Habsburg-Lotharingiai József

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Habsburg-Lotharingiai József (egyértelműsítő lap)

Erzherzog Joseph Anton Johann Baptist von Österreich

Firenze, 1776. március 9. – Buda, 1847. január 13.
császári-királyi tábornagy (k. k. Generalfeldmarschall)
1796-tól haláláig Magyarország nádora
Wikipédia
Barabás Miklós: József nádor
1795. szeptember 3.
I. Ferenc kinevezi öccsét, József főherceget királyi helytartóvá.
1795. november 1.
Új vámtarifa lép életbe Magyarország és az örökös tartományok között.
1796. július 30.
I. Ferenc utasítja József királyi helytartót, hogy szervezze meg a toborzást, a nemesség önkéntes segélymegajánlását, mert a béke kilátástalan.
1796. szeptember 12.
Az országnagyok tanácskozása az önkéntes segélymegajánlás helyett az országgyűlés összehívását kéri a királytól.
1796. november 9.
Megnyílik a magyar országgyűlés.
1796. november 12.
Az országgyűlés József főherceget közfelkiáltással nádorrá választja.
1796. november 17.
A francia hadsereg Arcole-nél győz az osztrákok ellen.
1796. november 22.
Az országgyűlés megajánl 50 ezer újoncot, 10 ezer lovat és 5 millió 500 ezer forint értékű terménysegélyt. A király szükség esetén összehívhatja a nemesi felkelést.
1796. november 28.
Az országgyűlés feliratban kéri, hogy tárgyalhassa a kereskedelemügyet.
1796. december 8.
I. Ferenc elutasítja, hogy az országgyűlés megtárgyalja a kereskedelemügyet.
1796. december 10.
Az országgyűlés felterjeszti, I. Ferenc szentesíti az 1796. évi törvényeket.
1796. december 11.
Befejeződik a magyar országgyűlés.
1802. május 6.
Megnyílik az országgyűlés.
1802. május 21.
Az országgyűlés a következő diétáig megajánl évi 2 millió forintot, katonai adatokat kér, s egy bizottság kinevezését kéri, mellyel megtárgyalhatja a vámügyet.
1802. június 3.
Az országgyűlés két táblája a következő diétáig feltételesen elfogadja az állandó hadkiegészítést.
1802. június 19.
Az alsótábla három évre megajánl évi 6023 újoncot.
1802. június 22.
József nádor közbenjárására az országgyűlés a következő diétáig megajánl 12 ezer szükség esetén felhasználható újoncot.
1802. június 25.
Festetics György felajánl 40 ezer, Rhédey Lajos 10 ezer forintot egy magyar hadiakadémia felállítására.
1802. július 4.
I. Ferenc bejelenti, hogy felemelte a só árát.
1802. július 15.
Az országgyűlés feliratban kéri a nyomasztó kereskedelmi viszonyok javítását.
1802. augusztus 21.
I. Ferenc ismét szétválasztja a Cseh–Osztrák Udvari Kancelláriát és az Udvari Kamarát. Megkezdődik az állam- és konferenciaminisztérium lassú leépítése.
1802. augusztus 24.
Az országgyűlés felirata ismételten elutasítja a következő diétán túl terjedő állandó hadkiegészítést.
1802. szeptember 23.
I. Ferenc elutasítja az országgyűlés kereskedelemügyi feliratát.
1802. szeptember 29.
Az országgyűlés eredménytelenül kéri a rendszeres bizottsági munkálatok tárgyalásának engedélyezését.
1802. október 30.
Az országgyűlés felterjeszti, I. Ferenc szentesíti az 1802. évi törvényeket.
1802. október 31.
Befejeződik az országgyűlés.
1802. november 23.
Széchényi Ferenc a nemzetnek ajándékozza könyvtárát és gyűjteményét.
1805. augusztus 30.
I. Ferenc október 13-ra összehívja a magyar országgyűlést.
1805. október 17.
Az osztrák csapatok Ulmban kapitulálnak Napóleon hadai előtt.
Megnyílik az országgyűlés.
1805. október 25.
Az Udvari Haditanács a háború folytatását, a magyar nemesi felkelés összehívását javasolja az uralkodónak.
1805. október 31.
Az országgyűlés megszavaz 34 ezer újoncot, hozzájárul a nemesi felkelés összehívásához. Az alsótábla törvényjavaslatot dolgoz ki a jogtalan feljelentők ellen s a magyar nyelvről, melyben kéri, hogy az országgyűlési és a kancelláriához intézett feliratok hasábosan kétnyelvűek lehessenek, s a megyei törvényszékek magyarul ítélhessenek.
1805. november 4.
I. Ferenc jóváhagyja a nyelvi törvényjavaslatot.
1805. november 7.
I. Ferenc szentesíti az 1805. évi törvényeket.
Befejeződik az országgyűlés.
József nádor a hadszíntérre induló király helyett teljhatalommal átveszi az ország kormányzását.
1805. november 12.
Napóleon bevonul Bécsbe.
I. Ferenc utasítja a nádort, hogy hívja össze a nemesi felkelést.
1805. november 15.
Davout marsall csapatai átlépik a magyar határt.
1805. november 26.
Davout marsall kiáltványban szólítja fel a magyarokat, hogy ne álljanak ellen a francia csapatoknak.
1805. november 28.
A horvát tartománygyűlés a szentesített magyar nyelvi törvények miatt a latin nyelv jogainak fenntartását kéri a királytól.
1805. november 30.
A francia csapatok kiürítik Magyarországot.
1805. december 2.
Napóleon csapatai Austerlitznél döntő vereséget mérnek a koalíció osztrák és orosz seregeire.
1805. december 4.
I. Ferenc fegyverszünetet kér Napóleontól.
1805. december 26.
I. Ferenc jelentős területi engedmények fejében Pozsonyban békét köt Napóleonnal.
1806. január 5.
A megkötött béke következtében véget ér József nádor teljhatalma, s helyreáll a szabályos közigazgatás.
1808. augusztus 31.
Az országgyűlés első ülése.
1808. október 4.
Az országgyűlés felirata hozzájárul, hogy a király a következő három évben barmikor összehívhatja a nemesi felkelést. Felterjesztik a Ludovika Akadémiára tett félmillió forintot meghaladó ajánlást.
1808. október 12.
Erfurtban szövetséget köt Napóleon és I. Sándor orosz cár.
1808. október 22.
Az országgyűlés megajánl 20 ezer újoncot.
1808. október 26.
Az országgyűlés felterjeszti törvényjavaslatát a nemesi felkelés rendezéséről.
1808. október 28.
Az alsótábla megalkotja törvényjavaslatát a Nemzeti Múzeumról. A kereskedelemügyet és a magyar színjátszást József nádor pártfogásába ajánlják. A felsőtábla elutasítja, hogy törvényt hozzanak a magyar színjátszásról.
1808. október 31.
I. Ferenc hozzájárul a Ludovika Akadémia megalapításához.
1808. november 2.
I. Ferenc hozzájárul a Nemzeti Múzeum megalapításához.
1808. november 5.
I. Ferenc szentesíti az 1808. évi törvényeket. Befejeződik az országgyűlés.
1809. február 8.
Az Udvari Haditanács a Napóleon ellen megindítandó háború mellett dönt.
1809. március 3.
I. Ferenc elrendeli a nemesi felkelés felállításának előkészítését.
1809. április 10.
I. Ferenc hadat üzen Napóleonnak.
1809. április 11.
I. Ferenc utasítja József nádort a nemesi felkelés kihírdetésére.
1809. május 13.
Napóleon csapatai elfoglalják Bécset.
Megindulnak az első nemesi felkelő ezredek.
1809. május 15.
Napóleon proklamációban szólítja fel a magyarokat, hogy szakadjanak el a Habsburg-háztól s válasszanak független királyt.
1809. június 11.
I. Ferenc a nemesi felkelést János főherceg parancsnoksága alá rendeli.
1809. június 14.
A nemesi felkelő seregek Győrnél vereséget szenvednek a franciáktól.
1809. június 24.
A francia csapatok elfoglalják Győrt.
1809. június 26.
A francia csapatok elfoglalják Pozsonyt.
1809. július 5–6.
Napóleon Wagramnál döntő győzelmet arat a Károly főherceg vezette osztrák csapatok felett.
1809. július 12.
A harcoló felek Znaimban aláírják a fegyverszünetet.
1809. július 25.
A katonai vereség hatására Károly főherceg lemond minden tisztségéről.
1809. október 14.
Napóleon és I. Ferenc Schönbrunnban aláírják a békét.
1809. október 27.
I. Ferenc Clemens Metternichet államkancellárrá nevezi ki.
1809. december 19.
I. Ferenc pátense az örökös tartományokban elrendeli az ezüst kényszerbeváltását.
1809. körül
Üzemelni kezd Goldberger Ferenc kékfestő üzeme Óbudán.
Pest lakossága körülbelül 30 ezer fő.
1823. február 18.
Bars vármegye közgyűlése Ferdinánd trónörökös közbenjárását kéri a törvénytelen királyi rendeletek ügyében.
1823. március 20.
Eötvös Ignác királyi biztos feloszlatja a királyi rendeletek ellen tiltakozó nyitrai közgyűlést. A tiltakozók ellen katonaságot vezényel ki.
1823. április 23.
Nógrád vármegye közgyűlése törvénytelennek nyilvánítja Eötvös Ignác királyi biztos nyitrai eljárását.
1823. május 3.
Bars vármegye felirata összefoglalja a megyei ellenállás alkotmányos elveit.
1823. május 21.
Malonyay János királyi biztos feloszlatja a királyi rendeletek ellen tiltakozó zempléni közgyűlést.
1823. június 10.
Pest megye engedelmeskedik a királyi rendeleteknek, de nádori közbenjárást kér a sérelmek orvoslása érdekében.
1823. augusztus 18.
A királyi rendeletek ellen tiltakozó zempléni közgyűlés megakadályozza, hogy Lónyay Gábor királyi biztos felszólaljon a megyegyűlésen.
1823. augusztus 24.
Megnyílik a miskolci kőszínház.
1823. augusztus 29.
Wenckheim József királyi biztos katonasággal őrizteti a királyi rendeletek végrehajtásának ellenszegülő nógrádi tisztikart.
1823. augusztus 30.
Nógrád vármegye gyűlése körlevélben ismerteti a megyét ért sérelmet.
1823. október 4.
A Magyar Udvari Kancellária eltiltja az augusztus 30-i nógrádi körlevél megyegyűlési tárgyalását.
1823. november 4.
Wenckheim József királyi biztos katonai segédlettel végrehajtatja a királyi rendeleteket Nógrádban.
1823. december 15.
Lónyay Gábor királyi biztos elfogatja a királyi rendeleteknek ellenszegülő zempléni tisztikart.
1823. december 27.
Zemplén megyében megkezdődik az újoncozás. A megyei ellenállás befejeződik.
1825. szeptember 14.
Megnyílik a magyar országgyűlés.
1825. szeptember 25.
Karolina Augusztát magyar királynévá koronázzák.
1825. október 22.
Az országgyűlés felirata az uralkodó elé terjeszti az ország sérelmeit
1825. november 3.
Az országgyűlés kerületi ülésén Széchenyi István felajánlja egy évi jövedelmét az Akadémia megalapítása érdekében.
1825. november 9.
I. Ferenc elutasítja az ország sérelmeinek orvoslását. Az országgyűlés József nádor közbenjárását kéri.
1825. november 28.
Az országgyűlésen kihirdetik I. Ferenc királyi válaszát, melyben hozzájárul, hogy a diéta ismételten törvénybe iktassa. az ország jogait biztosító 1791. évi törvényeket.
1826. január 20.
Az országgyűlés feliratban kéri a magyar–latin kéthasábos törvényszöveg engedélyezését. Kéri a magasabb értékben szedett adótöbblet beszámítását, s csak meghatározott határnapig hajlandó megajánlani az adót.
1826. április 9.
I. Ferenc engedélyezi a megyék szabad levelezését. Elutasítja a magasabb értékben szedett adó beszámítását s az adómegajánlásnál kitűzött határnapot.
1826. június 10.
Az országgyűlés felirata megajánl 4 millió forint adót, de kéri a beszámítást. Az országgyűlés kéri, hogy a király engedélyezze a vámügy tárgyalását.
1826. június 27.
Meghal Koháry Antal magyar kancellár.
1826. augusztus 12.
Az országgyűlés elfogadja, hogy a jobbágytelket használó nemesek három év múlva állami adó alá vonandók.
I. Ferenc követeli a megajánlott adóösszeg felemelését, s nem engedélyezi a vámügy tárgyalását.
1826. szeptember 9.
I. Ferenc hozzájárul ahhoz, hogy a törvényszövegeket magyarra lefordítsák, de csak a latint ismeri el hivatalosnak.
1826. október 6.
Az országgyűlés feliratban kéri, hogy a király a magyar nyelvű törvényszövegeket is ismerje el hivatalosnak.
1826. november 3.
I. Ferenc elutasítja a magyar nyelvű törvényszövegek hiteles voltának elismerését.
1826. november 20.
József nádor közbenjár az uralkodónál a 4 millió forint adó és a korábbi fizetések beszámítása érdekében.
1826. december 5.
I. Ferenc elengedi az adóhátralékokat, ugyanakkor a megajánlott adó összegének emelését kéri.
1834. április 2.
Megkezdődik a törvénykezési munkálat országos vitája.
1834. április 17.
Az országos ülés a városi követek tiltakozása ellenére kimondja, hogy nemeseket illető ügyekben a királyi városok bíróságai nem illetékesek.
1834. május 20.
A Lánchíd ügyében kiküldött választmány benyújtja jelentését.
1834. május 24.
Kolozsváron megkezdődik az erdélyi országgyűlés.
1834. május 28.
Nemes Ádám, az erdélyi főkormányszék legidősebb tanácsosa, Ferdinánd főherceg királyi biztos utasítására visszautasítja, hogy a rendek által választott elnökként vezesse az országgyűlés üléseit.
1834. június 7.
Az erdélyi országgyűlés Weér Farkast és Kemény Józsefet Pozsonyba küldi, hogy tájékoztassa a magyar diétát a megnyitás nehézségeiről.
1834. június 16.
Pozsonyban az ellenzéki követek Weér Farkas jelenlétében eredménytelen követi konferenciát tartanak Erdély helyzetéről.
1834. június 20.
Hivatalosan is megnyílik az erdélyi országgyűlés.
1834. június 26.
Pozsonyban az ellenzék az erdélyi követek búcsúztatásakor banketten ünnepli az uniót.
1834. június 28.
A kerületi ülésen kisebbségben marad az ősiség eltörlését célzó javaslat.
1834. július 10.
I. Ferenc lapengedélyt ad Ljudevit Gajnak.
1834. július 14.
Megalakul az országgyűlési ifjúság Társalkodási Egylete.
1834. július 15.
Kölcsey javaslatára a kerületi ülés kívánja a majoratusok és senioratusok eltörlését.
1834. augusztus 22.
Wesselényi megkapja a Lipcsében nyomtatott Balítéletekről első példányait.
1834. augusztus 30.
A magyar országgyűlésen ismertetik I. Ferenc augusztus 28-i királyi válaszát az úrbér ügyében. Az uralkodó minden lényeges pontján elutasítja az országgyűlés javaslatát.
1834. szeptember 2.
A kerületi ülés megkezdi az úrbéri javaslat felülvizsgálatát.
1834. október 3.
I. Ferenc fogadja az erdélyi országgyűlés küldöttségét, mely az ország évtizedes sérelmeinek megszüntetését kéri. Kívánságuk teljesítését az uralkodó megtagadja.
1834. október 15.
A kerületi ülés kidolgozza üzenetét és törvényjavaslatát az úrbér ügyében.
1834. november 10.
Az ellenzék országos ülésen utoljára arat győzelmet az örökváltság ügyében.
Szatmár vármegye közgyűlésén megbukik az örökváltság.
1834. november 11.
Az erdélyi országgyűlés felesketi Nopcsa Elek országos elnököt, s így hivatalosan is megalakul.
1834. november 19.
Csongrád megyében megbukik az örökváltság.
1834. december 9.
Wesselényi nagy beszéde ellenére Szatmár megyében részeg bocskoros nemesek segédletével ismételten elutasítják az örökváltságot.
1834. december 10.
Országos ülésen megbukik az örökváltság.
1834. december 11.
Országos ülésen megbukik az úriszékek jogkörének korlátozását kimondó törvénycikk.
1834. december 21.
József nádor utasítja a királyi jogügyigazgatót, hogy indítson vizsgálatot Wesselényi szatmári beszéde miatt.
1834. december 30.
Országos ülésen megbukik a jobbágyok személy- és vagyonbátorságát kimondó törvénycikk.
1835. január 2.
