Giorgio Basta

A Múltunk wikiből
*1550. január 30 Rocca - †1607 Bécs
német-római császári hadvezér
Wikipédia
Giorgio Basta
1600
augusztus vége Mihály vajda Szászsebesre, erdélyi előkelők egy csoportja Tordára hirdet hadfelkelést a török ellen.
szeptember 2. A Tordán összegyűlt nemesek felkelésre szólítják Erdélyt Mihály vajda ellen.
szeptember 10. Basta kassai főkapitány a nemesek hívására bevonul Erdélybe.
szeptember 18. Mihály vajdát az egyesült erdélyi és királyi sereg megveri Miriszlónál.
1601
március 24. Báthori Zsigmond visszatér Erdélybe.
április 3. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Báthori Zsigmondot visszaveszi fejedelemnek.)
április 4 után Báthori Zsigmond pártja elfogja Mihály vajda embereit. Sokat közülük meggyilkolnak.
augusztus 3. Báthori Zsigmond veresége Goroszlónál. (A fejedelem Moldvába, főparancsnoka, Székely Mózes a törökhöz menekül.)
augusztus 19. Mihály vajdát Basta generális megöleti.
1602
január 20. Az Erdélyben összevont császári csapatok főparancsnoka Basta generális.
február 8. Báthori Zsigmond fegyverszünetet köt Bastával.
június 29. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Erdélyt I. Rudolf uralma alá adja.)
július 2. Báthori Zsigmond hívei Tövisnél vereséget szenvednek Basta hadaitól.
július 26. Báthori Zsigmond távozik Erdélyből, ahová nem tér vissza többé.
augusztus Báthori Zsigmond hívei a hódoltságba menekülnek.
december 10. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Katonái megfékezésére pénzt és élelmiszert ajánl fel Bastának.)
1603
január 15. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (I. Rudolf biztosai bejelentik, hogy átvették Erdély kormányzását, és megtagadják az esküt az ország törvényeire. A rendek hűségesküt tesznek a királyra.)
február 28. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Követség útján kéri Rudolftól a vallásszabadság kimondását, a törvények megerősítését.)
március Székely Mózes szultáni athnámét kap az erdélyi fejedelemségre.
május eleje Székely Mózes Dél-Erdélyben tábori országgyűlést tart, mely őt fejedelemmé kiáltja ki.
július 17. Székely Mózes veresége Brassó mellett. (Ő maga és az erdélyi nemesség nagy része elesik, megmaradt hívei a hódoltságba menekülnek.)
szeptember 5. Erdélyi országgyűlés Déván. (Basta kimondja, hogy a nemességnek vagyona egynegyedét pénzen kell megváltania; a Székely Mózes mellett elesettek és a gyűlésről távol maradók vagyonát hűtlenség címén lefoglalja; a hűtlennek nyilvánított városokban csak katolikus vallásgyakorlatot engedélyez.)
1604
január 12. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (A király rendeletét olvassák fel, melynek értelmében minden nemzetnek két-két követet kell küldenie a pozsonyi országgyűlésre.)
január 20. I. Rudolf kormányzótanácsot állít fel Erdélyben.
február 3. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (A király a XXII. tc. önkényes betoldásával szentesíti a törvényeket. Ez a protestantizmus ellen korábban hozott törvényeket erősíti meg.)
április 7. Basta generális, miután az ügyeket átadta a kormányzótanácsnak, elhagyja Erdélyt.
szeptember eleje A császári zsoldosokat kivonják Erdélyből.
december 3. Basta Kassát ostromolja. (Három nap múlva az ostrom megszakad.)

Sinkovics István

Kincstári jövedelmek, hadszervezet, diplomácia

Jellemző az igényekre, hogy majd a 16–17. század fordulóján Basta tábornok a meglevő állandó haderőn kívül 1500 német gyalogost és ezer német, vallon lovast tart szükségesnek, ellenség közeledésekor pedig további 3 ezer gyalogost és 2 ezer sziléziai lovast kíván az ország védelmére.

