Harc a hadsereg leszerelése és újjászervezése körül

A Múltunk wikiből

A kormány számára az első pillanattól kezdve súlyos problémát jelentett a hadsereg kérdése is. Míg a leszerelés inkább gazdasági téren jelentett megoldandó feladatot, az újjászervezés alapvetően politikai ügy volt, ahol akörül dúlt a harc, hogy milyen is legyen az új hadsereg; hogy a felállítandó fegyveres erő végső soron a forradalmat vagy az ellenforradalmat fogja-e szolgálni.

Linder elgondolása – „a régi militarisztikusan fegyelmezett hadsereg” helyett átmenetileg nemzetőrséget, majd később önkéntesekből „köztársasági gárdát”, új „védősereget” szervezni – gyorsan hajótörést szenvedett, mert elképzelése nemcsak az aktív tisztek ellenállásába ütközött, hanem a Katonatanácséba is, hiszen a hadsereg megszüntetésére irányuló tervek e forradalmi szervezet létjogosultságát is kérdésessé tették.

November elején a hadügyminisztériumban irányelveket dolgoztak ki a leszerelésre. Az ezzel kapcsolatos utasítás többek között úgy szólt, hogy az 5 legfiatalabb (az 1896-os és ennél későbbi születésű) évfolyam nem bocsátandó el, egyelőre visszamarad a hadügyminisztérium rendelkezésére. Az 5 korosztály visszatartásának terve ellentétben állt Linder elgondolásával, annak értelmi szerzője Friedrich István volt, aki Károlyi ajánlására került október 31-én – a forradalom zűrzavarában – a hadügyminisztériumba államtitkárnak.

Linder tiltakozott Friedrich tevékenysége ellen, és a minisztertanács ülésén előadta, hogy a rendelkezést az ő megkerülésével adták ki. Utalt arra, hogy az 5 korosztályt visszatartó rendelet szerint 300 ezer embert tartanának fegyverben, ami nem csak a fegyverszüneti szerződéssel ellentétes, de a kormányra is veszélyes lehet. Ezenfelül a bevonultatás ” karhatalom hiányában – végre sem hajtható. Miután a minisztertanács Lindert Friedrichhel szemben csak elvben támogatta, a hadügyminiszter november 9-én benyújtotta lemondását.

Linder utóda a hadügyminiszteri székben Bartha Albert alezredes lett, aki október végén a temesvári hadtestparancsnokság vezérkari főnöki tisztét töltötte be, és október 31-én részt vett a bánáti néptanács és az úgynevezett Bánáti Köztársaság létrehozásában.

Bartha kinevezése után – november 11-én – aláírta a hadsereg, a nemzetőrség és a polgárőrség létesítéséről szóló körrendeletet, mely Friedrich elgondolásának megfelelően leszögezte, hogy a hadsereg „az 5 legfiatalabb évfolyam visszatartása, illetve behívása útján alakul”.[1]

Bartha december 2-án, engedve a Katonatanács és a szociáldemokrata párt követelésének, hozzájárult a Katonatanács és a hadsereg új fegyelmét szabályozó rendeletek kiadásához.

A katonatanácsról szóló rendelet jelentősége abban állt, hogy legálissá tette a katonatanácsok működését, írásban rögzítette szervezetüket, hatáskörüket. A rendelet alosztályonként (századonként) 5 bizalmi férfi (1 tiszt és 4 legénységi bizalmi) választását írta elő. A titkos szavazással megválasztott bizalmiakból tevődött össze a magasabb egységek bizalmi testülete. Budapest katonatanácsát a budapesti helyőrség valamennyi bizalmi férfia alkotta; hasonlóan jöttek létre a vidéki helyőrségek katonatanácsai is. A katonatanács célját és feladatát a rendelet a következőképpen határozta meg: „A katonatanács ellenőrző szerv, mely tiszteket és katonákat egyenlően a népköztársaság minden polgárát megillető szociális védelemben részesít … A katonatanács célja a forradalom vívmányainak biztosítása.”[2] A hadsereg új fegyelmével foglalkozó körrendelet új, demokratikus fegyelmet kívánt teremteni, és a fegyelmi fenyítő hatalom gyakorlását a bizalmi férfiak által választott esküdtszékekre bízta.

A kormány kedvében járó intézkedést jelentett a hadügyminiszter részéről, vagy legalábbis ilyennek tűnt, a tábornoki kar december 1-én nyilvánosságra hozott nyugdíjazása, ami a fiatalabb tisztek törekvéseivel is egybevágott.

Az új hadügyminiszter tevékenységét azonban távolról sem az előbbiekben felsorolt vagy ehhez hasonló intézkedések jellemezték. Bartha szíve szerint az aktív tisztekkel értett egyet. „Veletek élek, veletek állok és veletek bukom!”[3] – jelentette ki november 10-én a tisztek és továbbszolgáló altisztek nagygyűlésén, és ezt komolyan is gondolta. Tevékenysége tiszti és egyetemi zászlóaljak, székely és alföldi huszárezredek és más ehhez hasonló alakulatok felállítására irányult; a csapatállomány 25 %-át továbbszolgáló altisztekkel kívánta betölteni. E törekvést tükrözte, hogy a hadügyminisztériumban – a katonatanácsokról szóló körrendelet kiadásával egyidejűleg – bizalmas utasítás készült úgynevezett riadócsapatok szervezéséről.