A kerületi ülés Deák javaslatára az 1834. augusztus 28-i királyi válasz szavaival az úrbéri javaslatba iktatja a jobbágyok személy- és vagyonbátorságának elvét.
1835. január 13.
Az alsótábla a Lánchíd vitájában kimondja, hogy az építendő hídon a nemeseknek is hídvámot kell fizetni.
1835. január 29.
Wesselényi az erdélyi országgyűlésen bemutatja az általa vásárolt sajtón cenzúra nélkül kinyomtatott országgyűlési naplót.
I. Ferenc elrendeli az erdélyi országgyűlés feloszlatását.
1835. január 30.
Ferdinánd főherceg királyi biztos elkoboztatja Wesselényi sajtóját.
1835. február 6.
Ferdinánd főherceg feloszlatja az erdélyi országgyűlést.
1835. február 7.
Ferdinánd főherceg mint királyi biztos teljhatalommal átveszi Erdély kormányzását.
1835. február 9.
Kölcsey elmondja búcsúbeszédét a magyar országgyűlésen.
1835. február 16.
I. Ferenc elrendeli, hogy az országgyűlési napló kinyomtatása miatt indítsanak pert Wesselényi ellen.
1835. február 23.
I. Ferenc elrendeli, hogy Wesselényi ellen szatmári beszéde miatt hűtlenségi pert kell indítani.
1835. február 26.
Az országgyűlés felirata felterjeszti az úrbéri javaslatot.
1835. március 2.
Meghal I. Ferenc király. Trónra lép V. Ferdinánd király.
1835. március 4.
Az erdélyi királyi tábla megidézi Wesselényit.
1835. április 24.
V. Ferdinánd megbízza Reviczky Ádám magyar kancellárt a Wesselényi elleni hűtlenségi per irányításával.
1835. május 5.
A magyarországi királyi tábla felveszi Wesselényi perét. Ellenzéki követek konferenciája elhatározza, hogy az országgyűlésen fellépnek a szólásszabadságot sértő per ellen.
1835. május 25.
V. Ferdinánd jóváhagyja, hogy Reviczky Ádám magyar kancellár bevonja a Wesselényi elleni per irányításába Bartal Györgyöt és Stettner Mátét. Létrejön a titkos felségsértésügyi bizottság magva.
1835. június 9.
A kerületi ülés kimondja, hogy egyedül az V. Ferdinánd címzést fogadja el törvényesnek.
1835. június 16.
A kerületi ülés országos szólásszabadsági sérelemnek nyilvánítja Wesselényi perbe fogatását s elhatározza, hogy feliratban tiltakozik ellene.
1835. június 22.
Az országos ülésen Balogh János barsi követ kijelenti, hogy nem követne el bűnt, ha megismételné Wesselényi beszédének peresített részletét.
1835. június 24.
A királyi tábla kihirdeti a Balogh János barsi követ perbe fogatását elrendelő királyi leiratot.
1835. július 6.
A főrendek elvetik az alsótábla felirati javaslatát a szólásszabadsági sérelemről. Megkezdődik az üzenetváltás.
1835. július 23.
Bars megye újraválasztja perbe fogott követet, Balogh Jánost.
1835. augusztus 5.
József nádor elutasítja a közvetítését a szólásszabadsági sérelem megszüntetése érdekében.
1835. augusztus 12.
V. Ferdinánd felszólítja az országgyűlést, hogy feliratait címzés nélkül, a nádor közvetítésével juttassa el hozzá.
1835. szeptember 1.
A kerületi ülés kimondja, hogy felhagyva a rendszeres bizottsági munkálatok tárgyalásával, csak a legfontosabb ügyeket vitatja meg.
1835. szeptember 23.
A kerületi ülés elfogadja a jobbágytelket használó nemesek állami adó alá vetését kimondó törvényjavaslatot.
1835. szeptember 28.
Megkezdődnek a Pesti Magyar Színház építési munkálatai.
1835. október 26.
A főrendek elvileg elfogadják az úrbéres nemesek állami adó alá vetését.
1835. október 29.
Az országgyűlésen ismertetik V. Ferdinánd október 5-i királyi válaszát, melyben elutasítja, hogy a magyar nyelvű törvényszövegek tekintendők egyedül hitelesnek.
Az alsótábla elfogadja a tagosításról szóló törvényjavaslatot.
1835. október 30.
A főrendek elfogadják a tagosításról szóló törvényjavaslatot.
1835. november 7.
A kerületi ülés kimondja a nem nemesek felperesi képességét.
1835. november 14.
A kerületi ülés kidolgozza a pénzbeli adósságok rövid úton való végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot.
1835. november 16.
A kerületi ülés kidolgozza törvényjavaslatát a kisebb ügyekben bevezetendő szóbeli perről.
1835. november 17.
A kerületi ülés kidolgozza törvényjavaslatát, mely a nem nemeseknek egy év börtönt vagy 30 botütést meghaladó büntetés esetén is megengedi a fellebbezést.
1835. november 28.
Kihirdetik V. Ferdinánd királyi válaszát a sérelmekre. Az uralkodó hozzájárul a Részek visszacsatolásához.
1835. december 1–3.
A főrendek elvetik a szóbeli perről, a rövid úton való végrehajtásról és a nem nemesek fellebbezési lehetőségéről szóló törvényjavaslatokat. A nem nemesek felperesi képességét kimondó javaslatot elfogadják.
1835. december 9.
A kerületi ülés elfogadja Széchenyi terveit a Lánchíd építéséről, bérletéről és a hídvámfizetésről.
1835. december 12.
Az országgyűlés két táblája felkéri József nádort, hogy járjon közben a magyar nyelv érdekében.
1835. december 30.
A főrendek elfogadják a szóbeli perről szóló javaslatot.
1836. január 2.
A főrendek elfogadják a pénzbeli adósságok rövid úton való végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot.
1836. február 5.
A kerületi ülés kidolgozza törvényjavaslatát a közhasznú vállalatokról s a létesítésükhöz szükséges kötelező kisajátítás módjáról.
1836. február 10.
A szabad királyi városok követei tiltakoznak szavazatjoguk megsemmisítése, a befolyásuk nélkül hozott törvények kötelező volta ellen.
1836. március 3.
Az országgyűlés felirata az úrbérről, a jobbágytelki nemesek adózásáról, a tagosításról, a szóbeli perekről, a nem nemesek felperesi képességéről és fellebbezési jogáról, a pénzbeli tartozások rövid úton való végrehajtásáról.
1836. március 30.
Az országgyűlésen felolvassák az első, V. Ferdinánd címzéssel ellátott leiratot.
1836. április 23.
Az országgyűlés felirata a Lánchídról és a közhasznú vállalatok létesítési módjáról.
1836. május 2.
V. Ferdinánd szentesíti az 1836. évi törvényeket. Véget ér az országgyűlés.
1836. május 15.
Megjelenik az Országgyűlési Tudósítások utolsó száma.
Kossuth előfizetési felhívást bocsát ki a megindítandó Törvényhatósági Tudósításokra.
1836. május 22.
Gyulán elfogják Tormássy Jánost.
1836. május 23.
Szalontán elfogják Lovassy Ferencet.
1836. május 30.
Nagyváradon elfogják Lovassy Lászlót.
1836. június 3.
Zlinszky János főszolgabíró József nádor május 31-i parancsára hivatkozva eltiltja Kossuthot a Törvényhatósági Tudósítások megjelentetésétől.
1836. június 13.
Pest vármegye feliratban tiltakozik az ifjak elfogatása ellen.
1836. június 15.
Pest vármegye elítéli Zlinszky János főszolgabíró eljárását s feliratban tiltakozik Kossuth lapjának eltiltása ellen.
1836. július 1.
Ferdinánd leváltja Reviczky Ádám kancellárt, s helyére Pálffy Fidélt nevezi ki magyar kancellárrá.
Megjelenik a Törvényhatósági Tudósítások első száma.
1836. szeptember 22.
Ferdinánd rendeletet ad ki a főispáni hatalom gyakorlásáról.
1836. szeptember 30.
József nádor ismételten eltiltja Kossuthot a Törvényhatósági Tudósítások folytatásától.
1836. október 4.
A helytartótanács elrendeli, hogy a postahivatalok nem terjeszthetik Kossuth kéziratos lapját.
1836. október 10.
Ferdinánd elutasító választ ad 25 megyének az ifjak elfogatása ellen tiltakozó feliratára.
1836. október 11.
Pest vármegye Bécsben megjelent küldöttségét nem fogadja a király . Az ifjak ügyében tett kérésüket Pálffy Fidél kancellár elutasítja.
1836. december 12.
Bars vármegye kimondja, hogy küldöttség vigye Bécsbe az ifjak megpereltetése ellen tiltakozó feliratát.
1836. december 29.
Csanád vármegye közgyűlése felszólítja a megyéket, hogy az ifjak ügyében országos küldöttség tiltakozzon Bécsben.
1838. március 21.
Wesselényit a nádor megbízásából felszólítják, hogy ne vegyen részt tovább az árvízi munkálatokban.
1839. január 14.
Wesselényi Miklós benyújtja derekas védelmét.
1839. január 31.
A királyi tábla 3 évi fogságra ítéli Wesselényit.
1839. február 8.
A hétszemélyes tábla jóváhagyja a királyi tábla ítéletét Wesselényi perében.
1839. február 23.
A királyi tábla 3 évi fogságra ítéli Kossuth Lajost.
1839. március 2.
A hétszemélyes tábla 4 évi fogságra súlyosbítja a királyi tábla ítéletét Kossuth perében.
1839. március 15.
Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök pásztorlevelet ad ki, melyben felszólítja az alsópapságot, hogy a gyermekek katolikus hitben való neveltetéséről adott kötelezvény nélkül ne áldják meg a vegyes házasságokat.
1839. március 19.
Pest vármegye közgyűlése éles hangú feliratban bélyegzi meg a Wesselényi és Kossuth perében hozott ítéleteket.
Pest vármegye közgyűlése támogatja az alakuló Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülést.
1839. március 21.
Deák Ferenc közbenjárására V. Ferdinánd engedélyezi a beteg Wesselényi gräfenbergi gyógykezelését.
1839. április 9.
V. Ferdinánd összehívja a magyar országgyűlést.
1839. április 19.
Hollandia elismeri az 1830. évi forradalom után elszakadt Belgium függetlenségét.
1839. május 4.
Pest vármegye követté választja a perbe fogott Ráday Gedeont.
1839. május 8.
V. Ferdinánd utasítja Pest megyét, hogy Ráday Gedeon helyett válasszon más követet.
1839. június 5.
Az országgyűlés első kerületi ülése. Szentkirályi Móric bejelenti Pest megye választási sérelmét.
1839. június 8.
Megnyílik az országgyűlés.
1839. június 10.
A kerületi ülés kimondja, hogy amíg a szólásszabadsági és választási sérelem nincs orvosolva, semmit sem terjeszt a király elé.
1839. június 20.
Az alsótábla kívánja, hogy az országgyűlés ezentúl csak magyar nyelvű feliratot küldjön az uralkodó elé.
1839. június 24.
A kerületi ülés megkezdi a szólásszabadsági sérelem részletes vitáját.
1839. július 4.
A szólásszabadsági sérelem vitájában az ellenzék nagy támadást intéz a bíróságok ellen, mert azok ítéleteikben nem függetlenek.
1839. július 5.
József nádor a bíróságok elleni támadások miatt felfüggeszti az országgyűlés üléseit.
1839. július 16.
Az alsótábla kidolgozza törvényjavaslatát a magyar nyelv ügyében.
1839. július 28.
V. Ferdinánd biztosítja az országgyűlést, hogy nem kívánja sérteni a választási szabadságot. Felszólítja a rendeket, hogy kezdjék meg az előadások tárgyalását.
1839. augusztus 6.
A kerületi ülés elhatározza, hogy lekéri a királyi előadások tárgyalásához szükséges adatokat, de az újoncokról nem terjeszt fel semmit, amíg a sérelmek nincsenek orvosolva.
1839. szeptember 2.
Ráday Gedeon lemond a követségről.
1839. szeptember 12.
Az országgyűlés a nádor közbenjárását kéri a magyar nyelv ügyében.
1839. szeptember 18.
Az alsótáblán megbukik az újoncozási záradék.
1839. szeptember 23.
A főrendek elvetik a szólásszabadsági feliratot s javasolják, hogy az országgyűlés alkosson új törvényt e tárgyban.
1839. október 2.
Az alsótábla elutasítja, hogy új törvényt alkosson a szólásszabadságról.
1839. október 5.
Az alsótábla megkezdi a vallási törvényjavaslat kidolgozását.
1839. október 20.
Megalakul a Pesti Hengermalom Rt.
1839. október 31.
Az országgyűlés felirata tájékoztatást kér a királytól a kért újoncok szükséges voltáról.
1839. november 1.
Választmány dolgozza ki a váltótörvény tervezetét.
1839. november 10.
Megalakul a Pesti Műegylet.
1839. november 11.
V. Ferdinánd elfogadja, hogy az országgyűlési feliratok nyelve kizárólag magyar legyen.
1839. november 13.
A kerületi ülés kimondja, hogy addig nem foglalkozik az újoncüggyel, amíg a főrendek nem engedik át a szólásszabadsági feliratot.
1839. november 21.
Az alsótábla hajlandó tárgyalni az újoncügyet, de ezt nem terjeszti fel a szólásszabadsági felirat nélkül.
1840.
A Habsburg-ház államadóssága 1045,2 millió forint.
Megjelenik Horváth Mihály Az ipar és kereskedés története Magyarországban című műve.
Megjelenik a Szalay László szerkesztette Budapesti Szemle.
1840. január 4.
V. Ferdinánd elfogadja, hogy a katonatartás ügyét, esetleges megváltását országos választmány tárgyalja meg.
1840. január 11.
Működni kezd a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülés.
1840. január 31.
Az országgyűlés felirata a magyar nyelv ügyében.
1840. február 5.
A kerületi ülés tárgyalni kezdi az újoncügyet.
1840. február 15.
A kerületi ülés megkezdi a váltótörvény kidolgozását.
1840. február 20.
Az alsótábla elvben megajánl 38 ezer újoncot.
A főrendek kijelentik, hogy átengedik a szólásszabadsági feliratot, ha az alsótábla hajlandó új törvényt alkotni e tárgyban.
1840. március 2.
Az országgyűlés felirata felterjeszti a váltótörvény-javaslatot.
1840. március 24.
V. Ferdinánd leirata megígéri a szólásszabadság biztosítását.
1840. március 30.
Az alsótáblán megbukik a sérelmi záradék.
1840. április 9.
Az alsótábla 1843. május 2-ig megajánlja az adót.
1840. április 27.
Deák Ferenc József nádorral tárgyal az országgyűlésen kialakult helyzetről.
1840. április 29.
József nádor Bécsben kieszközli, hogy V. Ferdinánd kegyelmet adjon a szólásszabadsági perek vádlottjainak.
1840. április 30.
József nádor Deák és az ellenzéki vezetők tanácsára lemond arról, hogy az országgyűlésen felolvassa a szólásszabadságot elvben korlátozó kegyelmi leiratot.
1840. május 1.
József nádor az országgyűlésen ismerteti a királyi kegyelem tényét.
1840. május 4.
V. Ferdinánd utasítást ad a politikai foglyok szabadon bocsátására.
1840. május 5.
Az alsótábla ünnepélyes nyilatkozatban az utókorra hagyja a szólásszabadság biztosítását és a vallási sérelem orvoslását.
1840. május 8.
Az alsótábla a következő országgyűlésre bízza a kielégítő nyelvi törvények kiharcolását.
1840. május 10.
Kossuth Lajos kiszabadul a budai börtönéből.
1840. május 12.
V. Ferdinánd a következő országgyűlésre halasztja a vallási törvények megalkotását.
1840. május 13.
V. Ferdinánd szentesíti a törvényeket. Befejeződik az országgyűlés.
Kiszabadul börtönéből Lovassy László.
1840. június 7.
Megnyílik a Pesti Műegylet első tárlata.
1840. június 9.
A politikai életbe visszatérő Kossuth megjelenik Pest vármegye közgyűlésén.
1840. július 2.
Kopácsy József esztergomi érsek felszólítja a papságot, hogy reverzális nélkül ne áldja meg a vegyes házasságokat.
1840. augusztus 27.
Pest vármegye közgyűlése elítéli az esztergomi érsek körlevelét.
1840. október 8.
Zay Károly evangélikus főfelügyelő eltiltja L'udovít Stúrt az oktatástól.
1840. november 12.
A Magyar Udvari Kancellária engedélyezi, hogy Landerer Lajos megindítsa a Pesti Hírlapot.
1845. december 10.
József nádor figyelmezteti Pest megyét, hogy küldöttsége engedély nélkül ne induljon Bécsbe.
1847. január 13.
Meghal József nádor.