Uralmi válság Erdélyben

Báthori András a lengyel érdekek szem előtt tartásával igyekezett megszilárdítani helyzetét. Fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a törökkel, megegyezett a moldvai vajdával, és bár nem könnyen, de megkapta Mihály havasalföldi vajda hűségesküjét is. Benne azonban nem bízott, s egyetértett Zamoyskival, hogy Havasalföldre Simion Movilát kell Mihály helyébe bevinni. Mihály így be volt kerítve, s nem tehetett egyebet, mint hogy – megelőzve a támadást – maga induljon Erdélybe a bíboros kiűzésére, amit Prágába is megüzent, s onnan biztatást is kapott. A feszült helyzetben a pápa Erdélybe küldte követét, Germanico Malaspina casertai püspököt, és közvetítésével ideiglenes megegyezés jött létre a császár és Báthori András között. Rudolf három hónapos fegyverszünetet ígért, ugyanakkor azt kívánta, hogy Báthori András szakítson a törökkel. Mivel ez nem történt meg, a háború elkerülhetetlenné vált. Bocskai vállalkozott, hogy magyarországi hajdúkkal foglalja el Erdélyt, de ajánlkozását visszautasították, és Giorgio Basta gróf kassai főkapitányt bízták meg a hadjárattal. Őt is megelőzte azonban Mihály vajda, aki magyar zsoldosainak kapitányát, Makó Györgyöt a Báthoriak ellen bosszút lihegő székelyekhez küldte egy Rudolf nevére kiállított, egy másik okleveléről származó pecsétjével megerősített diplomával, mely helyreállította a „véres farsang” után visszavont székely kiváltságokat.


A helyi feudális uralkodó osztályok s a Habsburg, lengyel és török hatalmak egyaránt ellenezték a három országnak egy fő alatti egyesítését, de Mihály birtokon belül volt, s bízott korábban mindig győztes kardjában. Moldvából visszatérve azt kérte Rudolftól, hogy adja neki „örökletes birtokul” Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát. Prágában azonban már elhatározták eltávolítását, de meg kellett várni, amíg Basta hadat gyűjt ellene. Addig is elismerték Mihályt Erdély kormányzójának, ami viszont az elkeseredett erdélyi nemességet Csáky István vezetése alatt, 1600 szeptemberében felkelésre indította a vajda ellen. Báthorit hívták és várták Zamoyskival Lengyelországból, de késlekedésük miatt kénytelenek voltak Bastát behívni. Amikor a kassai generális 6 ezer emberrel bevonult az országba, csatlakoztak hozzá, és az egyesített haderő szeptember 18-án a Maros melletti Miriszlónál megverte Mihály vajda seregét, akitől Makó György is elpártolt. Csak a székely puskások tartottak ki végig a vajda mellett, és 2 ezren vesztek a csatában. Nemsokára a lengyelek is beavatkoztak, és Moldva elfoglalása után folytatták előnyomulásukat Havasalföldön. Aromán bojárok mindkét helyen a lengyeleket támogatták. Mihály vajda újabb csatát vesztett október 15-én, és menekülnie kellett országából is. Ekkor Prágába ment, és az udvar segítségét kérte a Havasalföld visszaszerzésére.

Az erdélyi rendek 1600 októberében-novemberében, a lécfalvi országgyűlésen Bocskai István birtokait Báthori-pártisága miatt elkobozták, és megszüntették a közszékelyek szabadságát; ismét fel kellett építeniök az elnyomást jelképező várakat, és tilos volt számukra a fegyverhasználat. A nemesek és Basta együttműködése azonban nem tartott sokáig. Az erdélyiekben az a meggyőződés kerekedett felül, hogy fejedelmet kell választaniok, mert ebben az esetben a török nem veszélyezteti az országot. A kolozsvári országgyűlésen 1601 áprilisában újból megválasztották Báthori Zsigmondot, aki András bíboros halála óta várta az alkalmat, hogy visszavegye a hatalmat. A prágai udvar Zsigmondot az Erdélyből kiszorult Bastával és Mihály vajdával akarta leveretni, akinek pénzt adott csapatok fogadására. Basta – az erdélyi császári csapatok főparancsnoka – hadában a vallonok mellett nagyszámú hajdú szolgált, és Mihály vajdának is a Magyarországon Rákóczi Lajos által fogadott és vezetett hajdúk adták a fő erejét. Erdély északi határa közelében, Goroszló mellett, 1601. augusztus 3-án Basta és Mihály vajda hadai felülkerekedtek Báthori seregén, amelyben az erdélyi nemeseken kívül kozákok, moldvaiak, törökök és tatárok is harcoltak. Basta felszólítása ellenére Mihály vajda vonakodott elhagyni Erdélyt, sőt Torda melletti táborába hívta a székelyeket. Mielőtt azonban ezek megérkeztek volna, Basta vallon katonákkal augusztus 19-én meggyilkoltatta Mihály vajdát.