A forradalom idején Bartha nem ismerte el, hogy hadseregszervező tevékenysége ellenforradalmi célzatú lenne. Később visszaemlékezéseiben e körülményt annál inkább aláhúzta: „Riadó alakulatok és tiszti ezredek felállítását határoztam el. Ugyanazt a szervezetet akartam létrehozni, amelyet később Németországban Noske hívott életre, és amellyel a Spartakus-mozgalmat vérbe fojtotta. Elhatároztuk, hogy színleg tárgyalni fogunk a katonatanáccsal, de a tárgyalásokat mindaddig elhúzzuk, míg a riadóalakulatok és a tiszti ezredek készen állnak, hogy a katonatanácsokat velük szétkergessük.”[4]

A hadügyminisztériumból kiszivárgó értesülések nyugtalanságot váltottak ki a forradalmi érzésű katonák körében, annál is inkább, mert a tiszti szervezkedésről érkező hírek egybeestek más aggodalomra okot adó jelenségekkel.

A rendőrség november végén eljárást indított az októberi felkelés egyes vezetői ellen, és megkísérelte a Szlovákiából visszatérő tengerész nemzetőrség lefegyverzését.

December elején a Függetlenségi és 48-as Párt jobbszárnya támadásba lendült, élesen bírálta a kormány tevékenységét, radikális intézkedéseit.

A Népszava december 8-i vezércikkében megírta, hogy egyesek tiszti ezredek alakítását követelik, mások pedig arra próbálják a kormányt rávenni: kövessen konzervatívabb politikát, paktáljon a reakciós elemekkel. Két nap múlva a Népszava megismételte: „az aktív tisztek egy része a leggyanúsabb módon sürög-forog, titkos értekezleteket tart és királypárti szólamokkal dobálódzik.”[5]

Megbízható hírek arról számoltak be, hogy a hadügyminisztériumban a statárium kihirdetéséről tárgyalnak.

Más hírek szerint – és a katonák körében ez hatott a legnyugtalanítóbban – a hadügyminisztériumban titkos rendeletet adtak ki, mely szerint a budapesti helyőrség létszámát a jelenlegi egyharmadára kell csökkenteni.

A kaszárnyákban 11-én és 12-én izgatott hangulatú gyűlésekre került sor, a bizalmiak tiltakozó felvonulást javasoltak. A 12-én reggel tartott gyűlések után a helyőrség az 1-es honvéd gyalogezred, a 32-es közös gyalogezred, 2 ágyús üteg, majd a tengerész nemzetőrség, együttvéve közel 8000 ember kivonult az utcára. A zárt rendben vörös és piros-fehér-zöld zászlókkal, vörös kokárdákkal felvonuló tüntetők a Várba igyekeztek, Károlyi Mihályt éltették, és Bartha eltávolítását követelték (akinek lemondatását a miniszterek az előző éjszakán egyébként már elhatározták).

A helyőrség követeléseit a bizalmi férfiak testülete nevében 28 tagú küldöttség élén Moór Pál főhadnagy (később városparancsnok) nyújtotta át Károlyinak, aki ígéretet tett, hogy a katonák kérését teljesíteni fogja. A 7 pontba foglalt követelések a következőket tartalmazták: Bartha lemondása, helyébe civil miniszter kinevezése; a hadügyminisztérium reorganizálása, a vezérkar félreállítása; a katonatanácsokról szóló rendelet végrehajtása; a tiszti csapatok azonnali feloszlatása; a legénység maga választhassa parancsnokait a tisztikarból; legénységi állományúak is lehessenek tisztek, ha kellő tehetséggel és tudással rendelkeznek; a laktanyákat tegyék lakhatóvá, a legénység számára biztosítsanak kifogástalan ellátást.

A küldöttség távozása után Károlyi és Nagy Vince a kormány nevében szólt a Szent György téren felsorakozott katonákhoz, majd a Katonatanács székházának ablakából Pogány József beszélt: „Ezekkel a követelésekkel állunk vagy bukunk”[6] – jelentette ki szűnni nem akaró éljenzés közepette.

A budapesti helyőrség felvonulása azt mutatta, hogy a demokratikus erők megmozdulása gátat tud emelni az ellenforradalmi tervek útjába. Ugyanakkor a tiszti szervezkedés méretei, kifinomult módszerei és az, hogy Pogányt a tüntetés szervezéséért még saját pártjában is támadták, az ellenforradalom egyesek által indokolatlanul lebecsült erejéről tanúskodott.

A forradalmi erők december 12-én sikert arattak, de a harc ezzel nem dőlt el. Az ellentétes erők összecsapása a hadsereg kérdésében – mint annyi más területen – végső soron nem döntéshez, hanem holtponthoz vezetett. A kormány elítélte az ellenforradalmi szervezkedést, de elítélte a felvonulást is. Bartha távozása után a hadügyi tárca betöltetlenül maradt, a minisztérium vezetését ideiglenesen maga Károlyi látta el.

Lábjegyzetek

  1. A magyar minisztérium 1918. évi 5220. ME számú rendelete. Magyarország demokratikus függetlensége, belső rendje, lakosságának személyes- és vagyonbiztonsága, valamint általában a törvényes rend fenntartásának biztosítására létesítendő szervezetekről. Magyarországi rendeletek tára. 1918. Budapest, 1918. 2231–2234.
  2. 32.204/1918 HM „A katonai tanács és a katonai bizalmi férfi rendszer szabályozásáról.” 32.203/1918 HM „A hadsereg új fegyelmének szabályozásáról.” Rendeleti Közlöny, 1918. december 11.
  3. Katonák szervezkedő gyűlése. Pesti Hírlap, 1918. november 12.
  4. Albert v. Bartha,Wie ich gestürzt wurde. Neues Wiener Journal, 1928. július 1.
  5. Fehér gárda. Népszava, 1918. december 10.
  6. A budapesti helyőrség tüntetése. Népszava, 1918. december 13.


Az ország belső helyzete
A földkérdés megoldatlansága Tartalomjegyzék