Tartalomjegyzék

Benda Kálmán

A reakció felülkerekedése

Károly főherceg mint szervező, mint hadvezér és politikus egyaránt kimagasló képességekkel rendelkezett; a nádori méltóságot viselő Sándor Lipót és utódja József nádor, vagy a polgárlányt feleségül vevő stájerországi majd frankfurti kormányzó, János főherceg mind magasan fölötte álltak Ferencnek.

Mérei Gyula

A terméseredmények

Azok az árutermelő földesurak, akik a háromnyomásos gazdálkodás kereteit áttörték, birtokaikon a mecklenburgi, illetve a holsteini gazdálkodást vagy a forgós gazdálkodást meghonosították, az istállózást, állatállományukban a fajtaváltást megkezdték, eredményeiket már az új gazdasági technikának köszönhették, és elérték a nyolcszoros, kilencszeres maghozamot. Ezek közé a gazdaságok közé tartoztak Hunyady János gróf ürményi, József nádor alcsúti es kisjenői, Károly főherceg magyaróvári, Széchenyi István nagycenki, Károlyi Lajos gróf suránymegyeri, Batthyány Lajos gróf ikervári uradalmai.

Benda Kálmán

Kabineti abszolutizmus, rendőruralom

Az udvar ki akarta használni Sándor Lipót halálát a nádori méltóság felszámolására, ezért az uralkodó 1795. szeptember 3-án negyedik öccsét, József főherceget csupán Magyarország helytartójává nevezte ki. A helytartót Budán már az új méltóságok várták, közülük is Majláth József tárnokmester kapott utasítást, hogy a mindössze 19 éves ifjút az ország helyzetével, belső ügyeivel megismertesse. József főherceg legfőbb feladata egyébként az országos vizsgálatok elindítása volt.

Királyi biztosok vezetésével vizsgálatot indítottak szerte az országban megyei tisztviselők és birtokos nemesurak ellen. Zala megye alispánját, a szabadkőműves Spissich Jánost, Hajnóczy barátját, állásvesztésre ítélték, s bár végül is helyén maradt, meghurcolták Bernáth Ferenc zempléni viceispánt is. Zemplén megyében egyébként huszonnégy nemesurat helyeztek vád alá uralkodóellenes kijelentésekért vagy azért, mert a francia eseményekkel rokonszenveztek, s bár birói ítéletre nem került sor, volt, akit töröltek a táblabírák, a megyei ülnökök sorából, másokra kimondották, hogy nem választható országgyűlési követté; akadt, akit csak megintettek

A közigazgatási szervek után az egyetemek és iskolák „megtisztítása” került sorra. Fegyelmit indítottak több egyetemi tanár ellen, egyeseket csak megróttak, Kreil Antalt azonban, mert filozófiai előadásaiban szembehelyezkedett a vallás tanításaival, és Koppi Károlyt, a világtörténet tanárát, mert dicsérettel szólt a franciaországi dolgokról, azonnali hatállyal nyugdíjazták. Megvonták a tanítás jogát a szabadkőműves Tichy István kassai akadémiai tanártól és Deling János pécsi professzortól, mert Kant tanait vallotta. Leváltották Török Lajos gróf tankerületi főigazgatót és Piller Celesztint, a kőszegi piarista gimnázium igazgatóját, akik a vizsgálat szerint rossz hatással vannak az ifjúságra.

A, politika irányára s így a kormányzat módszereire egyébként az új magyarországi méltóságoknak szinte semmilyen befolyásuk nem volt, ha akarták volna, akkor sem tehetnek érdembeli javaslatot. Ferenc császár ugyanis sajátságos kabineti abszolutizmust honosított meg, melyben az uralkodó csupán néhány, többnyire szűk látókörű kegyencére hallgat, minden ügy az uralkodó dolgozószobájában, kabinetjében dől el. Ennek a színvonaltalan kormányzatnak, mely nem kívánt belenyúlni a társadalom életébe, ahogy annak idején Mária Terézia vagy II. József abszolutizmusa, legfőbb jellemzője a mozdulatlanság volt, a változtatások elől való teljes elzárkózás. Egy forrongó, változó Európa közepén így vált a Habsburg-monarchia és benne Magyarország az állandósult maradiság szigetévé. Az uralkodó viselkedésének alapoka minden új iránti bizalmatlansága, a változtatástól való félelme volt. Bizalmatlan és gyanakvó volt legközvetlenebb munkatársai iránt, nem bízott nála jóval tehetségesebb testvéreiben, ahogy nem bízott a vezető méltóságokban sem. A magyarországi viszonyok alakulására ezért nem lehetett befolyása még József főherceg helytartónak sem. Józsefet különben az 1796. évi országgyűlésen nádorrá választották; az udvarnak ugyanis szüksége volt a magyar rendek pénzügyi és katonai hozzájárulására, ezért cserébe alkotmányos jóindulatot kellett mutatnia. A főherceg ettől kezdve egy fél évszázadon át viselte a nádori tisztet. Ö is a birodalom és a császári ház érdekét nézte, de éppen ebből a szempontból nem értett egyet az udvar politikájával, mely kicsinyes rosszindulattal kezelt minden magyarországi ügyet, s úgy akart egyre több pénzt és katonát kisajtolni az országból, hogy közben megakadályozta a gazdasági kibontakozást, megbénította az ipar és kereskedelem fejlődését. A nádor Magyarországon, a magyarok közt élve, a birodalmi problémákat is nemegyszer másként látta, mint a bécsi Burg politikusai. Arra hivatkozva, hogy a magyar korona országai a birodalomnak területben és lakosságban szinte a felét teszik ki, s ez a Magyarország a terhekben is arányosan osztozik, egyenlő elbánást kért számára, de semmit sem érhetett el. Sőt, politikai ellenlábasai elhitették a gyanakvó Ferenccel: az a szándéka, hogy Magyarországot elszakítsa a birodalomtól, mert magyar királlyá akar lenni. József nádor kezdeti buzgósága így hamarosan letört, kedvét vesztette, s az 1800-as években már legtöbbször meg sem próbálta az udvar részéről megnyilvánuló törekvéseknek útját állni.

A titkos kabinetben 1795 után Ferenc király egykori nevelője, Colloredo gróf volt az első tanácsadó ; politikai elképzelésekkel nem rendelkező, jelentéktelen ember. Mellette a külügyek terén az elszántan forradalomellenes Thugut gróf, a belügyekben pedig a csehországi nagybirtokos, Leopold Kolowrat gróf reakciósan feudális nézetei érvényesültek. Ök azok, akik az államtanács megkerülésével véleményezik a legfontosabb ügyeket, személyes befolyásuk alatt tartva az uralkodót.