Katonai erőviszonyok

1603 végén meghalt III. Mehmed szultán, és a Porta újabb béketárgyalásokat ajánlott. De egyik fél sem engedett a követeléseiből, így ismét a fegyvereké lett a szó. 1604 szeptemberében Lalla Mehmed nagyvezír a szultáni sereggel Esztergomot zárta körül, miután Pest, Vác és Hatvan őrsége megadta magát, és a Buda védelme szempontjából hadászati jelentőségű helyek újból a török kezére kerültek. A császári hadak eközben a Duna túlsó partján állottak, az Erdélyből iderendelt Basta fővezérsége alatt. A nagyvezír nem boldogult Esztergom vívásával, és még a nyári táborozás lejárta előtt elhagyta az országot, Bastát pedig hamarosan Felső-Magyarországra rendelték – immár Bocskai hadai ellen.

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

Önálló cikk.

Meghiúsult remények, elszalasztott lehetőségek

Giorgio Basta ugyancsak részletes jelentésekben számolt be a prágai udvarnak: hogyan lehetne a hadsereget átalakítani és a hadviselést eredményesebbé tenni. A velencei impresszummal 1606-ban és 1612-ben megjelent két munkája csak érinti a török harcokat, inkább a hadseregszervezés és hadművészet általános kérdéseivel foglalkozik. Mindkettő több kiadást ért meg, lefordították franciára, németre, és hatást gyakorolt a hadművészeti irodalom fejlődésére.

Bocskai „gondolkodni kezd”

1604 tavaszán a Habsburg-kormányzat arra készült, hogy az évek óta napirenden levő béketárgyalásokat minél kedvezőbb helyzetben fejezze be. Rudolf seregei még kezükben tartották Buda védelmi övezetében Esztergomot, Vácot, Pestet és Hatvant, Erdély pedig Székely Mózes Brassó melletti veresége után vérevesztetten tűrte Basta bosszúját. Amikor a generális április elején kivonult Erdélyből – a kortárs szerint, mint – macska a galambdúcból –, hogy átvegye a Duna menti hadműveletek vezetését, a török a magyarországi hadszíntéren passzívnak látszott. A belső lázadások, a kiújult perzsa háború problémáihoz trónváltozás is járult. Az 1603 végén meghalt III. Mehmed utódjának, I. Ahmednek uralmát kellett megerősítenie. Követei, mint láttuk, békét ajánlottak, de ragaszkodtak a Budát biztosító Esztergom visszaadásához, melyért cserébe Kanizsát vagy Egert ígérgették. Nem nyugodtak bele Erdély elvesztésébe sem. A béketapogatózások idején is minden igyekezetük az volt, hogy az erdélyi emigrációnak segítséget nyújtsanak a hazatérésre és a török védnökség alatti fejedelemség helyreállítására.

Megfelelő fejedelemjelölt azonban sem odahaza Erdélyben, sem a török emigrációban nem akadt. A Mihály vajda és Basta elleni felkelések során a legtekintélyesebb családok vezető egyéniségei vagy életüket vesztették, vagy – mint Sennyei Pongrác és Kornis Boldizsár – katolikus vallásuk miatt a Habsburg-oldalon álltak.


