Gotthardi Ferenc

A Múltunk wikiből
(Gotthardi szócikkből átirányítva)
Pest? , 1750 – Bécs, 1795. júl.
a császári titkosrendőrség vezetője
Magyar Életrajzi Lexikon

Benda Kálmán

Udvarbarát demokraták, magyarellenes aulikusok

A II. József által felállított magyarországi rendőri szervezetet (Polizeidirektion) Pálffy Károly kancellár előterjesztésére Lipót 1790. március 21-én eltörölte. Rendfenntartó tevékenységüket a megyékre és a szabad királyi városokra ruházta. A Polizeidirektion azonban bizalmas hírszerzést és tájékoztatást is végzett, ezért az uralkodó, hogy a magyarországi eseményeket állandóan szemmel tarthassa, 1790. április közepén új, neki közvetlenül alárendelt tltkosrendőri szervezetet létesített. Ennek vezetője Franz Gotthardi volt.

Gotthardi, aki ettől kezdve naponként közvetlenül érintkezett uralkodójával, pesti német kispolgári családból származott. Kisebb üzletek után kávéházat nyitott Budán, tagja lett a városi tanácsnak s városi kapitánnyá választották; 1781—ben II. József kinevezte pesti rendőrigazgatóvá, ezért 1790 februárjában jobbnak látta Bécsbe költözni. Régi bizalmasaival, levelezőivel azonban továbbra is fenntartotta a kapcsolatot, s a tőlük kapott híreket a rendőrminiszterhez továbbította, ahonnan egyes jelentések eljutottak Lipóthoz is. Az uralkodó felfigyelt rá, s megbízta, szélesítse ki bizalmas levelezőinek hálózatát. Hogy a gyanút elterelje, kinevezte őt császári-királyi tanácsossá, s az udvari színházak felügyeletével bízta meg.

Feladata kezdetben csak az volt, hogy a bécsi és főleg a magyarországi hangulatról, a nemesi mozgalom vezetőiről tájékoztassa az uralkodót, hamarosan azonban újabb megbízást kapott: megbízható, a tollat jól forgató embereket kellett beszerveznie az uralkodó szolgálatába. II. Lipót ugyanis elhatározta, hogy röpiratok kibocsátásával is felveszi a harcot a nemesi ideológiával.

Kézenfekvő lett volna, hogy Lipót a maga véleményét a kormányszerveken keresztül hallassa, ezek azonban erre nem voltak alkalmasak. Akár a kancelláriára, akár a helytartótanácsra gondolunk, vezető tisztviselői, ha nem is értettek egyet a szélsőséges köznemesi elképzelésekkel, mindnyájan a magyar rendi alkotmány alapján állottak. Az egész államszervezetben csak két ember volt, aki dinasztiahűségét minden magyar érdeknek fölébe helyezte: Balassa Ferenc gróf és Izdenczy József államtanácsos. Lipót bőségesen élt mindkettőnek a tanácsával. Az elsővel még találkozunk majd a magyar önállósági törekvések ellen életre keltett szerb megmozdulásokban mint az illír kancellária vezetőjével, a második, Izdenczy, tollával is fellépett, hogy névtelen röpiratokban az uralkodói hatalom ellen irányuló törekvések törvénytelen voltát bizonyítsa. Izdenczy, ez a pedáns bürokrata, jogászi műveltségű kisnemes ivadék, II. József alatt került az államtanácsba mint annak legelső magyar tagja, s kezdettől fogva a legszolgalelkűbben kiszolgálta az udvar minden törekvését, sőt még elébe is ment a kívánságoknak személy-, hely- és intézményismeretével. Izdenczy az ország teljes elnyomását, minden politikai jogának megvonását javasolta, túlzóan lojális magatartásával próbálva ellensúlyozni a bécsi politikai körökben a magyarok iránti általános gyanakvást. Hivatalos javaslataival nemegyszer osztrák államtanácsi kollégái is szembehelyezkedtek.

Azok között, akiket Gotthardi szállított uralkodójának, első volt régi embere, Julius Gabelhofer. Osztrák polgári családból származott. A piarista rend tagja volt, az 1780-as években azonban rendjét otthagyva, tudományos és irodalmi pályán próbált érvényesülni. II. József kinevezte a pesti egyetemi könyvtár igazgatójává. Felvilágosodott gondolkozású ember volt, aki azonban Magyarországgal és népével semmi közösséget nem érzett, magát igazgatói állásában is az uralkodóház képviselőjének tekintette, bár nyíltan sohasem lépett színre. Apró betűkkel sűrűn teleírt titkos jelentéseiben hétről hétre beszámolt az egyetemi tanárok, a velük érintkező tisztviselők, magas értelmiségiek beszélgetéseiről, a pesti szabadkőműves-páholy tagjairól, akik közül nem egy feltárta a mindenki iránt megértést mutató, szerény és tudós férfiúnak elgondolásait, véleményét. Gabelhofer, Gotthardin keresztül, nyár elején kapta meg a megbízást, hogy Belnay már említett röpiratát fordítsa le németre és dolgozza át a magyar nemesség elleni hangnemben, az uralkodó iránti hűséget domborítva ki. Névtelenül, nyomdai jelzés nélkül megjelent munkája – ellentétben Belnay eredeti művével – élesen kritizálja a nemességet, s valósággal harcra tüzeli polgári olvasóit, hirdetve, hogy a nemesi önzés és korlátoltság ellen csak egy szövetségesük van: az uralkodó, II. Lipót.

