Gyulafehérvár

A Múltunk wikiből

románul Alba Iulia, németül Karlsburg, latinul Apulum, bolgárul Belgrad, törökül Erdel Belgradı, szászul Keist

város Romániában
Wikipédia
Actual Alba Iulia CoA

Apulum a római Dacia egyik legjelentősebb politikai, gazdasági és kulturális központja volt a 106 és 271 közötti időszakban Wikipédia–Apulum

A 110-es évek vége
A dunai hadrend végleges kialakítása, a limes-táborok kiépítésének befejezése.
A Dacia megszállására összevont expedíciós sereg fokozatos kivonása és végleges táborokba való helyezése; egy legio Apulumba (Gyulafehérvár) kerül, segédcsapatokat helyeznek el az innen kivezetőutak mentén.
193–238
A severusi virágkor Pannoniában és a dunai tartományokban; kiváltságokkal és reformokkal kedveznek a hadseregnek.
Colonia rangjára emelik Cibalae-t és Bassianát; Daciában colonia rangot kap Drobeta; municipiumok Pannoniában: Brigetio, Vindobona; Daciában: Apulum, Potaissa, Porolissum, Tibiscum, Ampelum.
1003
István király hadat indít Erdélybe, a bizánci szövetségbe bevont Gyula vezér ellen. Gyula családjával Magyarországra jön, helyébe, Gyulafehérvárra Erdőelvi Zoltán kerül.
1015–1017
Besenyő betörés Erdélybe; István király gyulafehérvári seregvezére visszaűzi a besenyőket.
1547
november 12. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Segítséget kér a török ellen a császártól és I. Ferdinándtól.)
1551
február 22. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Hűséget esküszik Izabellának, és rábízza a törökkel való tárgyalást.)
május 23. Fráter György ostromolni kezdi Gyulafehérvárt, melyet Izabella katonái védenek.
1557
február 6. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kimondja, hogy hűtlenség esetén a székely birtokok a kincstárra szállanak.)
1558
augusztus 31. Izabella királyné Gyulafehérvárott megöleti a rendi ellenzék vezéreit, Bebek Ferencet és a két Kendy fivért.
1559
június 12. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Elrendeli a közszékelyek összeírását és adózásukat.)
1566
április 24–27. Gyulafehérvárott háromnapos hitvita zajlik a reformáció helvét és Szentháromság-tagadó irányzatának képviselői között.
1567
szeptember 8. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Megesküszik, hogy a súlyosan beteg János Zsigmond halála esetén végrehajtja a fejedelem végrendeletét.)
1568
március 8. Hitvita tíz napon át a reformáció helvét, illetve antitrinitárius irányzatának képviselői között GyulafehérvárottJános Zsigmond az utóbbiak mellett foglal állást.
Gyulafehérvárott, Kolozsvárott és Váradon összesen 19 protestáns teológiai vitairat jelenik meg.
1571
március 14. Gyulafehérváron meghal János Zsigmond fejedelem.
május 25. Somlyai Báthori Istvánt az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választja. A speyeri egyezmény értelmében hűségesküt tesz I. Miksára.
augusztus 18. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kihirdeti Báthori István szultáni megerősítését a fejedelmi székben.)
1579
június 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Fogságra ítéli Dávid Ferencet, az antitrinitáriusok püspökét.)
1581
május 27. Gyulafehérvárott meghal Somlyai Báthori Kristóf vajda. Utóda Zsigmond.
1584
április 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Követet küld Báthori Istvánhoz a kormányzótanács megszüntetése érdekében.)
Az erdélyi jezsuita egyetemen körülbelül 150 diák tanul.
1591
november 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Korlátozza a katolikus vallásgyakorlatot. Kötelezi az erdélyi birtokos urakat, hogy itt lakjanak.)
1592
április 19. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (A lovaskatona állítására képtelen lófő székelyek elvesztik szabadságukat.)
1593
augusztus 26. Gyulafehérvárra portai parancs érkezik, a fejedelem készüljön a királyság elleni hadjáratra.
szeptember 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem dönt a háborúhoz csatlakozás ügyében.)
1594
június 11. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem hajlandó szakítani a Portával.)
1595
április 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott, (A Portától való elszakadást törvénybe iktatja; kimondja a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius vallás szabadságát; jóváhagyja az ellenzék 1594. évi kiirtását.)
december 13. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Visszavonja a közszékelyek szabadságára, tett ígéretet.)
1598
március 23. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Tudomásul veszi a fejedelem lemondását és Erdély királyi kézre adását.)
1599
október 28. Mihály vajda legyőzi Báthori András seregét Sellenberknél. (Október 31-én bevonul Gyulafehérvárra.)
november 20. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Hódol Mihály vajda előtt.)
1600
július 20. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kimondja, hogy a vajda adja ki a seregébe állt jobbágyokat; a román falvaknak a szomszédos magyar vagy szász falvak engedjenek nyomást legeltetésre; a román papok legyenek személyükben szabadok.)
1602
december 10. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Katonái megfékezésére pénzt és élelmiszert ajánl fel Bastának.)
1603
január 15. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (I. Rudolf biztosai bejelentik, hogy átvették Erdély kormányzását, és megtagadják az esküt az ország törvényeire. A rendek hűségesküt tesznek a királyra.)
1612
június 26. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Fejedelmi előterjesztés alapján a portai függés felmondásáról tárgyal, de Bethlen Gábor tanácsára elutasítja a gondolatot.)
1614
február 18. Bethlen Gábor udvarával távozik Szebenből. (Ismét Gyulafehérvár lesz a fejedelmi székhely.)
1619
május 5. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Törvény a vasárnap megszenteléséről, a káromkodás eltiltásáról és a bűbájosok ellen. A peres eljárást a régi törvények megerősítésével szabályozza.)
1619
augusztus 26. A Cseh Korona Országainak rendjei II. Ferdinánd helyett a pfalzi választófejedelmet, V. Frigyest választják királlyá.
Gyulafehérvárról Bethlen Gábor megindul hadaival II. Ferdinánd ellen.
1620
április 5. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott, Bethlen István teljhatalmú biztos elnöklete alatt. (A fejedelmi előterjesztés felhívja a rendeket, hogy csatlakozzanak a Magyarország körül kialakult szövetségi rendszerhez.)
május 1. Bethlen Gábor akadémiát alapít Gyulafehérvárott.
Bethlen Gábor külföldi zenészeket hozat gyulafehérvári udvarába.
1622
Bethlen Gábor hívására Gyulafehérvárra érkezik Martin Opitz német költő (nem egészen egy évig marad és tanít a főiskolán).
1623
május 14. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Hadi előkészületekről tárgyal; a korábban 10 forintos rovásadót 20 forintra emeli.)
augusztus 15. Bethlen Gábor fejedelem mintegy 10 ezer főnyi seregével elindul Gyulafehérvárról II. Ferdinánd elleni második hadjáratára.
1624
június 23. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Törvénybe foglalja azt a régi szokást, mely szerint a jobbágyok fiait a földesurak nem tarthatják vissza az iskolázástól.)
1625
május 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (A hét vármegye követei nem jelennek meg. A szászok küldöttei kijelentik: nem támogatják tovább – sem katonával, sem pénzzel – a fejedelem esetleges hadjáratait.)
1626
augusztus 25. Bethlen Gábor elindul Gyulafehérvárról II. Ferdinánd elleni harmadik hadjáratára.
1627
április 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Elhalasztja a fejedelem Gyulafehérvár város építésére vonatkozó előterjesztésének teljesítését, és visszautasítja az ottani várra fordítandó költség megszavazását.)
1628
április 9. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Követeli a kincstári birtokokra menekült jobbágyok kiadását.)
június Mihály orosz cár Konstantinápolyon keresztül megbízottat küld Gyulafehérvárra egy Lengyelország ellen irányuló szövetség létrehozása ügyében.
július 23. Gusztáv Adolf a fejedelem lengyel királyságának tervéről tárgyaló követet küld Gyulafehérvárra.
1629
az év eleje Johann Henrik Alstedt, a modern természetfilozófia egyik úttörője, Bethlen meghívására Gyulafehérvárra érkezik. (Gyulafehérvárott tanít, s ott is hal meg 1638-ban.)
augusztus 1. Bethlen, aki tavasz óta súlyosan beteg, megkezdi végrendelete írását.
november 15. Gyulafehérvárott meghal Bethlen Gábor. Özvegye, Brandenburgi Katalin a fejedelem. (Uralkodik 1630-ig.)
1630
január 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Eltemeti Bethlen Gábort. Megerősíti a három nemzet unióját. Biztosítja a kereskedelem szabadságát. Kimondja, hogy Katalin fejedelemasszony az ország kormányzását a kormányzóval, Bethlen Istvánnal és a fejedelmi tanáccsal egyetértésben végezze.)
december 20. Rákóczi György Váradról Gyulafehérvárra érkezik, hogy a fejedelemséget átvegye.
Johann Bisterfeld, akit még Bethlen Gábor hívott meg, Herbornból Gyulafehérvárra érkezik. (A főiskola tanáraként itt hal meg 1655-ben.)
1632
január Császár Péter Gyulafehérvárott I. Rákóczi György segítségét kéri. (Kitérő választ kap.)
február 7. Gusztáv Adolf svéd királytól követ érkezik I. Rákóczi Györgyhöz Gyulafehérvárra.
május 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kimondja, hogy a parasztoktól mindenütt vegyék el a fegyvereket. Szabad járást enged a görög kereskedőknek. Megtiltja, hogy a székely jobbágyok földjüket eladják.)
1633
augusztus 21. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Lefolytatja a hűtlenségi pert Zólyomi Dávid, valamint a temesvári pasához menekült Székely Mózes és hét társa ellen.)
1635
május 13. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Karácsonyig szab határidőt a szombatosoknak, hogy térjenek át valamelyik bevett vallásra. Szabaddá teszi az ökrökkel való kereskedést.)
1636
Debrecenben megjelenik Medgyesi Pál angolból fordított műve: Praxis pietatis,' Gyulafehérvárott Keserűi Dajka János és Geleji Katona István szerkesztésében, a legszigorúbb kálvinista dogmatikai elvek alapján összeállított énekeskönyv: Öreg Graduál.
1638
április 23. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Július 1-re bizottságot küld ki Désre a „makacs” szombatosok ügyében.)
1641
Debrecenben Laskai János fordításában megjelenik Justus Lipsius Az állhatatosságról című könyve, Gyulafehérvárott Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony bibliai idézetgyűjteménye – Mózes és próféták címmel – a kálvinista vallás védelmére; erre egy név és hely nélkül nyomtatott gúnyirat válaszol: Nova Transsilvanica.
1642
február 19. II. Rákóczi Györgyöt a gyulafehérvári országgyűlés I. Rákóczi György utódjává választja. III. Ferdinánd és I. Ibrahim biztosai Szőnyben megújítják, és húsz esztendőre meghosszabbítják az 1627. évi szőnyi békét.
június 20. I. Rákóczi György fejedelem erdélyi országház építését rendeli el Gyulafehérvárott.
1643
február 3. II. Rákóczi György házassága a Báthori fejedelmi család utolsó tagjával, Zsófiával.
április 24. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Elrendeli, hogy a „szökött” jobbágyokat még akkor is ki kell adni, ha időközben nemességet nyertek.)
1644
február 2. I. Rákóczi György Gyulafehérvárról megindul seregével III. Ferdinánd ellen.
1647
március 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (A Porta adóemelési szándékáról tárgyal. A fejedelem javaslatára elzárkózik az 5 ezer arannyal felemelt összeg kifizetésétől.)
1648
március 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kimondja, hogy a székely tulajdon halálos ítélet esetén sem száll a kincstárra.)
október 11. Meghal I. Rákóczi György Gyulafehérvárott. Idősebbik fia, az 1642-ben megválasztott II. Rákóczi György lép trónra.
1652
február 18. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Törvénygyűjtemény kiadását határozza el .)
február 24. I. Rákóczi Ferencet a gyulafehérvári országgyűlés apja életében utóddá választja.
1653
január 15. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Véglegesíti az új gyűjteményes törvénykönyv szövegét.)
november A Hollandiából hazatért Apáczai Csere János beköszöntő beszéde Gyulafehérvárott („A bölcsesség tanulásáról”) új fejezetet nyit a magyarországi művelődéstörténetben.
1655
január 3. Tatár követség érkezik Gyulafehérvárra II. Rákóczi Györgyhöz. (A kán a Portáéval azonos évi ajándékot kíván. Kérését a fejedelem elutasítja.)
1656
február 20. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérváron. (A készülő lengyelországi hadjárat ügyében hoz törvényeket.)
december 6. II. Rákóczi György Gyulafehérvárott aláírja a X. Károly svéd királytól kapott szövetséglevelet Lengyelország ellen.
1657
június 12. Erdélyi országgyűlés Barcsai Ákos kormányzó hívására Gyulafehérvárott. (Általános fölkelést rendel el az országba betört lengyelek ellen.)
október 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (A Partium küldöttei nem jelennek meg.)
október 27. Portai követség érkezik Gyulafehérvárra. (II. Rákóczi György letételét parancsoló szultáni rendeletet kézbesít az országgyűlésnek.)
november 2. Az erdélyi országgyűlés Rákóczi lemondatása után Rhédey Ferencet, Bethlen Gábor fejedelem sógorának fiát választja fejedelemmé.
1658
május 22. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Tárgyalásai alatt portai ultimátum érkezik Rákóczi letételéről. Az országgyűlés nem teljesíti.)
augusztus 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Rákóczi letételéről tárgyal, de nem határoz.)
szeptember 5. Gyulafehérvárt tatár hadak feldúlják; majd Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt, Marosvásárhelyet s Bihar vármegye egy részét is. (Szeptember 20-án a nagyvezír parancsára távoznak Erdélyből.)
1662
Nagyenyeden megnyílik a Gyulafehérvárról elmenekült főiskola.
1663
december 1. Apafi Mihály a török táborból megérkezik Gyulafehérvárra.
1665
május 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Azok, akik ügyük hamis előadásával a fejedelemtől törvénytelen ítéletet nyernek, peres eljárás nélkül bűnhődjenek; idegen kereskedők nem vásárolhatnak árut Erdélyben.)
1669
június 25. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Elhatározza, hogy a sóaknák védelmében elpusztítják a hódoltságból odavezető utakat.)
1671
október 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Tiltakozik a fejedelem politikája ellen, mert Erdély viszonya a bécsi udvarral is, a Portával is megromlott.)
október 17. Az Erdélyi Fejedelmi Tanács tagjai szövetséget kötnek a rendek, valamint a fejedelem ellen.
1672
október 10. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Felháborodását fejezi ki Teleki Mihály tudtukon kívül indított hadjárata miatt.)
1676
október 7. A bujdosók képviselői Gyulafehérvárott hűséget fogadnak Apafi Mihály fejedelemnek.
1681
június 10. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Az áprilisi szultáni parancs értelmében a hadjárat mellett dönt; fejedelmi utódul megválasztja Apafi Mihály idősebbik fiát, a kiskorú II. Apafi Mihályt.)
1704. április 7.
Thoroczkay István tábornok és Orlay Miklós brigadéros elfoglalja Gyulafehérvárt.
1704. április 22.
Rákóczi közli a megyékkel és városokkal, hogy az ezüstpénz hiánya miatt réz váltópénzt bocsát ki.
Rákóczi teljhatalmú biztosaként Erdélybe küldi Radvánszky Jánost.
1704. július 8.
Az erdélyi kuruc rendek Gyulafehérvárott fejedelemmé választják II. Rákóczi Ferencet.
1785. február 28.
Az erdélyi román parasztfelkelés két vezetőjét, Horeát és Closcát kerékbetöréssel kivégzik Gyulafehérvárott. (Crisan a börtönben öngyilkos lett.)
1850. december 12.
Császári rendelet a román görög katolikus egyházmegye érseki rangra emeléséről. Az 1853-as pápai jóváhagyás után 1854-ben szerveződik meg a gyulafehérvár-fogarasi érsekség, Balázsfalva székhellyel.
1861. február 11.
Gyulafehérvári értekezlet az erdélyi törvényhozás újjászervezéséről.
1868. december 22.
Az AradGyulafehérvár vasútvonal megnyitása.
1871. november 20.
A Monarchia szláv politikai vezetőinek bécsi értekezlete.
A GyulafehérvárMarosvásárhely vasútvonal megnyitása.
1872. június 27.
A gyulafehérvári román konferencia kimondja a politikai passzivitást.