Lalla Mehmed augusztusban Esztergom megvívására indult, s Basta nehéz helyzetbe került. A hadügyek intézésévei megbízott Mátyás főherceg egyik sürgető parancsot a másik után küldte Belgiojosónak, hogy küldjön Bastának segítséget, főként indítsa hozzá a felső-magyarországi vármegyék adójából toborzott csapatokat és a nemesek által megajánlott lovasságot. Belgiojoso szeptember 8-ra Rakamazra rendelte az utóbbiakat, de a megyei hadakról kiderült, hogy a Szepesi Kamara másra fordította zsoldjukat, s a fizetetlen katonák nem hajlandók elindulni. Ezért Belgiojoso ugyanaznapra Gálszécsre részgyűlést hirdetett a felső-magyarországi vármegyéknek és városoknak, hogy gondoskodjanak a katonai rendelkezések végrehajtásáról. Amint láttuk, ez elhibázott lépés volt, mert csak alkalmat adott a rendeknek, hogy a kedvezőtlen háborús hírek okozta kényes helyzetben tiltakozzanak a vallásüldözés, főként pedig az önkényes XXII. artikulus ellen, amely szerintük érvénytelenné tette a többi országgyűlési cikkelyt is; ezért nem adnak katonát, nem szedik be az adót, sem semmiféle hadi segítséget nem nyújtanak, a vallásügyben pedig „élni fognak a bűntelen önvédelem jogával”[1]. A fegyveres ellenállást ezzel tulajdonképpen ki is mondták.

Belgiojoso azonban, úgy látszik, szokásos nemesi lármázásnak vette az egészet, s megpróbált a környékbeli nagyurakhoz fordulni támogatásért. Meghívta őket szeptember 28-ra a rakamazi táborba, ahol akkor már mintegy 1500 sziléziai lovas tartózkodott Rottwitz ezredes parancsnoksága alatt, valamint a nemesség által kiállított 600 magyar lovas, s odaérkezett a temesvári kalandból Dampierre is 2500 hajdújával. A Petz ezredes gondjaira bízott és Kassán állomásozó 2 ezer gyalogoson és némi tüzérségen kívül ez volt az egész haderő, amivel Belgiojoso pillanatnyilag rendelkezhetett, de pénz híján ez is mozdíthatatlan volt. A magyar uraktól pénzt akart szerezni a katonák zsoldjára, hogy Dampierre hajdúit a vármegyei hadakkal és a nemesi lovasokkal együtt Bastához küldhesse, hiszen közben Pest, Vác és Hatvan megint török kézre került, s a nagyvezír Esztergomot ostromolta.

Támadás Bocskai várai ellen

Belgiojoso közben a Basta helyetteseként Erdélyben hagyott Cavrioli ezredest 2 ezer vallon zsoldossal s 5 ezer rác és székely katonával Adorjánba rendelte. Az ímmel-ámmal Szikszóra gyülekező vármegyei hadak élére az országgyűlés Rákóczi Zsigmondot jelölte, de Belgiojoso nem bízott benne, mert Basta ellene hangolta, s ezért, mint hamarosan kiderült, a lehető legrosszabbat választva, a fiatal Homonnai Bálintot állította helyébe.