E kabineti abszolutizmus legfőbb kormányzati szerve a rendőrség volt; a titkosrendőri szervezet behálózta az egész birodalmat. Magyarországon hét titkos központot állítottak fel: Pozsonyban, Nagyszombaton, Debrecenben, Sopronban, Pesten, Temesvárott és Zágrábban. Ide futottak be mindenfelől a titkos jelentések, s innen küldték őket Bécsbe, a központba, majd az uralkodóhoz. Emellett külön levélvizsgáló hivatalokat létesítettek, az általuk felbontott és gyanúsnak talált levelek rövid úton a császár elé kerültek, aki azokat pedáns bürokrata módjára szortírozta és gondosan elrakta. 1801-ben a rendőrség hatáskörébe utalták a cenzúrát is, méghozzá visszamenő érvénnyel, utólag újra átvizsgálják a II. József és II. Lipót alatt megjelent műveket, s közülük majdnem 2500-at eltiltanak. Egy 1802-es rendelet kimondotta, hogy öröklés esetén a hagyatéki könyveket is vizsgálatnak kell alávetni. Külföldi kiadvány csak titokban jöhet be. 1798-ban megszüntetik az olvasóköröket, majd a kölcsönkönyvtárakat is bezárják.

A ferenci kabineti abszolutizmus egyformán lehetetlenné tette a birodalom népeinek fejlődését, Magyarországot azonban külön is sújtotta. A titkos kabinet tagjai, maga az uralkodó is meg volt róla győződve,. hogy a birodalom egységes erőkifejtését Magyarország különállása gátolja. Ezért mindenáron a különállás megszüntetésére, az ország teljes alávetésére törekedtek, s addig is, míg ez sikerül, a magyarországi fejlődés gúzsbakötésére és a cseh–osztrák örökös tartományok előnyben részesítésére törekedtek. Jellemző, hogy amikor 1796 elején József nádor, még mint helytartó a Lengyelország felé irányuló magyar borkivitelt sújtó vámok eltörlését javasolta, Ferenc király saját kezű levélben oktatta ki öccsét a birodalmi politika irányvonaláról; arról, hogy ez a vám az osztrák tartományok érdekét szolgálja, szabad kereskedelem esetén ugyanis ezek nem versenyezhetnének a sokkal jobb minőségű magyar borokkal. Márpedig – írta – „az állam érdeke azt kívánja, hogy ezek (az osztrák tartományok) virágzását segítsük elő”. Majd hozzátette: „mindezt azonban csak szigorúan magunk közt mondom”.[1]

A francia háborúk

Károly főherceg, az uralkodó talán legtehetségesebb öccse, a hadsereg belső reformját sürgette, s egyetértve József nádorral, azt kívánta, hogy orvosolják Magyarország nemzeti sérelmeit, és adjanak neki a kereskedelemben nagyobb szabadságot. Ferenc azonban minden változtatás elől elzárkózott.

Napóleon és Magyarország

1809. április 10-én kitört a régóta fenyegető háború az Osztrák Császárság és Napóleon között. Az osztrák sereg kezdeti biztató ellenállás után általános visszavonulásra kényszerült; Károly főherceg a fősereggel Regensburgtól a Duna bal partján hátrált Napóleon előtt, s Bécstől északra, a Morvamezőre szorult; János főherceg, a déli hadsereg parancsnoka kénytelen volt Észak-Olaszországot kiüríteni, s Eugene Beauharnais itáliai alkirály elől csapataival Stájerországon át a Dunántúlra hátrálni. Május 13-án Napóleon bevonult Bécsbe és a schönbrunni kastélyban ütötte fel főhadiszállását. Ferenc császár és udvara Magyarországra menekült, és Tatán, az Eszterházyak várkastélyában húzta meg magát.

Május 21–22-én Károly főherceg Aspernnél véres ütközetben visszavetette a Duna bal partjára átkelni akaró francia sereget, de győzelme nem döntötte el a háborút.

Június elején az itáliai alkirály János főherceget üldöző csapatai benyomultak Magyarországra. János maradék csapataival északnak fordult, a Dunánál gyülekezett a magyar nemesi fölkelés is, amelyet József főherceg nádorral az élén |János főherceg parancsnoksága alá rendeltek. Június 14-én Eugene Beauharnais csapatai a győri csatában szétszórták a vitézül verekedő, de rosszul vezetett és teljesen korszerűtlenül fölszerelt nemesi sereget, és megszállták a várost.

Az udvar és a magyar nemesség ellentétének újraébredése

Az 1811. augusztus 25-ére összehívott pozsonyi országgyűlés ingerült hangulatban gyűlt egybe. A megyei utasítások zöme tiltakozott a devalvációs pátens és a törvénytelen adóterhek ellen. Az ellentéteket sem a király trónbeszéde, sem a nádor közbenjárása nem enyhítette, sőt a nemesi ellenállás még erősödött, amikor az uralkodói előterjesztés a hadiadón kívül újabb 12 millió forint hozzájárulást kért a rendektől, s azt kívánta, hogy a fedezetlen kölcsönből 100 millió forint értékért Magyarország vállaljon kezességet. A rendek, miután az örökös tartományokkal egyenlő megterhelést, azokkal egyenlő elbírálást kértek a kereskedelem terén, amit az udvar megtagadott, egyik kérést sem teljesítették arra hivatkozva, hogy a devalváció elvitte az ország vagyonának négyötöd részét. A helyzetet tovább mérgesítette, hogy a kormány elutasította a magyar nyelv hivatalossá tételére vonatkozó kérést, s az abszolutizmus jogosságának és törvényességének bizonyítására, kimondottan a magyar közjog elleni éllel, megjelentette Piringer udvari titkár, majd Gustermann bécsi cenzor munkáját.

A diéta így minden lényeges eredmény nélkül zárult (bár a szokásos újonckontingenst, továbbá egymillió mérő rozsot és zabot „hűségük jeleként” a rendek megszavaztak). Ferenc király, hogy haragját éreztesse, nem is jött le személyesen az országgyűlés berekesztésére; ezt a feladatot Antal főherceg végezte el 1812. június 1-én.

Az 1809-es schönbrunni béke óta azonban Magyarország súlya a Habsburg-monarchián belül megnőtt. Ausztria sokat vesztett területben és emberben, a háború is jobban sújtotta; mindezek következtében az udvar kénytelen volt erősebben támaszkodni Magyarországra, vele fokozottabban számolni.

1810 júniusában József főherceg nádor az uralkodóhoz beadott emlékiratában azt javasolta, hogy a birodalom súlypontját helyezzék át Magyarországra; ugyanakkor a birodalmi egység érdekében a cseh–osztrák tartományoknak is adják meg azokat az alkotmányos jogokat, amelyeket Magyarország élvez. Ferenc azonban elutasította a javaslatokat mondván, hogy a monarchia egysége nem a magyar alkotmány kiterjesztését kívánja, hanem éppen ellenkezőleg: Magyarország alkotmányát kell átalakítani a többi örökös tartomány mintájára.

Vörös Károly

A paraszt állami és földesúri terhei

1820 körül József nádor egyik kimutatása szerint a Magyar Királyság adózóit az 5 millió forint hadiadón kívül a megyei háziadóra fizetendő 6 millió 277 ezer és a katonatoborzás költségeire fizetendő 200 ezer forint adó is terheli. Ezenkívül az egyházi kiadások körülbelül 1 millió 70 ezer, a földesúrnak az urbárium alapján készpénzben fizetendő tartozások pedig 983 ezer forintot tettek ki: összesen, akkori folyó pénzben 13, ezüst értékben pedig körülbelül 5 milliót. Ehhez járult azonban a só, mint állami monopólium, végül is ugyancsak adóként számított hozadékának körülbelül háromnegyed részeként több mint 5 és félmillió ezüstforint.

Az 1825–1827. évi országgyűlés

Az uralkodó éppen a leglényegesebb pontokra elutasító válasza megdöbbentette az országgyűlés összehívásának puszta tényéből (1790-hez hasonlóan) túl sokra következtető rendeket, indulatuk azonban nem csökkent. A nádor közvetítésével több hónapos alku kezdődött, melyben az udvar óvatosan visszahátrált az 1790. évi törvényekhez és az azokból világosan fakadó rendi jogoknak: az országgyűlések rendszeres tartásának és a megyék szabad levelezési jogának megerősítéséig. További engedményekre nem volt hajlandó. A már beszedett adók beszámítását a megajánlandó adó összegébe, vagyis ennek jelentős csökkentését kiváltképpen nem volt hajlandó elfogadni.

A bizottsági munkálatok

Kinevezése és grófi rangra emelése az udvar ügyes gesztusa volt a középnemesség felé, mellyel Reviczky – nem tagadva meg származását és ügyesen hangsúlyozva magyar voltát – jobban meg tudta értetni magát, mint a született mágnások. Politikája Metternichnek az 1825. évi országgyűlési nyitány alkalmából kialakítani kezdett koncepcióját követve, a rendi alkotmány szoros formális betartásával – sőt mintegy védelmének jelszavával – lépett fel, ám ugyanakkor ezen belül az abszolutizmus érdekeinek merev védelmével kísérletezett. Ezen is fog majd megbukni, amikor világossá válik (amit a nádor, sőt Metternich is nála már jobban lát), hogy a rendi alkotmány már a feltartóztathatatlanul a polgárosodás felé mutató törekvések bázisává vált, és pusztán erre építve többé nem lehetséges a status guo abszolutizmus érdekeivel összhangban álló megmerevítése.

Az úrbéri és a közgazdasági bizottság munkálatai

A vámkérdésre vonatkozóan az összbizottság a nádor elnökletével úgy határozott, hogy az osztrákokkal való tárgyalásnak csupán tájékozódó jellegűnek kell lennie, kereskedelmi egyezmény kötésének céljával.

Gergely András

Kormányzat és konzervativizmus

Egy Habsburg, az uralkodó testvére: József főherceg, nádor dicsőítette így a rendi hagyományokat 1807-ben: „Szabadságunkat elődeink erényei alapították meg; a szabadság alkotmányt, az alkotmány boldogságot adott; az ezekkel egybeforrt nemzeti jellem: a nagylelkűség, vitézség, szabadelvűség és állhatatosság az idők mostohaságain diadalmaskodván, a nemzet jólétét megőrzötte… Ily erények által lőn boldoggá a haza, s tartá meg a szabad nép fő kincsét, a törvényalkotó hatalmat… … itt, hol a Hunyadiak, a Kinizsiek, Zrínyiek nagy szellemei ihletik s hívják föl örök emlékezetre méltó tettekre a mélt. főrendek és tek. karok és rendek kebleit.”[2] E történelemszemlélet középpontjában az isten kegyelméből való uralkodó személye állott, akinek feladata őrködni bölcsen a népek boldogsága felett. A forradalom e felfogás értelmében gonosz emberek cselekedete, a liberalizmus megtévedtek elmeszüleménye. I. Ferenc király, amikor 1832-ben uralkodása negyvenedik évfordulója alkalmából harmincnégy megye háromszáz tagú küldöttsége tisztelgett előtte, az országgyűlés küszöbén is erre a meglevő, rendek és uralkodó közötti egyetértésre és az „újítások” trónt és nemességet, egyaránt veszélybe sodró európai „tanulságaira” hívta fel a rendek figyelmét: „A magyarnak vele született tekintete s tisztelete régi alkotmánya iránt óvjon meg titeket azon veszélyektől, melyekkel az újítás kórsága s a külföld utánzása – mi által magatokhoz s dicséretes elődeitekhez lennétek hasontalanokká – mindenkor össze van kapcsolva. Nagyon tanulságos az rátok nézve, mi közel és távol, mellettetek és közöttetek történik. Arra int az titeket, hagy szorosan simuljatok a trónhoz s honatyai célzatainkat, királyi gondjainkat s fáradozásainkat, miket javatok végett örömest vállalunk el, bizodalmatokkal támogassátok.”[3]

Az elvi nyilatkozatnak szánt királyi beszéd hátterében valóban a rendek és az5 udvar feudális érdekeinek egyeztetésen alapuló, mindkét fél szerzett pozícióit forma szerint elismerő udvari politika állott. A rendi alkotmány tiszteletben tartásának a nemességre szabott ára a változtatások, reformok elutasítása volt. Az udvar kompromisszumon alapuló politikáját Reviczky Ádám kancellár dolgozta ki, s Metternich támogatásával próbálta megvalósítani az 1830-as évek első felében. A MetternichReviczky irányvonal az együttműködés felkínálásával politikai és gazdasági biztonságot ígért a nemesi egzisztenciáknak, valójában azonban legfeljebb e biztonság illúzióját nyújthatta, mert a feudalizmus válságának tényeit közvetlen mindennapjaiban kényszerült felismerni az a nemesség, amelynek e szövetséggel reális politikai megoldás helyett az uralkodói hatalom (valójában persze fölöttébb kétes) szilárdságának tudatával kellett volna megelégednie. Az évtizedekkel korábban, a napóleoni háborúk idején még úgy-ahogy funkcionáló együttműködés megújítását az időközben bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások lehetetlenné tették. (A MetternichReviczky politika nemcsak kudarcra volt ítélve, hanem egyúttal eltorlaszolta az útját a másik, bizonyos udvari körök által velük szemben szorgalmazott politikának, amely a jobbágyi érdekek felkarolásával próbált magának társadalmi bázist teremteni.) Kezdeményezés helyett kompromisszumokat kénytelen-kelletlen tudomásul vevő, állagmegőrzésre törekvő konzervatív politika érvényesült tehát az 1830-as évek első felében. A kormányzati aktivitáshoz nemcsak az elhatározás és a program hiányzott, hanem – a feudalizn'ms válságának újabb jeleként – a megvalósításához szükséges hatékony államapparátus is.

Az 1831. évi kolerajárvány és az általa kiváltott tömegmozgalmak felszínre hozták az elavult kormányzati rendszer válságát. Az együttműködésre képtelen, a felsőbb intézkedéseket végre nem hajtó vármegyék fölé királyi biztosokat kellett kiküldeni. Napvilágra került az is, hogy a legfőbb kormányszékek, a bécsi udvari kancellária és a budai helytartótanács, képtelenek az együttműködésre. „A machina ügyetlen formája minden nap szembe tűn, midőn p. 0. a kancellária verest, a helytartótanács kéket parancsol és a vice-ispány nem tesz semmit.”[4] Ennek oka abban rejlett, hogy tisztázatlan lévén hatáskörük, legfőbb vezetőik személyes ellentéte megbéníthatta az adminisztráció menetét. A magyarországi arisztokrácia és a helytartótanács élén álló József nádor ellenszenvvel kísérte a kisnemesi származású, de immár magas közjogi funkciójú, utóbb grófi rangú uralkodói kegyenc, Reviczky Ádám működését, és mindent elkövetett hatáskörének korlátozása érdekében. József nádor, az uralkodó testvéröccse, még külön sérelmezte, hogy felséges bátyja teljesen elhidegült iránta. Véleményét sokszor már nem is kérdezték, amikor a magyar politika kérdései Bécsben napirendre kerültek, jóllehet ő volt a rendszeres bizottsági munkálatok átdolgozására kiküldött országos bizottság elnöke is, és ebben a minőségében mindenkinél jobban ismerte a birodalom Lajtán inneni részének politikai hangulatát.

A nyilvánosság biztosítása és a tárgyalások rendje

A követek többsége a rendszeres bizottsági munkálatokat haladó irányban továbbfejlesztő utasítással érkezett az országgyűlésre. Ha néhány kérdésben utasításuk nem is volt saját meggyőződésük szintjéhez mérhető, joggal remélhették, hogy az országgyűlés munkája olyan visszhangot vált ki szűkebb pátriájukban, hogy a vármegye haladó táborának Pozsonyba távozott két legjobbja a honnmaradott rokonérzésűek segítségével kedvező pótutasításokhoz juthat. Mindennél fontosabb volt tehát számukra a tárgyalások széles körű nyilvánosságának biztosítása. Szükségessé tette ezt az a tény is, hogy a felsőtáblán – a kicsiny, független főrangúakból álló ellenzéki csoportosulást nem számítva – a nádor és Cziráky Antal Mózes gróf, országbíró vezetésével a főurak, a főpapok és a zászlósurak az udvar mellé sorakozva mereven elzárkóztak a reformok elől, s csak az ellenük formálódó köznemesi közvélemény nyomása kényszeríthette őket az alsótábla javaslatainak elfogadására.

Az úrbér ügye

A király végül (a nádor kezdeményezésére) biztosította a főrendeket: nem fog olyan törvényt szentesíteni, amely az alkotmány felforgatására vezetne. Erre a főnemesek elveik ünnepélyes fenntartása mellett átengedték a javaslatot, amelyet 1333 novemberében terjesztettek föl az uralkodónak.

A birodalom és kormánya I. Ferenc után

A MetternichKolowrat-féle irányzatok kompromisszumán alapuló államvezetést más oldalról a partikuláris tendenciák fenyegették. Ennek meggátlására a birodalom egyes részeit korlátozott hatáskörrel az uralkodócsalád tagjai igazgatták. Rainer főherceg Lombardiában, Miksa Galíciában, József Magyarországon kormányzott; sőt 1835-től Erdélybe is egy főherceget küldtek a nagyfejedelemség kormányzására Estei Ferdinánd személyében.

Az 1830-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az udvar magyarországi politikáját megszabó MetternichReviczky-féle irányvonal csődbe jutott. Az úrbéri kérdés felvetésével nem sikerült kompromittálni a rendeket, sőt a változtatások visszautasításával a kormány az alsóbb néprétegek bizalmát is elveszítette A rendi intézményrendszer szabad működését engedményképpen lehetővé tevő politika valójában a liberális reformprogram hirdetése számára teremtett fórumot. A konzervatív kompromisszumon alapuló stabilitás megnyugvása helyett a reformmozgalom dinamizmusa fenyegette a feudális abszolutizmus hatalmi pozícióit. A magyarországi, az uralkodó körök által „anarchiaként” jellemzett állapotok Kolowrat hívei számára alkalmat adtak Metternich lejáratására. Az államkancellár a magyar belpolitikában új program kialakítására kényszerült. Ferenc halálával a nádor által is gyűlölt Reviczky magyar kancellár helyzete megrendült, az országgyűlés bezárása után rövidesen menesztették. Megnyílt az út a nádor és Metternich államkancellár együttműködése előtt. József nádor, a Budán székelő helytartótanács elnöke még a „magyar ügyekben” sem hallathatta szavát Bécsben. Sokszor csak utólag közölték vele azokat a döntéseket, amelyeket neki kellett végrehajtania. Pedig a magyarországi viszonyok ismeretében az ő állásfoglalásai voltak a megalapozottabbak. Amíg Metternich Magyarországon csak hátramaradottságot látott, s ezért minden haladó mozgalom hátterében külföldi ügynököket, egy-két „elszédített” tévelygőt sejtett, József nádor vele szemben leszögezte, hogy bizonyos reformok már Magyarországon is elkerülhetetlenek, sőt itt már nem hogy a reformoknak, hanem a demokratikus átalakulás híveinek is kimutatható a társadalmi bázisa a kisnemességben és a városi köznépben. Ezért helytelen az ellenzéki mozgalmat rendőri ügyként kezelni. Nem hozhat végleges megoldást az erőszak alkalmazása. Metternich azonban, minden változtatásnak elvi ellensége lévén, nem fogadta el József nádor javaslatait, hanem inkább a kolowrati politikához közelített. Az államértekezlet eddig is foglalkozott a fontosabb magyarországi ügyekkel. Most a magyar kancellária és a helytartótanács adminisztratív kiiktatását célozva, Metternich 1837-ben külön „magyar-erdélyi információs bizottságot” szervezett, amely a beérkező titkosrendőri jelentések alapján – ezekbe még a nádornak sem volt bepillantása – foglalt állást a magyar ügyekben. Magyar kancellárrá Metternich feltétlen hívét, a magyarul sem tudó tehetségtelen Pálffy Fidél grófot nevezték ki. Az új, MetternichPálffy nevével fémjelezhető magyarországi politika a liberalizmus következetes, a rendi jogokat is semmibe vevő felszámolásán, a magyar különállás fokozatos megszüntetésének programján alapult.

A Törvényhatósági Tudósítások

A nádor, mihelyt tudomást szerzett Kossuth laptervéről, megyéjén keresztül (a nádor egyúttal Pest megye főispánja) rövid úton el akarta tiltani vállalkozása megindításától. Kossuth azonban, elsősorban az Országgyűlési Tudósítások több éves gyakorlatára hivatkozva, ellentmondott a tiltó parancsnak, és óvását szétküldte a megyéknek. Pest megye is a nádori tiltó parancs ellen foglalt állást. A megyék többsége Kossuth mellá állt, és felírt ez ügyben a királyhoz. A Törvényhatósági Tudósítások népszerűsége csak fokozódott, a kezdeti 30–40-es előfizetési létszám hovatovább 140-re szökött fel. A lap és szerkesztője az országos politika centrumába került. Mindenki őt igyekezett tájékoztatni, s emiatt hovatovább hírekért, információkért is hozzá fordultak, nála vagy vele tanácskoztak a vásárok idején Pestre érkező ellenzéki vezetők.

A hatalom egyelőre tétovázott. Pálffy kancellár letartóztatást javasolt, de egyelőre a mérsékeltebb álláspont győzött. Kossuthot királyi parancsban tiltották el a lap folytatásától. Kossuth újabb óvást fogalmazott, amelyet Pest megye is magáévá tett, s a védelmet kérőt a megyék egész sora választotta meg „hivatalos levelezőjének”. Ügye többé nem személyes sérelem volt, hanem a megyék többségének sérelme. Minderről részletesen beszámoltak a Törvényhatósági Tudósítások. Végül, félretéve a nádor aggodalmait, a kormány Pálffy kancellár javaslata mellett döntött. 1837. május 5-én katonai segédlettel letartóztatták a budai hegyekben pihenő Kossuth Lajost, s ellene röviddel később hűtlenség címén emelt vádat a királyi jogügyi igazgató.

Széchenyi vállalkozásai

A harmincas években Széchenyi mindinkább távolodott a politikai élettől. Nem értett egyet a Wesselényi-féle, szerinte „faltörő”, Béccsel „ujjat húzó” politikával. Helytelenítette, hogy barátja az országgyűlésen az alsótábla követei által és nem rájuk kívánt hatni. Illúziókban ringatózott Reviczky kormányzatának reformbarátságát illetően, s ez illúziók rabjaként később is elmarasztalta az ellenzéki reformmozgalmat. Bizonyos ellenzéki követeléseket idő előttieknek tartott. Elfogadta hát József nádor ajánlatát, az Al-Duna szabályozásának királyi biztosságát, és 1833-ban, az országgyűlés idején, elhagyta Pozsonyt.

Az országgyűlés küszöbén

Levonva a szükséges következtetéseket – végcélként a birodalmi politika közvetlen befolyásolását tűzve ki –, aktivizálódott a fiatal magyar arisztokraták egy csoportja, a Taglalat írójának fia, a kiváló képességű Dessewffy Aurél gróf szellemi vezetésével. Programjukba vették bizonyos, elkerülhetetlennek látszó reformok „fontolva haladó” megvalósítását: hitelbank alapítását, az engedőleges örökváltságot, a megyerendszer centralisztikus irányú módosítását. Nem találtak ellenzőre az öregedő József nádorban sem, aki a harmincas évek végén elvesztett népszerűségét és politikai befolyását kívánta visszanyerni annak érdekében, hogy fia nádorrá választásának útját egyengesse.

Kiutat keresett, a változtatás szándékát akarta mutatni a bécsi kormány is. Clam-Martinic katonás rendszabályokat követelt: az alsó- és felsőtábla „szabályozására”, a megyei választások „fegyelmezésére” van szükség, a megyékben állandóan ott lakó „derék főispánok” legyenek, akik „mint királyi hivatalnokok” járjanak el.[5] Metternich pedig egyik tollnokával Kegyes jóakarat Magyarország számára címmel íratott cikksorozatot az országgyűlés küszöbén, amelyben már nemcsak az alkotmány fenntartását, hanem fokozatos modernizálását ígérte arra az esetre, ha a magyar politikusok a kormányhoz csatlakoznak: „Magyarország egyedül semmit sem érhet el, az összmonarchiával együtt mindent megvalósíthat.”[6] Kapóra jött az ifjúkonzervatívok jelentkezése, akiknek elképzelései részben eltértek ugyan a Metternich által hírdettettektől (nézeteiket a cikksorozat nyomán támadt vitában Dessewffy Emil fejtette ki), de velük frissítették fel a perek során kompromittálódott kormányzati gárdát. Menesztették a feladatának ellátására nemcsak politikailag alkalmatlan Pálffy kancellárt, a kiváló közjogtudós ókonzervatív Cziráky országbírót és az ellenzéki elveit kinevezésével feladó, népszerűtlen Somssich személynököt. Mailáth Antal gróf lett a kancellár, Mailáth György kapott országbírói kinevezést, Szerencsy István került személynökként az alsótábla elnöki székébe

A politikai válság felismerése nemcsak aktivizálta, hanem eltérő megoldások keresése folytán polarizálta is az arisztokráciát. A főpapok és az aulikusok az udvar, az országgyűlésen a nádor körül tömörültek.

Az új évtized küszöbén

A nádor-helytartó maga mögött tudhatta legnehezebb hivatali éveit. Tekintélye felfelé és lefelé egyaránt biztosítottnak látszott.

Vörös Károly

A Pesti Hírlap

Ma már tudjuk, hogy a Sürgöny című rövid életű lap engedélyét átvevő pesti nyomdász és kiadó, Landerer, az udvar – a nádort és a helytartótanácsot is megkerülve érvényesített – egyetértésével alkalmazta új lapjának szerkesztőjeként a börtönét alig néhány hónapja elhagyó Kossuthot.

Az új program és Széchenyi

A Pesti Hírlap még csak alig négy hete jelenik meg, amikor Széchenyi január végén a Balogh-féle tudománynépszerűsítő társulat (tulajdonképpen egy társadalmilag-szervezetileg nyitott, a szélesebb értelmiségi rétegekhez szóló, őket szervező Akadémia igényének is felfogható) alapítási felhívását olvashatja. „Átcikázik” rajta: „Kossuth ellen kell fordulnom.”[7] Másnap levelet küld Deáknak, véleményét kérve a lap modora felől, február 5-én már célozgat a nádornak a Pesti Hírlap fokozott cenzúráltatására, 6-án megkezdi egy röpirat: A kelet népe írását.

Széchenyi és a kormány

A következő hetekben Széchenyi még egyre kilátástalanabb kísérleteket tett arra, hogy Deákot és Batthyányt Kossuthról leválassza, a nádornál is támaszt keresett, de ez józanul csupán hallgatott.

A kormány új politikai kísérlete

Hogy mi lett a fogadtatása Jarcke javaslatának, konkrétan nem tudjuk. Elismert kormánypolitika – legalábbis egyelőre és egészében – nem lett belőle, de hogy alapjaiban egyetértésre talált, azt Metternich éppen 1842-től József nádorral folytatott bizalmas levelezése tanúsítja és az a helyeslés, mellyel Metternich bizonyos, így mindenekelőtt az udvar részéről új magyarországi politika kezdeményezésének szükségességét hangsúlyozó megállapításai a nádor részéről találkoztak.

A nádor persze némileg másképpen képzelte e kezdeményezéseket, mint a kancellár. 1842 januárjában Metternichhez intézett levele egyrészt józanul rámutatott a Magyarországon 1840 után megindult, gyorsan kibontakozó fejlődésre, új generációk belépésére, a politika társadalmi bázisának kiszélesedésére és így a felfogások polarizálódására, a vagyonosok eltávolodására a reformoktól; másrészt éppen e helyzetre és az így kínálkozó lehetőségekre hivatkozva annak szükségességét és jelentőségét hangsúlyozta, hogy a kormány, ha óvatosan is, vegye kézbe a politikai kezdeményezést, mozgósítsa a konzervatív erőket, míg azok egyáltalán mozgósíthatók. És mint pragmatikus politikus, a nádor kiemelte a helytartótanács a megyék önkényeskedései által megromlott tekintélyének megszilárdítására már eddig is megtett intézkedéseket, majd mint az efféle pozitív kezdeményezésekre alkalmas területet, a most tervbe vett magyarországi vasutak közül legalább a pestbécsi vonal államvasúttá nyilvánítását: állampénzen való megépítését javasolta.

Az udvar magyar politikájára igen jellemző válaszában a herceg kereken visszautasította a nádor vasútügyi javaslatát, továbbra is arra hivatkozva, hogy Magyarország a birodalom bevételeihez nem járul hozzá. megfelelő arányban, és így méltánytalan lenne a német tartományok rovására való támogatása. Egyúttal – s a nádorhoz írott későbbi leveleiben is – hasonló makacssággal tért vissza annak hangsúlyozásához, hogy az ország politikai helyzete is teljesen lehetetlenné teszi a kormány részéről való támogatást. Magyarországnak saját belső erejéből kell talpraállnia, visszautasítva a liberálisok kínálta tévutakat – magyarázta a kancellár. E teljes elzárkózás a nádor által jól meglátott és világosan előadott magyarországi realitásoknak még a meghallgatása elől is – ezekkel szemben a bezárkózás saját, szinte rögeszmés elképzeléseinek körébe, és mindennek egyre gyerekesebben öntelt, kellemkedve bölcselkedő modorban való előadása – egyszerre mutatta meg egyrészt a herceg szellemi képességeinek és ítéletének már szinte szklerotikus beszűkülését, másrészt a kamarilla – talán részben Kolowrat és köre kivételével – ennek felismerésére láthatólag képtelen voltát. Legjellemzőbb talán az, hogy arra vonatkozóan: hogyan is bontakozhatnék ki az ország saját erőire támaszkodva, nemcsak a hercegnek, hanem magának az egész udvarnak sem volt konkrét koncepciója, mint ahogy legvalószínűbbnek az látszik, hogy Magyarország és a császárság gazdasági kapcsolatainak megváltoztatására végül sem gondoltak komolyan. (Közben azonban Metternich a nádornak adott válaszában, a nádor levelének bármilyen ezt indokló apropója vagy célzása nélkül, a főherceget Széchenyitől óvta, mintha azt gyanította volna, hogy afféle ötleteket, mint amilyenekkel a vasútépítést sürgető nádor előállt, csak Széchenyi-féle emberektől hallhatott.) Ami egyrészt jól érzékelteti: az udvar, míg saját kezdeményezéséből már semmiféle engedményt nem volt hajlandó tenni Magyarországon (jól látva, hogy az engedmények szükségképpen a feudalizmus lazítása irányába mutatva, a konkrét eredményen túl általában is növelnék a liberálisok presztízsét), addig annak még inkább útját állta, hogy engedmény az ellenzék kezdeményezésére születhessék. Mivel pedig az udvar által évtizedek óta gazdaságpolitikailag döntőnek tekintett kérdés: a nemesség adóztatása ekkor – a gazdasági és a politikai fejlődés adott szakaszában – már csak a polgári reformot erősítette volna, és megoldható is csak így volt (s már nem az örökös tartományokba az abszolutizmus fénykorában bevezetett, akkor még a feudalizmus erősítését szolgáló rendszerrel és eredménnyel), az is világos, hogy az udvarnak általában az egész hazai fejlődés számára sem volt már semmiféle reális útja. Politikájának egyetlen lehetséges magatartása így csak bárminő reformnak nemcsak elgáncsolása, hanem lehetőleg már felvetődésének is megakadályozása lehetett: hiszen még a Jarcke-féle memorandum is csupán prakticista adminisztratív módszerek használatát tudta javasolni. És hogy ez valóban így volt, azt az udvarnak az 1843 tavaszára esedékes országgyűlést élőkészítő lépései világosan igazolták, éppúgy, mint az a taktika, amelyet már az 1841. november 15. és 1843. február 4. között tartott erdélyi országgyűlésen is alkalmazott.

A magyar országgyűlés előkészítése

A kancellár javaslatával kapcsolatban, a nádor (sokban a reformellenzék álláspontját is átvevő) véleményét is meghallgatva, végül is egy titkos bizottság létesítését határozták el az országgyűlés céljainak és az elérésükre alkalmas eszközöknek a megállapítására. A bizottság több ülés után március 19-ig ki is jelölte e célokat: az 1840:III., IV., V. törvénycikkek által a katonai elszállásolás, a Duna-szabályozás és a büntetőtörvény tárgyában kiküldött országos bizottságok munkálatainak megtárgyalását, az 1825–1827. évi országgyűlés által kiküldött országos bizottságok költségeinek megtérítését, az országgyűlési szállások bérének, a királyi városok országgyűlési szavazati arányának rendezését, a házipénztári terheknek a nemesség részéről való átvállalását, az országgyűlési hallgatóság megrendszabályozását. Másodsorban pedig kijelölte a bizottság az ország anyagi érdekeinek előmozdítását, az útépítés megkönnyítését, a vámok csökkentését, egy pesti kereskedelmi bank és takarékpénztár alapítását, a magyar nyelvnek az iskolákban segédnyelvként való bevezetését. A Staatskonferenz döntése alapján e célok némileg módosultak (amint azt az országgyűlés elé végül beterjesztett királyi javaslatokkal való összevetés mutatja is) : az udvar lemondott a háziadó nemesi teherré való átalakításának kezdeményezéséről, ezt (és a várható kudarcot) áthárítva az ellenzékre. Ám az összbenyomás nem változott: az udvar hosszú évek óta először, valóban úgy látszik pozitív, előremutató javaslatokkal készül megjelenni az országgyűlés előtt.

A szándék realitását és jóhiszeműségéet azonban Metternichnek a nádor véleményét kikérő, majd őt tájékoztató levelei helyezik teljes és helyes megvilágításba. Metternichnek ezek a most is csillogóan szellemeskedő és öntelt, valójában azonban változatlanul teljesen üres és konkrét gondolat nélküli levelei jól mutatják az udvar egyrészt továbbra is merev elzárkózását a magyar gazdasági életnek megfelelő induló tőkével, központi alapokból való ellátása (valójában a Magyarországról származó jövedelmek akár csak egy részének is visszatérítése) elől, másrészt merev ellenállását mindazokkal a politikai és társadalmi törekvésekkel szemben is, melyek pedig – szorosan egybeolvadva a gazdaságiakkal – a fejlődés adott szakaszában már mintegy előfeltételei az éppen Metternich által kívánt, saját erőből való gazdasági megújulásnak. Mert az olyan számítás, hogy a modern tőkés fejlődés hajlamos lesz erőit egy centralizált abszolutisztikus rendszer és azon belül is különösen egy éppen e rendszer által fenntartott sokféle feudális korlátozástól terhelt gazdaság támogatásába fektetni, vagy teljes tájékozatlanság-a, vagy eleve egyfajta rosszhiszeműségre utalt. Metternich a problémát vele ellentétben józanul és konkrétan megközelítő nádorhoz intézett nyomatékos (és egyetlen) tanácsa – az országgyűlési tárgyalások szilárd vezetésével a biztonság fenntartását kötve lelkére – azt sejteti, hogy az utóbbiról van szó. E talajtalan (illetve éppen általa azzá tett) reformjavaslatok sikerével a kormány sem számolt, nem utolsósorban azért sem, mert egyrészt eleve tisztában volt ilyen céljainak elfogadhatatlan. és megvalósíthatatlan voltával, másrészt azért nem, mert elhatározott szándéka volt a gazdasági kibontakozás a reformellenzék. által javasolt és így megvalósulás esetén annak pozícióit erősítő, szükségképpen polgári megoldásának elgáncsolása. „A következő országgyűlés nem lesz konstituáló [tehát új alapokat teremtő – V. K.], ehhez a dolgok Magyarországon még nem érettek”[8] – írta Metternich a nádornak 1843. február 8-án.

A kudarc oka: az udvar taktikája

Ez a taktika már akkor érvényesülni kezdett, amikor az országgyűlés tervezett irányát a nádorral közlő Metternich a legszigorúbb titoktartást kérte a főhercegtől.

A kormány előkészületei az új politika bevezetésére

Ennek jegyében Metternich május 9-én levélben fordult József nádorhoz, melyben szokott, csillogva, de laposan bölcselkedő modorában, aforisztikus formában vázolta fel a magyar politikai helyzet megoldását célzó javaslatait – ám ezúttal is anélkül, hogy az e helyzet objektív alapjául szolgáló gazdasági-társadalmi változásokról tudomást látszott. volna venni. Javaslatai ugyanis most is a helyzet kizárólag adminisztratív-politikai úton való megoldása körül mozogtak, annak legcsekélyebb kétsége nélkül, hogy a problémák megoldásához mindez elégséges is lesz. Ami a politikai mechanizmus alakulását illeti, itt a kancellár helyesen következtetett, amikor a nagy változást a magyarországi politikában 1825-ben látta: az uralkodó visszatérésében az alkotmányos formákhoz és a nyugati-európai demokratikus eszmék behatolásában a magyar politikai gondolkodásba. A következő két évtized alatt azonban – folytatja a levél – a kormány elveszítette befolyását a fejlődésre részint azért, mert a feudális alkotmány formaságai korlátozták az uralkodói hatalmat, s azt az 52 vármegye között osztották meg, részint, mert a magyarországi képviseleti rendszer mellett a kormány nem is tud magának többséget biztosítani a megyék befolyásolta alsótáblán, mely képes paralizálni a főrendi tábla még lojális, konstruktív működését is. Olyan válság ez, melyből a kibontakozást felülről kell kezdeményezni, különben a szociális forradalomnak nyílik meg az útja, annál is inkább, mert az országban az ellentétek rendkívül kiélezettek: nemzetiségi síkon éppúgy, mint a feudális privilégiumok és a nemesség polgárosodó érdekezi között.

Ilyen kizárólag politikai-taktikai megalapozás után nem meglepő, ha a megoldás nem megy mélyebbre. Felülről kiinduló reform kell, ennek előfeltételeként a kormánytöbbség megszerzése az alsótáblán, ez pedig az adott rendszerben a megyék kormányirányításának megerősítését követeli. Az országgyűlésen az uralkodónak nemcsak tárgyakat, hanem kész törvényjavaslatokat kell előterjesztenie, nem engedve ezáltal azt, hogy a rendek kezdeményezzenek. – törvényjavaslatokat királyi biztosok kell, hogy képviseljék: a vita irányítóiként és vitapartnerekként.

Metternich javaslata – melyben érdekes módon keverednek még az 1825–1827. évi országos bizottságok munkálatainak egyes, akkor visszautasított javaslatai az udvar részéről küldendő királyi biztosokra és a Jarcke-féle tervezet gondolatai – egészében mégis egy más, igaz, szándékaiban eltérő, megjelenésében azonban azonos koncepciót latszik tükrözni: Széchenyiét.

Említettük, hogy Széchenyit a kormány felé tett első közeledési kísérletének hűvös fogadtatása erősen lehangolta, az országgyűlési események azonban, melyek már kezdetben azt mutatták, hogy a kezdeményezést a kormányellenes reformellenzék ragadta magához, ismét aktivizálták. 1843. július 17-én emlékiratot juttatott el Metternichhez (aki – emlékezhetünk – utoljára írásos javaslatokat kért tőle): eszerint a kormánynak az alsótáblán többséget kell biztosítania magának, de anélkül, hogy ennek során letérne az alkotmányos és „nemzeti” útról. 1825 óta a kormány bizonytalanul politizált egyöntetű terv nélkül, így gyengeségével és következetlenségével éppenséggel kompromittálta a jó érzelműeket. A megyék most már olyan erősek, hogy velük szemben a kormánynak is erős pártot kell szerveznie: ez az egyetlen mód, hogy szembeszállhasson velük. A közvetlen cél mindezek révén az kell legyen, hogy a nemesség adózzék (olyan követelmény, melynek jelentősége – mint látni fogjuk – a vámrendszer sokszor követelt reformjának szempontjából lesz nyilvánvaló), illetve, hogy a végrehajtó hatalom erős legyen.

Széchenyi e tervezete – melyben könnyű felismerni Metternich későbbi aforizmáinak legfőbb gondolatait – ismét nem talált kedvező fogadtatásra. Gervay Kübecknek is megmutatta, aki lenézően adta vissza, mint amiben nincsen semmi, Metternich is tagadta, hogy akkor elolvasta volna. Hasonló lett a sorsa – legalábbis ezt mondták – Széchenyi december 17-i újabb memorandumának is, melyben tekintettel az egyre zavarosabb és már az ausztriai belpolitikai viszonyokat is károsan befolyásolni kezdő magyar helyzetre, a gyökeres és következetes rendcsinálás érdekében Bécsben egy, a magyar kancelláriától is független (s ennek jeleként egyenesen a Burgban ülésező) magyar bizottság megszervezését javasolta. A bizottság – melynek nem kellene titkosnak lennie, de beszélni sem kellene róla sokat – tagjaiként többek között Ficquelmontot, az udvar egyik magyar szakértőjét, gróf Mailáth Antal kancellárt, gróf Apponyi Györgyöt, az újkonzervatívok tekintélyben is egyre inkább Dessewffy Aurél örökébe lépő vezetőjét, Szögyény udvari tanácsost, Lonovics püspököt, Ferstl-t, a titkosrendőrség az országgyűlést ellenőrző csoportjának vezetőjét és saját magát javasolta. A bizottság feladata lenne az események megfigyelése és a szükséges lépések jó előre való megtervezése, hogy az udvar ne kerüljön időzavarba.

Bár Széchenyi sértődötten azzal zárta felterjesztését, hogy ha a kormány bizalmatlan vele, ő a saját útján fog tovább haladni: mindez nem hatotta meg Metternichet. Ez a javaslat is hetekig olvasatlanul feküdt irodájában, vagy talán a herceg csak azért mondta (illetve mondatta embereivel) ezt, hogy (régi elvéhez képest) megtörje Széchenyi önbizalmát. Amit ha Metternichnek nem sikerült is elérnie, az kétségtelen, hogy a gróf itt felvetett gondolatait nagyon is felhasználta a már ismert május eleji aforizmáinak összeállításakor.

Ezekre azonban egyelőre, már 1844. május 14-én József nádor válaszolt, abban a józan és konkrét modorban, mely általában is jellemezte tevékenységét. A herceg fellengző eszmefuttatásaira nála a hazai viszonyok ismeretében kialakított konkrétumok válaszolnak. A nádor rámutat arra, hogy a kormánynak éppen nem lehetetlen többséget szereznie a vármegyékben, csak meg kell ezt szervezni; a nemzeti ellentétek nem annyira élesek (a horvát viszonyoktól eltekintve); ha a kormány kész törvényjavaslatokkal akar előállni, nagyon helyes, de kell, hogy azokat a magyar viszonyokat, a közszellemet és a nemzeti hibákat ismerő személyek készítsék elő; ahhoz viszont, hogy ez a rendszer egyáltalán bevezethető legyen, az szükséges, hogy a megyék utasításaikban ezt kifejezetten kérjék, s hogy a törvényjavaslatok az országot meggyőzzék a kormány jó szándékáról: a közvéleménnyel szemben ugyanis nem lehet eljárni.

József nádor javaslatai – melyek mögött ugyancsak nem nehéz Széchenyi felfogásának egyes elemeit felismerni – Metternich számára, tervei szempontjából igen megfelelőknek bizonyultak. Május 26-án tehát a Staatskonferenz már nemcsak azt tárgyalta: milyen legyen az udvar álláspontja az országgyűlés kapcsán, mikorra tűzzék ki annak bezárását, hanem (ami még fontosabb) azt is: milyen legyen a kormány politikája a következő országgyűlés előkészítésében; hogyan lehet rendezni a közigazgatást, konzervatív többséget biztosítani és milyen törvényjavaslatokat készítsenek majd elő? A döntés a történeti-alkotmányos formák – Metternich egész ideológiájából logikusan következően – tartandó volta mellett a kormány részéről reformok kezdeményezését javasolta, s azt, hogy ezeket a konzervatívok közül kiválasztott személyekkel hajthassák végre. Július 4-én azután a reformjavaslatok konkrét kidolgozására össze is ült a Metternich kijelölte négy tagból álló titkos bizottság (amit Széchenyi állítólag nem is olvasott javaslata is ajánlott), tagjai közül azonban Széchenyi éppúgy hiányzott, mint József nádor. A bizottság munkálata, mely Metternich intencióinak megfelelően a főispáni jogkör „helyreállítását”, s a megyék tevékenységének figyelésére egy, a kancellárián a közgyűlési jegyzőkönyveket ellenőrző és belőlük a problémákat összegyűjtő osztály megszervezését ajánlotta, ezek révén megszerezhetőnek tartotta az országgyűlési többséget, s kidolgozhatónak a törvényjavaslatok részletes programját. Végül az országgyűlés munkájának zavartalanságát biztosítandó, a bizottság megfelelő tanácskozási rend kidolgozását is javasolta. Az országbíró külön kikért javaslata a mindehhez szükséges szervezési taktikát érintette: ahhoz, hogy a kormány biztos lehessen megfelelő követek választásában, a főispánokat minden más hivatalos funkció alól mentesíteni kell, így állandóan a megyében lakhatnak, és ott maguk vezethetik a közigazgatást. Ha a jelenlegi főispán (például magas kormányhivatala folytán) ezt nem tudná vállalni, akkor címét (és ezzel, ha nem főnemes, főrendi táblai tagságát is) megtarthatná, de helyére a megyébe főispáni helytartót, adminisztrátort kell kiküldeni. Ha az akadályozott főispán helyett az adminisztrátor kinevezése önmagában még nem is volt újdonság, a megyét ténylegesen vezető főispánok, illetve adminisztrátorok számára most megállapított igen magas fizetés (a megyék nagysága szerint 4 ezer, illetve 5 ezer forint) tevékenységükkel szemben a kormány részéről támasztott új igényekre utal. Valóban: minden közgyűlésen és tiszti ülésen jelen kell lenniük; személyesen kell vezetniük a közigazgatást, kivált a katonatartási és adózási ügykörben; hozzájuk kell benyújtani a megyéhez intézett folyamodványokat, s ők is válaszoljak meg azokat. Javítani kell a kancellária és a helytartótanács munkáját is: ügyintézésük lassú, és kivált az utóbbiban sok az alkalmatlan ember. A közigazgatás így nem ütőképes, s meglazult a hivatali titoktartás is: ezért mindkét főhivatalnál elnöki irodákat kell szervezni. Miután mindezzel lényegében a nádor és a bizottság is egyetértett, az október 10-én benyújtott javaslatok csakhamar a Staatskonferenz elé kerültek, s ott is elfogadtatván, november elején megkapták az uralkodói aláírást.

A Védegylet

Landerer 1843 végén megtagadta a Kossuthnak a lap egyre növekvő jövedelméből járó szerkesztői részesedés felemelését; Kossuth indulatában kilépéssel fenyegetőzött, amit Landerer a kormány sugalmazására nem késett elfogadni. 1844.június 30-ával, éppen az országgyűlés legkritikusabb szakaszában, szerkesztői állása így megszűnvén, a szükség is kényszerítette új állás keresésére, már csak azért is, mert új lapengedélyért beadott kérvényét elutasították, pedig még József nádor, sőt a nagy konzervatív Zsedényi is támogatta – igaz, mindkettő attól félve, hogy anélkül még veszélyesebb térre viszi át az agitációt. Nekik lett igazuk és nem Metternichnek, akit Kossuth szintén felkeresett: a kancellár azonban, helyesen látva meg a rokonszenves férfi kiváló képességeit, melléfogott a taktikával, nagyúri fölénnyel arra számítva (s ebben Széchenyi is befolyásolta), hogy a vagyontalan szegény ügyvéd végül hajlandó lesz eladni magát a kormánynak. Mint máskor, most is rosszul számított. Kossuth ugyanis – jó érzékkel – a Védegyletben azonnal meglátta a politika társadalmi bázisának szervezéséhez és kitágításához a politikai fejlődés adott szakaszában éppen a legmegfelelőbb eszközt: gazdaság és politika a nacionalizmus védpajzsa alatt végbevihető összekapcsolásának a tömegek mozgósítására kiváló eszközét.

A Védegylet szervezésében és országos hálózatának kiépítésében követendő taktika alapvonalait Kossuth már 1844 szeptemberében kidolgozta, a szervezni kívánt társadalom és az ellenfelek: magatartásuk és taktikájuk mély ismeretében. A szervezés megindításához mindenekelőtt országos intézményes háttér biztosítását tartotta szükségesnek, hogy az egylet elleni várható akciókat azonnal intézményes közügy védelmeként lehessen visszaverni: ezt, mint láttuk, országgyűlési határozatban az egylet nemsokára el is nyerte. Tervében az egylet maga egy központi igazgatóság mellett (mely az iparosokat hozná össze a vevőkkel) vidéki osztályokban lenne szervezendő; szerény tagsági díjat is lehetne szedni (ezt az alapszabály végül évi 20 krajcárban állapította meg) a működési költségek fedezésére és némi közvetlen ipartámogatásra. Ezt az utóbbit megkönnyítendő Kossuth az egylet majdani hálózatán át nagyszabású országos adatgyűjtést is tervez az iparfejlesztés adottságainak, helyi lehetőségeinek felmérésére, sőt felveti egy úgynevezett Iparcsarnok létesítésének gondolatát is.Ez iparcikkek átvételével és forgalmazásával foglalkoznék: garantálná az átvételt és megszervezné a kereskedelmi elosztást is, mégpedig nemcsak a hazai termelők, hanem az egylet által meghatározott időre a külföldi gyárosok által Magyarországon alapítandó gyárak termékeinek esetében is. Végül kitér a szabálysértő tagok ellen alkalmazandó (szükségképpen csak társadalmi) szankciókra is.

A Védegylet megalakítását a közvélemény általában kedvezően fogadta, kivált az ellenzéki megyékben, hiszen az egyletnek – minden, taktikailag feltétlenül szükséges tagadás ellenére is – az ellenzékkel való kapcsolata kezdettől fogva nyilvánvaló volt, Kossuth maga mint az egylet igazgatója rendkívüli aktivitással dolgozott annak érdekében, hogy a hazai ipart fokozott működésre (és ezzel együtt új befektetésekre), a külföld vállalkozó szellemű ipari tőkéseit magyarországi gyáralapításra, s a tőkét hazai találmányok finanszírozására bírja, Deák és Wesselényi – és nyilván sokan mások – aggódtak is a bojkottált áruk körének túlságos szélességén, kivált akkor, amikor a hazai ipar teljesítőképessége még csekély. Deák mint fegyelmezett politikus, aki az ellenzék egységét mindennél fontosabbnak tartotta, némi hallgatás után, megismerve az alapszabályokat, a Védegylet zalaszentgróti osztályának alakulásakor mégis nagy beszédben állt ki az egylet mellett, kivéve részét a szervezőmunkából is, Széchenyi nem csekély bosszúságára, aki még mindig nem mondott le arról a reményéről, hogy Deákot Kossuth mellől leválasztva, vele egy középpárt alakításába bocsátkozhat. Csalódását több részes cikkben vezette le, melyben a szentgróti beszédet elemzi, bírálja; de a végén ismét szövetkezésre hívja fel Deákot, s ismét eredmény nélkül. Így azután 1845 nyarának végére, az egy Árva megyét kivéve, minden megyében legalább egy védegyleti osztály működött; jellemzően a társadalom (gazdasági helyzetétől nyilván nem független) érzékenységére, aránylag legtöbb a Dunántúlról. Az osztályok (a községi, járási és megyei szintű, tehát különböző nagyságú szervezetek) száma ekkorra már elérte a 146-ot.

Mindez indokolja a kormány megdöbbenését, s az első sikerek láttán igyekezetét a mozgalom adminisztratív eszközökkel való elfojtására. Az egylet megalakulását azonban megakadályozni nem mervén, a további lépések még nehezebbeknek ígérkeztek. A királyi hivatalnokokat sikerült ugyan visszatartani az egylet támogatásától, a belépéstől, de az egylet és a vidéki osztályok működésének törvényességét, alakulásuk szabályszerűségét vitató próbálkozásokkal (megfelelő egyesületi törvény híján) jobbnak látták felhagyni. A kormány némi sikert csupán az egylet sajtó útján való propagálásánák a cenzúra és a nyomdaszabályzat alkalmazásával elért korlátozásával tudott felmutatni. Legbiztosabbnak a nádor által ajánlott megoldás maradt: hagyni kell a mozgalmat, kifullad magától is.

