Gyalu

A Múltunk wikiből

románul Gilău, németül Julmarkt

községközpont a mai Romániában Kolozs megyében
Wikipédia
Gilauburg
1541
december 29. I. Ferdinánd és Izabella biztosai Gyalun megállapodnak a váradi béke végrehajtásáról.
1542
december 20. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Megtagadja a gyalui szerződés végrehajtását, és megújítja a három nemzet unióját.)

Györffy György

A Kárpát-medence IX. század végi állapota: legenda és valóság

A kazár népességű bihari dukátus vezérének a "több barátnője" miatt "Mén"-nek nevezett Marót vezért tette meg azon a tájon, ahol két Marótlaka falu árulkodott Anonymusnak Marót lakhelyéről. Nyitra vidékén szerinte Zobor cseh vezér uralkodott, akit Huba és társai megkergettek, és a Zobor-hegyen akasztottak fel. A Temes vidékén élt szerinte Ajtony őse, Galád vezér (ott, ahol a középkorban több Galád helység feküdt, s ma Gilád falu is található). Erdélyben Gyalu "blak" vezér uralkodott; őt ott győzi le a Gyulák őse, ahol Gyalu vára található.

Az élő néphagyományok gyűjtői ma is találkoznak ilyenféle névmagyarázó mondákkal, amelyek szerint X vagy Y helynév onnan ered, hogy ott X vagy Y nevű ember az életét vesztette; ebből világos, hogy Anonymus esetében javarészt Árpád-kori helynevekhez fűződő népetimológiákkal van dolgunk. Van olyan eset, amikor Anonymus nagyon melléfogott, mert a vezérnévként szerepeltetett helynév még csak nem is személynévből ered: a Zobor név ugyanis ugyanaz a szó, mint a mai lengyel sabor, s ez eredetileg konventet, szerzetesek gyülekezőhelyét jelentette. Gyalu és Galád esetében a helynév ugyan személynévből ered, de nem honfoglalás előtti, hanem 10. századi magyar szállásbirtokos nevét őrzi.

A vezérek szállásrendje és a törzsek

Úgy látszik, hogy Anonymus nem egy esetben lázadó magyar vagy kabar főembereket jelenített meg Árpád honfoglalás kori ellenségeikként. Ilyen volt a tévesen „blak” vezérként feltüntetett Gyalu. A török-magyar személynevet viselő Gyalu téli udvarhelye minden bizonnyal a Körösök torkolatánál fekvő Gyalu volt; a Sebes-Körös völgye pedig elvezet a Kolozs megyei Gyalu váras helyhez, nyári legelőterülete központjába. Az itteni várhoz fűződő névmagyarázó népmondát dolgozta be Anonymus gestájába, az Árpádok X. századi magyar ellenfelét IX. századi idegen ellenfélként tüntetve fel.

Kristó Gyula

Idegen etnikumok

Hogy a XII. századot megelőzően románok éltek volna a Kárpát-medencében, egyetlen megbízható forrás sem igazolja.