Az álmosdi csata

  • Belgiojoso akkor érkezett lovasaival és Cavrioli 2 ezer vallonjával a helyszínre, mikor a lőporrobbanás bekövetkezett. A hajdúk elkövették azt a vigyázatlanságot, hogy a hidat nem rombolták le, s így Belgiojoso átkelhetett rajta, sőt hadrendbe állíthatta katonáit. Ha támad, talán megfordíthatja a csata sorsát, de vagy nem bízott a vallonokban, akiket maga is garázda, szemét népségnek tartott, vagy túlbecsülte Bocskai erejét, mert tétlenül kivárta, hogy a hajdúk, úgyszólván a szeme láttára lemészárolják gyalogosait, beszögezzék ágyúit, s foglyaikkal és zsákmányukkal visszavonuljanak. Azután visszatért Adorjánba, s levélben tudatta Mátyás főherceggel, hogy miért nem küldi a sürgetett segítséget Bastának, sőt maga kér támogatást.
  • Bocskai, bár tudhatta, hogy a császáriak erdélyi hadainak nagy része Cavriolival, Sennyey Pongráccal és Kornis Boldizsárral, a legtekintélyesebb erdélyi tanácsurakkal együtt, Belgiojoso segítségére ment, mégsem indult Erdélybe, talán mert nem akarta oda hátán vinni az ellenséget és két tűz közé kerülni, vagy – s ez látszik valószínűbbnek – nem akarta cserbenhagyni a felső-magyarországiakat. Debrecenbe húzódott, s onnan figyelte Belgiojoso mozdulatait. Mikor azután megbizonyosodott, hogy a főkapitány október 23-án elhagyta Váradot és Tokaj felé igyekszik, utána küldte hajdúit, akik a rakamazi átkelés során alaposan megfogyasztották a császáriakat, levágva az Erdélyből jött rácok java részét. Átvergődve a Tiszán, Belgiojoso megdöbbenéssel értesült arról, hogy a szikszói tábor Bocskaihoz pártolt. Most már csak a menekülésre gondolt. Miután a székelyek elhagyták, a sziléziai lovasok maradványával és az erdélyi vallonokkal Kassára igyekezett, a város azonban nem fogadta be, hiába ígért a protestáns polgároknak templomot. Végül is Szepes várában talált november elején menedéket, az akkor még császárhű Thurzó Kristófnál. Onnan próbálta maga mellé állítani a környékbeli vármegyéket, ezek azonban szóba sem akartak vele állni, amíg el nem bocsátja a hírhedt vallonokat. Azt, mint maga mondotta, annál szívesebben meg is tette, mert a vallonok egész idő alatt egyszer sem vállaltak csatát az üldöző hajdúkkal. Hadseregét így maga oszlatta fel, viszont a Bocskai elleni felkelésre ezen az áron sem tudott egyetlen embert sem rávenni – írja jelentésében. Valahogyan rábeszélte az eperjesieket, hogy fogadják be a maradék sziléziai lovasokat, ezek azután éppen eleget hallhattak az előzményekről az ottani német polgároktól ahhoz, hogy – maguk is protestánsok lévén – felmondják az engedelmességet, és önkényesen hazavonuljanak. Otthagyták Belgiojosót a közvetlen parancsnoksága alá tartozó elit lovasai is, és 30 emberével meg Thurzó katonáival közel egy hónapig állta a hajdúk ostromát, míg végül az odaérkező Basta kiszabadította szorongattatásából.

Osgyán és Edelény

Alsó-Magyarország és Erdély nagyurai, nemesei és városai még korántsem voltak meggyőződve, hogy Bocskai oldalán a helyük, az ő meggyőzésükre kellettek a prédikátorok és a hajdúk, akiket csak akkor lehetett mozgósítani, ha az ügyet a magukénak is érzik. Annál is inkább, mivel a szabadságharc igazi próbája csak most következett: november elején a Habsburg-udvar Basta generálist Esztergom alól Felső-Magyarországra küldte.

Bár Esztergom ostromával a nagyvezír október közepén már felhagyott, és e késő őszi időben török támadás már nem fenyegetett, az alsómagyarországi császári haderő bevetése mégis kockázatosnak látszott, mert úgyszólván ez volt a prágai udvar utolsó katonai aduja. A mozdíthatatlan várőrségeket és az immár megbízhatatlan magyar vármegyei és nemesi hadakat nem számítva, miután 10 ezer emberét Belgiojoso elprédálta, császári zsoldban legfeljebb 30 ezernyi katonaság állhatott egész Magyarországon és Erdélyben, s ezek közül is mintegy 20 ezer Basta fővezér és a Dobó-örökségen gyarapodott, nemrég magyar honfiúságot nyert Kollonich Siegfried alsó-magyarországi főkapitány parancsnoksága alatt. Ebből a seregből rendeltek Basta vezetésével 10 ezer gyalogost és 5 ezer lovast Bocskai ellen, csupa jól felszerelt, kipróbált, de év vége felé lévén, igen hiányosan fizetett külföldi zsoldost.

