Heinrich Gusztáv

A Múltunk wikiből
Pest, 1845. március 17. – Budapest, 1922. november 7.
irodalomtörténész, egyetemi tanár
Wikipédia

Vörös Károly

A társadalomtudományok

Arany és Gyulai már felrajzolják a népiesség és a nemzeti költészet fázisait; a szaporodó és egyre szakszerűbb kritikai kiadások és életrajzok főleg a 16–17. század magyar íróit dolgozzák fel; megnövekszik az egyre inkább a Heinrich Gusztáv által megismertetett modern német filológiai módszerekkel készült irodalomtörténeti részlettanulmányok száma is. A korszak magyar irodalomtörténeti összefoglalásaira – melyek közül Beöthy Zsolt középiskolai kézikönyve a legjellegzetesebb és legszélesebb körben ható – az a tendencia a jellemző, amely a fejlődés legfőbb kritériumának a nemzeti elv megjelenését és érvényesülését tartotta. Az e munkában tükröződő, egyre inkább nacionalizmusba hajló konzervatív-liberális irodalomszemlélet egyeduralmát hasztalan próbálták megtörni a liberális nacionalizmusból kiábránduló, társadalmi problémák felé forduló, modern polgári irodalmat igénylő tanulmányírók és kritikusok (Arany László, Asbóth János, Toldy István, Péterfy Jenő). A változás a tudományos módszertanból indul el: a század utolsó évtizedeiben az 1880-as évek közepén Riedl Frigyes munkásságában megjelenik a pozitivizmus is, mely elsősorban Taine hatására az irodalomtörténet kultúrtörténeti kapcsolatait és vonatkozásait hangsúlyozza, bár jellemző, hogy Riedl nagy sikerű Arany János-életrajzában e módszerrel Arany és Petőfi irodalmi helyét illetőleg alapjában Gyulai véleményével kerül azonos síkra. De hogy a kor irodalomtörténeti tudományossága mégsem stagnál, azt a 80-as évek végére már előkészített és majd a következő évtizedben meginduló olyan új vállalkozások jelzik, mint Szinnyei írói lexikona, Kazinczy levelezésének induló kiadása és – a másik oldalról – például Katona Lajos induló összehasonlító irodalomtörténeti és folklorisztikai kutatásai.

Irodalomtudomány és nyelvészet szintéziseként ebben a korszakban indulnak meg az idegen nyelvű filológiai kutatások is: kibontakozik a hazai modern klasszika-filológia (Ponori Thewrewk Emil), de most fordul a figyelem a magyarországi humanista latin irodalom emlékei felé is (Ábel Jenő), megindul a hazai germanisztika (Heinrich Gusztáv, Petz Gedeon), a szlavisztika (Asbóth Oszkár); nemzetközileg is különösen jelentős eredményeket ér el a hazai orientalisztika (Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác).