Háborús döntés Bécsben

A Múltunk wikiből
1911. november 3.
A Stürgkh-kormány megalakulása Ausztriában.
1914. június 12.
II. Vilmos német császár és Ferenc Ferdinánd konopisti találkozója.
1914. június 28.
A szarajevói merénylet.
1914. július 8.
A közös minisztertanács határozata a Szerbia elleni eljárásról.
1914. július 19.
A közös minisztertanács egyhangú határozata az ultimátumról;
1914. július 23.
A Monarchia ultimátumának belgrádi átnyújtása.
1914. július 25.
Pašić válasza az ultimátumra. Mozgósítás elrendelése a Monarchiában.
1914. július 28.
Hadüzenet Szerbiának. A mozgósítás első napja a Monarchiában.

Ferenc Ferdinándra trónörökös és felesége meggyilkolásának híre még aznap kora délután Bécsbe és Budapestre érkezett. A közvélemény és saját osztályának jelentős körei előtt is ellenszenves trónörökös egyéni sorsa nem sok könnyet fakasztott. De a polgári sajtó nyomban szította a szerbellenes hangulatot, s a vezető politikusok a visszavágás módját fontolgatták. A vezérkar főnöke, Conrad a merényletben alkalmat látott Szerbia megtámadására. Felfogása szerint – mivel a merényletet Szerbia hadüzeneteként kell értelmezni – minden diplomáciai előkészítés nélkül, azonnal mozgósítani és támadni kell.

Berchtold külügyminiszter álláspontja némileg eltért ettől. Ö is úgy vélte, hogy a merényletre Szerbia elleni háborúval kell reagálni, de fontosnak tartotta a jogi megalapozást s a diplomáciai előkészítést a Szerbia elleni fellépéshez. Berchtold nézetét az uralkodó is osztotta. Az uralkodó és a külügyminiszter mindenekelőtt meg akarta szerezni a németek előzetes hozzájárulását és támogatását. Az osztrák miniszterelnök, Stürgkh gróf is a háború mellett nyilatkozott ezekben a napokban. Érvelésében belpolitikai okokra hivatkozott: a Monarchián belüli szláv népek kapcsolatait a Monarchián kívüli délszláv mozgalommal most már csak a Szerbia elleni háborúval lehet elvágni, s ha ezt nem teszik, számolni kell a belső bomlással.

Tisza István állásfoglalása lényegesen eltért a bécsiekétől. Nem emelt kifogást a szerb háború ellen, de az adott helyzetet erre alkalmatlannak ítélte. A csak egy évvel korábban lezárult Balkán-háborúkban nyilvánvalóvá vált előtte, hogy Romániára, noha formálisan szövetséges, nem lehet többé számítani, ellenkezőleg, ha a Monarchia háborúba bonyolódik, Románia erdélyi betörésétől lehet tartani. E veszély elhárítása végett a magyar kormány román nemzetiségi politikájának enyhítésével is próbálta csökkenteni a Monarchia és Románia közti feszültséget, de rendkívül mérsékelt engedményeivel nem ért el sikert. A Romániával kapcsolatos politika súlypontját nem is erre helyezte, hanem egy külpolitikai kombinációra: kössenek szövetséget Bulgáriával, és Romániát így sakkban tartva akadályozzák meg erdélyi támadását. Tisza ezt az új balkáni politikát – a szövetségkötést Bulgáriával – már hónapok óta sürgette. 1914 kora nyarán elérte, hogy a Monarchia vezetői elfogadták ezt a koncepciót, és a júniusi konopisti találkozón Vilmos császárral szemben Ferenc Ferdinánd is ezt képviselte. A németek azonban nem tették még magukévá, és Románia megtartása érdekében az erdélyi nemzetiségi politika további enyhítését kívánták, amit viszont Tisza utasított el. Ilyen körülmények között a bulgarofil politika elfogadtatásához még idő kellett. Ezért nem akarta Tisza a Szerbia elleni háború idő előtti kiprovokálását. „Rendkívül kedvezőtlennek tartom ezt az időpontot – írta az uralkodóhoz intézett július 1-i memorandumában –, hiszen Romániát már elveszítettnek kell számítanunk s pótolni még nem tudtuk. Az egyetlen állam, amelyre számíthatunk, Bulgária, ki van merülve. A jelenlegi Balkán helyzete olyan, hogy alkalmas casus belli találása a legcsekélyebb gondot sem okozza. Ha majd eljön a rajtaütés ideje, a legkülönbözőbb kérdésekből kialakíthatjuk az okot a háborúra.”[1]

Berchtold és az uralkodó Tisza előterjesztése ellenére folytatta az előkészítést. A balkáni politikára vonatkozó – még a merénylet előtt elkészített – emlékiratot Ferenc József kísérőlevelével együtt elküldték Vilmos császárnak; Hoyos gróf, a külügyminisztérium egyik vezető embere személyesen vitte Berlinbe. A levélben az uralkodó utalt Románia eltávolodására az utóbbi időben, s a Bulgáriával kötendő szövetséget a balkáni politika alapjaként emelte ki. Végül hangsúlyozta: „A Szerbiát tőlünk elválasztó ellentét kiegyenlítésére többé gondolni sem lehet.”[2] Július 5-én, még a német válasz megérkezése előtt, Conrad megkérdezte az uralkodót: „Ha az a válasz, hogy Németország mellettünk áll, akkor háborúba megyünk Szerbia ellen? … Akkor igen”[3] – válaszolta Ferenc József.

Lábjegyzetek

  1. Österreich-Ungarns Außenpolitik von der bosnischen Krise 1908 bis zum Kriegsausbruch 1914 (továbbiakban: Österreich-Ungarns Außenpolitik). VIII. Wien, 1930. 248.
  2. Ugyanott, 252.
  3. Feldmarschall Conrad, Aus meiner Dienstzeit 1906–1918. IV. WienLeipzigMünchen, 1923. 36.


A júliusi válság és a háború kitörése
A szarajevói merénylet Tartalomjegyzék Németország állásfoglalása