Gabelhoferhez hasonlóan régi embere volt Gotthardinak Szalkay Antal is. Elszegényedett nemesi családból származott, és 16 éves korában katonának állt. Végigharcolta a bajor örökösödési háborút és főhadnagyként szerelt le. Heves megyében kapott jegyzői állást, ez azonban nem elégítette ki. Irodalmi ambíciói is voltak: magyarra fordította Blumauer Aeneisét, nem is rosszul. 1788-ban Gotthardi beszervezte informátorai közé, s 1790—ben mint különösen használható embert ajánlotta Lipót figyelmébe: egy magyar nemes, aki anyanyelvén kívül beszél és ír németül, latinul, sőt oroszul is, mindenre elszánt és császárhűsége nem vitatható. Lipót egyelőre a kabineti titkárságon alkalmazta fordítóként, igazi megbízatását csak később, 1791 nyarán kapja majd meg.

Sokkal fontosabb és azonnali feladat várt viszont Gotthardi egy másik emberére, Leopold Alois Hoffmannra. Hoffmann Csehországban született, Boroszlóban végezte az egyetemet, majd 1782-ben Bécsbe költözött és újságíróként tevékenykedett. Élénken részt vett a Zur Wohltätigkeit nevű bécsi szabadkőműves-páholy munkájában, ahol mesteri fokozatig vitte, majd a páholy titkári teendőit is rábízták. Cikkeiben támadta az egyházat, és mindenben a jozefinista politika vonalát támogatta. Amikor 1784-ben a császár „a német nyelv hatásosabb magyarországi elterjesztésére” a pesti egyetemen a német nyelvnek és irodalomnak tanszéket állított, Gottfried van Swieten ajánlására Hoffmannt nevezte ki első professzorává. Pesten az egyetemen és a Nagylelkűséghez címzett szabadkőműves-páholyban folytatta a jozefinizmus érdekében végzett propagandamunkáját és több röpiratot is írt. 1790-ben elsők között menekült Bécsbe „a gyűlölt magyarok elől”, hogy aztán Gotthardin keresztül Lipótnak ajánlja fel szolgálatait.

II. Lipót politikájának ellentmondásai

A despotizmustól és demokráciától egyaránt elhatárolt, kifinomított monarchizmusnak nevezett rendszer sikere érdekében az uralkodó mindenről és mindenkiről tudni akart birodalmában. Ezt szolgálta a titkosügynökök hadának Gotthardihoz befutó jelentéstömege, melyek igazságot és kitalált vagy kiszínezett adatokat egyaránt tálaló halmazából az uralkodó nagy emberismerettel és reális érzékkel tudta kiszedni a hasznosíthatót. Gotthardi bizalmi emberei minden jelentős helyen ott voltak, s nemcsak jelentettek, hanem a felülről kapott utasítások szellemében be is avatkoztak a dolgok menetébe.

A patrióta nemesi ellenzék

Pár nappal később Gotthardi ugyanezt jelentette: „Magyarországon a polgárság és a parasztság érzései már találkoztak a mágnások és főpapok ellen. A jozefinisták terveket kovácsolnak, hogy egyesítik a köznemességet a nem nemesekkel, és kétkamarás országgyűlést hívnak létre.”[1]

Martinovics Ignác

1791 nyarán megismerkedik Gotthardival, Lipót titkosrendőrségének vezetőjével, s abban a reményben, hogy jelentéseivel magára vonhatja az uralkodó figyelmét, s ezzel megnyílik előtte a politikai érvényesülés útja, beáll a rendőrbesúgók sorába.

Ettől kezdve sűrűn találkozunk Gotthardihoz írott bizalmas jelentéseivel, melyekben a magyarországi titkos társaságok összejöveteleiről, a patrióták, illuminátusok és jezsuiták terveiről számol be, fizetett kémek módjára felnagyított és kiszínezett formában.

Az elfogatások

1794. július 23-án éjjel a bécsi rendőrség rajtaütéssel letartóztatott kilenc személyt. Másnap, harmadnap is folytatódtak a letartóztatások, s összesen 20 személyt érintettek. Köztük volt a titkosrendőrség volt feje, Gotthardi, báró Riedel alezredes, az uralkodó volt nevelője, továbbá katonák, tanárok, kereskedők és Martinovics Ignác.

Lábjegyzet

  1. Ugyanott 771.

Irodalom

A Kabinettsarchiv sokak által használt anyagai a Vertrauliche Akten; itt találhatók a szabadkőműves iratok, a rendőrségi bizalmas iratok (köztük Martinovics Ignác és Laczkovics János Gotthardihoz, már a kilencvenes években írott levelei).

Martinovics Ignác bíróság előtti vallomásai, különböző röpiratai, Gotthardihoz írt bizalmas jelentései megjelentek A magyar jakobinusok iratai II. kötetében.