Antonio de Guevara

A Múltunk wikiből
(Guevara szócikkből átirányítva)
c. 1481 – 3 April 1545
Spanish chronicler and moralist
angol Wikipédia
1610
Grazban megjelenik Draskovich János Guevara-fordítása, egy királytükör: Horologium principum.
1628
Bártfán Prágai András fordításában megjelenik a Fejedelmeknek serkentő órája, Guevara királytükrének harmadik része.

Makkai László

Udvari iskola

Az európai korszellem áramlatai a 17. század elején az újsztoikus rezignáció foszlányait sodorták Magyarországra, ennek jegyében magyarítottak a már említett antik ihletésű Udvari schola mellett egy egész sor régi és új moralizáló művet, mint Epiktétosz és Erazmus Enchiridionjait (Thordai és Salánki), Guevara Fejedelmek óráját (Draskovich és Prágai), Ziegler Az legfőbb jóról (Szenci Molnár), Lipsius Az állhatatosságról című munkáját (Laskai), ezzel függ össze Seneca katolikus reneszánsza (Kéry). Mindez azért történt, hogy az elvadult hazai erkölcsöket szelídítsék, és az élet követelte feladatok önkéntes vállalására buzdítsanak.

Programszerűen jelentkezik ez a törekvés a magyar manierizmus mesterének, Rimay Jánosnak a hamarosan Erdély trónjára lépendő Rákóczi Györggyel 1629-ben történt levélváltásában. Rákóczi azzal a panaszával küldöttte meg Rimaynak az általa pártfogolt Prágai András, udvari papja Guevara fordítását, hogy az abban ábrázolt erkölcsiségnek megfelelő udvari emberek már nehezen vagy egyáltalán nem találhatók. Rimay válasza inkább igazat ad neki, semmint vigasztalná. Dicsérve Prágai szándékát, kételkedig annak sikerében: „akadályt nagyot látok ennek a drága Órának sok szép hasznai gátolására s fojtogatására a sok trágár, borbolond, csapza, nyalka, rusnyabeszédű, ocsmány dolgok cselekedő fajtalanoknak, bordélyoskodóknak eláradásából, szaporodásából országunkban torlódnia, kikkel mind fejedelmi s mind úri paloták, udvarok igen megrakodtak”. Ezért írói képességét és tekintélyét egy olyan (tudtunkkal el nem készült) műben akarja a köz érdekében bevetni, mely általános harcra szólít fel az erkölcsi romlás ellen. „Most írok, raggatok, Nagyságos Uram, egy szatírás dorgáló, feddő írást a nem udvari udvariság ellen, amely nem udvari udvariság a virtusnak háta megé vettetett gyaláztatásából, tövéből, gyökeréből való kifordétásából gyarapodik országunkban, intvén abban az írásomban az elöljáróinkat, hogy a dögösült erkölcsű, csapza, gőzöngúz, cselefendi természetű, nadályforma és -termetű, keskeny hajokat orrok tövére nyújtakoztató, deli, hetyke, dicsegető, rusnya beszédű, trágár, szemtelen, nyelves embereket gyomlálhassák, irtogathassák udvarokból hátok megé, házokat üresítsék tőlük, a jámborságot, keresztyénséget, virtusokat, jó erkölcsöket plántálgatván-nevelvén, gyarapítván, magok böcsületivel helyettek.”[1]

Lábjegyzet

  1. Régi Magyar Levelestár (XVI–XVII. század). I. Budapest, 1981. 585–588