Vonultában Basta egyre türelmetlenebbül sürgette a pénzt, de mindvégig rendszertelenül és keveset kapott. Bocskai valamivel több katonával rendelkezett, de legfeljebb a felének volt tűzfegyvere, ritkaságszámba ment a vértezett nehézlovas, jelentéktelen volt a tábori tüzérség, és viszonylag kisszámú, ráadásul gyakorlatlan a többnyire parasztokból frissen katonának állt gyalogság. Nyílt ütközetben szinte lehetetlen volt ezeket a hátrányokat akár taktikával, akár vakmerőséggel ellensúlyozni, különösen olyan tapasztalt hadvezérrel szemben, mint Basta. Bocskai mégis megkísérelte. A Fülek felől közeledő ellenség felderítésére és nyugtalanítására előreküldte Lippait, Németit és Bornemiszát 5 ezer hajdúval. A Lippaitól is elszakadó Németi és Bornemisza ezer lovassal és ezer gyalogossal november 17-én [[Osgyán]nál útját állták Bastának, de az egyenlőtlen harcban majdnem egész csapatuk. megsemmisült. Az elfogott Németi Balázst, aki vakmerőségével kihívta a vereséget, és a „Hűbele Balázs” szállóigével örökítette meg nevét, Basta mint esküszegőt kivégeztette.

A súlyos veszteséget némileg pótolta, hogy néhány ezer török és tatár érkezett két pasával és valamelyes tüzérséggel, viszont Homonnai a vármegyei hadak nehézkes gyülekezése miatt elkésett, s így Bocskai valamivel nagyobb számú, de sokkal gyengébb harcértékű katonasággal indult harcba, mint a Kassa felé menetelő Basta. Előbb megpróbálta Edelénynél, a Bódván való átkelés közben kettészakítani a császári sereget, de Basta felkészült erre a lehetőségre, és visszaverve a támadást, átjutott a folyón. Itt azonban egy szűk völgybe szorult, s Bocskainak sikerült őt bekerítenie. Mint utóbb maga is írta, Basta már vereségtől félt, és málhás kocsijait felgyújtatta, végül azonban egynapi kínos várakozás után, november 28-án kora hajnalban a köd leple alatt elszánta magát a kitörésre, mégpedig nem a kijáratul szolgáló szűk völgyön át, amelyen túl Bocskai főereje, a lovasság várt az ütközetre, hanem a dombokon elhelyezett magyar és török gyalogság és tüzérség ellenében. A császári gyalogság számbeli fölénye, rutinja és tűzereje győzött a magyar és tatár lovasság számára hozzáférhetetlen terepen. Bocskai majdnem egész gyalogsága és tüzérsége, több ezer magyar és török odaveszett a bátor, de reménytelen ellenállásban, s a harcba úgyszólván beavatkozni sem tudó lovasság elhagyta a csatateret. Megmaradt seregével Bocskai Göncre vonult vissza.

Ez volt a szabadságharc egyetlen és utolsó nagyobb nyílt ütközete. Bocskai levonta belő1e a tanulságot, s miután később sem tudott számottevő gyalogságot szervezni, a továbbiakban a hosszabb lejáratú, az ellenfelet kisebb rajtaütésekkel felőrlő hadviselésre, a könnyűlovasság és a paraszti népfelkelés egyedül lehetséges jó felhasználására rendezkedett be. Ennek alapfeltétele az ország Habsburg-ellenes hangulatának fenntartása, a paraszti tömegek aktív támogatása volt. Erről viszont minden propagandánál jobban gondoskodott a császári hadviselés a fizetetlen zsoldosok garázdálkodásainak immár több mint évtizedes gyakorlatával. A felhalmozódott elkeseredés olyan ellenséges környezetet teremtett, amelyben minden bokor veszedelmet rejtett számukra, s minden fűszál jöttükre árulkodott, hogy egy pillanatig se érezhessék magukat biztonságban. Ebben a légkörben még a legerősebb idegrendszernek is előbb-utóbb fel kellett őrlődnie, különösen ha nem táplálta a zsold reménye, márpedig a császári udvarnak erre ekkor már kevesebb pénze volt, mint valaha. Fosztogatásból nem lehetett a korgó gyomrokat, üres zsebeket megtölteni, mihelyt a nép szívet kapott az ellenállásra, és minden pillanatban ott teremhetett védelmére egy hajdúcsapat, amely elől, hacsak nem volt számbeli fölényben, a nehézlovas vagy a gyalogos nehezen tudta elmenekíteni magát és zsákmányát. Ilyen körülmények közt csak nagy ütközetek megnyerésével és tömeges katonai megszállással lehetett volna az ellenállást megtörni, erre viszont az udvarnak nem volt lehetősége, és nem nyújtott módot erre Bocskai nyílt ütközeteket kerülő hadviselése sem.