A tapasztalat a nádort igazolta: pusztán annak igénylése, hogy az emberek valamit ne csináljanak, nem volt alkalmas arra, hogy a mozgalmat hosszabb időn át életben tartsa. Az ellenzék azonban most már akkor sem léphetett vissza, ha a mozgalomnak ezt az eredendő hibáját – ha máskor nem, Deák aggályai után – sokan felismerték. Kossuth, maga is csakhamar felismerte az innen fenyegető veszélyt, és már 1844 végén részvényes alapokon, a Védegylettől való teljes különállás hangoztatásával, egy Gyáralapító Társaságot hozott létre; egyrészt az egylet elleni bizalmatlanság leszerelésére, másrészt a tényleges ipartámogatáshoz szükséges tőkék lehetséges körét kiszélesítendő. A társaság, melynek alapszabályait ugyancsak Kossuth és munkatársai dolgoztak ki, eszerint egyrészt mint társ vagy részvényes segít a gyáralapításban vagy -fejlesztésben; másrészt kamatos kölcsönt ad külföldről betelepülő iparosoknak, és saját erejéből is állít gyárakat. Alig két hónappal a Védegylet megalakulása után a társaság is megalakult (tagjai között konzervatív nagyurakkal is), egyik alelnökeként Széchenyivel. Hosszú életűnek azonban a Gyáralapító Társaság sem bizonyult: a konzervatívok és a védegyletiek ellentétei, elsősorban Kossuth igazgatói megbízatása körül (amit a konzervatívoknak végül is sikerült megakadályozni), és az is, hogy Széchenyi is szembefordult vele, szétrobbantottak. A társaság azonban – legalábbis formailag – nem bukott meg, s egy ideig még csendben elvegetált, anélkül, hogy érdemi, nagyobb szabású tevékenységet kifejthetett volna.

A Védegylet másik, ugyancsak az iparfejlesztés igényével indult vállalkozása, a kereskedelem és az ipar közötti közvetítést vállaló Iparcsarnok Viszont tervezett formájában kivihetetlennek bizonyult, hiszen az egylettel szemben amúgy is gyanakvó kereskedőket a maga monopolista színezetű törekvéseivel csakhamar szembefordította volna. Kossuth azonban a nehézségekre rugalmasan reagált, s már 1845 márciusában új gondolattal állt elő: Iparműtárat kell létesíteni, mely bizományosként szerepelne; előleget adna az átvett árukra s ezekből szállíthatna a vidéki viszonteladóknak; a létesítéséhez szükséges tőkét 5 forintos részjegyekből lehetne összehozni. Az Iparműtár a végén meg is alakult. de már nem a Védegylet, hanem csak az – eleve reálisabb céljai folytán, ha szerény keretek között is, de életképesebb – Iparegylet intéményeként, 1846 elején, csupán mintegy 30 ezer forintnyi tőkével.

A Védegylet maga ekkor már hanyatlásban van: úgy, ahogy József nádor előre megjósolta.

Az abszolutizmus utolsó rohama: az adminisztrátori rendszer

Az effajta, már túlhaladott és meddő eszmefuttatások helyett a megújított központi államapparátus eközben lázasan dolgozik az új rendszer bevezetésén. Konkrét intézkedései azt mutatják, hogy – sokban a nádor véleményével szemben is – az új típusú főispáni, illetve adminisztrátori állást egyértelműen kormányhivatalnoki állásnak kívánják látni, kikapcsolva a megyei keretek közül, melyekkel eddig félig-meddig – már csak innen kapott fizetése révén is – szerves kapcsolatban állott. Most azonban a megye fölé kívánják emelni, attól teljesen függetlenítve, a általa a megye egész vezetését kivenni törekedve a választott alispán kezéből. Legalábbis ennek megfelelő hatáskört szab ki a főispán, illetve helytartója számára az a rendelet, mely az 1723:LVI. tc.-re hivatkozva előírja, hogy köteles állandóan megyéjében lakni, a közgyűlésen elnökölni, a törvémyszéki, a számvevőszéki, az árvaszéki üléseken gyakrabban részt venni, a megyei pénztárakat többször váratlanul megvizsgálni, a közadók behajtásáról gondoskodni, a megyét évenként beutazni, szigorúan ellenőrizni a községek beligazgatását (ennek során kivált ellenőrzendők a számadások s az adókivetési dokumentumok, a jegyzőkönyvek, a pénztárak); meg kell hallgatnia, s lehetőleg a helyszínen el kell intéznie a lakosoknak a helyi elöljárók vagy a megyei tisztviselők elleni panaszait; felügyelnie kell végül a megyei középítkezésekre, utakra s a közmunka igazságos és arányos felosztására. És mivel mindez sok írásbeli és adminisztratív munkával van egybekötve, a főispán, illetve adminisztrátor, ha kívánja, alkalmazhat titkárt is, akinek fizetésére szintén a kincstárból kap fedezetet. 1845 februárjától júniusig azután megtörténnek a kinevezések is; végül 21 megye kap adminisztrátort, mások pedig új főispánt. Az adminisztrátorok főleg ellenzéki megyékbe kerülnek, az ellenzék helyes gyanúja szerint azért, hogy míg a főispán az országgyűlésen a felsőtáblán szaporítja a kormánytöbbséget, addig az adminisztrátor az így a közvetlen kormányfelügyelettől továbbra sem szabaduló megyében a követi utasítások a helyzetnek, illetve a kormány érdekeinek megfelelő alakításáról gondoskodhassék.

Már az adminisztrátori rendszer ilyen kiterjesztése is egyfajta politikai rövidlátásról tett tanúságot, hiszen a feudalizmus válsága – melynek legjellegzetesebb tünete éppen az intézmények a változó, új viszonyok között fokozódó működésképtelensége volt – sokkal mélyebb: gazdasági és társadalmi szférákban gyökerezett, hogysem csupán adminisztratív reformokkal kiküszöbölhető lett volna. Nem kevésbé szerencsétlen lépés volt azonban az emberek összeválogatása. Apponyi viszonylag új ember volt a kancellárián, ahonnan 1840-ben tb. udvari titkári ranggal távozott: állását nem adminisztratív-igazgatási ismereteinek, hanem kifejezetten politikai koncepciójának köszönhette. Ez volt az, ami miatt – amint ez már nyílt titok volt – az udvar őt jelölte a már távozásra szánt gróf Mailáth Antal kancellár székébe. Megfelelő emberekkel azonban ennek az általában is népszerűtlen politikának a képviseletéhez Apponyi sem rendelkezett, és ilyenek kiválasztásában nemigen támaszkodhatott (de nem is akart) Mailáthra sem, aki érthetően csekély rokonszenvvel kísérte leendő utódjának kísérletezéseit. (Éppúgy, mint József nádor, aki kimondatlanul, de érezhetően saját politikája feletti kritikát látott az új rendszer bevezetésében.)

Széchenyi válsága

Ennek ellenére is a vasútvonal terve az országgyűlés végére, 1844-re odáig jutott, hogy az országgyűlés felhatalmazta a helytartótanácsot: hirdessen versenytárgyalást egy vukovár-fiumei vasútvonal 3–5 százalékos kamatbiztosítás mellett történő megépítésére. A főrendi javaslatot – mely a remélt sikertelenség: vállalkozók nem jelentkezése esetére a következő országgyűlés által a kormánytól a vonal államvasútként való megépítésének kérését ajánlotta – a rendek elvetették: amellett, hogy eleve nem hittek az államvasút sikerében, nem kívántak a kormánynak befolyást biztosítani e területen. Jóllehet a kormánynak a terv nem tetszett, a nádor kötelességszerűen meghirdette a lehetőséget.

Az Ellenzéki Nyilatkozat

Ezért nyomtatásban a nyilatkozat először csak abban a kötetben láthatott napvilágot, melynek Németországban való kiadását még 1846 végén a Pesti Kör határozta el, hogy ebben az ellenzék a cenzúra gáncsoskodásaitól szabadon fejthesse ki álláspontját. A kötet Ellenőr, politikai zsebkönyv címen 1847-ben Bajza szerkesztésében meg is jelent, többek között nemcsak olyan, aktualitást a legutóbbi országgyűlés kudarcából és az udvar taktikájából nyert történeti tanulmánnyal, mint a Tinódi álnéven író Horváth Mihályé az 1802. évi országgyűlésről, hanem az öreg, ekkor már három éve halott Kisfaludynak Kossuth a győri csata nemességét becsmérlő cikkére adott, annak idején a cenzúra által közölni nem engedélyezett válaszával, mely most keserűen a nemesség elé tárta nemcsak az udvar bűnös és rosszindulatú hanyagságát a felkelés felfegyverzésében, hanem a hivatalos katonai vezetés tudatlanságát és a nádor tehetetlenségét is.

A kormány előkészületei az új politika bevezetésére

Apponyi memorandumának benyújtása után alig néhány nappal, 1847. január 13-án elhunyt József nádor, akinek kétségtelen és nem indokolatlan tekintélye éppen ekkor nagy segítséget jelenthetett volna a kormány számára. A politikai stabilitás mindennél fontosabb fenntartása azonban az udvarban legyőzte azt a gyanakvást és ellenszenvet, ami az uralkodóház bármely ágának egy tartományban örökletes berendezkedésével szemben élt, s amit a tekintélyére és népszerűségére némileg féltékeny nádornak a kormány egyes módszereivel szemben tanúsított ellenszenve és ellenállása csak erősített. így néhány nap múlva a nádor legidősebb fia, az akkor 29 éves István főherceg, 3 éve Csehország helytartója, megkapta királyi helytartói kinevezését, s nyilvánvaló volt, hogy az országgyűlésen nádorrá választása is meg fog történni.

A klasszicista építészet

A korszak az építészet számára ilyen kedvezőre fordult viszonyai között így, e klasszicista stílus jegyében fognak országszerte felépülni az új középületek, élükön a nemzet múzeumával; megyeházák és városházák egész sora Soprontól Makóig és Lőcsétől Kaposvárig éppúgy, mint nem egy tollasodó mezőváros középületei, templomai; az új nagy főúri kastélyok és középnemesi kúriák a nádor alcsúti otthonától kezdve Fehérvárcsurgó, Csákvár, Dég, Fót, Bajna, Lovasberény, Tajna, Hegyfalu (hogy csak a legjelesebbeket említsük) kastélyaiig és a mezőgazdasági árutermelésbe a pesti piacon át kivált előnyösen bekapcsolódni képes Pest megyei köznemesek kúriáiig, de még a távoli és szegényebb Erdélyben is.

Az oktatásügy intézményei

A rendszer a hierarchia alján a legszélesebb tömeg, a parasztok számára változatlanul csupán igen szegényes művelődési lehetőséget biztosított: megfelelően a Sándor Lipót s a század elején még József nádor által is hangoztatott, a parasztság körében (persze viszonylag) gyorsan terjedő olvasni tudás, s általában a művelődési igények és várható veszélyes következményeik láttán feléledő aggodalmaknak.

Arató Endre

A szlovák irodalmi és társadalmi élet kibontakozása

A pesti szláv tanszék felállításának ügye is a szlovák mozgalomhoz kapcsolódott. E kérdést Kollár és a Pesten tanuló szlovák, szerb és horvát diákok vetették fel először, majd több szlovák petícióban szerepelt; Kollár befolyására a pesti szláv diákok ezzel a kívánsággal a nádorhoz is fordultak. Ezek a lépések azonban nem hoztak semmiféle eredményt.

Vörös Károly

Az országgyűlés második szakasza

István főherceg – akiben ha apja higgadt józansága kevésbé volt is meg, de kétségtelenül rendelkezett bizonyos taktikai ügyességgel és ravaszsággal – a helyzet kiélesedését elkerülendő Lónyay János beregi főispán, s annak fia, az ellenzéki Lónyay Menyhért útján, Apponyival való előzetes megbeszélés alapján azt javasolták Kossuthnak, hogy az ellenzék álljon el az adminisztrátori sérelem felvételétől –, ennek fejében a kormány kész szentesíteni a közös teherviselésről, az örökváltságról és a városok belrendezéséről készítendő törvényjavaslatokat.

Szabad György

Az önkényuralom kiszolgálói

Hauerral ellentétben gróf Haller Ferenc tábornok, József főherceg nádor hajdani hadsegédje, az 1840-es évek horvát bánja, Albrecht főherceg helyettese nem annyira az önkényuralmi centralizációnak, mint inkább a dinasztiának volt elkötelezettje.

Lábjegyzet

  1. Ferenc király 1796. február 8-i levele (In: József nádor iratai. Kiadta: Domanovszky Sándor. I. Budapest, 1925. 81).
  2. Nádor-emlék. Pest, 1865. 47.
  3. Horvát Mihály, Huszonöt év Magyarország történelméből. 3. kiadás. (továbbiakban: Horváth, Huszonöt év.). I. Budapest, 1886. 286.
  4. Széchenyi István levelei. I. Budapest, 1889. 203.
  5. Tagebücher… I. Wien, 1909. 824.
  6. (Zedlitz), Pia desideria für Ungarn. Leipzig, 1840. 15.
  7. Gróf Széchenyi István naplói. Szerkesztette Viszota Gyula. V. (1836–1843) (Magyarország újabbkori történetének forrásai. Gróf Széchenyi István összes munkái 14.) Budapest, 1937). 442.
  8. Magyar Országos Levéltár. I. 55. (Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok, Kabinettsarchiv, Korrespondenz Metternich—Palatin Erzherzog Josef 1842–1845.) Nr. 3. Idézi: Erzsébet Andics, Metternich und die Frage Ungarns. Budapest, 1973. 403.

Irodalom