Gyulavarsánd

A Múltunk wikiből

románul Vârsand

falu Romániában Arad megyében
Wikipédia
i.e. 1700/1600
Középső bronzkor
Vatyai kultúra; a mészbetétes edények kultúrája; gyulavarsándi csoport; füzesabonyi csoport; vattinai csoport; halomsíros kultúra; szeremlei, felsőszőcsi és hajdúbagosi csoport; bodrogszerdahelyi csoport; koszideri időszak.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A középső bronzkor

A „spirálbütykös edények kultúrája” két közeli rokon csoportból áll. A Marostól északra, a Tiszántúlon, keleti eredetű hatvaniottományi elemek fölött alakult ki a gyulavarsándi csoport. Déli eredetű vezetői telltelepeket létesítettek. A telepek mellett, saját alattvalóikkal szemben is jól védhető, különálló várakban éltek (Gyulavarsánd, Tarhos–Várdomb, Sarkad, Vésztő–Mágorhalom, Herpály, Ottomány stb.), váraikon kívül feküdtek a „körüllakók” védtelen falvai. A várakban a hódítók gerendákból ácsolt boronaházakban éltek, alattvalóik a telepeken nagyméretű nagycsaládi házakban laktak. A várakban voltak a bronzöntő műhelyek. Temetkezésük is elkülönült: a déli hódítók zsugorítva temetkeztek, a helyi lakosság továbbra is elhamvasztotta halottait. A hódító fegyveres arisztokrácia mükénéi és anatóliai ékszereket utánzó spirálmintás aranykorongokkal ékesített ruhákban pompázott (Székelyhíd, Éradony, Gyulavarsánd).

Fokozatosan hódította meg a hatvani kultúra észak-magyarországi területét a gyulavarsándi arisztokráciával talán rokon, ma még ismeretlen eredetű füzesabonyi csoport.

A vattinai nép szorította északra a perjámosi kultúrát, előle húzódott északra vagy belőle szakadt ki a gyulavarsándi vezető réteg. Központi telepe, a bánáti Vattina valóságos „város” volt. Itt összpontosult a déli előképek után dolgozó bronz-, csont- és fazekasipar. Vezető rétege ugyanolyan spiráldíszes, aranykorongokkal díszített öltözékben pompázott, mint a gyulavarsándi várak arisztokráciája.

A halomsíros nép támadása

A Közép-Duna-medencébe betörő halomsíros csoportok valószínűleg az Alpok vidékéről és a Duna felső folyásvidékéről származtak. Fölényük vadságukban, mozgékony vadász-pásztor életmódjukban és fegyvereikben rejlett. Bronzhegyű nyilakkal és hosszabb-rövidebb pengéjű, szúrásra alkalmas kardokkal támadtak a Duna-völgy lándzsákkal és harci baltákkal védekező, nehézkesebb, megtelepült parasztnépeire. Mind a távol-, mind a közelharcban döntő fölényben voltak a helyi lakossággal szemben.

A Fertő vidéki gávai csoportot maradéktalanul felszámolták, ezzel kezdetét vette a pánik. Az észak-dunántúli mészbetétes edényes törzsek többsége rövid ellenállás után a menekülést választja, átvág a Sió mentén a Dunántúlon, átkel a Duna bal partjára, ahonnan csoportjaik egészen az Olt torkolatáig menekültek. A helyben maradó, ellenálló déli mészbetétes edényes törzsek telepeit a támadók elpusztítják, e telepek ugyanúgy örökre lakatlanná válnak, mint az elhagyott északi telepek. Az ellenség elől elrejtett (elásott) bronz ékszerkincsek északon és délen egyaránt a földben maradtak, nem volt többé, aki előkeresse őket (Tolnanémedi típusú kincsek).

A Duna északi oldalán is végigpusztítják a támadók a mészbetétes edények területsávját. Az északról szomszédos magyarádi nép azonban valószínűleg szövetkezett a benyomuló ellenséggel, a Magyarország területét támadó halomsíros csoportok között magyarádi elemeket és tárgyi hatásokat lehet megfigyelni.

A dunántúli vatyai erődrendszer évtizedekre megtöri a hódítók lendületét. Amikor látják, hogy nem boldogulnak velük, átkarolják. Déli szárnyuk a Sió torkolata alatt kelt át a Dunán és betört az Alföldre. Pusztításuk minden korábbinál borzalmasabb volt, mindörökre vége szakadt a perjámosi kultúrának, elpusztulnak a Maros–Körös közti gyulavarsándi várak és telepek is, a támadók Erdély határáig hatoltak.


A Felső-Tisza és Alsó-Szamos vidékén gyulavarsándi maradványokból és a helyi ottományi alapok feléledéséből alakult ki a felsőszőcsi csoport, a középső bronzkori déli hagyományok legtisztább őrzője és továbbfejlesztője. Miközben a régi hamvasztásos temetkezés válik uralkodóvá, területén tovább működnek a gyulavarsándi uralom alatt keletkezett fegyverkészítő bronzöntő műhelyek. Az „apa-gaurai” bronzműves hagyományok szerves folytatásai a zajtai leletben talált kardok és harci fokosok. A Körös–Berettyó völgyétől északra a gyulavarsándi maradványokból helyi hatvaniottományi alapokon alakult ki a hamvasztással temetkező hajdúbagosi csoport.

Irodalom