Ebben a kérdésben legtöbbet Anonymusra szokás hivatkozni, aki a magyar honfoglalás eseményeinek elmondása kapcsán Gelou személyében az erdélyi Gyalu]] környékén egy román–szláv fejedelmet szerepeltet a honfoglaló magyarok ellenfeleként. Anonymus a XIII. század elején élt, a IX. század végének etnikai viszonyait illetően nem tekinthető hiteles kútfőnek. Saját kora etnikai viszonyait vetítette vissza a magyar honfoglalás idejére, így szól például kumánokról, akik a magyar honfoglalás után másfél száz évvel érkeztek Európába, így tesz említést a honfoglaló magyarok ellen fellépő bolgár–román–kumán szövetségről, amely csak 1185–1186-ban alakult ki stb. De megállapításából azért sem következik, hogy románok éltek a XIII. század elején az általa megjelölt vidéken, Gyalu (azaz Kolozsvár) környékén, mert az anonymusi visszavetítés nem a XIII. század eleji Magyarország etnikai viszonyain, hanem a XIII. század eleji Magyarországgal határos területek etnikai viszonyain alapult. Amiként sem Zobor környékén nem éltek csehek, sem a Dunántúlon rómaiak, sem Bihar környékén kazárok a XIII. század elején, ugyanúgy nem szabad arra gondolnunk: Gyalu környékén olyan régi időkre tehető a románok megtelepedése, hogy Anonymust ez indíthatta a románok IX. század végi itteni szerepeltetésére. Anonymust az az elhatározás vezette, hogy dicsőséges hadjáratok füzéreként nagyszabású tablót rajzoljon a magyar honfoglalásról, s a földek birtoklását a saját korában élt nagyurak elődeinek vérrel szerzett jogából magyarázza. Ehhez azonban ellenfelekre volt szüksége, s mivel ilyenek sem az írott forrásokból, sem a néphagyományból nem álltak rendelkezésére, ezért maga koholt általában helynévből, így például Zobort a nyitrai Zobor-hegy nevéből, Gelou román fejedelmet pedig a Szamos menti Gyalu helység nevéből, etnikumul pedig annak a területnek a népességét tette meg, amely a képzelt vezér által uralt területtel határos volt. Így kerültek hát a románok Anonymusnál Gyalu vidékére, jelezve azt, hogy a XIII. század elején a történeti érdeklődés már számon tartotta a románokat mint a Magyarországgal délkeleti irányban szomszédos népet.

Sinkovics István

A gyalui egyezmény

Önálló cikk.

Erdély helytartója

Buda eleste után a gyalui egyezmény jelölte ki a szétszakított országrészek egyesítésének útját. 1542 őszéig az a remény kecsegtetett, hogy a birodalmi haderő sikeres hadjárata elhárítja majd az egyesítés fő akadályát, kiűzi a törököt Magyarországról.

A szultáni döntés Erdélyt és a Tiszán túli részeket János király családjának uralma és Fráter György helytartósága alá rendelte, elválasztva az ország többi részétől. György barát elérte, hogy a vonakodó erdélyiek elfogadják helytartóságát, Izabellát és az udvart Gyulafehérvárra hívják, biztosítva nekik a nemrég meghalt erdélyi püspök palotáját és jövedelmeit. Az új állam megszervezésében a már meglevő alapokat, elsősorban a „három nemzet” – a magyar, a székely és a szász – 1437-ben megkötött és azóta többször megújított unióját használta fel, amely 1526, majd 1541 után is meghatározta az erdélyiek állásfoglalását. A három nemzet képviselői megállapodtak a békés és szoros együttműködésben, szabadságaik és régi szokásaik töretlen fenntartása mellett elismerték a helytartó hatalmát, s azt, hogy egyedül az ő hozzájárulásával lehet kapcsolatot tartani más országokkal. Az ország védelmére elrendelték a jobbágyokat is terhelő fejenkénti hadba szállást.

György barát, aki újonnan elnyert politikai hatalma mellett kincstartóként már korábban is rendelkezett a jövedelmek fölött, az országegyesítés célkitűzésével kezdett az önálló erdélyi állam élet megszervezéséhez. 1542 augusztusában az erdélyi országgyűlés elé terjesztette, és a három nemzettel elfogadtatta a gyalui egyezményt. Követeket küldtek Ferdinándhoz, akit önként választott királyuknak tekintettek, s a három nemzet szabadságának, Erdély Habsburg-uralom alatt is megmaradó különállásának elismerését és az ország védelmét kérték tő1e. Az erdélyi követekkel együtt 8 tiszántúli vármegye György barát által összehívott gyűlése is elküldte a maga követeit Ferdinándhoz a gyalui egyezmény végrehajtásának sürgetésével.


Izabella először elfogadta a gyalui egyezményt, azután nem annyira a hazai események, mint inkább a lengyel udvar befolyására nem akart lemondani hatalmáról. Erdélyben sokan voltak, akik megrettentek a veszedelemtől, s a román fejedelemségek mintájára inkább a török alávetettséget választották volna. György barát elvileg kitartott a gyalui egyezmény majdani végrehajtása mellett, de az adott helyzetben, két hatalom közé ékelten, ellentétes kötelezettségek és kívánságok szorításában azt látta az egyetlen megoldásnak, ha egyik hatalom mellett sem köti le magát; átmenetileg mindkettővel kapcsolatot tart, s ezzel, amennyire lehet, megőrzi cselekvési szabadságát. Diplomáciai eszközökkel, megtévesztéssel próbálta az ellenséggel szemben megőrizni Erdélyt addig, amíg kedvezőbb körülmények között lehetőség nem nyílik az ország egyesítésére és felszabadítására.