Basta visszavonulása

Önálló cikk.

A szerencsi országgyűlés

A nyugati határok védelmére visszahívott Basta alaposan megtépázott és demoralizált seregével május 5-én érte el Pozsonyt, és a város környékén elsáncolta magát. Rhédey már néhány nap múlva megrohamoztatta a sáncokat, s ha Basta meg tudta is magát védelmezni, ellentámadást nem kockáztatott.

Szövetségesek és ellenségek között

A lengyel rendi ellenzék arra kényszerítette III. Zsigmondot, – egyedül az európai keresztény uralkodók közül – maga kezdeményezze a nyilvános diplomáciai kapcsolatot Bocskaival. Ennek útját Bocskai azzal is egyengette, hogy a Basta által elűzött lengyelbarát Simion Movila havasalföldi vajdának Erdélyben menedékjogot adott, amivel nemcsak a lengyeleknek tett szolgálatot, hanem az új, Habsburg-párti vajdát, Radu Şerbant is sakkban tartotta, nehogy a Székely Mózes elleni támadáshoz hasonlót kísérelhessen meg.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

Rudolf a török és a magyar rendek elleni háborúra készülve, 1608. január elején Rákóczi Lajost, Zsigmond fejedelem unokatestvérét, ezt a Mihály vajdától Bastán át Bocskaiig mindenkit kiszolgáló zsoldosvezért küldte el Nagy Andráshoz, jószágot, pénzt, nemességet ígérve a hajdúknak, ha mellette felülnek. A kálvinista prédikátorok azonban felháborodva utasították el a német pápista bálványimádónak mondott császár ajánlatait.

Katolikus összeesküvés Báthori Gábor ellen

Forgáchék háborús pártja nem számolt Erdély katonai erejének megszilárdulásával, vagy talán éppen azért sietett megelőzni Báthori további erősödését, mert számításba vette ezt. Megtámadására jogcímet nem találván, belső összeesküvést igyekeztek szítani, hogy annak örvén avatkozhassanak be. Erre Báthori maga szolgáltatott alkalmat. Kendy István kancellár, az erdélyi katolikus arisztokrácia vezére már titkon érintkezésbe lépett a magyarországi katolikus mágnásokkal, s Radu Şerban havasalföldi vajda, Basta pártfogoltja és Mihály vajda Habsburg-barát politikájának örököse is ajánlgatta magát Bécsben hátbatámadására, amikor Báthori még gyanútlanul fel s alá utazgatott a számára ismeretlen Erdélyben, egyik lakomáról a másikra.

Szeben és Havasalföld elfoglalása

Az erdélyi nagyurak, Basta kormányzatának németesítő szándékaira emlékezve, nem tudtak többé bizalmatlanság nélkül gondolni a szászokra, s bár csak egy csekély töredékük azonosította magát a Habsburgok német színezetű hatalmi törekvéseivel, az egész közösséget árulónak vagy legalábbis árulásra hajlamosnak ítélték.

Báthori Gábor megvédi Erdélyt

Radu Şerban azonban, mint annak idején Vitéz Mihály, megelőzve Bastát, lengyel, kozák és moldvai csapatokkal először Radu Mihneát űzte el, aki mellett csak az utolsó emberig védekező magyar csapat tartott ki, azután a brassóiak hívására Erdélybe tört.