Tartalomjegyzék

Mócsy András

Új határpolitika és Dacia meghódítása

Dacia megszálló seregét a 110-es évek végén egy legióra csökkentették. A megmaradt legio Apulumban (Gyulafehérvár) kapott állandó tábort, ugyanitt székelt a helytartó is. Az összes többi dunai tartománnyal ellentétben Dacia limesén nem alkalmazták a csapatok egy vonal mentén való felállításának elvét: a zömöt alkotó legio a tartomány centrumában maradt, néhány segédcsapat a limes felé vezető, Apulumból sugarasan kiinduló utak mentén kapott tábort. Ebben a kivételes, inkább az I. századi megszállási rendszerre emlékeztető megoldásban nemcsak az lehetett az irányadó, hogy a leigázott dákok féken tartásához a tartomány belsejében is szükség volt megszálló csapatokra, hanem az is, hogy a legiókat hadseregellátási okokból hajózható folyók partján kellett állomásoztatni.

Belpolitikai reformok és a tartományi igazgatás kiépítése

Dacia telepítésének és városodásának súlyponti területe a tartomány nyugati fele, a bányavidék és a fő hadtápvonal területe volt. Az első városalapítás Sarmizegethusa coloniája volt, amelyben a hódító háborúban részt vett legiók katonáit telepítették le. Ez a colonia – Traianus egyetlen daciai városa index nem a dák állam hasonló nevű királyi székhelyén, hanem attól nyugatra, a Sztrigy völgyében épült meg. Ez a völgy a Maros völgyébe nyílott, ahol Apulum legio-tábora mellett a helytartói székhely is volt. Erdély keleti felében sem Traianus, sem utódai nem igyekeztek városi centrumok létrejöttét elősegíteni, és e vidéken az emlékanyag arról tanúskodik hogy a helyben maradt dák őslakosságot itt kell keresnünk, de a szegényes feliratos emlékanyag ezeken a részeken is idegenektől, főleg katonáktól származik.


Dacia tartományi igazgatása is a tartomány sajátos helyzetét tükrözi. A kétlegiós tartomány élén 118-ig consuli rangú senator állt. Azonban Marcius Turbo rendkívüli megbízatása után csakhamar három daciai tartomány szerepel forrásainkban. Felső-Daciát, mivel Apulum legio-tábora is hozzá tartozott, praetori rangú senatorok igazgatták.

A severusi virágkor

Septimius Severus vagy fia, Caracalla adta meg a municipium rangot Brigetionak, Apulumnak, Potaissának, Porolissumnak és talán Vindobonának, Tibiscumnak (Zsuppa), Ampelumnak (Zalatna) és más városoknak. E városok között olyan kis települések is voltak, amelyek igazi városi központokká sohasem tudtak fejlődni; a városi rang megadása ezek esetében tulajdonképpen csak a territorium önkormányzati formájának rómaiasítását jelentette. A birodalom egyes jobban romanizált tartományai már a II. század folyamán eljutottak a teljes municipalizáltság fokára. E tartományok városi arisztokráciája szívesen elhitte és hangoztatta azt, hogy az imperium voltaképpen önkormányzatos közösségek szövetsége. A fejlődésnek erre a fokára a dunai tartományok sohasem jutottak el, a Severusok és néhány későbbi császár formális, látszatvárosiasító intézkedései azonban megértésre találtak a fokozódó öntudatú illyricumiakban.

Ehhez járult Caracalla rendelete, amely megadta a római polgárjogot a birodalom minden szabad születésű lakójának. Mivel ennek következtében a polgárok és peregrinusok közötti régi különbség jogilag megszűnt, a civitas peregrinák fenntartását jogi szempontból már semmi sem indokolta. Megszűnt a legionáriusok és segédcsapati katonák közötti alapvető jogi megkülönböztetés is. A canabae-kat Septimius Severus igazgatásilag beolvasztotta a szomszédos városokba, ahol pedig ilyen még nem volt, a canabae kapott municipium rangot. Különleges helyzet alakult ki Apulumban, amelynek Marcus alatt alapított municipiumába nem olvasztották be a canabae-t, hanem második apulumi municipiumként látták el városi ranggal.

Bóna István

Az Alföld és Erdély a IX. században: a bolgárok

A bolgár uralom katonai központja, a régészeti leletek tanúsága szerint is, az ókori kőfalai nyomán Fehérvárnak nevezett Belgrad (Gyulafehérvár) lehetett.

Györffy György

Milyen módon történt a föld felosztása?

Alapvető kérdés, hogy az a hét törzsi alcsoport, amelyből az erdélyi hét vármegye kialakult, hét eltérő törzs szórványa-e, avagy egy másodlagosan odatelepült törzs hét alcsoportjából, nemzetségéből alakult ki. Az utóbbi esetben fel kellene tennünk, hogy a gyula címet elnyert törzsfő népével visszaköltözött az erdélyi medencében, és ismét hét alcsoportra osztotta be törzsét. A magyar krónikák vezérnévsora Gyula törzsfő szálláshelyének kijelöléséről szólván az utóbbival rokon nézetet vall, amikor közli, hogy a Magyarországra bejött hét vezér egyike, Gyula, vadászat alkalmával Erdélyben a romos Fehérvárt találta, s itt ütötte fel táborát. A vezérnévsor szálláshely megjelöléseinek azonban ugyanolyan csekély hitele van, mint magának a vezérnévsornak, s Gyula vadászaton való új otthon találása jellegzetes legandamotívum, amely a szarvasüldözés-mondához kapcsolódva – mint vezéri mítosz – igen elterjedt a nomád népek körében.


A Harka (kicsinyítve Harhadi) személynév a magyarok harmadik, karkhasz méltóságának emléke. Harka személynévből képzett falunevet szintén nem találunk Erdélyben (hacsak nem ennek szlávos alakja rejlik a Gyulafehérvár mellett fekvő Kar(a)kó falu nevében), de a harka rokonsága egy tagjának, a 921 körül élt Bogátnak a neve a tordai és dési sóbánya közelében lelhető fel. Amennyiben e települések a Bulcsú harkával rokon Bogátról nyerték nevüket, ez elsősorban a sóbányáknak a fejedelemség számára való biztosítását jelentheti, de jele lehet annak is, hogy a különböző magyar törzsfők által kézben tartott erdélyi nyári legelők időlegesen egy „úr” alá kerültek.

Koppány lázadása

A felnégyelt Koppány részeinek négyfelé való szétküldése két tényt igazol. István első győzelme után ura volt az apjától örökölt centralizált Magyarországnak. Biztosan rendelkezett a Duna fejedelmi partvonalával, a Dunántúllal, a nyitrai és bihari dukátussal, az Erdélybe vezető úttal, és Gyulafehérváron is éreztette hatalmát.

Központosító harcok

István 1003-ban személyesen indított hadat anyai nagybátyja, Gyula ellen, akit a szlávok Prokujnak, Maradéknak neveztek, és a magyar törzsfők szláv vojavoda címével illettek. A Gyulafehérvárt székét tartó Gyula nem állt ellen, feleségével és két fiával, Bujával és Bonyhával megadta magát.

Kristó Gyula

Stílusirányzatok

  • A pécsi műhely ugyanúgy felső-itáliai, közelebbről talán paviai minták alap­ján dolgozott, mint azon kőfaragványok alko­tói, ame­lyek Bácsról, Szeged­ről, Halmágyról, a gyulafehérvári második székesegyház egyik ornamentális kész­letéből, továbbá Vésztő­ről és Pusztaszerről ismertek, s amelyek a lom­bar­diai ere­detű díszítőstílus egyidejű, széles körű elter­je­dése mellett tanús­kodnak.
  • A XIII. század elején nem ritkák az olyan építészeti emlékek, amelyeken, miként Esztergomban is, együtt jelent­kezik a roma­nika és a gótika. Így a Hont-Pázmányok 1217 előtt elkezdett bényi premontrei kolostorán, a Csák-nem­zetség vértes­szent­kereszti második apát­sági templomán, továbbá a gyu­la­fe­hérvári második székesegyház egyes díszí­tő­rész­le­tein.
  • Németországi bazi­likák szolgáltak mintául a gyulafehérvári második szé­kes­egyház számára, amely­nek hosszan elnyúló épít­kezésén alárendelt jel­leg­gel esztergomi eredetű kőfa­ra­gók, továbbá korai gótikus stílust képviselő modernebb mes­te­rek is dolgoztak.

A tatárok Magyarországon

A déli szárny másik két csapatteste az Ojtozi-, illetve a Vöröstoronyi szoroson át hatolt be Erdélybe. Az egyik sereg a Bar­ca­ság­ban legyőzte Pósa erdélyi vajda sere­gét, majd Küküllő várát és Gyulafehérvárt foglalta el.

Sinkovics István

Erdély helytartója

  • György barát elérte, hogy a vonakodó erdélyiek elfogadják helytartóságát, Iza­bellát és az udvart Gyulafehérvárra hívják, biztosítva nekik a nemrég meg­halt erdélyi püspök palotáját és jövedelmeit.
  • Évről évre elküldte Erdély adóját, s a csauszok is gyakran keresték fel Gyulafehérvárt vagy Váradot, a Barát püspöki székhelyét.

A gyulafehérvári egyezmény

Önálló cikk

Fráter György meggyilkoltatása

A váradi béke 1538-ban a két részre szakított ország egységének helyreállítását céloz­ta, hogy közös erővel lehessen védekezni a török ellen. Miután a szultán elfog­lalta Budát, és az ország három részre esett szét, ugyanezt a célt szolgálta a királyi Magyar­ország és Erdély egyesítéséről szóló gyulafehérvári egyezmény.

János Zsigmond fejedelemsége és a székely felkelés

A szultán parancsára moldvai, havasalföldi és török hadak nyomultak Erdélybe. Dobó és Bornemisza, mivel nem kaptak Ferdinándtól felmentést, ellenálltak, de a püs­pök végül kénytelen volt feladni Gyulafehérvárt, Dobó pedig fogságba esett.

Fejedelmi hatalom, országgyűlés, kormányzat

  • Izabella ugyanakkor Béccsel is tárgyalásokat kezdett, de ezekről Bebek Ferenc és társai hírt adtak a Portának; a királyné azonban a török révén erről is tudomást szerzett. Kormányzási módszereire jellemző, hogy – amint már volt róla szó – Bebeket, Kendy Ferencet és Antalt Gyulafehérvárra hívatta, és éjjel, lakomázás közben Balassa Menyhárt katonáival levágatta (1558).
  • Évenként rendszerint két országgyűlést tartottak; volt azonban olyan év is, ami­kor csak egyszer hívták össze, de előfordult, hogy háromszor, sőt négyszer is. A tanácskozás helye még nem állandósult, leggyakrabban Tordán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Gyulafehérváron gyűltek össze, de még közel tíz más helyen is üléseztek.

Kincstári jövedelmek, hadszervezet, diplomácia

  • 1557 tavaszán a fehérvári országgyűlés 5 ezer forint adót szavazott meg, mind­egyik nemzetre egyformán kötelezően. A székelyek küldöttei azt kérték, hogy erről előbb a közösséggel tárgyalhassanak. Izabella ezt elfogadta, de azzal, hogy az összeget határidőre meg kell fizetni, mert – szólt az indoklás – amit két nemzet elhatároz, ahhoz a harmadiknak is alkalmazkodnia kell.
  • A török Erdélybe küldött csauszok révén tartott fenn kapcsolatot a gyu­la­fe­hér­vári udvarral.