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

Zsigmond csapatok élén vonult be Kolozsvárra, és a megfélemlített országgyűlés most már nem mert kifogást emelni a török háború ellen. Zsigmond véres bosszút állt az ellenzéken. 1594. augusztus 28-án tizenöt főurat elfogatott. 30-án ötüket – köztük Kendy Sándort – a fejedelem ellen szőtt összeesküvés címén, vizsgálat és ítélet nélkül Kolozsvár piacán lefejeztette. Egyeseket Szamosújvárra meg Gyaluba hurcoltak, és fejedelmi utasításra titokban megfojtottak. Így fejezte be életét Báthori Boldizsár és Kovacsóczy Farkas is.

Makkai László

Báthori Gábor bukása

A fejedelem a vidám, hangos ivócimborákat szerette, s nemcsak dorbézolásai megrendezését bízta rájuk, hanem most már politikai terveit is. Zabolázhatatlan ösztönei egyre lejjebb sodorták a lejtőn. Botrányos életmódját már nem is rejtegette, nyilvánosan mutatkozott szeretőivel, s a felszarvazott férjeket nagy birtokadományokkal engesztelte ki. Így kapta meg Kamuthy Farkas Gyalut, Dengelegi Mihály Hunyad várát.

Rendteremtő belpolitika

A központosítás persze nem pusztán az uralkodó szándékain múlik, hanem elsősorban a társadalom szerkezeti felépítésén. Ha a központi hatalom a maga hivatalnokszervezetével nem képes az egész szerkezetet átfogni, hiába csikar ki elvi engedményeket, döntéseit nem tudja keresztülvinni. Bethlen hamarosan ráébredt erre, s a következő évben már radikálisabb eszközökhöz nyúlt. Sikerrel kísérelte meg, ami a Habsburg-kormányzatnak nem sikerült, a koronajavak visszaszerzését. Az 1615. évi országgyűlést azzal lepte meg, hogy eléje terjesztette a fiskális jószágok pontos összeírását. A lista hosszú volt: Huszt, Kővár, Szamosújvár, Várad, Gyalu, Kolozsmonostor, Gyulafehérvár, Déva, Fogaras, Udvarhely, Görgény, Törcsvár, Karánsebes, Lugos, Lippa, Jenő várai és hatalmas uradalmai mellett számos város szerepelt rajta a harmincadokkal, sóaknákkal, bányákkal és vashámorokkal együtt.

A század legnagyobb birtokszerzője

Azt még természetesnek tekintették az erdélyiek, hogy Rákóczi a bukott trónkeresők, Zólyomi és Székely Mózes birtokait elkobozta, de az már rossz előjel volt, hogy a zsákmányból az eredetileg fiskális gyalui uradalmat nem adta vissza a kincstárnak, hanem magánbirtokaként kezelte.

R. Várkonyi Ágnes

A majorsági gazdálkodás változásai

Erdélyben a Bánffy-, Teleki, Apor-birtokokon, a gyalui vártartományban és a fejedelmi uradalmakban már virágzó majorokról is tájékoztatnak az urbáriumok és az udvarbírói utasítások.

Makkai László

Magyarok, románok, szászok Erdélyben

A fenti példák egyéb forrásokból még más községekkel is szaporíthatók, de általános tájékoztatást nyújt a kortárs, mikor megjelöli a pusztulás fő helyeit: „E romlást szenvedék a helyek: Kolosvár, Deés tartomány vidéki, Gyalu, Bánffihunyad, Kalotabeliek, Görgény, Beszterce vidéke és nagy sok többen.”[1]

R. Várkonyi Ágnes

Művészetek

A ketesdi és magyarbikali mennyezet, valamint a vistai karzatfestmények s a szántai mennyezet színpompás virágmintáit a gyalui Asztalos János készítette.

Lábjegyzet

  1. ETA I. 187.

Irodalom