómában nem is tartották meggyőzőnek a vallomásokat, és ezért a per egészen 1555 februárjáig elhúzódott. A pápa ekkor a császár közbenjárására kiadta a felmentést Ferdinándnak, Castaldónak és a gyilkosság többi résztvevőjének.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

  • A hadjárat vezetésére Szulejmán a perzsa háborúkban gazdag tapasztalatokat szerzett Kara Ahmed pasát nevezte ki szerdárrá, akihez Drinápolyban április 22-én csatlakozott Haszán anatóliai beglerbég is. A sereg a balkáni csapattesteket összegyűjtve, Belgrádnál kiegészült, majd Titelnél átkelve a Tiszán, Temesvár ellen fordult. Miközben ez a hadoszlop láthatóan a Temes-vidék birtokbavételére törekedett, s a hódoltsági sávot kívánta kiterjeszteni Erdély rovására, egy másik, javarészt tatár segédcsapatokkal megerősített török hadtest, kiegészülve a román vajdák hadaival, Erdélyből próbálta sakkban tartani Castaldót.
  • A Maros völgyében megnyílt az út Erdély felé, a Tisza két partja Szolnokig a török kezébe került. Castaldo mindezt tétlenül nézte. Igaz, tehetetlensége részben helyzetéből fakadt: fizetetlen zsoldosai fellázadtak, és rátámadtak Kolozsvárra, a moldvai vajda és a tatárok pedig keletről kötötték le erejét.
  • Castaldo, érthetőn, az Erdély elleni hadjárattól tartott, és visszavonulásra készülődött.

Ferdinánd lemond Erdélyről

Közben Erdélyben tarthatatlanná vált Castaldo helyzete. Ferdinánd 1553 tavaszán Belgiumba rendelte, s a gyűlölt zsoldosvezér és katonái társzekerekre halmozott, összeharácsolt kincseikkel elhagyták Erdélyt.

Lábjegyzetek

  1. Georgius Pray, Epistolae procerum regni Hungariae. II. Posonii, MDCCCV 397.
  2. Ferdinánd megjegyzései Castaldo e1őterjesztésére, 1557. április vége. MTAKK Ms 4944. Austria
  3. MTAKK Ms 4944. Austria
  4. Ferdinánd levele a. magyar tanácsosokhoz, 1552. március 15. Hiányosan közli: Nicolaus Istvánfi, Historiarum de rebus ungaricis libri XXXIV. Köln. 1622. XVII.

Művei

Irodalom