Péter Katalin

Vegyes vallású ország

Nagyon elszórt adatok az egyház világi elemeinél: a világi papoknál, híveknél és temp­lomoknál is hasonló jelenségre utalnak. A protestantizmus előretörése alap­já­ban véve és az új hit képviselőinek oldaláról békésen megy végbe. Terjesztésében a világi papok éppen úgy részt vesznek, mint a szerzetesek: ahogy az ismert refor­má­to­rok egyik csoportja ferences, úgy volt katolikus plébános a másik. Mellettük pedig igen fontos a különböző egyházi központok humanista köreinek a szerepe: első­sor­ban Budán, Gyulafehérvárott és Székesfehérvárott támad sok reformátor. Még az 1540-68 években is tartanak számon átállásokat a gyulafehérvári káptalan tagjai között.

Az első hazai reformátorok

Kálmáncsehi Sánta Márton egészen különleges helyet foglal el a magyarországi refor­mátorok között: ő az első, protestánsok által üldözött protestáns nálunk. Kato­li­kus pályán a gyulafehérvári káptalan tagjává emelkedett. Valamikor az 1540-es évek­ben válik aztán el a régi egyháztól, rögtön a svájci reformációhoz közel álló néze­teket hirdet.

A protestantizmus sorsa a három országrészben

Dávid az egyháztörténeti hagyományban az unitarizmus nagy alakjává vált, holott élete folyamán mindegyik protestáns felekezetnek igen harcos szervezője volt. 1520 táján született Kolozsváron, szász polgárcsaládban, de német nyelven soha nem működött; élete minden fázisában kifejezetten a magyarok egyházi képviselője. Kato­likus kezdeteiről nemigen tudunk. Valószínűleg a több reformátort is adó gyu­la­fehérvári káptalannal volt kapcsolatban.

A hazai protestantizmus sajátos képe

  • Honterus mégsem szociális feszültséget fejez ki. Ez már itt is sejthető: a „hatal­masság gondatlansága” a „haza” pusztulásával fenyeget.[1] Az utalás félre­érthetetlenül az ország irányítóira vonatkozik. Azok fel is figyelnek, a refor­mátornak a gyulafehérvári püspök előtt kell tisztáznia magát.
  • Honterus szövege a gyulafehérvári püspökhöz beadott iratból való, Meli­us­nak az ellenállási tant is megfogalmazó munkáját pedig az egri püspökhöz nyúj­tották be.

A városok

A 16. századi nyomtatványok 91%-át állandóan megtelepedett vagy vándorló pol­gári vállalkozók adják ki. A fölény természetesen az állandóan működő városi nyom­dáké: Szebenben, Brassóban, Kolozsvárott, Gyulafehérvárott és Bártfán jele­nik meg a nyomtatványok 60%-a. A Debrecen mezővárosban megtelepedett műhely része­sedése 18%. Eltörpül mellettük a katolikus egyházi nyomda Nagyszombatban a maga 7%-ával, és töredék csupán a földesúri alapítású nyomdák 12 kiadványa (1,46%). A többi műhely fenntartója meghatározhatatlan. A tudományok ter­jesz­té­sé­ben a városok részvétele valamivel még nagyobb arányú, mivel az összes tudo­má­nyos könyv 93 %-a az állandóan működő városi nyomdákban jelenik meg.

Az anyanyelvű munkáknál ugyancsak a városokban állandóan működő kiadók része­sedése a legnagyobb, 42% szemben Debrecen 24%-ával és az 1,2%-nyi föl­des­úri töredékkel. A jelenség azért feltűnő, mert ezen anyanyelvű munkák túlnyomó több­sége magyar. Lévén pedig, hogy a városok – Gyulafehérvárt és Kolozsvárt kivéve – németek, nyilvánvalóan nem a saját anyanyelvüket részesítik előnyben.

Udvari-főúri kultúra

A szabályosan különös udvari kultúra nagyjából egyidejűleg jön létre a Magyar­or­szág felett uralkodó két udvarban, Báthori Zsigmondnál Gyulafehérvárott és II. Habs­burg Rudolfnál Prágában. Nagyon sok hasonló vonásuk van. A társadalom által elfogadott irányító testületek kizárásával űzött kabinetpolitikától a két ural­kodó szexuális életét körülvevő homályig észlelhetők hasonlóságok. Egyforma a kívül­állók ingerült ellenszenve is.

Igen magasrendű szellemi kultúra alakul ki viszont mindkét helyen. De a különb­ségek is az értékek terén mutatkoznak, mert nyilvánvaló, hogy az Európa szélére szorult fejedelemségben lényegesen szerényebb lehetőségek adódnak, mint egy nagyhatalom központjában. A Rudolfot övező szellemi csillogás mellett a gyula­fe­hérvári halványnak tűnhet. Mégis nemzetközi színvonalú, a kor művészei által szá­mon tartott és látogatott kulturális központ.

Sinkovics István

A központi hatalom és a rendek Erdélyben

Nehezebben érvényesíthette Báthori a központi hatalom érdekeit a székelységgel szem­ben. A székelyek a megtorlásból épített várak parancsnokainak követeléseit és vissza­éléseit tartották sérelmesnek, továbbá a királyi jog érvényesítését, ami lehetővé tette, hogy külsők is kaphassanak birtokot a Székelyföldön. János Zsigmond halála után egyszeriben kitört az elégedetlenség, a főnépeket és lófőket a közszékelyekből fal­vanként három küldött kísérte az 1571. május 25-i gyulafehérvári ország­gyű­lésre. Báthori a székely előkelők útján még a vajdaválasztás előtt visszatérésre bírta a tömeget.

Bekes Gáspár felkelése és a lengyel korona megszerzése

Bekes betört Erdélybe, de nem Gyulafehérvár ellen indult (amelyet ekkor talán meg­szerezhetett volna), hanem a Székelyföld felé tartott, hogy az elégedetlen szé­ke­lye­ket maga mellé állítsa.

Báthori lengyel királysága és Erdély

Az Erdélyország kormányzója címet megkapó Ghyczy beköltözhetett a gyu­la­fe­hér­vári fejedelmi palotába, fizetését ezer forintban állapították meg.

Állam és vallás

Ugyanakkor Báthori a római katolikus vallás súlyának növelése érdekében a jezsu­ita rend betelepítésére is gondolt. Már 1571 végén jezsuiták küldését kérte az oszt­rák rendtartományból. Mivel innen nem tudtak megfelelő erőket adni, mint len­gyel király a lengyel tartományból küldött jezsuitákat Erdélybe. Az első rendházuk 1579-ben Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron létesült, a következő években jelen­tek meg Kolozsváron és Nagyváradon.

Erdély és Lengyelország útja különválik

Már 1590-ben bejött egy jezsuita Kolozsvárra, a következő évben maga Zsigmond három továbbit hívott be Gyulafehérvárra, köztük a spanyol Alfonso Carrillót, akit gyón­tatójává választott. Az Erdélybe érkező jezsuiták nem viseltek szerzetesi ruhát, de Zsigmond ezt a megoldást csak átmenetinek tekintette. Elvette a reformátusoktól a gyulafehérvári székesegyházat, az 1595 áprilisában tartott országgyűléssel vissza­vo­natta az 1588. évi végzést a jezsuiták eltávolításáról, és törvényben mondatta ki, hogy Kolozsvárra, Monostorra és Fehérvárra beköltözhetnek. 1597-ben pedig vissza­állította a fehérvári római katolikus püspökséget, élére Náprágyi Demetert nevezve ki.

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

  • Zsigmond csapatokat küldött a tatárok ellen, annak ellenére, hogy 1594 nyarán a gyulafehérvári országgyűlés, majd a gyulafehérvári tanács, végül a tordai ország­gyű­lés úgy foglalt állást, hogy nem hajlandó elszakadni a Portától, míg Buda keresz­tény kézre nem kerül.
  • Mihály vajda önállósági szándékaival nem törődve, a havasalföldi klérus és bojárság küldöttsége 1595. május 20-án Gyulafehérváron Báthorit ismerte el fejedelmének, akinek Mihály vajda csak helytartója, s csak 12 tagú bojártanács beleegyezésével vethet ki adót, nevezhet ki főtisztviselőket; birtokelkobzást, halálos ítéletet pedig csak az erdélyi fejedelem jóváhagyásával rendelhet el.

Uralmi válság Erdélyben

Báthori Zsigmond azonban nem tudta elviselni a döntés felelősségének súlyát, és pánikszerűen cselekedett: 1597 januárjában újból Prágába ment, hogy segítséget kérjen a háború folytatásához, és egyúttal a fejedelemségről lemondása feltételeiről tárgyaljon. Miután nem sikerült megegyezni, bosszúsan ismét visszatért Erdélybe. Temesvár újabb ostromával is próbálkozott, de megint eredmény nélkül. Ősztől ismét Carillo atyát bízta meg a tárgyalások folytatásával, és hosszas huzavona után 1597. november 23-án létrejött a megállapodás.

Báthori Zsigmond az 1595. évi szerződésnek megfelelően önként lemond a fejedelemségről a magyar király javára, mivel a fejedelemséget nem tudja megvédeni, utódra semmi reménye, és halála bármely pillanatban bekövetkezhet. A rendekkel megegyezik, hogy a király által kijelölt utód vagy kormányzó Erdélyt zavartalanul birtokába veheti. Kárpótlásként életének hátralévő idejére megkapja Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket, évi 50 ezer tallér jövedelemkiegészítéssel. Mivel az egyházi rendet kívánja felvenni, az uralkodó megszerzi számára felesége családjának hozzájárulását és a pápa engedélyét házassága felbontásához, egyúttal közbenjár bíborosi méltóság elnyerése érdekében. Mária Krisztina megtartja a neki adományozott birtokokat, és maradhat Erdélyben, vagy mehet máshová, tetszése szerint. A prágai udvarban Carrillo az ott tartózkodó pápai követtel együtt azon dolgozott, hogy Erdélyt mielőbb átadják a császárnak.

Közben Zsigmond, aki már bíborosi ruhát is varratott magának, játszotta a főpapot, és élvezte az udvarban levő olaszok hízelgését, megbánta, hogy lemondott a fejedelemségről. Bizalmas emberével és kancellárjával, Jósika Istvánnal levelet íratott a kassai főkapitánynak, hogy halasszák el Erdély átvételét. De elkésett, mert 1598. április elején megérkeztek Gyulafehérvárra Rudolf küldöttei: Szuhai István váci püspök, a Magyar Kamara elnöke, Istvánffy Miklós nádori helytartó (az eredetileg kijelölt Nádasdy Ferenc helyett) és Bartholomaus Pezzen császári tanácsos, a Haditanács tagja, hogy hatalmukba vegyék Erdélyt addig is, amíg Miksa főherceg az országba nem jön. Amikor a levélre fény derült, Zsigmond Jósikát tette felelőssé, fogságba vetette, majd az erdélyiek közbelépése ellenére átadta a császári követeknek, akik Szatmárba vitték és kivégeztették. Zsigmond hamarosan összehívta az országgyűlést Gyulafehérvárra, a fejedelmi palotába. A kék darabontok, a fejedelem testőrei a várható ellenzéket nem engedték be, és teljes fegyverzetben állottak készen. Így 1598. március 23-án a rendek némán tudomásul vették a Habsburg-uralom bejelentését, és hogy minden résztvevőnek esküt kell tennie.

Zsigmond felkészült az útra, a fejedelmi kincstárban levő aranyat, ezüstöt, dísztárgyakat és egyéb értékeket becsomagoltatta, amit pedig nem tudott magával vinni, szétosztotta vagy tűzre vettette.


Mintegy 8 ezer székely vett részt 1599. október 28-án a Szeben és Sellenberk közt vívott ütközetben. Mihály vajda serege nagy küzdelemben, Makó György csapatának döntő bevetésével kiharcolta a győzelmet. A Moldva felé menekülő Báthori Andrást a havasokban csiki székelyek megtámadták, és kíséretével együtt megölték.

Mihály október 31-én diadalmenetben vonult be Gyulafehérvárra.

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

  • Ugyanakkor az Erdély átadását ellenző Báthori-párt a fejedelem török földről visszatért hadvezére, Székely Mózes vezetése alatt egy kisebb csapattal 1602. július 2-án Gyulafehérvártól északra, Tövis mellett megütközött Basta jóval nagyobb seregével, de vereséget szenvedett, és Székely Mózes török területre menekült.
  • Mielőtt az udvar döntött és az erdélyi követség hazatért volna, Székely Mózes szultáni athnámét kapott a fejedelemségre, s 1603 kora tavaszán a török földre bujdosott erdélyiek élén, Bektás pasa temesvári beglerbég támogatásával, visszatért Erdélybe. A magyar nemesség jó része hozzá csatlakozott, és május elején – tábori országgyűlésen – fejedelemmé választották. Székely Mózes székely lófő-családból származott, részt vett Báthori István oroszországi hadjáratában, bátor katona volt, magasabb műveltség nélkül. Mindenképpen útját akarta állani, hogy Erdélyben a Habsburg-befolyás érvényesüljön. Nagy harcok után meghódolt előtte Szászváros, május 9-én Gyulafehérvár, június elején Kolozsvár is megnyitotta kapuit, és a nyár közepére Segesvár kivételével Erdély minden városa a kezére került.

Hajdúvilág Erdélyben

1608-tól kezdve néhány év rendkívül bő termést hozott. Az elmúlt évek szorongása, bajt váró, dermedt rémülete felengedett, mindenki azt hitte, hogy a Báthori név visszahozza a Báthori-korszak ragyogását. Az élni vágyó, fiatal fejedelem vidám udvart tartott a romjaiból még alig feltámadt Gyulafehérvárt, s egyelőre azt is megbocsátották neki, hogy csúnya feleségét távol tartva, a szép asszonyok körül legyeskedik. Daliás volt, ifjú volt, Báthori volt – többet engedhetett meg magának, mint mások.