Rendteremtő belpolitika

Bethlen kétségtelen s ezért megtagadhatatlan feudális uralkodói jogot gyakorolt, amikor elrendelte az elzálogosítások és adományok 1588-ig visszaható felülvizsgálását, az „érdemtelenül” elidegenített jószágok azonnali visszavételét, a többinek, ha adományról volt szó, záloggá alakítását és a zálogösszeg kifizetését. Lévén az „érdem” gyakorlatilag nem az eredeti birtokszerző , hanem a jelenlegi birtokló hűsége, fejedelem az elkobzás fenyegetésével engedelmességben tarthatta erdélyi urakat, akik a fiskális jószágokból szerzett birtokok nélkül középbirtokosi színvonalra süllyedtek volna sok kézen megoszló családi örökségeiken. Ha pénz híján nem is tudta a fiskális javakat mind visszaváltani és saját kezelésbe venni, mindenesetre pénzt szerzett a zálogösszegek behajtásával, híveket a kiváltás elhalasztásával. Uralma tehát részben a feudális birtok centralizációjának rendszerére épült, s ebben sajátosan észak- és kelet-európai, svéd és orosz példákra emlékeztet.

Egyébként a személyi keret, amelyből kormányát összeválogathatta, adva volt. A legtekintélyesebb urakat – akik még Báthori Zsigmond ellenreformációja idején unitáriusból katolikusnak áttért családokból származtak, és Báthori Gábor bosszúját átélték –, Kornis Zsigmondot, Haller Istvánt, Kendy Istvánt, Sarmasági Zsigmondot, Cserényi Farkast, Kamuthy Farkast és Balázst nem mellőzhette a fejedelmi tanácsból, már azért sem, mert ezzel maga támasztotta volna alá a Habsburg-udvar ellenpropagandáját. Uralmának megbízható támaszai voltak az akkor már egyre kisebb számban unitárius, nagyrészt kálvinista, törzsökös előkelő erdélyi családok, az Allia, Apafi, Béldi, Bethlen, Gyerőffy, Kapy, Keresztesi, Kemény, Mikola, Serédy, Szilvási, Toldalagi, Wesselényi famíliák tagjai, akik a tanácsosi, főispáni, kincstartói, ítélőtábla-bírói tisztségeket töltötték be. Bizalmas embereit azonban elsősorban Basta-kori bujdosó társai közül vette.

Magyarok, románok, szászok Erdélyben

A kortársak elrémítő képet rajzolnak a Basta-korszak emberevésig fajuló, tömeghalált okozó éhínségéről, a katonaság kegyetlenségeiről, a falvak pusztulásáról. Természetesen ezeket a tudósításokat is, mint általában a török kor pusztításainak egykorú leírásait, kellő kritikával kell kezelni, de jól ellenőrizhető adatok bizonyítják, hogy ekkor s majd a századközepi török hadjáratok idején valóban mélyreható demográfiai és etnikai változások történtek az etnikailag legsérülékenyebb mezőségi magyarság életében.

Rendi reform és a hatalmi központosítás elmélete

Bármi volt is minderről Zrínyi véleménye, politikai céljai érdekében olvasmányaiból csak azt használhatta fel, ami hidat verhetett a királyságbeli rendi reformtörekvések és a rendi intézmények kereteiben érvényesülő erdélyi hatalmi központosítás között. De éppen a hazai valósághoz és feladatokhoz való alkalmazkodással, az abszolutista politikai irodalom eszmekincséből való tudatos válogatással alkotott saját gondolatrendszert, melynek élesen megvilágított előterébe az abszolutizmus kettős hatalmi apparátusából csak a központi hatalomtól függő állandó hadsereg került, s annak feltétele mellett és feltételeként történnek utalások a központosított hivatalnokságra. Az abszolutizmus problémájának ezzel a megközelítésével tudott legjobban hatni magyar kortársaira, és egyben tudta hűségesen tolmácsolni Machiavelli eredeti mondanivalóját a rendi tespedéssel (oziosita) szembeállított egységes erőfeszítés erényéről (virtu).

Első prózai műve, a Tábori kis tracta (1649) még szorosan hadászati tárgyú, lényegében Basta egyik értekezésének átdolgozása, mindenesetre sok egyéb olvasmány felhasználásával. Jelentősége nem eredetiségében, hanem abban áll, hogy megalapította a magyar nyelvű katonai szakirodalmat.

Lábjegyzet

  1. MOE X. 591.

Irodalom

Basta felfogására és javaslataira: Basta György hadvezér 1603-iki főjelentése és erdélyi kancelláriájának formula-könyve. Kiadta Veress Endre (Budapest, 1914).