Báthori Gábor megvédi Erdélyt

Radu Şerban emiatt hetekig nem mert Brassó mellől mozdulni, s csak akkor szánta el magát az előnyomulásra, amikor Forgách már Szebenhez közeledett. Forgách hadait Rhédey Ferenc váradi kapitány ellenállása nagy kerülőre kényszerítette, s így csak július 19-én vonulhattak be Kolozsvárra. A vezérek közt Forgáchon kívül olyan nagyurak szerepeltek, mint Homonnai György, Bálint nemrég katolizált unokaöccse, Bocskai Miklós, az elhunyt fejedelem rokona, Dóczy András, a későbbi kassai főkapitány, Nyáry István, volt váradi kapitány. Bármelyikük szívesen vette volna, hogy királyi kormányzóként ő legyen Báthori utódja. Legtöbb esélye azonban Forgáchnak és Homonnainak volt, aki Bálint meghiúsult jelöltsége címén szinte családi jogigényt érzett Erdélyre. Gyulafehérvár bevétele után, augusztus elején Szeben alatt egyesültek a vajdával, s körülzárták Báthorit.

Rendteremtő belpolitika

  • A szászok, noha szabadulásukat Bethlennek köszönhették, nehezményezték, hogy Gyulafehérvár pusztult állapotára hivatkozással halogatta Szeben megígért visszaadását.
  • A központosítás persze nem pusztán az uralkodó szándékain múlik, hanem elsősorban a társadalom szerkezeti felépítésén. Ha a központi hatalom a maga hivatalnokszervezetével nem képes az egész szerkezetet átfogni, hiába csikar ki elvi engedményeket, döntéseit nem tudja keresztülvinni. Bethlen hamarosan ráébredt erre, s a következő évben már radikálisabb eszközökhöz nyúlt. Sikerrel kísérelte meg, ami a Habsburg-kormányzatnak nem sikerült, a koronajavak visszaszerzését. Az 1615. évi országgyűlést azzal lepte meg, hogy eléje terjesztette a fiskális jószágok pontos összeírását. A lista hosszú volt: Huszt, Kővár, Szamosújvár, Várad, Gyalu, Kolozsmonostor, Gyulafehérvár, Déva, Fogaras, Udvarhely, Görgény, Törcsvár, Karánsebes, Lugos, Lippa, Jenő várai és hatalmas uradalmai mellett számos város szerepelt rajta a harmincadokkal, sóaknákkal, bányákkal és vashámorokkal együtt.

Bethlen társadalompolitikája

Bethlen valláspolitikájában – Báthori Gábornak hol a katolicizmussal, hogy a kálvinizmussal kacérkodó ingadozásaitól eltérően – a kálvinista államegyház kiépítésén munkálkodott. Ezért telepített be a Tisza vidékéről kálvinista papokat, támogatta, majd hívta haza a zsoltáraival és Kálvin Institutiójának magyar fordításával a magyar kálvinizmust felfegyverző Szenci Molnár Albertet. A kálvinista felekezetnek szánta előbb 1620-ban Nagyszombatban kezdeményezett egyetemét is, melyből azután 1629-ben a gyulafehérvári főiskola lett. Szigorúan óvakodott azonban az erőszakos térítés minden formájától. Noha az 1618. évi kolozsvári országgyűlés, nyilván a kálvinista prédikátorok sürgetésére, kötelességévé tette a fejedelemnek a bevett vallásokon kívüli szekták kiirtását, Bethlen nem lépett fel a szombatosok ellen, a görögkeleti román egyházat pedig egyenesen támogatta. 1615-ben országgyűlési kihirdetéssel törvénnyé tette a román papok szabad költözését és a paraszti terhek alóli felmentését. Ugyanezen évben megkezdte s 1927-ben véglegesítette a négy román püspökség egyesítését a fővárosba, Gyulafehérvárra költöztetett, a szerény falusi szerzetespapból egyházfejedelemmé lett metropolita alatt.

Az erdélyi hatalmi központosítás

Bethlen külsőségekben is igyekezett egy abszolutista fejedelem tekintélyét biztosítani. Késő reneszánszt stílusban újjáépített gyulafehérvári palotájában olasz zenekart, balettet, színházat, spanyol táncmestert, német gitárost, orvost, orgonistát, testőrséget alkalmazó, nyugati és keleti műkincsekkel pompázó udvartartása nem mérhet ugyan össze Madriddal, Londonnal, Párizzsal vagy Béccsel, de megközelítette az olasz vagy német kisfejedelmekét.

Nagy Ambrus és Zólyomi Dávid

Rákóczi ráeszmélt, hogy a svédekkel való szövetkezés és a Habsburg-ellenes hadjárat Zólyomi Dávid katonai sikereit és népszerűségét fogja növelni, holott ő volt az, akitől leginkább féltette frissen megszerzett trónját. A gyulafehérvári udvarban már azt suttogták, hogy a fejedelem agyonvereti Zólyomit, mint annak idején Bocskai Lippai Balázst. A Bocskai-szabadságharc nemesi vezetése ellen küzdő, tragikus végű hajdúvezér példájának emlegetése azt mutatta, hogy Rákóczi és hívei Zólyomit a hajdúkkal és a felkelt parasztokkal való összefogással gyanúsították. Ez is közrejátszott abban, hogy Rákóczi szembefordult a parasztfelkeléssel, és elrendelte, hogy verjék szét Nagy Ambrus közeledő seregét.

A barokk főúr

A kismartoni udvar rendjének központjában éppúgy a vallásos élet állott, mint a gyulafehérvári udvarban I. Rákóczi György alatt.

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

  • Hogy mindig mindenfelől jól értesült lehessen, a fejedelem szigorúan ellenőrzött postaszolgálatot szervezett, melynek menetidői órára meg voltak szabva. Ha például a lovas posta nem járta meg a VáradGyulafehérvár utat 48 óra alatt mindössze 7 óra pihenővel, megbotoztatta a legényt.
  • Az 1614-re magát szinte felerészben jobbágyságra adó, ezért nem katonáskodó, viszont adómentességét fenntartó székelységet Bethlen adó alá vetette, hogy az adótól való szabadulás árán ezzel legalább egy részüket újra katonáskodásra bírja; így járt el Rákóczi is. Bethlen példáját követte szorgalmas várépítkezéseivel is, s elődjén is túltett a tüzérség fejlesztésével. Függetlenítve magát a felvidéki és erdélyi német városok addig szinte monopolhelyzetet élvező ágyúöntésétől, maga állított fel Sárospatakon és Gyulafehérvárt ágyúöntő műhelyeket, amelyekben uralkodása alatt legalább 300 ágyú készült, közel 1 millió forintos költséggel. Gyulafehérvárt egy-egy kéthavi öntési szakaszban több mint 450 mesterember dolgozott, a robotos segédmunkásokat nem is számítva. Kétségtelenül ez volt az addigi magyar történelem legnagyobb ipari üzeme. Rákóczi jelentős újítást kezdeményezett a magyar tüzérség történetében, amennyiben a korábbi sokféle kaliber helyett néhány bevált típust részesített előnyben.
  • Erőteljesen szorgalmazta a nemesifjak taníttatását, külön tanfolyamokat szervezve számukra Sárospatakon és Gyulafehérvárt, egy-egy gazdag és a kor színvonalán álló, olvasásra mindenkinek nyitott könyvtárral. A várak erődítése mellett maga és egyháza számára is sokat épített. Sárospatakot, Pocsajt a királyságban, Fogarast, Örményest Erdélyben „fejedelmi friss épületekkel”[2] díszítette, Gyulafehérvárt külön országházat emelt.

I. Rákóczi György és a román fejedelemségek

  • 1630-ban Leon vajda és görög adóprése emigrációt idézett elő, Matei Brîncoveanu aga népes bojárcsapat élén jelent meg Gyulafehérváron I. Rákóczi Györgynél, segítséget kérve a nyúzó görögök ellen. A vajda tudta, hogy az erdélyi fejedelem beavatkozása trónjába fog kerülni, ezért megpróbálta diplomáciai úton kikérni a lázadókat, majd kérésre fogta a dolgot, mindent ígérve csábította őket vissza, sőt rendeletileg száműzte a görögöket Havasalföldről.
  • A nagyvezír Lupu becsvágyát akarta felhasználni, hogy az erdélyi-havasalföldi együttest megbontsa, a fiának Moldvát, neki Havasalföldet ígérve, támadásra biztatta. Rákóczi azonban segítséget küldött. Toldalagi Mihály tekintélyes sereggel sietett Matei táborába, míg Kemény János a visszavonuló Lupu hátába került, és alaposan megtépdeste a moldvai hadakat. 1638-ban Gyulafehérvárt békét kötött a két vajda, megígérték, hogy a bujtogatókat, akik a viszályt okozták, eltávolítják udvarukból. Lupu külön szerződésben barátságot fogadott a fejedelemnek, s kötelezte magát, hogy beleegyezése nélkül többé nem támadja meg Havasalföldet.

A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

Kemény János még erélyesebb üldözést sürgetett, de a fejedelem közben gyanút fogott, hogy valami baj van a svéd ígérgetések körül, s óvatos lett. Tizenhárom királyságbeli vármegye volt a kezén, ezek védelmére rendelte Kemény csapatait a Nyitra mentén, katonasága zömét pedig hazaengedte aratni, hiszen nagyobbrészt székely és hajdú parasztok voltak. A tizenhárom vármegyét viszont augusztus 1-re országgyűlésre hívta össze Kassára. A nemesség nem lelkesedett a háborúért, s Rákóczi György is békére hajlott, csakhogy most már nagyobb áron, mint a Porta által engedélyezett hét vármegye: a tizenhárom vármegyét kívánta. Ebbe viszont Bécsben nem akartak beletörődni, és sürgősen követet küldtek a Portára a már elvben megkötött második szőnyi béke ratifikálására, hogy elejét vegyék az erdélyieknek netán adandó ígéreteknek. Rebenstok persze a tizenhárom vármegyét is kevesellte, a béketárgyalások félbeszakítása és a háború folytatása mellett kardoskodott. A háború mellett emelt szót az Erdélybe költözött, tudós gyulafehérvári professzor, Bisterfeld – aki korábban maga is részt vett a szövetségi tárgyalásokon – és ifjú tanítványa, Rákóczi Zsigmond herceg, a fejedelem kisebbik fia. Ez volt a később még nagy szerepet játszó, harcias Habsburg-ellenes erdélyi párt első jelentkezése.

Zimányi Vera

A majorsági, a mezővárosi és a falusi iparosok konkurrenciája, a nemesek támadása

A legtöbb nagybirtokon csupán ilyen kisszerű iparűzés folyt, akadtak azonban olyanok is, amelyeken az önellátáson jóval túlmutató termelőszervezeteket, vashámorokat, üveghutákat is felállítottak. E műhelyeket rendszerint 10–20 szakmunkással és robotoló jobbágyok segédmunkájával üzemeltették. Nagyságát tekintve messze kimagaslott közülük I. Rákóczi György gyulafehérvári ágyúöntő műhelye, amelyben sok száz munkást foglalkoztattak.

R. Várkonyi Ágnes

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

Erdély a lengyelországi hadjárat következtében válságos helyzetbe került, de még nem dőlt el, hogy sorsa merre fordul. Hadserege tatár rabságban várta a hatalmas váltságdíjat. Uralkodó osztálya meghasonlott: a három nemzet számos tagja a törököt új fejedelemválasztással akarta megnyugtatni, mások a Rákócziak családi vagyonában bíztak. A gyulafehérvári országgyűlés (1657. október 25.) kompromisszummal végződött. II. Rákóczi György ideiglenesen lemondott a fejedelmi méltóságról, és a rendek Rhédey Ferencet választották fejedelemmé, de hatalmát erősen megkötötték.

Erdély és a német-római császárválasztás

Rákóczi lázas munkával maga mellé szervezte a várak őrségeit, a hajdúkat és a székelyeket. A fiskális birtokokkal s a várak, mindenekelőtt Várad és Jenő őrségével kezében tartotta az ország maradék erejét. 1658. január elején meglepte az eredetileg ellene összehívott medgyesi országgyűlést; kényszerítette a rendeket, hogy Rhédeyvel szemben ismét őt válasszák meg fejedelemnek, majd nyíltan a török ellen fordult. Országos felkelést hirdetett: a nemesség zsoldost, a jobbágyság kapuszám szerinti katonaságot köteles állítani. A gyulafehérvári országgyűlésen (1658. március 9 – április 16.) fölébe kerekedett a feltételeket szabó rendeknek, és visszanyerte fejedelmi hatalmát. Országos felkelést hirdetett: a nemesség zsoldost, a jobbágyság kapuszám szerinti katonaságot köteles állítani. A gyulafehérvári országgyűlésen (1658. március 9 – április 16.) fölébe kerekedett a feltételeket szabó rendeknek, és visszanyerte fejedelmi hatalmát. Megegyezett a két román fejedelemmel, Moldva és Havasalföld kötelezettséget vállalt, hogy előkészítik a kozák szövetséget. Ugyancsak a gyulafehérvári országgyűlésről indult útnak Rákóczi hitlevelével Kövér Gábor Frankfurtba, I. Lipóthoz.

Népesedési válságok és változások

Erdélyben Gyulafehérvár 1657 után nem tudja visszanyerni korábbi jelentőségét.

A túlélés esélyei

A háborúk, ostromok, tűzvészek, megtorlások áldozatául esett épületek között e fél évszázadban pusztul el a gyulafehérvári fejedelmi palota híres iskolájával és könyvtárával együtt, a csáktornyai kastély s Mátyás király palotája Budán.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

A görgényszentimrei papírmalom, amely három kerékkel és húsz kalapáccsal működött, valamint a gyulafehérvári collegium és nyomda céljait szolgáló papírmalom a fejedelmi udvar igényein kívül részben a belső piac papírszükségletét elégítette ki a Michael Apafi Princeps Transilvaniae vízjellel ellátott és elég silány minőségben gyártott termékekkel.

Városok, nyitott kapukkal

A régi nagy erdélyi fejedelmek hagyományait követve, Apafi tudatosan igyekezett megerősíteni az 1658-ban felégetett Gyulafehérvár központi helyzetét, megkezdte építését is, de régi fényét már soha nem nyerte vissza a város, a fejedelmi udvar többnyire Ebesfalván és Radnóton élt.

Polgárok régi és új küzdőtereken

Gyulafehérvárt Apafi fejedelem mindvégig nagy igyekezettel próbálja újjáépíteni. Az értelmiséget is vonzó város kézművesei, aranymosói, kereskedői ugyancsak számottevőek, de régi fényét és erejét a konszolidáció három évtizede alatt már nem tudja visszanyerni a város.

Makkai László

Az együtt élő népek nyelvfejlődése

Bár éppen a németországi egyetemeken sokáig tovább élő, az anyanyelvet háttérbe szorító latin nyelvű oktatás tartotta fenn a magyarországi művelt német körökben a latinnak nemcsak ismeretét, hanem irodalmi használatát is, ugyanakkor a német nyelvművelő mozgalom hatása is érvényesült. Egyik nagyja, Martin Opitz, Bethlen Gábor meghívására rövid ideig a gyulafehérvári főiskolán tanított, s érintkezésbe került az általa „germanissimi Germanorum”-nak elnevezett szászok értelmiségi köreivel.

Nyomdák és könyvtárak

A reformátusok előretörését a debreceni nyomda mellett a Németújváron, majd Pápán 1610–1632 közt működő vándorműhelyen kívül három új, közvetlenül az erdélyi fejedelmek által támogatott nyomda alapítása jelzi: a gyulafehérvári (1623–1658), a váradi (1640–1660) és a sárospataki (1651–1671). Az Erdélyt sújtó katasztrófát viszont a váradi nyomdának 1660-ban, Kolozsvárra, onnan egy időre Nagyszebenbe, majd vissza Kolozsvárra, a gyulafehérvárinak 1673-ban ugyancsak Kolozsvárra, a sárospatakinak pedig 1671-ben Debrecenbe való menekítése követte.

Iskola és értelmiség

Bethlen Gábor nemesifjakat külföldi tanulásra buzdított, küldött, de elsősorban közrendűekből akart a fejedelmi hatalomtól a nemeseknél inkább függő igazgatási apparátust képeztetni, s ezért a lelkészi pályára készülők egy részét próbálta világi tanulmányok végzésére irányítani. Hazai világi, főleg jogi képzésre egyelőre ő sem gondolt, bár nem lehetetlen, hogy a gyulafehérvári akadémia alapítási tervében távolabbi célként ez is szerepelt. I. Rákóczi György – mint egyebekben is – kultúrpolitikájában is szűkítette elődje koncepcióját, s bár szorgalmazta a nemesség iskoláztatását, ezt továbbra is a lelkészképző iskolarendszer függvényének tekintette.

Egyetlen jelentős tanügyi kezdeményezés fűződik I. Rákóczi György nevéhez, a fiai tanítására 1636-ban alapított s erdélyi főrangú ifjakat is elfogadó gyulafehérvári „udvari schola”, ahol Keresztúri Bíró Pál a Comeniust eszméiben megelőző német pedagógus, Ratke szemléltető rendszerét alkalmazta. Ez azonban tananyagában nem különbözött a latin nyelvet, klasszikus auktorokat és némi filozófiát oktató többi hazai gimnáziumtól, legfeljebb abban, hogy nagyobb hangsúlyt fordított az modor és a politikai frazeológia, valamint a nemes úrhoz illő „udvariasság” elsajátítására. A fejedelmi gyermekek felnőtté válásával egyébként ez az iskola meg is szűnt.

Protestáns kollégiumok

Az első református főiskola, amely három tanszékkel kezdte működését, az „academicum collegium”-nak, azaz egyetemnek tervezett gyulafehérvári volt. Ide még Bethlen hívta meg 1622-ben a már említett Opitzot, majd ennek távozása után a harmincéves háború során elpusztult herborni egyetem három nagy hírű professzorát, Bisterfeldet, Alstedet és Piscatort. Keresztúri Pál „udvari scholá”-ja által is támogatva, Gyulafehérvár volt a század közepéig a nagyszombati egyetemmel egyedül versengeni képes protestáns szellemi központ, Bacon, Ratke, Comenius és a puritánok pedagógiai reformjainak első hazai bázisa, a három nagy puritán pedagógus, Tolnai Dali János, Apáczai Csere János és Mártonfalvi Tóth György nevelőiskolája. Külföldi professzortársai távozása vagy halála után Bisterfeld magyar tanártársakkal már csak nehezen tudta tartani az iskola színvonalát, utódja, a francia-skót Isaac Basire pedig szembefordult a puritán pedagógiával is, és annak fő képviselőjét, Apáczait elüldözte Gyulafehérvárról. 1658-ban a tatárok a várossal együtt elpusztították az iskolát, s csak 1662-ben kezdte újra működését Nagyenyeden, ezután három, többnyire külföldön doktorátust szerzett magyar professzorral.

A gyulafehérvári iskola pusztulása és a nagyenyedi megnyitása közti időben az erdélyi főiskolai oktatás egyedüli menedéke a kolozsvári gimnázium volt, amelyben már az ötvenes évek elején két puritán meggyőződésű tanár tanított, de mintaiskolává Apáczai odakerülésével lett 1656-ban. Apáczai már megelőző gyulafehérvári működése alatt messze néző reformokat sürgetett. Nemcsak a filozófia (logika, fizika, metafizika), hanem a történelem, a matematika, a csillagászat, a zene, sőt az orvos- és jogtudomány bevezetését is javasolta, azaz egyetemi színvonalú oktatást követelt meg a gimnáziumit is hiányosan végző gyulafehérvári iskolától. Puritán nézetei mellett az illetékesek szerint túlzó igényei is lehetetlenné tették helyzetét, s mikor Lorántffy Zsuzsanna hívásának, hogy Sárospatakra menjen át, a fejedelem tiltakozása miatt nem tehetett eleget, azzal a szándékkal vállalta a kolozsvári megbízatást, hogy ott valósítja meg elgondolásait.

Rendkívül nehéz anyagi körülmények közt, egyetlen tanártárs és néhány öregdiák segítségével megkísérelte a lehetetlent, akadémiai színvonalon tanítani egy gimnázium feltételeivel is alig rendelkező, nemrég alapított iskolában. A teljes gimnáziumi tananyagot munkatársaira bízva, ő maga teológiát, természetfilozófiát, matematikát és geometriát adott elő, ami gyönge egészségét végképp felőrölte, s amúgy is reménytelen feladat volt. Ő maga is inkább tüntetésnek, a hiányokra és tennivalókra való ráébresztésnek szánta, s nem végső megoldásnak tekintette ezeket az erőfeszítéseket, mert 1659-ben újabb javaslattal fordult Barcsai Ákos fejedelemhez a gyulafehérvári iskola akadémiai átszervezésére. Részletes költségvetésben bebizonyítva, hogy az eddig rosszul felhasznált jövedelem 11 professzor fizetésére is elegendő lenne, teljes filozófiai, jogi, orvosi és teológiai oktatást nyújtó egyetem tervét adta elő azzal a merész indítvánnyal megtoldva, hogy az akadémia végzett növendékei a diplomával együtt nemeslevelet is kapjanak. A rendi társadalomban csak így tudta elképzelni egy felnövekvő értelmiségi réteg anyagi és morális létfeltételeinek biztosítását. Apáczai 1659 végén bekövetkezett halála és Erdély katasztrófája megakadályozta, hogy megkíséreljék a terv valóra váltását.

Azt, hogy a gyulafehérvári főiskola korábban, kedvezőbb körülmények közt sem válhatott az Apáczai által óhajtott egyetemmé, nem utolsósorban I. Rákóczi György iskolapolitikájának lehet tulajdonítani, aki az anyagi és szellemi erők koncentrálása helyett több főiskola közt osztotta meg azokat. Gondoskodása mindenekelőtt a felső-magyarországi birtokainak központjában, Sárospatakon a 16. században létesült s már az 1570-es évektől két tanárral működő gimnáziumnak szólt, melynek 1629-ben új szabályzatot adott, és ugyanakkor, valószínűleg a gyulafehérvári „udvari schola” jó tapasztalataiból kiindulva, külön a nemesifjak tanítására, egy harmadik tanárt is kinevezett.


A sárospataki iskolát II. Rákóczi György özvegye, Báthori Zsófia 1660 után előbb alapítványaitól fosztotta meg, majd 1671-ben megszüntette. A tanárok és a diákok egy része Erdélyben keresett menedéket, ahol az újjáépített gyulafehérvári iskolában helyezték el őket. 1682-ben indult meg újra Sárospatakon a tanítás, de 1687-ben az iskola újra bujdosásba kényszerült.


1652-től kezdve a váradi iskola, állandóan három tanárral, a puritán szellemű oktatásnak olyan központjává vált, hogy Apáczai gyulafehérvári beköszöntőjében egyenesen felhívta a figyelmet „szervezetének nagyszerűségére”.[3] Az ötvenes évek végén itt tanított Mártonfalvi Tóth György, utrechti teológiai doktor, már diákkorában Ramus kritikai kiadója és lelkes követője, Apáczai filozófiai örökségének folytatója. A Comeniusnak Sárospatakról, Apáczainak Gyulafehérvárról való távozása utáni években kétségkívül Várad volt a magyarországi református iskolázás legszilárdabb, s következetes puritán és karteziánus szellemével egyben leghaladóbb központja.

Udvari iskola

Erdélyben egyáltalán nem volt más udvartartás, saját katonasággal és nemesi apródokkal, csak a fejedelemé, Bethlen Gábor halála után az is elszürkült, a világi zene elhallgatott, s Rákóczi György még a gyulafehérvári templom orgonáját is kidobatta prédikátorai kívánságára.

Filozófiai modernizmus

Az a gondolat, hogy a reneszánsz, a reformáció nem pusztán helyreállítása, hanem meghaladása, továbbfejlesztése a „régi jó”-nak, sőt, hogy az új jobb lehet, mint a régi, a középkorias gondolkozásban merő eretnekségnek számított, s ezt az eretnekséget vallotta a karteziánus természetfilozófia alapján Apáczai.

A De studio sapientiae (A bölcsesség tanulásáról, 1653) című gyulafehérvári székfoglaló beszéde a magyar művelődéstörténet egyik nagy fordulópontjának kiemelkedő dokumentuma. Ebben hangzott el először Magyarországon az újkori optimista természet- és történetszemléletnek, egy minden korábbit felülmúló emberi fejlődésbe vetett reménységnek a meghirdetése. A bálványokká merevedett tekintélyek meghaladását, a haladás diadalát ünnepli: „Mikor pedig túlságos hiszékenység vert tanyát az emberi lélekben, és Arisztotelésznek valamiféle filozófiai mindentudóságot kezdtek tulajdonítani, az evangéliumi világosságnak Luther, Bucer, Oecolampadius, Zwingli és Kálvin által való újjászületése után támasztotta nekünk az Úr a múlt században Petrus Ramust, aki segítséget hozott az akkoriban már haldokló igazi filozófiának, megtisztította azt az értéktelenebb évszázadok hulladékaitól, megcáfolta a hamis és a keresztény igazsággal ellenkező tanokat.… és pompás módszerének fényével szép rendet teremtett a filozófia káoszában … Tőle indult ki azután a reformátor-filozófusoknak az a hatalmas sora, amely e nagy vezér irányításával tudományos és hasznos magyarázatokat adott ki mind a világi, mind az egyházi írókhoz, sikeresen működve az önálló tudományos kutatás területein is éppen úgy, mint a műveik közhasznú terjesztésében . Mivel azonban egyetlen ember, sem egyetlen évszázad sem volt képes arra, hogy a filozófiai bölcsességet tökéletességre emelje, így akarta a mindenható Isten, hogy a mi korunk se legyen megfosztva jóságának tanújelétől. Ezért támasztotta a világnak e késő vén korában, úgy, hogy az előző évszázadok alaposan megirigyelhetik tőlünk, René Descartes-ot, az egész filozófia újjáteremtőjét, századunk páratlan ékességét és díszét … Az a gondolata támadt, el lehet-e juttatni valahogyan a filozófiát a matematikai tudományok bizonyosságáig? Nem csüggedt el, és kétségbe vont minden olyan dolgot, amelynél csak a legcsekélyebb ok is adódott a kétkedésre. Minthogy ilyen módon saját eszének mint még eközben is gondolkodó dolognak létéről semmiképpen sem kételkedhetett, arra a következtetésre jutott: lehetetlen, hogy az ne létezzék. Míg azt kutatja, fölismeri, hogy az Istennek is szükségképpen léteznie kell. Azután pedig felismeri a testet, vagyis azt a dolgot, amely kiterjed hosszúságban, szélességben és mélységben, különböző módon mozgatható és alakítható. Mivel ezek az elvek egyrészt kisszámúak, másrészt nagyon világosak, … az egész emberi bölcsesség ezekből levezethető … Legfontosabb gyümölcse ezeknek az elveknek, hogy gondos alkalmazásuk által a lehető legtöbb igazságot fedezhetjük fel, amelyeket maga Descartes nem fejtett ki, és így ezekről amazokra fokozatosan haladva előre, idővel az egész filozófia tökéletes ismeretére, a bölcsesség legmagasabb fokára juthatunk el. Ez lesz az emberi bölcsesség igazán nagy s egyben legvégső korszaka.”[4]

Apáczai nem a jelenből a múltba, hanem a múltból a jövőbe néz, neki a múlt a káosz, a jövendő a fokozatos, állandó tisztulás. Szinte ironikusan állítja szembe a világ „késő vén koráról” szóló közhelyet a megifjodás, újrakezdés tényét bizonyító szellemi haladással. Még vezércsillagai, Ramus és Descartes sem végső állomások, dogmatikus tekintélyek számára, hanem a tökéletesedés lépcsőfokai. S hogy ezt komolyan vette, bizonyság rá, hogy egyébként karteziánus tanárával, Regiusszal, Descartes-tal szemben foglaltak állást Kopernikusz mellett, akinek tanítását elsőként merte Magyarországon nyíltan helyeselni.


Apáczai művelődéstörténeti jelentősége nem merül ki abban, hogy elsőként képviselte nálunk a „modern” ember világnézetét. Eszméi elszigeteltek maradhattak volna, ha nem építi be azokat az iskolai oktatásba, amelyen keresztül szélesen terjedhettek, hathattak. A karteziánus világképet propagáló Magyar Encyclopaedia (1653) lett a 17. század második felében a református főiskolák fizikatanításának vezérfonala, sőt már Apáczai gyulafehérvári és kolozsvári tanársága idején, azaz 1660 előtt tőle többé-kevésbé függetlenül máshol is tanítottak karteziánus természetfilozófiát, például Enyedi Sámuel Váradon, Komáromi Csipkés György Debrecenben. A török által elfoglalt Váradról Mártonfalvi Debrecenbe, Enyedi Sámuel az ugyancsak elpusztult gyulafehérvári akadémia helyett alapított nagyenyedi kollégiumba ment, mindketten a karteziánus fizikát vitték magukkal.

Nemzet és haza

Mivel Kara Musztafa nem tudta elfoglalni Bécset, Lotharingiai Károly elfoglalta Budát és Gyulafehérvárt.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

R. Várkonyi Ágnes

Változások a városfalak mögött

Gyulafehérvárott csak az utolsó fejedelemválasztó országgyűlés eleveníti fel néhány napra a régi székváros emlékét, Erdély kormányzati központja Szeben lesz.

Erdély

Karl Tige ezredes, miután szétszórta a Gyulafehérvár felszabadítására készülő kurucokat, végigbüntette a Maros völgyének falvait, és 1704. január 28-án a Székelyföldön, Holdvilág mellett leverte a székely ezredeket.

Rákóczi erdélyi politikájában 1704 elején figyelhető meg szembetűnő változás. Nemcsak az erdélyi felkelők elvérzéséről és a császári csapatok kegyetlenkedéséről érkező riasztó hírek hatottak rá. Amint kiderült, hogy a francia csapatokkal tervezett gyors egyesülés hiú elképzelés, az új magyar állam nemzetközi elismertetése előtt pedig súlyos akadályok tornyosulnak, Erdély katonai jelentősége nyilvánvalóan megnövekedett, s be kellett látnia, hogy a fejedelmi méltóságot elnyerve, mint a szerződésekkel és békekötésekkel nemzetközileg önállónak elismert állam feje, inkább számíthat diplomáciai elismerésre.

1704 elején indult Erdélybe utasításaival két, már korábban hozzáállt főúr, az erdélyi csapatok főparancsnokává kinevezett Thoroczkay István és Teleki Mihály mint gazdasági főfelügyelő és főharmincados. Rákóczi tervei azonban súlyos nehézségekbe ütköztek. Erdély választott, elismert fejedelme a Bécsbe internált II. Apafi Mihály volt. Ugyanakkor jelentős erdélyi párt Thökölyt tekintette a fejedelemség jogos örökösének.

1704 tavaszán a Porta úgy nyilatkozott, hogy a bujdosó fejedelem, ha kikérik, hazatérhet, s Orlay Miklós, Thököly ezredese, hogy választott fejedelmének útját előkészítse, bejött Erdélybe, és bevonult Gyulafehérvárra. Közben a székely felkelők Henter Mihály vezetésével körülvették Brassót. Március 14-én kelt barcasági kiáltványukat átfogó politikai program jellemzi: „Intünk és kérünk, sőt kényszerítünk is ez hazában lakó akármely nemzetbül álló igaz haza fiait, … velünk együtt fegyvert fogni és szegény hazánkat végső pusztulástól megoltalmazni ne késsenek.”[5]

A székelyek ereje azonban elégtelennek bizonyult a különböző társadalmi és politikai csoportok összefogására. Thoroczkay pedig mintegy 5 ezer főnyi seregével leérvén Gyulafehérvárra, mivel Orlay meghalt, s a mérgezést rebesgető Thököly-ezredek szétszóródtak, gyengének érezvén erejét, kitért a császáriak elől. Tige serege megrohanta és felgyújtotta Nagyenyedet, lakosságát kardélre hányta, nem kegyelmezvén diákgyerekeknek és terhes asszonyoknak sem. A Brassó külvárosáig hatolt székely felkelőket pedig Graven ezredes a feketehalmi csatában 1704. április 13-án leverte, de a fejedelemség egészét Rabutin mégsem tudta katonai ellenőrzése alá vonni.

Az anarchikus viszonyok prédájává vált ország számára Bethlen Miklós kancellár Szebenben 1704 elején megírt Columba Noe (Olajágat vivő Noé galambja) című röpirata szerint azt ajánlotta, hogy az európai egyensúly egyik tényezőjének számító Erdély válasszon protestáns, de a Habsburgokkal megegyező fejedelmet. Bethlen utópisztikus tervéért drágán fizetett, Rabutin vasra verette, majd Szebenből Bécsbe vitette életfogytiglani rabságba.

A királyságbeli ezredek és a helyi felkelők segítségével felszabadított erdélyi területekről 1704 tavaszán a székelyek, majd Torda, Kolozs és Doboka vármegyék követei – mintegy a közakaratot képviselve – Rákóczit hívták be a fejedelmi méltóságra. Az 1704 júniusában Pekry Lőrinc és Mikes Mihály kíséretében Erdélybe vonuló Radvánszky János udvari tanácsos készítette elő a július 7-én megnyílt s mindössze öt napig tanácskozó gyulafehérvári országgyűlést. A vármegyék, a székely székek és a szász városok egyhangúlag fejedelmükké választották II. Rákóczi Ferencet. A Guberniumot nem létezőnek, pecsétjét a Szebenben levő státusok pecsétjével együtt érvénytelennek nyilvánították. Az országgyűlés Pekryt főgenerálisi tisztségre javasolta, majd szabályozta a fegyverre kelés rendjét, tudomásul vette a fejedelem rendelkezését a jobbágykatonák tehermentességéről, és kivetette a katonaság ellátását szolgáló élelemadót. A török párt kívánságát Barcsay Mihály terjesztette elő: Rákóczi kérjen athnámét a Portától. II. Apafi Mihály hívei Thököly katonáival együtt fejet hajtottak a Rákóczit megválasztók akarata előtt.

Polgárság és értelmiség

A két leggazdagabb és legnépesebb erdélyi város, Brassó és Szeben soha nem került Rákóczi kezébe, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Medgyes pedig csak ideig-óráig, szinte töredék időre jutott hatalmába.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Erdélyben Apafi Mihály fejedelem az államkincstárra szállott váradi nyomda felszerelését a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiumnak adományozta, majd a fehérvári nyomda felszerelését is a két kollégium között osztotta meg azzal a céllal, hogy az iskolákat megerősítse.

Ember Győző

A Gubernium

Amikor a török kiűzése során a Habsburgok Erdélyt elfoglalták, I. Apafi Mihály halála után I. Lipót az országgyűlésen választott kormányzót (gubernator) állított Erdély élére, aki mellé 1691-ben tanácsot szervezett, amelyet Államtanácsnak (consilium status) neveztek. (Ennek az erdélyi kormányhatóságnak az elődje a Fejedelmi Tanács volt.) 1693-ban az Államtanácsot átszervezték, s ekkor az Erdélyi Királyi Gubernium (gubernium regium Transylvaniae) nevet kapta; magyarul kormányszéknek mondották. Székhelye kezdetben Gyulafehérvár volt. Rákóczi kurucai elől azonban Szeben falai között keresett biztonságot, azután végig ott is maradt.

Vörös Károly

Polgárság

Az 1750. évi adóreform során a városokat jelentőségük és forgalmuk szerint három csoportba osztották: az elsőbe Szeben és Brassó, a másodikba Medgyes, Kolozsvár, Segesvár, Beszterce, Marosvásárhely, Torda, Gyulafehérvár, Fogaras, Szamosújvár és Zalatna tartozott, a harmadikba a többi tíz várost sorolták.

Konfliktusok a vallás szférájában

A harmadik nagy ortodox tömb, a románság uniáltatása, mely az elsősorban a román papság megnyerésére tartott 1697. évi gyulafehérvári zsinaton indult meg, már a legelején ugyancsak nehézségekbe ütközött.

Kosáry Domokos

Görögkeletiek és unitusok

Másként alakult a helyzet az erdélyi románok között. Itt az unitus egyház létrejötte az 1700-i zsinattól számítható, amelyen Athanasius (†1713), az utolsó gyulafehérvári ortodox metropolita és az első román unitus püspök 58 esperes és 1563 pópa élén elfogadta a vallásuniót.

H. Balázs Éva

Novus ordo a társadalomban, a gazdaságban, a jogi életben

A Maros-vidék románsága között elterjedt a hír: határőrnek lehet jelentkezni, meg lehet szabadulni az immár elviselhetetlen jobbágyterhektől. Különösen Hunyad és Alsó-Fehér megye népe indult pópáinak vezetésével jelentkezni Gyulafehérvárra. A nép és a földesurak között növekedett a feszültség, a szolgálatmegtagadásoktól megrémült nemesség a megyékhez, azok a Guberniumhoz, az pedig Bécshez fordult. II. József ekkor megszüntette az összeírást. A hangulat a csalódás következtében romlott, és 1784. október 31-én a zarándi Mesztákonban összegyűlt román tömeg határozatot hozott, hogy felvonul Gyulafehérvárra, és a határőrségbe való felvételét és felfegyverzését kéri. Vezetőjük egy Crisan nevű kamarai jobbágy volt, aki a többi földesúri jobbágyot egy állítólagos császári irattal hívta megmozdulásra. Az irat egyike lehetett azoknak a végzéseknek, amelyeket a zalatnai kincstári uradalom jobbágyai panaszaikra Bécsben kaptak. Ezek képviseletében járt többször is ott Horea és Closca, akik ígéretet nyertek panaszaik kivizsgálására, s írásos közlést, amely szerint a tiltakozó jobbágyokat a véghatározat meghozataláig a hatóságoknak tilos üldözniök.

Horea, Closca és Crisan, a most meginduló fegyveres felkelés vezetői a közvetlen kizsákmányolóik elleni gyűlölet és a jó császárba vetett bizalom jegyében szinte egy időben álltak a tömegek élére. Közös terv, megfelelő előkészületek nélkül indult el a román paraszthad Mesztákonból. A Crisannal felvonuló jobbágyok megütköztek az ellenük küldött, szolgabírák vezette megyei hajdúkkal. Az összeütközésben győztes parasztok feladták eredeti tervüket, nem mentek Gyulafehérvárra, hanem a Fehér-Körös völgye felé véve útjukat, megkezdték harci tevékenységüket.

Kosáry Domokos

Könyvtárak

Pécsett a jobbágy származású Klimó György püspök hozott létre egyebek közt könyvtárat is, amelyet 15 ezer kötetével 1774-ben heti két napon, elsőnek Magyarországon, a nyilvánosság előtt is megnyitott. Gróf Esterházy Károly egri püspök a hasonló nagyságú könyvtárát, amely a líceum impozáns barokk épületében nyert elhelyezést, csak később nyitotta meg, de ekkoriban, főleg 1781–1784 közt szerezte be. Az ő példáját vette át gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök, aki Gyulafehérvárott az egykori trinitárius zárda épületében alapított nevezetes könyv- és kéziratgyűjteményt. S ezzel még csak a három legfontosabb példát idéztük.

Spira György

Bem sikeres hadjárata Erdélyben

Március 20-án tehát Erdély területén – Gyulafehérvár és Déva várőrségét, valamint az Erdélyi Érchegységben körülzárt román felkelőket leszámítva – nem voltak többé ellenséges fegyveres erők.

Szabad György

A társadalmi és a nemzetiségi politika ellentmondásai

A konzervatívok politikájának nagy része volt abban, hogy nem jöhetett létre megegyezés az uralkodó által az erdélyi törvényhozás újjászervezésére 1861 februárjában egybehívott gyulafehérvári értekezleten. A konzervatívok által antidemokratikus módon megszervezett tanácskozás magyar többsége hiába foglalt állást az Unió mellett, javaslatát sem a szászok, sem a méltánytalanul kis számban meghívott románok nem fogadták el.

Katus László

A románok

1872 májusában a magyarországi románok aradi gyűlése és az erdélyiek nagyszebeni konferenciája egyaránt az aktivitás mellett foglalt állást. A júniusi gyulafehérvári konferencia többsége viszont – nagy vita után – a passzivitás mellett szavazott.

Pölöskei Ferenc

Tisza István nemzetiségi politikája

A Román Nemzeti Párt 1912. decemberi követeléseinek legfontosabb pontjai a következők voltak: „A tanszabadság elvének megfelelőleg ismertessék el a jog és adassék meg intézményileg a lehetőség arra, hogy a román nép a közoktatás minden fokán a saját nyelvén művelődhessék, úgy az állami és községi, mint a felekezeti tanintézetekben. Bocsássanak a román egyház rendelkezésére a többi egyháznak nyújtott összegekkel arányban álló segélyt; úgy egyházi, mint iskolai célokra: A hajdúdorogi egyházmegyéhez csatolt román községek csatoltassanak vissza a gyulafehérvári, fogarasi görög katolikus román egyháztartományokhoz… Biztosíttassék a sajtószabadság és szüntessék be a román sajtótermékek politikai okból való üldözését.”[6]

Siklós András

Erdély és a magyarországi románok

Az együttműködés reális alapja abban rejlett, hogy a forradalmi mozgalom tisztán román községekre is kiterjedt, a román földbirtokosokat, gazdákat, tisztviselőket, kereskedőket is fenyegette. A román parasztok megtámadták a Román Nemzeti Párt nagybirtokos vezetőinek birtokait, és a parasztság haragjának nemcsak a római katolikus egyház gyulafehérvári uradalma, hanem a balázsfalvi görög katolikus érseki és a nagyváradi görög katolikus püspöki birtokok is áldozatul estek.

A november elején kialakuló együttműködés nem jelentette egyben a román és a magyar burzsoázia közötti ellentét megszűnését. A román burzsoázia a forradalmi mozgalomnak nemzeti irányt kívánt adni, úgy vélte, hogy karhatalom és erőszak a rendet és a biztonságot önmagában véve helyre nem állítja. A nacionalizmus szítása eredményt ígért, hisz a népmozgalom főbb célpontjai: a háború idején különösképpen gyűlöletessé vált közigazgatás, az erőszakszervezet zömében magyar volt, és a földbirtok nagy része is magyar földesurak tulajdonát képezte.

A később Romániának ítélt területeken a 100 holdon felüli birtokok 60,1%-a, az 1000 holdon felüli birtokok 85,7%-a volt magyar földbirtokosok kezén. Az anyanyelv szerinti megoszlás ugyanezen a területen az 1910. évi népszámlálás szerint: 53,2% román, 32,4% magyar, 10,6 % német.

A központi és a helyi román nemzeti tanácsok, kedvezőnek ítélve a helyzetet, hatalmi igényekkel léptek fel. Törekvésük egyrészt – nem sikertelenül– a helyi közigazgatás átvételére irányult, másrészt messzebb menő célokat követett.

Az Aradon székelő központi nemzeti tanács november 9-én levelet küldött Budapestre (a Magyar Nemzeti Tanács kormányának), és ebben a közrend, a vagyon- és személybiztonság megóvása céljából a románok lakta vidékek felett „a teljes kormányzói hatalom” átadását követelte.[7]

A Román Nemzeti Tanács a román impériumot 23 vármegyére és 3 vármegye (Békés. Csanád, Ugocsa) egy részére kívánta kiterjeszteni, hozzáfűzve, hegy a esőben forgó területen élő más népekkel szemben tiszteletben fogja tartani a wilsoni elveket. Visszautasítás esetére a levél minden további együttműködés megszakítását jelentette be.

Miután az erdélyi román burzsoázia gyengének érezte magát ahhoz, hogy a rendcsinálás és a hatalomátvétel kettős feladatát egyedül, saját erejéből valósítsa meg, egyidejűleg a román királyi hadsereg beavatkozását is sürgette.

November 10-én és az azt követő napokban több küldöttség indult Iașiba. A küldöttek beszámoltak az Erdélyben kialakult helyzetről, s a „bolsevista” veszélyre és a magyar reakció megtorló intézkedéseire hivatkozva a román hadsereg segítségét kérték.

November 10-én először a Magyar Nemzeti Tanács, majd egy szakértők bevonásával tartott értekezlet foglalkozott a Román Nemzeti Tanács követeléseivel. A sorozatos megbeszéléseken a megjelentek elfogadták a polgári radikálisok tárgyalást és egyezkedést javasló álláspontját. Jászi vezetésével küldöttség alakult, melyben a kormányt Jászi, a Magyar Nemzeti Tanácsot Ábrahám Dezső és Bokányi Dezső képviselték. A küldöttség szakértők és újságírók kíséretében 13-án utazott Aradra, ahol 2 napos tárgyalás vette kezdetét.

Jászi a Román Nemzeti Tanács képviselőinek két javaslatot terjesztett elő. Az első javaslat lényege az volt, hogy Erdélyben a mesterséges megyei keretek helyett összefüggő, lehetőleg egységes nemzeti tömböket kell kialakítani. Ezek a tömbök a svájci kantonok mintájára kulturális és közigazgatási autonómiával rendelkeznének és az országos központi kormányban is képviseletük lenne, a közös ügyek intézésére közös szerveket hoznának létre. A második javaslat átmeneti megoldásként „a közrend és a béke fenntartására” azt indítványozta, hogy mindazon járásokban és városokban, ahol a többség román, a Román Nemzeti Tanács vegye át a közigazgatást, és megbízottja útján képviseltesse magát a magyar kormányban. E második javaslat ugyanakkor kikötötte, hogy a szóban forgó területeken a régi hivatalnoki kar – a főispánok és kormánybiztosok kivételével – megmarad, a Román Nemzeti Tanács garantálja a személy- és vagyonbiztonságot, nem veszi igénybe a román királyság katonai erejét.

A román vezetők mindkét ajánlatot elutasították. A nagy tekintélynek örvendő Maniu, aki 14-én érkezett Aradra, teljes szuverenitást követelt.

A kapcsolat a Román Nemzeti Tanáccsal az aradi tárgyalás után és annak eredménytelensége ellenére sem szakadt meg. A román vezetők, ellentétben a 9-i ultimátumban foglaltakkal („a hatóságokkal minden további együttműködést beszüntetünk”), továbbra is készek voltak közreműködni a „közrend, a személy- és vagyonbiztonság megóvásában”. A kormány erre való tekintettel továbbra sem gördített akadályt a román nemzeti tanácsok működése elé, és a román nemzeti gárdák további anyagi támogatása elől sem zárkózott el, bár a november 18-i minisztertanács a fegyverek kiszolgáltatását már megtagadta.

A Román Nemzeti Tanács november 20-án francia nyelvre is lefordított kiáltványt tett közzé. A világ népeihez intézett proklamáció félreérthetetlenül leszögezte az elszakadásra irányuló szándékot: „az erdélyi és magyarországi román nemzet semmi körülmények között sem akar a magyar nemzettel továbbra is bárminő állami közösségben élni: elhatározása, hogy az általa lakott területen szabad és független államot létesít … Az eddigi elnyomók kormánya megtagadta hozzájárulását a román nemzet ezen elhatározásához”[8] – állapította meg a kiáltvány.

Tekintettel arra, hogy a kiáltvány a románok sérelmeit részletezve homályban hagyta az „eddigi elnyomók kormánya” és az új magyar kormány nemzetiségi politikája közötti különbséget, november 24-én Budapesten is proklamáció jelent meg Károlyi Mihály aláírásával. „A népköztársaság minden nem magyarul beszélő népéhez” intézett felhívás a nemzetiségeknek demokratikus reformokat, földet, helyi közigazgatási és kulturális autonómiát ígért, annak kihangsúlyozásával, hogy a népkormány is Wilson tanításait kívánja megvalósítani.[9]

A Román Nemzeti Tanács elutasító magatartását nem csak Jászi javaslatainak elégtelensége indokolta. Az elutasítás hátterét a nemzetközi helyzet határozta meg. A román vezetők ismerték az 1916. augusztusi bukaresti titkos egyezményt, és ismerték Lansing 1918. november 5-i, Iașiba küldött táviratát („Az Egyesült Államok kormánya hozzájárult a román népnek a királyság határain belül és kívül támasztott kívánságaihoz”);[10] tudták, hogy az antant Romániát újra szövetségesének tekinti. Nyilvánvaló volt, hogy az adott körülmények között csak idő kérdése a román királyi hadsereg Erdélybe való bevonulása, amire egyébként a belgrádi egyezmény is lehetőséget adott.

Az első jelentések a román hadsereg megjelenéséről november 13-án érkeztek Budapestre és ezzel egyidejűleg, vagy már ezt megelőzően Aradra. A Keleti-Kárpátok hágóinál feltűnt román katonák annak a két hadosztálynak az előőrsei voltak, amelyeket a román hadvezetőség a mozgósítás alatt álló hadsereg alakulataiból Erdély megszállására rendelt ki. A román királyi csapatok december 2-án, vonultak be Marosvásárhelyre, december 11-én érték el Besztercét, december 7-én Brassót.

A kelet felől előnyomuló két hadosztályhoz később egy harmadik is csatlakozott, amely– Mackensen visszavonuló hadseregét követve – déli irányból nyomult előre. Legfontosabb és legsürgősebb teendője a Zsil-völgyi bányavidék megszállása volt a rend helyreállítása, „az anarchista agitáció megfékezése” céljából.

A román hadsereg december közepére érte el a belgrádi egyezményben megállapított demarkációs vonalat.

A román parancsnokok a megszállt területeken az antant megbízására hivatkoztak, és a bevonulást a román lakosságnak nyújtandó segítséggel, valamint a „bolsevista szellem által veszélyeztetett rend” helyreállításával indokolták. Ferdinánd román királynak a november 10-i fordulatkor kiadott, a román katonákhoz és polgárokhoz intézett proklamációjában, amit a bevonuló hadsereg röpcédulákon terjesztett, az állt, hogy Románia „beteljesedve látja évszázados vágyát, az összes románok egyesítését egy szabad és hatalmas államban”.[11] A vezérkari főnök Presan tábornok felhívása, mely ugyancsak közkézen forgott, a Dunáig és Tiszáig terjedő román területről beszélt, és e terület valamennyi polgárát biztosította arról, hogy a román hadsereg a lakosság vagyon- és személybiztonságát, nemzeti és valláskülönbség nélkül megőrzi.[12] A hivatalos proklamációk nem hagytak kétséget afelől, hogy a román hadsereg messzebb menő célokat követ; aligha fogja a Belgrádban nélküle megállapított demarkációs vonalat tiszteletben tartani.

Ebben a helyzetben ült össze Gyulafehérvárott december 1-én az erdélyi és magyarországi románok nemzetgyűlése. „A képviselők (küldöttek) nagy nemzetgyűlésének” összehívását a Román Nemzeti Tanács lapja, az Aradon megjelenő Romanul november 21-én jelentette be azzal, hogy egyidejűleg nagy népgyűlés tartására is sor kerül. Míg egy november 15-én kiadott körlevélben csak választásokról volt szó, a 21-i hivatalos bejelentés a választott képviselők mellett „jogszerinti” (delegált) képviselők meghívását is előírta. A nemzetgyűlés 1228 tagja közül 628 jutott ez utóbbi módon mandátumhoz. Delegálási joggal bírtak az egyházak, a kultúregyesületek, a különböző egyletek, az iskolák, a kisiparosok. A szervezett munkások nevében a román szociáldemokrata párt 18 képviselőt küldhetett.

A nemzetgyűlés elé terjesztendő határozat kérdésében a vezetők közt nézeteltérés állt fenn. Az egyházi körök által is támogatott jobboldal (Teodor Mihali, Alexandru Vaida és a velük ebben egyetértő Maniu Iuliu) a feltétel nélküli egyesülés mellett volt, összhangban a román kormány nézetével. Egyes vezetők– így például Stefan Pop – félve a romániai burzsoázia konkurenciájától, autonómiát javasoltak. A szociáldemokraták feltételekhez, demokratikus reformokhoz, Románia demokratikus átalakulásához kívánták kötni az egyesülést. Az autonómia és a reformok érdekében a demokratikus irány képviselői is szót emeltek (Vasile Goldiș, Ivan Suciu, Emil Isac).

A Román Nemzeti Tanács és a román szociáldemokrata párt értekezletén, mely egy nappal a nemzetgyűlés megnyitása előtt, november 30-án ült össze, a szociáldemokrata vezetők (Ion Flueraș, Josif Jumanca) feladták eredeti álláspontjukat. A gyulafehérvári Hungária Szállodában tartott tanácskozás késő éjszakai órákba nyúló vita eredményeként a feltétel nélküli egyesülés mellett foglalt állást.

A nemzetgyűlés elé terjesztett határozat végleges szövege ezt az álláspontot képviselte, de a határozat „az új román állam alapvető elveként” egy sor demokratikus követelést is írásba foglalt: teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népeknek; egyenlő, közvetlen, titkos szavazati jog, teljes sajtószabadság, szervezkedési, gyülekezési szabadság, az emberi gondolatok szabad terjesztése, radikális agrárreform, mindazon jogok és előnyök az ipari munkásságnak, melyeket a legfejlettebb ipari államok biztosítanak. A demokratikus követelések hangsúlyozásában a közhangulat és a baloldal jelenléte tükröződött.

A nemzetgyűlésen, mely a gyulafehérvári vár tiszti kaszinójának nagytermében ülésezett, a határozati javaslatot az egybegyűltek helyeslése közepette Vasile Goldiș olvasta fel. A vár melletti katonai gyakorlótéren, ahol 1785-ben Horiát, Cloșcát és Crișant kivégezték, és a város utcáin, melyeket most román és antant lobogók díszítettek, százezernyi lelkes tömeg gyűlt össze. Az ülés berekesztése után az egyházi és nemzeti dalokat éneklő sokaság előtt (néhány ezer munkás vörös zászlók alatt vonult fel) kijelölt szónokok ismertették a történteket.

A nemzetgyűlés Vaida-Voevod előterjesztése alapján az addigi Központi Nemzeti Tanács helyett Román Nemzeti Tanácsot választott. A parlament szerepét betöltő, mintegy 200 főt számláló új központi szerv első ülésén, december 2-án kormányzótanácsot alakított. A kormányzótanács Nagyszebenbe tette át a székhelyét, elnöke Maniu lett. Az együttműködésre kész szociáldemokraták itt is ugyanúgy miniszteri tárcához jutottak, mint a zágrábi, a belgrádi, a vajdasági és a szlovákiai ideiglenes kormányokban. A 15 tagú nagyszebeni kormányban Flueraș népjóléti, Jumanca iparügyi miniszter lett.

A gyulafehérvári határozat pergamenre írt szövegét december 11-én öttagú küldöttség (2 püspök és a Román Nemzeti Párt 3 tagja) vitte Bukarestbe, és nyújtotta át ünnepélyes külsőségek között a királynak, Az egyesülésről a hivatalos lapban, a Monitorul Oficialban december 26-án dekrétum jelent meg; egyidejűleg napvilágot láttak az egyesülést szabályozó első intézkedések is. A király a szóban forgó területek közigazgatásának vezetésével – az egyesült Románia végleges megszervezéséig – a nagyszebeni kormányzótanácsot bízta meg, de a külügy, a hadügy, a vasút, a posta, bizonyos gazdasági ügyek és az állambiztonsági hivatal továbbra is a központi kormány hatáskörében maradt, mely december közepén az antantbarát nagytőke exponensének, Ionel Brătianunak a vezetésével újjáalakult. Az új központi kormányban tárca nélküli miniszterként a Román Nemzeti Párt 3 képviselője (Vaida-Voevod, V. Goldiș, S. C. Pop) is helyet foglalt.

A hatalomátvételt és az egyesülést a román lakosság többsége örömmel fogadta, nem alaptalanul úgy vélte, hogy az helyzetének javulását, az évszázados elnyomás megszűnését jelenti. E várakozást illetően a munkásság és a demokratikus irány képviselői részéről a fenntartás is jogos volt, mert az egyesülés – ahogyan megvalósult – a romániai tőkének és az erdélyi román burzsoáziának kedvezett; a Román Nemzeti Párt hatalomra jutása elsősorban a kialakuló és feltörekvő román polgárság, a román alkalmazotti értelmiségi rétegek számára jelentett változást, nem remélt lehetőségeket.

A Romániával való egyesülést némi ingadozás után az erdélyi szászok is kimondták. A szász központi választmány, a helyi választmányok és a szász nemzeti tanács képviselőiből alakult szász nemzetgyűlés január 8-án Meggyesen foglalt állást ilyen értelemben. A meggyesi gyűlés nyilatkozatot fogadott el, mely a gyulafehérvári határozatokból. a nemzeti szabadságra és a felekezeti jogegyenlőségre vonatkozó megállapításokat emelte ki.

A magyar kormány a gyulafehérvári döntéssel szemben elutasító álláspontra helyezkedett. Amikor Erdélyi János, a nagyszebeni kormány budapesti megbízottja átadta a határozat hiteles szövegét, Jászi a minisztertanács december 8-i ülésén tiltakozást javasolt. A hadügyminisztérium álláspontjával összhangban arra hivatkozott, hogy a románok eljárása ellentétes a fegyverszüneti megállapodásokkal, a béketárgyalásra kell bízni a kérdés eldöntését. Ugyanezen a napon a kormány „a keletmagyarországi magyarság védelmére” Kolozsvár székhellyel főkormánybiztosságot állított fel. A szóban forgó 26 vármegye élére főkormánybiztossá Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárt nevezte ki, annak ellenére, hogy személye régebbi soviniszta kijelentései és magatartása miatt a Román Nemzeti Párt szemében vörös posztónak számított.

Erdélyben közben megkezdődött a hadsereg szervezése. A kolozsvári nemzeti tanács november végén toborzótiszteket küldött a székely vármegyékbe, és a visszatartott 5 korosztály bevonulását is megpróbálta keresztülvinni.

A toborzás csekély eredménnyel járt. Kratochvil Károly erdélyi katonai parancsnok szerint december 1-én a Kolozsvárott levő fegyveres alakulatok (katonaság, nemzetőrség, csendőrség) létszáma 545 fő. Ugyanő a Kolozsvárott gyülekező székelyek létszámát – más forrásokkal egybevágóan – 1700-ra becsüli, hozzáfűzve, hogy közülük csupán 600-nak jutott puska. Az ezt követő hetekben a helyzet alig változott. Apáthy visszaemlékezése szerint az Erdély meg nem szállt részén található fegyveres erő december végén 3–4000 főre tehető; Az Erdélyben állomásozó román hadsereg létszáma ugyanekkor – szintén Apáthy szerint – 15 ezer lehetett; az újabban közzétett dokumentumok a létszámot ennél többre tartják, 39 ezer főben jelölik meg.

A kolozsvári magyar és székely nemzeti tanács – Gyulafehérvár ellensúlyozására – december 22-én nagygyűlést hívott egybe. A kolozsvári gyűlésen – szemben a korábbi, hasonló jellegű marosvásárhelyi megmozdulással, amelyen csak 2000-en vettek részt– több tízezren jelentek meg. Ott voltak a bánáti svábok és a román szociáldemokraták képviselői is. Ez utóbbiak, pontosabban a Fluerașsal és Jumancával egyet nem értő román szociáldemokraták nevében Sava Damian-Strengar szólalt fel, aki később a Tanácsköztársaság idején zászlóaljparancsnokként harcolt a Vörös Hadsereg soraiban, mint kijelentette: „a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni”.[13] George Avramescu a romániai szociáldemokraták nevében arról beszélt, hogy nemcsak Magyarországon és Erdélyben, hanem Romániában is nagy volt az elnyomás: 1907-ben, amikor a parasztság kenyeret kért, golyót kapott. 15 ezer román pusztult el a király parancsára. Avramescu a jelenlegi helyzet megoldására azt javasolta, hogy Erdély legyen köztársaság a svájci kantonok mintájára. A gyűlés nem ment ilyen messzire. Bár az önálló köztársaságról előzetesen szó esett, az előterjesztett határozati javaslat– tekintetbe véve Budapest jogi aggályait – az egységes és demokratikus Magyarország keretein belül követelt minden nemzet számára teljes egyenjogúságot, szabadságot és önkormányzatot.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a román hadsereg a demarkációs vonal átlépésére készül, és megérkezett a hivatalos értesítés arról, hogy Berthelot felhatalmazást adott Kolozsvár és 9 más erdélyi város megszállására– amit a belgrádi egyezmény lehetővé tett –, a magyar kormány ismételt tanácskozás után kilátástalannak ítélte a helyzetet, és a vérontás, a fegyveres harc ellen foglalt állást

December 24-én, miután az ott levő magyar fegyveres alakulatokat kivonták, a Gherescu ezredes parancsnoksága alatt álló román csapatok bevonultak Kolozsvárra.

A főkormánybiztosság, ugyanakkor jelképesen a kerületi katonai parancsnokság is a helyén maradt, miután a belgrádi egyezmény stratégiai pontok megszállása esetén a katonai kiürítést nem írta elő.

December 31-én Kolozsvárra érkezett Berthelot tábornok, az antant úgynevezett Dunai Hadseregének parancsnoka. Berthelot az elmérgesedett helyzetben közvetíteni próbált. Azt javasolta, hogy DésKolozsvárNagybánya vonaltól keletre 15 km szélességben létesítsenek semleges övezetet. A vele tárgyaló Apáthy leírása szerint Berthelot „mindnyájunk közös céljára, a bolsevizmus elleni küzdelemre”[14] hivatkozott.

A semleges övezetről szóló megállapodást Budapesten nem hagyták jóvá, és a román főparancsnokság sem tartotta magára nézve kötelezőnek. A magyar kormány a megegyezést azért nem ismerte el hivatalosan, mert az ellentétben állt a belgrádi konvencióval. Román szempontból a megegyezés messze elmaradt az elérendő cél mögött: előrenyomulni a Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad, Békéscsaba vonalig.

A román hadsereg január közepén, nem véve figyelembe a semleges övezetet, bevonult előbb Nagybányára, majd Zsibóra, Bánffyhunyadra, Zilahra és Máramarosszigetre. E vonaltól keletre azonban elakadt az előnyomulás, és az ezt követően kialakuló, Máramarosszigettől Zámig húzódó frontvonal jó ideig nem változott. Ennek oka egyrészt a magyar katonai alakulatok növekvő ellenállásában rejlett, másrészt abban, hogy a francia hadügyminisztérium január végén Franchet javára korlátozta Berthelot hatáskörét, és fellépett a status quo további önkényes megbolygatása ellen.

A hatalomátvételt és a román hadsereg bevonulását a magyar lakosság ugyanúgy, mint a Vajdaságban és Szlovákiában – osztályhelyzetétől függően – eltérően fogadta. A tőkések és a földbirtokosok egy része, valamint egyes konzervatív politikusok, akik gyűlölték a kolozsvári nemzeti tanácsot, a román királyi hadsereg megjelenését – tekintettel a forradalmi helyzetre – kisebb rossznak tekintették. A köztisztviselők, akik úgy érezték, hogy az új rendszer egzisztenciájukban fenyegeti őket, az ellenállás útjára léptek. A főkormánybiztosságtól bátorítva a budapesti kormány anyagi segítségére számítva, többségükben megtagadták a román hatóságoktól követelt hűségeskü letételét. Szembefordultak az új hatalommal a munkások is. A szociáldemokrata vasutasok és postások, a kolozsvári ipari üzemek dolgozói, a nagyszebeni nyomdászok január végén a demokratikus szabadságjogok visszavonása ellen, a forradalmi vívmányok megőrzéséért, gazdasági követelésekért szálltak síkra. A Zsil völgyében vállvetve harcoltak a különböző nemzetiségű bányászok. A januári sztrájk itt fegyveres felkelésbe ment át, a köztársaságot (szocialista köztársaságot!) követelő bányászok ellen tüzérség vonult fel. A parasztság többségében várakozó álláspontra helyezkedett, és a földosztás hírét – amelyről a gyulafehérvári román delegációktól értesült – fenntartással fogadta.

Román, délszláv, szlovák és más nem magyar dolgozók kommunista csoportjai

A kommunista csoport a néhány nap múlva (december 31-én és január 1-én) tartott román szocialista kongresszuson már szervezetten lépett fel, és ekkorra a csoport román nyelvű lapja a Steagul Roșu (Vörös Zászló) első száma is megjelent.

A Budapesten összeülő kongresszust a „román internacionalista frakció” (vezetői: Jacob Cretelescu, George Avramescu, Sava Damian-Strengar) hívta össze az Magyarországi Szociáldemokrata Párt támogatásával és azzal a céllal, hogy a román szekció ellenzékbe szorult tagjai – akikből az internacionalista frakció alakult – kifejthessék a gyulafehérvári határozattal szembeni álláspontjukat.

A kongresszuson előterjesztett két határozati javaslat közül az első elutasította a román királysághoz való csatlakozást, és az elutasítást azzal indokolta, hogy ott a bojárok uralkodnak, „a mai Románia nem biztosítja azokat a politikai, kulturális, gazdasági és szociális jogokat, amelyeket a magyar köztársaság jelenleg biztosít”. Erdély, a Bánát és a magyarországi románlakta területek alakuljanak „független köztársasággá”, olyan módon, hogy „e területek államformáját ideiglenesen az e területen lakó összes nemzetek kongresszusa állapítsa meg”.[15]

Az első határozati javaslatot a kongresszus egyhangúlag elfogadta, nem úgy az azt követően napirendre kerülő, a jövő feladataival foglalkozó előterjesztést, mellyel szemben a kommunista csoport ellenjavaslattal élt.

A tiszai offenzíva elhatározása

Bíztak a romániai forradalmi mozgalmakban is: nemrég ért véget a júniusi romániai vasutassztrájk, és napirenden voltak a parancsmegtagadások a román hadseregben is (a tiszai átkelést megelőzően lázadt fel többek között a máramarosszigeti, debreceni, gyulafehérvári román helyőrség).

Lábjegyzetek

  1. Johannes Honter, Die Reformation der Kronstadter Kirche und des ganzen Burzenländer Bezirkes 1543. Hrsg. J. Gross, Honters Schriften. Bh. zu VIII. Bd. d. Quellen zur Geschichte von Brasov-Kronstadt. é. n. 24.
  2. Ugyanott 300
  3. Apáczai Csere János válogatott pedagógiai művei. Összeállította Orosz Lajos. Budapest, 1955. 141.
  4. Apáczai Csere János válogatott művei. Összeállította Orosz Lajos. Budapest, 1955. 128–131.
  5. Idézi: Várkonyi Ágnes, A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása Erdélyben. Századok 1954, 64–65.
  6. Református Egyház Központi Levéltára. Tisza-iratok. 45. csomó.
  7. Országos Levéltár K 40 1918-IX-240.
  8. A Román Nemzeti Tanács kiáltványa. Pesti Hírlap, 1918. november 21.
  9. Kormányproklamáció a nemzetiségekhez. Pesti Hírlap, 1918. november 24.
  10. Department of State: Papers Relating to the Foreign Relations of the United States, 1918. Suppl. I., vol. I. 785.
  11. Országos Levéltár K 40 1918-IX—367.
  12. Országos Levéltár K 40 1918-IX-538.
  13. A kolozsvári tiltakozó gyűlés. Népszava, 1918. december 24.
  14. Apáthy István, Erdély az összeomlás után. Új Magyar Szemle, 1920. 174.
  15. A román internacionalista szocialisták külön köztársaságot akarnak. Népszava, 1919. január 2.

Irodalom

Dacia Malvensis területét a kutatók többsége (Alföldi András, C. Daicovociu, A. Stein stb.) a Bánátban jelöli meg. A Daciához tartozó keskeny bánáti sáv azonban nem indokolta egy különálló közigazgatási test létrehozását, különösen, ha meggondoljuk, hogy Apulum és Sarmizegethusa biztosan nem Malvensishez tartozott.

Kristó Gyula téves feltevésére Dél-Erdély és Gyulafehérvár államszervezés előtti viszonyairól, valamint a bolgár Keán állítólagos erdélyi lakhelyéről (A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest, 1979. 94–110) lásd Györffy György, Századok 117. 1983. 1103. kk.;

Kiadvány

Szent Gellért műveit kiadta:Batthyány Ignác, Sancti Gerardi episcopi ... scripta et acta (Albacarolinae, 1790)